Ma van a 14. évfordulója annak, hogy a Ferrari és Fernando Alonso elszalasztotta a legnagyobb esélyt a közös világbajnoki címre. Testvéroldalunk azt vizsgálta meg, hogy mi vezetett ehhez.
14 évvel ezelőtt ezen a napon, november 14-én nyerte első világbajnoki címét Sebastian Vettel és a Red Bull, egyúttal bukta el először közösen a vb-címet Fernando Alonso és a Ferrari. Mint azóta tudjuk, ez volt a Scuderia és a spanyol pilóta legjobb esélye a közös sikerre, és összességében is csak kétszer adatott meg nekik, hogy az utolsó versenyre a végső győzelemre eséllyel érkezzenek. Ám míg 2012-ben ehhez Vettel és a Red Bull botlása is kellett volna, addig 2010-ben nem lett volna más dolguk, mint az első két hely valamelyikén végezni, majd miután Mark Webbert ő maga és a Red Bull együttes erővel kihúzta az egyenletből, már a 4. hely is megtette volna.
A Ferrari azonban melléfogott és rosszul ítélte meg a lehetőségeit, amire 14 év távlatából sokan úgy emlékeznek, mint a maranellóiak hatalmas baklövésére. Ennél azonban jóval összetettebb volt a helyzet, és a dolgokat közelebbről megvizsgálva már korántsem olyan egyértelmű minden, mint amilyennek utólag tűnik. Persze, a Ferrari hibázott, de a körülmények sem segítettek neki, ráadásul a Red Bull visszás csapatutasítása – amiről utólag már senki nem beszélt – is kellett az olaszok vereségéhez.
Minderről testvéroldalunkon megjelent, a 2010-es Abu-dzabi Nagydíjat minden részletében felboncoló és kiveséző cikkünkben írtunk bővebben:
„Egy évig sem bírta volna” Pérez a Red Bull utánpótlásában, véli a csapat korábbi versenyzője, Jaime Alguersuari.
Alguersuari annak idején azzal robbant be az F1-be, hogy a 2009-es Magyar Nagydíjon a debütálásakor ő lett minden idők legfiatalabb verseny-résztvevője. A Toro Rossónál egy évközbeni pilótacserével jutott lehetőséghez, de 2011 végén elfogyott a bizalom felé, és azóta már más hivatást is talált, DJ-ként.
Most már AlphaTaurinak hívják a Red Bull utánpótlás-csapatát, de Alguersuari szerint a rendszer csődöt mondott. „A Red Bull junior csapatának sikertelenségét mutatja, hogy Pérez vezet a Red Bullnál. Nekünk és a sajtónak azt mondták, hogy bajnokokat építenek, vagy a lehető legjobb pilótákat, akik lehetőséget kapnak az AlphaTaurinál a tapasztalatgyűjtésre” – a Sky Sports F1-es podcast adásában.
„Ellentmondásos, hogy máshol keresnek pilótát a Red Bullhoz. Ennek így nincs értelme. Milliókat költenek éveken át sok versenyzőre, hogy azok bajnokok legyenek alacsonyabb kategóriákban, majd az F1-ben alig kapnak esélyt. Imádkozniuk kell, hogy jó autóba üljenek, különben semmit sem érhetnek el az F1-ben, és akkor talán eljutnak a Red Bull győztes autójába.”
Alguersuarihoz hasonlóan nem találta meg a számítását a bikásoknál Nyck de Vries sem, akit épp az imént menesztettek a gyenge teljesítménye miatt. A spanyol úgy véli, Pérez is hasonló sorsra jutott volna, ha nem máshonnan igazolják le Max Verstappen csapattársának.
„Ahogy Helmut Marko megítéli a versenyzőket, Pérez egy évig sem húzta volna – nyilatkozta Alguersuari. – Győztes autója van, ki kellene használnia. Nem elfogadható, hogy Pérez mindig öt-hét tizedmásodperccel lassabb [Verstappennél]. Akinek a csapattársa szinte minden futamot megnyer, annak legalább mindig a dobogóra kellene állnia, nem csak a jobb napjain. Közelebb kellene lennie hozzá, így minden alapja megvan a csapatnak ahhoz, hogy lecserélje. A mezőnyben sokan sokkal közelebb lennének Maxhoz.”
