Címke: Instagram

  • Egy éve működünk már Racingline.hu néven!

    Egy éve működünk már Racingline.hu néven!

    Jó hamar eltelt 365 nap a Racingline.hu életében, így ideje átnéznünk, hova jutottunk. Tavaly március végén állt le a régi oldalunk, és a célunk az volt, hogy immáron önállóan, függetlenül, mielőbb újra működhessünk. Még most is hihetetlen, hogy nulláról, másfél hónap alatt egy mai napig is működőképes rendszert hoztunk össze, különösebb technikai hibák nélkül. Pedig ez még a BKK-nak sem sikerült…

    Koránt sem vagyunk persze még készen, és vannak további ötleteink, hogyan tudnánk tovább fejlődni, és még jobb módon kínálni az autósportos tartalmakat. De az elmúlt egy év legnagyobb tanulsága számunkra persze, hogy ez közel sem gyerekjáték, ugyanakkor a jó hír az, hogy láthatóan jó irányba haladunk, és ebben nektek is nagy szerepetek van, amit ezúton is köszönünk.

    Amivel leginkább segíteni tudjátok a – korábbi nevünkön 9 évre visszanyúló – munkásságunkat, hogy minden platformunkon lájkoltok, követtek minket, és terjesztitek ezt ismerőseitek köreiben. Természetesen az a legszebb, ha kezdőoldalnak beállítjátok a weboldalunkat, de az is segíti azt, hogy jobban elérjen hozzátok minden friss autósportos hír, ha a Facebook oldalunkat beállítjátok, hogy elsőnek mutassa, mert hát elég kacifántos lett Zuckerbergék algoritmusa, mint az ismeretes. Instagramon minden képünk saját és egyedi, ami példátlan, Magyarországon mindenképp. De örömmel vesszük, ha Twitteren és YouTubeon is bekövettek minket.

    A szerény ünnepünkre való tekintettel pedig most feloldozást nyernek azok, akik az elmúlt években túl sokat rosszalkodtak a Facebook oldalunkon a nem megfelelő kommentjeikkel, reméljük, hogy az új lehetőséggel immáron jobban élnek. 😀

    Köszönjük még egyszer, hogy minket választottatok!

  • Ocon és Gasly a cannes-i vörös szőnyegen

    Ocon és Gasly a cannes-i vörös szőnyegen

    Esteban Ocon és Pierre Gasly is ellátogatott a Cannes-i Filmfesztiválra, és (feltételezhetően) barátnőikkel az oldalukon pózoltak a kameráknak, kiegészülve a Francia Nagydíj főnökével,  Gilles Dufeigneux-val és a Provence-Alpes-Côte d’Azur régió elnökével, Christian Estrosival kiegészülve.

    Érdekesség, hogy mindkét versenyző kiposztolta Instagramra a vörös szőnyeges képüket, de úgy vágták meg a fotót, hogy a másikuk ne legyen rajta. Ennek vélhetően az az oka, hogy a honfitársak már hosszú ideje nincsenek túl jóban.

    https://www.instagram.com/p/Bij1APZF68J/?taken-by=estebanocon

    https://www.instagram.com/p/Bij1tG1ja5e/?taken-by=pierregasly

     

  • Max Verstappen nosztalgiázik

    Max Verstappen nosztalgiázik

    Max Verstappen nosztalgikus hangulatba került. Legalábbis erre utal legutóbbi Instagram posztja, melyen ő szerepel, meg kissrácként, édesapjával, Jos Verstappennel.

    „Jelölj be valakit, aki mindig mögötted (melletted) áll.” – írta Max a fotóhoz.

    https://www.instagram.com/p/BhwcswOHtUh/

     

  • Ez volt a kedvenc képetek Instagramon, februárban

    Ez volt a kedvenc képetek Instagramon, februárban

    Februárban az alábbi Instagram posztunkat kedveltétek a legtöbben.

    A Racinglien.hu Instagram oldalán csakis saját tartalmakat, csapatunk tagjai által készített fotókat teszünk közzé! Kövessetek minket ott is: @www.racingline.hu

    https://www.instagram.com/p/Be8jOkzFHWR/?taken-by=racingline.hu

  • Ezért „takarította ki” Hamilton a közösségi oldalait

    Ezért „takarította ki” Hamilton a közösségi oldalait

    Lewis Hamilton elmondása szerint, az, hogy tavaly év végén lecsupaszította közösségi média oldalait, már régóta tervben volt.

