Címke: James Hinchcliffe

  • Vettel volt a gyerekkori hőse a NASCAR versenyzőnek

    Bizony már az a generáció hajt a NASCAR-ban is, amelyik az F1-en nőtt fel, így Josh Bilicki is Sebastian Vettelt tartja gyerekkori hősének.

    Josh Bilicki – aki a NASCAR mezőnyének egyik oszlopos tagja lett az utóbbi években (igaz, általában nem az élmezőnyben szokott menni) – a hivatalos Twitter-oldalán osztotta meg érzéseit a német visszavonulásával kapcsolatban. Nem mellesleg egy érdekes kérdést is felvetett.

    Schumacher visszavonulása után Vettel volt a kedvenc versenyzőm. Fiatal kora óta domináns volt” – írta Bilicki.

    Középiskolás koromban az F1 honlapján néztem az onboardjait… lehet, hogy párszor bajba kerültem miatta. Szomorú volt látni az utolsó futamát ma, de mindössze 35 éves, szóval még simán visszatérhet, nem?

    Bilicki, aki gimnazista kora óta figyelte Vettel pályafutását, jogos kérdést tett fel, hiszen Michael Schumacher is visszatért a sportágba 3 év kihagyás után.

    A tengerentúlon nem csak ő búcsúzott szomorúan a négyszeres világbajnoktól – bár a NASCAR mezőnyéből ő volt az egyetlen, aki külön megemlítette Vettel visszavonulását.

    Az IndyCar mezőnyéből többen megemlékeztek a német versenyző legendás karrierjéről, például az NBC kommentátora James Hinchcliffe, aki az F1TV munkatársaként volt jelen a szezonzáró F1-es versenyen.

    Az aktív versenyzők közül Felix Rosenqvist és Conor Daily küldött üzenetet Vettelnek. Előbbi rövidre fogta, és csak annyit írt, hogy „Danke Seb”, azaz, „Köszönjük Seb”.

    Conor Daly Európában kezdte autóversenyzői karrierjét, és a Nazionale Piloti egyik meccsén csapattársa volt Vettelnek.

    Ez az egyetlen közös képem Vettellel” – írta Daly. „Európai versenyzői pályafutásom végéhez közeledtem. Jótékonysági focimeccsen játszhattam vele és más versenyzőkkel. Nem tudtam, hogy furcsa lenne-e közös képet kérni tőle vagy sem de iszonyat jó fej volt. Micsoda karrier, micsoda ember!

  • Ricciardo ott akar lenni jövőre néhány IndyCar és NASCAR versenyen

    Daniel Ricciardo az F1TV-nek adott interjút az F1-es szezont lezáró Abu-Dzabi Nagydíj végeztével, és ott beszélt amerikai terveiről.

    Daniel Ricciardo utolsó versenyét teljesítette a Forma-1-ben, és erősen zárt, hiszen a 9. helyen ért célba.

    A verseny után az F1TV szakértőinek vendége volt, és természetesen az IndyCar kommentátora, James Hinchcliffe vetette fel a kérdést, hogy melyek a jövő évi tervei az USA szériáival kapcsolatban.

    Vannak terveim. Szeretnék nézőként ott lenni néhány IndyCar és NASCAR versenyen” – mondta Ricciardo az F1TV-nek.

    Különösen szeretem Talladegát, és ott még soha nem jártam, szóval az mindenképp egy olyan verseny, amelyre szeretnék kilátogatni.

    Az ausztrál versenyző hozzátette, rengeteg IndyCar-os ismerőstől kapott üzeneteket, hogy igazoljon át oda, a válasza pedig az volt, hogy „valószínűleg nem riválisként, hanem nézőként, de találkozni fogunk jövőre.”

    Mindig nézem a versenyeket a tévében, és tudom, hogy nagyszerű versenyeket futnak a srácok.

    Hinchcliffe ezután csak egy tesztre próbálta rávenni Ricciardót, miközben a műsorvezető Will Buxton ismertette az ausztrállal, hogy „ugye tudod, hogy nem muszáj ovál versenyeken indulnod?

    Nem, nem köszi srácok, de nem akarok versenyezni, szeretnék egy kis szünetet tartani” – mondta mosolyogva Ricciardo.

    Biztosak lehettek benne, hogy találkozunk jövőre, de csak mint szurkoló leszek jelen.

