Címke: Jake Hughes

  • Jake Hughes visszatér a Formula 2-be, a HWA színeiben

    Jake Hughes visszatér a Formula 2-be, a HWA színeiben

    Idén már nem először változtat a felállásán a HWA Formula 2-es csapata. Most Monzára készülve ugyanis Jake Hughes is bizalmat kap a német istállótól.

    A HWA Racelab Nannini-Deledda párossal kezdte az idényt, ám a második fordulóra Nanninit Jack Aitken váltotta. Hughes pedig tovább folytatva ezt a sormintát, Alessio Deledda csapattársa lesz majd a hétvégén.

    A 27 éves Hughes számára nem lesz ismeretlen a Formula 2, tavaly ugyanis az orosz hétvégén már megismerkedhetett a Forma-1 közvetlen előszobájával.

    Eddig azonban a kora ellenére rendre Formula 3-as szinten versenyzett, F3-as Európa-bajnokság, GP3 és Formula 3.

    „Nagyon örülök, hogy ismételten csatlakozhatok a HWA csapathoz Monzára. Tavaly rendkívül élveztem a csapattal az első F2-es hétvégémet, várom már, hogy autóba üljek ezen a hétvégén. 2020-ban az F3-as csapattal sikerült diadalmaskodnom itt, magabiztosnak érzem magam, hogy újra jó munkát végezhetünk, a kevés felkészülései idő ellenére is. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a HWA-nál, hogy bizalmat mutattak az irányomba és ismét lehetőséget adtak nekem.” – nyilatkozta a brit.

  • Mexikói tinédzser kap lehetőséget az F3-ban a HWA-nál

    Mexikói tinédzser kap lehetőséget az F3-ban a HWA-nál

    A HWA Racelab a 19 éves Rafael Villagomezt választotta második pilótájának Matteo Nannini után, aki kettős programot fut majd az F3-ban és az F2-ben.

    Villagomez tavaly párhuzamosan két sorozatban, a francia és brit F4-ben szerepelt, egy-egy dobogót szerezve. Emellett pedig az Euroformula Open szezonzáróján is rajthoz állt, más jelenlegi csapatával.

    „Első formaautós évem után nagy lépés lesz nekem az F3, de biztos vagyok benne, sokat tanulhatok, és jó munkát végzünk majd.” – értékelt a mexikói.

    A HWA tavaly ötödik csapatként zárt, két győzelmüket a távozó Jake Hughes szerezte.

    „Rafael személyében egy ígéretes tehetséget tudhatunk a soraink közt az idei F3-as szezonban. Már megmutatta, megvan benne minden, ami a sikerességhez szükséges, főleg a Richard Mille Young Talent Academy (2019-es) megnyerésével.” – nyilatkozta róla leendő csapatfőnöke, Thomas Strick.

    Az eddig bejelentett pilóták:

    Versenyző Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari
    ?? Prema
    ?? Dennis Hauger Red Bull
    ?? Olli Caldwell
    ?? Frederik Vesti Mercedes
    ?? ART
    ?? Aleksandr Smolyar
    ?? Juan Manuel Correa
    ?? Jak Crawford Red Bull
    ?? Hitech
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull
    ?? Roman Stanek
    ?? Matteo Nannini
    ?? HWA
    ?? Rafael Villagomez
    ?? Jonny Edgar Red Bull ?? Carlin
    ?? Calan Williams
    ?? Jenzer
    ?? Pierre-Louis Chovet
  • Alesi az MP Motorsportnál folytatja, Hughes veszi át a helyét a HWA-nál

    Alesi az MP Motorsportnál folytatja, Hughes veszi át a helyét a HWA-nál

    Jake Hughes Szocsiban mutatkozhat majd be a Formula 2-ben. A brit fiatal annak a távozó Giuliano Alesi helyét fogja átvenni, aki pedig az MP Motorsporthoz szerződik és Nobuharo Matsushita helyére.

