Címke: Jacques Villeneuve

  • Sainz örülne egy Forma-1-es futamnak Jerezben is

    Sainz örülne egy Forma-1-es futamnak Jerezben is

    Carlos Sainz szerint jót tenne a 2020-as „koronás versenynaptárnak”, ha Jerezbe is visszatérne a királykategória, miközben a spanyol pilóta már a hazai versenyére készül a hétvégén, Barcelonában. A pletykák szerint a Forma-1 továbbra is egy 18 futamos szezonban gondolkodik, hiába szólt közbe a COVID-19 járvány, a Liberty Media pedig több potenciális jelölttel is tárgyal.

    Ezek egyike a korábbi Török Nagydíj helyszíne Isztambul, a másik pedig Jerez, amely ismert 1997-ből, amikor Michael Schumacher és Jacques Villeneuve bajnoki „csúcstalálkozója” is volt. A McLaren versenyzője így nyilatkozott erről most a Spanyol Nagydíj helyszínén:

    „Nem tudom, hogy mennyire lehet adni erre az értesülésre, de én eddig nem hallottam róla. Személy szerint szeretek otthon versenyezni Barcelonában, szeretek itt lenni. Az pedig jó hír Spanyolországnak és a Forma-1-nek is, ha menne ugyanez Jerezben is.”

    Sainz jövőre már a Ferrari pilótája lesz, de jelenleg nem elégedett a mostani csapata bokszutcai teljesítményével sem. Az elmúlt öt verseny alatt háromszor is gond volt. Erről ennyit mondott:

    „Megvan a bizalom, de tudjuk hogy ez egy olyan terület, amiben fejlődnünk kell, és rengeteg pontot veszítettünk rajta.”

  • Villeneuve csúnyán nekiment Vettelnek és a Mercedesnek

    Villeneuve csúnyán nekiment Vettelnek és a Mercedesnek

    Jacques Villeneuve élesen bírálta a legutóbbi futam kapcsán Sebastian Vettelt és a Mercedest.

    A kanadai ex-versenyző szerint a 70. Évforduló Nagydíján mind a német csapat mind pedig a német pilóta leszerepelt. A rosszul menedzselt abroncsok miatt a csillagosok nem tudták felvenni komolyabban a harcot Max Verstappennel, így a győzelemről kellett lemondaniuk, holott a hétvége folyamán ők bizonyultak a legesélyesebbnek.

    ,,Egy igazán szép versenynek voltunk szemtanúi, mikor kiderült, hogy a Mercedes nem biztos a dolgában. Ha van egy jó stratégia és egy jó pilóta, akkor a Mercedes is bajba kerülhet. Ha az első helyezetthez képest 10 másodperces hátrányt szedsz össze azzal az autóval, akkor könnyűszerrel megállapíthatod, hogy csapatként ezt eléggé elcsesztétek.” – fogalmazta meg a véleményét 1997 világbajnoka, aki hozzátette, Valtteri Bottas versenyét a csapata tette tönkre. – ,,Elszúrták Bottas versenyét, pedig sokkal gyorsabb volt, mint Lewis (Hamilton).”

    Vettel vesszőfutása vasárnap is folytatódott, ugyanis első körös megpördülése után az utolsó helyen találta magát, majd ugyan felzárkózott, de a stratégia miatt végül kiszorult az első 10-ből. A 33 éves pilóta fel is rótta ezt csapatának, ám Villeneuve szerint nem a taktikával volt a baj.

    ,,Mindig ezt csinálja, mikor bajba kerül. Még akkor is ez ment, mikor a világbajnoki címért harcolt. Ha nem tud magabiztos lenni, akkor elkezd hibázni. Pontosan tudja, hogy ez az eredmény az ő hibái miatt született meg. Ha folyamatosan hátul körözöl, az nem róható fel a rossz stratégiának. Elfogadhatatlan az, hogy egy többszörös világbajnok ilyen hibákat követ el.” -tette hozzá a kanadai a Sky Italianak.

