Címke: iRacing

  • Gigászok csatája! Szombaton dől el a bajnoki cím sorsa!

    Gigászok csatája! Szombaton dől el a bajnoki cím sorsa!

    Simon Tamás és Tóth Dávid egész éves küzdelme szombaton, Daytonában dől el, a K&H MNEB SIM Liga döntőjén, ahol kiélezett csata várható.

    Tóth Dávid a fantasztikusan sikerült német forduló után 29 pontos előnnyel érkezik meg a szezonzáró versenyre, a Daytona Roadra.

    Simon Tamás azonban már bizonyította, hogy fantasztikus tempóra képes, ha minden összeáll, így nem írhatjuk le őt sem.

    Azt azonban hozzá kell tenni, hogy Tóthnak hibáznia kell majd, hogy Simon bajnok legyen.

    Az ugyanis már most biztos, hogy Simon Tamás nem vehet részt az időmérőn Pálla Balázzsal szembeni, előző fordulóban elkövetett kilökése miatt, így az első versenyt a boxból kell majd megkezdenie.

    Amennyiben a két versenyt incidens nélkül teljesíti, és megnyeri, akkor 228 pontot szerezne, és mivel Tóth Dávidnak több futamgyőzelme van idén (6, Simonnak pedig 3), ezért nem lenne elég neki 29 ponttal többet szerezni az utolsó fordulóban.

    Fantasztikus bronzérmet szerzett Tóth Dávid a Monaco Sim Racing World Cupon

    Ez tehát azt jelenti, hogy ha Tóth megnyeri az időmérőt, és az első versenyt, akkor a második versenyen bármi történjék, „elég” beérnie az ötödik helyen. Tekintve, hogy idén csak Simon és Tóth nyert idén időmérőt, ezért a pole pozíció gyakorlatilag borítékolható, a verseny azonban más kávéház lesz.

    Daytona a tökéletes helyszín Tóth és Simon csatájának befejezésére

    Daytonában ugyanis nagyon sokat fog számítani a taktika, a versenyzők sokat fognak szélárnyékban autózni, így megeshet, hogy akár még az utolsó helyről is megnyerheti valaki a futamot.

    Tóth rövid volt és velős, amikor az esélyeiről kérdeztük: „Remélem elkerül majd a balszerencse és egy okos versenyzéssel meg tudom majd szerezni a bajnoki címet.

    Simon ezzel szemben felszabadultan érkezik meg az utolsó helyszínre.

    Megpróbálom kiélvezni ezt az utolsó versenyt, és nem ráfeszülni a dolgokra. Dávidnak van több veszítenivalója, nekem itt már egy nagy adag szerencse kéne hogy nyerjek. Remélem tudunk majd csatázni egy jót, aztán lesz ami lesz” – mondta Simon Tamás.

    Az első futamot boxból kell majd kezdenem úgyhogy nem tudom sikerül-e utolérni Dávidékat, bízok benne hogy (Leitner) Norbi azért megnehezíti a dolgát.

    Nem csak a bajnoki cím, hanem a harmadik hely sorsa is most fog eldőlni, hiszen a jelenlegi dobogós Pálla Balázs mindössze 11 ponttal előzi meg a negyedik helyezett Leitner Norbertet.

    A K&H MNEB SIM Liga döntőjét természetesen ismét ÉLŐben lehet majd nézni szombat este 7 órától az Esport1 online felületein, valamint Bereznay Dani YouTube-csatornáján.

  • Tóth Dávid óriási lépést tett a címvédés felé

    Tóth Dávid óriási lépést tett a címvédés felé

    Lezajlott a K&H MNEB SIM Liga 5., utolsó előtti fordulója, ahol Tóth Dávid tarolt, miközben Simon Tamás rosszul szerepelt.

    A „zöld pokolba”, a Nordschleiféra látogatott a mezőny, a versenynaptár legkülönlegesebb, és egyben legnehezebb pályájára.

    Az időmérő edzésen Tóth szerezte meg a pole-t, mögötte pedig a szokásos nevekkel találkozhattunk: Simon lett a második, Leitner Norbert pedig a harmadik.

    A rajtot jól kapta el Tóth és magához ragadta a vezetést, amit a verseny végéig nem is engedett ki a kezéből.

    Mögötte viszont nagy hármas csata alakult ki. Leitner lerajtolta Simont, és a két versenyző ádáz küzdelmet folytatott az egész verseny alatt. Zsupanek Bence a két versenyző kakaskodását kihasználva feljött a második helyre.

    Az utolsó métereken sem csillapodtak a kedélyek, hiszen Leitner és Simon fej-fej mellett érkeztek meg az utolsó kanyarkombinációhoz. Előbbi hibázott, későn fékezett, utóbbi pedig köszönte szépen és megkaparintotta a 3. helyet.

    Simon Tamás és Tóth Dávid
    Simon vs. Tóth, vajon ki lesz a bajnok? Fotó: Bodnár Boglárka

    Tóth előnyt kovácsolt Simon balszerencséjéből

    A második futamra a fordított rajtrács szabályai szerint álltak fel a versenyzők, így Fecske Tamás indulhatott az élről, mellőle pedig Csikós Dominik rajtolhatott.