    Ezzel tehát gyakorlatilag 100%-ig lezárhatjuk azt a kérdéskört, hogy vajon Ricciardo indulni fog-e bármilyen amerikai versenyen – legyen szó NASCAR-ról vagy IndyCar-ról – 2023-ban.

  • Hinchcliffe szögre akasztja a sisakját

    Hinchcliffe bár nem vonul vissza teljesen a versenyzéstől, azonban teljes szezont már nem fog futni az IndyCarban.

    A kanadai versenyző 11 éves IndyCar karrierjére tesz pontot azzal, hogy 2022-ben már más kategóriák küzdelmeiben szeretné kipróbálni magát.

    „2011-ben életem legnagyobb álma valósult meg azzal, hogy bekerültem versenyzőként az IndyCar világába. Ennek az útnak most a végére érek, de minden percére emlékezni fogok. A hullámvölgyekre ugyanúgy, mint a szép pillanatokra” –  írta a kanadai versenyző twitter oldalán.

    „Itt az ideje, hogy visszavonuljak a teljes szezonos IndyCar versenyzéstől” – folytatta Hinchcliffe. – „Nem volt könnyű ezt a döntést meghozni. A családom és én is úgy éreztük, hogy ez a megfelelő pillanat arra, hogy kipróbáljam magamat valami másban.”

    A 35 éves versenyző még a Newman/Haas Racingnél kezdte karrierjét, majd ezután került Andretti Autosporthoz, ahol karrierje csúcsára ért.

    2013-ban háromszor is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Az utána következő években teljesítménye egyre inkább visszaesett, azonban 2014 óta így is összeszedett még két győzelmet. 2021-ben megszerezte pályafutása eddigi utolsó dobogóját, Nashville-ben.

    Hinchcliffe 2020-ban már belekóstolt abba, milyen félig szabadságon lenni, hiszen 14-ből csak 6 versenyen indult el. Ekkor egyébként több ízben segítette az NBC munkáját pit riporterként.

    Hinchtown polgármestere – ahogy ő saját magát hívni szokta – egyébként kipróbálta már magát más szériákban is, hiszen indult a Bathurstben is, valamint az IMSA bajnokságába is átruccant már.

    Hogy ezek közül mi lesz Hinchcliffe következő nagy dobása? Nem tudjuk, de reméljük, hogy sokat fogjuk látni a képernyőnkön, hiszen a tengerentúli versenyzők egyik legkarakteresebb személyisége.

  • Alonso újra a McLaren radarján van

    Alonso újra a McLaren radarján van

    Fernando Alonso indulni fog az Indy 500-on korábbi munkaadója, Michael Andretti szerint, annak ellenére, hogy csapata nem adhat neki ülést.

    Andretti azt nyilatkozta, „nem tudott megegyezni” a spanyollal, de nem hibás egyik fél sem. Helyette a Honda protezsáltját, James Hinchcliffet szerződtették.

    „Mindig két eshetőségen dolgozunk, mert nem tudni, melyik valósul majd meg.” – mondta a csapatfőnök. A Honda vétója kapcsán megjegyezte: „Ne higgyenek el mindent, amit olvasnak.”

    „Keményen dolgoztunk, hogy megszerezzük őt, de végül egy másik – számára jobbnak tűnő – lehetőség mellett döntött.”

    Alonso maga is megerősítette, hogy szerződése van, a csapat kiléte azonban még nem ismert. Még a McLaren is lehet, bár a világbajnok 2019-es fiaskó után nem szívesen versenyezne korábbi F1-gyes munkaadójánál.

    „Két fiatal tehetséges versenyzőnk van, rájuk koncentrálunk” – cáfolt Zak Brown. „Ha indítunk egy harmadik autót, az egy kiegészíti majd az eddigi programunkat.”

    Amikor korábbi pilótájáról kérdezték, nem zárta ki, hogy újra alkalmaznák őt.

    „Eddig nem volt a listánkon, de most már rajta van. Ő egy megasztár, rendkívüli tehetség, ráadásul indult már a versenyen. Azon múlik, biztossá tudjuk tenni, hogy a két pilótánk hasznára lenne.” – utalt a jelenleg alkalmazott Patricio O’Wardra és Oliver Askew-ra.

  • McLaren által kirúgott versenyző kerül „Alonso helyére” – az IndyCarban

    McLaren által kirúgott versenyző kerül „Alonso helyére” – az IndyCarban

    James Hinchcliffe lesz az Andretti Autosport hatodik – eredetileg Alonso számára felkészített – autójának sofőre, miután múlt év végén távozni kényszerült az Arrow McLaren SP csapatától.

