Címke: Jacques Villeneuve

  • Villeneuve megdicsérte a Red Bullt, de a Ferrarit nem érti

    Villeneuve megdicsérte a Red Bullt, de a Ferrarit nem érti

    Jacques Villeneuve szerint idén már nem igazán vehetik el a bajnoki címeket Max Verstappentől és a Red Bulltól.

    A holland versenyző hazai futamán is diadalmaskodni tudott, ám a győzelem korántsem volt olyan egyértelmű a pilóta számára. A futam közepén halvány esélye még a Mercedesnek is volt, ám Yuki Tsunoda esete és Valtteri Bottas technikai hibája a Bikák felé billentette a mérleg nyelvét.

    „Jelenleg a Verstappen-Red Bull páros szinte verhetetlen. Tökéletes a kémia, megvan a lendület. Olyan kombinációt alkotnak, mint korábban Lewis Hamilton és a Mercedes.” – nyilatkozta a kanadai ex-versenyző.

    Ugyanakkor a Ferrari hibái mellett sem ment el szó nélkül 1997 világbajnoka. A Scuderia a boxban vétett Zandvoortban, ugyanis csak három abroncsot sikerült kivinniük Carlos Sainz kerékcseréjénél. A malőr 10 másodperces időveszteséget okozott a spanyolnak, míg Charles Leclerc nem igazán tudott mit kezdeni a Red Bull-lal.

    „Ahhoz, hogy legyőzzék a Red Bullt, tökéletes szezonra lett volna szükségük. Verstappen mégis hol hibázott? Spanyolországban és Magyarországon voltak apró bakijai. Mégis, nem tudom elhinni azt, hogy két olyan autója és versenyzője van a Ferrarinak, ami jó tempóra képes és közel van egymáshoz, de hét futammal a szezon vége előtt szinte eldőlt a bajnokság. Húsz ponton belül kellett volna lenniük az ellenfeléhez képest. A Ferrari és Charles Leclerc egyszerűen nem állt készen arra, hogy felvegye a versenyt Verstappennel és a Red Bull-lal. Túl sok pontot veszítettek.”

    Villeneuve szerint a hazai pálya sem fog segíteni a vörösöknek.

    „A Red Bull nagyon gyors lesz Monzában is. Jelenleg mindenhol gyorsak. A Ferrarin nagy lesz a nyomás. Kíváncsi leszek, milyen hatással lesz ez rájuk, ugyanis a tifosi őket akarja látni az első helyen.”

  • Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Jacques Villeneuve az Olasz Nagydíj utáni szerdán Monzában teszteli a tavalyi Alpine A521-es Forma-1-es versenyautót.

    Ez lesz az első alkalom, hogy az 51 éves versenyző a BMW Sauberrel 2006-ban, Hockenheimben rendezett búcsúfutama óta majdnem aktuális Forma-1-es autót vezet.

    A lehetőség a Canal+ televíziós társasággal való kapcsolata miatt jött létre, és része annak a 25. évfordulós ünnepségnek, amely az1997-es Renault-motoros Williamsszel szerzett világbajnoki címét méltatja.

    Villeneuve a 2004-es szezon utolsó három futamán az enstone-i csapatnál versenyzett a jelenlegi Alpine versenyző, Fernando Alonso mellett, két 10. és egy 11. helyet megszerezve. Az Alpine csapatfőnökével, Otmar Szafnauerrel is együtt dolgozott a BAR Honda idejében. Az A521-essel versenyzett Fernando Alonso és Esteban Ocon az elmúlt szezonban, és amelyet idén Oscar Piastri és Jack Doohan használt a fiatal pilóták tesztjén. Villeneuve a Motorsport.com-nak beszélt erről:

    „A Canal+, a francia csapat és a francia televízió kapcsolatán keresztül történt ez a megkeresés, mert 25 évvel ezelőtt a Renault-val nyertem Tehát ez a kiruccanás emiatt jött létre. Ez a tavalyi autójuk Monzából, és mivel nem lehet őket finomhangolni, rendes körök lesznek majd ezek. Három versenyen voltam Fernando csapattársa, így van múltam ezzel az istállóval. A jelenlegi sportigazgató Alan Permane volt a mérnököm akkor. Ez igazán szuper izgalmas. Ez őrületes. Jó lesz megérteni, hogy milyenek ezek az autók. Kipróbáltam a szimulátorban. A modern autók alacsony tempónál nem lenyűgözőek, de nagy sebességnél hihetetlenek. Csak arra kell figyelnem, hogy kényelmes legyen a versenyülésem. Pokoli lesz, mert a G-erők elképesztőek lesznek. A jó dolog az, hogy itt vannak hosszú egyenesek. Szóval pihenhetsz fizikailag!”

