Címke: Interlagos

  • Nőtt az esélye annak, hogy Interlagosban maradjon a Brazil Nagydíj

    Nőtt az esélye annak, hogy Interlagosban maradjon a Brazil Nagydíj

    Komoly löketet kapott Interlagos az ügyben, hogy sikerrel pályázzon arra, hogy a Brazil Nagydíj a jövőben ne költözzön át Rio de Janeiroba.

    A Sao Paulo-i tanács megszavazta az interlagosi pálya támogatását, hogy ne kelljen azt eladni, így a város megpróbálja bebiztosítani ott az F1 jövőjét

    Korábban a brazil elnök, Jair Bolsonaro jelezte, hogy lehetséges, hogy már jövőre Rióba helyezhetik át a Brazil Nagydíjat, noha ezt az információt a közönség szkeptikusan fogadta. Ehhez ugyanis még idén meg kellene építeni egy új versenypályát, ráadásul Sao Paulónak 2020-ra még szerződése van.

    Annak érdekében, hogy ez később se változzon, Sao Paulo városi tanácsa a koncesszió mellett döntött a privatizáció helyett. Ez nagyban növeli Interlagos F1-es naptárban maradásának esélyeit.

    „Nem kérdés, hogy Sao Paulo folytatni tudja a nagydíj rendezését.” – mondta Bruno Covas polgármester. „Megvan a biztonsági felkészültségünk, a szervezettségünk, rendszeresen végzünk karbantartásokat a boxutcában és a paddockban.”

    A Globo szerint Covas mindemellett arra kérte az elnököt, hogy egyenlő bánásmódban részesítse Sao Paulót és Riót az F1-es versenyrendezésre való pályázás kapcsán.

  • Interlagosnak szerződése van 2020-ra

    Interlagosnak szerződése van 2020-ra

    Sean Bratches, a Forma-1 marketingvezetője elmondta, Interlagos 2020-ban is tagja lesz a Forma-1-es versenynaptárnak, hiszen a pálya élő szerződéssel rendelkezik a következő esztendőre.

    Néhány nappal ezelőtt Jair Bolsonaro brazil elnök bejelentette, hogy 2020-tól már Rio de Janeiro rendezi a Brazil Nagydíjat, így jelen állás szerint jövőre két versenyt rendezhetnek a dél-amerikai országban.

    Bratches ezzel szemben nem erősítette meg a riói futamot, állítása szerint még semmi nincs aláírva.

    „Tárgyalunk egymással (Rio de Janeiróval – a szerk.). Minden szerződést tiszteletben kell tartanunk. Sao Paulóval 2020-ig van szerződésünk, de szó van a folytatásról” – mondta Bratches.

    „Olvastam a brazil elnök szavait, ami nagyon hízelgő volt. Brazília nagyon fontos piac az F1 számára, a televíziózást tekintve pedig első számú.”

    „Nagyszerű a történelmünk Brazíliában és sok évig akarunk még oda látogatni, legyen az Sao Paulóban vagy Rióban” – tette hozzá Bratches.

  • Vettelt valósággal sokkolta Interlagos távozása

    Vettelt valósággal sokkolta Interlagos távozása

    A háromszoros Brazil Nagydíj győztes Sebastian Vettel megdöbbenve értesült arról, hogy jó eséllyel elveszti a helyét a versenynaptárban Interlagos.

    Mint ismert, a brazil elnök nemrégiben maga jelentette ki, hogy Rio de Janeiroba költözhet akár már jövőre is a brazil Forma-1-es futam. Ezzel harminc év után köszönhet el Sao Paulo a száguldó cirkusztól.

    Ennek nem mindenki örül, köztük az a Sebastian Vettel sem, aki háromszor is nyert ezen a pályán.

    „Nem voltam felkészülve, hogy ez fog történni. Hallottam néhány pletykát, de ez lesokkolt. Interlagos egy nagyszerű helyszín, hatalmas történelemmel. A régi pálya még jobb is, mint a jelenlegi. Arra nem gondoltam volna, hogy ez a pálya kikerül. Nagyon várom már az itteni utolsó versenyt, ki tudja mi lesz a jövőben, ha visszajövünk?! Ez egy kiváló pálya, így ez szégyen. A régi dolgok rajongója vagyok, jó lenne ha mihamarabb visszatérnénk oda. Talán ha két brazil versenyünk lenne, mert a közönséges csodálatos ott.” – nyilatkozta a német világbajnok.