Noha a Red Bullnál védik a nyilatkozatokban Pérezt, a sajtó szokás szerint már dögszagot érez és különböző pilótákkal boronálták össze a csapatot.
Az utóbbi napok egyik legfelkapottabb híre Nyck de Vriesszezon közben való menesztése volt a Red Bull-család részéről. A holland Formula E világbajnok már nem vezetheti majd az AlphaTaurit a Magyar Nagydíjon, azonban nem ő az első pilóta, akinek az energiaitalosok már a szezon közben köszönték meg a munkáját.
De Vriesnek még a tavalyi Olasz Nagydíjon való pontszerzését követően szavazott bizalmat Dr. Helmut Marko. A holland pilóta – aki viszonylag későn, 28 évesen mutatkozhatott be az F1-ben – nem volt képes élni a lehetőséggel, nem volt képes fejlődést mutatni és jelentősen elmaradt a csapattársa, Yuki Tsunoda eredményeitől.
A Red Bullnál pedig köztudott, hogy nem a türelmükről híresek, azonban a tény, miszerint de Vriesnek már a nyári szünet előtt útilaput kötöttek a talpára, valami egészen elképesztő. Ez mutatja meg igazán, hogy a Red Bull kötelékében versenyző újonc pilótáknak mekkora eredmény kényszerben kell versenyzeniük, és az elmúlt évtizedekben sokan nem ütötték meg a Marko által felállított mércét.
2005 Red Bull – Christian Klien/Vitantonio Liuzzi
A Bikák elég furcsa módon teljesítették az első szezonjukat a Forma-1-ben. David Coulthard mellett a második ülésen Christian Klien és Vitantonio Liuzzi osztozott egymással. Az első 3 futamon az osztrák pilóta ülhetett autóba, az utána való 4 versenyt pedig az olasz kollégája teljesíthette.
Azonban Liuzzi teljesítménye (egy 8. hely és egy 9. hely mellett 2 kiesés) nem győzte meg a Milton Keynes-i istálló vezetőit, és nem is adtak neki több lehetőséget, ami azt jelentette, hogy Kliené lett az ülés. Utólag, mint kiderült, ez jó döntés volt, mert a Servus TV szakkommentátoraként dolgozó Klien összesen 9 pontot volt képes szerezni a szezon végéig, amíg Liuzzi a 4 futama altt mindössze egyetlen egységet volt képes szállítani.
2006 Red Bull – Christian Klien/ Robert Doornbos
Klien szerencse csillaga azonban nem ragyogott sokáig, a 2006-os szezon közel sem úgy alakult számára, mint ahogyan azt eltervezte. Az osztrák versenyző 15 verseny alatt mindössze 2 pontot tudott felmutatni, amíg a csapattárs Coulthard Monacóban dobogót ünnepelhetett és 14 pont szerepelt a neve mellett.
A Német Nagydíjon való nullázás volt az utolsó csepp a Red Bull poharában, és hátramaradt 3 versenyhétvégére Doornbos kapott lehetőséget, aki azonban szintén nem brillírozott, és pontot sem volt képes szerezni Christian Hornerék számára. Mondani sem kell, hogy 2007-ben már nem a holland volt Coulthard csapattársa a csapatnál.
2007 Toro Rosso Scott Speed/Sebastian Vettel
A Minardiból lett Toro Rossónál a Red Bullnál a már megbukott Liuzzi mellett egy amerikai pilóta, Scott Speed kapott lehetőséget. Speed körül nagy volt a felhajtás a paddockban, mivel Michael Andretti rövid 1993-as szereplése óta ő volt az első amerikai versenyző a száguldó cirkuszban.