    Csikós jobban kapta el a rajtot, és átvette a vezetést, miközben mögötte óriási tülekedés folyt a második helyért.

    A bajnoki éllovasok folyamatosan törtek előre, igaz, Tóth jobban vette az akadályokat, mint Simon. Ráadásul a forduló előtt bajnoki éllovasként érkező Simon még Fecskével is ütközött, aminek következtében mindkét versenyző a palánkon kötött ki.

    Elől Zsupanek kezdte támadni az élen álló Csikóst, a két autó összeért, mely után a Tóth mögött érkező Leitnernek le kellett térnie a pályáról, így visszaesett a negyedik helyre. Csikósnak sérült az autója, így végül Leitner meg tudta kaparintani a harmadik helyet.

    Tóth Dávid fantasztikusan taktikázott, és az utolsó körben a Döttingerben megelőzte Zsupaneket. A dobogó alsó fokára tehát Leitner állhatott fel, Simon lett a negyedik.

    A forduló után jött azonban a versenybíróság döntése, mely szerint Zsupanek Bence megszegte az iRacing Sporting kódex 5.1.1.7-es pontjában foglalt A; B; C; és D; szabályokat. Zsupaneket emiatt diszkvalifikálták az 5. fordulóról, és kizárták a bajnokságból.

    Leitner Norbert
    A harmadik helyért is izgalmas csata várható a képen látható Leitner, valamint Pálla között Fotó: Bodnár Boglárka

    Ennek eredményeképp a bajnokság állása jelenleg úgy néz ki, hogy Tóth Dávid (1031 pont) magabiztos, 39 pontos előnnyel vezet Simon Tamás (992 pont) előtt, akit a Nordschleifén gyengélkedő Pálla Balázs (825 pont) követ a harmadik helyen.

    Leitner Norbert (814 pont) jól teljesített az 5. fordulóban, és ennek köszönhetően visszajött a harmadik helyért folytatott versenybe, hátránya mindössze 11 pont Pálla mögött.

    Most egy hét szünet következik, majd október 29-én Daytonában zárul a bajnokság, amely előtt természetesen meg fogjuk kérdezni az esélyeseket, hogy milyen reményekkel vágnak neki a bajnokság utolsó fordulójának.

  • Tóth ott folytatta ahol a Summer Cupon abbahagyta

    Tóth ott folytatta ahol a Summer Cupon abbahagyta

    A háromszoros SIM Liga bajnok, Tóth Dávid közel tökéletes teljesítménnyel kezdte meg a K&H MNEB Sim Liga 2022-es kiírását.

    Kezdetét vette a K&H MNEB Sim Liga idei bajnoksága, az első fordulót pedig az angliai Brands Hatchben tartották.

    Az időmérő edzésen Simon Tamás bizonyult a legjobbnak., miután meggyőző teljesítménnyel legyőzte nagy riválisát, Tóth Dávidot. Harmadik helyről Leitner Norbert indulhatot, negyedikről pedig az újonc Pálla Balázs.

    Az első versenyen gyorsan kirajzolódott az erősorrend, hiszen miután Tóth átvette a vezetést a rajt után, ellépett a mezőnytől vele együtt Simon és Leitner is. Az első hármasban a végéig már nem változott a sorrend.

    Mögöttük viszont óriási harc folyt, ugyanis Pálla M1RA szendvicsbe került. Előtte Barna Martin diktálta a tempót, mögötte Zsupanek Bence loholt. Végül Pálla hibázott, így a Barna és Zsupanek hozta el a negyedik, ötödik helyet.

    A második versenyen az első verseny top 10-e fordult. Drámai első néhány kör volt, hiszen Leitner előbb Simonnal, majd Tóthal is koccant, melynek eredményeként visszacsúszott a mezőny végére.

    Tóth magabiztosan autózva nyert, viszont a verseny után megbüntették, s bár a győzelmét megtarthatta, a következő, Red Bull Ringen rendezett fordulón a boxból kell majd rajtolnia.

    A dobogóra Tóth mellé a szenzációsan teljesítő Zsupanek, valamint a nagyszerűen zárkózó Pálla állhatott fel. Simon sérült autóval még az utolsó helyről visszatérő Leitnertől is kikapott, aki negyedik lett.

    SIM Liga mezőny
    Fotó: Bodnár Boglárka

    Red Bull Ring

    A versenypálya 1969-ben épült meg, körülbelül hat kilométer hosszúságban. Egészen 1987-ig adott otthont a Formula–1 osztrák nagydíjnak. Mai formájában 2011-ben nyílt meg.

    A pályának hét jobb- és két balkanyarja van. A két bal kanyar Niki Lauda és Gerhard Berger nevét viseli.

    A bajnoki pontversenyben Tóth Dávid vezet 217 ponttal, megelőzve Simon Tamást, akinek 184 pontja van. Harmadik helyen Leitner Norbert áll 180 ponttal, de csak egy ponttal előzi meg Zsupanek Bencét.