    Villeneuve elismerte, hogy a vezérlés a kormányon most még bonyolultabb, mint amikor utoljára 2006-ban versenyzett a Forma-1-ben, de nem aggódik:

    „Igen, de minden megszokható. Mindig is szerettem játszani, nem csak a versenyszimulációkkal, és ha egyszer megszokjuk, akkor bármit meg tudunk csinálni. Akkor lesz nehéz, amikor még nem rutinból mész, és elkezdesz a kormányra nézni, és arra gondolsz, hogy ó, mit jelent ez, és nincs időd. Amikor már megszokottá válik, természetessé-otthonossá válik, akkor könnyű lesz.”

    Villeneuve hangsúlyozta, hogy továbbra is aktív versenyző:

    „Soha nem szűnt meg az a vágyam, hogy ezt csináljam. Tehát az utóbbi időben az volt a célom, hogy a NASCAR-ba kerüljek. Miután idén Daytonában versenyeztem, ez kedvet hozott ahhoz, hogy megpróbáljak egy szezont végigcsinálni. Jelenleg azonban annyira lefoglal a tévézés, hogy ez minden mást keresztez.”

    A Canal+ kommentátora, Julien Febreau, aki maga is tapasztalt versenyző, Monzában szintén lehetőséget kap arra, hogy az A521-est vezesse, míg a csapat az idei A522-est is beveti egy forgatási napra. Villeneuve és Febreau a héten egy 2012-es Lotus E20 kipróbálásával melegítenek be a monzai köreikre, a Paul Ricardon.

  • Villeneuve: Igen veszélyes játékot űz Piastri

    Villeneuve: Igen veszélyes játékot űz Piastri

    Az Oscar Piastri-sztori fantasztikus tartalom lesz a Forma-1-ben rendkívül népszerű Netflix „Drive to Survive” című sorozatához, de a fiatal ausztrál veszélyes játékot űz, figyelmeztet Jacques Villeneuve.

    Annak ellené, hogy még nem szerepelt még az F1-es rajtrácson, a nagyra tartott Piastri került a McLaren és az Alpine közötti vita középpontjába a 21 éves versenyző szolgálataiért a következő szezonra. Az Alpine sokat költött Piastri F1-es felkészítésére, magánteszteket és több ezer kilométert tettek meg a tavalyi autóval.

    A francia csapat állítja, hogy Piastrinak szerződése van velük, és azt szeretnék, ha az Aston Martinhoz igazolt kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonsót váltaná, amit az ausztrál visszautasított. Úgy tűnik, Piastri legvágyottabb célpontja a McLaren, amely szerdán szabaddá tette a tavalyi Formula 2-es bajnoknak a helyet, miután Daniel Ricciardo megerősítette, hogy a szezon után távozik a csapattól.

    Piastri vélt elutasítása az Alpine-nál hozzájárult a Forma-1 drámai augusztusi szünetéhez, mielőtt a hétvégén a Belga Nagydíjjal folytatódna a versenysorozat. Villeneuve még a szerdai bejelentés előtt ennyit mondott a Reutersnek:

    „Ez egy mókás eset, amit jó nézni, mert egyszerűen mindenkit meglepett. Ilyen nyomás alatt elkezdeni pedig nem könnyű. Kérdőjelessé teszed a neved, hogy amikor egy csapat vagy egy szponzor szerződést kötne veled, mindig ott motoszkál bennük majd a kérdés, hm, hogyan fognak bánni velünk? Mi történhet, ha megbízunk ebben a személyben? Ez egy borzasztóan veszélyes játék.”

    Míg Piastri lenyűgöző referenciákkal rendelkezik, addig sokan mások szintúgy, állítja Villeneuve, de nem sokan lettek sikeresek:

    „Van a Forma-1, aztán ott van a világ többi része, és az évek során nagyon sok olyan pilóta volt, aki a versenyzés minden más formájában király volt, és mindent megnyert.

    Aztán amint az F1-be kerültek, egyszerűen nem tudtak megbirkózni vele, mert ez hatalmas lépés mind tehetségben, mind nyomásban, mind mentális képességekben. Piastri végig elképesztő volt, de hogy milyen a Forma-1-ben, azt még nem tudjuk. Ez a valós kérdés.”

  • Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Damon Hill elárulta, hogy szívesen birtokolná 1996-os bajnoki győztes autóját, de tudja, hogy nem vigyázna rá eléggé.

    A Forma-1-es pilóták, különösen a világbajnokok esetében jellemző, hogy birtokolják a korábbi versenyautójukat. Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os Renault autóit a csapattól kapta ajándékba, mielőtt a múzeumába állította volna őket, míg Michael Schumachernek öt F1-es autóból álló parádés gyűjteménye van. A hétszeres világbajnok legtöbb autója a Ferraritól származik, de megkapta a Benetton autóit is, amelyekkel 1994-ben és 1995-ben bajnoki címet szerzett, valamint a Mercedes W03-ast, az utolsó versenygépet, amellyel a Forma-1-ben versenyzett.

    Sebastian Vettelnek is van F1-es autója az otthoni garázsában, miután pár éve megvásárolta Nigel Mansell 1992-es bajnokságot nyerő Williamsét.

    Ugyan Hill szívesen csatlakozna az F1-es autótulajdonosok elit csoportjához, elég jól ismeri magát ahhoz, hogy úgy gondolja, nem vigyázna oly gondossággal egy ilyen autóra, ahogy azt megérdemelne. Az F1 Nation második „Kérdezd Damont” különkiadásában kérdezték meg tőle ugyanis, hogy van-e otthon a garázsában versenyautó a karrierjéből, mire így felelt:

    „Amikor apám, Graham Hill meghalt, az Embassy Hill csapat gyakorlatilag összeomlott, és a versenyautóikat, amik neki voltak, eladták. A többi autója pedig olyanok tulajdonában van, mint a BRM és a Lotus. Ezek az autók nyilvánvalóan igen értékesek. Néhány gyűjtőnél, illetve a sportág ismerői tulajdonában van, és gyönyörűen megmaradtak. Pát embernek múzeuma van. Tehát ezek mind odakint vannak, és a megfelelő emberek vigyáznak rájuk, akiknek van rá pénzük. Én nem vagyok ilyen ember. Ha az enyém lenne bármelyik ilyen autó, akkor le lennének takarva, a gumijaik meg laposak lennének. Elkezdenének porosodni, és nem működnének, amikor megpróbálnák beindítani őket.”

    Hillt ezután a podcast házigazdája, Tom Clarkson arról faggatta, hogy van-e olyan autó, amit szívesen magáénak tudna, és nem volt meglepő, hogy az FW18-at nevezte meg, mint a kedvencét:

    „Az én szemszögemből nézve, ha az 1996-os bajnoki győztes autóm nálam lenne, igen, annak örülnék. Zak Brownnak is van egy, de az azt hiszem, hogy Jacques Villeneuve autója, nem az enyém. Ugyanakkor ha az enyém lenne, valakinek vigyáznia kellene rá helyettem. A Williams Heritage, ők vigyáznak ezekre a dolgokra. Szóval néha-néha van lehetőségem vezetni egyet, és annyira rendkívüli élmény újra vezetni azt az autót.”

    Egy másik Hillnek feltett kérdés az volt, hogy mit gondol az „X-szárnyakról”, amelyek pici hátsó szárnyak voltak az oldalsó szárnyak felett, és az 1998-as szezonban szerepeltek az autókon a leszorítóerő javítása érdekében:

    „Furcsán néztek ki. Rengeteg olyan nyúlványt tettek a versenyautókra, amelyek nem néznek ki jól, de mivel volt egy kiskapu a szabályokban, az aerodinamikusok azt mondták: „ó, ide egy kicsit több szárnyat tehetünk”. Szóval azokon a pályákon, ahol a légellenállás nem jelentett gondot, mint például Monacóban, annyi leszorítóerőt akarsz használni, amennyit csak tudsz. Minden apró helyet megtalálnak, amit csak tudnak. Így a modern Forma-1-es autókon még a visszapillantó tükröket is aerodinamikai eszközként használják, szárnyként. Hogy éreztem-e különbséget, azt hiszem, éreztem a légellenállást. Úgy emlékszem, hogy az X-szárnyakkal kapcsolatban azt éreztem, hogy talán egy kicsivel több leszorítóerőt adhat. De nem vagyok teljesen meggyőződve, arról, hogy tényleg aprócska javulásról beszélhettünk. Bárkor bármi olyat teszel az autó légáramlatába, ami felfelé és kifelé áll, több lóerőre lesz szükséged, hogy megfeleljen.”

