Címke: James Key

  • Az Alfa Romeóhoz igazol a McLaren kirúgott szakembere

    Az Alfa Romeóhoz igazol a McLaren kirúgott szakembere

    Az Alfa Romeónál folytatja pályafutását James Key, aki a McLaren után a hinwili istálló technikai igazgatója lesz. A brit szakember számára több szempontból is ismerős lesz a környezet.

    Az Alfa Romeo bejelentette, hogy leigazolták James Key-t, aki szeptember 1-én kezdheti meg a munkát technikai igazgatóként. A brit mérnök Jan Monchaux-t váltja ebben a pozícióban, aki távozik a svájci alakulattól. Key-t két és fél hónapja menesztette előző munkaadója, a McLaren, miután a csapat borzalmasan kezdte a szezont.

    Az 51 esztendős szakember már több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a Forma-1-ben. Pályafutását a jelenlegi Aston Martin elődjének tekinthető csapatoknál kezdte. A Jordannél 2005-ben 33 évesen ő lett minden idők legfiatalabb technikai igazgatója, és ezt a szerepkört a Midlanddé, Spykerré, majd Force Indiává alakulás után is megtartotta,

    Key-nek a Saubernél is van tapasztalata, hiszen 2010 és 2012 között az ekkor ténylegesen ezen a néven működő istállónál vezette a technikai gárdát. A legsikeresebb szezonja az utolsó volt, hiszen ekkor Sergio Pérez és Kobajasi Kamui révén négyszer is felállhattak a dobogóra, sőt, a mexikói pilóta a Malajziai Nagydíjon a győzelemtől sem volt messze.

    Kirúgta kulcsemberét a McLaren, a Ferrarit elhagyó mérnökkel is pótolják

    Ezt követően jött a Toro Rosso, majd 2019-től a McLaren, ahol négy éven át dolgozott együtt Andreas Seidllel, a Sauber Csoport tavaly év végén kinevezett vezérigazgatójával. A német szakember tehát bízik benne, ami a jövőre nézve kulcsfontosságú lehet, hiszen a csapat 2026-tól az Audi gyári alakulataként fog működni, és ezt már most meg kell alapozni.

    „Örömmel üdvözlöm Jamest itthon, Hinwilben, hiszen csatlakozik hozzánk, hogy a csapat jövőjét alakítsa – olvasható Seidl nyilatkozata a csapat által kiadott közleményben. – A működés sokat változott az itt töltött ideje óta, de a lendület és az elkötelezettség, amely hozzájárult a csapat korábbi sikereihez, ugyanaz maradt. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a nagyon tehetséges és elkötelezett csapattal együtt képesek leszünk továbbmenni a növekedés útján, amelyre ráléptünk. James kinevezése kulcsfontosságú lépés ezen az úton: kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik ebben a sportágban, nemcsak technikai igazgatóként, hanem számos más szerepkörben is a csapat technikai szervezetén belül. Ő fogja vezetni az istálló technikai részlegének átalakítását, és megadja nekünk azokat az eszközöket és irányt, amelyekre szükségünk van a jövőre nézve. Szeretném megköszönni Jannak az értékes hozzájárulását ahhoz, hogy a Sauber oda jutott, ahol most van, az elmúlt évtized legsikeresebb szezonját követően, amelyben a konstruktőri bajnokság hatodik helyéig kapaszkodtunk fel.”

    „Örömmel térek vissza Hinwilbe, hogy a régi és az új kollégákkal dolgozhassak a Saubernél, nagyon szép emlékeim vannak az ott eltöltött időszakomból – ezek már Key szavai. – Alig várom, hogy a csapat hosszú történelmének egyik legkritikusabb pontján vezethessem az istálló technikai részlegét. Miközben egy új és izgalmas jövő felé tartunk. Hatalmas munka áll előttünk, de biztos vagyok benne, hogy a Hinwilben dolgozó csapatunk minden egyes tagja rendelkezik majd azzal az elkötelezettséggel, elszántsággal és éhséggel, hogy a csúcsra juttasson minket. Tudjuk, hogy ehhez időre, munkára és kitartásra van szükség, és ennek a munkának a gyümölcse csak a következő két szezonban és azt követően fog beérni, de előttünk áll egy utazás és egy útiterv, amelyet követnünk kell, és már alig várom, hogy elkezdhessük. Hálás vagyok Andreasnak a belém vetett bizalomért, és alig várom, hogy mindezt megháláljam, és szorosan együtt dolgozhassunk az előttünk álló kihívásokon és ambíciókon.”