  • Murray Walker: Hamilton jobb, mint Schumacher és Senna!

    Murray Walker: Hamilton jobb, mint Schumacher és Senna!

    A legendás Forma-1-es kommentátor, Murray Walker szerint Lewis Hamilton patyolat tiszta versenyképessége Michael Schumacher és Ayrton Senna elég helyezi a britet, a róluk szóló vitákban. Hamilton épp arra hajt, hogy megszerezze az adott szezonban nyert legtöbb futamot, és már csak négy győzelem hiányzik neki ahhoz, hogy kiegyenlítsem Schumacher 91 elsőségével. 2020-ban hétszeres világbajnokká is válhat, ugyanennyi van a németnek is.

    Azon viták azonban örökzöldek, amelyek azt firtatják, hogy ki a valaha volt legjobb Forma-1-es versenyző, Walker szerint ugyanakkor lehetetlen erre helyes választ adni, hiszen annyi változáson ment keresztül a Forma-1 az elmúlt 70 évben. A Fast Lane Podcastjában beszélt erről Walker:

    „Sokszor kérdeznek engem meg, hogy ki a legnagyszerűbb? Mindig azt mondom, erre lehetetlen válaszolni, mert a versenyzők, a pályák, az autók teljesen másmilyenek voltak minden korszakban. Azt lehet megmondani, hogy ki a generációja legjobbja, mint volt az Schumacher a saját nemzedékében, Senna korábban, vagy még sokan mások. Nincs olyan közös mérce, ami alapján mérni lehetne az összes Forma-1-es versenyzőt, tehát ez teljesen szubjektív.

    Számomra a valaha volt legjobb figurát egyébként Tazio Nuvolarinak hívják. Amikor említem a nevét, akkor az emberek pislognak csak rám, és nem értik, mivel még csak nem is hallottak róla. Fangio sokakat megvert, ahogy Jim Clark és Jackie Stewart is. Melyikük a legjobb? Ezt sem tudom. Régebben rávágtam volna, hogy Fangio, de hamarosan azt kell mondanom majd, hogy Lewis Hamilton. Ha megnézitek a statisztikáit, már több pole pozíciója van, mint Schumachernek volt. Ráadásul legalább még három év van benne, ha nem sérül le, hagyja el a Mercedest, vagy úgy dönt hogy befejezi. Ebben az esetben is még három bajnokság előtt áll, tehát statisztikailag nézve ő lehet majd a legnagyszerűbb. Véleményem szerint ugyanakkor, még ha ez nagyon is vitatható, de ő jobb, mint Schumacher vagy Senna.”

    Walker itt egyértelműen arra gondol, hogy míg Schumacher és Senna esetében számos ellentmondásos incidens jellemezte a párharcaikat, addig Hamilton elkerülte az ilyen eseményeket a csata hevében:

    „Mindketten, tehát Schumacher és Senna is a versenyzői karrierjük folyamán olykor vitatható manővereket húztak meg, mint amikor Schumacher szándékosan leparkolt Monacóban azért, hogy megakadályozza Alonso-t a pole pozíció megszerzésében, vagy amikor 1997-ben Villeneuve autójának ütközött, ahogy tette azt Senna Prosttal 1990-ben Japánban. Lewis Hamilton soha nem volt ilyen, ő patyolat tisztán vezet. Különösen kedves, gigantikus tehetséggel megáldott pilóta, nem hiszem, hogy láttunk már hozzá foghatót őelőtte.”

    Hamilton a hazai nagydíján egy drámai győzelmet aratott múlt vasárnap Silverstoneban. Gyakorlatilag három keréken ért be a célba, miután a verseny végén defektet kapott.

  • Nehéz vezetni a Red Bullt, de vajon Vettel jobb lenne, mint Albon?

    Nehéz vezetni a Red Bullt, de vajon Vettel jobb lenne, mint Albon?