Speed azonban nem tudta a saját maga előnyére fordítani a körülötte lévő felhajtást, egyáltalán nem volt képes azokat az eredményeket hozni, amiket a csapatfőnök, Franz Tost szeretett volna látni. Emiatt feszült lett a két fél viszonya, és a köztük lévő ellentét a 2007-es Európa Nagydíj után csúcsosodott ki.
Egyes források szerint amint Speed visszaért a bokszutcába a 7. kiesését követően, még némi adok-kapok is volt a felek között, de ezt az idei szezon végén visszavonuló csapatfőnök utólag tagadta. Az amerikai útját ezt követően ki is adta a Red Bull, hogy helyet csinálhassanak az akkor szupertehetségként emlegetett Sebastian Vettelnek.
A német fiatal gyorsan meg is hálálta a belé vetett bizalmat, és ugyan a Japán Nagydíjon egy biztonsági autós ütközés miatt saját magától és Mark Webbertől is elvett egy jó eredményt, egy futammal később Kínában egy 4. hellyel megszerezte a faenzai kicsapat legjobb eredményét. Egy évvel később Vettel a 2008-ban az Olasz Nagydíjon pedig az első sikerét is meg tudta szerezni, szintén egy Toro Rosso volánja mögött, ami akkor óriási eredménynek számított.
Vettellel néha alapján még az élmenőknek is meggyűlt a baja Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Vettel a 2009-es szezont már a Red Bullnál kezdte meg, így a régi csapattársára, Sebastien Bourdais-ra hárult a feladat, hogy az olasz kiscsapat vezéregyénisége legyen az újonc Sebastien Buemi mellett. A francia pilóta képtelen volt kilépni a német árnyékából, és az évad első felében való pocsék szereplése miatt féltávnál le is váltotta őt a Red Bull.
Bourdais helyére az akkor mindössze 19 éves és 125 napos Jaime Alguersuari érkezett meg, aki minden idők legfiatalabb Forma-1-es pilótája lett [ezt a rekordot Max Verstappen megdöntötte 2015-ben – a szerk]. A spanyol fiatal kezdetben remekelt, de a 2,5 éve alatt nem volt képes a Toro Rosso meghatározó szereplőjévé válni, így Tosték a 2011-es szezon végén őt is, valamint Buemit is lapátra tették, hogy helyet csinálhassanak Daniel Ricciardónak és Jean-Éric Vergne-nek.
A Toro Rosso korábbi versenyzője, Jamie Alguesuari bővebben is nyilatkozott a Red Bull junior versenyzői programjában eltöltött időszakával kapcsolatos érzéseiről.
Alguersuari 2009-ben mutatkozott be a Forma-1-ben Magyarországon. A bajnokság addigi legfiatalabb versenyzője lett, majd 2010-ben és 2011-ben két teljes szezont teljesített a Toro Rossónál.
A spanyol El Confidencialnak adott interjújában Alguersuari elárulta, hogy még mindig álmodik arról az időszakról, és arról, hogy Marko „mindig dühös volt, és úgy korholt minket, mintha gyerekek lennénk”. A spanyol pilóta még ennyi idő után is azt mondta, hogy továbbra is a trauma érzése maradt benne „a tehetetlenség és a frusztráció miatt, hogy soha nem teljesültek az elvárások”.
Alguesuari ma már hivatásos DJ. Úgy döntött, hogy Twitter-válaszában kiegészíti a megjegyzéseit, hogy tisztázza a Red Bull legendás motorsport-tanácsadójával kapcsolatos érzéseit:
„Valamit szeretnék tisztázni Helmet Markóval kapcsolatban. Igazán hálás vagyok, hogy 15 éves koromban találkoztam vele. Helmut a tanárom volt, és valaki, aki mindig arra kért, hogy teljesítsek, hogy előrébb és tovább lendítsem magam, és így tovább.
Nem tudok elég hálás szavakat mondani a Red Bull-nak és Helmut Markónak. Megmutatták nekem a fegyelem, az elkötelezettség és a k*rva kemény munka útját. Ez segít nekem abban, hogy elérjek más célokat is az életemben, a zenélésben. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem lennék ma az, aki vagyok, ha nem lettem volna náluk.