  • A brazil elnök szerint 2020-tól a Forma-1 Rio de Janieroba megy!

    A brazil elnök szerint 2020-tól a Forma-1 Rio de Janieroba megy!

    Jair Bolsonaro, Brazília elnöke szerdán közölte, hogy 2020-tól kezdődően a Forma-1 a hazájában Rio de Janieroban lesz, egy új pályán a városban.

    Annyit árult el, hogy az új versenyhelyszín Deodoroban lesz, ami a nyugati része a városnak, és hat-hét hónap alatt végeznének is vele, miután megtörténik majd az első kapavágás.

    Jelenleg a versenyt Interlagosban, Sao Paoloban rendezik.

  • Rio is rendezhet futamot, Carey a városban járt

    Rio is rendezhet futamot, Carey a városban járt

    Az a hír járja, hogy Rio de Janeiro Forma-1-es versenynek adhat otthont a közeljövőben.

    A jelenlegi Brazil Nagydíj helyszín felett sűrűsödnek a felhők, Interlagost hamarosan magánkézbe adják, és az a szerződése is nem sokára lejár, amit még Bernie Ecclestone-nal írtak alá. A Liberty Media jelenleg a pálya jövőjét vizsgálja át tüzetesen.

    Chase Carey múlt heti nyilatkozta is bizonyítja, hogy kétséges a sao paulo-i aszfaltcsík jövője: „Azt fontolgatjuk, hogy már meglévő, kevésbé vonzó versenyeket új, szórakoztatóbb futamokra cserélnénk.” Sőt, a brazil Globo értesülései szerint Chase Carey nemrég Rióban járt, a város pedig állítólag szívesen rendezne versenyt 2021-től. Az amerikai üzletember már egyeztetett is a kormányzó Luiz Fernando Pezao-val és más tisztviselőkkel arról, hogy pálya épülhet a város Deodoro nevű kerületében.

    „A Brazil nagydíj után Carey a városban aludt és hétfőn találkozók sora várt rá” – áll az értesülésben. Azt mondják, a száguldó cirkusz első embere a következőt mondta a kormányzónak: „Amikor fölkeltem, a tenger csodálatos látványa tárult elém, ekkor realizálódott bennem, hogy jó ötlet idehozni az F1-et.”

  • Hamilton készen áll a harcra Verstappennel a 2019-es bajnoki címért

    Hamilton készen áll a harcra Verstappennel a 2019-es bajnoki címért

    Lewis Hamilton elárulta, hogy reméli a Red Bull erős csomagot tud adni majd 2019-re Max Verstappennek, és így megküzdhet vele majd a bajnoki címért. Ők ketten már a Brazil Nagydíjon is parádéztak vasárnap, amiből Hamilton jött ki jobban, miután Verstappent egy bizarr balesetben elütötte a győzelemtől Esteban Ocon. Hamilton már régebbi gumikon volt amikor az élen harcoltak, Verstappen pedig gyakorlatilag az ötödik helyről jött fel az elsőre, ami remekül megmutatta a Red Bull versenyautó képességeit is, a Mercedes és a Ferrarik mellett.

    A Sky Sportsnak adott interjújában Hamilton közölte, hogy reméli azt, hogy a fiatal holland versenyben lehet majd a bajnoki címért, és hogy lenyűgözi őt Verstappen fejlődése, mióta 2015-ben csatlakozott a mezőnyhöz a Forma-1-ben:

    „Idén hihetetlenül erősek voltak már, és azt gondolom, hogy jövőre csak még erősebbek lehetnek. Ez remek a sportnak, és nagyszerű lesz a Red Bullnak, ha versenyre kelhetnek a Ferrarival és a Mercedesszel, de jöjjön csak minél több csapat. Max igazán jól vezet idén, ő egy igazán remek, tehetséges fiatal. Várom, hogy még sokat versenyezzek vele. A brazil hétvégén volt némi gondunk a motorral, így nem éreztem azt, hogy képes vagyok ellene harcolni a pályán, de már várom azt a napot, hogy ez is bekövetkezzen.”

    Annak ellenére, hogy megelőzte Hamiltont, Verstappen elesett a győzelemtől az Oconnal történt ütközése után, így a 2018-as bajnok nyert Interlagosban is.

  • Ferrari átszervezés: Rob Smedley visszatér?

