Címke: James Allison

  • Wolff: Nem Vettel a Mercedes elsődleges opciója

    Wolff: Nem Vettel a Mercedes elsődleges opciója

    Toto Wolff ismét elmondta, a 2021-es pilótafelállás kapcsán nem Sebastian Vettel élvez náluk prioritást.

    Amióta a német versenyző és a Ferrari bejelentette, hogy elválnak útjaik, a sajtó és a rajongók folyamatosan a négyszeres világbajnok és az Ezüst Nyilak házasságát emlegetik. Toto Wolff korábban már beszélt arról, hogy a 32 éves pilóta a „külsős” jelöltjük lehet,  ám csak akkor, ha ha saját versenyzőikkel nem tudnak megegyezni.

    James Allison a múlt héten elismerte, hogy nagyon nehéz lenne elképzelni azt, hogy a négyszeres világbajnok vörös overallról szürkére vált, sőt a napokban Valtteri Bottas kijelentette, hogy a Mercedes biztosította őt arról, hogy nem gondolkodnak Vettelben.

    Az Österreich lap megkeresésére Wolff tegnap a következőket mondta az üggyel kapcsolatban:

    ,,Tartom, amit korábban mondtam. Sebastian (Vettel) egy négyszeres világbajnok. Jelentős szerepe volt az elmúlt évtized alakulásában, és most meglepetésszerűen a pilótapiacra került. Mi azonban a saját versenyzőinkre koncentrálunk. Sebastian nem az elsődleges opciónk, de sosem lehet tudni.”

  • Allison: Az új gumik miatt sokkal lassabbak leszünk

    Allison: Az új gumik miatt sokkal lassabbak leszünk

    A 2022-es szezontól kezdődően a 18 inches gumikat láthatjuk majd a Forma-1-es csapatok versenyautóin. Ebből kifolyólag a csapatok a 13 inches gumikat még egy utolsó évre fogják használni a csapatok, habár a Pirelli terveiben eredetileg nem ez szerepelt.

    A Mercedes azonban egyáltalán nincsen megelégedve az olasz gumigyártó vadonatúj abroncsaival. Legutóbb a brackleyi istálló technikai igazgatója, James Allison fejezte ki nem tetszését a 18 inches gumik kapcsán.

    „Ha egy tizenhárom éves srác vagy, aki imádja a Halálos iramban filmeket, akkor biztos szeretni fogod az új gumikat, azonban én egyáltalán nem vagyok oda értük.

    „Természetesen a Pirelli rengeteget dolgozik azon, hogy csökkentse a gumik kopását, azonban ez nem garantálja azt, hogy a végeredményként kapott abroncs alkalmas lesz a versenyzésre,” – mondta Allison a Mercedes legutóbbi YouTube videójában.

    A bajnoki címvédő istállónak egyáltalán nem hiányoztak az új gumik, azonban Allison szerint ez is egy újabb érdekes kihívás a számukra, hogy megtartsák a jól kialakult hegemóniájukat a turbó-hibrid érában.

    „Csapatként az ilyen dolgokból mindig előnyt szeretnél kovácsolni a magad javára. Vadonatúj gumikat fogunk kapni és természetes, hogy a legtöbbet szeretnénk majd kihozni belőlük,” – véli Allison, aki szerint a száguldó cirkusz nem halad semerre a fejlődés útján.

    „Az új gumik új lehetőséget biztosítanak mindenki számára, azonban az autók lassabbak lesznek emiatt, ami pedig egyáltalán nem pozitív. Minél nagyobb a kihívás, annál jobb eredményeket vagyunk képesek elérni a bajnokság elején harcolva a többi nagy csapattal szemben.”

  • Egy korábbi ferraris mérnököt állított maga mellé a Mercedes

    Egy korábbi ferraris mérnököt állított maga mellé a Mercedes

    Giacomo Tortora a Ferrari szimulátor részlegének egykori vezetője hamarosan munkába áll a Mercedesnél.

