Címke: Interlagos

  • Alonso alig várja, hogy normális motorral versenyezhessen

    Alonso alig várja, hogy normális motorral versenyezhessen

    Fernando Alonso nemcsak a futam utáni nyilatkozatában szúrt oda a Hondának, amikor figyelmeztette a Toro Rossót, hogy nagyon nehéz dolguk lesz jövőre a Honda erőforrással.

    2005 és 2006 vilábajnoka a Brazil Nagydíj leintését követően csapatrádión jelezte versenymérnökének, hogy a japánok elmúlt versenyhétvégéken mutatott javulása ellenére sem elégedett az erőforrás teljesítményével.

    „Szép verseny Fernando, nyolcadik hely! Majdnem elkaptuk… (Massát – a szerk.)” – mondta Alonso versenymérnöke.

    „Igen! Nagyon jó verseny volt, határozottan megérdemeltük a pontokat! Sokszor megérdemeltük volna idén, de ma meg is kaptuk őket. Nyilvánvalóan normális végsebességgel könnyedén ott lehettünk volna az első négy-öt hely valamelyikén. Szóval… A következő év mókás lesz!” – válaszolta Alonso.

    Mint azt a Forma-1-et követők szinte kivétel nélkül tudják: a McLaren 2018-tól – története során először – Renault motorokra vált, és három évnyi szenvedést követően szakít a Hondával.

    Alonso mindenesetre nagyot vívott korábbi Ferraris csapattársával, az utolsó előtti Forma-1-es versenyét teljesítő Felipe Massával. Szinte az egész versenyen kergette a hazai pályán versenyző brazilt, ám többek között a Honda sebességhátránya miatt sem tudta megelőzni.

  • Biztonsági aggályok miatt törölve a McLaren gumiabroncs tesztje Interlagosban

    Biztonsági aggályok miatt törölve a McLaren gumiabroncs tesztje Interlagosban

    Törölték a McLaren Pirelli gumiabroncs-tesztjét a folyamatos biztonsági aggályok miatt.

    A keddre tervezett teszten a fiatal brit, Lando Norris vezette volna a csapat autóját, azonban az esemény elmarad a Sao Paulo-i versenypálya környékén történt sorozatos biztonsági problémák miatt.

    Az F1-es brazil GP hétvégéjén a személyzetet érintő öt különálló incidensről értesülhettünk. A Mercedes-csapat minibuszát pénteken este fegyverrel kirabolták, mikor az elhagyta a pályát. A támadás során puskát szegeztek egy csapattagra, az értéktárgyakat ellopták. A Sauber, a Williams és az FIA személyzetét szállító járművek szintén célpontok lettek és a Pirelli személyzetét fuvarozó autóról is úgy tudni, hogy megtámadták vasárnap este a futam után.

    Ugyan fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be a verseny napján, de a keddi teszt törlése és a hétvégén elkövetett támadások összessége újabb kérdéseket vet fel az Interlagos-i esemény jövőjével kapcsolatban.

    Vasárnap az Interlagos-i pályáról való távozás után a Pirrelli furgonját ért rablási kísérlet következtében – egy olyan hétvége után, ahol hasonló dolgok történtek más csapatokkal – elhatározták, hogy törlik a McLaren csapattal október 14.-ére és 15.-ére (kedd és szerda) tervezett gumitesztet.- erősítette meg nyilatkozatában a Pirelli.

    „A McLaren, az FIA és a Formula 1 közösen döntött a McLaren és a saját személyzetének biztonsága érdekében, akik részt vettek volna a teszten.”

    A McLaren hozzátette: „Közösen döntöttünk a Pirellivel, hogy töröljük az Interlagos-i gumiabroncstesztet. Az embereink biztonsága mindig is kiemelt fontosságú volt, és a legfrissebb események miatt úgy éreztük, hogy felesleges veszélynek tennénk ki őket. ”

    Korábban (pénteken) a Mercedes-busz támadása után Lewis Hamilton újabb intézkedéseket követelt az F1-es csapatok védelme érdekében.

    „Megrémültem mikor hallottam, hogy mi történt” – mondta Hamilton. „Nagyon közel állok a srácokhoz, akiket megtámadtak, és nem tudjátok elképzelni, mit éreztek, vagy éltek át azokban a percekben. ”

    „Emellett az a leginkább frusztráló dolog, hogy már 10 éve vagyok a Formula 1-ben, és minden évben történik valakivel a paddockból hasonló eset.