    Hinchcliffe már versenyzett a csapatnál 2012 és 2014 között, akkor második évében három győzelmet is szerzett. Tavaly ráadásul az Andretti színeiben vett részt a Bathurst 1000-es versenyen.

    A kanadai a Genesys által szponzorálva a 29-es számmal állhat majd rajthoz három futamon. Ezek közül egy az Indy 500 lesz, azonkívül az Indy Grand Prix-n és a Texas Motor Speedwayen láthatja majd őt a nagyérdemű.

    Fernando Alonso lett volna a célja az Andretti projektjének, miszerint még egy autóval indulnának többek között az Indy 500-on. A Honda vétója után azonban a japán márkával jó viszonyt ápoló Hinchcliffe lett az ülés elsőszámú várományosa.

    „Őszintén, jó, hogy végre ilyen híreket is bejelenthetek. Nem titok, a 2020-as szezonom nem olyan lesz szerettem volna. Ez, hogy visszatérhetek ehhez a csapathoz, reménnyel tölt el a jövőt illetően. Más alig várom, hogy újra velük dolgozzam és egy IndyCart vezethessek!”

  • Bourdais kénytelen elhagyni a Dale Coyne Racinget

    Bourdais kénytelen elhagyni a Dale Coyne Racinget

    A Dale Coyne Racing a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy az eddigi négyszeres Champ Car bajnok versenyzőjük, Sebastien Bourdais a szponzorproblémái miatt távozni kényszerül a csapatuktól.

    „Elengedni Sebastient nagyon rossz érzés, azonban ennek semmi köze nincs a pilótapiacon levő versenyzőknek vagy bármi másnak,” – nyilatkozta Coyne a Motorsport.com-nak. „Ez rendkívül sajnálatos. Ez egy finanszírozási probléma miatt alakult így. Valami nagy dolog omlott össze két és fél héttel ezelőtt.

    „A rossz hírről közvetlen a sebringi teszten, november 5-én nyertünk tudomást Sebastiennel. Aznap este már mindenki tudott a hírről. Ez nagyon szomorú, ugyanis Sebastien az olyan körülményeknek lett az áldozata, amiket egyáltalán nem lehetett már kezelni.”

    Coyne azt is elmondta, hogy a négyszeres Champ Car bajnok távozása ellenére a 18-as rajtszámú Honda továbbra is Jimmy Vasser és James Sullivan kezében fog majd maradni. Emellett azt is elmondta, hogy szerinte a csapat technikai guruja, Craig Hampson továbbra is az ő csapatában fog majd dolgozni. „Craig is csüggedt,” – tette hozzá Coyne. „Ő és Seb már sok-sok éve barátok és rengeteg sikert értek el közösen, szóval egyáltalán nem boldog a történtek miatt. Azonban sikerült beletörődnie és szerintem továbbra is számíthatunk majd rá.”

    Bourdais távozása egy utolsó utáni lehetőség lehet James Hinchcliffenek, aki hoppon maradt, miután az Arrow McLaren SP nem szerződtette le a rutinos kanadait. Azonban Coyne egyáltalán nem akart bemenni a részletekbe az új versenyző kilétét illetően. „Nyilvánvaló, hogy James-szel is felvettük a kapcsolatot, azonban a korábbiakban már elmondtam, hogy nem emiatt szakítottunk Sebastiennel.”

    Végül Coyne értékelte a Bourdais-val töltött három közös évet. „Nagyon jó volt. Élveztük azt, hogy volt potenciál az autónkban. Például sikerült sorozatban két versenyt is megnyernünk St. Pete-ben (2017-ben és 2018-ban). Jó érzés az, hogy az utóbbi években képesek voltunk felvenni a versenyt az élmezőnnyel az IndyCarban. Sebastien hihetetlenül gyors volt. A legjobbakat kívánom neki a jövőt illetően.”

  • Alonso a veszélyzónában, csak 31. lett az Indy500 időmérőjén

    Alonso a veszélyzónában, csak 31. lett az Indy500 időmérőjén

    Előfordulhat, hogy Fernando Alonso nem tud rajthoz állni a jövő héten esedékes Indy500-on, hiszen az időmérőn csak a 31. helyet tudta megszerezni a McLarennel.