    Az olasz szakember nyolc évig dolgozott a maranellói gárdánál, majd egy évvel ezelőtt a Monacói Nagydíjat követően menesztették pozíciójából. Egy darabig Torotora még a Ferrarinál maradt, ám a versenyrészlegtől távol tartották. A vörösöktől való távozása után két ajánlatot is kapott: Pat Fry hívta a Renault-hoz, míg James Allison a Mercedeshez.

    A brit technikai igazgatóra nagy benyomást tett a mérnök még akkor, mikor a Ferrarinál dolgozott, így ő ragaszkodott ahhoz, hogy az olasz szakembert a csillagosok szerezzék meg maguknak. Torotora végül a Mercedes mellett döntött, ahol is rögtön egy előléptetés várt rá, hiszen helyettes főtervezőként fog dolgozni az Ezüst Nyilaknál. A munkát az olasz szakember július elsején kezdi meg Brackley-ben.

    Az elmúlt években nagyon fontos szakembereket orozott el a Mercedes a Ferraritól. Aldo Costa, Lorenzo Sassi és James Allison mellett, most már Giacomo Torotora is a német csapatot segíti munkájával.

  • James Allison Hamilton mentális képességeit méltatja

    James Allison Hamilton mentális képességeit méltatja

    A Mercedes technikai igazgatója, James Allison Lewis Hamilton mentalitását és elkötelezettségét méltatja. Ezen kívül megtisztelőnek tartja, hogy az immáron hatszoros világbajnok az elmúlt 3 évben az autó tervezésében is részt vett.

    Allison ezt a fajta elkötelezettséget azért is tartja sokra, mert őt is erre nevelték, hiszen édesapja, Sir John Allison a RAF-nál (Brit Királyi Légierő) szolgált, főparancsnok volt és esetében kimagasló tulajdonság volt, melyet persze el is vártak.

    „Szerencsés vagyok, hogy olyan emberekkel dolgozhatok, akik rendkívül becsületesek és ez olyan tulajdonság, mellyel Lewis is rendelkezik.” – mondta Allison a Mercedes Youtube csatornáján. „Ő az egyik legidősebb versenyző a mezőnyben most, és még mindig úgy vezet, mint a legfiatalabbak, de egy olyan karrierrel, mely több bajnoki címet és megszámlálhatatlan győzelmeket foglal magában, nehéz motivációt találni a pályán.”

    „Ilyenkor az ember sok hajmeresztő dolgot csinál, merész dolgokat, de mégsem fogják tőle azt látni, hogy dodzsem-módon vezet, vagy bármilyen mesterséges dologhoz folyamodik.”

    „Remélem, hogy sikerül is ilyennek maradnia karrierje hátralévő részében, mivel ez egy rendkívüli rekord, és szerintem a többszörös világbajnokok között példátlan az, hogy minden sikerüket úgy szerezték volna meg, hogy sportszerűtlenség árnyéka ne ütötte volna fel a fejét. És ez lenyűgöző.”

    „Az a szint, amit Lewis képvisel, és minden többszörös bajnok, az megdöbbentő.”

    „Azt gondolod, hogy versenyképes ember vagy, aki motivált, és aztán belebotlasz valakibe, aki tényleg ilyen, és rádöbbensz, hogy közúti vezető vagy mellette, egy egyszerű driftes mondjuk, összehasonlításként.”

    „Nem tudom, hogy könnyen össze lehet-e hasonlítani Fangioék generációját egy mai versenyzővel. Valószínűleg sokkal több ember mozog most benne, mint akkoriban, ez egy versenyképesebb piac, és a versenyzők teljesítményszintje is sokkal magasabb, mint akkoriban.”

    „Úgy hiszem, hogy eljön az az idő, mikor a versenyzők még mindig rendkívül erősek, de az az utolsó kis extra, különleges valami, ami zsenivé teszi őket, kicsúszik az ujjaik közül.”

    „Az egyik érdekes dolog Lewis kapcsán, hogy még mindig nagyon sok van bene ebből,  és szerintem ő kivételes fizikai tehetséggel van megáldva, és szellemi elkötelezettséggel is, ami egészen bizarr.”

  • Allison szerint a 2020-as autó hatalmas előrelépés lehet

    Allison szerint a 2020-as autó hatalmas előrelépés lehet

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója egy rövid betekintést nyújtott az új, 2020-as autójukba, ezzel is jelezve, hogy egy sokkal több, mint egy többször nyertes autó utódja.

