Címke: Jacques Villeneuve

  • Villeneuve beszólt Hamiltonnak és Schumachernek

    Villeneuve beszólt Hamiltonnak és Schumachernek

    Jacques Villeneuve beállt a sorba és Max Verstappenhez hasonlóan kritizálta Lewis Hamiltont. A kanadai azonban a brit versenyzőnél nem állt meg, górcső alá vette Michael Schumacher teljesítményét is.

    A Ferrari egykori pilótája karrierje során összesen hét világbajnoki címet szerzett meg (ebből 5-öt vörös overallban), míg Hamilton eddig 5-ször vehette át a legnagyobb trófeát, ám minden bizonnyal idén ez a szám eggyel növekedni fog. A kanadai ex-versenyző – aki maga is világbajnok -, azonban úgy véli, hogy a fent említett pilóták csak azért tudtak ennyiszer diadalmaskodni, mert a legjobb autóban ültek.

    1997 világbajnokát megkérték, hogy hasonlítsa össze a Scuderia legendáját a Mercedes bajnokával, Villeneuve természetesen eleget tett a kérésnek, és megszokott szókimondó stílusában el is mondta a véleményét:

    ,,Ez a két versenyző (Schumacher és Hamilton) csak akkor tudott győzni, mikor a birtokukban volt a legjobb autó. Egész karrierjük során mindig jó konstrukcióban ültek, például ha most betennénk Lewist (Hamilton) egy Williamsbe, ott nem nyerne. Nagyon jó versenyző, és mindig a legjobb döntéseket hozta meg, a csapatváltások során. A Mercedesnél maga köré építette az istállót, ennyi történt, ám a Ferrariban már nem biztos, hogy olyan sikeres lenne.”

  • Villeneuve: A hosszú versenynaptártól lesz unalmas a Forma-1

    Villeneuve: A hosszú versenynaptártól lesz unalmas a Forma-1

    A Forma-1-es versenynaptár túl „hosszú és unalmas”, az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve szerint. A szókimondó kanadai egyetért Max Verstappennel, aki szerint a 22 verseny hoz majd némi megosztottságot a paddockba. Az orosz Championatnak nyilatkozott azt követően, hogy a FIA megerősítette a versenynaptárat, köztük olyan új helyszínekkel mint Vietnam és Zandvoort:

    „Ez már sok. Unalmassá és túl hosszúvá válik így a bajnokság. A rajongóknak is jobb lenne, ha kevesebb verseny és több teszt lenne. A bajnokság tulajdonosai azt látják, hogy több verseny, több bevétel, és őket ez izgatja. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez nem előnyös a Forma-1-nek. A versenynaptár hosszabb lesz, a közönség megy egyre inkább unalmasnak találja ezt majd.”

    Az extra versenyek kompenzálásaként ráadásul az eddig 8 napról 6-ra csökken a tesztnapok száma.

  • Villeneuve szerint még a csapból is Leclerc folyik

    Villeneuve szerint még a csapból is Leclerc folyik

    Jacques Villeneuve szerint a mérleg nyelve a Ferrarin belül már nem Sebastian Vettel felé dől, hanem csapattársa Charles Leclerc felé.

    A monacói versenyző négy egymást követő futamon is pole pozíciót szerzett, míg a dobogó tetejéről a kupát Spa-ban és Monzában emelhette a magasba. Szingapúrban a második hellyel kellett beérni, míg Szocsiban a pódium legalacsonyabb fokára állhatott fel.

    A kanadai világbajnok szerint az a forgatag és csillogás ami körül veszi Leclerc-t egyre csak gyarapodik és tőr előre, ahogy a csapaton belüli támogatottsága is. Míg Vettel ebben az évben szenvedett, ugyanis nem fekszik neki az SF90, addig az ifjú csapattársa a saját malmára hajtotta vizet és átvette a vezér szerepet.