    Ferrari átszervezés: Rob Smedley visszatér?

    A Ferrari változtat a felállásán, és a maranellói gárda bővíti a technikai divízióját, hogy még jobban teljesíthessenek a pályán, hiszen 2018-ban ez volt a leggyengébb pontjuk. Stratégiai hibák, olyanok, mint ami Japánban is történt abba az irányba terelték Maurizio Arrivabenét és a mérnökeinek valamint a menedzsmentet, hogy lépni kell. A tény az, hogy a vörös paripa alkalmas lenne a bajnoki címért folyó harcra, de a lehetőséget elpuskázták, hibák sorozatával, és emiatt most újra kell gondolni a csapat struktúráját. Ennek első jele Laurent Mekies érkezése, aki FIA-tól jön és a Toro Rosso alakulatánál is szolgált már.

    Ő válthatja Jock Cleart, aki a jövőben Charles Leclerc mellett dolgozhat majd szorosan. Ezzel azonban közel sincs vége még a változásoknak. A La Gazetta dello Sport szerint nem más tér vissza az istállóhoz, mint Rob Smedley, aki négy évig a Williamsnél szolgált, és az év végével elhagyja a briteket. Rá egyébként Stroll is számítana az újjáalakuló Force Indiánál, de Felipe Massa korábbi versenymérnöke akár újra Maranello felé veheti az irányt.

    A Sky ennyit tudott kiszedni Smedleyből, a jövőjével kapcsolatban:

    „Személyes és ugyanakkor profihoz méltó ambícióim vannak. Végeredményben azok a kihívások, amik a Williamsnél értek engem óriásiak voltak, és el kellett döntenem, hogy továbbra is ennek a része akarok-e lenni, vagy nem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért Lawrence Stroll is számol velem, és egyeztetünk. Nézzük meg, hogy ezen beszélgetések hova vezetnek az elkövetkezendő hónapokban, aztán amikor döntöttem, ti lesztek az elsők, akikkel közlöm majd az új helyem.”

    A Ferrarinál ugyan tagadják, hogy felvették volna a kapcsolatot Smedleyvel, pedig 15 évig részese volt a Scuderiának. Ismeri nemcsak a környezetet, de nagy tapasztalata is van onnan. Erről ennyit mondott:

    „Ott különféle dolgokat vizsgáltam, mint például a gumik használata, a verseny alatt használt eljárások, és hogy miképpen dolgozzanak a szerelők.”

    Annyit megerősített Interlagosban, hogy szeretne maradni a Forma-1-ben, és erre lenne is lehetősége. Már vannak előtte szerződések, de Smedley különleges garanciákat akar, és diplomatikusan csak ennyit mondott:

    „Ha kellek, a szabadságomat januárban Olaszországban töltöm. Jó helyzetben vagyok, ahol vannak emberek, akik akarnak velem beszélni, hát tegyük meg, semmit se zárok ki. A jövő év elején pedig tiszta fejjel hozok majd egy döntést.”

  • Brazíliában is Verstappen lett a nap versenyzője

    Brazíliában is Verstappen lett a nap versenyzője

    Immáron ez a harmadik szezon, mely során a Forma-1 minden versenyen megszavaztatja a rajongókkal, hogy melyik versenyzőt tartották a futam legjobbjának. Ez ugyanis nem minden esetben egyenlő a futamgyőztes személyével.

    A Brazil Nagydíjon, bár a Max Verstappen – Esteban Ocon affér nagy vihart kavart  és megosztja a véleményeket, a versenyen látottak alapján a rajongók a fiatal hollandnak adták a nap versenyzője címet.

    “A nap versenyzői” 2018-ban:
    • Brazil Nagydíj: Max Verstappen
    • Mexikói Nagydíj: Max Verstappen
    • Egyesült Államok Nagydíja: Max Verstappen
    • Japán Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Orosz Nagydíj: Max Verstappen
    • Szingapúri Nagydíj: Max Verstappen
    • Olasz Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Belga Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Magyar Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Német Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Brit Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Osztrák Nagydíj: Max Verstappen
    • Francia Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Spanyol Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Charles Leclerc
    • Kínai Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Bahreini Nagydíj: Pierre Gasly
    • Ausztrál Nagydíj: Fernando Alonso
  • Szenzorprobléma hátráltatta Vettelt

    Szenzorprobléma hátráltatta Vettelt

    Sebastian Vettel Ferrarija szenzorprobléma miatt nehezen vezethetővé vált a Brazil Nagydíjon, a helyzeten pedig a hátrányos gumitaktika sem segített.