    Egy Mercedes által megosztott videóban James Allison elárulta, hogy a csapat döntött amellett, hogy egy agresszív autót készítenek el a 2020-as szezonra, és elvetették annak az ötletét, hogy a 2019-es W10 konzervatív megközelítését valósítsák meg.

    „Nálunk az az elképzelés volt, hogy továbbpolírozzuk (a W10-et), elvégre igazán erőteljesen fejezte be a szezont és egész évben nagyon gyorsan fejlődődött, így még mindig sok lehetőségünk volt, hogy ezt megvalósítsuk. Ez a konzervatív megközelítés nagyon-nagyon csábító volt, de végül úgy döntöttünk, hogy ez nem lesz elég” – mesélte a videóban a technikai igazgató.

    Azért is fejlesztés mellett voksoltak, mivel úgy érezték, hogy az ellenfeleik nagyon utolérték őket és a sikerre való éhségüket csak egy lenyűgöző autóval csillapíthatják. Ezért maradtak egy agresszív W11 mellett.

    „Annak ellenére, hogy a szabályozásban nincs változás, az autó részét elővettük és megnéztük, hogy mennyire jelent kihívást a továbbfejlesztésük” – mondta Allison.

    A technikai igazgató reméli, hogy termékeny idényük lesz idén is, ugyanis célként kitűzték a hetedik világbajnoki cím megszerzését, illetve a jövő megalapozásának szempontjából is fontos év lehet a 2020-as.

    A videót itt tekintheted meg!

  • A Mercedes fegyelmezetten kezdi a szezont: „nincs helye a hibáknak!”

    A Mercedes fegyelmezetten kezdi a szezont: „nincs helye a hibáknak!”

    A Mercedes kedvence éve a 2020-as lehet, ugyanis hét egymást követő konstruktőri címet zsebelt már be, azonban Toto Wolff és Jamies Allison óvatosságra int mindenkit.

    Hamarosan kezdetét veszi az új szezon, amelyet a Mercedes óvatosan vár – Toto Wolff csapatfőnök és James Allison műszaki igazgató tisztában van az előttük álló félelmetes kihívással, ezért is próbálnak eltekinteni a történelmi eredménytől.

    „A légkör nagyon nyugodt és összeszedett idén. Mind tudjuk, hogy van egy munkánk, amit meg kell csinálnunk és hozni kell az eredményeket is a saját elvárásunk érdekében. Keményen dolgoztunk és próbáltunk a legjobb tudásunk szerint felkészülni. Nem érezzük, hogy jogosultak vagyunk versenyeket vagy bajnokságot nyerni” – fogalmazott Wolff. Hozzátette, hogy tisztában vannak azzal, hogy idén még jobban kell harcolniuk, mint az elmúlt években.

    „Lesznek csapatok, akik sok figyelmet összpontosítanak 2020-ra és lesznek olyanok is, akik már 2021-re készülnek. Megtalálni a megfelelő kiegyensúlyozottságot nagyon fontos lesz és nem egyszerű feladat” – véli a Mercedes csapatfőnöke. – „Nagyszerű kihívás lesz, és minél nagyobb a kihívás, annál jobban tetszik.”

    James Allison a pénteki autóbemutatón elmondta, hogy nincs helye a hibáknak idén. Kiemelte, hogy a Mercedes arra számít, hogy a bajnokság már az elejétől kezdve háromesélyes lesz.

  • Mercedes: már az elejétől fogva háromesélyes lesz a bajnokság

    Mercedes: már az elejétől fogva háromesélyes lesz a bajnokság

    Lewis Hamilton megtette első köreit a W11-gyel Silverstone-ban, a Mercedes forgatási napján pénteken. A brackleyi istálló ezzel az autóval szerezheti meg sorozatban hetedik konstruktőri és egyéni címét a Forma-1-ben, azonban a csapatfőnökök nem innának előre a medve bőrére, ugyanis ők már az Ausztrál Nagydíjtól egy kemény harcra számítanak.