    ,,Mindenki Leclerc-t akarja, a média, a szurkolók, a szakértők. Leclerc, Leclerc, Leclerc, ez megy, és ez ellen nem lehet semmit sem tenni. Nem számít az, mennyire jól vezetsz, az energia rossz oldalán vagy, és ha ez valóban így van, akkor szenvedni fogsz egy darabig, a sportban már csak ilyen törvények vannak. Ennek semmi köze az autó koncepciójához, azt ugyanis a versenyzők visszajelzései alapján fejlesztik, ezelőtt pedig Seb és Kimi volt ott, nem Leclerc. Ő (Vettel) részt vett tehát az autó megálmodásában és tervezésében.”

    Villeneuve szerint Vettel rossz szériája a tavalyi Német Nagydíjon elkövetett hibájából eredeztethető, valamint még az is rá tett egy lapáttal a dolgokra, hogy abban az évben elveszítette a bajnokságot.

    ,,Ha hibázol, akkor tudod, hogy csak magadat okolhatod miatta, és az a baklövés valószínűleg az egész világbajnokság kimenetelét megváltoztatta. A média, a rajongók, mindenki erről beszélt, természetesen a nyomás is egyre nagyobb lesz, és még jobban érezhető.”

  • Jacques Villeneuve először Zolderben, 37 évvel az apja halála után

    Jacques Villeneuve először Zolderben, 37 évvel az apja halála után

    Először jár Zolderben Jacques Villeneuve, sőt a hétvégén versenyez is a belga pályán, a NASCAR Whelen Euro Series keretein belül. Soha nem jár még azon a versenyhelyszínen, ahol apja az életét vesztette 1982-ben.

    Jacques csak 11 éves volt, amikor apja Gilles halálos balesetet szenvedett Zolderben a Forma-1 időmérő edzésén. Érzelmesen beszélt erről a Motor Sport magazinnak.

    „Jó ideje már annak, hogy apám meghalt, de ezelőtt még soha nem jártam itt, így ez igazán különleges alkalom lesz nekem azt hiszem. Nehezen találom a szavakat, izgatott is vagyok az itteni verseny miatt, ez egy erős momentum lesz az életemben.”

    Jacques idén a NASCAR Euro Seriesben versenyez, a Go FAS Racing Chevy Camarojával, pénteken kilencedik volt a szabadedzésen, ma és holnap már a versenyek várnak rá.

  • Villeneuve szerint Albon borzalmas hétvégét zárt Szocsiban

    Villeneuve szerint Albon borzalmas hétvégét zárt Szocsiban

    Jacques Villeneuve szerint Alexander Albonnak hatalmas szerencséje volt, hogy egészen az ötödik helyig fel tudott zárkózni. A thai pilóta a biztonsági autós fázist kihasználva tudott átgázolni az előtte haladókon.

    Albon egy katasztrofális időmérőt zárt Szocsiban, ugyanis már a Q1-ben elveszítette az autója hátulját az egyik gyors körén és a falban kötött ki. Albon a balesete miatt a boxutcából volt kénytelen rajtolni. A versenyen számos látványos előzést bemutatva végzett az ötödik helyen, megismételve ezzel a legjobb eredményét, amit még a Belga Nagydíjon ért el.

    Azonban 1996 Forma-1-es világbajnoka egyáltalán nem volt lenyűgözve a thai pilóta hétvégi teljesítményével. „Albon egy szörnyű hétvégén van túl. Ha nem gurult volna pályára a biztonsági autó, akkor nem jutott volna előrébb a tizennegyedik helynél, szerencsés volt” – idézi a kanadai szavait a Sky Italia.

    Villeneuve emellett még a DRS-t is kemény kritikával illette. „A DRS nem segít a versenyeken. Nem az autók hosszán múlik, hogy lehet-e előzni vagy sem. Ez sokkal inkább az autók aerodinamikájától függ, az teszi nehézzé az előzést. Ha hosszú körön keresztül haladsz szorosan a másik mögött, akkor az autó számos elemének hőmérséklete drasztikusan megnő. Ez nem tesz jót az autónak, szóval ha jót akarsz, akkor növelned kell a távolságot.”