    „Biztos vagyok benne, hogy ezzel a problémával már egy ideje harcol a kormány, de talán ezen a hétvégén sikerült olyan protokollt kialakítani, ami segítségükre lehet. Az egész paddockra ki kell terjednie, ez részben a Formula 1 felelőssége, de általában az emberek feje felett kell lépéseket tenni, hogy mindenki biztonságban maradhasson. Ne csak a főnökök álljanak védelem alatt, mindenki munkájára szükség van és fontos a csapattagok testi épségének megóvása.”

  • Massa szerint az erőszak nem veszélyezteti a Brazil GP jövőjét

    Massa szerint az erőszak nem veszélyezteti a Brazil GP jövőjét

    A legutóbbi, F1-ben dolgozókat ért erőszakos incidensek bizonyítják, hogy Brazíliának „fejlődnie kell”. Ezt a nézetet vallja a visszavonuló brazil versenyző, miután napvilágra került, hogy fegyveres rablók nem kímélték a Mercedes, a Williams csapat és az FIA munkatársait sem, mikor az Interlagos pályáról Sao Paulo-i szállodájukba tartottak.

    A világbajnok Lewis Hamilton is hangot adott haragjának a csapattagjait ért drámai események után. „Megrémültem.”, ismerte el a Mercedes pilótája a riportereknek. „Tíz éve vagyok a királykategóriában és az a legszomorúbb, hogy minden évben legalább egy ilyen incidens megtörténik valakivel a paddockból. Ez a Forma-1 felelőssége, és mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy mindenki biztonságban legyen” – tette hozzá Hamilton.

    Felipe Massa Sao Paulo szülötte, de szombaton elismerte a Globo-nak, hogy nem szándékozik visszatérni ebbe a nyugtalan városba, hogy családjával együtt itt éljen.

    „Ez annyira szomorú, és nem csak azok számára, akik elszenvedték a támadást, hanem a brazilok számára is, ami megmutatja, hogy az országnak milyen mértékben kell fejlődnie.” – mondta.

    Már felhők árnyékolják be az interlagosi verseny jövőjét, de Massa szerint a legutóbbi események nem jelentik egyértelműen azt, hogy az F1-nek megszűnt az együttműködése Brazíliával. „Versenyezünk Mexikóban, indultunk már Indiában, és nem tudom, hogy itthon veszélyesebb-e, mint az előbb említett két helyszínen. De ez egy megoldandó probléma azon emberek számára, akik felelősek az itt lévők biztonságáért.”

    „Imádom Brazíliát – folytatta Massa -, de ebben a pillanatban nem térnék vissza (itt élni). A fiam Monaco-ban tanul, három olyan nyelvet beszél, amelyek fontosak a jövője szempontjából. Talán a jövőben szeretnék visszatérni egy jobb és biztonságosabb országba” – tette hozzá.

     

  • Újabb rablótámadás volt Interlagosban

    Újabb rablótámadás volt Interlagosban

    Hiába a megerősített rendőri védelem, újabb rablótámadás történt a Brazil Nagydj helyszínén, ezúttal most a Sauber kisbusza volt az áldozat.

    Pénteken a Mercedes csapatot érte támadás – akkor lövések is eldördültek – ezt követően fokozták a városban a rendőri jelenlétet. Mindezt hiába, ugyanis szombat éjjel a svájci kis csapatot ért atrocitás. A Sauber busza kisebb sérüléssekkel megúszta a támadást, személyi sérülés nem történt.

    A buszon volt a csapat stratégája Ruth Buscombe, aki a Twitteren számolt be az incidensről. A beszámolója szerint két autó támadt rájuk, egyikük leakarta őket szorítani az útról, a másik pedig előttük haladt, ezzel megakadályozva a menekülést. Hozzátette még, hogy elég későn hagyták el a pályát, szerinte vagy követték őket, vagy pedig figyelmeztették a támadókat, hogy mikor hagyja el a busz a rendőri zónát.

    https://twitter.com/RuthBuscombe/status/929547030069940224

    A rendőrség a további ilyen esetek megelőzése miatt arra kéri a pályáról távozó újságírókat, csapattagokat, hogy minden olyan dolgot rejtsenek el (csapat logo, csapatruha, parkoló jegy, stb.) a szélvédőről vagy az autóról, amikből ki lehetne következtetni, hogy a pályáról érkeztek.

  • Megtámadtak egy Mercedes-buszt Brazíliában

    Megtámadtak egy Mercedes-buszt Brazíliában

    Fegyveresek támadták meg a Mercedes csapatának néhány tagját, amikor péntek este elhagyni készültek az interlagosi pályát.

    Ahogyan arról Lewis Hamilton beszámolt, a pályát éppen elhagyni készülő minibuszt egy fegyveres rabló tartóztatta fel, aki nem riadt vissza néhány lövés leadásától sem – de a csapattagok szerencsére sérülés nélkül megúszták az esetet.