    Vettel a második helyről kezdte meg a futamot, ám meglepően gyorsan visszacsúszott Valtteri Bottas, Max Verstappen és Kimi Räikkönen mögé, majd a felzárkózó Daniel Ricciardo is megelőzte. A német világbajnok problémái már a felvezető körön megkezdődhettek, amikor csak nagy nehezen tudta fokozatba rakni és elindítani a Ferrarit, és az éles rajtja sem sikerült túl jól. Bottas mellett egyetlenként az élmezőnyből kétszer is ki kellett állnia, de a friss gumik ellenére sem tudta felvenni a többiek tempóját.

    „A felvezető körön észleltük, hogy Seb autójának egyik szenzora nem működik megfelelően” – magyarázta Maurizio Arrivabene csapatfőnök. „Az egész verseny során a normálistól eltérő beállításokkal kellett mennie, ami nehezen vezethetővé tette az autót.”

    A Mercedes és a Red Bull szuperlágyas döntésével ellentétben a két Ferrari a lágy gumikon rajtolt, amit Toto Wolff a futam előtt a nyerő taktikaként jellemzett. Az első etap egy szakaszában valóban mintha elkezdtek volna elfogyni a többiek szuperlágyai, de ez rövid életű reménynek bizonyult, mert a piros papucsok a tervezettnél tovább bírták szusszal.

    „Mondjuk úgy, hogy a szuperlágyasok nem szenvedtek eleget” – mondta Vettel. „Két vagy három kör volt, amikor küszködtek és visszaesett a tempójuk; ekkor azt hittük, nekünk áll a zászló, de utána ismét felgyorsultak. A szuperlágy jóval gyorsabb volt [mint a lágy] és elég sokáig bírta. A verseny előtt szerintem senki sem gondolta volna, hogy egy szuperlágy/lágy taktika kivitelezhető, de végülis simán meg lehetett csinálni.”

  • Szafnauer cáfolja, hogy Ocon direkt lökte volna ki Verstappent

    Szafnauer cáfolja, hogy Ocon direkt lökte volna ki Verstappent

    A lekörözött Esteban Ocon az élen álló Max Verstappennek ütközött, mikor vissza akarta venni körét, így megfosztotta a hollandot a győzelemtől. A futam után Verstappen rögtön odament Oconhoz, és kis híján fellökte. Ocon a manőverért kapott büntetést, Verstappent pedig közmunkára ítélte az FIA a fizikai inzultusért.

    A Mercedes motoros Force India csapatfőnöke, Otmar Szafnauer pedig cáfolja a Red Bull tanácsadójának, Dr Helmut Markonak azon feltevését, mi szerint Ocon szándékosan ment neki Verstappennek, annak érdekében, hogy hozzásegítse Lewis Hamiltont a futamgyőzelemhez.

    „Egy Mercedes (junior) versenyző, akinek (Mercedes) ülést ajánlanak 2020-ra, belemegy az élen álló autóba? Hihetetlen!” – mondta Marko a Motorsport Magazinnak. „Valaki szólhatott volna neki, hogy ‘Helló, ő az élen álló, új gumijai vannak, ne támadd!’ És ez az idióta csak 10 másodpercet kapott, én eltiltásra számítottam.”

    Szafnauer azonban cáfolja azt, amire Marko utalt, és hangsúlyozta, hogy Ocon azt tette, amit mondtak neki.

    „Ez egy összeesküvéselmélet és kétlem, hogy egy versenyző, a 2020-as ülésére gondolna ilyenkor.” – mondta Sky-nak. „Abszolút nem. Esteban beszólt a rádin és azt mondta, hogy vissza tudja venni a körét, mert gyorsabb, és mi azt mondtuk, rendben, menjen. Ennyi.”

    „Gumik szempontjából előnyben volt akkor, öt-hat-hét-nyolc kör előnyünk volt a gumik kapcsán. Max bármilyen óvatos is volt a gumijaival, nekünk nem kellett úgy tenni.”

    „A szabályok kimondják, hogy visszaveheted a körödet és akkor ott Esteban sokkal gyorsabb volt, mint Max. Sajnos ő nem hagyott elég helyet a kanyarban és ez mindkettőjük versenyét tönkretette.”