Amikor a legmagasabb szinten versenyzel, legyen az Forma-1, futball, rögbi vagy golf, az rendkívüli koncentráltságot is igényel, hogy még jobb legyen a teljesítményed. Még ha nyersz is, a Red Bull folyamatosan egyre többet és még többet fog követelni. Ez a juniorcsapatok rendszere, ami működik.”
Annak ellenére, hogy két és fél év és 46 induláson 31 pontot szerzett a csapatnál – köztük hetedik helyezést Olaszországban és Koreában 2011-ben – Alguesuarit a szezon végén dobták.
A Toro Rosso 2012-re egy teljesen új, Jean-Eric Vergne-ből és Daniel Ricciardóból álló pilótafelállással kezdett el dolgozni. Alguesuari folytatta a versenyzést sportautókkal, majd egy szezont töltött a Formula E-ben. Később teljes munkaidőben kezdett el zenei produkciókkal foglalkozni, valamint különböző műsorszolgáltatók F1-es közvetítéseinek is dolgozott.
Marko junior versenyzői fejlesztési programját sűrűn kritizálták azért, mert kíméletlen módon dobta ki azokat a fiatal versenyzőket, akikről úgy gondolták, hogy nem felelnek meg a csapat magas elvárásainak.
A rendszer azonban már nagyon hamar felmutatta Sebastian Vettelt és Max Verstappent. Ők együtt öt versenyzői bajnoki címet szereztek – Verstappen 2022-ben a hatodikat is megszerezheti.
Míg Vergne hasonló sorsra jutott a Forma-1-ben, mint Alguesuari, végül ő kétszeres Formula-E-bajnok lett. A jelenlegi pilóták közül, Pierre Gasly, Alex Albon és Carlos Sainz pedig mind a Red Bull kezdeményezésének végzősei voltak korábban.
Durva dolgokat osztott meg a nagyvilággal a Toro Rosso egykori versenyzője, és a Red Bull pilótaprogramjának ex-tehetsége, a spanyol Jaime Alguersuari.
Alguersuari nagyon fiatalon 19 évesen mutatkozott be a száguldó cirkuszban, a 2009-es Magyar Nagydíjon a Toro Rosso színeiben, miután a csapat megvált a gyenge eredmények miatt Sebastien Bourdais-től. Ekkor ő volt a Forma-1 történetének legfiatalabb versenyzője, amelyet Max Verstappen döntött meg 2015-ben, de egyébként Lance Stroll és Lando Norris is fiatalabban mutatkozhatott be, utóbbi csak egy nappal előzte meg őt.
Két és fél évig, tehát 2011 végéig volt a ma már AlphaTauri néven szereplő csapat versenyzője, ám nem sikerült maradandó benyomást keltenie Helmut Markoban és a Red Bullban, így 2012-re teljesen megújították az ificsapatukat, mind Alguersuari mind Buemi távozott. Utóbbi maradt a bikások kötelékében, a spanyol azonban nem maradt, egy ideig úgy tűnt, hogy maradhat az F1-ben, hiszen a hazai csapata a HRT, valamint a Sauber is érdeklődött iránt, ám végül a Formula E-ven talált otthonra, tagja volt az első, 2014/15-ös szezon mezőnyének, de szezont végül nem tudta végig versenyezni a Virgin Racing színeiben.
Azóta gyakorlatilag teljesen hátat fordított az autóversenyzésnek, leginkább DJ-ként találkozhattak vele azóta a szerencsések, illetve időnként azért gokartozásra adja a fejét.
A még mindig csak 32 éves spanyol egy spanyol lapnak adott interjút, amelyben karrierjére emlékezett vissza, ahol elmondta, sokat köszönhet a Red Bull családnak, de ugyanakkor örült is neki, hogy akkor otthagyta őket, mivel Helmut Marko túlzott szigora még a mai napig elkíséri őt.
