Címke: Instagram

  • Minttu Räikkönen rajongói kérdésekre válaszolt

    Minttu Räikkönen rajongói kérdésekre válaszolt

    Minttu Räikkönen „fogadó órát” tartott, vagyis kivételesen ő ösztönözte Instagram követőit, hogy kérdezzenek tőle, ő pedig meg is válaszolta őket.

    Elmondta, hogy hetente 3-5 alkalommal, reggel edzéssel kezd, aztán a családjával tölti a napot, élelmiszerboltba megy – bár ezt nem szereti – mos, és hasonló átlagos dolgokat csinál.

    Többnyire az európai versenyekre kíséri el Kimit, mivel azok relatíve közel vannak az otthonukhoz. Kedvenc helyszíne Szingapúr, bár ezen a hétvégén kihagyja.

    A rajongók arról is megkérdezték Mrs Räikkönent, hogy miként tudja megállni, hogy ne szóljon vissza valami sértőt, ha az emberek sértően nyilatkoznak férjéről.

    „Én ismerem az igazi Kimit, szóval nem veszek mindent a szívemre, de egyszer-egyszer előjön belőlem a szicíliai.” – felelt Minttu nevetős hangulatjel kíséretében.

    Azt is megtudtuk, hogy azért kezdett el olaszul tanulni, mert szerinte az olasz a legszebb nyelv.

    Mint kiderült, a Räikkönen gyerekek folyékonyan beszélnek finnül és angolul is.

    „Kimi és én finnül beszélünk hozzájuk, de a csodás dadusunk angolul beszél, így ők (Robin és Rianna) folyékonyan beszélnek mindkét nyelven.”

    A kíváncsi rajongók megkérdezték azt is, hogy tervezik-e, hogy Rianna és Robin Räikkönenek legyen még egy kis tesója?

    „Most boldog vagyok ezzel a kettővel, de soha ne mondd, hogy soha. 😉 ” – érkezett a válasz, azonban egy másik kérdésre adott válaszából kiderül, hogy egy nap majd szeretnének egy husky-t.

    S hogy a feleség mit szeret a legjobban a férjében?

    „A humorát, hogy fantasztikus édesapa, és ahogy gondoskodik rólam. <3”

    Kiderült az is, hogy nagyon örül neki, hogy Kimi jövőre a Saubernél folytatja

  • Vettel: Nem celeb vagyok, hanem sportoló!

    Vettel: Nem celeb vagyok, hanem sportoló!

    Az, hogy 2018-ban egy Forma-1-es versenyző jelen van a közösségi médiában az természetes, kivéve Sebastian Vettel esetében. Kimi Räikkönen is sokáig tartotta magát távol ezen felületektől, végül csak beadta a derekát, és megtalálható az Instagramon. Így már egyedül csak Ferraris kollégája Vettel az a királykategóriából, aki továbbra is kivonja magát ebből.

    És ez így is marad. Vettel nem tesz semmit nyilvánosan az imidzse építéséért:

    „Nekem teljesen mindegy, hogy mennyire vesznek komolyan. Megpróbálok nem celebbé válni, hanem inkább arra vagyok büszke, hogy sportoló vagyok. Ha ezt megértik az emberek is, akkor az remek lesz. Ettől függetlenül mindenki azt gondol rólam, amit akar. Nem is szeretem azt a szót, hogy „celeb”. Sőt, sok olyan dolgot sem szeretek, amivel összefüggésbe hoznak. Sporolóként azonban sokkal boldogabb vagyok.”

    Vettel megjelenés szempontjából teljesen az ellentéte a bajnoki riválisának, Lewis Hamiltonnak. Ettől is érdekesebb a duójuk párharca. Az egyik oldalon ott egy showman, aki legszívesebben Hollywoodba költözne, a másik oldalon pedig ott egy családos ember, aki azt szereti, ha békén hagyják. Ehhez a német már csak ennyit tett hozzá:

    „Nagyon különbözünk. Ami minket összeköt, az a közös szenvedély. Ugyanakkor sok közös is van bennünk.”

  • Ezek voltak a kedvenc Instagram képeitek augusztusban

    Ezek voltak a kedvenc Instagram képeitek augusztusban

    Augusztusban is megnéztük, hogy melyik Instagram fotóinkat kedveltétek a legtöbben. Az első helyen Michelisz Norbi futott be, míg a másik legnépszerűbb képen a Renault 2019-es versenyzőpárosa látható.