  • Kiborította a csontvázakat a szekrényből a Ricciardo-dráma?

    Kiborította a csontvázakat a szekrényből a Ricciardo-dráma?

    Zak Brown szerint előkerültek a csontvázak a szekrényből Daniel Ricciardo rossz teljesítménye kapcsán a McLarennél.

    Az ausztrál versenyzőnek érvényes szerződése volt a csapattal, ám a wokingiak mégis úgy döntöttek, hogy idő előtt vállnak meg tőle. Még a nagy összegű kompenzációt is kifizették annak érdekében, hogy elváljanak az útjaik.

    Oscar Piastri érkezett a csapatba, ám az alakulat a tavalyi szezonkezdésénél is gyengébb startot produkált. Látványos változtatásokat eszközölt ezután a papaya színű istálló. James Key technikai igazgatótól búcsút vettek, a Ferraritól elhozták David Sanchezt (csak januárban állhat munkába), míg az Aston Martintól Mariano Alperint csábították el.

    Ugyanakkor a vezérigazgató szerint a háttérben már tavaly elindult valami. Az első dominót az ausztrál döntötte le, ám a körülötte kialakult dráma el is vonta a sajtó figyelmét a megújulásról.

    „2022-ben némi fékproblémával kezdtük a tesztidőszakot, de az autó rendben volt. Utána jöttek az egyik versenyzőnkkel kapcsolatos problémáink, ami el is vonta a figyelmet a többi folyamatról. Viszont én a felszín alatt nem voltam elégedett az autó fejlesztésének ütemtervével. Ez a tavalyi év második felére vonatkozik. Láthatjuk, hogy bizonyos istállók hol kezdték az évet, és milyen pozícióban fejezték be azt. Miközben azt is megnézhetjük, nekünk meddig sikerült elérnünk.” – magyarázta az amerikai vezető.

    Lando Norris
    Will Joseph, Lando Norris, Andreas Seidl és José Manuel López – Fotó: McLaren
    Seidl távozása nagy hullámot vetett:

    Brown elmondta, meglepte őket Andreas Seidl eligazolása, viszont a német távozása csak felgyorsította a már mozgásban lévő folyamatokat.

    „El kezdtünk beszélgetni, majd az év végén volt egy elég komoly változás a csapatvezetői székben. Ez lehetőséget adott arra, hogy agresszívebben folytassuk a munkát, és dolgozzunk össze Andreával (Stella). Megkértem őt arra, hogy nézze át a csapatot és a struktúránkat, és ő pontosan ezt is tette. Az a tény, hogy már évek óta velünk van és nem a nulláról kezdte, sokat segített. Végül egy olyan modellel állt elő, ami a belső munkánkat segíti, és van értelme a számunkra. Ezeket a terveket kezdte el megvalósítani. Így azok a bejelentések már egy ideje tervben voltak, csak a véletlenül műve az, hogy a gyenge szezonkezdés idejére estek.”

  • A legnagyobbat fejlődő csapattól csábított el szakembert a McLaren

    A legnagyobbat fejlődő csapattól csábított el szakembert a McLaren

    A McLaren újabb szakembert igazolt, ezúttal az Aston Martin egyik kulcsfiguráját szerezték meg.

    A wokingi istálló a télen átvizsgálta a helyzetét. Arra a következtetésre jutottak, hogy az aerodinamikai részlegünk nem elég erős, így nem tudják tartani a saját maguk által felállított ütemtervet.

    Az Autosport értesülései szerint már el is kezdték orvosolni a problémát, és 15 szakemberrel kapcsolatba is léptek. Néhányan már csatlakoztak a brit csapathoz, míg a többiek a kötelező felmondási idejüket töltik.

