Címke: James Key

  • Zak Brown egy dolgot nem hiányol a régi McLaren hagyatékából

    Zak Brown egy dolgot nem hiányol a régi McLaren hagyatékából

    McLaren évek óta legjobb szezonját futotta. Negyedik legjobb csapatként zártak, pilótájuk, Carlos Sainz pedig hatodik lett az összetettben. Az igazgató, Zak Brown most elárulta, miben lettek jobbak, mint eddig.

    Sok személyi változás történt a csapatnál az elmúlt években, miután Zak Brown rendesen átvizsgálta az alakulatot. Úgy véli, javulásuk annak is köszönhető, hogy megszűnt a csapaton belüli széthúzás.

    „Kivettük a politikát a csapatból. Ha nincs egy vezető, illetve egy kijelölt irány, amerre haladni lehet, akkor kezdődik az áskálódás. Ez kikerült a háttérből, és ezért jobb autót is tudtunk építeni. Megszereztük James Keyt, de Andrea Stella is előrébb lépett. Tehát nem csak az új emberek azok, akik miatt javultunk, hanem a régiek átszervezése is hatékonyabbá tett minket.”

    Sainz és Norris is tavaly kezdett a csapatnál, és nagyon jó köztük a kapcsolat. Ez az eredményeken is meglátszódott, így a McLaren volt az első, aki bejelentette, megtartja mindkét pilótáját az elkövetkező szezonra is. Brown is kiemelte teljesítményüket, és kiemelte, muszáj megtartani a lendületet, ahogy fejlődnek tovább.

    „Két izgalmas személyiségről van szó, akik gyorsak és jól dolgoznak együtt. Ez mind és még sok más dolog is, kezd összeállni ebből a mi lendületünk. Amikor a Mercedes vagy a Red Bull csatlakozott a sporthoz, először ők is hátrafelé haladtak. Ezt kellett nekünk is megfordítanunk, és erre kell most építkeznünk.”

  • A McLaren aero főnök Cattelani „szabadságra ment”

    A McLaren aero főnök Cattelani „szabadságra ment”

    A McLaren és Guillaume Cattelani útjai elválnak, ő volt az aerodinamikai részleg vezetője Wokingban. Alapvetően átstrukturálhatják a lelépésével a csapat technikai részlegét. Cattelani 2014 óta volt a McLaren alkalmazottja, előtte a Lotusnak dolgozott a Forma-1-ben, illetve korábban a Peugeot Le Mans programjának volt az aero vezetője 2006 és 2012 között.

    A motorsport.com információi szerint a francia mérnök a Haas felé tarthat, miután lejár at ilyenkor kötelező „kertészeti” szünet, és az év elején majd újra munkába állhat. Cattelani egy logikus lépés az amerikaiak részéről, hiszen ő korábban már dolgozott együtt a Haas partner Dallarával.

    A brit alakulat 2018-ban kezdte meg a menedzsmentje átalakítását, és ennek eredményeként került már csapatfőnökként az istállóhoz Andreas Seidl, illetve technikai igazgatóként James Key idén.

  • Sainz: Túlzás, hogy koncepciót váltunk

    Sainz: Túlzás, hogy koncepciót váltunk

    Carlos Sainz cáfolja, hogy jövőre megváltozna a McLaren autójának alapkoncepciója.

    A wokingiak jelenleg stabilan a negyedik erők, az élcsapatok után ők vannak gyakorlatilag az élen. A korábbi évek fényében ez előrelépés, de az új csapatfőnök, Andreas Seidl mégis arról beszélt, hogy változtatni fognak az autó koncepcióján 2020-ra. Sainz azonban elmondta, hogy igaz, hogy lesz változás, de nem akkora, mint ahogy a média lehozta.

    „Szerintem az újságírók egy kicsit eltúlozták a szalagcímeket” – magyarázta. „Láttam a jövő évi autót, és lesznek fontos változtatások, de semmi olyanról nincs szó, ami miatt egy Mercedes vagy Red Bull lenne. Még mindig egy McLaren.”

    Sokak szerint hiba, hogy Wokingban pont akkor mennek el másik irányba, amikor fejlődnek. Sainz ezt máshogy látja.