    Mint ahogy azt korábban említettük, Tóth Dávid a Leitner Norberttel történt kalamajkája miatt a boxból kezdi majd meg az első futamot, így mindenképp érdemes lesz nézni az ő felzárkózását.

    A K&H MNEB SIM Liga versenyei élőben követhetők az Esport1 online felületein, valamint Bereznay Dani YouTube-csatornáján.

  • Érkezik az iRacing első elektromos autója, a Porsche Mission R

    Érkezik az iRacing első elektromos autója, a Porsche Mission R

    Az iRacing és a Porsche csütörtökön bejelentette, hogy a jövő héten a teljesen elektromos Porsche Mission R bemutatkozik az iRacingben.

    Ez lesz az iRacing első teljesen elektromos autója, mivel a koncepcióautó az iRacing 2022-es 4. szezonjának tartalmi frissítésének része lesz – írja a Traxion.gg.

    A Porsche Mission R koncepcióautója különösen menő azok számára, akik a szimulátoros versenyzésben utaznak.

    Az autó cockpitje ugyanis az e-sportolóknak lett kitalálva, hiszen az autó belsejét szimulátorozásra is lehet használni.

    Ez egy igazán egyedi szempont, ahol az autóval lehet versenyezni a való világban, majd utána szim versenyzésre és versenyzői e-sport tevékenységekre is felhasználható az „önálló, monocoque típusú vezetőcellával”, amely az autón kívül, saját szimulátorként is használható.

    Maga az autó kettős villanymotorral rendelkezik, amely több mint 800 kilowatt teljesítményt termel, így az autó kevesebb mint két és fél másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet.

    A Porsche Mission R emellett mindössze 15 perc alatt képes az akkumulátor 75 százalékát feltölteni. Ez egy igazán egyedi és izgalmas futurisztikus koncepciójú autó.

    Az autó része lesz a 3. szezon 13. heti tartalom frissítésének listájának, hogy az iRacerek kipróbálhassák, majd a 2022-es 4. szezonban saját Mission R Challenge hivatalos sorozatban vehetnek részt.

    Érdekes lesz figyelni azt is, hogy ezt az autót a jövőben az iRacing hivatalos Porsche e-sport sorozatában is hasznosítják-e, elsősorban a Porsche TAG Heuer Esports SuperCupban vagy az azt megelőzően megrendezésre kerülő selejtezősorozatok valamelyikében.

    Ki tudja, lehet, hogy még a SIM Liga bajnokságai között is fellelhető lesz majd ez az elektromos csodaautó 2023-ban?

  • Tóth háromszoros SIM Liga bajnok, óriási izgalmak a szezonzárón!

    Tóth háromszoros SIM Liga bajnok, óriási izgalmak a szezonzárón!

    Véget ért a SIM Liga iRacing Summer Cup, melynek utolsó fordulóján, óriási drámák, és izgalmak közepette Tóth Dávid lett a bajnoka.

    A Hockenheimringen zárult le a SIM Liga iRacing Summer Cup 6 fordulós bajnoksága. Az időmérőn több hiányzó is volt, mivel a VIRginiai helyszínről sokan büntetéssel érkeztek.

    Köztük volt Leitner Norbert, Zuba Péter és Nagy Ádám is, így a pole pozíció sorsa Tóth Dávid és Simon Tamás között dőlt el.

    A két versenyző az egész időmérőn fej-fej mellett haladt, és a kvalifikáció végére olyannyira szorossá vált a küzdelem, hogy ezredre azonos időt értek el, 1:36.475-el. Tóth azonban előbb futotta meg a körét, így övé lett a pole.

    A rajt elég simán lezajlott, és miközben elől taktikai harc folyt Tóth és Simon között – az üzemanyagspórolás miatt -, addig hátul Leitner volt az, aki úgy jött át a mezőnyön, mint kés a vajon. A wannaBEE SRT versenyzőjének felzárkózása azért volt érdekes, hiszen az utolsó fordulóra mindössze két pont volt a méhecskés csapat, és a Race Clutch közötti különbség a csapatbajnokságban.

    Tóth Dávid és Simon Tamás csatája izgalmassá tette a bajnokságot
    Tóth Dávid és Simon Tamás csatája izgalmassá tette a bajnokságot Fotó: Bodnár Boglárka

    A kiállásokig körülbelül 1-1,5 másodperces különbség stagnálódott Tóth és Simon között, azonban a kétszeres bajnok rontott, túlcsúszott a boxán, vissza kellett tolatnia, és így 3 másodperccel riválisa mögé jött vissza. A maradék körökben a két, hasonló tempót autózott aspiráns között már nem változott a távolság, így Simon 2 pontra csökkentette a különbséget a bajnokságban.

    A dobogó alsó fokára a csendes versenyt teljesítő Roós András állhatott fel, míg mögötte a nagy felzárkózó, Leitner ért célba. Zuba sem hagyta cserben a csapatát, és végül az 5. lett.

    Tóth megmutatta, miért ő érdemli meg a bajnoki címet

    A második futamon – szokás szerint – az első futam top 10 versenyzője fordult, így az első sorból Nagy és Spiczmüller várhatta (volna) a rajtot, azonban a Fordos versenyző technikai problémák miatt nem tudott rajthoz állni, így a külső sor egyel feljebb mozdult.

