Címke: Jack Plooij

  • Ezzel a négy F1-es csapattal tárgyal még a Porsche

    Ezzel a négy F1-es csapattal tárgyal még a Porsche

    A hírek szerint négy csapat is versenyben van, hogy a Forma-1-ben a Porsche őket válassza végül.

    Jack Plooij, az ismert holland F1-es műsorvezető a Ziggo Sporton azt mondta, hogy a Volkswagen által birtokolt lévő német sportkocsigyártó tárgyalásokat folytat a Williamsszel. A Porsche 2026-tól a Red Bull-lal akart visszatérni a sportágba, de ezek a tárgyalások meghiúsultak, mert az autógyártó 50 százalékos irányítást akart. Azt hitték, hogy a Porsche ezután elvesztette érdeklődését a Forma-1 iránt, de az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem a múlt héten azt mondta, hogy a tárgyalások még mindig tartanak.

    Plooij úgy véli, hogy a Williamsszel kötött 50 százalékos kivásárlási megállapodás „majdnem kész”, míg az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a Red Bull tulajdonában lévő AlphaTauri még mindig versenyben lehet. Andreas Haupt szakújságíró pedig a Haast is lehetséges jelöltként említette, annak ellenére, hogy az amerikai csapatnak szoros meglévő kapcsolatai vannak a Ferrarival.

    Végül Michael Andretti lehetséges F1-es csapata ideális partner lehet a Porsche számára – ismert édesapja, Mario jelezte, hogy a tervekkel továbbra is haladnak, még akkor is, ha a sportág hozzáállása langymelegnek tűnik egy tizenegyedik nevezéssel kapcsolatban. Mario Andretti Austinban a francia Auto Hebdonak ennyit árult el:

    „Michael úgy halad, mintha engedélyt kapott volna arra, hogy csapatot állítson fel a rajtrácsra. Sokan nem tudnak róla, de mi minden nap azon dolgozunk, hogy megpróbáljuk megszerezni a hivatalos szerződést, és úgy haladunk előre, mintha már meglenne. Michael és a társai úgy döntöttek, hogy vállalják ezt a kockázatot. Ez azt mutatja, hogy mennyire szeretnénk, ha ez bekövetkezne.”

    Úgy tudni, hogy a Porsche jelenlegi Forma-1-es tárgyalásai a 2026 utáni időszakról szólnak, mivel az új motorszabályok legelejére már nincs idő felkészülni. A másik VW-tulajdonú német autógyártó, az Audi már bejelentette, hogy 2026-ra beszáll a Forma-1-be, mégpedig a Sauberrel.

    Az FIA megerősítette, hogy a Porsche számára még mindig nyitva áll az F1 ajtaja

  • Alonso boldogan „tesz keresztbe” Hamiltonnak

    Alonso boldogan „tesz keresztbe” Hamiltonnak

    A Magyar Nagydíj a régi riválisok, Fernando Alonso és Lewis Hamilton csatájáról is nagy mértékben szólt, persze Esteban Ocon első győzelme mellett. Jack Plooij holland riporter a Motorsport.com-nak adott interjúban tekint vissza a 2021-es szezon első felére.

    Hollandiában nem túlzottan kedvelik Hamiltont  a Maxszal történt silverstone-i akció mindenkinek beleégett a retinájába – állítja a riporter.

    „De ha igazán őszinték vagyunk, ahhoz, hogy világbajnok legyél, egy kicsit seggfejnek is kell lenned. Egyáltalán nem kell, hogy kedves fickó legyél” – mondta.

    A hollandok aztán örömmel nézték, hogyan tartja sokáig maga mögött Alonso a hétszeres világbajnokot, segítve ezzel Oconnak futamot nyerni, és Verstappennek abban, hogy Hamilton a lehető legkevesebb pontelőnyt gyűjtse össze.

    „Kivel kell Maxnak kedvesnek lennie? Senkivel. Neki mindenáron világbajnoknak kell lennie. Ocon is ilyen” – folytatta Plooij. „Milyen nagyszerű segítséget kapott a srác Alonsótól” – mondta.

    Plooij szerint Alonso teljesen komolyan gondolta, mikor azt mondta, hogy szívesen segít Verstappennek.