    Hughes az idei szezont a HWA Formula 3-as csapatánál teljesítette, ahol több futamgyőzelmet is szerzett. Legutóbb a monzai sprintversenyen láthatta meg elsőként a kockás zászlót. A fiatal brit ezzel a lehetőséggel pedig 25 évesen mutatkozhat majd be a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatban, ami miatt nem valószínű, hogy valaha is látjuk majd őt a Forma-1-ben.

    „Nagyon várom már az első hétvégémet a Formula 2-ben,” – mondta a HWA brit pilótája. „A Formula 3-as szezon már véget ért, szóval lépes leszek maximális mértékben erre a sorozatra koncentrálni.

    „Először is meg kell szokjam az autót, ugyanis nyilvánvaló, hogy ezek az autók sokkal erősebbek, mint amikkel a Formula 3-ban versenyeztem. Már nagyon várom ezt a kihívást.”

    Hughes Alesi helyére érkezik, aki mindössze az első versenyen tudott nyolc pontot szerezni, azóta pedig egyszer sem sikerült a pontszerzők között végeznie. A francia pilóta ezért inkább szerződést bontott a HWA csapatával és átmegy az MP Motorsport csapatához, ahol Matsushita helyét fogja átvenni, aki a barcelonai főversenyt a 18. helyről rajtolva nyerte meg.

  • Vesti nyert, pontegyenlőség a bajnokság élén

    Vesti nyert, pontegyenlőség a bajnokság élén

    Frederik Vesti nyerte az F3 idei utolsó fordulójának nyitóversenyét Mugellóból. A verseny bővelkedett az oda-vissza előzésekben, ráadásul a bajnokság élén pontegyenlőség alakult ki.

    Az élről Lirim Zendeli vágott neki a versenynek, mellőle Hughes rajtolhatott. Kettejük között maradt a sorrend rajt után, ami pedig a bajnoki riválisokat illeti, Sargeant az ötödikről a negyedik helyre jött fel, Piastri viszont nem tudott feljebb kerülni a 16. pozíciónál.

    A két Premáson kívül még Pourchaire-nek volt némi esélye a bajnokságban, a 17 éves francia ennek megfelelően be is kezdett: a hetedik helyről rajtolva a második kör elején már Sargeant mellett is elment, így feljött negyediknek.

    Eközben az élen is elkezdett kibontakozni egy párharc Zendeli és Hughes között, a felek oda-vissza előzgették egymást a hosszú célegyenes végén. Piastri sem tétlenkedett, elkezdett felzárkózni, egy alkalommal még a kerekei is összeértek egyik riválisával, Haugerrel, viszont szerencséjére ezután gond nélkül tudta folytatni.

    Az élen állók addig-addig csatáztak, hogy megérkezett a nyakukra a végig harmadikként haladó Vesti, és a dán rögtön nyomás alá is helyezte Zendelit, majd átlépett rajta. A következő körben már a vezető Hughest kezdte támadni, és most sem kellett sok idő, hogy megelőzze, így átvette a vezetést.

    Sargeant autója ezalatt egyre idegesebbé vált, többször kiszélesítette a pályát, ennek eredményeképp utolérte, majd leelőzte őt a hatodik helyről érkező Fittipaldi. Csapattársa és bajnoki ellenfele, Oscar Piastri eközben már a 11. helyen járt, és három körrel a vége előtt már csak egy előzést kellett volna bemutatnia, hogy megszerezze a tizedik helyet és az ezzel járó fordított rajtrácsos pole pozíciót. Végül ezt nem tudta megtenni, hiszen Lawson maradt a tizedik, így övé, és nem Piastrié lesz a holnapi első rajtkocka.

    Az élen is a legvégsőkig kiélezett maradt minden, Hughes az utolsó előtti kör elején előzte vissza Vestit. Ez végül rossz taktikának bizonyult, hiszen így az utolsó körre Vestinek lett DRS-e és szélárnyéka, és könnyedén végre is hajtotta az előzést. Ezzel párhuzamosan Pourchaire is az utolsó körben előzte Zendelit a harmadik helyért, Fittipaldi pedig Sargeantet az ötödikért, így hiába vette vissza az amerikai korábban az ötödik helyet.