    A hatszoros világbajnok brit pilóta és csapattársa, Valtteri Bottas a bajnoki címvédő istálló pénteki film forgatásának keretein belül próbálhatták ki az idei Mercedest, közvetlen szezonközi tesztek előtt, amiket a jövő és az azt követő héten rendeznek majd meg.

    A Mercedes technikai guruja, James Allison szerint minden tőlük telhetőt megtettek, hogy számos kulcsterületen maximalizálják az idei konstrukciójuk aerodinamikai teljesítményét, valamint az autó hűtési rendszere is komolyabb fejlesztéseken esett át. Az utóbbi már csak azért is fontos, mert az Ezüst Nyilaknak a tavalyi szezonban túlmelegedési gondjaik voltak egyes versenyhétvégék során. Allison emellett kiemelte, hogy az is fontos volt a felkészülésük során, hogy földön maradjanak és semmiképpen se bízzák el magukat.

    „Az előző szezon kezdetet nem is alakulhatott volna jobban a számunkra, ahol képesek is voltunk megragadni a vezetést mindkét bajnokságban,” – véli Allison, aki nem is olyan rég, még a nagy rivális Ferrarinál munkálkodott.” Akkora előnyt szereztünk, hogy a rivális csapatoknak már nem is sikerült ledolgozniuk azt a szezon második felében.

    „Azonban a nyári szünetet követően a Red Bull és a Ferrari is közeledett hozzánk a teljesítményt tekintve. 2020-ban ott szeretnénk folytatni, ahol 2019-et befejeztük, azonban az idei szezonra egy három fős csapat van kilátásban. Nem lesz lehetőség a hibázásra.”

    A tavalyi szezon első nyolc versenyét a Mercedes pilótái nyerték meg, lesújtva ezzel a nagy rivális Ferrarit, akik a barcelonai tesztek során jobbnak bizonyultak, és még az egyenesekben is gyorsabbak voltak az Ezüst Nyilaknál.

    A szabályok szinte alig változtak meg, ugyanis az idei év lesz az utolsó szezon a komolyabb szabályváltozások előtt, amik komolyan mértékben megmozgathatják a Forma-1 állóvizét. A 2021-es szabályváltozások reményt adhatnak a csapatoknak, hogy végre megtörhessék a Mercedes hat éve tartó egyeduralmát.

    A brackleyi istálló csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy a 2020-as autójuk fejlesztése komoly kihívás lesz majd számukra. „Lesznek olyan csapatok, akik 2020-at fogják előnyben részesíteni, és lesznek olyanok is, akik már a 2021-es szezonra fogják összpontosítani az összes erőforrásukat. Az autó egyensúlyának megtalálása rendkívül fontos lesz, azonban ez nem egy könnyű feladat,” – véli az osztrák.

    A csapatoknak idén kevesebb idejük lesz majd tesztelni, ugyanis az idei szezonban négy nap helyett csak három napból fog állni egy teszthét. Ebből következik, hogy a két teszt héten összesen hat napon próbálgathatják az autójukat a Forma-1-es csapatok.

    „Ha jó munkát végzünk az autó dizájnjával és elegendő kilométert tudunk megtenni a tesztpadon, akkor simán el kell tudnunk végezni a tervezett programunkat a rendelkezésünkre álló hat tesztnapon,” – véli Alisson.

    „Azonban, ha egy váratlan technikai problémával kell majd megküzdenünk, az gyorsan megváltoztatná a menetrendünket, és nem tudnánk valami túl sok tapasztalattal nekivágni a szezonnak Melbourneben.”

    A Mercedes technikai guruja azt is elárulta, hogy csakúgy – mint tavaly – a komolyabb aerodinamikai újítások majd csak a második teszthéten fognak felkerülni a Mercedes idei autójára.

  • Allison: már 2018-ban elkezdtünk dolgozni az idei autón

    Allison: már 2018-ban elkezdtünk dolgozni az idei autón

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója elárulta, hogy a csapat már 2018-ban gondolkozott azon a 2020-as autó tervein, amit nemsokára bemutatnak majd ebben a hónapban.