    Kövessetek minket Instagramon is, ahol csak saját, kollégáink által készített képeket találtok! 😉 –> @www.racingline.hu

    https://www.instagram.com/p/BmOhOqvhR3M/?taken-by=racingline.hu

    https://www.instagram.com/p/BmBkbcgBBLX/?taken-by=racingline.hu

  • Kimi és Norbi volt a kedvenc júliusban

    Kimi és Norbi volt a kedvenc júliusban

    Már megszokhattátok, hogy minden hónapban megmutatjuk, hogy mi volt a legnépszerűbb fotó Instagram oldalunkon az elmúlt hónapban. Júliusban Michelisz Norbi, a Räikkönen rajongók és a Magyar Nagydíj boxutcalátogatása voltak a legkedveltebbek. Alább meg is mutatjuk a képeket!

    Kövessetek minket Instagramon (is), ahol csak saját, a Racingline.hu csapatának tagjai által készített képeket találtok! Ezen kívül érdemes figyelni minket az Insta sztoriban is, ahol olykor kérdéseitekre is válaszolunk! 😉

    https://www.instagram.com/p/BlufXamBDDy/?taken-by=racingline.hu

    https://www.instagram.com/p/BlQC8y5h8Z8/?taken-by=racingline.hu

    https://www.instagram.com/p/Blu5p_9h-My/?taken-by=racingline.hu

     

  • Hamilton elmondta, miért vette zokon a Sky-os közvetítést Hockenheimben

    Hamilton elmondta, miért vette zokon a Sky-os közvetítést Hockenheimben

    A Német Nagydíj után Lewis Hamilton Instagramon tette szóvá, hogy a németek nem igazán méltatták teljesítményét, annak ellenére, hogy a 14. helyről rajtolva tudott nyerni. Később a bejegyzést törölte.

    „Visszanéztem a versenyt, amit a pályán olyan nagyszerűnek éltem meg, de bizonyos dolgok nem voltak érzékelhetők (a tévés közvetítésben).” – mondta Hamilton már Magyarországon. „Volt egy pont, ahol három másodperccel jobb kört futottam, mint a többi versenyző. Nem mutatták meg, hogy értem ezt el az autóval, és hogy más íveket választottam.”

    Bár Hamilton úgy találta, hogy senki egy jó szót sem szólt róla a Sky közvetítésében, egykori csapattársa, Nico Rosberg valójában épp arról beszélt, hogy Lewist nem szabad leírni. Ennek ellenére Hamilton inkább törölte a kritikus bejegyzést.

    „Azért vettem le a posztot, mert aztán a közepe, vagy vége felé voltak jó kommentek is pár ex-F1-es versenyzőtől. Kemény munkájuk van abban, hogy leközvetítsék, mi zajlik a versenyen.”

  • Szokatlan dolgot tett Kimi Räikkönen!

    Szokatlan dolgot tett Kimi Räikkönen!

    Kimi Räikkönen tőle szokatlan dolgot művelt, ráadásul a közösségi médiában! Arra kérte Instagramon a rajongóit, hogy küldjenek neki kérdéseket, majd néhányra élő Instagram videó formájában válaszolt is.

    A videó során kiderült, hogy a finn versenyző egyik kedvenc trófeája az, amelyiket idén a Francia Nagydíjon kapott és egy gorillát ábrázol – mert az teljesen más, mint a többi.

    Az egyik kérdés az volt, hogy hova szeretne Räikkönen legszívesebben elutazni, de mivel amúgy is sokat utazik az F1 miatt, szeret szabadidejében inkább otthon maradni. Azonban elárulta, hogy még nem volt Minttuval nászúton, pedig már lassan két éve, hogy összeházasodtak.

    „Egy nap majd elmegyünk a Maldív-szigetekre.” – mondta.

    Persze a rajongók gyerekeiről, Robinról és Riannáról is kérdezték. Kimi elmondta, hogy Robin eléggé hasonlít rá, bár nem mindenben.

    „Robin beszédesebb.” – mondta a Ferrari versenyzője.

    Azt is elárulta, hogy Robin érdeklődik a motorsportok iránt, bár egyelőre inkább a motocrossal szimpatizál. De bármit is akar majd csinálni a jövőben, ő természetesen támogatni fogja.

  • Kommentár nélkül: Ryan Smith szakít a magyar csapatával…

    Kommentár nélkül: Ryan Smith szakít a magyar csapatával…

    Nem volt felhőtlen az igencsak szabadelvű angol versenyző Ryan Smith és magyar csapata kapcsolata az elmúlt három évben. Ezen időszak alatt volt már eladó is a kamion, és mindenféle pletykák érkeztek a kamion Európa-bajnokság paddockjából, amelynek annyi volt a lényege, hogy hiába vannak sikerek, vannak azért problémái egymással a feleknek.