    Vesti tehát idei harmadik győzelmét szerezte, mögötte pedig Hughes és Pourchaire jött be dobogós helyekre. A bajnokság élén pontegyenlőség alakult ki, Sargeant ugyanis hatodik lett, Piastri pedig nem szerzett pontot a 11. helyen beérve. Mindkettejüknek 160 pontja van, őket Pourhaire követi 151 ponttal, ez pedig így azt jelenti, hogy neki is maradt még esélye holnap.

    A negyedik helytől a további sorrend így néz ki: Zendeli, Fittipaldi, Sargeant, Smolyar, Beckmann, Fernandez és Lawson.

  • Hughes nyerte az igazán izgalmas, vasárnapi F3-as versenyt

    Hughes nyerte az igazán izgalmas, vasárnapi F3-as versenyt

    A monzai hétvége második futamán a csak második versenyhétvégéjét teljesítő Michael Belov indulhatott, mivel a tegnapi futamon ő végzett a 8. helyen.
    Mellőle Enzo Fittipaldi várta a rajtot, míg a második sort Bent Viscaal és Lirim Zendeli foglalhatta el.
    David Schumacher a 19. helyről indult.

    Belov jól kapta el a rajtot, de az első kanyar után Zendeli már át is vette a vezetést, majd Belovot Fittipaldi is megelőzte.

    Az ötödik körben Fittipaldi átvette a vezetést Zendelitől, de a hetedik körben visszacserélték a pozíciókat. Remek csatát vívott a két versenyző, kissé össze is értek, azonban ennek következtében Fittipaldi defektet kapott és ezzel ki is szállt a győzelemért folyó csatából.

    Ezt követően azonban Zendeli is visszaesett a hetedik helyre, a vezetést pedig Lawson vette át. Őt a kilencedik körben Hughes és Vesti követte.

    Hughes megelőzte Lawsont, miközben három autó összeütközött: Piastri, Belov és Schumacher. Piastri ezzel a negyedik helyről esett ki. Mindeközben a 26. helyről induló Sargeant már az 5. helyen haladt.

    A verseny féltávjánál Hughes, Lawson és Vesti haladtak dobogós pozíciókban.

    A 14. körben Sargeant feljött a negyedik helyre, csapattársa, Vesti mögé.

    A 17. körben Sargeant megelőzte Vestit, de utóbbi visszavette a vezetést. Csatájukban Zendeli lett a nevető harmadik, aki maga mögé utasította Sargeant, majd nem sokkal később Vestit is megelőzte. Eközben Sargeant visszaesett a hatodik helyre, Pourchaire is elé került.

    A 19. körben ismét alakult a sorrend, Pourchaire a negyedik helyre jött fel Vesti elé, akit később Sargeant támadta, össze is ért a két csapattárs, Sargeant pedig defektet kapott, és feladni kényszerült a versenyt. Vestinek az első szárnya kezdett lógni, és visszaesett, majd a boxba hajtott és az ő versenye is véget ért.

    A versenyt végül Jake Hughes nyerte Lawson és Pourchaire előtt. A top 10-ben zárt még Smolyar, Zendeli, Peroni, Chovet, Stanek, Caldwell és Verschoor.

    David Schumacher végül kiesett, Fittipaldi a 20. helyen zárt, Sophia Flörsch pedig a 13. lett.

     

     

  • Piastri győzelmet és meglepetés dobogót hozott a sprintverseny Barcelonában

    Piastri győzelmet és meglepetés dobogót hozott a sprintverseny Barcelonában

    A Prema versenyzője Oscar Piastri, nyerte a Formula 3 második barcelonai versenyét. Az ausztrál versenyző mellett Alexander Peroni és a meglepetés ember Matteo Nannini pezsgőzhetett a dobogón.

    A poleból rajtoló Matteo Nannini hiába kapta el jól a rajtot, a hosszú egyenes miatt a mögülük rajtolók tudtak profitálni a szélárnyék miatt. Ezt használta ki Oscar Piastri is, aki az ötödik helyről feljött a második helyre és a négyes kanyarban átvette a vezetést a szintén remekül rajtoló Alexander Peronitól.