    „Valamit meg kell próbálnunk. Hatalmasat javultunk tavaly óta, de még mindig azt gondolom, hogy egy McLaren szintű csapat nem lehet 1,2-1,3 másodperccel lemaradva az élmenőktől. Jövőre 1 másodperc körülire kell lefaragnunk ezt a különbséget, és emiatt kell kis változtatásokat eszközölni a koncepció terén. Semmi radikálisról nincs szó. Andreas Seidl és James Key azt mondta, nem építünk teljesen új autót.”

  • Pat Fry elhagyja a McLaren istállót!

    Pat Fry elhagyja a McLaren istállót!

    A sikeresnek tűnő McLaren MCL34-es tervezői csapatát Pat Fry irányította, de azonnali hatállyal elhagyja a csapatot. Annyira azért nem váratlan etz a lépés, hiszen őt tavaly hozták a fedélzetre, és Matt Morristól vette át a munkát. Eredetileg James Key-rt szerették volna igazolni, de őt a volt csapata a Scuderia Toro Rosso nem engedte el idő előtt.

    Frynak sem kell aggódnia, hiszen számos csapatnál kiköthet, hiszen az ő kaliberének megfelelő mérnököt szívesen alkalmaznak bárhol, de jelenleg úgy tűnik, hogy félig-meddig nyugdíjba vonulhat Tavaly is már a McLaren tisztában volt vele, hogy csak áthidaló megoldásként tudják szerződtetni a szakembert. 

    Az új autójuk már teljes egészében James Key munkája lesz.

  • A McLaren új technikai igazgatója jövő hónapban áll munkába

    A McLaren új technikai igazgatója jövő hónapban áll munkába

    A McLaren bejelentette, hogy sikerült egyezségre jutniuk a Toro Rossóval James Key átigazolását illetően, aki így márciusban áll munkába Wokingban.

    A Scuderia Toro Rossóval érvényes szerződése 2019. március 23-ig van Keynek, míg első napja a McLarennél március 25-én lesz, vagyis a szezon második, bahreini futama előtt kezdi meg a munkát.

    A brit szakember érkezése egy újabb jelentős eleme a McLarennél zajló átszervezéseknek. Tavaly például Gil de Ferrant igazolta le a wokingi alakulat a sportigazgató posztjára. Emellett a csapatnak hamarosan új ügyvezető igazgatója is lesz, Andreas Seidl személyében, aki szintén hamarosan csatlakozik a csapathoz.

  • Brown: Alonso gyakorlatilag a tartalékpilótánk!

    Brown: Alonso gyakorlatilag a tartalékpilótánk!

    Fernando Alonso lehet majd gyakorlatilag a McLaren idei tesztpilótája. Ezt személyesen Zak Brown közölte, sőt egy ideig tartotta magát az a pletyka, hogy akár a visszavonult pilóta a 2019-es autót is kipróbálhatja a szezon előtt. Az autó bemutatóján ennyit mondott:

    „Fernando továbbra is a csapatunk tagja, az Indy 500-as projektünk része. Azt hiszem, hogy nem fogunk megnevezni tartalékpilótát, de vannak pilótáink, akik alkalmasak arra, ha hirtelen valakit helyettesíteni kell.”

    Itt pedig Brown biztosan nem a csapat hivatalos tesztpilótájára, Sergio Sette Camarára gondolt, aki ugyan a McLarennél van, köszönhető a támogatójának a Petrobrasnak. A Formula 2-es versenyzőnek ugyanis nincs szuperlicensze. A fiatal brazil le is nyilatkozta, hogy idén az F2-re fókuszál:

    „Nekem most az a legfontosabb. A Formula 2 határozhatja meg a jövőmet, és nem az a munka, amit tesztpilótaként elvégezhetek.”

    Brown főnök ugyanakkor úgy véli, hogy a most bemutatott 2019-es autójuk lehet a kezdete a McLaren feltámadásának az utóbbi idők csalódást keltő eredményei után:

    „Újra építkezünk, amihez idő kell. Andreas Seidl is csatlakozik majd a programunkhoz a csapatunk élén, és James Key lesz az új technikai igazgatónk.”

  • Marko: Key nem értett egyet a terveinkkel

    Marko: Key nem értett egyet a terveinkkel

    A Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko elárulta, hogy miért hagyja el James Key, a Toro Rosso technikai igazgatója a csapatot. Szerinte a jövőre McLarenhez csatlakozó szakember nem értett egyet a kiscsapat elképzeléseivel.

    Marko annyit tudott csak tenni, hogy Key felmondását kihúzta a szezon végéig, de már bánja ezt, mert szerinte már mégis jobb lenne, ha James mielőbb távozna. A Motorsport-Total.com-nak ennyit mondott:

    „Dietrich Mateschitz utasított minket arra, hogy szorosabban dolgozzunk együtt a Toro Rossoval. Ez felvetette azt is, hogy különböző emberek dolgoznak mindkét csapatnál, és ugyanazt csinálják. Volt egy tervünk erre, egy olyan terv, amivel még nem végeztünk, de James Key nem értett egyet vele. Végeredményben azt hiszem, hogy jobb, ha elfelejtjük őt, ez lesz a legjobb megoldás. Nem akarjuk feltölteni a technikai igazgató helyét a Toro Rossonál, nem lesz szükség erre a Red Bull új koncepciójában.”

    Adrian Newey ott van a Red Bullnál, és ők nagyobb részt vállalnak majd az új Toro Rosso tervezésében is, és így Keyre hosszabb távon nem lett volna szükség. Ő látta ezt előre, és inkább lelépett a McLarenhez.

  • Key lesz a 2020-as McLaren atyja

    Key lesz a 2020-as McLaren atyja

    Zak Brown megerősítette, hogy a McLaren 2020-as F1-es autójának atyja már James Key lesz.

    Key tavaly igazolt a wokingiakhoz, ám az ügye elég szövevényessé vált, hiszen a Toro Rossóval még hosszútávú szerződése volt a McLarenhez való aláíráskor, ezért a Red Bull nem akarta előbb elengedni.

    Ezzel a McLaren terve kissé félresiklott, végül aztán több hónapos tárgyalás után a felek megegyeztek: Key 2019 elején kezd Wokingban. Nyilván emiatt nem lesz ráhatása a jövőre érkező MCL34-esre, ez az autó inkább az év korábbi részében visszatérő Pat Fry vezetésével épül.

    „Érkezett a csapatunkba Gil de Ferran, akiben ugyanúgy megvan a versenyzői ösztön, mint a taktikai érzék. Andrea Stellát teljesítményért és elemzésekért felelős főmérnökké léptettük elő. Pat Fry-t a főtervező pozíciójába hoztuk vissza, az ő vezetésével épül majd az MCL34-es. Ugye James Key-t is kineveztük, neki a technikai igazgató posztját szánjuk, ő lesz az az egyszemélyes vezető, akit eddig hiányoltunk” – mesélt Brown a McLaren újjáépítési folyamatairól.

    „Ezeken kívül arra törekszünk, hogy a szervezeten belül a megfelelő helyeken alkalmazzuk a megfelelő tehetségeket. Ezáltal szeretnénk rugalmasabbá válni és fenntartani egy állandó visszakapaszkodási folyamatot. A Forma-1 egy dinamikus sport, szóval további fejlődésekre számítok.”

    Ugyan Keynek egy szava sem lesz a 2019-es autó tervezésekor, a hatása érezhető lesz a szezon során és Brown már egyértelművé tette, hogy az MCL35-ösre fog koncentrálni.

    „Pat Fry, akivel sok versenyt és bajnokságot nyertünk, a 2018-as év folyamán tért vissza hozzánk, az ő feladata lesz az MCL34-es megtervezése. Még mindig folyamatban van az F1-es vezetői struktúránk kialakítása. Azonban izgatott vagyok James kapcsán, aki bár csak jövő év elején kezd, és így nem is lesz hatása a 2019-es autóra, de a fejlesztését segítheti a szezon során. Az MCL35-ös atyja pedig már ő lesz.”

  • A McLarennek segít a Red Bull Hondára váltása

    A McLarennek segít a Red Bull Hondára váltása

    Zak Brown vezérigazgató szerint a McLarennek előnyére fog válni, hogy 2019-ben a Renault-nak csak két csapatra kell koncentrálnia az eddigi három helyett.

    Tizenkét év boldog-boldogtalan házasság után a Red Bull szakított a Renault-val és jövőre már a Honda erőforrásait fogja használni, a gyári csapatra és a McLarenre szűkítve a francia gyártó ügyfélkörét. A Red Bull a 2018-as szezon során (is) rendszeresen savazta a Renault-t, Zak Brown azonban csak pozitívan tud nyilatkozni első közös évükről.

    „Nagyon elégedettek vagyunk a Renault-val, remek kapcsolatunk van” – mondta. „Megkaptam a jelentést a jövő évi erőforrás alakulásáról, és egyelőre nagyon biztató, amit látok. Megbízható motorral szolgáltak idén, így boldogak vagyunk a meghozott döntésünkkel, elégedettek vagyunk a Renault-val. Szerintem előnyünkre fog válni, hogy jövőre csak két csapatuk lesz a mezőnyben, így teljes mértékben magukra és ránk tudnak koncentrálni. Izgatottan várom, hosszú távon milyen lehetőségek nyílnak majd meg előttünk.”

    Renault-ra váltás ide vagy oda, a McLaren illusztris történetének talán legpocsékabb évét zárta 2018-ban, aminek köszönhetően komoly átszervezés zajlik a vezetőségi rétegben: Éric Boullier, Matt Morris és Tim Goss távozott a szezon folyamán, cserébe pedig James Key érkezik a Toro Rossótól valamikor a 2019-es év közepén.

    „James velünk lesz jövőre” – erősítette meg Brown. „Inkább dolgozzunk velünk, mint ne, ez egyértelmű; azért vettük fel, mert kivételes tehetségnek tartjuk. Tisztában voltunk vele, hogy [nem tud azonnal csatlakozni hozzánk], ám Pat Fry, Andrea Stella és a teljes tervezői gárda ígyis remekül dolgozik együtt. Az előttünk álló küldetésnek alapvető eleme, hogy a megfelelő emberek a megfelelő pozíciókba kerüljenek, ez azonban nem egyetlen éjszaka eredménye; alig várjuk James érkezését, de a 2019-es autóra semmilyen ráhatása nem volt egyelőre.”

  • Korábbi mérnökével erősít a McLaren

    Korábbi mérnökével erősít a McLaren

    A McLaren a korábbi főmérnökük, Pat Fry leigazolásával erősítené a technikai szakosztályt a motorsport.com információi szerint.

    Fry legutóbb a Manornál dolgozott technikai szakemberként, azonban a csapat tavaly év elején csődbe ment. A McLarennél jelenleg nagy átszervezések zajlanak és mivel valószínűleg csak a következő évben érkezik meg hozzájuk a technikai igazgató posztjára James Key, Fry-t hívták segítségül. Már hetek óta téma volt az érkezése a McLarenhez, de úgy tűnik, most sikerült megegyezniük. Azonnal csatlakozik majd a csapathoz, főmérnökként dolgozik majd a wokingiaknál.

    Fry tapasztalt mérnöknek mondhatja magát, a Benettonnál is dolgozott korábban, majd a McLarent erősítette 1993 és 2010 között. A Ferrari is alkalmazta 2010-től 2014-ig, ő volt a csapat helyettes technikai igazgatója. Átszervezések miatt kellett elhagynia az olaszokat, ekkor érkezett az alakulathoz James Allison.

    Fry a McLaren 2019-es előkészületeit segíti majd, amikor már csak egyedül ők lesznek a Renault partnercsapata. Idei nehéz szezonjuk és a rengeteg szenvedésük is azt igazolja, hogy komolyan fel kell rázni az egész istállót. Ez az átalakulás már megkezdődött a versenyigazgató Eric Boullier, a technikai igazgató Tim Goss és a főmérnök Matt Morris távozásával. Bejelentették már, hogy Key kerül kulcsszerepbe majd, amint elengedik a Toro Rossótól.