    Míg a Ferrari tűnt jobb csapatnak 2019 elején, addig a Mercedesnél egyszerűen nem hibáztak annyit, mint az olaszok és az évet öt győzelemmel és második hellyel kezdték, ami azelőtt sosem történt még meg náluk. A német csapat végül 15 elsőséggel zárt és már Japánban sikerült meghódítaniuk a konstruktőri címet. Allison nemrégiben bevallotta, hogy már egy évvel hamarabb elkezdtek a 2020-as szezonra fókuszálni.

    „Az első gondolatunk az autóval kapcsolatban 2018 végén fogant meg: még a 2019-es autót nem teszteltük. Csak akkor kezdtük el kipróbálni a gyárban, amikor arra gondoltunk, hogy mit fogunk tenni 2020-ban” – osztotta meg a Twitteren a Mercedes technikai igazgatója. A rövid videóban elmondta, hogy a karácsony előtti hónapokban kezdődik meg a hosszú folyamat, majd közel 2-3 hónapig folyamatosan dolgoznak, hogy a téli teszten jól szerepeljenek és Melbourne-be is eljussanak.

  • Mercedes: Gyorsabb autót kell építenünk 2020-ra

    Mercedes: Gyorsabb autót kell építenünk 2020-ra

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója szerint, ha jövőre is meg akarják védeni a címüket, gyorsabb autóra lesz szükségük.

    Az ellenfelek ott toporognak a nyomukban, a sima idei szezon ellenére minden bizonnyal a Ferrarié a legerősebb motor, ráadásul ott van a Red Bullos Max Verstappen is, akinek immár egyértelmű célja a bajnoki cím.

    „Nem csak a Ferraritól kell félnünk” – jelentette ki Allison az Auto Motor und Sport hasábjain. „A Red Bull is elképesztően erős. Számunkra egyértelmű, hogy a 2020-as melbourne-i futamig gyorsabbá kell tennünk az autónkat, ha szeretnénk, hogy legyen esélyünk ellenük. De nem lesz könnyű, ez egy hatalmas kihívás.”

    A Ferrarival kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy nem biztos, hogy szabályos a motorjuk. Azonban a Mercedes nem foglalkozik ezzel.

    „Nincs értelme ezen spekulálni. Magunkra kell figyelni, és annyi motorerőt találni a télen, amennyit csak lehetséges. Mindemellett a kasztnin dolgozó szakembereink azt fogják vizsgálni, hogyan csökkenthetnénk a légellenállást.”

  • A Mercedes már nagyban dolgozik a 2020-as autón

    A Mercedes már nagyban dolgozik a 2020-as autón

    James Allison megerősítette, hogy a Mercedes Forma-1-es csapata már 2020-ra összpontosít.

    „Természetesen jó eredményt szeretnénk elérni itt, de Brackley-ben a csapatunk nagy része már a jövő évre készül” – nyilatkozta Brazíliában Allison, aki a távol maradó Toto Wolffot helyettesíti a csapatfőnöki székben.

    Viszont szerinte valószínűleg már a többi topcsapat is átállt: „Szerintem nem titok, hogy már minden topcsapat a 2020-as autóján dolgozik egy ideje. Tudjuk, milyen lesz az erőforrás, a sebességváltó, és sok minden már a gyártási fázisban tart. Minden alapvető szerkezeti döntést meghoztunk, és igazából az is tiszta, mi történik az aerodinamikával. Szerintem nagyon izgalmas szezon elé nézünk. A Ferrarin kívül a Red Bull is magabiztosnak tűnik. Mivel a szabályok maradnak, az lesz előnyben Melbourne-ben, aki a legjobban dolgozik a télen. Érezzük, hogy itt lihegnek a nyakunkban, ez remek ösztönzés.”

    Lewis Hamilton is megszólalt, aki az előző nagydíjon biztosította be hatodik vb-címét.

    „Most már szinte teljesen különböző a hozzáállásunk, egy kicsivel agresszívabbak lehetünk a különböző stratégiákkal és máshogy csinálhatunk dolgokat. Azt hiszem jövőre már csak 6 tesztnap lesz 8 helyett, tehát minden nüansz számítani fog” – zárta gondolatát.