    Azonban a biztonsági autót egyből be kellett hívni, miután Max Fewtrell összeütközött Oli Caldwellel a kettes kanyarban. Mindkét versenyző a kavicságyban kötött ki és már nem tudtak kijönni onnan, miután mindketten elásták autóikat. Rajtuk kívül még Dennis Hauger és a visszatérő Leonardo Pulcini ütközött, utóbbi azonban folytatni tudta a versenyt.

    Az újraindítást követően a nem változott sorrend az első tízben. Piastri azonnal megpróbált DRS távolságon kívülre kerülni Nanninihez képest, amit két kör alatt sikerült is elérnie.

    Nannini – aki a tegnapi versenyen megszerezte a Jenzer Motorsport első pontjait – ezt követően bajba került, ugyanis a mögötte érkezők használhatták az állítható hátsó szárnyat vele szemben. A Campost erősítő Peroninak két kör kellett ahhoz, hogy átugorja a Jenzer olasz versenyzőjét.

    Ezt követően Peroni mögött kialakult egy DRS vonat, ami miatt a bajnoki éllovas Logan Sargeant és Richard Verschoor sem tudta átrágni magát az egykori F1-es futamgyőztes, Alessandro Nannini rokonán.

    Piastri ezt követően folyamatosan növelte előnyét és a tizennegyedik körben már három másodperccel autózott Peroni előtt. Azonban az ausztrál legnagyobb pechjére be kellett hívni a biztonsági autót másodjára is, miután Frederico Malvestiti a kavicságyban ragadt az ötös kanyar bukóterében.

    A balesetet követően mindössze egyetlen kört kellett várni arra, hogy újraindítsák a mezőnyt. A sorrend ezt követően nem változott, Piastri második győzelmét szerezte meg a szezonban Peroni és a Jenzer első dobogóját megszerző Nannini előtt.

    További pontszerzők: Verschoor, Sargeant, Theo Pourchaire, Liam Lawson, Enzo Fittipaldi, David Beckmann és Jake Hughes.

    Piastri ezzel 1 pontra tudta csökkenteni a hátrányát Sargeanttel szemben az egyéni pontversenyben.

    A bajnokság Belgiumban, Spa-Francorschampsban folytatódik majd egy hét múlva.

  • Formula 3: Hughes nyerte a szombati futamot

    Formula 3: Hughes nyerte a szombati futamot

    A Formula 3 barcelonai versenyhétvégéjének szombati futamán Logan Sargeant indulhatott az első helyről, miután zsinórban harmadjára szerzett pole pozíciót.

    Mellőle Jake Hugher indulhatott, a második sort pedig Liam Lawson és Oscar Piastri foglalta el.
    David Schumacher a 26., Sophia Flörsch pedig a 29. helyről várta a rajtot.

    Sargeant jól kapta el a rajtot, a top3-ban nem változott a sorrend, Clément Novalak azonban feljött a negyedik helyre.

    Már az első körben kiesett azonban Bent Viscaal, így meg is jelent a biztonsági autó. A mezőny a negyedik körben kapcsolhatott újra versenytempóra. Piastri gyorsan vissza is vette a negyedik helyet Novalaktól.

    Deledda a mezőny végén hibázott is, és megforgott, de szerencséjére folytatni tudta a versenyt és nem volt szükség ismét a biztonsági autóra.

    A hetedik körben Hughes átvette a vezetést, és gyorsan el is lépett Sargeant elől.

    A kilencedik körben Vesti autója adta meg magát, így leparkolt a pálya szélén. A safety car pedig újból pályára lépett.

    A 12. körben folytatódott a verseny. Piastri az utolsó kanyart túlzottan kiszélesítette ráment a magasabb, „hurkás” kerékvetőre, mellyel egyrészt időt vesztett és Novalak és Beckmann is elő került, másrészt a felvételek tanulsága szerint apró darabok le is törtek az autójáról.

    A verseny végéhez közeledve Sargeant-re megérkezett Lawson, és a 20. körben meg is történt az előzés.