  • Villeneuve: Verstappennel nem történik ilyesmi

    Villeneuve: Verstappennel nem történik ilyesmi

    A Francia Nagydíj tovább növelte a pontkülönbséget Charles Leclerc és a Forma-1 regnáló bajnoka, Max Verstappen között.

    1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve és még a rendkívül elfogult olasz sajtó is egyetért abban, hogy a hibák a Ferrari idei bajnoki címébe fognak kerülni.

    „Senki sem tökéletes” – olvasható a Corriere dello Sport vezércikkében – „De a bajnoki címet mindig az nyeri, aki a legkevesebb hibát követi el.”

    „Verstappen most hatalmas előnyben van, és magabiztosan halad a második bajnoki címe felé” – tette hozzá az olasz sportlap.

    A La Gazzetta dello Sport egyetért ezzel: „Ahhoz, hogy bajnok legyél, nem követhetsz el ilyen a hibákat.”

    „Verstappen tanult a múltban elkövetett hibákból, és idővel hibátlan versenyzővé vált. Most Leclerc is ezen az úton halad.”

    Verstappen és a Red Bull kissé feszültebb lehet most, a Hungaroring szűk és kanyargós vonalvezetése miatt, és különösen a Ferrari új padlólemezének bevezetése miatt.

    „Bevezettünk egy új padlót, amely a teljesítményt hivatott javítani, de a pattogást is kiküszöböli” – mondta Binotto.

    A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers szerint azonban nem csak Leclerc-rel, hanem a Ferrarival is gond van.

    „Van némi igazság Binotto kijelentésében, miszerint megnyerhetik a következő tíz futamot” – mondta Lammers a NOS-nak. „Az egyetlen dolog, amit hiányolok, az a felelősségtudat a Ferrarinál.”

    „Leclerc-nél lehet ezt látni, ami csodálatra méltó, de a Ferrari részéről csak a hibák halmozásáról van szó” – tette hozzá a korábbi F1-es pilóta.

    Villeneuve szerint pedig egyszerűen nem elég, hogy Leclerc elismerte felelősségét a franciaországi balesetért.

    „Nem igazán értem, mert Ausztriában ellenállt a nyomásnak. De éppen ez a nagy különbség Leclerc és Verstappen között” – mondta a kanadai a Formule 1 nevű holland lapnak.

    „Ezek a dolgok egyszerűen nem történnek meg Maxszel. Ha Leclerc legyőzi, akkor általában második helyen végez, így azt a nagy pontkülönbséget nem lesz könnyű csökkenteni.”

    „Most egy olyan bajnokságunk van, ahol alapvetően egyenlő autók vannak, de az egyiküknek nagy előnyben van. Ez a legjobb példa arra, hogyan nyerik és veszítik el a bajnokságot.”

  • Villeneuve: A szabályszegők fizessenek a többieknek egy milliót

    Villeneuve: A szabályszegők fizessenek a többieknek egy milliót

    Jacques Villeneuve sajátos módon büntetné a túlköltekező csapatokat.

    A költségvetési plafon összege idén csökkent, így az új szabályok gyűrűjében az alakulatok túlköltekezéstől tartanak. A Red Bull és a Ferrari fél igazán a határ átlépésétől, ugyanis nem tudják pontosan milyen szankciók várnak rájuk, ha többet költenek.

    A Williams első fecskeként már kapott büntetést. A grove-i istállónak 25 ezer dollárt kellett fizetnie. Ám a vétségük adminisztratív szabálysértésnek minősült.

    Ugyan a keretet az elmúlt időszakban növelték, ám a csapatok továbbra is aggódnak. Christian Horner előszeretettel hangoztatja még mindig, hogy bajban lesznek. 1997 világbajnokának meg van erről a véleménye:

    „Olyan, mintha már az elején eldöntötték volna, hogy túllépik a keretösszeget. Azért döntöttek így, mert nincs egyértelmű büntetés. Lehet pénzbírság, de az kit érdekel? Viszont pontokat is veszíthetnek és akár a bajnokságból is kizárhatják őket.” – nyilatkozta a kanadai ex-versenyző.