    Az átszervezés keretein belül azonnali hatállyal felmondtak James Key technikai igazgatónak. A brit vezető munkáját együttesen veszik át a részelegek vezetői, akikhez csatlakozik majd 2024 januárjában David Sanchez is.

    Kirúgta kulcsemberét a McLaren, a Ferrarit elhagyó mérnökkel is pótolják

    Az elcsábított szakemberek legtöbbje a Red Bulltól és az Aston Martintól érkezett, sőt a kanadai-brit istálló egyik kulcsemberét is megszerezte a McLaren. Mariano Alperin elsősorban az aero részlegért felelt a zöldeknél, és jelentős szerepe volt a csapat átalakításában is. Alperin korábban az AGS-nél és a Minardinál dolgozott. Ezután került a British American Racinghez, majd 2006 és 2007 között a Hondánál irányította az aero részleget. 2008-2019-ig a Saubert segítette, majd ez után az Aston Martinhoz igazolt.

    A McLaren az átszervezése kapcsán egy úja műszaki vezérkart hozott létre. Sanchez felel majd az autó koncepciójáért (2024-től), Peter Prodromou az aerodinamikáért, míg Neil Houldey a mérnöki –  és formatervezést felügyeli. Ők hárman fognak Andrea Stella csapatfőnöknek jelenteni.

    A wokingi csapat úgy fogalmazott, azért volt szükség a változtatásokra, hogy megfelelően ki tudják használni az új szélcsatornájuk és szimulátoruk adta lehetőségeket.

    „Már egy ideje világos számomra, hogy nem halad megfelelő tempóban a technikai fejlesztésünk. Így nem tudunk megfelelni az ambíciónknak, hogy visszakerüljünk a rajtrács elejére. Örülök annak, hogy mi után Andreával (Stella) elvégeztünk egy teljeskörű felülvizsgálatot, képes vagyunk végrehajtani a szükséges átszervezéseket, hogy beindítsuk a motorokat és megfordítsuk a szerencsénket” – nyilatkozta Zak Brown.

  • Kirúgta kulcsemberét a McLaren, a Ferrarit elhagyó mérnökkel is pótolják

    Kirúgta kulcsemberét a McLaren, a Ferrarit elhagyó mérnökkel is pótolják

    A szörnyű szezonkezdet után a McLaren bejelentette, hogy átszervezi Forma-1-es csapatának technikai részlegét. Ennek keretében a technikai igazgató távozott az istállótól, a Ferrarit nemrég elhagyó szakember visszatért a wokingi alakulathoz.

    Átszervezést jelentett be a McLaren a Forma-1-es csapat technikai részlegén. Ennek keretében távozott annak első embere, a technikai igazgató, James Key, aki több éve szolgálta az istállót. Helyét nem egy ember veszi át, hanem az új struktúrának megfelelően összesen hárman töltik be ezt a szerepkört, különböző területekre specializálódva.

    Az aerodinamikai részleg technikai igazgatója Peter Prodromou lett, aki már 32 éve dolgozik a Forma-1-ben, és több világbajnok autó tervezésében is szerepet játszott. Az autó koncepciójáért felelős szakember David Sanchez lesz, aki korábban már dolgozott a csapatnál, nemrég pedig elhagyta a Ferrarit. Esetében a jövő idő indokolt, hiszen csupán 2024. január 1-től csatlakozhat a wokingiakhoz. Az újonnan létrehozott műszaki és tervezési részleg első irányítása pedig Neil Houldey kezébe került, aki 2006-ban csatlakozott a wokingi csapathoz.

    Binotto után újabb kulcsember mondott fel a Ferrarinál

    Ők hárman közvetlenül Andrea Stella csapatfőnöknek fognak jelenteni. Ezenkívül bejelentették, hogy Giuseppe Pesce közvetlenül Prodromou alatt fog dolgozni, míg Piers Thynne az F1-es istálló operatív munkálataiért lesz felelős. Ennek során a csapatfőnököt fogja segíteni, hogy – a McLaren megfogalmazása szerint – erősebbé váljon a pozíciójuk a mezőnyben, és az élmezőnyben harcolhassanak.

