Címke: intermediate

  • Albon káoszt jósol vasárnapra

    Albon káoszt jósol vasárnapra

    Pénteken eső, szombaton napsütés várt a mezőnyre, vasárnap viszont visszatérhet a csapadék, ami Albon szerint nem kicsit fogja megkeverni a kártyákat.

    A pénteki szabadedzések után és az időjárás-előrejelzéstt látva így nyilatkozott a Williams pilótája:

    „A gumikról tanultunk sokat, hogyan reagálnak erre a pályára. Nagyon agresszív a kapcsolatuk, mert az aszfalt durva felületű, így könnyen túlhevülnek. Érdekes lesz, főleg, ha vasárnap esik, és utána elkezd felszáradni.

    Egyes autók három-négy, de akár öt, hat vagy hét másodperccel is gyorsabbak lehetnek, és ugye számítani fog majd az alávágás is. Minden a gumikról szól majd, a felmelegítésről, és az életben tartásukról.”

    Tehát nagy különbségek alakulhatnak ki akár egy körön is, de ez már pénteken is így volt. A második szabadedzésen 5 másodperc volt Russell és Gasly – a két véglet – legjobb ideje között.

    Albon még nem mert végleges ítéletet mondani arról, hogyan állnak a többiekhez képest majd a hétvége további részében, de kiemelte, nehéz volt ráérezni az autóra.

    Jelenlegi állás szerint vasárnap délelőtt 40% lesz az eső valószínűsége, míg kora délután ez az érték 90%-ra ugrik majd fel. A verseny eközben helyi idő szerint 2 órakor kezdődik, ami itthon reggel 7 órának felel meg.

  • A Pirelli szólt, hogy szükség lesz kerékcserére

    A Pirelli szólt, hogy szükség lesz kerékcserére

    A Pirelli elmondása szerint tájékoztatott néhány Forma-1-es csapatot arról, hogy Törökországban nem lehet a teljes versenytávot végigcsinálni anélkül, hogy friss gumikért ki ne állnának a boxba.

    Nedves körülmények között a versenyzőknek nem kötelező boxkiállást tartaniuk a verseny során, a kötelező kerékcsere csak a száraz keverékekre vonatkozik. A Török Nagydíjon azonban olyanok voltak a körülmények, hogy a versenyt az elejétől a végéig intermediate, vagyis köztes esőgumin teljesítették.

    Ráadásul volt, aki intermediate gumit sem cserélt, hanem ténylegesen azon a gumin ért célba, amelyen elindult. Az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon volt az egyetlen pilóta, aki megállás nélkül teljesítette a versenyt, de Lewis Hamilton is 50 körig használta a kezdő gumiszettjét.

    Az Intermediate abroncs barázdáinak nagy része, amelyeket a víz elvezetésére terveztek, a verseny során elkopott, így gyakorlatilag slick gumivá vált.

    Azonban azok, akik a verseny késői szakaszában álltak ki új gumikért, szenvedtek a szemcsésedéstől, mivel a pálya lassan száradni kezdett.

    Ennek ellenére Mario Isola, a Pirelli F1-es vezetője szerint a Pirelli kommunikált néhány csapattal, és azt tanácsolta nekik, hogy egykiállásos stratégiával fejezzék be a versenyt.

    „Azok a versenyzők, akik a verseny utolsó szakaszában cserélték le a gumijaikat, kissé szárazabb pályával szembesültek, ami egy kicsit több szemcsésedést eredményezett” – mondta Isola.

    „Azok, akik korábban álltak meg, a nedvesebb pályán korlátozni tudták a szemcsésedést, és ez kulcsfontosságú előnyt jelentett.”

    „(Valtteri) Bottas tökéletes stratégiát futott a nehéz körülmények között: egykiállással két intermediate-es etappal.”

    „Sok más pilóta is késleltette a boxkiállást: azért is, mert nem volt egyértelmű, hogy a verseny végéig mennyire szárad fel a pálya, talán még egy utolsó slick gumis etapot is lehetővé téve.”

    „Az egész futamot az intermediates gumikon (melyeken elrajtoltak) teljesíteni azonban nem az volt, amit mi tanácsolnánk, sőt, néhány csapatot figyelmeztettünk is az ezzel járó potenciális kockázatra.”

    A Pirelli figyelmeztetése ellenére senki nem esett ki a versenyből. Idén ez volt a harmadik alkalom volt, hogy mind a 20 induló meglátta a kockás zászlót.

  • Albon: Hogy őszinte legyek, azt hittem megnyerhetjük

    Albon: Hogy őszinte legyek, azt hittem megnyerhetjük

    Ahogyan Max Verstappen, úgy Alexander Albon is egy rendkívül fordulatos, és részben hibákkal tűzdelt futamon van túl. Egy ideig, Verstappen forgása után, úgy tűnt sikerülhet neki a dobogó, sőt talán a győzelem is. Azonban Albon is megpördült, amivel elúsztak a Red Bull reményei.