    A versenyt végül Hughes nyerte Lawson és Sargeant előtt. A 10. helyet Nannini szerezte meg, így a holnapi futamon ő indulhat majd az első helyről.

    Enzo Fittipaldi 13., Schumacher 23., Flörsch pedig 27. lett.

     

     

  • Fittipaldi és Doohan is a HWA versenyzői lesznek

    Fittipaldi és Doohan is a HWA versenyzői lesznek

    A Ferrari által támogatott Enzo Fittipaldi és a Red Bull junior programjába tartozó Jack Doohan is a HWA Formula 3-as csapatának versenyző lesznek 2020-ban. A két újonc mellett a Formula 3-as veterán, Jake Hughes fog versenyezni, aki a tavalyi szezont is ennél a csapatnál töltötte.

    Fittipaldi – aki a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája – bajnokesélyeként közvetlen a bajnok Fredereik Vesti mögött végzett a vadonatúj Formula Regional Championshipben a Prema csapatának pilótájaként.

    A 16 éves Doohan – aki pedig az ötszörös MotoGP Mick Doohan fia – az Euroformula nevezetű sorozatban szerepelt a tavalyi szezonban és a 2018 óta pedig Red Bull juniorként versenyez.

    Hughesnak pedig ez már a sokadik éve lesz a Formula 3-ban, ugyanis a brit már a sorozat elődjében, a GP3-ban is szerepelt. A brit pilóta egyébként Spielbergben versenyt is tudott nyerni az FIA Formula 3 tavalyi kiírásában.

    „Az ígéretes első évünket követően a második szezonban már megpróbáljuk kamatoztatni a megszerzett tapasztalatainkat és harcba szeretnénk szállni a dobogós helyezésekért,” – nyilatkozta a HWA csapatfőnöke, Ulrich Fritz. „Örülök, hogy sikerült lecsapnunk két olyan tehetségre, mint Enzo és Jack. Azonban nem csupán a nevük miatt szerződtettük őket, hanem a tehetségük miatt, amit az előző évben már sikerült is demonstrálniuk az elmúlt években.

    „A FIA Formula 3 a következő nagy lépcső mindkettőjük számára. Jake személyében pedig lesz egy tanáruk, aki már kellő tapasztalattal rendelkezik és hiszem, hogy rengeteg mindent képesek lesznek majd megtanulni tőle.”

  • Armstrong első győzelmét szerezte a hungaroringi sprintversenyen

    Armstrong első győzelmét szerezte a hungaroringi sprintversenyen

    Marcus Armstrong hatalmas előnnyel nyerte meg a Formula 3 sprintversenyét a Hungaroringen. Az új-zélandi versenyzőnek ez volt az első győzelme a sorozatban, ami ne is jöhetett volna jobbkor, mint közvetlen a nyári szünet kezdete előtt.

    A Prema új-zélandi versenyzője a pole-ból rajtolhatott, miután a tegnapi főversenyen őt intették le a nyolcadik helyen. A rajtot követően nagyon agresszívan támadta őt a második helyről rajtoló, Leo Pulcini, azonban Armstrongnak sikerült megvédenie az első helyét.

    A Prema új-zélandi pilótája ezek után ki tudott építeni egy magabiztos előnyt tduott kiépíteni a többiekkel szemben, amit a verseny végéig meg is tudott tartani. Pulcini is egyedül, magányosan autózott az egész versenyen.

    A harmadik helyen autózó Felipe Drugovich lassabb volt az élen álló kettőshöz képest, ami miatt hátráltatta a mögötte autózókat. Azonban hiába Drugovich lassú tempója, a bajnoki éllovas Robert Shwartzman bárhogyan is próbálta megelőzni őt, nem sikerült neki. Azonban a verseny tizenötödik körében az orosz pilóta első szárnya kivágta Drugovich hátsó kerekét, ami miatt defektet kapott és visszaesett.