  • Villeneuve: A Ferrarit a rossz döntései miatt utolérte a karma

    Villeneuve: A Ferrarit a rossz döntései miatt utolérte a karma

    Jacques Villeneuve szerint a „Karma” megbüntette a Ferrarit azért, amiért túlkomplikálták a stratégiát az Orosz Nagydíjon.

    A Scuderia Szocsiban ismét erősnek bizonyult, ám jó formájukat végül nem tudták győzelemre váltani. Az első rajtkockából induló Charles Leclerc-nek az volt a feladata, hogy szélárnyékot biztosítson Sebastian Vettelnek, aki annak segítségével majd megelőzheti az egyes kanyarban Lewis Hamiltont. Ám a német rögtön a rajt után magam mögé utasította a britet, majd csapattársán is túl jutva az élre ugrott. A verseny előtti egyesség szerint Vettelnek vissza kellett volna rögtön adni a pozíciót a monacóinak, ám a négyszeres bajnok megtagadta a kérést, mondván Hamilton túl közel van hozzájuk, először szakítsák le jobban. A vörösök viszont tovább kérlelték a németet, míg Vettel közölte csapatával, csak akkor hajlandó a cserére, ha Leclerc felzárkózik rá. A Ferrari rangidős pilótája egymás után dobálta a gyors köröket, míg csapattárs folyamatosan szakadt le róla. A Scuderia ezért a bokszkiállások alkalmával módosított a sorrenden, ám Vettel autójában meghibásodott az MGU-K, így ő idő előtt távozni kényszerült a versenyből.

    Leclerc a közepes gumikon hátrányba került a lágyon vágtázó Mercedesekkel szemben, így mikor George Russell autója miatt beküldték a Safety Car-t a Ferrari kihívta a monacóit és ismét feltették neki a lágy keverékű abroncsokat. A harmadik helyre visszajövő fiatal azonban nem tudta megelőzni Valtteri Bottast a futam hátra levő részében, így végül a dobogó legalsó fokával kellett megelégednie.

    A kanadai világbajnok szerint a vörösök oroszországi kálváriája azért jöhetett létre, mert a sors így büntette őket a rossz döntéseik miatt.

    ,,Egyáltalán nem testszett az, ahogy a Ferrari a stratégiáját menedzselte. Nem kellett volna azonnal rászólniuk Vettelre, hogy adja vissza a pozíciót. Egész végig azon gondolkodtak, hogyan tudnák Leclerc-t előnybe részesíteni és az élre tenni, ezért a Karma megbüntette őket. Tegnap Vettel volt a leggyorsabb és megérdemelte volna a győzelmet.”

    Davide Valsecchi a Sky Italia szakértője egyetértett Villeneuve véleményével, sőt hozzá tette, a Ferrari annyira el volt foglalva saját magával és az ifjú monacóival, hogy nem vették észre mekkora veszélyt jelent rájuk az ötszörös világbajnok.

    ,,Véleményem szerint a Ferrari túl makacs volt, ott és azonnal akarták megoldani a problémát és csak azon gondolkodtak, hogyan tudnák Leclerc-t pozícióba hozni, mindeközben teljesen megfeledkeztek Hamiltonról. Lewis meglepően gyors volt, és a Ferrarinak inkább azon kellett volna gondolkodnia, hogyan szakadjanak el tőle, de ők inkább azzal voltak elfoglalva, hogy visszaadják Leclerc-nek a pozíciót.”

  • Villeneuve kiállt a Haas döntése mellett: Hülkenberggel sem jártak volna jobban

    Villeneuve kiállt a Haas döntése mellett: Hülkenberggel sem jártak volna jobban

    Jacques Villeneuve szerint jól döntött a Haas, mikor Romain Grosjean szerződését hosszabbították meg és ezzel elutasították Nico Hülkenberget.