    „Abszolút. Hiszen neheztel Hamiltonra. Ők ketten olyanok, mint a víz és a tűz. Szóval ő úgy gondolkodik: ‘Ha kitolhatok Hamiltonnnal, akkor meg is teszem.”

  • Wolff folyamatosan hazudik és szítja a gyűlöletet a holland riporter szerint

    Wolff folyamatosan hazudik és szítja a gyűlöletet a holland riporter szerint

    Jack Plooij, a holland tévé riportere elég durván kiosztotta Toto Wolff és a Mercedes kommunikációját a Magyar Nagydíjat követően.

    Úgy fogalmazott, régen elég volt, ha a szurkoló nem tapsolt az ellenfélnek, a kifütyülés pedig szóba sem jött. Szerinte azonban a csapatfőnökök hozzáállása felelős a nézők viselkedéséért.

    „Toto Wolff erre becsatlakozott a témába azzal, hogy a narancssárga szurkolókra mutogatott.” – mondta a motorsport.com holland nyelvű oldalának. – „De ennek nincs értelme, csak még jobban olajat dobott a tűzre.”

    Itt azonban nem állt meg, tovább kritizálta a Mercedes képviselőit.

    „Nagyon kiábrándítónak tartom, hogy a Mercedes és Hamilton a tiszteletről beszélnek évek óta, mindenkit köteleznek pólók viselésére, de aztán ők maguk nem mutatnak tiszteletet. Nekem ez nem tetszik.”

    Wolff a Magyar Nagydíjat követően azt nyilatkozta, jól döntöttek, mikor nem hozták ki Hamiltont, de Plooij ezt sem hiszi el:

    „Toto Wolff hazudik. Utólag megindokolja, mert nyertek [Verstappennel szemben], de az soha nem lett volna jó döntés.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton győzelmi ünneplésének politikai üzenete is volt?

    Hamilton győzelmi ünneplésének politikai üzenete is volt?

    Jack Plooij, a holland Ziggo Sports riportere úgy véli, hogy Lewis Hamilton ünneplésének politikai vonzata is volt.

    Ugyan Max Verstappen indult vasárnap az első rajtkockából, ám hétszeres világbajnok jobban kapta el rajtot, így ellenfele elé került. A 23 éves pilóta azonban nem hagyta magát, így csatába bonyolódott a Mercedes versenyzőjével. A kakaskodásuk mentén viszont a holland pilóta a gumifalba csapódott, és kiszállt az napi megmérettetésből.

    A stewardok Hamiltont látták bűnösnek, így 10 másodperces időbüntetéssel ajándékozták meg. Miután a brit letöltötte a kiszabott szankciót, a versenyt vezető Charles Leclerc nyomába eredt, majd a futam vége felé megelőzte őt. Így a Brit Nagydíj végén Hamilton látta meg először a kockás zászlót és ünnepelhetett a brit közönség előtt.

    Ám az a diadalittas hangulat, amit a Mercedes versenyzője oda varázsolt, sokaknál kiverte a biztosítékot. Max Verstappen a leintés pillanatában ugyanis kórházban tartózkodott, mivel elővigyázatosságból CT vizsgálatra küldték.

    Plooij szerint az volt a legszembetűnőbb, hogy mennyit változott Hamilton hozzáállása a tömeghez csütörtöktől az ünneplésig.

    ,,Lewis (Hamilton) azt mondta csütörtökön, hogy neki nem tetszik, hogy ekkora tömeg van. Úgy fogalmazott, hogy mindezt ijesztőnek találja a fertőzésveszély miatt. Ám a verseny után már azt kiabálta, mennyire jó, hogy 140.000 ember van ott. Az hiszem emögött elég nagy a politikai tartalom. A csapat azt mondta neki, hogy ‘a lehető legtöbb energiát kell beletennie ebbe a bajnokságba.’ Ez az én érzésem.” – nyilatkozta a Ziggo Sports riportere az F1 Aan Tafel legújabb podcast epizódjában.

    Ezen felül a holland riporter is osztja azt a nézetet, miszerint a verseny leintését követően a hétszeres világbajnoknak „vissza kellett volna vennie” és némi „tisztelet kellett volna mutatnia” ellenfele iránt.

