Címke: Jaap van Lagen

  • Files nyert, Tassi őrületes tempót tolt Zandvoortban ma

    Files nyert, Tassi őrületes tempót tolt Zandvoortban ma

    Danny Kroes indulhatott a poleból a PCR Sport Cupra TCR-rel, de Jens Reno Møller is megelőzte, illetve a remekül rajtoló Josh Files, aki a negyedik helyről jött fel másodiknak már az első kanyar előtt. Nem is sokat teketóriázott, és pár kanyarral később átvette a vezetést, és el is húzott Files az őt üldözőktől.

    Az események is tovább pörögtek, a Targetes Kris Richard is feljött negyediknek, akit szorosan követett Nagy Dani, a M1RA-val a nyitó körben. Egy kör elteltével Richard már a harmadik Møller kárára, van Lagen meg őrült száguldásba kezdett, és először megelőzte Dánielt az ötödik helyért. Egy körrel később leszedte Møllert is, miközben a háttérben komoly magyar dráma folyt.

    Tassi Attila az első kanyarban elment Nagy Dániel mellett, de összeértek. Az összezavarodott Nagy veszített is a tempójából, majd kiütötte Stian Paulsen Cupráját, és a palánkba küldte a norvégot. Az autó ugyanakkor túlélte a dolgot, így sárga zászlózás mellett folytatódhatott a száguldozás. Van Lagen kívülről előzte meg Richard Hyundai-ját a harmadik helyért, a hatodik körben. A következő „áldozat” már a honfitárs, Danny Kroes volt. A nyolcadik körben a kitartó védekezés ellen otthagyta az Audival a PCR Cupráját is.

    Tassi is játékba hozta magát, mert a kilencedik körben megelőzte Richard Hyundai-ját, és gyorsan felzárkózott Kroes Cuprájára, ami a verseny legszorosabb mérkőzését hozta. A leintésig küzdöttek is egymással a dobogós helyezésért. Az utolsó körben a magyar fiú el is ment egy pillanatra a holland mellett, de Kroes belülről vissza tudott zárni, Tassit letette a fűre, és megnyerte a következő kanyart már, és ezzel a harmadik helyet is. Files 4.2 másodpercnyi előnnyel nyert van Lagen előtt.

    Dusan Borkovic nem tudta befejezni a versenyt technikai hiba miatt, így ez azt is jelenti, hogy az összetett élére Mikel Azcona ugrott a megszerzett hatodik helyével, és Files a második, 16 pont hátránnyal.

    A következő versenyhétvége Spa-Francorchampsban, Belgiumban lesz, június 9-10-én.

  • Mikel Azcona nyerte az akciódús első futamot Zandvoortban

    Mikel Azcona nyerte az akciódús első futamot Zandvoortban

    Jaap van Lagen volt a poleban a Team WRT Audijával, de rosszul rajtolt, így már Azcona és Tassi Attila is meg tudta előzni az első kanyarban a hollandot. Mögöttük Reece Barr is keresztbe indult el a pálya közepe irányába, ahol hozzáért Nagy Dani kerekéhez, így a M1RA-s akaratán kívül bepörgette és a palánkba küldte az ellenfelet. Stefanovsky kapott egy teljesen új Hyundai-t, miután az eredeti összetört Paul Ricardban, de ezúttal Julian Briché Peugeotját találta meg, és mindkét autó összetörött.

    Pályára küldték a biztonsági autót, mert a három autót el kellett takarítani, Azcona pedig addig is felvezette a két KCMG Hondát, Tassi Josh Files sorrendben. Őket követte Dusan Borkovic és Lagen az Audival.

    A verseny a negyedik körben újraindult, és van LAgen gyorsan megelőzte Borkovicot, majd hamarosan Filest is, és a Tarzan kanyarnál már a harmadik helyen volt a nyolcadik körben. A holland nagyon jött Attilára a második helyért, de nem sikerült megelőznie a magyar pilótát, és be kellett érnie a harmadik hellyel.

    Azcona könnyedén nyert 1.8 másodpercnyi előnnyel Tassi előtt, a dobogóra még van Lagen fért fel. Files negyedik lett, Borkovic pedig megtartva a bajnokságban az előnyét lett az ötödik. Őt viszont már a fiatal spanyol pilóta követi a győzelmének köszönhetően, nyolc ponttal lemaradva. Stian Paulsen lett a hatodik a Cuprájával, Nagy Dani hetedik, Danny Kroes a nyolcadik lett. A M1RA másik versenyzője Francisco Mora a kilencedik helyen végzett, Jens Reno pedig a tizedik helyen zárt.

    A második verseny hétfőn lesz 14:55-kor, Kroes indulhat majd az élről a fordított rajtrácsnak köszönhetően.