    Nagy az első futamon – Zubával ellentétben – incidensmentes futamot teljesített, így óriási MVP esélyekkel állhatott fel a második futam rajtrácsára.

    Ismét simán eljött a mezőny, az élmenők pedig szépen lassan kezdték áthámozni magukat a mezőnyön.

    Ulrich, Eke, Henrich, és Nagy bár szépen tartotta magát, Leitner és Tóth magabiztos előzéseinek köszönhetően gyorsan az első helyre keveredett.

    Mögöttük Roós és Simon párosa már egy kicsit jobban beragadt, és mire áthámozták magukat az említett versenyzőkön, az első két versenyző már meglógott előlük.

    Simonnak Roós mögött szálltak el a bajnoki esélyei
    Simonnak Roós mögött szálltak el a bajnoki esélyei Fotó: Bodnár Boglárka

    A nagyszerű tempót autózó Simon nem tudott elmenni Roós mellett, és a 12. körben hibázott, megpördült, ami a bajnoki reményeinek végét jelentette.

    Tóth megpróbálta levadászni Leitnert, azonban mindhiába, és a végén még az üzemanyagával is spórolnia kellett, így csak a harmadik lett, de ez a bajnoki pontversenyben nem számított, hiszen Simon végül csak a 11. helyen ért célba.

    A wannaBEE SRT így csapatbajnoki címét egy kettős győzelemmel ünnepelhette, Leitner Norbert teljesen megérdemelten nyert, Roós András előtt.

    Leitner Norbert nagyszerűen hámozta át magát a mezőnyön, és ezzel bebiztosította csapatának a bajnoki címet
    Leitner Norbert nagyszerűen hámozta át magát a mezőnyön, és ezzel bebiztosította csapatának a bajnoki címet Fotó: Bodnár Boglárka

    Az MVP címet az okos versenyzést bemutató Nagy Ádám nyerte, így övé lett az ezzel járó Samsung Odyssey által felajánlott Samsung 980 500GB M.2 SSD is.

    Bajnok Tóth és a wannaBEE SRT YELLOW

    Az egyéni bajnokságban végül Tóth Dávid 28 pontos előnnyel (493 pont) nyert Simon Tamás előtt (465 pont), akit tisztes távolságban követett Roós András (413 pont) és Leitner Norbert (411 pont). A top 5-be még Nagy Ádám fért be.

    A csapatbajnokságban a wannaBEE SRT YELLOW lett a bajnok, Roós Andrással és Leitner Norberttel a volán mögött, a Race Clutch a második, Simon Tamással és Zuba Péterrel, míg az Arnage Competition a harmadik, Tóth Dáviddal és Pinczés Ádámmal. Negyedik lett a wannaBEE Carbon csapata (Eke Dávid, Spiczmüller Richárd), ötödik pedig a wannaBEE Silver (Győrik Bence, Kovács Gábor, Reményi Balázs).

    A következő bajnokságig már nem kell sokat várni, hiszen szeptember 17-én kezdődik a K&H MNEB SIM Liga, ahol a Porsche kupás autóival fogják összemérni tudásukat a versenyzők. De erről bővebben később.

    A 6. forduló összefoglalója

  • Tóth vs. Simon! Ma eldől ki lesz a SIM Liga iRacing Summer Cup bajnoka!

    Tóth vs. Simon! Ma eldől ki lesz a SIM Liga iRacing Summer Cup bajnoka!

    Utolsó fordulójához érkezik a SIM Liga iRacing Summer Cup, és az első két helyezettet mindössze 6 pont választja el egymástól.

    Először viszont tekintsünk vissza arra, hogy mi történt VIRginiában.

    SIM Liga 5. forduló, VIRginiai International Raceway

    Drámai módon kezdődött a VIRginiai forduló, hiszen montreali incidense miatt Tóth Dávid nem időmérőzhetett, és a boxból kellett rajtolnia.

    Ezt a lehetőséget ki is használta Simon Tamás, aki nagyon simán nyerte meg a kvalifikációt a wannaBEE duója, Leitner Norbert és Roós András előtt. A top 5-be még Nagy Ádám és a Fordos Eke Dávid került be.

    A rajtot jól kapta el Simon, és a mezőny gyakorlatilag ekkor látta őt utoljára. A spórolásos versenyen nagyon jó tempója volt, és jól is taktikázott, aminek eredményeként több, mint 15 másodperccel nyert Leitner előtt.

    Mögöttük volt az igazi csata. Sokáig Roós és Nagy Ádám küzdött ezért a pozícióért, azonban előbbi elkezdett visszaesni. Aki viszont pokoli módon felzárkózott, az a bajnokság éllovasa, Tóth Dávid volt,  és úgy áthámozta magát a mezőnyön, hogy végül 3. lett úgy, hoyg az utolsó körben előzte meg Nagy Ádámot.

    A top 5-be még a boxból rajtoló, és szintén fantasztikusan zárkózó Zuba Péter fért be.