    A négyszeres világbajnok az idei év kezdete előtt pár nappal törölt le mindent közösségi oldalairól, kicsivel az után hogy sok kritikát kapott amiért unokaöccsének megjegyzéseket tett.
    Hamilton azonban azt állítja, hogy a „takarítás” időzítése véletlenül esett egybe az unokaöccs-esettel, de nem amiatt lett minden törölve.

    „Eleve az év végére terveztük, hogy tiszta lappal indjuljon az év.” – mondta a Mercedes versenyzője.

    „Mindig nehéz változtatni, mert boldog vagyok. De furcsa időket él a világ, és a dolgokat talán jobban felfújják,mint a korábbi években, szóval ez kritikus időszak a világon.”

    Ennek ellenére Hamilton számára továbbra is fontos, hogy betekintést engedjen rajongóinak a magánéletébe, bár kisebb mértékben, mint korábban.

    „Személy szerint én szerintem továbbra is megmutatom majd, hogy mit csinálok. Csak azt hiszem egy kicsit tudatosabban döntöm majd el, hogy mit mutatok meg, és mit nem. Ez egyfajta kapu a rajongóimhoz, mikor épp nem versenyhétvége van, szóval az életem része marad.”

  • Lewis Hamilton visszatért!

    Lewis Hamilton visszatért!

    Az Instagramra… Lewis Hamilton még tavaly év végén tűnt el a közösségi oldalakról, Instagram és Twitter profiljáról minden bejegyzést törölt. Pedig ő volt a legaktívabb „instás” a mezőnyben. A kiváltó ok vélhetően az volt, mikor unokaöccséről tett közzé bejegyzést és kritizálta őt, ennek eredményeképp pedig sokan nemtetszésüket fejezték ki.

    Ma azonban újra jelentkezett a négyszeres világbajnok, és úgy fest szó szerint tiszta lappal kezdi az évet.

    „2018. Lehetőség arra, hogy az ember újra elérje minden célját, minden kihívását, minden álmát.” – írta Hamilton Instagramon. „Esély arra, hogy hajszold magad, a kemény munkára, a pozitív szemléletre, és mindenre, ami lenni akarsz, újra. Sosem fogok megállni, nincs célvonal. Csatlakozz hozzám idén, hogy túl érj a legvadabb álmaidon is.”

    https://www.instagram.com/p/BeBC-VNFFUy/?taken-by=lewishamilton

     

  • A Forma-1 a kanyarban sincs, a közösségi médiában

    A Forma-1 a kanyarban sincs, a közösségi médiában

    Az F1 legutóbbi jelentése szerint 11.9 millió követője van a szériának a Facebookon, Twitteren, Instagramon és a Youtubeon összesen, ami 54.9%-os növekedés 2016-hoz képest. Nagyot lépett előre a bajnokság a közösségi médiában és a digitális platformokon tavaly, feloldották részben a korábbi korlátozásokat, így a csapatok is már bátrabban használhatják és videókat is megoszthatnak.

    A videós tartalom a saját kezelésükben álló felületeken jellemzővé vált. Állításuk szerint a Facebookon töltött percek száma 1600%-kal nőtt 2016-hoz képest, a Twitteren pedig 64 millióan nézték meg a videóikat, ami 165%-os növekedés az egy évvel azelőttihez képest.

    A Williams korábbi technikai igazgatója, Pat Symonds specialistaként csatlakozott az F1 új vezetéséhez, és Ross Brawn irányítása alatt pont azon is dolgozik, hogy meghatározza a Forma-1 jövőjét. Szerinte sokkal többet is lehetett volna tenni:
    „Ha csak olvasod, akkor ez egy jó hírnek tűnhet, a valóság azonban az, hogy sehol sem vagyunk. Iszonyatosan hátul vagyunk. Ha csak a Facebookot nézed, akkor a Mercedes csapatnak sincs 10 millió követője, míg az FC Barcelonának 95.5 millió. A kanyarban nem vagyunk a Forma-1-gyel, de ez igaz a versenyzők tekintetében is.

    Lewis Hamiltonnak 4 millió követője van a Facebookon, Cristiano Ronaldonak 11.8 millió. Nagy utat kell bejárnunk még ezeken a területeken, de legalább már tisztában vagyunk ezzel. Fontos a Libertynek, hogy előrelépjünk, és azt hiszem, hogy Bernie ezt az egészet korábban fel sem fogta.”

    A Forma-1 vezetői tehát dolgoznak a közösségi médiás terveiken az elkövetkezendő évekre, és még komolyabb előrelépésre számítanak 2018-ban.

