Címke: Isztambul Park

  • Perez Verstappennek: „Lógsz nekem néhány tequilával!”

    Perez Verstappennek: „Lógsz nekem néhány tequilával!”

    Max Verstappen korán megértette, hogy a győzelemről szó sem lehet az Isztambul Parkban. A második helyének köszönhetően azonban ő újra a világbajnoki éllovas, és ez részben csapattársa, Sergio Perez kiváló munkájának köszönhető. A 31 éves versenyzőnek sikerült távol tartania Lewis Hamiltont.

    Verstappen hamar bedobta a törülközőt, és ezt el is mondta a Sky Sportsnak: „Egy idő után láttam, hogy egyszerűen túl gyors (Bottas). Egy ponton felzárkóztam, de aztán elhúzott, és a gumijaim kikészültek. Próbáltam tartani magam, de aztán mögöttem Charles jött, aki nagyon gyors volt. Így aztán kiálltam a boxutcába.”

    Pereznek a Török Nagydíjon több dolga akadt, hiszen olyanokkal került szembe, mint Lewis Hamilton. Szép párharcot vívott, majd végül sikerült diadalmaskodnia:

    „Akkor volt a versenyem legrosszabb része. Sok helyet vesztettem, védekeznem kellett. Ezen a ponton Lewisé volt valószínűleg az egyik leggyorsabb autó a pályán, míg az én gumijaim valóban elfogytak. Ekkor minden a túlélésről szólt, és arról, hogy megpróbáljuk őt magunk mögött tartani, mert ez fontos volt a versenyünk szempontjából.”

    Perez ezt követően Verstappen felé kacsintott:

    „Jössz nekem egy pár tequilával.”

  • Utcai autókkal próbálták felgumizni a török pályát péntek este

    Utcai autókkal próbálták felgumizni a török pályát péntek este

    A Török Nagydíj elképesztő pénteki napját követően Romain Grosjean azt javasolta, hogy az edzések között minden F1-esnek saját bérautójával kellene köröznie a nemrég újraaszfaltozott pályán, és a jelek szerint valami hasonló tényleg megtörtént péntek este. Tud 2020 még ennél is furább lenni?

    A McLaren egy csapattagjának videójából kiderült, hogy számos utcai autó körözött az aszfalton péntek este.

    Szokatlan metódus, de valamit tennie kellett az F1-nek a betétfutamok hiányában, hiszen hihetetlen módon szenvedtek a pilóták a tapadás hiányával az első két szabadedzésen. Lewis Hamilton például egyenesen azt találta mondani, hogy nagyon sz*r az isztambuli pálya aszfaltja.

  • Hamilton: Nagyon sz*r a pálya aszfaltja

    Hamilton: Nagyon sz*r a pálya aszfaltja

    Lewis Hamilton szerint a rossz minőségű aszfalt miatt élvezhetetlen volt vezetni az Isztambul Parkban, ahová kilenc év kihagyást követően tért vissza a száguldó cirkusz mezőnye.

    A Török Nagydíj előtt újra kellett aszfaltozni az egész pályát az Isztambul Park területén és mivel egy betétfutamot sem rendeznek a Forma-1-es hétvége mellett, a versenyzők látványosan szenvedtek a már-már korcsolyapályára hasonlító török pályán.

    Az első szabadedzés legelején a pilóták még az egyenesekben sem tudták teljes mértékben nyomni a gázt és még sokan ennek ellenére is megfordultak többször is. Eközben az edzés leggyorsabb köre több, mint tíz másodperccel volt lassabb az utolsó nagydíjon elért pole pozíciós körhöz képest.

    A tapadási viszonyok ugyan valamivel jobbak lettek a második edzésre, azonban Max Verstappen győztes ideje még így is három másodperccel lassabb volt Sebastian Vettel 2011-es pole pozíciót érő körétől.

    A regnáló bajnok Hamilton a negyedik helyen zárta a napot, nyolc tizeddel lemaradva a második gyakorlást is megnyerő Max Verstappentől. A Mercedes brit versenyzője szerint az isztambuli pályán katasztrófa volt vezetni az új aszfalt miatt.

    „Ez egy fantasztikus helyszín, szóval nem is értem miért kellett több milliót rákölteni arra, hogy újraaszfaltozzák az egészet,” – nyilatkozta a pénteki nap után Hamilton, aki már a hétvégén hétszeres világbajnokká válhat.

    „Tudom, hogy már régóta nem volt itt futam, azonban még mindig jobb lett volna egyszerűen letisztítani az aszfaltot, sem, mint kidobni rá a milliókat. Jelen pillanatban rosszabbak a körülmények, mint Portimaoban voltak.

    „A gumik egyáltalán nem működtek, látszódott is. Olyan, mint ha jégkorcsolya pályán autóznánk. Közel nem olyan élvezetes így egy kör Isztambulban, mint normális körülmények között.

    „Egyszerűen félelmetes az egész. Olyan érzés, mint ha vizes foltok lennének a pályán és ezeken száraz pályás gumikon átmenni egyáltalán nem vicces, főleg akkor nem, ha nagy tempóval teszed azt.”

  • Vettel: Leclerc egyszerűen többet tud kihozni az autóból

    Vettel: Leclerc egyszerűen többet tud kihozni az autóból

    Sebastian Vettel már nagyon várja a soron következő Török Nagydíjat. A négyszeres világbajnok német pilóta rendkívül vidám volt a csütörtöki média napon, ahol számos nehéz kérdésre kellett választ adnia.

    A F1Insider tanúsága szerint Vettel rendkívül nyugodtan ült és válaszolt az újságírók kérdéseire Isztambulban. A németet többek között a Helmut Markoval és Gerhard Bergerrel való beszélgetéseiről és a jövő évi Aston Martonos szerződéséről is kérdezték.

    „Gáz vagy halál, mást úgy sem nagyon tehetek,” – mondta Vettel, aki 2020-as szezon végén távozik a Ferraritól. „Már ezt is csinálom, azonban már nincsen hatásom a csapaton belül folyó munkálatokba.”

    Vettel szerint csapattársa, Charles Leclerc semmit nem változott tavalyhoz képest és továbbra is ugyanazt a meggyőző teljesítményt hozza, mint azt első ferraris szezonjában tette. Mindezt annak ellenére mondta a négyszeres bajnok, hogy a Ferrarinak egyik versenyen sem volt komoly esélye a győzelemre.

    „Nem, Charles szimplán azért teljesít jobban nálam, mert többet képes kihozni a technikából.  Charles nem csak az idén, hanem már a tavalyi szezonban is bőven bebizonyította azt, hogy helye van élmezőnyben és hogy nem fél semmitől.”

    Vettel F1-es karrierje szempontjából szimbolikus jelentése van az Isztambul Parknak, ugyanis a német versenyző itt vett részt először hivatalos F1-es hétvégén még 2006-ban, amikor egy pénteki első szabadedzésen vezethette az egyik BMW Saubert.

    „Különösen azért is emlékszek jól erre a hétvégére, mert már hat másodperccel a bemutatkozásomat követően megbüntettek, miután túl gyorsan hajtottam a boxutcában,” – mondta nevetve az 53-szoros futamgyőztes Vettel.