    A McLaren borzalmasan kezdte a szezont, és két futam után pont nélkül állnak a konstruktőri bajnokság utolsó helyén. A közlemény azonban azt sugallja, hogy a változtatást nem hirtelen döntés szülte, hanem hónapok munkája készítette elő. Később számos infrastrukturális projekt várható, amelyek lépcsőzetesen lépnek életbe a 2023-as idény folyamán. Emellett a csapat jelenleg is toboroz annak érdekében, hogy növelje a kapacitást a technikai részlegen. A McLarennél úgy vélik, hogy mindez „megteremti egy erősebb és innovatívabb Forma-1-es csapat alapjait, ami lehetővé teszi a jövőbeli sikereket”.

    „Először is szeretném megköszönni Jamesnek a McLarennél töltött ideje alatt végzett kemény munkáját, valamint elkötelezettségét, és minden jót kívánok neki a jövőre – olvasható Stella nyilatkozata a közleményben. – Előre tekintve, eltökélt vagyok, és teljes mértékben arra koncentrálok, hogy visszavezessem a McLarent az élmezőnybe. Amióta átvettem a csapatfőnöki pozíciót, azt a megbízást kaptam, hogy stratégiai megközelítést alkalmazzak, hogy hosszú távra biztosítsam a csapat alapjait, amire az évek során építhetünk. Ez az új struktúra átláthatóságot és hatékonyságot biztosít az istálló technikai részlegén belül, és erős pozíciót ad nekünk a teljesítmény maximalizálásához, beleértve a 2023-ban érkező új infrastrukturális fejlesztések optimalizálását. Peter és Neil mellett örömmel üdvözlöm újra a csapatban David Sanchezt, aki teljessé teszi a tapasztalt és rendkívül szakképzett műszaki vezető csapatot, amelynek közös célja, hogy az autó nagyobb teljesítményt nyújtson a pályán. Alig várom, hogy továbbra is együtt dolgozhassak Piersszel, aki kulcsszerepet fog játszani az innovatív és hatékony csapat létrehozására irányuló tervek készítésében és megvalósításában.”

    Forma-1, James Key, Francia Nagydíj 2022, péntek
    A McLarentől távozó James Key (Fotó: McLaren Racing)

    „Fontos, hogy most biztosítsuk, hogy utazásunk következő szakaszában szilárd alapokkal rendelkezzünk – kezdte Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója. – Már egy ideje világos számomra, hogy a technikai fejlesztésünk nem haladt elég gyors ütemben ahhoz, hogy megfeleljen azon ambíciónknak, hogy visszatérjünk a rajtrács elejére. Örülök, hogy miután Andreával együtt elvégeztünk egy teljes körű felülvizsgálatot, most már képesek vagyunk végrehajtani a szükséges átszervezést, hogy megfordítsuk ezt a helyzetet. Ezek a stratégiai változások biztosítják a csapat hosszú távú sikerét, és szükségesek ahhoz, hogy a McLaren visszatérjen a győztes útra. Most már minden a helyére került az embereink és az infrastruktúránk tekintetében, van egy izgalmas pilótafelállás, úgyhogy eltökélt a szándékom abban, hogy a McLaren visszatérjen oda, ahol lennie kell.”

    „Izgatottan várom, hogy visszatérjek a wokingi csapathoz, és együtt dolgozhassak Peterrel, Neillel, valamint az istálló többi tagjával a teljesítménybeli céljaink elérése érdekében – ezek már David Sanchez szavai. – A McLaren mindig is rendkívül tehetséges emberekkel rendelkezett, emellett ott vannak az idén üzembe helyezendő infrastrukturális fejlesztések, úgyhogy izgalmas lehetőségek előtt állunk, aminek örömmel leszek a részese.”

  • Túl fiatalok? Minden F1-es csapat rácsodálkozott 2022-ben a fizikára

    Túl fiatalok? Minden F1-es csapat rácsodálkozott 2022-ben a fizikára

    Miután a Forma-1-es mezőny már túl van egy szezonon az új, ground effect autókkal, James Key, a McLaren technikai igazgatója szerint a delfinezés megjelenése és a szélárnyék-hatás változása volt a két nagy tanulság.