    Ugyanakkor a kizárást már csak a végső esetben tudná elképzelni Villeneuve. Mindazonáltal egy érdekes ötlettel állt elő:

    „Ha egy millióval túlköltekezel, akkor az összes többi csapatnak is kelljen adnod egy milliót. Így ők azt az összeget a szabadon elkölthetik.”

  • Villeneuve: Leclerc ausztriai győzelme jót tett a magabiztosságának

    Villeneuve: Leclerc ausztriai győzelme jót tett a magabiztosságának

    Jacques Villeneuve szerint Charles Leclerc magabiztosságának jót tett az, hogy legyőzte Max Verstappent Ausztriában.

    A Red Bull Ringen a monacói versenyző háromszor utasította maga mögé holland ellenfelét. A Ferrari gumikezelése jobb volt a Red Bullénál, így a vörösök nagyobb tempóra voltak képesek. Hiába próbálkoztak a Bikák elévágással, a 24 éves pilóta mindannyiszor visszavette az első helyet.

    Ugyan az utolsó körökben a gázpedállal kellett megküzdenie Leclerc-nek, ám Verstappen már nem tudta utolérni, így ő láthatta meg először a kockás zászlót.

    „Az első Verstappen elleni manővernél ugyanazok a körülmények voltak mindkét versenyzőnél: ugyanolyan gumin mentek, és egyenlő üzemanyag volt az autójukban. Az egy szép küzdelem volt, majd túl nagy különbségek alakultak ki a gumik kopása és a DRS miatt. Verstappen ott már nem védekezett igazán. A DRS ugyan előzéseket generál, ám nem teszi szórakoztatóbbá a versenyt. A kérdés az: mit akarunk az F1-től? A 2022-es szabályok hosszútávú megoldásként lettek megalkotva, csakúgy, mint a DRS. Ám már annyira hozzászoktunk…” – nyilatkozta Villeneuve.

    Sainz nem jól ítélte meg a helyzetet a sprintfutamon:

    A kanadai ex-versenyző szerint Carlos Sainz a sprintfutamon hibát követett el. Egymást kellett volna inkább segítenie a két pilótának, ám ehelyett a spanyol erőfitogtatásba kezdett. Így Verstappen könnyedén megszerezte a győzelmet.

    „A szombati sprintverseny nagyszerű volt. A Ferrarik voltak a legyorsabbak, de elkezdtek egymással harcolni. Carlos Sainz rosszul mérte fel a helyzetet, inkább a gumikkal kellett volna spórolnia. Így Charles Leclerc-rel együtt nyomást gyakorolhattak volna Max Verstappenre. Egyértelműen látszott, hogy a Ferrari autói vasárnap, megtankolva jobban mozogtak. Leclerc könnyebben fűzte át magát a kanyarokon, és még a kiállás előtt is jobb volt a tapadása. A Red Bull egy kissé bizonytalannak tűnt. Agresszív stratégiával próbálták a Ferrarit a boxba csalogatni, de a Scuderia nem hátrált meg. Verstappennek az volt a szerencséje, hogy Sainz kiesett. Elég fájdalmas volt Carlos számára, különben is, veszélyesnek tűnt azzal a guruló autóval. A glória miatt nehezebb kiszállni az autóból. Kár volt viszont, hogy a biztonsági autó helyett, csak VSC fázist kaptunk. Nincs semmi következetesség idén. Szerintem a versenyen a Safety Car-t kellene használni, hiszen biztonságosabb.” – magyarázta 1997 világbajnoka.

    Jó tanácsok Mick Schumachernek:

    Az ismét pontot szerző német versenyzőhöz is volt egy-két szava Villeneuve-nek.

    „Versenyzőként határozottan fejlődött. Én is sokat kritizáltam őt, rengetegszer bukott és nagyon erőltette, de most tényleg jobb lett. A Hamiltonnal folytatott küzdelme csodálatos volt. Ám amint megelőz valakit, túlságosan leszorítja a másikat a pályáról. Vasárnap többször is megcsinálta ezt, többek között Fernando Alonsóval. Óvatosabbnak kell lennie. Ez most az egyetlen hibája, az elmúlt futamokon elég jó volt a tempója.”

  • Villeneuve: A szurkolók reakciója Hamilton kiesésénél szégyenletes volt

    Villeneuve: A szurkolók reakciója Hamilton kiesésénél szégyenletes volt

    Jacques Villeneuve nem érti, hogy az „úgynevezett szurkolók” miért örülnek egy versenyző balesetének.