  • Kiderült, hogy Räikkönen maga kezeli-e Instagram profilját

    Kiderült, hogy Räikkönen maga kezeli-e Instagram profilját

    Kimi Räikkönen alig több, mint két hete regisztrált be Instagramra, és már több, mint 300 ezer követője van. Eddig mindössze kilenc posztot tett közzé, azokat azonban egyenként is több százezren figyelik és lájkolják.

    Az első néhány bejegyzés utá azonban sokan azt kezdték feltételezni, hogy a profilt talán nem is a finn versenyző kezeli valójában, hanem talán a felesége, Minttu, vagy a menedzsere, netán a Ferrari egyik sajtósa.

    Kari Hotkainen, aki épp Räikkönen életrajzi könyvén dolgozik, az Ilta-Sanomatnak arról számolt be, hogy Kimi valóban maga posztol. Azt teszi, amit ő szeretne, nem irányítottak a bejegyzések, a rajongók a valóságot látják a Ferrari versenyzőjének profilján.

    Räikkönen legutóbb vörös járgányairól posztolt.

    https://www.instagram.com/p/Bd7SJP4B5NT/?taken-by=kimimatiasraikkonen

     

  • Racingline.hu, már Pinterest-en is!

    Racingline.hu, már Pinterest-en is!

    Mint ismert, hazai autósportos terepen mi vagyunk az a weboldal, aki elsőként veti bele magát a különféle közösségi oldalak használatába.

    A legújabb ilyen felület, melyen megtaláljátok a Racingline.hu-t, a Pinterest. Nézegessétek a feltöltött képeket, melyekhez a legtöbb esetben egy link is társul, ennek megtekintéséhez klikkeljetek a kép alatti „Megnyitás” gombra!

    www.pinterest.com/racinglinehu/

    S hogy hol találtok még meg minket?

    • Instagram: @www.racingline.hu
      Facebook után ide posztolunk a leggyakrabban, és szigorúan csak saját, a Racingline.hu csapata által készített képeket teszünk közzé, természetesen versenyhelyszínekről.
    • Twitter: @racingline_hu
      Itt is megtaláltok minden bejegyzést, mely Facebook oldalunkon megjelenik. Itt is aktívkodjatok bátran, szoktuk csekkolni a kommenteket. 😉 Ezen kívül versenyek idején, fokozzuk az ottani aktivitást is.
    • Snapchat: Racingline.Hu
      Időnként itt is teszünk közzé tartalmakat. De ahhoz, hogy ezekről ne maradj le – mivel, hogy innen eltűnnek a bejegyzések – követned kell minket. 😉
    • Formulr: Racingline.hu
      Még ismerkedünk a felülettel, és próbálunk rájönni, miben más/jobb ez, mint az Instagram (azon túl, hogy kifejezetten autósportos). Mindenesetre aki jelen van az oldalon, kövessen minket bátran!
    • Youtube csatornánk mostanság nem olyan aktív, mint korábban volt, de ki tudja, meddig marad ez így, szóval ha nem akarsz lemaradni semmiről, klikkeljetek itt is a feliratkozás gombra! 😉
  • A tíz legolvasottabb cikk a Racingline.hu-n 2017-ben!

    A tíz legolvasottabb cikk a Racingline.hu-n 2017-ben!

    Eddig is minden évben a magunk szórakoztatására is megnéztük, hogy mely cikkeket olvastátok leginkább, így ezen szokásunkról nem szoktunk le 2017-ben sem. Racingline.hu néven függetlenedtünk, megújultunk és veletek együtt erősödünk, amit ezúton is köszönünk. Terveink szerint ahogy a Forma-1-ben is, némileg új alapokról kezdünk majd 2018-ban, így további meglepetésekre számíthattok majd tőlünk.

    Most azonban mindamellett, hogy minden kedves olvasónknak Boldog Új Évet kívánjunk, nézzük át újra 2017 top híreit! Ami igazán feltűnő, hogy a sláger a Forma-1, a top 10-ben is a királykategória hírei dominálnak.

    Kifejezett öröm számunkra az, hogy a 10. helyre egy igazi saját produkció került, hiszen gyakorlatilag mi voltunk az egyetlen online média Robert Kubica titkos hungaroringi tesztjén. Természetesen mi sem jutottunk be, hiszen a pályát kibérelte a Williams istálló, de a kerítésen kívül készített képeink is bejárták a világsajtót. Ezen időszakban hirtelen Lengyel- és Németországból keresték fel oldalunkat rengetegen, és használták fel engedéllyel a képeinket az adott nyelvű cikkeik illusztrációjaként. A jövőben is célunk az, hogy a lehető legtöbb helyszínről magunk tudósíthassunk első kézből, és ahhoz, hogy ez teljesüljön, tényleg Ti azzal tudtok leginkább hozzájárulni, ha minket olvastok!