    Simon nem adta alább, győzött az első futamon
    Simon nem adta alább, győzött az első futamon Fotó: Bodnár Boglárka

    Ha második futam, akkor dráma

    A második futam szokás szerint drámai módon alakult. Az első sorból két wannaBEE Ford, Spiczmüller Richárd és Eke Dávid indulhatott, mögöttük viszont instant káosz alakult ki.

    Nagy Ádám a rajtnál balra mozdult, ezzel kiütötte Henrich Dávidot, és a balesetbe Tóth Dávid is belekeveredett. Tóthnak újra hátulról kellett zárkóznia, ráadásul most sérült autóval, és végül csak 6. lett.

    Elől Spiczmüller és Eke is nagyszerű teljesítményt nyújtotta a gyengécske Forddal, de nem tudták visszatartani Roós Andrást, aki már a 2. körben átvette a vezetést, és nem is nézett hátra a célig, így megszerezte idei első futamgyőzelmét.

    Spiczmüller viszont nagyon pórul járt, hiszen belekeveredett Szalmási Ádám, Zuba és Leitner koccanásába, melynek eredményeként fel kellett adnia a versenyt. Az esetért mindhárom versenyző 1-es szintű büntetést kapott, aminek még lesznek implikációi a szezonzáróra.

    A 2. helyért ádáz küzdelmet folytatott Simon és Nagy, amelyet fantasztikus védekezés után meg tudott tartani utóbbi, így Simonnak be kellett érnie a dobogó alsó fokával. A top 5-be még Zuba és Leitner ért be, akik a balesetük után szintén nagy csatát folytattak.

    Az MVP címet Henrich Dávid szerezte meg, aki így megnyerte az ezzel járó Samsung Odyssey által felajánlott Samsung 980 500GB M.2 SSD-t.

    Roós András idei első SIM Liga győzelmét szerezte a második futamon
    Roós András idei első SIM Liga győzelmét szerezte a második futamon Fotó: Bodnár Boglárka

    Hockenheimring

    Utolsó fordulójához érkezik tehát a SIM Liga iRacing Summer Cup a németországi Hockenheimben.

    A bajnokság első két helyezettje szétlövésben döntheti el egymás között a győzelem sorsát, és ha a szezon előtti prekvalifikációból próbálunk következtetéseket levonni, akkor ez egy izgalmas affér lesz.

    Akkor ugyanis Tóth és Simon között mindössze egy tized volt a különbség, és minden bizonnyal most is ez a két versenyző lesz harcban a pole pozícióért.

    Mögöttük viszont három állandó élmenő is hiányozni fog a kvalifikációról, hiszen Leitner Norbertnek, Zuba Péternek és Nagy Ádámnak is a boxból kell rajtolnia ilyen-olyan büntetések miatt.

    A csapatbajnokságban ennek nagy jelentősége lehet, hiszen ott a wannaBEE SRT YELLOW vezet 647 ponttal (Roós András, Leitner Norbert) a Race Cluch előtt, akinek 645 pontja van (Simon Tamás, Zuba Péter).

    Nem fogunk unatkozni az utolsó fordulóban sem
    Nem fogunk unatkozni az utolsó fordulóban sem Fotó: Bodnár Boglárka

    A SIM Liga iRacing Summer Cup bajnoki állása

    SIM Liga tabella

    Bemutatkozik az iRangsor

    A szervezők célja az iRangsor kialakításával az, hogy egy egész éves, a tenisz világranglistához – vagy éppen a Gran Turismo magyar ranglistához hasonló – rangsort állítson fel a versenyzők között.

    Ez az idei évben még csak teszt jelleggel fog futni, de már most lényeges utóhatása lesz, hiszen a SIM Liga iRacing Summer Cup első 10 helyezettje lesz az iRangsor első 10 helyezettje.

    Ez a top 10 pedig automatikusan kvalifikálja magát a szeptemberi főeseményre, az MNEB Sim Ligára.

    Természetesen az iRangsor működéséről egy teljes cikket is olvashattok majd a jövőben.

    Ne felejtsétek el viszont nézni a SIM Liga iRacing Summer Cup utolsó, 6. fordulóját, melynek közvetítése 19:00-kor kezdődik a Racingline.hu YouTube csatornáján, illetve Facebook oldalán, valamint a SIM Liga twitch csatornáján.

    Az előző futam összefoglalója

  • Drámai csattanások Bathurstben, de a mezőny kész továbblépni Montrealban

    Drámai csattanások Bathurstben, de a mezőny kész továbblépni Montrealban

    Lezajlott a SIM Liga iRacing Summer Cup 3. fordulója Bathurstben, ahol Tóth Dávid tovább növelte magabiztos előnyét.

    Bathurst

    Az időmérőn kisebb meglepetésre nem Tóth Dávid bizonyult a legjobbnak, azonban bajnoki riválisát, a pole-t megszerző Simon Tamást sem lehet nyeretlen kétévesnek nevezni, hiszen ő is pro licenszes profi E-Sport versenyző.

    Az első futam rajtjánál azonban tehetetlen volt Simon a lehengerlő Tóthttal szemben, aki elment mellette, őt pedig lesipuskás módjára követte a harmadik helyről rajtoló Leitner Norbert is.