    ,,Nem kellett volna így buliznia. A csapat elmondhatta volna neki, hogy Max (Verstappen) kórházban van, így egy ideig ezt ne csinálja. Ez tényleg nem vett rá jó fényt. Ha egész évben a tiszteletről prédikálsz, és azt akarod, hogy a másik megadja, akkor neked is úgy kell viselkednek. Ám Max erősebben fog kijönni ebből.”

    Robert Doornbos némileg tovább ment, ugyanis ő „betegesnek” nevezte Hamilton örömét:

    ,,Abban a pillanatban hősből, sportemberként nulla lett. Megnyerni a hazai futamodat különleges dolog, ám egy büntetéssel, egy elengedő csapattárssal, valamint azzal, hogy kiütöd a riválisod, már nem helyén való ez az ünneplés.”

    A Red Bull egykori pilótája úgy véli, hogy Verstappen valóban tovább fog lépni, és maga mögött hagyja majd ezt az egészet:

    ,,Hiszem, hogy Max annyira erős, hogy ezt Silverstone-ban hagyja, és tovább megy. El kell engednie, és hagynia kell, hogy az érzelmek lecsillapodjanak.”

  • Perez: A csapat nagyon rendes hozzám, és még Max is!

    Perez: A csapat nagyon rendes hozzám, és még Max is!

    Sergio Perez szombati napja igazán különleges: Évekig középcsapatnál versenyzett, most pedig végre bemutatkozhat a Red Bull Racing színeiben is. Itt pedig már rendre képes lesz harcolni a győzelemért is, de vajon a csapat is örült-e neki? A mexikói a Ziggo Sportnak nyilatkozott:

    „A csapat kifejezetten kedves volt velem. Mindenki, a mérnökök, a szerelők, Helmut, Christian, de még Max is örömmel fogadtak.”

    A riporter, Jack Plooij azért rákérdezett, hogy nem érzi-e úgy, hogy második számú versenyzőnek szerződtették, mire Perez így felelt:

    „Nem, egyáltalán nem érzem ezt. Jó érzés pilótakánt az, hogy ennyire magabiztos legyek.”

    Perez reméli, hogy neki is annyira zökkenőmentes tesztnapja lesz, mint volt Max Verstappennek tegnap, hiszen a holland tette meg a legtöbb kört. Ma pedig már az időjárási körülmények is jobbak. Nincs már homokvihar, és a szél is kissé alábbhagyott. Így zárta a gondolatait:

    „Korlátozott idő áll a rendelkezésünkre, hiszen másfél nap nagyon kevés. Kiemelkedően fontos számomra az, hogy amennyire csak lehet, mielőbb megszokjam az autót. Ahhoz, hogy megtaláljam az utolsó három tizedet benne, még több időre lesz szükségem. Sokan váltottak csapatot, ők ugyanebben a cipőben járnak most.”

  • A Honda erőforrása 40 lóerővel gazdagabb lesz jövőre?

    A Honda erőforrása 40 lóerővel gazdagabb lesz jövőre?

    Jack Plooij úgy tudja, hogy a Honda komolyan dolgozik a motorjuknak egy nagyobb felfrissített verzióján. A japán gyártó abban reménykedik, hogy az erőforrásuk 40 lóerővel erősebb lesz már Ausztráliában jövőre. A Forma-1-es elemző arról is beszélt, hogy Max Verstappennek meg kell őriznie a nyugalmát azért, hogy megszerezhesse majd az első világbajnoki címét. Erről így beszélt a Motorsport.com-nak:

    „Türelem, és még egyszer türelem. Türelmesnek kell lennie, még ha ez a szó ismeretlen is a Verstappen család szótárában, vagy valahol nagyon hátul lehet, kisbetűvel szedve. Nehéz ügy ez, mert hazárdjátékot folytatnak.”