    Az amerikai csapat sokáig vacillált melyik pilóta mellett döntsön, az események főleg azután gyorsultak fel, miután a Renault bejelentette, Esteban Ocont ültetik be jövőre Daniel Ricciardo mellé, ám végül a Haas úgy döntött, marad az eredeti felállásnál és a francia pilótának adnak még egy lehetőséget.

    Villeneuve kiállt a csapat döntése mellett, ugyanis a kanadai szerint nincs olyan nagy különbség Grosjean és Hülkenberg között, ám ha a Haasnak lehetősége nyílik egy győztes pilótát leszerződtetni, akkor egy percig sem fognak gondolkodni azon, kinek kell mennie.

    ,,Ők ketten azok a versenyzők, akiknek ezalatt a hosszú időt alatt nem sikerült nyerniük, sőt Hülkenberg még a dobogóra sem állhatott fel soha. Miért kellett volna a Haasnak változtatnia? Ha már le akarják cserélni Grosjeant, akkor egy fiatalabb pilótát kell hozniuk, vagy egy olyan versenyzőt, aki nyert már versenyeket, mint például Ricciardo.”- mondta el a véleményt 1997 világbajnoka a Motorsport-Total.com-nak.

    A német versenyző így már csak az Alfa Romeóban bízhat, ugyanis a Williams elmondta, nem tart igényt Hülkenberg szolgálataira, ahogy a 32 éves versenyző sem menne a brit alakulathoz. Kimi Räikkönen helye biztos a svájci alakulatnál, míg Antonio Giovinazzit a Ferrari hátszele segíti, így nem lesz könnyű Hülkenberg dolga, ha kiakarja magának harcolni az olasz ülését.

  • Villeneuve: Vettel nem bízhat Leclercben

    Villeneuve: Vettel nem bízhat Leclercben

    Jacques Villeneuve szerint Sebastian Vettelnek nem szabad megbíznia csapattársában, Charles Leclerc-ben.

    A kanadai versenyző ezt az elméletét az Olasz Nagydíj időmérőjén lezajlott eseményekre alapozza, ugyanis szerinte minden olyan pilóta, akinek a csapattársa ott volt Q3-ban próbált valamennyire segíteni társának a szélárnyékozással, míg a Ferrarinál ez nem valósulhatott meg. Egyik oldalról meg volt a segítség adás, azonban a másik fél már nem akarta ezt visszaadni.

    ,,Monzában leesett neki (Vettel), mi a helyzet, ott és akkor jött rá, hogy nem bízhat Leclercben. Sőt, tulajdonképpen megértette, hogy ő (Leclerc) lett az első számú ellenfele. Ki kell törnie tehát ebből az ördögi körből, és saját magára kell innentől koncentrálnia.

    Míg Vettel egy éve nyeretlen és hibáival tarkítja szezonját, addig Leclerc kivirágzott és meg nyert két futamot. Ennek ellenére Villenuve úgy véli, a Ferrari még mindig támogatja a négyszeres bajnokot, sőt az ex-versenyző szerint a csapatnak és a szurkolóknak most kell igazán ki mutatniuk szeretetüket a német iránt.

    ,,Más versenyzők is követtek el hibákat, most azonban nekünk kell támogatni Sebastiant és ezzel biztosítani azt, hogy visszatérjen a régi formája. Éreznie kell hogy mi és a Tifosi mellette állunk és bízunk benne. Összességében ez a mi feladatunk amit végre is kell hajtanunk. Ő egy négyszeres világbajnok, és ezt nem szabad elfelejteni. Túlzó és igazságtalan kritikákkal bombázzák őt manapság. Mindenki követhet el hibákat nyomás alatt, végtére is ő egy ember és nem egy robot. Én nem írnám le még Sebastiant.” -nyilatkozta 1997 világbajnoka.

  • Villeneuve Hamilton mellé állt: Leclerc olyan volt, mint Magnussen!

    Villeneuve Hamilton mellé állt: Leclerc olyan volt, mint Magnussen!

    Jacques Villeneuve szerint Charles Leclerc büntetést érdemelt volna azért, amiért leszorította a pályáról Lewis Hamiltont az Olasz Nagydíjon. A kanadai szerint a Ferrari pilótája úgy viselkedett, mint a renitens rossz fiú Kevin Magnussen.