    Ez a duó szépen lassan el is kezdett meglépni Simontól, és az egész versenyen azt találgathattuk, vajon lesz-e esélye Leitnernek megelőzni az Arnage versenyzőjét.

    Az első futam ismét Leitner és Tóth fej-fej melletti küzdelmét hozta
    Az első futam ismét Leitner és Tóth fej-fej melletti küzdelmét hozta Fotó: Bodnár Boglárka

    Végül nem talált fogást a wannaBEE-s versenyző riválisán, így Tóth-Leitner sorrendben futottak be – az idei évben már harmadszor. A dobogó legalsó fokára Simon Tamás állhatott fel.

    A negyedik helyre Tóth csapattársa, Pinczés Ádám jött be, őt pedig Csikós Dominik követte, aki ezzel a nagyszerű teljesítménnyel idei legjobb eredményét érte el.

    Hatalmas dráma az első körben

    A második futamra szokás szerint a legjobb 10 fordult, így Szilvási és Nagy indulhatott az első sorból. A rajtot Nagy kapta el jobban, és ahogy az első versenyen, úgy itt is a harmadik helyre esett hátra a pole-ból induló versenyző, hiszen Roós András is elment mellette.

    A kalamajka akkor kezdődött, amikor Szilvási és Csikós elkezdett csatázni egymással, és megérkezett melléjük Nagy Ádám. A három versenyző nem fért el egymás mellett a szűk bathursti pályán, így összeütköztek, keresztbefordultak a pályán, és emiatt óriási tömegbaleset alakult ki.

    Szilvási, Csikós és Nagy - itt kezdődött a baj
    Szilvási, Csikós és Nagy – itt kezdődött a baj Fotó: Bodnár Boglárka

    Szerencsésen elsuhant a boly mellett Tóth Dávid, Simon Tamás és Zuba Péter, mögöttük viszont senki sem úszta meg szárazon.

    A bajnoki éllovasok közül Leitner, és Pinczés is belekerült a balesetbe, előbbinek ez óriási döfést jelentett a bajnoki címért való küzdelemben.

    Roós gyorsan átvette a vezetést, és a kérdés csak az volt, hogy vissza tudja-e tartani a villámtempóban érkező Tóthot a verseny végéig. A wannaBEE versenyzője sokáig tartotta magát, azonban egy izgalmas csata végén a bajnoki éllovas megelőzte őt, és megnyerte a versenyt.

    Roós így is második lett, amivel megnyerte az MVP címet, és az ezzel járó Samsung Odyssey által felajánlott Samsung 980 500GB M.2 SSD-t.

    A dobogó harmadik fokára Simon álhatott fel, negyedik Zuba lett, mögöttük pedig Nagy Ádám és Nagy Szilárd ért célba.

    A bajnoki pontversenyben Tóth Dávid 261 ponttal áll az élen, megelőzve Simon Tamást, aki 229 pontos, a harmadik helyre pedig feljött Roós András, 205 pontjával.

    A csapatbajnokságban a Race Clutch (Simon Tamás, Zuba Péter) átvette a vezetést (418 pont) a wannaBEE SRT YELLOW-tól (Leitner Norbert, Roós András, Nagy Szilárd) (401 pont).

    Kiss Norbi és Rácz Geri is részt vesz a SIM Liga Montreáli versenyén

    VIP Keddet tart a SIM Liga mezőnye, hiszen a háromszoros kamion Európa-bajnok Kiss Norbi, valamint a MOTAM tehetsége Rácz Geri is ott lesz a mezőnyben.

    Kiss Norbi háromszor nyerte el az ETRC bajnoki címét eddig (2014, 2015, 2021), és jelenleg magabiztos előnnyel vezeti a bajnokságot, hiszen az idei évben már 10 győzelmet szerzett.

    Rácz Geri, a brit MINI CHALLENGE-ben indul, és bő egy héttel ezelőtt megszerezte élete legjobb helyezését a szériában, amikor 5. lett a Knockhill-i harmadik versenyen, így magabiztosan érkezhet a SIM Liga iRacing Summer Cup montreáli versenyére.

    Montreálba látogat a SIM Liga mezőnye
    Montreálba látogat a SIM Liga mezőnye Fotó: Bodnár Boglárka

    A pályát talán senkinek nem kell bemutatni, hiszen a Forma-1-es világbajnokság egyik oszlopos helyszínéről van szó.

    A Circuit Gilles Villeneuve egy 4,361 km hosszú versenypálya a kanadai Québecben, Montreálban.

    Az aszfaltcsík egyik leghíresebb pontja a bajnokok fala, és mint az előbb említettük lesz bőven bajnok a mezőnyben, így érdekes lesz látni, hogy kiköt-e itt valaki.

    A közvetítés 19:00-kor kezdődik a Racingline.hu YouTube csatornáján, illetve Facebook oldalán, valamint a SIM Liga twitch csatornáján.

  • A kenguruk földjén folytatódik a SIM Liga iRacing Summer Cup

    A kenguruk földjén folytatódik a SIM Liga iRacing Summer Cup

    Ausztrália leghíresebb pályáján, Bathurstben mérik össze tudásukat a SIM Liga iRacing Summer Cup versenyzői.

    Mount Panorama (Bathurst)

    A Mount Panorama Circuit egy autóverseny-pálya Bathurstben, Új-Dél-Walesben, Ausztráliában. A pálya a Mount Panorama hegyen található, és leginkább a minden év októberében megrendezésre kerülő Bathurst 1000 autóverseny, valamint a minden év februárjában megrendezésre kerülő Bathurst 12 órás verseny otthona.

    A pálya 6,213 km hosszú utcai pálya, amelyet közútként használnak, amikor nem rendeznek versenyeket, és számos lakóházzal rendelkezik, amelyek csak a pályáról közelíthetők meg.

    A pálya a modern szabványokhoz képest szokatlan kialakítású, a legmagasabb és legalacsonyabb pontjai között 174 m különbség van.

    Nem várható spórolás

    Bathurstben az edzések alapján úgy tűik, hogy nem lesz szükség üzemanyag spórolásra.

    A bajnoki pontverseny nagyon izgalmasan alakul, hiszen három versenyző is fej-fej mellett csatázik a bajnokság élén.

    Bár Spában pole-ból indult Tóth (157 pont), az első versenyt nem tudta megnyerni, igaz, a második, rövidebb futamot behúzta.

    Simon Tamás (150 pont) viszont megszerezte élete első SIM Liga győzelmét, és ezzel közeledett az éllovas Tóthra.

    Közéjük ékelődik be a bajnokságban Leitner Norbert (155 pont), akinek Road Americáról már szintén van egy futamgyőzelme.

    Csapatversenyben a wannaBEE SRT YELLOW vezet 281 ponttal, őket a Race Clutch és az Arnage Competition követi.

    A közvetítés 19:00-kor kezdődik a Racingline.hu YouTube csatornáján, illetve Facebook oldalán, valamint a SIM Liga twitch csatornáján.

    Az A szerverre bejutott versenyzők

    • Simon Tamás
    • Leitner Norbert
    • Tóth Dávid
    • Pinczés Ádám
    • Roós András
    • Szilvási Patrik
    • Zuba Péter
    • Nagy Ádám
    • Nagy Szilárd
    • Szalmási Ádám
    • Hercsel Péter
    • Spiczmüller Richárd
    • Reményi Balázs
    • Bencsik Tímea
    • Ulrich Balázs
    • Győrik Bence
    • Eke Dávid
    • Fecske Tamás
    • Gályár Balázs
    • Németh Mihály
    • Csikós Dominik
    • Henrich Dávid
    • Kovács Gábor
    • Király Levente
    • Ballagi Károly
    • Markovics Péter
    • Zámbó Balázs
    • Oláh Gergely
    • Zizics János
    • Czár Valentin
    • Ulrich Tamás
    • Prém Szabolcs
  • Kérhetek egy kis üzemanyagot? Ez történt a SIM Liga Spái futamán

    Kérhetek egy kis üzemanyagot? Ez történt a SIM Liga Spái futamán

    Új győztest avatott a SIM Liga Simon Tamás személyében, de a fő szempont megint az volt, hogy ki tud több üzemanyagot megspórolni.

    A mezőny Road America után a Spái Endurance pályára látogatott, aminek az az érdekessége, hogy a boxutca egészen az Eau Rouge-ig elhúzódik. Ez így egy perc feletti veszteséget jelent kiállásonként.

    Emiatt történhetett meg, hogy bár a mezőny nagyon lassú tempót autózott az első versenyen, mégis jobban megérte ez a stratégia, mintha ki kellett volna jönni a boxba.

    Na de na szaladjunk ennyire előre. Az időmérőn ismét BMW dominanciát láthatott a közönség, a bajnoki éllovas Tóth Dávid sorozatban másodszor is megszerezte a pole-t, Simon Tamás, Leitner Norbert, és Arnage-os csapattársa, Pinczés Ádám előtt.

    Érdekességet jelentett, hogy az első 6 helyről a három élcsapat versenyzői indulhattak, hiszen Simon csapattársa, Zuba Péter lett az ötödik, Leitner csapattársa, Roós András pedig a hatodik.

    Az első verseny rajtjához mindenki gurulva érkezett, hiszen minden csepp megspórolt üzemanyag sokat számított.

    Már az első körtől kezdve látható volt ez, hiszen vonatozott a mezőny. A tempót Tóth Dávid diktálta, ami számára nem volt jó hír, hiszen ilyenkor az fogyasztja a legtöbb üzemanyagot aki elől megy, a mögötte érkezők viszont a szélárnyék hatás miatt kedvezményt élveznek.

    Simon és Zuba elhúz a bajnoki riválisok mellett
    Simon és Zuba elhúz a bajnoki riválisok mellett Fotó: Bodnár Boglárka

    Az eleinte 6-os boly szépen lassan négyessé morzsolódott (Tóth, Zuba, Simon, Leitner), majd az utolsó néhány körben kisebb meglepetésre a Tóth és Leitner is leszakadt, így a futamgyőzelem sorsa a Race Clutch csapattársai közt dőlt el.