    Az új szabályok sok csapatot megleptek, mivel autóik a pályákon pattogtak. Ám egyeseket, mint például a Mercedest, érzékenyebben érintette ez, mint másokat. A korábbi F1-es ügyvezető igazgatót, Ross Brawnt pedig az lepte meg, hogy a csapatokat meglepte a jelenség, hiszen a delfinezés a leszorító erő fokozása miatt generált ground effect típusú aerodinamika következménye.

    „Mindannyian tapasztaltuk már” – mondta Brawn az F1TV-nek a tavalyi előszezoni tesztek után. „Ez gyakori jelenség, ez a fizika.”

    „Azt hittem, hogy a szélcsatornában végzett munkájuk alapján előre látták ezt.”

    Key egyetért azzal, hogy ezt a csapatoknak előre kellett volna látniuk, de legalábbis nem kellett volna ennyire rácsodálkozniuk. Ennek fényében két tanulságot fogalmazott meg a 2022-es év kapcsán.

    „Azt hiszem, két dolog volt, ami kevésbé volt nyilvánvaló számunkra. Az egyik ez a delfinezés, amiről mind megfeledkeztünk.”

    „Ha elég idősek lettünk volna ahhoz, hogy már a 80-as években is ott legyünk, és emlékezzünk arra, amikor ez utoljára a 70-es években volt probléma, akkor valószínűleg egy kicsit okosabbak lettünk volna.”

    A Red Bull számított a delfinezésre: Mindenkinek tudnia kellett volna

    „De valójában mindannyian megfeledkeztünk annak a lehetőségéről, hogy ez olyan súlyos lehet, mint amilyen a szezon elején volt, és több időt vett igénybe az orvosolása, mint amennyire számítottunk.”

    A másik, amit Key kiemelt, hogy bár az autók könnyebben tudják egymást követni, a szélárnyék hatékonysága lecsökkent.

    „A szélárnyék-hatás, ami korábban megvolt, nyilvánvalóan része volt az előzésnek, és ezt elvesztettük” – mondta.

    „Miközben könnyebb lett a követés a kanyarokban, és talán némileg könnyebbé lett ez a kanyargós pályákon is, ez a hatás határozottan kevésbé erős.”

    „Őszintén szólva nem tudom, hogyan lehet ezt kijavítani és a másikat megszüntetni. Elég trükkös a dolog. Azt hiszem, valamit elvesztettünk ezzel.”

    Összességében azonban úgy véli, hogy ennek ellenére is jó munkát végeztek az illetékesek az új szabályokkal.

    „Határozottan voltak olyan versenyeink, ahol a csapatok olyan pályákon is tudták követni egymást, ahol ez korábban nehéz volt” – idézi a GPFans.

    „Sokkal több előzést láttunk, mint amire számítottunk, például a Hungaroringen, és néhány más pályán, ahol ez hagyományosan nehéz volt.”

    „Elismerés illeti az FIA-t, amiért összeállította ezt a kezdeményezést, úttörő szerepet vállalt a korai kutatások nagy részében, és nagyon proaktívan együttműködött a csapatokkal.”

  • A McLaren annyira szenvedett a Pirellitől, hogy arról könyvet lehetne írni

    A McLaren annyira szenvedett a Pirellitől, hogy arról könyvet lehetne írni

    A McLaren technikai igazgatója, James Key szerint az MCL36 annyit szenvedett a 18 colos Pirelli abroncsokkal, hogy azok megtöltenének egy könyvet.

    A McLaren nem tudott előrelépni 2022-ben. sőt az új technikai szabályok következtében, a csapat egy pozíciót még veszített is az előző évhez képest. Így végül az 5. helyen végeztek az év végi értékelésben. A szezon során egyetlen dobogós helyezésük volt, még év elején, Lando Norris által.

    A csapat teljesítménye mellett Daniel Ricciardóé is gyengélkedett. Az ausztrálnak a szezon végeztével távoznia is kellett a csapattl (és így az F1-ből is), helyére pedig honfitársa, Oscar Piastri érkezik.

    A csapat tavalyi visszaesésének fő oka Key szerint egyértelműen a Pirelli volt

    „Őszintén szólva egy könyvet tudnék írni erről” – idézi a Motorsport-Total.com. „Rengeteg belső megbeszélést folytattunk erről.”