    A monacói versenyzőnek mind Lewis Hamiltonnal, mind Valtteri Bottasszal meg kellett harcolnia a győzelemért vasárnap, ám igazán kemény küzdelem csak a brit világbajnokkal alakult ki, a finn épphogy alig tudta utolérni az utolsó körökben a 22 éves versenyzőt. Leclerc makacs módon védte pozícióját az ötszörös világbajnokkal szemben, kényszerítve a Mercedes versenyzőjét, hogy ő vegye el először a lábát a gázpedálról. Hamilton a menekülő útvonalra kényszerült, míg Leclerc fekete-fehér zászlót kapott.

    ,,Neki is abban a bánásmódban kell részesülnie, mint az összes többi versenyzőnek, és hát az az igazság, hogy vasárnap ő ‘tolt egy Magnussent’. Mikor a második sikán előtt bemutatta azt a megmozdulást a pálya legveszélyesebb pontján, nos ha egy másik helyszínen, egy másik versenyző követte volna el ezt, akkor azért azonnal büntetés járt volna. Tudta mit kockáztat, de mégis azt a manővert választotta, és bejött neki.”

    A kanadai világbajnok nem örül annak, hogy újra előkerült az F1 ‘sárga lapja’, ugyanis annak használata miatt a pilóták erőszakosabbak lehetnek a pályán.

    ,,Ez olyan, mintha engedélyezték volna az idióta megmozdulásokat a versenyeken. Lassan elkezdnek majd visszaélni ezzel, kivéve ha ezek a figyelmeztetések a következő futamra is átvihetőek, akkor nem fogják tudni kihasználni a rendszert.”

    Leclerc azért a kritika mellé dicséretet is kapott Villeneuve-től:

    ,,Nagyszerű munkát végzett, nagyon erős volt, és ne feledjük el, még mindig csak 21 éves. A futam egészében tudta kontrollálni az abroncsokat, szinte mindent jól csinált és nagyszerű versenyt produkált.” -nyilatkozta a kanadai a Motorsport-Magazinnak.

  • Villeneuve szerint Verstappen egy gladiátor, de az F1-nek beszólt

    Villeneuve szerint Verstappen egy gladiátor, de az F1-nek beszólt

    Max Verstappen a Forma-1 egyik utolsó „gladiátora”, véli 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve.

    Verstappent Spa után 2016 bajnoka, Nico Rosberg kritizálta, azzal kapcsolatban, hogy a rajt után a holland összeütközött Kimi Räikkönennel. Verstappen azonban visszavágott, és „új Villeneuve-nek” nevezte Rosberget, amivel Lewis Hamilton is egyetértett.

    Hamilton és Villeneuve is egyetértenek abban, hogy kedvelik Verstappen személyiségét.

    „A Forma-1 túl tiszta lett.” – mondta Villeneuve a Sporzának. „Egyre kevesebb csatát látunk, és kevesebb beszólást a versenyzők között. Ezért kedvelik annyira Verstappent. Ő még mindig egy gladiátor.”

    Ugyan tévés szakértőként is ténykedik, Villeneuve nem rajong a modern Forma-1-ért.

    „A Forma-1 nem egy gazdasági sport, mégis túlzottan ebbe az irányba ment el.” – mondta a kanadai. „Ez nem is egy zöld sport, ugyanakkor megbüntetnek egy motorcseréért. Miért? Ha zöld versenyt akarunk, akkor ott van a Formula E.”

    Villeneuve úgy véli, sok ember egyet is ért vele.

    „Sok embernek hiányzik az, mikor a Forma-1 még nem volt ennyire politikailag korrekt.”

    „A múltban itt igazi férfiak voltak, most viszont a fiúk hamar beülhetnek a volán mögé. Én a versenyért rajongok és az F1 továbbra is a motorsport csúcsa, de nem rajongok ezekért a szabályokért.”