    A 31. hely azt jelenti egész pontosan, hogy a versenyen való indulásért kell majd küzdenie Alonsonak vasárnap, az úgynevezett Last Row Shootout keretein belül. Ezen a 31-36. helyen végző versenyzők vesznek részt, a közülük három leggyorsabb pedig elfoglalhatja majd az utolsó sort, míg a leglassabb három autó búcsúzik.

    Azt nem lehet mondani, hogy a McLaren és Alonso nem próbálkoztak: ötször is megkísérelték a legjobb 30-ba jutást. Alonsonak többször is sikerült ide bejutnia, de csak ideiglenesen. Az utolsó pillanatokban például még 30. volt, de az utolsóként érkező Graham Rahal végül kiütötte.

    „Nem igazán volt meg a sebességünk” – mondta Alonso. „Szóval megérdemeljünk azt, ahol vagyunk. Remélhetőleg holnap [vasárnap] újabb esélyt kapunk, hogy kvalifikáljuk magunkat. Ha ezt megragadjuk, rendben van, ha nem, akkor nem is érdemeltük meg.”

    Arra a kérdésre, hogy találhatnak-e valamit éjszaka, Alonso így válaszolt: „Őszintén szólva nem nagyon, szerintem egész héten nem volt meg a tempónk. Egy éjszaka alatt ez nem fog változni. Megpróbálunk egy tiszta etapot futni, amivel remélhetőleg bent leszünk a továbbjutó 3-ban.”

    Alonso mellett egy másik nagy név indulása is veszélyben forog. James Hinchcliffe – aki egyébként tavaly nem tudta magát kvalifikálni – az első próbálkozásánál összetörte autóját, majd a tartalék utóval nem bírta tartani a tempót és csak 32. lett. Kettejükön kívül Kyle Kaiser, Sage Karam, Max Chilton és Patricio O’Ward lesz még érdekelt ebben a csatában.

    A leggyorsabb kilenc versenyző a pole-ért fog harcba szállni a Fast Nine keretein belül, szintén vasárnap. A 10-30. helyen záró pilóták esetében pedig már fixek a rajtpozíciók, ők ebben a sorrendben várhatják majd a rajtot jövő vasárnap.

    Pozíció Név Átlagsebesség (mph) Motor
    1 Spencer Pigot 230.083 Chevy
    2 Will Power 230.081 Chevy
    3 Simon Pagenaud 229.854 Chevy
    4 Josef Newgarden 229.749 Chevy
    5 Colton Herta 229.478 Honda
    6 Ed Jones 229.440 Chevy
    7 Ed Carpenter 229.349 Chevy
    8 Alexander Rossi 229.268 Honda
    9 Sebastien Bourdais 228.800 Honda
    10 Marco Andretti 228.756 Honda
    11 Conor Daly 228.617 Honda
    12 Helio Castroneves 228.523 Chevy
    13 Marcus Ericsson 228.511 Honda
    14 Takuma Sato 228.300 Honda
    15 James Davison 228.273 Honda
    16 Tony Kanaan 228.120 Chevy
    17 Graham Rahal 228.104 Honda
    18 Scott Dixon 228.100 Honda
    19 Oriol Servia 227.991 Honda
    20 Charlie Kimball 227.915 Chevy
    21 JR Hildebrand 227.908 Chevy
    22 Ryan Hunter-Reay 227.877 Honda
    23 Santino Ferrucci 227.731 Honda
    24 Matheus Leist 227.717 Chevy
    25 Jack Harvey 227.695 Honda
    26 Jordan King 227.502 Honda
    27 Ben Hanley 227.482 Chevy
    28 Zach Veach 227.341 Honda
    29 Felix Rosenqvist 227.297 Honda
    30 Pippa Mann 227.244 Chevy
  • Wickens és Hinchcliffe a kórházban versenyeznek, mint a villám

    Wickens és Hinchcliffe a kórházban versenyeznek, mint a villám

    Mint az ismert, poconói balesete óta Robert Wickens kórházban van, rehabilitálódik. És bár küzdelmes, de egyre-egyre jobban van. A kanadai versenyző azonban a kórházi, kerekesszékes helyzeteben is igyekszik meglátni a jót, gyakran posztol a közösségi oldalakra humoros dolgokat.

    Legutóbb a Mint a Villám (Days of Thunder) című film egyik jelentét „forgatta újra”, ebben pedig barátnője, Karli, valamint James Hinchcliffe és menyasszonya, Rebecca voltak partnerei. Hinchcliffe maga is kerekesszékbe ült, hogy eljátssza Tom Cruise-t (a filmben Cole Trickle), míg Wickens Michael Rookert (a filmben Rowdy Burns) alakítja.