    „Ezek nem furcsa jellemzők, mert látjuk, hogy mi történik. Nagy jelentőségük van gumiknak, és mindenkinek ugyanaz a problémája.”

    „Ez tényleg attól függ, hogy mennyire tudod enyhíteni a problémát. Hosszasan vitatkoztunk arról, hogy van-e a folyamatunknak vagy az általunk használt eszköznek egy bizonyos része, ami talán egy kicsit érzékenyebbé tesz minket [a többi csapatnál] az ilyen viselkedésre, amit ezeknél a dolgoknál látunk.”

    „De vannak más tényezők is, amelyek tavaly még nem voltak jelen, tehát nem arról van szó, hogy megrekedtünk volna a rutinban ezzel a bizonyos problémával.”

    „Csak úgy tűnik, hogy egy kicsit sebezhetőbbek vagyunk, mivel a gyógyírek nem olyan erősek, mint amilyenek lehetnének. És ez az, amit megvitattunk. Úgyhogy azt hiszem, technikailag mindent megtettünk, amit csak tudtunk.”

    A McLaren új főnöke, Andrea Stella megerősítette azt is, hogy Ricciardo Norrisnál is jobban küzdött a szűk működési tartomány megtalálásával.

    „Aztán a gumikon felül ott vannak az autó jellemzői, amelyek enyhítik a gumik alapvető viselkedését. És attól függően, hogy mennyire erősek az autó ezen enyhítő elemei, annál jobban ki lehet használni a rendelkezésre álló tapadást” – mondta.

    „Azt hiszem, határozottan vannak olyan aspektusai az autónknak, amelyek nem enyhítik jól a gumik alapvető viselkedését, de azt hiszem, végső soron ez mindenki számára így van.”

    „Az elmúlt években láttuk, hogy az a tartomány, amelyben Daniel jól érzi magát, valamivel kisebb, mint Landónál.”

    Pedig a 2021-es autó problémáit sikerült a McLarennek megoldania 2022-re

    Csak hát keletkeztek új gondok…

    „A tavalyi problémánkat ezen az autón sokkal jobban megoldottuk” – jelentette ki Key.

    „De vannak más problémák is ezekkel az autókkal, amelyek csak ezekre az autókra jellemzőek, és úgy tűnik, hogy ez ismét egy kicsit negatív hatással volt ránk.”

    „De nem mondanám, hogy ez valami különleges. Ez csak valami, amivel minden autó küzd. Néha elég jól működik nálunk, és egyáltalán nem jelent problémát. Néha viszont egy kicsit feltűnőbb, és ez kerül a figyelmünk középpontjába egy hétvégén.”

    A McLaren befektetése csak 2025-ben térülhet meg teljesen

  • McLaren: Az idei eset nem ismétlődhet meg 2023-ban

    McLaren: Az idei eset nem ismétlődhet meg 2023-ban

    A McLaren szerint „nagy lépésre” van szükségük a 2023-as Forma-1-es autójukkal kapcsolatban ezen a télen, mivel nem tudnak még egy évet úgy végigcsinálni. hogy a szezon a felzárkózásról szól.

    A wokingi bázisú alakulat a 2022-es szezon nagy részében csak lohol a többiek után, miután az év elején fékproblémák hátráltatták őket. A csapat elég jól talpra állt, de elismerte, hogy a problémák megoldása más kulcsfontosságú teljesítményterületekről vonta el az erőforrásokat. Így extra keményen kellett dolgozniuk, hogy ne veszítsenek túl sokat a fő rivális Alpine-nal szemben.

    Most, hogy a csapatok már a 2023-as autójukra kezdenek koncentrálni, a McLaren tisztában van azzal, hogy a következő szezonban nem kerülhet ugyanebbe a helyzetbe. Így bár az F1 technikai szabályzata a padlólemez módosításain túl meglehetősen kötött marad, a McLaren elfogadja, hogy másoknál szélesebb körű, átfogóbb módosításokra lehet szükségük.

    „Azt hiszem, ez egy mix” – felelte a Motorsport.comnak Andreas Seidl csapatfőnök arra a kérdésre, hogy mennyiben lesz azonos a 2023-as autó a 2022-essel.