„Elmondok neked valamit, még manapság is, amikor elalszom akkor furcsa álmok törnek rám abból az időkből. Különösen a tehetetlenség és a frusztráció érzések jönnek elő, amikor nem tudtunk semmi jót tenni akkoriban Helmut Marko Úr mindig dühös volt, állandóan leszidott minket. Mintha gyerekek lennénk.” – kezdte.
„Ez egy traumát okozott nekem, meggyőződésem, hogy Buemi és a többiek is hasonló dolgokon mehetnek keresztül. Egyszerűen nem voltam képes kitörölni ezeket. Amikor visszavonultam, terápiákra jártam, számos pszichológus segített nekem. Még így is előjönnek most is ezek a furcsa dolgok bennem. Néha úgy ébredek fel, mintha sírnék, mert azt álmodtam, hogy futottam egy remek kört, de Marko arcán csak a dühöt láttam.” – tette hozzá.
Talán állíthatjuk, hogy a kimondottan nők számára létrehozott formulaautós bajnokság, a W Series meglehetősen megosztja a közönséget. Alguersuari azonban támogatja a női szériát.
A W Series nem titkolt célja, hogy platformot biztosítson a versenyzőnők számára, hogy könnyebben megmutathassák rátermettségüket és jobban megismerje őket a közönség, mintha férfi mezőnyben versenyeznének. A végső cél persze az, hogy az F1-be juttassanak egy nőt.
A legtöbben örülnének egy női versenyzőnek, amennyiben a képességei valóban megfelelők ehhez. De sokan épp abban kételkednek, hogy a W Seriesből kerülhet-e ki ilyen. Jaime Alguersuari szerint igen!
„Remélem, hogy a közeljövőben láthatunk egy nőt az F1-ben” – írta Twitteren Alguersuari, semmi előzmény nélkül. „Teljesen biztos vagyok benne, hogy néhány női versenyző a W Seriesből megérdemelne egy helyet!”
Hogy kikre gondol pontosan, azt nem fejtette ki, de egyikük minden bizonnyal a bajnokságban domináló Jamie Chadwick. Spanyol versenyző – tehát Alguersuari számára honfitárs – három van a hölgyek mezőnyében: Belen Garcia, Marta Garcia és Nerea Marti. Közülük Belen áll a legjobban jelenleg, ő az 5. a bajnokságban.
Alguersuari 2009-2011-ben volt a Forma-1-es mezőny tagja. Miután kitették a Toro Rossóból a Pirelli hivatalos tesztpilótája lett. Később versenyzett ADAC GT Mastersben és Formula E-ben is. A 2014/15-ös szezont azonban egészségügyi problémák miatt nem tudta befejezni. Ez egyben autóversenyzői karrierjének végét is jelentette.
Christian Horner „nem túl barátságos”, állítja az energiaitalosok egykori versenyzője, Jaime Alguersuari.
A spanyol versenyzőt 21 éves korában menesztette a Red Bull/ Toro Rosso. Később a Formula E-ben versenyzett, de ájulása után teljesen felhagyott a versenyzéssel.
„Túl sok stresszt, neheztelést és gyűlöletet éreztem a Red Bull és általában a Forma-1 iránt. Változásra volt szükségem” – mondta Alguersuari a La Gazzetta dello Sportnak.
Dr. Helmut Marko tipikus kritizálásait felidézve Alguersuari az olasz sportnapilapnak így nyilatkozott: „Elkezdett üvöltözni.”
„Próbáltam higgadtan elmagyarázni a dolgokat, de ha valaki olyan, mint egy fal, a hang csak úgy visszaverődik rád.”
Alguersuari azonban elmondta, hogy valójában jó kapcsolatot ápolt Markóval, és „hálás” neki és a Red Bullnak is a Forma-1-es lehetőségért.
Ami azonban a Red Bull többi nagyágyúját, Christian Hornert és Adrian Newey-t illeti, a spanyol kevés pozitívumot tud kiemelni.