    Íme Wickensék produkciója, alatta pedig megnézhetitek az eredeti filmjelenetet. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bq5o7-vH_GX/

    https://www.instagram.com/p/BpFIHxgHgBm/

  • Újabb IndyCar versenyzők tették helyre Hamiltont

    Újabb IndyCar versenyzők tették helyre Hamiltont

     

    Graham Rahal és James Hinchcliffe, úgy is mint a jelenlegi és korábbi detroiti verseny győztesei döbbenten vették tudomásul Lewis Hamilton véleményét, mellyel a komplett IndyCar mezőnyt ledegradálta. Mint az ismeretes, Lewis arra alapozva, hogy Fernando Alonso csak átment, és egyből ötödik lett az Indy 500 időmérőjén beárazta egyben a szériát is, egy lavinát indított el. A veterán Tony Kanaan már visszaszólt, hogy Hamilton tavaly egy kétesélyes bajnokságban maradt alul, most azonban az IndyCar fiataljai is szót kaptak.

    Rahal az idei idény hetedik győztese: „Amikor láttam Lewis Hamilton kommentárját… igen csak feszültté váltam, és remegtem, hogy ne szóljak vissza valamit. Ugyanakkor ott a Forma-1-ben az egész pályafutása során két, esetleg négyautós bajnokságokban vett részt. Ezzel szemben itt van rögtön Hinch, aki ma az első körben megpördült. Mondanád is magadban, hogy oké, akkor vele végeztem is. Nagy fenét, megvolt a sebessége, jó volt a stratégiája, és jókat előzött. Azt hiszem, hogy talán három kiálláson volt, keményen nyomta neki, gyors volt. A következő dolog, ami feltűnt, hogy máris újra dobogós helyen volt, az első háromban. Az IndyCar a versenyzésről szól, ez a hetedik verseny idén, és eddig hét különböző győztest avattunk. Ilyesmi nem nagyon fordul elő más motorsportos kategóriákban. Mondhat bárki bármit, ez a fajta versenyzés remek. Azt hiszem, hogy Esteban Gutierrez is megerősítheti ezt. Egy keveset beszéltem vele, és azt mondta, hogy ebben az autóban érezte eddig a legjobban magát egész eddigi pályafutása során. Csak ember és versenyautó. Ez ilyen egyszerű, és nagyon is szórakoztató. Ha itt nyerni tudsz, egy olyan nap, mint ez most, akkor érzed, hogy valami nagy dolgot értél el. Versenyzőként, csapatként, mérnökként egy ilyen nap rendkívül kifizetődő.”

    Rahal 55 körben vezetett a 70-ből, szóvá tette, hogy a Forma-1 élmenői közt nincs akkora harc, és azt gondolja, hogy a négyszeres IndyCar bajnok Scott Dixon is a győzelemért szállna harcba a királykategóriában is. Erről így nyilatkozott:
    „El se tudom képzelni, milyen az az érzés, amikor odamész egy versenyhétvégére azzal a tudattal, hogy csak annyi a dolgom, hogy legyőzzem a csapattársamat, és már nyerek is. Itt ilyesmi nem történik. Igazából ha beraknám Scott Dixont az F1-es Mercedesbe garantálom azt, hogy Lewis Hamiltonnak is futnia kell a pénzéért. Én talán nem is venném vele fel érdemben a kesztyűt, de Dixon igen.”

    Hinchcliffe, is meglepődött Hamilton véleményén, és szintén kikéri magának azt: „Vicces olyasvalakitől kritikát hallani a mi mezőnyünkről, akinek három másik autó ellen kell versenyeznie, miközben itt hét nyertese van az első hét versenynek. Ez mutatja azt, hogy mennyire is versenyképes széria a miénk, mennyire szoros is a gyártók és a csapatok mérkőzése, és hogy mennyire is nehéz versenyt nyerni nálunk. Itt tényleg mindent jól kell hogy csinálj. A munka a pitben hibátlan kell hogy legyen, a különféle zászlós fázisokból jól kell kijönnöd, ja, és az sem árt, ha egy nagyon jó autót nagyon jól tudsz vezetni. Én azt hiszem, hogy ez a legnagyszerűbb négykerekű versenyzési forma a bolygón. Mindannyian kiváltságosak vagyunk, hogy egy ilyen változatos mezőnyben versenyezhetünk. Itt magasan képzett, remek pilóták vannak.”