    Ebben a kapcsolatban megtörtént már szinte minden, és annak az ellenkezője is, így a legbiztosabb az, ha megvárjuk, hogy mi történik hétvégén az angol bajnokság következő fordulójában, a Donington Parkban. Aztán hogy szeptember elején láthatjuk-e bármelyiküket is nevezőként Autodrom Mostban, az még a jövő zenéje…

    A volt (?) versenyző Instagramon megjelentetett kommentárjával kapcsolatban nem kívánunk állást foglalni, íme nyersen Ryan gondolatai:

    „A mai nekem is egy szomorú nap, mert 3 hihetetlen év után úgy döntöttünk, hogy otthagyjuk az Oxxo racing projektet. Röviden szeretném kifejezni ezen felületen a személyes köszönetemet a csapatnak a sikerekért amiket együtt elértünk, és az Oxxonak és a srácoknak is azt kívánom, hogy sikeresek legyenek a jövőben is, akármerre is vezet az útjuk. Nem tehetem, és nem is akarok belemenni részletekbe, de mindannyian nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy megoldást találjunk, de nem találtuk meg újra a közös nevezőt. Köszönöm a hihetetlen utazást, és hogy azon versenyzővé válhattam, aki ma vagyok.”

     

     

  • A nosztalgiáé volt a főszerep júniusban

    A nosztalgiáé volt a főszerep júniusban

    Június hónapban időutaztunk kicsit, legfőképpen a Kamion Eb hungaroringi versenyhétvégéje idején. A Rába-projekt pedig láthatóan nektek is nagyon bejött, hiszen az alábbi fotó volt a legnépszerűbb Instagram oldalunkon:

    https://www.instagram.com/p/BkLFBt5BMp9/?taken-by=racingline.hu

    De az ehhez kapcsolódó YouTube videónkat is nagyon szerettétek, és ha már itt tartunk, ajánljuk figyelmetekbe legfrissebb, Formula E-s videónkat is (alább), melyen többek között olyan nagy nevekkel is beszélgettünk, mint Emerson Fittipaldi, Felipe Massa, vagy éppen Max Biaggi!

     

  • Sebastian Vettel nem száll be az internetbe!

    Sebastian Vettel nem száll be az internetbe!

    Mi aztán tényleg mindent megpróbáltunk, a rajongók és persze a magunk kedvéért is, és győzködtük Sebastian Vettel urat, hogy ugyan legyen kedves már jelen lenni valamilyen digitális platformon. Mivel elég nehéz őt elkapni akár egy fél mondatra is, ezért tettünk és kérdésünk helyszíne ezúttal az osztrák verseny utáni sajtótájékoztató volt, ahonnan nem menekülhetett, így kénytelen volt erre is válaszolni.

    Követendő példának állítottuk elé Kimi Räikkönent, aki az év elején csak belecsapott a lecsóba, és csinált legalább egy Instagram fiókot, de a német pilóta hajthatatlan, és a Forma-1-es mezőnyből egyedüliként követhetetlen, mert nincs jelen semmiféle közösségi média platformon. A válasza azért annak a tudatában meglepő, hogy alapvetően (pláne ahhoz képest hogy német – a szerk.), kiváló humorral bír. Emlegetett csapattársa persze azért kuncogott egy sort, Vettel válaszát hallván tőle kettővel jobbra, mindenesetre Vettel így nyilatkozott a kérdésről nekünk:

    „Inkább valami hasznossal töltöm a szabadidőmet. Szégyen, hogy elvesztettem Kimit. Jó volt, amíg együtt voltunk ebben is, nem is tudom, hogy mi történhetett. Nem hibáztatok senkit sem, mindenki azt csinál, amit akar. Ez nem az én világom ugyanakkor, nem kell, hogy mindenfélét megosszak magamról. Amennyiben van valakinek kérdése, persze tegye fel azt, de nem motivál az, hogy eláruljam az embereknek, hogy hova megyek és mit csinálok. Kifejezetten unalmasnak találom ezt, szóval ezt nem nekem találták ki.”

  • Májusban ez a kép volt a kedvencetek!

    Májusban ez a kép volt a kedvencetek!

    Májusi Instagram fotóink közül hamar meg lett az abszolút favorit. A kedvenc képetek mindjárt egy május 1-jei fotó lett, mely a Nagy Futamon készült, és melyen épp René Rast ünnepelteti magát DTM-es Audija tetején. 🙂

    A Rast rajongóknak (és másoknak is) ezúton is üzenjük, hogy iratkozzanak fel a Racingline.hu YouTube csatornájára, hiszen hamarosan egy a hungaroringi DTM hétvégéről készült videóval jelentkezünk, benne Rast interjúval!

    Ezen kívül ne felejtsetek el követni minket Instagramon, ahova csak saját, csapatunk tagjai által készített fotókat töltünk fel a különféle autósportos eseményekről.

    https://www.instagram.com/p/BiPsuarBcfr/?taken-by=racingline.hu