Címke: Jack Nicholls

  • A Mercedesnek inkább Norrist kellett volna választania Russell helyett?

    A Mercedesnek inkább Norrist kellett volna választania Russell helyett?

    Jolyon Palmer és Jack Nicholls szerint a Mercedesnek inkább Lando Norrist kellett volna választania George Russell helyett.

    A 23 éves versenyző a csillagosok mentén ülhetett be a Williamsbe 2019-ben. A három éve alatt a Q3-ban repítette autóját, pontokat szerzett, sőt még a dobogóra is felállhatott Belgiumban.

    Tavaly a koronavírussal küszködő Lewis Hamiltont helyettesítette Bahreinben, ahol nagyon is közel állt ahhoz, hogy megszerezze élete első F1-es győzelmét. Az Ezüst Nyilak azonban összecserélték a boxban az abroncsait, Valtteri Bottas gumijaival, így a jó helyezést bukta Russell. A Mercedest viszont meggyőzte az ifjú idei teljesítménye, így búcsút vettek a finntől, és a helyére a Williams pilótáját ültették.

    Ugyanakkor páran úgy vélik, hogy a McLaren versenyzőjével jobban jártak volna a csillagosok.

    ,,Ha a Mercedes helyében lennék, és szabadon eldönthetném, hogy kit ültetek be jövőre Lewis Hamilton mellé, akkor én inkább Norrist választottam volna Russell helyett.” – magyarázta álláspontját Nicholls az F1: Chequered Flag podcast legújabb adásában.

    Palmer egyet értett kollégájával:

    ,,Jacknek adok igazat, én is Landót (Norris) vittem volna. Ahogy Szocsiban védekezett Hamilton ellen, az csodálatos volt. Kár, hogy a gumiválasztás és a stratégia cserben hagyta őt. Egy olyan srác nyakában lihegett egy hétszeres világbajnok, aki még sosem nyert F1-es versenyt. Elkezdett esni az eső, és ugyan néhányszor túlcsúszott a pályán, ám tartani tudta Hamiltont. Tisztában vagyunk azzal, mennyire jó Lewis az esőben, így ez egy igazi mestermunka volt Norristól.”

    A 22 éves pilóta kapcsán sokan azt tippelték a szezon elején, hogy csúnyán ki fog kapni újdonsült csapattársától, Daniel Ricciardótól. A brit ifjonc azonban meglepetést okozott, ugyanis a pontok többségét ő gyűjtötte a wokingi istállónak.

    ,,Vajon Lando idén felküzdötte magát Lewis és Max mellé, a legjobbak közé? Ha megnézzük milyen munkát végzett Daniel Ricciardo mellett… Az utolsó futamok kapcsán is jóval előtte volt, csak a balszerencse üldözte őt. Az ötödik helyet is megszerezhette volna a bajnokságban. Ott van Daniel Ricciardo, aki most már nyolcszoros győztes. Róla mindenki azt gondolta, hogy egy jó autóban bajnok esélyes lehet. Ám Lando olyan nagyszerű munkát végzett.” – folytatta a gondolatmenetét Palmer.

    A Mercedes viszont Russell mellett döntött, míg a McLaren szerződést hosszabbított Norrisszal. Ha a wokingiak ismét jók lesznek jövőre, akkor akár három brit pilóta is felállhat egyszerre a dobogóra:

    ,,Jövőre akár három brit versenyzőt is láthatunk a dobogón. A Mercedes két pilótája mellett ott lehet Lando Norris is, ha a McLaren versenyképes lesz.” – tette hozzá Palmer.

  • „Sok olyan pálya jön még, ami a Mercedesé”

    „Sok olyan pálya jön még, ami a Mercedesé”

    Max Verstappen két domináns győzelemmel zárta a spielbergi duplahétvégét, ezzel pedig már tekintélyes előnyre tett szert a bajnokságban. Azonban mindenképp lehet arra számítani, hogy a Mercedes visszavág, hiszen fel sem merül a németeknél, hogy feladják. Ráadásul a most következő pályák között is lesznek olyanok, melyek a Mercedes vadászterületei lehetnek, állítja Jack Nicholls, a BBC podcastjében.

    „Lesz még sok olyan pálya, amelyet a Mercedes autójára szabtak, és ahol jobban fog teljesíteni. Ha megnézzük Silverstone-t, az nagyon hasonlít Spanyolországra, és ott remekül teljesítettek” – állítja Nicholls.

    „A Mercedes arra összpontosít, hogy olyan autót készítsen, amely minden pályán alapként működik” – tért rá Nicholls a címvédők tervezési filozófiájára. „Amikor olyan kivételes helyszínekre érünk, mint Monaco, Baku és Szingapúr, akkor ott a Mercedes egy kicsit gyengébb, a Red Bull pedig erősebb. De láttuk már, hogy Hamilton erős volt Angliában, Magyarországon, Spanyolországban és még máshol is. A bajnoki harc még messze nem ért véget.”

    Jolyon Palmer is egyetért ezzel, ki is fejtette, miért: „A Red Bullnak van most a legerősebb csomagja, de csak néhány futammal ezelőtt volt Paul Ricard, ahol Hamiltonnak kellett volna megnyernie a versenyt, hiszen azt mondta, hogy jobb csomagja volt. Most, két meggyőző ausztriai győzelem után ismét a Red Bullnak van a legerősebb csomagja. Silverstone ebből a szempontból tökéletes pálya Hamilton számára, hogy visszavágjon.”

    Ezenkívül azt is megemlítették, hogy a Mercedes tényleg hoz fejlesztéseket: „A Mercedes azt mondta, hogy az egész „nem lesz több fejlesztés” történet valójában nem volt igaz. Tényleg lesz még több is.”