    1997 világbajnoka újra leszerződtetné Sebastian Vettelt, mert szerinte Newey tervezési stílusa fekszik neki, nem úgy, mint Albon esetében.

    Vettel – ami a jövő évet illeti – hírbe került az Aston Martinnal is, de sokan azt mondják, régi csapatánál találhat majd újra otthonra.

    „Adrian Newey olyan autókat tervez, amik folyton a határon vannak.” – kezdte Villeneuve. – „Ez tisztán látszik a Max Verstappen és Alexander Albon közötti különbségből is.”

    „Vettel már megmutatta, hogy tudja Newey autóit vezetni. Ezért tökéletes csapattársa lenne Verstappennek. Akkor végre a Red Bullnak is két olyan pilótája lenne, akik képesek a határon autózni.”

    Marko jelenleg még megvédte thai pilótáját:

    „Jó volt a versenyen, és sokat előzött. Nem lenne fair őt kritizálni.” – jelentette ki a Magyar Nagydíjat követően.

    A Red Bull korábbi pilótája, Robert Doornbos szerint nem a pilótával, inkább az idei autóval van a probléma.

    „Eddig mindig volt egy harmadik fél, akit hibáztatni tudtak, például a Renault. De nem hiszem, hogy most bármi baj lenne a Honda motorjaival.”

    A csapat a szezon előtt hangoztatta, jobban felkészültek, mint eddig bármikor.

    „Mi sem lehetne távolabb az igazságtól. Az autónak nincs egyensúlya, a Honda pedig ugyan nem a leggyorsabb, de semmiképpen nem a leglassabb.”

    Szerinte innentől hiába bármi igyekezet, ez az év már elúszott a bikásoknak.

    „Ez egy domináns év lesz Lewis Hamilton és a Mercedes számára. Ők találtak egy másodpercet, míg a Red Bull maradt egy helyben.”

  • Villeneuve: Sainz gyors, de nem ő Max Verstappen

    Villeneuve: Sainz gyors, de nem ő Max Verstappen

    Sebastian Vettel távozását követően a Ferrari Carlos Sainz-ot igazolta le. Jacques Villeneuve véleményre szerint ez okos döntés volt.

    „Carlos Sainz nem Max Verstappen, de olyasvalaki, aki gyors” – mondta a spanyolról 1997 világbajnoka. „Nem okoz semmilyen problémát, ráadásul olyan neve van, ami számít. Sainz-cal és Leclerc-kel a Schumacheres és Barrichellós napokat próbálják megidézni. Nem szabad elfeledni, hogy a pilóták neve is számít, hiszen mégiscsak autókat kell eladni egy brandként.”

    Villeneuve úgy gondolja, hogy Daniel Ricciardo szóba sem jött a Ferrarinál mint jelölt a megüresedett helyre.

    „A Renault-nak már alapból túl sok munkát adott, ráadásul a múltban már voltak nehéz csapattársi viszonyai Verstappennel és Vettellel. Sainz-nak nem volt gondja Lando Norrisszal a McLarennél, emiatt akarta a Ferrari. Ott már alapból nagy a feszültség.”

  • Villeneuve: Alonso a logikus választás a Renault számára

    Villeneuve: Alonso a logikus választás a Renault számára

    1997 világbajnoka Jacques Villeneuve szerint Fernando Alonso jó választás lenne arra, hogy a 2021-es pilótafelállását teljessé tegye a Renault.

    A francia alakulat csapatfőnöke Cyril Abiteboul megerősítette, van egy listája arról, hogy kik lehetnének jók Daniel Ricciardo pótlására.

    „Alonso tűnik a leglogikusabb választásnak.” – mondta Villeneuve a Canal Plus-nak.

    „Az összes olyan szezonja amikor igazán jól teljesített, minden jól ment, nem voltak sem politikai, sem média afférjai, a Renault-hoz köthető, persze Briatore támogatásával.”