    „Mivel a technikai szabályok is nagyjából ugyanazok maradnak, elég egyértelmű, hogy nem lesz teljes forradalom.”

    „De ugyanakkor, elismerve, hogy az előttünk lévő csapatok több mint egy másodperccel gyorsabbak, az is világos, hogy nagy lépések megtételére törekszünk a fejlődés terén.”

    A McLaren technikai igazgatója, James Key egyetért abban, hogy elengedhetetlen, hogy jó autóval kezdjék a következő évet.

    „Azt hiszem, az a színvonal, amit az első három csapatnál láttunk, megmutatja, hogy mire kell képesnek lenni” – mondta a McLaren weboldalának.

    „Ha egy versenyképes autóval kezded a szezont, akkor onnan kiindulva igazíthatod a fejlesztési terveidet, és kevesebbet teendőd lesz, mint amennyi nekünk [volt idén], miközben jobban összpontosítasz azokra a területekre, amelyekről úgy érzed, hogy a legtermékenyebbek lehetnek.”

    „Ez az, ahol jövőre lenni szeretnénk, mivel nem tudnánk fenntartani ezt az agresszív fejlesztési szintet, mert ez teljes körű. Sokat tanulhatunk az idei évből, és a csapat nagyszerű munkát végzett, hogy elérje azt, amit elért.”

    „Minden egyes fejlesztési lépésnél rengeteg munkát végeztünk, és öt-hat versenyen át tartanak, és minden egyes csomag aztán a tervek szerint működött, minden egyes lépésnél több tizedes teljesítményt produkált, szóval elégedettek vagyunk ezzel.”

    „Jön még egy új csomag, amin most dolgozunk, aztán a hátralévő futamokon még néhány apróság fog következni. Azt mondanám, hogy sokat hoztunk a pályára, és azt kaptuk tőle, amit akartunk.”

  • Csodálja a Mercedes megoldását a McLaren technikai guruja

    Csodálja a Mercedes megoldását a McLaren technikai guruja

    A McLaren technikai igazgatója James Key elismeréssel adózik a Mercedesnek az innovatívnak számító, oldaldoboz nélküli megoldásáért.

    Az idén bevezetett új aerodinamikai szabályok rengeteg mozgásteret adtak a csapatoknak, így számtalan eltérő, és igencsak innovatív megoldást is láttunk. A Mercedes valósággal sokkolta a világot az idei autójával, ugyanis a W13-as kódjelű modellen gyakorlatilag nincs oldaldoboz.

    Egyelőre ez a szokatlan megoldás nem hozta meg az elvárt tempót, mégis a riválisokat, köztük a McLaren technikai igazgatóját sikerült ezzel lenyűgözniük.

    Le a kalappal előttük, hogy előálltak ezzel a fajta értelmezéssel és volt bátorságuk is megvalósítani ezt. A Mercedes tényleg elment a végletekig. Szóval igen, mindannyian meglepődtünk, de nagyszerű azt látni, ahogy a csapatokban van kurázsi.” – kezdte a Forma-1 hivatalos podcastjében.

    „Nagy öröm, hogy ennyire változatosak az idei autók. 2022 előtt a legnagyobb félelem az volt, hogy minden autó egyformán fog kinézni. Mint kiderült, az oldaldobozok végül nagyon elképesztően eltérőek lettek.” – tette hozzá Key.

  • A McLaren hatalmas fejlődésre számít az idény közben

    A McLaren hatalmas fejlődésre számít az idény közben

    A McLaren technikai igazgatója, James Key véleménye szerint a fejlesztési verseny 2022-ben hatalmas méreteket ölthet, főleg a szezon első felében.

    Az idei évben jelentős szabályváltoztatások jönnek a Forma-1-be, az autók teljesen átalakulnak, főleg a szorosabb verseny lehetősége érdekében. A megújulás keretében a padlólemez aerodinamikai hatását tervezik növelni, ezzel elérve azt, hogy könnyebben lehessen követni a másikat.

    Key a ’22-es változásokat a 2009-esekhez hasonlítja a jelentőségüket illetően, a riválisoktól pedig sok innovatív megoldást vár.