    Itt végül Simon került ki győztesen, így ő vitte el a futamgyőzelmet, Zuba, Tóth, Leitner és a jól spóroló Roós előtt.

    Drámai rajt után sima Tóth győzelem

    Amilyen jól végződött számukra az első verseny, olyan rosszul indult a második, hiszen a rajtnál összeütközött a két csapattárs, és így Zuba csak a 12., Simon pedig a 7. lett.

    Elől Szilvási Patrik uralta a mezőnyt, és szép előnyt épített ki, mögötte viszont sajnálatos eset történt, hiszen megint két csapattárs akadt össze a második-harmadik helyen. A wannaBEE istálló tagjai voltak ezúttal a főszereplők.

    Spiczmüller Richárd az öreg és nehezen kezelhető Fordot nagyszerűen tartotta a második helyen, azonban egy szerencsétlen féktáv után csapattársa, Nagy Szilárd kilökte őt a pályáról. Nagy később Szilvásival is összekoccant, így végül ő 11., Spiczmüller pedig a 17. lett.

    Spiczmüller hősiesen tartotta magát a gyengécske Forddal
    Spiczmüller hősiesen tartotta magát a gyengécske Forddal Fotó: Bodnár Boglárka

    A második futamon már nem nagyon kellett spórolni, így Tóth nyomhatta neki, és bizony, nyomta is!

    Az Arnage Competition pilótája magabiztosan nyert nagy riválisát, Leitner Norbertet megelőzve, Pinczés Ádám pedig idei első dobogóját szerezte meg. A top 5-be még Roós és Szilvási fértek be.

    Simon jól zárkózott az incidens után, és az utolsó körökben Nagy Ádámmal csatázott, de ebből a fiatal versenyző került ki győztesen, így megszerezte a 6. helyet.

    Simon így is elnyerte az MVP-nek járó díjat, így övé lett a Samsung Odyssey által felajánlott Samsung 980 500GB M.2 SSD.

    Következik Mount Panorama (Bathurst) augusztus 2-án.

    Az első forduló összefoglalója

  • Spába látogat az SIM Liga Summer Cup, izgalmas csata várható

    Spába látogat az SIM Liga Summer Cup, izgalmas csata várható

    Második fordulójához érkezik a SIM Liga iRacing Summer Cup, és nem is akármilyen helyszínre, hiszen Spa-Francorchamps-ba látogat a mezőny.

    Spa-Francorchamps

    A Circuit de Spa-Francorchamps egy 7,004 km-es pálya a belgiumi Stavelotban. Jelenleg a Forma-1-es Belga Nagydíj helyszíne, 1925-ben adott otthont az első nagydíjnak, és 1985 óta minden évben rendez nagydíjat (kivéve 2003-ban és 2006-ban).

    Spa számos más nemzetközi versenynek is otthont ad, többek között a 24 órás Spa-i futamnak.

    Az aszfaltcsík az egyik legnépszerűbb pálya szimulátoros világban is, így értelemszerűen a SIM Liga Summer Cup naptárába is bekerült.

    Tóth bekezdett, de szoros a verseny a SIM Liga pontversenyben

    Tóth Dávid, a SIM Liga kétszeres bajnoka pole pozícióval, egy első, és egy második hellyel kezdte meg a Summer Cupot.

    Ezzel értelemszerűen vezeti a bajnokságot az Arnage Competition versenyzője, de szorosan követi őt Leitner Norbert, aki megnyerte a road americai második versenyt.

    Az első forduló egyik fő taktikai eleme az üzemanyag-fogyasztás volt, hiszen a második verseny top 10 versenyzője közül a legtöbben kispóroltak annyi üzemanyagot, melynek köszönhetően nem kellett kiállniuk a boxba.

    Érdekes lesz látni, hogy Spában is ez lesz-e a taktika, vagy a leggyorsabbak kiállással abszolválják-e a második versenyt.

    A Summer Cup szabályzatának köszönhetően az első fordulón a B szerveren induló versenyzők automatikusan bejutottak az A szerverre.

    A közvetítés 19:00-kor kezdődik a Racingline.hu YouTube csatornáján, illetve Facebook oldalán, valamint a SIM Liga twitch csatornáján.

    Akik bejutottak az A szerverre

    • Tóth Dávid
    • Leitner Norbert
    • Simon Tamás
    • Roós András
    • Zuba Péter
    • Sinka Dániel
    • Nagy Ádám
    • Szilvási Patrik
    • Csikós Dominik
    • Reményi Balázs
    • Nagy Szilárd
    • Henrich Dávid
    • Eke Dávid
    • Spiczmüller Richárd
    • Ulrich Tamás
    • Szalmási Ádám
    • Bencsik Tímea
    • Győrik Bence
    • Pinczés Ádám
    • Madarász Gergő
    • Király Levente
    • Kovács Gábor
    • Németh Mihály
    • Gályár Balázs
    • Hercsel Péter
    • Fecske Tamás
    • Ulrich Balázs
    • Mihály Károly
    • Czár Valentin
    • Gembiczki Dániel