    „Tegnap este a csapatom néhány tagjára fegyvert szegeztek, amikor elhagyni készültek a pályát itt Brazíliában” – tweetelte a brit. „Lövések is dördültek, egyiküknek pedig a fejéhez fogták a pisztolyt. Nagyon felkavaró ilyeneket hallani; arra kérlek titeket, mondjatok el egy imát a srácokért, akik profikhoz illően, a megrázkódtatás ellenére is itt vannak ma a pályán. Hasonló esetek minden évben megtörténnek itt. Az F1-nek és a csapatoknak tennie kell ez ellen, és nincsenek kifogások!”

    A Mercedes megerősítette Hamilton elbeszélését, továbbá annyit tett hozzá, hogy a rablóknak sikerült különféle értéktárgyakat ellopniuk, de mindenki „biztonságban és sértetlenül” megmenekült. A hírek szerint a bűnözők nem csak a Mercedest célozták meg, hanem a közelben haladó Williams- és FIA-autókat is, nekik azonban sikerült időben elmenekülniük, amikor az autókat feltartó piros lámpa zöldre váltott. Valóban nem ez az első eset, hogy Brazíliában atrocitások érik az F1-es közösséget: talán Jenson Button 2010-es megtámadása az egyik leghírhedtebb eset, akinek szintén sikerült kikeverednie a rablók kezei közül.

  • Interlagos vállalta a vízelvezetés megoldását

    Interlagos vállalta a vízelvezetés megoldását

    Az FIA megerősítette, hogy az Autódromo José Carlos Pace, népszerű nevén Interlagos versenypálya a hétvégi Brazil Nagydíjat megelőzően vállalta a munkálatok elvégzését a vízelvezetés javítása érdekében. A sport irányító testülete rámutatott, hogy a vízelvezetés hatékonyabbá tétele miatt olyan helyeken kell erre megoldást találni, „ahol a víz a tavalyi versenyen leginkább felhalmozódott”.

    A már meglévő elemek mögött telepítettek további vízelvezetőket a Descida (2-es) és Lago (4-es) elnevezésű kanyarokban, továbbá az Esse (8-as) és a Bico de Pato (10-es) kapott még.
    Emellett korszerűbb rázókövek is felkerültek az 1. kanyarban (Senna S), a 6.-ban (Ferradura), valamint a 8. és 10. kanyarokban.

    2016-ban a versenyt félbeszakította a tartósan esős időjárás. Számos esemény történt a pályán és két alkalommal piros zászlóval meg is kellett szakítani a futamot.

    A pénteki és szombati napokat várhatóan eső nehezíti majd, vasárnap előreláthatólag száraz és napos idő lesz.

     

  • Massa: Még nem tudom, legközelebb hol versenyzek majd

    Massa: Még nem tudom, legközelebb hol versenyzek majd

    Két dolog biztos jelenleg Felipe Massa életében a Brazil Nagydíj előtt: az utolsó hazai versenyére készül, és hogy jövőre biztos valahol versenyezni fog. Másodszor, és immáron véglegesen bejelentette a visszavonulását a Williams versenyzője, így vasárnap újra az érzelmeké lesz a főszerep Interlagosban. Massa a motorsport.com-nak nyilatkozott:
    „Egy részem legszívesebben sírna, mert azt hiszem, hogy még mindig versenyképes lennék egy top Forma-1-es autóban, másrészt jól érzem magam a Williamsnél. Minden történetnek azonban egyszer vége szakad, és az én részemről nem bántam meg semmit sem. Pont egy éve hasonló szituációban voltam, aztán hirtelen szólt a csapat, hogy jöjjek vissza. Nekem ez egy igazi megtiszteltetés volt, nagyra értékeltem. Egy évvel később készen állok arra, hogy egy másik utat válasszak, boldog vagyok azzal amit elértem, és amit tettem ebben a szezonban.”

    A 36 éves pilótának még nincs terve a jövőre nézve, de az biztos, hogy versenyezni fog azután is, hogy lelép a száguldó cirkusz színpadáról:
    „Sokakat érdekel, hogy hol folytatom majd, hol fogok versenyezni, de egyelőre ezt még korai lenne eldönteni. Most a szezonra kell koncentrálnom. Két versenyem még hátra van, ami fontos a csapatnak is, így majd meglátjuk. Minden lehetőséget meg fogok vizsgálni, amit kínálnak és kapkodás és stressz nélkül fogok dönteni, nem pedig úgy, hogy minden áron pályán kell lennem. Szeretek versenyezni, szeretem, ha versenyképes vagyok, ez az, amit el akarok érni. Új kalandba is belevágnék, egészen addig, amíg az professzionális színvonalú, és jó eredményekkel kecsegtet. Addig akarok versenyezni, amíg kedvem van hozzá, és azt az örömöt keresem, ami megvolt a karrierem során.”