    „Ilyenkor eléggé innovatívok tudnak lenni a csapatok” – mondta a Motorsport.com-nak a tavalyi évad végén. „2009-ben is hasonló dolog történt, amikor néhány nagyon feldúlt aerodinamikai szakember rohangált az irodában, mondván, hogy „ó, ez már nem ugyanaz”, és rájöttünk, hogy egy csomó mindent meg lehet csinálni, de ez egy kicsit bonyolultabb. Szóval szerintem most is ez a helyzet. Gyanítom, hogy látni fogunk néhány különbséget, néhány másfajta ötletet a különböző autókon. Érdekes lesz látni, hogy az emberek mit csináltak. A fejlesztések üteme valószínűleg rendkívül magas lesz. Úgy gondolom, hogy ezeknek a szabályoknak a jellege valószínűleg egy kicsit gyorsabban fog kiegyenlítődni, mint ami most volt, egyszerűen azért, mert a jelenlegi autókon annyi különböző módon lehetett dolgozni. Mindig volt egy másik, egy új megoldás, egy új út, amit érdemes kipróbálni.”

    Key hozzátette, hogy az idény elején sokféle és gyorsan változó megoldásokat láthatunk, majd az idő előrehaladtával ez egyre kevésbé lesz jellemző.

    „Látnunk kell, hogyan teljesítünk, és fel kell ismernünk az erősségeket és gyengeségeket a versenytársakkal szemben” – folytatta. „Ebben a tekintetben csapatként mindannyian egy csónakban evezünk. Azt hiszem, ez sok ugrást okozhat a fejlődésben és az ötletekben, ahogy haladunk előre a szezon első felében. Később az év folyamán ez kevésbé lesz jellemző. Ami 2023-at illeti, gyanítom, hogy a dolgok egyre hasonlóbbak lesznek, mert bizonyos trendeket valószínűleg minden csapat felismer majd addigra. Addigra megértjük, mi működött, mi nem, miben reménykedtünk. Hogy ez azt jelenti-e, hogy az autók egyre hasonlóbbak lesznek? Ezt még korai lenne megmondani, de a csapatoknak jobb elképzelésük lesz arról, hogyan közelítsék meg a ’23-as autókat.”

  • McLaren: a 2022-es szabályok teli vannak csapdákkal

    McLaren: a 2022-es szabályok teli vannak csapdákkal

    James Key, a McLaren technikai igazgatója figyelmeztetett a jövő évi, radikálisan átdolgozott szabályok nem csak a nagy előrelépéseknek adnak lehetőséget.

    Az aerodinamikai változások az autók mögött kialakuló turbulens levegő nagy mértékű csökkentésére irányulnak. Papíron ezt azt eredményezné, hogy könnyebb lesz a pilótáknak követni egymást, és előzési lehetőségeket teremteni.

    Míg korábban könnyebb volt az hasonló mértékű változások során elkövetett hibákat kijavítani, Key szerint ez most nem lesz egyszerű eset.

    „Ha jobban korlátozzák az autókat, kevesebb rossz irányba lehet elmenni, ennek talán kisebb az esélye a mostani összetett szabályokkal. De sok kis apróság lesz, amit ki lehet használni majd, és ez lesz 2022 története.”

    „Nem lesz dupla diffúzor, vagy hasonló innovatív ötlet jövőre, ahhoz túl szigorúak a szabályok. De lesznek más okos ötletek, ahogyan megközelítjük majd a helyzetet, vagy amit észreveszünk, amint az autókat használjuk majd.”

    „Lesznek csapdák. Ha valakinek nem ugyanolyan jó alapja, mint a többieknek, akkor másokat fog figyelni. De az jövőre lesz a munkánk. Idén nem lehet ilyesmit csinálni.”

    Ha valaki nagyon mellétalál, a költségsapka sem lesz segítségére, hiszen nem használhat plusz forrásokat a felzárkózásra.

    „Igen, ha akörül van a költségvetésed, mindent kétszer meg kell gondolni. De szerintem az költségvetés elosztása számít igazán, annak mekkora részét fordítod az autóra. Ez valószínűleg más és más csapatonként.” – nyugtázta a McLaren embere.

     

    View this post on Instagram

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés