Címke: Jacques Villeneuve

  • Ezen a napon jelent meg az F1-es világbajnok zenei albuma!

    Ezen a napon jelent meg az F1-es világbajnok zenei albuma!

    Nem Lewis Hamilton az első F1-es világbajnok, aki a pályán kívül zenélésbe, éneklésbe kezd! 2007-ben ugyanis épp ezen a napon, február 19-én jelent meg 1997 világbajnokának, Jacques Villeneuve-nek a saját albuma, Private Paradise címmel.

    Az albumon szereplő 13 dalból hatot maga írt, az egyik állítólag édesapjáról, Gilles-ről szól. Ugyanebben az évben jelent meg az Accepterais-tu című kislemeze, ez a dala lett a legnépszerűbb.

    1996-ban vett egy gitárt, amikor versenyezni kezdett a Forma-1-ben, és ekkor kezdett el dalokat is írni.

    Mindezek ellenére zenei pályafutása nem lett túl nagy siker. Egyik alkalommal kérdeztük is tőle, hogy hol lehet vásárolni a CD-jéből, mire nevetve azt mondta, hogy nagyon sehol; mindezt olyan stílusban, mintha már maga is viccesnek tartaná a zenei karrierjét. Bár hozzátette, hogy legközelebb hoz nekünk, noha fogalma sincs merre vannak, mert épp költözködik. Végül nem hozott, de lehet, hogy ez nem is akkora baj. XD

    A zene világnapja alkalmából: Ki nyerné meg az F1-es X-faktort?

  • WEC: F1-es világbajnokkal tér vissza egy legendás név

    WEC: F1-es világbajnokkal tér vissza egy legendás név

    Hosszú hónapok huzavonája után végre megkapta az FIA jóváhagyását a hosszútávó világbajnokságon (WEC) való részvételre a ByKolles Racing.

    A német-osztrák csapat azonban nem ezen a néven fog indulni a 2023-as esztendőben, hanem ahogy korábban már tudni lehetett – csak akkor még nem tudták megszerezni maguknak a márkanevet – Vanwall Racing Team-ként. Ezzel felélesztve a legendás brit istálló szellemét, amely a Forma-1 legelső konstruktőri világbajnok istállója volt.

    A Colin Kolles által alapított istálló régóta tagja már a WEC mezőnyének, azon belül is a legerősebb kategóriájának ByKolles néven. Idén osztrák licensszel egy Vanwall Vandervell 680 Le Mans Hypercar autót indítanak majd a hiperautó kategóriában.

    A 4-es rajtszámú autót ismerős nevek vezetik majd, a francia Tom Dillman, a WTCR-ből jól ismert argentin Esteban Guerrieri és az 1995-ös Indy500 győztese, valamint az 1997-es Forma-1-es világbajnok, a nagy visszatérő Jacques Villeueve.

    Az autót egyébként már tavaly tavasszal bemutatták, ám akkor jogi problémák miatt még nem állhattak rajthoz a sportautózás elitjében, miután ezen gondokra hivatkozva tavaly a nevezésüket elutasították.

    A kevés Hypercar ellenére a WEC elutasított egy gyártót 2022-re

    Vanwall néven utoljára 1961-ben versenyeztek, azóta a név tulajdonosa sokszor változott. Noha terv szinten szó van arról, hogy idővel ebből a modellből majd közúti hiperautó is készülne, ám ehhez jó néhány évnek el is kell majd telnie, és nagy kérdés, hogy szeretné/tudja-e birtokolni addig a Vanwall nevet Colles.

    Nevezésük elfogadása azért is meglepetés, mert a Hypercar kategóriába csak és kizárólag gyártókat vagy egy gyártóval szorosan együttműködő privátokat szeretne az FIA. Ilyen téren a Vanwall csupán nevében gyártó, amelyet egy privát istálló birtokol, de semmi más téren nem hajaz egy gyártóra.

    Velük együtt összesen hét „gyártó” alkotja a Hypercar kategóriát az idei szezonra. A Porsche és a Cadillac az IMSA-féle hiperautót, vagyis az LMDh szabályrendszer alapján készített modellt viszi pályára. A németek három csapat színeiben összesen négy autót indítanak majd, az amerikaiak pedig egyetlen egy autóval állnak majd rajthoz. Hozzájuk csatlakozik a Le Mans-féle hiperautókat építő gyártók, vagyis a Peugeot, a Toyota, a Ferrari, a Glickenhaus és a most említett Vanwall.

    A Toyota, a Peugeot és a Ferrari 2-2-2 autóval, a Glickenhaus és a Vanwall pedig egy autóval lesznek jelen. Utóbbi kettő más tekintetben is kilóg a sorból, ugyanis ők az egyetlenek, akik nem hibrid autókat építettek, hanem benzines kivitelű hiperautót.

    A WEC 2023-as idénye március közepén a sebringi 1000 mérföldes versennyel veszi kezdetét, és hét forduló után, november elején Bahreinben ér véget.

  • 73 évesen hunyt el az F1-es kétszeres futamgyőztes Patrick Tambay

    73 évesen hunyt el az F1-es kétszeres futamgyőztes Patrick Tambay

    73 éves korában elhunyt a kétszeres Forma-1-es nagydíjgyőztes Patrick Tambay, halálának a hírét vasárnap közölte az AFP francia hírügynökség.

    Tambay az elmúlt években az idegrendszerét érintő Parkinson-kórban szenvedett. A francia 1949. június 25-én született, és 1977-ben debütált az F1-ben a Francia Nagydíjon a Surtees csapat színeiben, de nem sikerült kvalifikálnia magát. A következő futamokon azonban sikeresebb versenyeket teljesített a Theodore Racinggel, Hollandiában és Kanadában ötödik lett.

    A következő két idényt már a McLarennél töltötte James Hunt, illetve John Watson mellett. 1982-ben a Ferrarinál kapott lehetőséget a Belga Nagydíj időmérő edzésén elhunyt Gilles Villeneuve helyén. Tambay volt a keresztapja Gilles fiának, Jacques Villeneuve-nek is, az 1997-es F1-es világbajnoknak.

    Tambay abban az évben Brands Hatchben szerezte meg első Forma-1-es dobogós helyezését, amikor harmadik lett, majd két futammal később a Hockenheimringen René Arnoux-t megelőzve nyert.

    Második és egyben utolsó F1-es győzelmét 1983-ban, Imolában aratta – azonban 1983 és 1985 között a Ferrarival és a Renault-val még néhány további pódiumos helyezést ért el.

    Utolsó szezonja a száguldó cirkuszban 1986-ban a Haas Lola csapatnál volt, ahol egy pontszerző helyezést ért el Ausztriában.

    Tambay utolsó F1-es évére újra összeállt Carl Haas csapatfőnökkel, akinél 1977-ben és 1980-ban két sikeres évet töltött a Can-Am sorozatban a Haas alakulatával.

    2018-ban találkoztunk vele, Dijonban, videón itt, …

    … szövegben pedig itt:

    Interjú a Ferrarisok egykori nagy kedvencével, Patrick Tambay-jel

     

  • Három korábbi F1 pilóta szerint is visszatér majd Vettel

    Három korábbi F1 pilóta szerint is visszatér majd Vettel

    Három ismert egykori Forma-1-es pilóta szerint Sebastian Vettel egy nap visszatér a rajtrácsra.

    Hans-Joachim Stuck, a német autóversenyző-legenda elmondta, hogy megdöbbentette a négyszeres világbajnok visszavonulásának az ünneplése a múlt hétvégén Abu Dhabiban. A Sport1-nek nyilatkozott:

    „Nem emlékszem, hogy valaha is egy versenyző kapott-e ilyen búcsúztatót, de szerintem vissza fog térni. Nem tudom elképzelni, hogy ne hiányozna neki a volán, a harc és a hangulat. Nekem inkább az a kérdés, hogy mennyi ideig fog ez tartani.”

    A 71 éves Stuck egyetlen kritikája Vettellel kapcsolatban az, hogy az utóbbi pár évben hirtelen a környezetvédelem felé fordult:

    „Segített formálni a Forma-1-et – most pedig más irányba megy. Persze lehetnek különböző nézetei, de egy kicsit óvatosnak kellene lennie. Amennyiben versenyző vagyok, és egész életemet azzal töltöttem, hogy sikeres legyek, nem válthatok hirtelen környezetvédőre. Ennek nincs értelme.”

    Egy másik német ex-F1-es pilótatárs, Ralf Schumacher egyetért Stuckkal abban, hogy a 35 éves Vettel számára „nem zárható ki” a sportágba való visszatérés. Ő a német Skynak fejtette ezt ki:

    „Nico Hülkenbergnél és Fernando Alonsónál is láthattuk, hogy ezek a srácok mindig vissza akarnak térni vagy folytatni akarják. Az új versenyzőknek hosszú időbe telik, mire elérik Sebastian hatalmas tapasztalatának a szintjét, így már most látok arra esélyt, hogy egy-két éven belül visszatérjen. Nem tudom, hogy valóban megteszi-e, de talán egy-két év után a családdal együtt lesz elég ereje ahhoz, hogy visszatérjen.”

    Végül 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve a Formule 1 holland magazin legutóbbi rovatában azt írta, hogy van egy olyan érzése, hogy „újra látni fogjuk őt”:

    „Nehéz év volt ez Sebastiannak, de rengeteget törődött a versenyzésen kívüli dolgokkal. Az utolsó néhány versenyen azonban rendesen visszatért. Igazán hiányozni fog neki a Forma-1, és nem lennék meglepve, ha valamilyen szerepben visszatérne. Ha az ember ilyen sokáig van a pályán, eljut egy pontra, amikor már elege lesz belőle. Akkor otthon akarsz lenni a családoddal Ugyanakkor néhány hónap múlva ez megváltozhat. Talán újra nyughatalan lesz.”

    Élet és halál egyszerre ütötte szíven Vettelt, ez változtatta meg

  • Villeneuve: Hamilton visszatér, mint a Terminátor, Pérez apja meg ne beszéljen

    Villeneuve: Hamilton visszatér, mint a Terminátor, Pérez apja meg ne beszéljen

    Jacques Villeneuve ismét megfogalmazta a véleményét, ezúttal Lewis Hamilton és Sergio Pérez került tűzkeresztbe.

    A Mercedes éve nem úgy sikerült, ahogy eltervezték. A bajnoki címért folytatott küzdelembe nem tudtak beleszólni, sokáig a tempót sem találták, mindemellett még a pattogással is nekik gyűlt meg a bajuk leginkább.

    Nem nőtt a hétszeres világbajnok szívéhez az idei konstrukció. A brit versenyző ugyanis kijelentette, örül annak, hogy többet nem kell a W13-ast vezetnie. Mindemellett idén fordult először olyan szezon Hamilton karrierjében, amikor nem sikerült futam nyerni. A csillagosok viszont nem maradtak győzelem nélkül, ugyanis George Russell révén állhattak a dobogó tetejére.

    A kanadai világbajnok szerint Hamilton jövőre visszavág majd, így nagy dolgokra számít a brit pilótával kapcsolatban:

    „Jövőre sokat várok el Lewistól, szerintem az eddigi legjobb Hamiltont fogjuk látni. Pole pozíciók és győzelmek nélkül fejezte be az idei szezont, véleményem szerint ez nagy hatással volt rá. A dolgok jövőre kezdenek csak igazán érdekessé válni, láthattuk, hogy a Mercedes mennyit fejlődött az év végén. Lewisnak ugyanakkor jogosan kellett visszaadnia a pozíciót a versenyen, majd később a közepeseken szenvedett. Ám amint feltették neki a keménykeverékű gumikat, szinte repült a pályán. Kár, hogy a versenye végül így ért véget, az első meghibásodás a szezonban.” – foglalta össze 1997 világbajnoka.

    Villeneuve ugyanakkor Sergio Pérez helyzetét is elemezte. A kanadai szerint nem kellene beleszólnia a mexikói édesapjának a dolgok menetébe. Ahogy Jos Verstappennek, úgy neki is ki kellene maradnia ezekből az ügyekből.

    „A szezon elején még erős volt Pérez, utána viszont láthatatlan lett. Az utolsó futamokra támadt fel, és ismét versenyképesnek bizonyult. Teljesíthetett volna jobban is ebben a szezonban, 2023 így egy meghatározó év lesz a számára. A Red Bull hamarosan visszaviszi a csapathoz Daniel Ricciardót, bár őt inkább reklám – és marketingtevékenységekre használják majd. Ugyanakkor tárgyalnak még Lando Norrisszal is, bár ebbe nem szabad senkinek beleélnie magát. A csapatoknak mindig előre kell tervezniük, ha nem akarnak úgy járni, mint az Alpine. Mindazonáltal Pérez édesapjának ki kellene maradnia ebből az egészből. A közösségi média korában a szülőket is előveszik, és a mondanivalójuknak nagy visszhangja van. Ennek viszont nem szabadna megtörténnie, nekik nem szabadna belekeveredniük. Ez az oka annak, hogy Jos Verstappen már nem szerepel annyit, távolt tartják, ami jó.” – tette hozzá Villeneuve.

  • Danica Patrick: Villeneuve volt a kedvencem, de aztán…

    Dancia Patrick nemrég egy F1-es podcast vendége volt, ahol mesélt kedvenc versenyzőjéről, és arról, hogy miért ne találkozz a hősöddel.

    Tom Clarksonnal beszélgetve Danica mesélt karrierjéről és F1-es ambícióiról. Amikor Clarkson megkérdezte, hogy melyik versenyzőt csodálta fiatalon, a korábbi IndyCar és NASCAR versenyző meglepő választ adott

    Az egyik versenyző, akit gyerekkoromban szerettem, Jacques Villeneuve volt. Volt alkalmam ellene versenyezni. Fantasztikus a sztori, 2012-ben történt” kezdte meséjét Patrick.

    „Szóval Road Americán voltunk. Az utolsó körhöz közeledtünk. Azt hiszem, a 4. helyen álltam, ő pedig az 5. volt. A hátsó egyenesben egy kemény balos kanyarhoz értünk lefelé a hegyről, lejtmenetben fékeztünk. És ő egyszerűen kiütött a versenyből.

    Ez az ominózus verseny egyébként a NASCAR Xfinity Seriesben történt. Ez volt Danica Patrick első teljes szezonja a szériában (és karrierje legjobb eredménye felé haladt), miközben Villeneuve beugró versenyzőként volt jelen a futamon.

    Végül a kanadai versenyző a 6. helyen ért célba, míg Danica Patrick a 12. lett. Hozzátartozik persze a sztorihoz, hogy Villeneuve ámokfutásának nem csak Patrick esett áldozatául, de ez már egy másik történet.

    Patrick sztorija jól mutatja miért nem szabad találkozni a hősöddel. Persze ma már kuncogva mesélt róla a hölgyversenyző.

    A beszélgetés utána nyilvánvalóan akörül forgott, hogy micsoda p*cs volt, hogy kiütött engem a versenyből. Nem akartam neki elmondani, hogy mennyire felnézek rá, egyszerűen csak jól akartam szerepelni ellene.

  • Daniel Radcliffe, Hujber Feri, és Kékesi Gábor is játszhatna F1-es versenyzőt

    Daniel Radcliffe, Hujber Feri, és Kékesi Gábor is játszhatna F1-es versenyzőt

    Elképesztő módon el vagyunk kényeztetve mostanság F1-es, autósportos filmekkel és sorozatokkal.

    A Rush és a Ford v Ferrari mintha csak ma lett volna, pedig már eltelt pár év a premierjük óta. De nem panaszkodhatunk ezen a téren. Volt doku Schumacherről, a Drive to Survive a Netflixen pedig mostanra már a rutin része minden évben.

    Ezen kívül épp forgatják az Enzo Ferrariról szóló filmet, itt a Lamborghini film, Brad Pitték jövőre forgatnak egy F1-es filmet. Ezen kívül dokumentimfilmek és sorozatok is vannak terítéken a Brawn GP-ről, illetve Daniel Ricciardo is dolgozik valamin, csak hogy párat említsünk.

    Ennek apropóján nem régiben elindítottunk Facebookon egy gondolatkísérletet azzal kapcsolatban, hogy ha választhatnátok, melyik F1-es versenyzőt melyik színésszel játszatnátok el. Beleértve ma aktív, és egykori versenyzőket is.

    Megannyi ötlet érkezett, van amit abszolút telitalálatnak gondolunk és van, amit kevésbé értünk, de sebaj! 😀

    A legtöbb opció Fernando Alonsóra érkezett, és magyar színész is említve lett, méghozzá a Keresztanyu c. sorozat rendőreként ismert Kékesi Gábor.

    Másik magyar színész a listán, általatok, Hujber Ferenc, mint Jacques Villeneuve. Talán ez a válasz tetszik nekünk a legjobban, a fiatalkori, szőke Villeneuve-re valóban hasonlíthat. 😀

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Hujber Ferenc (@hujberferenc_official) által megosztott bejegyzés

    Hujber Ferenc. Tiszta Villeneuve, nem? 

    A Charles Leclerc-re érkező két tipp Daniel Radcliffe, és Zak Efron. Mi az előbbit hasonlóbbnak találjuk. Ti mit gondoltok?

    Bekerült a listába három csapatfőnök is, illetve Alain Prostra nem színész érkezett, hanem énekes, de azért a listában hagytuk. 😀

    Íme az F1-es színészválogatott by Racingline.hu olvasók:

    Charles Leclerc Daniel Radcliffe Zac Efron
    Lando Norris Tobey Maguire Tom Holland
    Fernando Alonso Sylvester Stallone Adam Sandler
    Kékesi Gábor Jake Gylenhall
    Jeffrey Dean Morgan
    Lewis Hamilton Wesley Snipes Michael B Jordan
    Will Smith
    Max Verstappen Will Poulter Rupert Grint
    Evan Peters Christian Bale
    Pierre Gasly Benedict Cumberbatch
    Sergio Pérez Tom Cruise Jacob Vargas
    George Russell Jake Gyllenhaal Chris Evans
    Carlos Sainz Jaime Lorente
    Sebastian Vettel Chris Pratt
    Valtteri Bottas Terence Hill Franco Nero fiatalon
    Juki Tsunoda Jackie Chan
    Nico Hülkenberg Ed Begley Jr fiatalon
    Nico Rosberg Leonardo Di Caprio
    Jacques Villeneuve Hujber Ferenc Keanu Reeves
    David Coulthard Dolph Lundgren
    Rubens Barrichello Danny Trejo
    Baumgartner Zsolt Kulka János
    Takuma Sato Jet Li Peter Folk
    Ayrton Senna Adam Driver Sylvester Stallone
    Alain Prost Soltész Rezső
    Nigel Mansell Walter Matthau
    Mattia Binotto Johnny Galecki
    Christian Horner Tom Hardy
    Toto Wolff Mike Myers
  • Villeneuve beszólt a Mercedesnek: Nézzenek már egyszer a tévére!

    Villeneuve beszólt a Mercedesnek: Nézzenek már egyszer a tévére!

    Jacques Villeneuve nem értette a Mercedes taktikáját a Mexikóvárosi Nagydíjon.

    Rossz lóra tettek a csillagosok a legutóbbi versenyen a gumiválasztással. Mindkét pilóta a közepeskeverékű abroncsokon rajtolt, majd a kerékcserék után a fehér oldalfalú gumikra váltottak. Ám ezúttal ez a játék nem jött be, ugyanis jobban jártak azok, akik kihagyták a keménykeverékeket a buliból.

    Az Ezüst Nyilak végig azért imádkoztak, hogy fogyjon el Max Verstappen gumija, ám a holland teljesítménye nem esett vissza. George Russell viszont a kerékcseréje előtt arra kérte a csapatot, hagyják kint tovább a közepeseken, hogy utána lágyakra váltson, ám a Mercedes kitartott a taktikája mellett. Így csak a hétszeres világbajnok állhatott fel a dobogó második fokára, míg fiatal csapattársa lecsúszott az ünneplésről.

    A kanadai ex-versenyző nem érti, miét nem figyelt jobban a német csapat az ellenfeleire.

    „Mindenki láthatta, hogy Daniel Ricciardo mit művel a közepeseken, egyértelműen az volt a legmegfelelőbb abroncs. Talán nem ártana többet a tévét figyelni a Mercedesnek. Nem csak a számítógépeket kell bújni.” – fogalmazta meg kritikáját 1997 világbajnoka.

  • Villeneuve adott pár tippet az FIA-nak, hogy mire költse a Red Bull büntetését

    Villeneuve adott pár tippet az FIA-nak, hogy mire költse a Red Bull büntetését

    Jacques Villeneuve már azt is tudja, mire kellene költeni azt a 7 millió eurót, amivel megbüntették a Red Bullt.

    A Bikák túlköltekeztek 2021-ben, így a Szövetség büntetést szabott ki rájuk. A catering szolgáltatásokon csúszott el az osztrák alakulat, és állításuk szerint nem az autó fejlesztésére fordították a plusz összeget.

    Ugyanakkor kemény büntetést kapott a csapat. Nem csak pénzbírságot kell fizetniük, hanem a szélcsatornában eltöltött idejüket is lerövidítették.

    A kanadai világbajnoknak viszont adott pár tippet azzal kapcsolatban, hogy mire kellene költeni a plusz összeget.

    „Ebben az esetben ez nem minősül csalásnak. A kipörgésgátlóval való csalás, viszont már az volt. Nem hinném, hogy ez változatott az idei eredményen. A Red Bull annyira erős, hogy mindenképpen nyertek volna. Most az FIA-nak hét millió dollárt kell kifizetniük. A Red Bullra nézve alig van hatása, a többi csapat pedig egy centet sem kap ebből a pénzből.” – nyilatkozta Villeneuve.

    A kanadai szerint a közlekedésbiztonság javítására kellene fordítani a plusz pénzt, ezen felül a többi csapat is kaphatna kompenzációt.

  • Eladó Villeneuve Williamse, amelynek Michael Schumacher ment neki

    Eladó Villeneuve Williamse, amelynek Michael Schumacher ment neki

    Jacques Villeneuve 1997-es Williams FW19-es versenyautója 25 évvel a világbajnoki címet nyert szezonja után eladóvá vált, és elárverezik az F1 Authentics oldalon.

    Villeneuve a Michael Schumacherrel vívott kegyetlen küzdelem után nyerte meg az 1997-es Forma-1-es világbajnokságot. A páros Jerezben elképesztő harcot vívott . Az autó a Williams utolsó bajnoki győztes gépe, amelyet Adrian Newey tervezett, és Patrick Head félelmetes irányítása alatt lett sikeres.

    Villeneuve hét győzelmet és nyolc pódiumos helyezést ért el az FW19-es betontorpedóval az egyetlen bajnoki címéhez vezető úton – a Williams ezzel megszerezte kilencedik konstruktőri világbajnoki címét.

    Most a történelem egy darabkáját lehet megszerezni az F1 Authentics-on, az FW19-es már csak bemutatóautó pedig az eredeti kerekekkel, fékekkel, pedálokkal és kormánykerékkel rendelkezik.

    Hihetetlen F1-es teszten van túl Villeneuve, és ennek örül