    „Most Alonso jönne csak, Briatore nélkül – tudná kezelni őt a csapat?”

    Abideboul elmondta, hogy a Renault junior versenyzői, (mint például Christian Lundegaard) is versenyben vannak az ülésért, azonban Villeneuve szerint ez hiba volna:

    „Egy csapatot nem tudsz csak fiatalokkal építeni. Tapasztalat is kell hozzá.” – mondta.

    „Oconnak nincs olyan sok tapasztalata, de Alonsoval ezen lehetne segíteni. A másik oldalról nézve, a spanyol mindig megsemmisíti a csapattársait, és hosszú távon a csapatát is.”

    „Szóval nagyon óvatosnak kell lenniük, kit igazolnak le. Egy jó választás lehetne még Sebastian Vettel is, aki szenvedélyes, mindig belead száz százalékot, és mindig jobb eredményt ér el, mint amit az autó teljesítménye indokolna.” – tette hozzá Villeneuve.

    „Nem gondolom, hogy Alonso szerződtetése túl jó lenne Esteban Oconnak, azonban a Renault-nak biztosan jót tenne.”

  • Villeneuve: Verstappen készen áll a harcra, Leclerc-nek még bizonyítania kell

    Villeneuve: Verstappen készen áll a harcra, Leclerc-nek még bizonyítania kell

    Jacques Villeneuve úgy véli, idén Max Verstappen és Charles Leclerc is harcba lehet a bajnoki címért. Ugyanakkor a kanadai szerint a holland már bizonyította rátermettségét, a monacóinak ez viszont még hátra van.

    A szezon idén később kezdődik a megszokottnál, és valószínűleg a versenynaptár is rövidebb lesz a vártnál. A kaotikus évad így több versenyzőnek is lehetőséget adhat arra, hogy az év végén megkaparinthassák a trófeát. Az F1 új nemzedéke már könyörtelenül feltört, és ebben az évben már át is vehetik az uralmat.

    1997 világbajnoka szerint ezért oda kell figyelni idén a nagycsapatokban lévő ifjoncokra. Villeneuve úgy érzi, hogy Lewis Hamilton mellett még ketten küzdhetnek a címért idén. Verstappen, aki már megmutatta, hogy készen áll a nagy megmérettetésre, és Leclerc akinek még van mit bizonyítania.

    ,,A Forma-1 jövője Leclerc és Verstappen lenne? Ez az amit az F1 akar. A történelem megtanított minket arra, hogy a sportban a legjobb szezonok akkor jönnek el, mikor két-három olyan versenyző küzd, akiknek nem kell barátságban lenniük egymással. Lewis Hamilton és Nico Rosberg 2016-os küzdelme óta nem láttunk hasonlót. Verstappen készen áll a harcra, Leclerc-nek viszont be kell bizonyítani azt, hogy ő a megfelelő ember arra, hogy a másik oldalt képviselje.” – nyilatkozta Villeneuve a La Gazetta dello  Sportnak.

  • Button nyert, Villeneuve hatodik lett egy Xbox kontrollerrel!

    Button nyert, Villeneuve hatodik lett egy Xbox kontrollerrel!

    Jenson Button nyerte a virtuális All-Star versenyt szombat éjszaka, és a britnek egy másik világbajnok, Jacques Villeneuve is nehezítette a dolgát. A kanadai viszont úgy lett hatodik, hogy Xbox kontrollerrel játszott.

    Button a Brawn GP autóját vezetve lett némi meglepetésre 2009-ben világbajnok. Az All-Star gálán volt is pár veterán F1-es versenyző. Juan Pablo Montoya is sűrűn vesz részt szimulátorversenyeken, ő második lett. Győzelmével viszont Jenson Button 10.000 dollárt nyert, amit egyből jótékonyságra ajánlott fel. A Reutersnek meg elismerte, hogy kicsit ideges volt:

    „Igazán idegőrlő volt. Sokkal nyugtalanabb voltam, mint egy igazi verseny előtt, feltehetően azért, mert itt bármelyik kanyarban azt érzed, hogy ütközhetsz.”

