Címke: jacht

  • Michael Douglas már nem Red Bull fan? Stroll jachtján ünnepelt

    Michael Douglas már nem Red Bull fan? Stroll jachtján ünnepelt

    Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas már több mint két évtizede házasok, és a születésnapjuk is ugyanazon a napon van (szeptember 25,). Idén a pár úgy döntött, hogy barátjukkal, a milliárdos üzletember Lawrence Strollal ünnepel, annak jachtján, Olaszországban. Arról a Lawrence Strollról van szó, aki az Aston Martin tulajdonosa, fia Lance pedig a csapatnál versenyez a Forma-1-ben.

    Mindez annyiban nem meglepő, hogy a színész-házaspár közismerten szereti a Forma-1-et, több alkalommal kilátogattak már versenyekre is.

    Születésnapjukat tehát a Faith szuperjachton ünnepelték, melynek tulajdonosa Stroll. A sztárpár a DailyMail szerint ezt a jachtot használta, miközben az olaszországi Szardínián tartózkodott.

    A Faith, amely korábban Vertigo néven volt ismert, a Feadshiptől származik, és 2017-ben épült. Ez egy óriási hajó, hossza 317 láb (96,6 m), szélessége 47,5 láb (14,5 m). Elég hely áll rendelkezésre, hogy kilenc kabinban akár 18 vendéget, valamint 32 fős személyzetet fogadjon. A fedélzeten számos játék és szórakozási lehetőség, valamint helikopterleszálló is rendelkezésre áll.

    A luxusjacht árát 200 millió dollárra becsülik, és magánbérlésre is elérhető. Körülbelül 1,45 millió dollárt (kb 580millió forint) kell letennie annak, aki egy hetet szeretne eltölteni ezen a pazar jachton.

    Érdekesség, hogy állítólag ugyanezt a szuperjachtot, bérelte Beyoncé és Jay-Z is idén nyáron, dél-európai jachtos nyaralásukhoz.

  • Ezt nyújtja Hamilton szemkápráztató monacói luxusjachtja

    Ezt nyújtja Hamilton szemkápráztató monacói luxusjachtja

    Lewis Hamilton a rá jellemző extravaganciával érkezett és távozott az F1-es Monacói Nagydíjról a saját jachtján. A Mercedes pilótája a 2022-es szezon újabb frusztráló napját élhette meg: a nyolcadik helyen végzett, miután beragadt Fernando Alonso lassan haladó Alpine-ja mögé. De legalább stílusosan lépett le. A Sunseeker 90-es luxusjachtja a hétszeres világbajnok egyik legimpozánsabb játéka. Állítólag 2009-ben vásárolta 4 millió dollárért.

    A legújabb modellt a Motorboat & Yachting 6,1 millió fontra becsüli, de ha valaki komolyan felszereli, akkor számolnia kell azzal, hogy a költségek közelebb szöknek a 9 millió fonthoz, ha hozzáadják a döntő fontosságú fejlesztéseket!

    A Hamilton Sunseeker 91,9 láb hosszú – valójában nem is a legnagyobb a maga kategóriájában.

    Luxus belsővel és több hálószobával felszerelt. Az Elysian Estates szerint amerikai diófa asztalosmunkával készült, légkondicionálóval, úszómedencével, profi szakácsméretű konyhával és hatalmas szórakoztató rendszerrel rendelkezik. Van rajta egy nyolcszemélyes étkező és egy grillezésre kialakított hely.

    Hamilton jachtját általában Monacóban parkoltatják.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sunseeker International (@sunseeker_int) által megosztott bejegyzés