  • Hülkenberg intergalgosi pole-jára emlékezik vissza

    Hülkenberg intergalgosi pole-jára emlékezik vissza

    Egy hét múlva a Brazil Nagydíjon mérkőznek meg a Forma-1 versenyzői. A Renault német versenyzője, Nico Hülkenberg visszaemlékezett a 2010-es brazil versenyhétvégére, ahol újonc évében pole pozíciót szerzett a Williamsszel. Bár győzelemre nem tudta váltani rajtelsőségét, és továbbra is győzelem és dobogós helyezés nélkül áll.

    „Különleges emlékeim vannak Interlagosból! Egyetlen Forma-1-es pole pozíciómat is itt szereztem, újonc évemben, és igazán csodálatos volt.” – mondta Hülkenberg. „Tökéletes kört raktam össze, a megfelelő időben a változó körülmények között, és több mint egy másodperc előnnyel pole-t szereztem. Igazán kiemelkedő momentuma a karrieremnek.”

    „2012-ben az élen voltam a verseny nagy részén, balszerencs, hogy végül nem lettem dobogós.”

    „A pályának akkora történelme van, főleg ha az ember belegondol a történeteibe, és abba, hogy hány bajnoki címet nyertek meg itt. Érezni a történelmet, és az érzelmeket, melyek a versenyzéshez tartoznak, és ezt nagyon szeretem. Ez az oka, hogy miért teljesítek itt mindig jól.”

    „A pálya rövid és bonyolult tud lenni jó kört menni rajta. Óramutató járásával ellentétes irányba haladunk rajta, nagyon huplis, és nagyon megterheli a nyakat! Minden a magabiztosságon múlik, főleg a középső szektorban.”

    „Nagyon különleges számomra, az egyik kedvenc helyem és versenyem a naptárban. Sao Paulo egy őrült város, és van benne valami, amit nagyon kedvelek. AZ ételek, az emberek, mind nagyon magával ragadó és egyedi élmény.”

  • A Pirelli érdeklődik Interlagos iránt

    A Pirelli érdeklődik Interlagos iránt

    A Pirelli vásárolhatja meg a Brazíl Nagydíjnak is otthont adó interlagosi versenypályát, állítja az olasz La Gazzetta dello Sport, miután Milánóba látogatott Sao Paulo polgármestere, Joao Doria.

    Doria állítólag találkozott Marco Tronchetti Proverával, a Pirelli elnökével.

    „Pirelli jelenléte elég erős Brazíliában és az F1-bem is, szóval találkozni akartam az elnökkel, hogy beszéljünk a pálya privatizációjáról.” – mondta Doria. „Azt mondta nekem (Tronchetti Provera), hogy felvetné a kérdést a kínai befektetőkenek.”

    Doria szerint „több csoport” is érdeklődik a pálya megvásárlása iránt.

    „A Pirelli támogatja a polgármestert abban, hogy befektetőket találjon.” – idézi a Pirelli közleményét az O Estado de S.Paulo nevű lap. „De a vállalat (Pirelli) jelenleg nem akar közvetlenül részt venni ebben.”

  • Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Feltehetően egy privát teszten kipróbálná a Williams csapat Robert Kubicát, mielőtt szerződést ajánlana neki 2018-ra. A Renault megkapta Carlos Sainzot egy évre, kölcsönbe a Red Bulltól, így a korábbi F1-es csapatánál bezárultak előtte az ajtók.

    Kubica ugyanakkor továbbra is eltökélt, és hosszas lábadozás után tér vissza a ralis balesetéből. Kikérte magát a Renaulttal kötött rövidtávú szerződéséből, valamint a regnáló világbajnok, és korábbi Williams versenyző, Nico Rosberg csatlakozott a lengyel menedzsmentjéhez.

    Most az AMuS és a Canal+ is azt jelentette, hogy lesz Kubicának egy titkos tesztje a csapattal, feltehetően Interlagosban. Ezen ott lesz Lance Stroll is, és az újonc kanadai egyrészt remek referenciaidőket állíthat fel, valamint jobban megismerheti ezt a versenyhelyszínt is, ahogy év közben volt erre példa már több privát alkalommal is. Stroll édesapja gazdag támogatásának köszönhetően biztosan marad a Williamsnél 2018-ban is, de nem biztos, hogy marad mellette a Valtteri Bottas helyére visszatért Felipe Massa.