    „Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Kicsit összezavart ez a verseny. A rajtunk eszméletlen pocsék volt, azonban utána jó tapadásunk lett, tudtunk harcolni, de a kiállásunk után, mikor az átmeneti esőgumikra váltottunk, még mindig hihetetlen nagy tapadásunk volt. Hogy őszinte legyek, azt hitem megnyerhetjük.” – mondta Albon a Sky Sports-nak a leintés után.

    „Volt egy kisebb megforgásom, de utána is jónak érződött az autó. Egy hosszú verseny volt, ahol természetesen bármi megtörténhetett. De, amikor felraktuk ugyanabból a keverékből a második szett abroncsot, egyszerűen megszűnt a tapadás. Szóval ezt a fejembe vésem, hiszen egy páratlan hétvége volt.” – zárta Albon aki végül a hetedik helyen ért célba a Török Nagydíjon.

  • Brazil Nagydíj: Albon nyerte az első szabadedzést

    Brazil Nagydíj: Albon nyerte az első szabadedzést

    Alexander Albon nyerte a szabadedzést, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Sebastian Vettel lett.

    Először a Ferrari két pilótája, Sebastian Vettel és Charles Leclerc merészkedett ki az eső áztatta pályára, őket a két Alfa Romeo követte. Az installációs körök megtétele és a próbarajtok után viszont visszahajtottak a pályára, így egy darabig a csönd uralkodott a brazil aszfaltcsíkon.

    A többi istálló a bokszutcából nézve szemlélte kimerészkedőket, a szerelők a vizet próbálták eltakarítani a kerékcserére kijelölt helyről, míg a mérnökök az időjárást jelző radart kísérték figyelemmel.

    A tétlenséget később a Haas és Romain Grosjean unta meg, a francia pilóta úgy döntött megnézni magának a pályát és teljesíti a ‘rendszerellenőrző’ körét. Az amerikai csapat próbálkozását látván Pierre Gasly, Nicholas Latifi és Kevin Magnussen is kimerészkedett.

    Az eső intenzitása csökkent, így a pályára is többen látogattak ki, felmérni a körülményeket.

    Hossza próbálkozások után megszületett az első mért kör is, amit Carlos Sainz teljesített.

    Fél óra elteltével Leclerc ugrott az élre, őt a McLaren spanyol versenyzője, Lando Norris és Pierre Gasly követte. A többi versenyző nem teljesített mért kört.

    Intermediate abroncsokra váltva már bátrabb lett a mezőny, egyre többen futottak mért kört, az élen a Ferrari német versenyzője tartózkodott, őt csapattársa követte mögöttük, Hülkenberg, Sainz, Ricciardo, Norris, Kvyat, Magnussen, Giovinazzi Russell, Gasly és Latifi volt a sorrend.

    Az utolsó fél órában mutatta meg magát a Mercedes, Valtteri Bottasszal, a finn gyors köre után azonnal az élre ugrott, míg Max Verstappen és Lewis Hamilton továbbra is a garázsban tartózkodott.

    Alex Albon az utolsó tizenöt percben kimerészkedett, és az intermediate gumikon azonnal az élre ugrott.

    Max Verstappen az ötperces jelzésnél lágy gumikon hajtott ki az aszfaltcsíkra, példáját Lewis Hamilton is követte, de Charles Leclerc, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas is hasonló módon cselekedett. A holland versenyző azonban megforgott és a bukótérben kötött ki, ezért inkább visszahajtott a holland a bokszba, Albon rosszabbul járt, ő a falat is eltalálta kicsúszása alatt, így az edzést piros zászlóval meg is szakították, majd később már nem indították újra.

    1 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing Honda 1m16.142s
    2 Valtteri Bottas Mercedes AMG Petronas Motorsport + 0.551s
    3 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari + 0.899s
    4 Charles Leclerc Scuderia Ferrari + 1.143s
    5 Carlos Sainz McLaren F1 Team + 1.644s
    6 Nico Hülkenberg Renault F1 Team + 1.757s
    7 Daniel Ricciardo Renault F1 Team + 1.843s
    8 Pierre Gasly Red Bull Toro Rosso Honda + 1.958s
    9 Daniil Kvyat Red Bull Toro Rosso Honda + 2.132s
    10 Lando Norris McLaren F1 Team + 2.417s
    11 George Russell ROKiT Williams Racing + 2.637s
    12 Kevin Magnussen Haas F1 Team + 3.105s
    13 Lance Stroll SportPesa Racing Point F1 Team + 3.272s
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing + 3.390s
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing + 3.458s
    16 Nicholas Latifi ROKiT Williams Racing + 3.868s
    17 Romain Grosjean Haas F1 Team nem teljesített mért kört
    18 Sergio Perez SportPesa Racing Point F1 Team nem teljesített mért kört
    19 Max Verstappen Aston Martin Red Bull Racing Honda nem teljesített mért kört
    20 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas Motorsport nem teljesített mért kört