„Vele nem volt” – mondta Alguersuari, amikor arról kérdezték, milyen volt a kapcsolata Hornerrel.
„Ugyanez a helyzet Adrian Newey-val is. De Christian még a pályán sem volt túl barátságos típus.”
Jaime Alguersuari elismerte, hogy „a feje még mindig a Forma-1 körül jártak a gondolatai, amikor 2015-ben távozott a sportból, miután a Red Bull megvált tőle.
Mindössze 25 évesen hagyott fel teljesen a motorsporttal, miután elájult egy monacói Formula E hétvégén. Szerinte az eset a stressznek volt betudható, és annak, hogy nem érezte jól magát a bőrében.
Miután DJ-ként a zenei karrierjére koncentrált, elmondta, hogy a Forma-1-ből való távozása még sokáig lekötötte a gondolatait távozása után.
Alguersuari még szinte tinédzserként került a Forma-1-be, majd 2011 végén, mindössze 21 évesen kikerült a bajnokságból.
„Nagy csalódással és sok fájdalommal mondtam le a motorsportról, mert a fejem még mindig a Forma-1-en járt, ez továbbra is nyílt seb maradt” – mondta a Motorsport Total.comnak.
„Úgy éreztem, hogy személyes szinten is jól kell teljesítenem, hogy meg kell értenem, mit akarok az életben, mert nem voltam boldog ott, ahol voltam, nem voltam boldog a versenyzéssel, pedig ezt a munkát szeretettel kell végezned, különben nem tudod a legjobbat nyújtani.”
„Amikor Moszkvában elájultam, tudtam, hogy valami nem működik, ez egy egyértelmű ébresztő volt. Már nem voltam önmagam, nem voltam motivált, már nem mosolyogtam. A csapatban sem mentek jól a dolgok.”
„Gyerekkoromban megígértem magamnak, hogy azon a napon, amikor már nem mosolygok a sisakomban, feladom, akkor nincs értelme folytatni.”
„Aznap Moszkvában eljött ez a pillanat, elájultam. Nem volt véletlen, már régóta nem voltam kibékülve magammal, nem szívesen gondoltam már a pályára lépésre. Rájöttem, hogy ez már nem az az élet, amit élni akarok”.
A spanyol nemrégiben visszatért a versenyzéshez, újra gokartozni kezdett, és újra felfedezte a versenyzés iránti szeretetet.
„Nem tudom, hogy miért: Az történt, hogy egy nap felhívott Sete Gibernau (korábbi MotoGP versenyző), a család egyik barátja, és azt mondta: ‘Gyere, tölts velem egy hétvégét’.
„A háza közelében, Barcelonától nem messze van egy szupermoto és gokart pálya, így elmentünk egy körre. Hét éve nem ültem gokartban, és ez nagyon különleges pillanat volt: Felvettem a sisakomat, gokartoztam a pályán, és körről körre újra érezni kezdtem olyan érzéseket, amelyeket már el is felejtettem.”
„Nevettem a sisakomban, és azt mondtam magamban: Hú! Aztán az agyam gyorsan elkezdett gondolkodni: ‘Nem vagyok olyan öreg, nem vagyok olyan rossz, ha egy kicsit lefogyok…’ Nem tudom, mi történt, de ilyenkor az ember azt mondja: ‘megvilágosodtam’, és rájöttem, hogy nagyon-nagyon nagy vágyam a versenyzés.”
Alguerusuari most a spanyol gokart bajnokságban indul.
A Toro Rosso korábbi Forma-1-es versenyzője, Jaime Alguersuari azt tervezi, hogy visszatér a motorsportok világába, a KZ váltós szakosztályba, a gokart világbajnokságon. 25 évesen, hat éve vonult vissza az autósporttól.
2011-ben őt és csapattársát, Sebastian Buemit is dobták a Red Bull junior csapatából, akiket ma már AlphaTauri néven ismerünk. Akkor Daniel Ricciardónak és Jean-Eric Vergne került a helyükre, Alguersuari pedig elment két évig tesztpilótának a Pirellihez. Ezt követően versenyzett a Formula E bemutatkozó szezonjában a Virgin Racingnél, majd 2015-ben bejelentette a visszavonulását.