    A pénteki időmérőn Lewis Hamilton hibázott így piros zászlóval kellett félbeszakítani az eseményt. Az orvosi autó rögtön a versenyzőhöz sietett, hogy megnézzék jól van-e, miközben a nézők egy része a pilóta kiesését ünnepelte.

    1997 világbajnoka nem érti mért csinálják ezt az emberek.

    „Kezdjük a legszégyenletesebb dologgal: a szurkolók éljeneztek, mikor Lewis (Hamilton) hibázott és kiesett. Senki sem volt tisztábban azzal abban a pillanatban, hogy jól van-e, de a nézőtéren tapsoltak. Lewis idén nem is harcol Maxszel a bajnoki címért, így ez elég szégyenletes viselkedés volt. Egy ütközés után sosem szabadna tapsikolni. Nem értem miért viselkednek így az emberek. Elvileg azok akik kilátogatnak ide, rajonganak ezért a sportért. Akármit is gondolsz, tartsd magadban. Elég rossz már az is, ha ilyenek jutnak az eszedbe.” – nyilatkozta Villeneuve.

     

  • Villeneuve „idiótának” titulálta a tüntetőket

    Villeneuve „idiótának” titulálta a tüntetőket

    Jacques Villeneuve idiótának titulálta azokat a tüntetőket, akik a pályára ülve tiltakoztak.

    A csoport már a Brit Nagydíj előtt közölte, hogy demonstrációt szervez a Forma-1 és a túlzott olaj szennyezettség ellen. A sportbírók rángadták le azt a pár fiatalt, aki a piros zászlós szakasz alatt a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra ült fel. A rendőrség később őrizetbe vette őket.

    A kanadai ex-versenyzőt megdöbbentették a látottak:

    „Teljesen megdöbbentem, amikor láttam a felvételeket. Milyen hülyék tudnak lenni az emberek! Van fogalmuk arról, hogy ez milyen veszélyes saját magukra és a versenyzőkre nézve? Az autók 300 km/h-val jönnek feléd, ez egy kicsit más, mint mikor meztelenül futsz át a mezőn. Teljesen nevetséges!” – akadt ki a 1997 világbajnoka.

    Lewis Hamilton teljes mellszélességgel kiállt a tüntetők mellet, ám Sergio Pérez és Carlos Sainz is támogatta az ügyüket. Sebastian Vettel is megérti a tiltakozókat, ugyanakkor a pályára való beszaladást ő sem támogatja:

    „Véleményem szerint ezek az emberek nem a frusztráció miatt cselekedtek így, hanem elkeseredettek. Nagyon is meg tudom érteni a félelmeiket és az aggodalmaikat. Ám az ilyen akciók veszélyeztetik a versenyhétvégén résztvevő embereket.”

  • Villeneuve: Leclerc attitűdje csak árt a Ferrarinak

    Villeneuve: Leclerc attitűdje csak árt a Ferrarinak

    Jacques Villeneuve szerint Charles Leclerc attitűdje nem segít a Ferrarin.

    Max Verstappen technikai gondja miatt újabb lehetőséget kapott a Scuderia a felzárkózásra. A két pilótájuk egymással versenyzett, miközben Lews Hamilton zárkózott fel rájuk. A csapatrádióban a monacói többször is forszírozta a helycserét, ám a vörösök nem léptek. A spanyol pilótát kihívták kerékcserére, majd mikor Leclerc is letudta a kötelező kiállását ismét Sainz mögé került.

    A Ferrari először engedte, hogy versenyezzenek egymással, majd megcserélték a versenyzőiket. Ám a futam végén egy stratégiai hibát követtek el. Mikor Esteban Ocon autója miatt a Safety Car a pályára lépett, nem cseréltek kereket Leclerc-nél. Sainz a friss gumikon megelőzte csapattársát. Sergio Pérez és Lewis Hamilton is hasonló módon járt el, így a 24 éves pilóta negyedikként látta meg a kockás zászlót.

    A kanadai világbajnok szerint Leclerc kommunikációja csak rontott a helyzeten. 1997 világbajnoka úgy véli, a monacóinak nem kellene annyira követelőznie.

    „Leclerc úgy beszélt, minta már véglegesen eldöntötték volna, hogy ő a vezérpilóta. Ám nem az, ez még túl korai lenne. A forszírozásnak és ennek az attitűdnek semmi értelme. Mindent közvetítenek, és ez a Ferrarinak sem tesz jót.” – nyilatkozta Villeneuve.