    Most azonban játszott olyan is szombaton, aki rendre hangoztatta a véleményét a virtuális versenyzésről. Jacques Villeneuve hatodik lett végül, pedig az utolsó helyről indult. A kanadai Xbox kontrollerrel volt kénytelen játszani kormány helyett, ami a teljesítményét így még jobban felértékeli. Persze ehhez kellett némi szerencse is, illetve a verseny elején egy nagy baleset, amelyből ő kimaradt, és így Ville előre tudott törni, és végül így lett hatodik végül.

  • Villeneuve is csatlakozott az esport versenyzők táborába

    Villeneuve is csatlakozott az esport versenyzők táborába

    Jacques Villeneuve személyében egy újabb Forma-1-es világbajnokkal bővült a szimulátorversenyzők népes tábora. A kanadai ex versenyző a Legendák Tornáján fogja megmérettetni a magát.

    A virtuális szériában – ahol a legutóbbi versenyt Rubens Barichello húzta be – már számos olyan nagy név versenyez, mint a szintén Forma-1-es világbajnok Jenson Button, a többszörös világbajnok Emerson Fittipaldi, vagy éppen a háromszoros Indy500 győztes és többszörös IndyCar bajnok Dario Franchitti.

    Villenauve pedig mindkét előbb megemlített szériában is részt vett, még hozzá nem is akárhogyan, ugyanis mindkét sorozatban sikerült bajnoki címet szereznie. A kanadai először az IndyCar-ban lett bajnok 1995-ben, majd két évvel később a Forma-1-en is sikerült feljutnia a bajnoki trónra. Az már egy másik kérdés, hogy vajon Villeneuvenek sikerül-e az esportban megízlelnie a siker ízét.

    „Jacques Villeneuve is részt fog venni a szombaton esedékes Legendák Kupája versenyén,” – állt a verseny szervezői által kiadott közleményben. „Villeneuve az egykori BAR-os csapattársa, Jenson Button ellen fog versenyezni a negyedik Legendák Kupája versenyen.

    A szurkolók most megláthatják, hogy 1997 Forma-1-es világbajnoka mennyire jártas a szimulátoros versenyzésben. A szombati versenyen mindegyik versenyző egy McLaren M23-mal fog majd versenyezni. Érdekesség, hogy Jacques édesapja, Gilles Villeneuve pont ezzel az autóval mutatkozhatott be a Forma-1-ben.

  • Villeneuve: A járvány még sehol nem érte el a csúcsát

    Villeneuve: A járvány még sehol nem érte el a csúcsát

    Jacques Villeneuve egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Montrealban elhalasztották a Kanadai Nagydíjat. 1997 világbajnoka ugyan francia-kanadai, de otthona Milánó külvárosában van, onnan nyilatkozott a Le Journal de Montrealnak :

    „Még nem érte el a csúcsot ez a járvány. Kimehetünk ugyan elintézni az alapvető szükségleteket, de egyre több a korlátozás, pedig már azt hitték, hogy javul a helyzet. Csak a legszükségesebb esetben hagyom el a házam, olyannyira, hogy a hajamat is leborotváltam. Egyre nehezebb a helyzet, már fodrászhoz sem lehet elmenni. Az is látható volt előre, hogy a versenyt Montralban el fogják halasztani. El nem tudom képzelni azt, hogy lenne Forma-1-es aktivitás szeptember előtt.”

    Villeneuve reménykedik benne hogy versenyzőként is visszatérhet valamikor, így újra regisztrált a NASCAR Euro Seriesbe. Erről ennyit árult el:

    „Ott Mostban a Cseh Köztársaságban kezdődne a szezon június 20-21-én, de az nekem még korai lenne.”