    10. Exkluzív: Kubica ma tesztel a Williamsszel a Hungaroringen!

    Közismert tény a reklámszakmában, hogy nővel minden eladható, pláne ha még kellően kacér is. Nincs ez másképp Carmen Jorda esetében sem, akinek az autóversenyzői megítélése finoman szólva még a többi versenyző hölgy körében sem aratott osztatlan sikert. Ennek ellenére a szakmai előmenetele töretlen, hiszen már a FIA Női Bizottságának is tagja lett.

    9. Carmen Jorda egy szál csipke melltartóban és kigombolt blézerben érkezett egy gálára

    Kimi Räikkönen örökzöld téma, így a finn pilóta születésnapján sem feledkeztünk meg arról, hogy összeszedjük a közismert aranyköpéseit, amiket elsősorban a rajongói használnak előszeretettel, kvázi bibliai idézetekként. Most, hogy ráadásul az Instagramra is regisztrált pár napja, bizton állítjuk, hogy ezen gyűjtemény garantáltan tovább fog bővülni.

    8. 38 Kimi Räikkönen aranyköpés

    Michael Schumacher rajongóit is immáron négy éve tartja lázban az, hogy mégis milyen állapotban lehet a Ferrari és a Mercedes korábbi pilótája, hiszen a család illetve Sabine Kehm gyakorlatilag falat építettek köré. Épp ezért lehet érdekes az, ha esetlegesen a korábban újságíróként tevékenykedő menedzserasszony elszólja magát…

    7. Ez a megfogalmazás ok lehet a reményre, Michael Schumacher kapcsán?

    Ősszel derült égből villámcsapásként érkezett az a hír, hogy a politika is beleszólna az európai autósportba. Természetesen ahogy az várható volt, nem eszik annyira forrón a kását, mindenesetre akár megnehezíthetik, vagy ellehetetleníthetik csapatok, pilóták, szériák sorsát, ha a bürokrácia ilyen extra akadályokat gördít kedvenc szórakozásunk elé.

    6. Megszűnhet az autósport az EU-ban!

    Igazi komoly klikkháborút váltott ki az, hogy egy nemzetközi felmérés szerint immáron Lewis Hamilton a legkedveltebb figurája a Forma-1-nek jelenleg. A hazai Kimi klubok azonban megmutatták azt, hogy Magyarországon nem.

    5. ​Már nem Kimi a legkedveltebb pilóta, hanem…

    Robert Kubica visszatérési kísérlete a Forma-1-be már inkább illik egy brazil szappanoperába, ennek ellenére mivel még mindig nincs döntés, a téli holtszezon egyik slágertémája. Ennek adott egy újabb löketet a lengyel idén frissen igazolt menedzsere Nico Rosberg, amikor előállt egy olyan megoldással az egykori csapatának, ami miatt most a Williams januárra halasztotta a végső döntését.

    4. Rosberg ajánlatától újra gondolkodóba esett a Williams!

    Sajnos, ha autóversenyzőket baleset ér, akkor annak a híre jobban eljut olyan réteghez is akik egyáltalán nem követik az autósportot, mintha valami parádés győzelemről kell hogy hírt adjunk. A két versenyző egyébként felépült a kómából, és Luke Davenport már TCR-es autót is tesztelt novemberben.

    3. Súlyos baleset BTCC-ben, két versenyző kómában van

    Burleszke illő jelenet volt idén amit a Ferrarisok műveltek az Azeri Nagydíjon Kimi Räikkönennel, aki joggal akadt ki. Aki fel szeretné idézni a finn idegállapotát, és szavait, annak érdemes erre a cikkre klikkelnie!

    2. Óriási: Räikkönen üvöltött, hogy hozzák utána a kormányát!

    A győztesen pedig magunk is meglepődtünk, mert szinte fixre vettük, hogy valami Hamilton botrány, Kimi sajátos humor, vagy Alonso beszólás lesz a győztes, ehhez képest 2016 világbajnoka, Nico Rosberg esete okozta a legnagyobb botrányt és derültséget egyszerre.

    1. Rosberg sérülten adta vissza a bajnoki trófeát