    Shwartzman sem úszta meg szárazon, ugyanis neki pedig az első szárnya sérült meg, ami miatt a mögötte autózók simán el tudtak menni mellette. Jüri Vips örökölte meg a harmadik helyet, azonban a verseny vége felé elkezdett szenvedni a gumikkal, amit a mögötte autózó Jake Hughes ki is tudott használni és elvette tőle a harmadik helyet.

    Armstrong végül magabiztos, majdnem nyolc másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt Pulcini és Hughes előtt. Az új-zélandi pilóta még a leggyorsabb kört is megfutotta, ami miatt nem 15, hanem 17 pontot zsebelt be.

    A gumikkal küszködő Vips lett a negyedik, a tegnapi verseny győztese, Christian Lundgaard pedig az ötödik helyen ért célba. Yuki Tsunoda lett a hatodik, megelőzve az utolsó két pontszerzőt Jehan Daruvalát és Logan Sergeantet.

    A futam legnagyobb vesztesei Shwartzman és Max Fewtrell. A bajnoki éllovas egy biztos dobogós helyet dobott el magától, ami miatt csökkent az előnye az összetettben. Gewtrell pedig pontszerző helyen haladt, amikor megadta magát az autója.

    A bajnokság a nyári szünetet követően Belgiumban, Spa-Francorchamps-ban folytatódik majd.

  • Lundgaard rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    Lundgaard rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    A Renault junior Christian Lundgaard élete első Formula 3-as győzelmét szerezte meg a Hungaroringen. A dán pilóta semmitől és senkitől nem zavarva haladt az élen a rajttól egészen a kockás zászlóig.

    Az ART Grand Prix versenyzője megtartotta az első helyét a rajtot követően majd el is lépett a csapattársa, Max Fewtrell elől. A dán versenyző, aki ugyan az első helyen ért célba a szezonnyitón Barcelonában, azonban egy időbüntetés miatt végül második lett, magabiztosan autózott és végül meg is nyerte a versenyt Fewtrell előtt, bebiztosítva ezzel az ART kettős győzelmét.

    A két ART-os mögött Niko Kari haladt, akinek sikerült lerajtolnia az első sorból rajtoló Jüri Vipset. Jakes Hughes pedig a bajnokság éllovasát Robert Shwartzmant előzte meg a rajtnál. Vips komoly nyomás alá helyezte Karit, aki rengeteget hibázott a verseny során.

    Hosszú körök múlva a Hitech GP észtjének végül sikerült megelőznie finn riválisát az egyes kanyarban, és a kettes kanyarban pedig már Hughes is el tudott menni mellette. A HWA versenyzőjének ezek után még Vipset is sikerült elkapnia, megszerezve ezzel a harmadik helyet.

    Négy körrel a vége előtt Shwartzman is meg tudta előzni Karit. Az orosz Ferrari junior, akit az ötödik helyen intettek le, növelni tudta előnyét Jehan Daruvalával szemben az összetettben, miután az indiai nem tudott pontot szerezni a mai futamon. Az SMP Racing által támogatott orosz versenyző, aki az idei szezonban nem végzett az ötödik helynél lejjebb, immáron 20 ponttal vezeti a bajnokságot Vips előtt, aki a negyedik helyének köszönhetően megelőzte Daruvalát a pontversenyben.

    Felipe Drugovich lett a hatodik, megelőzve Vips csapattársát, Leo Pulcinit, aki a hetedik helyen ért célba. Marcus Armstrong minden tőle telhetőt megtett a tizenharmadik helyről rajtolva, ami a nyolcadik helyre volt elég, azonban ezzel megszerezte a pole pozíciót a holnapi sprintversenyre.

    Az utolsó két pontszerző helyen pedig Yuki Tsunoda és Logan Sargeant, aki az utolsó körben vettel az utolsó pontszerződ helyet Daruvalától, osztoztak.

    Kari hiába halad a harmadik helyen a verseny elején, a folyamatos elfékezései miatt szinte egyáltalán nem maradt tapadása a verseny utolsó harmadára, ami miatt egészen a tizenötödik helyre esett vissza. Kari csapattársa, Pedro Piquet pedig hiába autózott az élmezőnyben, egy korai fékhiba miatt már a verseny elején kiállni kényszerült.