    Az elmúlt években folyamatosan lehetett bíztató jelentéseket hallani a Red Bulltól, de ezidáig a pályán nem vezettek ezek alapvetően jó teljesítményhez. Mindegyik szezont úgy kezdte az osztrák csapat, hogy egyértelműen hátrányban volt a szezonnyitó után. Ez azt is jelentette, hogy a Mercedes különösebb veszélyek nélkül megléphettek a világbajnoki harcban. A Ziggo Sport bokszutcai riportere ezért ennyit még hozzátett:

    „A Red Bull sokat ígér, a Honda sokat ígér, majd mindez nem válik valóra. Ehhez viszont türelem kell. Hallottam olyan pályamenti pletykát, megy szerint a Honda egy olyan motort épített jövőre, amely 40 lóerővel lett erősebb. Szépen akarnak búcsúzni Maxtól.”

    A Honda 2021-ben lesz utoljára a Forma-1-ben. A japán gyártó ezt követően elköszön a királykategóriától.

  • Egy holland szakértő szerint már öt futam után el fogják tiltani Mazepint

    Egy holland szakértő szerint már öt futam után el fogják tiltani Mazepint

    A holland újságíró és szakértő Jack Plooij egyike volt azon kevés embernek, akik ott lehettek idén az F1-es futamok helyszínein. Ennek apropóján készített vele interjút a motorsport.com, ahol elmesélte többek között azt is, hogy milyen volt a hangulat közvetlenül a Grosjean baleset után, illetve arra is kitért, hogy mit vár például Nikita Mazepintől.

    Plooij a holland Ziggo Sport helyszíni tudósítójaként volt jelen Bahreinben, ahol a Grosjean-balesetnél olyan csendet tapasztalt, mint még soha a Forma-1-ben.

    „Az egész paddock meg a bokszutca csendes volt, mint egy egér. Kíváncsi vagy arra, hogy egy Forma-1-es pályán lehet ekkora csend? Igen, lehet olyan csendes, mint egy egér.” – kezdte.

    „Mindenki talpra állt és a monitorokat bámulta, egymástól kérdezték, hogy tudnak-e valamit. Szerencsére én az egyik FOM TV-s srác mellett állok, és nekik már voltak képeik arról, ahogy Grosjean kiszáll a kocsiból és látszólag nagyjából rendben lévőnek tűnt. Én pedig azonnal tovább is adtam ezt az információt másoknak.” – mesélte.

    A jövő évre vonatkozóan Plooij Mazepinre tért ki, akire komoly kritikákat is megfogalmazott.

    „Nagyszerű, egy buli lesz… Öt futamon belül annyi büntetőpontja lesz, hogy három futamig nem is fogják engedni rajthoz állni. Ez a srác pokolian őrült.” – fogalmazott tömören.

  • Pérez nem az anyja miatt volt Mexikóban? – ezért kockáztatta a vírust

    Pérez nem az anyja miatt volt Mexikóban? – ezért kockáztatta a vírust

    Egy új elmélet született, miszerint Pérez igazából nem a családja miatt utazott át az óceánon, hanem megbeszélést tartott a jövőjéről.

    Miután ki kellett hagynia a Brit Nagydíjat, kerültek rivaldafénybe a fotók, melyen Pérez Olaszországban nyaral, illetve több forrás is állította, hogy Mexikóba is elutazott.

     „Az ő hibája az egész” – állítja Jack Plooij, a holland tévé riportere. – „Nem kellett volna ezt tennie, nem bölcs dolog.”

    A mexikói pilóta azt állította, anyját látogatta meg a kórházban, aki balesetet szenvedett.

    „Ezt mondta, de szerintem nem ez a teljes igazság. Szponzori pénzeket kellett felvennie, meg akarta beszélni Carlos Slimmel (milliomos, aki gyerekkora óta támogatja a pilótát – a szerk.), hogy a Haast célozza meg, vagy az Alfa Romeót. Megértem, hogy ilyen helyzetben beszélni akart vele.”

    Ezzel arra utalt, hogy könnyen lehet, hogy Vettel érkezésével Pérez távozik majd jelenlegi csapatától. A tévés szakember hozzátette, nem biztos, hogy elmélete helyes, de neki ez tűnik logikusnak. Nem csak ő volt azonban az egyetlen, aki kritizálta a mexikóit.

    „Talán csak rossz időben volt rossz helyen.” – vélte Toto Wolff. – „De úgy hallottam, sok szelfit csinált sok emberrel.” – tette hozzá.