A spanyol ezt követően profi zenei karriert épített Squire néven, de a koronavírus-járvány alatt elkezdett gokartokat tesztelni, hogy elüsse valamivel az időt, hiszen fesztiválokra nem mehetett. 2013-ban a KZ világbajnokságon kilencedik lett Varennes sur Allierben. Itt akkor Max Verstappen és Charles Leclerc végeztek az első két helyen. A 2008-as brit Formula 3 bajnok Alguersuarinak most az a figyelemreméltó célja, hogy visszatérjen a világbajnokságra, amely szeptemberben lesz, Kristianstadban. A tapasztalt 31 éves pilóta a Motorsport.com-nak beszélt arról, hogy ma már teljesen másképp tekint a versenyzésre, mint 20 évesen, és a visszatérése segít neki érzelmileg lezárni egy olyan kört, amely nem volt igazán lezárva eddig:
„Gokartokat tesztelek, és olyan érzések törtek fel, amelyeket már nagyon régóta nem éreztem. Amikor elkezdtem versenyezni, a sisak alatt mosolyogtam, és akkor ez csak a vezetésről szólt, és annak a szeretetéről. Most, hogy visszatértem a gokartokhoz, ugyanezt érzem, és arra gondoltam: Miért is ne térhetnék vissza egy olyan helyzetbe, ahol versenyképes vagyok, és úgy érzem, hogy inspiráló az életemre nézve is? A Forma-1 után nagyon szenvedtem. Miután visszavonultam, egy hangot se akartam hallania versenyzésről. Nem néztem az F1-es versenyeket sem, mert nehéz volt elfogadnom azt, ami történt. Ma már mindezen túl vagyok, az idő megkönnyítette ezt.”
Alguersuari hangsúlyozta, hogy nincs konkrét célja. Csak szórakozni akar, de versenyképesnek kell lennie ahhoz, hogy újra gondolja azt, hogy esetlegesen visszatérjen a versenyautókhoz is:
„Amennyiben nem leszek azon a szinten amit gondoltam, tehát a top 10-ben a világ legjobb gokartversenyzői ellen, akkor nem térek vissza teljesen. Érzem, hogy megvan a sebességem, és megvannak bennem azok az érzések, amelyek oda vezettek, hogy tökéletesen vezessek. Amennyiben ez nem lenne meg bennem, akkor bele se vágnék.”
Jaime Alguersuari, aki egykoron Red Bull alkalmazásban állt, talán visszatérne versenyezni. A spanyol a Forma-1-ben utoljára a Toro Rossónál vezetett, de pár év után visszavonult. Azonban most lehetséges, hogy a barcelonai születésű 30 éves versenyző, most visszatérne a pályákra.
A Marcának elmondta, hogy 2009 közepén döntötte el Helmut Marko, hogy a Red Bull testvércsapatához ülteti be őt Sebastien Bourdais helyére, és végül 2 és fél évet töltött itt 2011 végéig, a ma már AlphaTauri néven ismert csapatnál. Ezt követően kipróbálta magát a túraautózásban illetve a Formula E-ben, majd 2015 októberében Alguersuari bejelentette, hogy elég volt.
Ezt követően a nagy szenvedélyének hódolt: zenélt. DJ Squire néven viszonylag ismertté is vált. Saját életrajzi könyvet is kiadott amelyből megismerhető, hogy mi állt a döntései hátterében.
Jelenleg Alguersuari azonban gyakorol:
„Arra jöttem rá, hogy két dolgot tudok nagyon jól csinálni: a versenyzést és a zenélést. Nem tudok most koncerteket adni, így valami mást akarok most az élettől. A napok lassan haladnak, hiányzik a versengés. Nem tudom még, hogy visszatérek-e, de nem zárnám ki. Ugyanakkor teljes mértékben készen kell erre állnom.”