    Egy mexikói politikus, Daniel Ludlow Kuri is kritizálta honfitársát, mondván, hogy a saját buborékját elhagyni „nagyon felelőtlen” tett volt a versenyző részéről. Az illetékes azonban hárított:

    „Követtem a csapatom és az FIA utasításait. Nem az én hibám, hogy elkaptam a vírust.”

  • Wolff nagyon magas szinten űzi a pókert a Mercedesszel

    Wolff nagyon magas szinten űzi a pókert a Mercedesszel

    Jack Plooij holland újságíró, azt gondolja, hogy Toto Wolff-nak nem volt ellenére a fordított rajtrácsos versenyeknek, ehelyett egy nyilatkozatot tett a Daimler új vezetőjének.

    A Forma-1 tíz csapatából kilenc, a fordított rajtrácsos verseny mellett voltak, hogy a dupla versenyhétvégéken elkerüljék az esetleges ugyan olyan lefolyású és eredményű viadalokat.

    De egy csapatfőnök nemet mondott, méghozzá a Mercedest vezető Wolff, aki szerint „baseball ütő” lett volna sportágnak, és ezért nem tudta megszavazni az ötletet.

    Azonban Plooij úgy véli, az osztrák csapatfőnök támogatta az ötletet, csak így szeretett volna üzenni a Daimler igazgatójának, akivel állítólag rossz viszonyban vannak.

    Azok a pletykák, miszerint a Mercedes kivonulna a királykategóriából, nem tűntek el, annak ellenére sem, hogy ezt továbbra is tagadják.

    „Az Isten szerelmére, próbáljunk már ki valami újat, ez a fordított rajtrácsos terv csodálatosan hangzott számomra. És higgyenek nekem, Toto is kedveli, a versenyzés szeretete miatt.” – mondta Plooij egy interjúban a Motorsport.com-nak.

    „Totonak nem igazán jó a kapcsolata, a Daimler új vezérigazgatójával. Ő dán, egy szigorú ember.”

    Az osztrák csapatfőnök nemrég vásárolt részvényeket az Aston Martinban és a Williamsben.

    Plooij nem gondolja, hogy Wolff azért csinálna ilyeneket, mert távozni szeretne, éppen ellenkezőleg:

    „Toto nagyon magas szinten játssza a pókert.” – mondta.
    „Nem tudom, hogy ez egy kiút-e, azonban többnyire olyan utat kap, amilyet szeretett volna. Úgy vélem a Mercedesszel szeretne maradni a továbbiakban is, ehhez persze az kell, hogy ne vonuljanak ki a sportágból.”

  • „Ricciardo hosszú idő alatt szokta meg a Renault-t, ez rossz jel”

    „Ricciardo hosszú idő alatt szokta meg a Renault-t, ez rossz jel”

    Az IMSA bajnokságban versenyző Renger van der Zande a Renault-tól szezon végén távozó Daniel Ricciardóról beszélt. A holland szerint Ricciardo nem nyűgözte le a francia istállót.

    „Ami miatt igazán elszomorított Ricciardo első Renault-s évében, az az volt, hogy hosszú idő kellett neki, mire megszokta az autót” – mondta a Ziggo Sportnak. Megemlítette Fernando Alonsót, aki a Daytona 24 órás versenyen volt a csapattársa. „Amikor Alonso megérkezett mellénk a Cadillac-be, csak három kör kellett neki, hogy gyors legyen. Max Verstappennek is csak egy verseny kellett, hogy nyerni tudjon a Red Bullnál.”

    A Ziggo Sport egyik munkatársa, Jack Pooij is helyeselt. Elárulta, hogy a Renault nem volt elégedett azzal, ahogy az ausztrál be tudja állítani a kocsit: „Ricciardo az egész karrierjében alig járult hozzá ehhez, ezt mindenhol csiripelik a madarak.  Ő nem egy olyan pilóta, aki be tudja állítani az autót. Sainz viszont képes erre, jó érzéke van ehhez” – zárta gondolatát Plooij, amivel felvetette, hogy talán épp ezért választotta a Ferrari a spanyolt az ausztrál helyett.