Címke: innováció

  • Ismét a McLaren ír történelmet az autóépítésben

    Ismét a McLaren ír történelmet az autóépítésben

    A Forma-1-ben régóta elterjedt szénszálas technológiát először a McLaren használta, és ennek kapcsán most ők alkalmaznak először egy másik forradalmi megoldást is.

    A McLaren 1981-ben vetette be a fém- helyett szénszálas vázra épített autót, és ahogy megírtuk, már abban az évben a Brit Nagydíjon meg is szerezték első győzelmüket vele. A megoldás egyik előnye a tömegcsökkentés volt.

    A wokingi istálló bejelentette, hogy a V Carbon vállalattal együttműködve a következő versenyen, az austini USA Nagydíjon olyan szénszálas elemet vetnek be, amely újrahasznosított szénszálas alapanyagból készül; ilyenre még nem volt példa az F1-ben.

    Egyelőre természetesen nem valamelyik alapvető szerkezeti elemhez építik be, hanem a pilótafülke oldalánál a szponzormatricák elhelyezésére szolgáló egyik kisebb felületre. Az üzenet ugyanakkor egyértelmű, a fenntarthatóságot célozzák meg a lépéssel, és a McLaren azt reméli, az évtized végére olyan autót tudnak építeni, amely teljes mértékben újrahasznosított anyagokból készül.

    A McLaren közleménye szerint a V Carbon által biztosított megoldásnál a szénszálak az eredeti erősségük 85%-át megőrzik, amit az F1-ben számos területen hasznosíthatnak.

    A McLaren azt várja el Norristól és Piastritól, hogy vonják kérdőre a döntéseket

  • Wolff meglepődött azon, hogy Binotto már megnevezte ki lesz az első számú versenyzőjük

    Wolff meglepődött azon, hogy Binotto már megnevezte ki lesz az első számú versenyzőjük

    Toto Wolff bevallotta, meglepte az a hír, hogy Mattia Binotto az év ilyen korai szakaszában kijelentette, Sebastian Vettel lesz az első számú pilótájuk.

    A téli spekulációk után, amik arról szóltak, hogy Charles Leclerc rögtön harcba száll a bajnoki címért, ám Binotto gyorsan tisztázta a csapaton belüli erőviszonyokat azzal, hogy elmondta, a német versenyző fog prioritásokat élvezni, legalábbis a szezon elején biztosan.

    ,,Mattia ijesztő feladatok előtt áll, és ahogy látom, ő a saját útján akar járni. A csapaton belüli sorrend mindig is egy vitatott téma volt, és egy ilyen kijelentést tenni az év elején, nos, az nem semmi.” – osztotta meg véleményt Wolff.

    Az osztrák csapatfőnök ugyanakkor jó döntésnek gondolja azt, hogy Binottot tették a távozni kényszerülő Maurizio Arrivabene helyére.

    ,,Évek óta ismerem Mattiat, láttam őt motorfelelős mérnökként, a technikai részleg igazgatójaként, most pedig csapatfőnök lett. Ő egy villámgyors fickó, aki pontosan tudja, hogy mit csinál.”

    Vettel tegnapi leggyorsabb köre lenyűgözte a Mercedest is, vajon ez azt jelenti, hogy az Ezüst Nyilaknak tartania kell attól, hogy a fő riválisuk átlépte őket?

    ,,Mindig is izgalmasnak találtam a szabályváltozásokat, mert ilyenkor különböző módon értelmezzük őket, például ott van a Ferrari és a Sauber (Alfa Romeo), nekik más az első szárny kialakításuk, mint a többi riválisnak. Rengeteg innovációt látok, amiből pár fennakadtak a radarjainkon, másrészről nem hagyjuk, hogy ezek összezavarjanak minket. Mi mindig a fejlődés irányába mozdultunk az autónkkal kapcsolatban, a legtöbb változást, ami eszközöltünk, rejtve vannak. Jó csomagunk van, ám hogy, hova fog minket juttatni, azt senki sem tudja megmondani jelenleg. A világbajnokság szempontjából nincs arra garancia, hogy az eddigi pozíciókban tudunk maradni, és ezt az állítást a Ferrari első napi teljesítménye is alátámasztja.”

  • Az F1 előzési szimulációval segítené az új pályák tervezését

    Az F1 előzési szimulációval segítené az új pályák tervezését

    A Forma-1 elsőként mutatott be előzési szimulációt, aminek segítségével olyan pályák kerülhetnek megalkotásra, ami élvezetesebbé teszik a versenyeket, árulta el Pat Symonds.

    A sportág irányítói elhatározták, hogy létrehoznak, egy munkacsoportot melynek segítségével megpróbálják az autóversenyzést jobbá tenni, az egyik ilyen csoportnak a vezetője Pat Symonds. Az Autosport International Show-n elmondta az új technológiát a pályák megalkotásánál fogják használni, sőt a rendszer már a Vietnámi Nagydíj pályájának nyomvonalán is dolgoztak, ami a tervek szerint 2020-ban fogja először fogadni a mezőnyt.

    Abu Dhabiban is használni kívánják a rendszert kisebb módosítások miatt, ugyanis a Yas Marina szigeten nem egyszer fordult már elő, hogy előzésmentes versenyt láttak a nézők.

    ,,Létrehoztuk, a világ első előzési szimulációját. Ez a művelet rendkívül bonyolult, ha úgy vesszük egy kör megtétele is órákat vesz igénybe. Nagyon-nagyon komplex szimuláció, ami realisztikusan modellezi az autókat a gumik viselkedését és más hasonló aspektusokat. Már használjuk, az új pályák megalkotásánál valamint be akarjuk vetni a régiek módosításához is. Vietnámban már ennek a rendszernek a segítségével megérthetjük, hogy mi kell ahhoz, hogy remek versenyeket lássunk. Úgy gondolom, hogy a vietnámi pálya kiváló lesz, szerintem igazán szoros csatákat fogunk látni rajta.”

    Lucas Di Grassi Formula E bajnok egy értekezésben arra tért ki az Autosport Engineeringben, hogy többet kellene foglalkozni azzal, hogy a pályák megalkotásánál az előzési pontokra és kanyarokra kellene fektetni a hangsúlyt, Symonds igy válaszolt:

    ,,Amit Lucas gondol, az helyes, többféle nézőpontból is, de ahogy már említettem, ha tudományos válaszunk meg van, akkor a bizonyíték is meg lesz. Sokféle teóriát hallottam azzal kapcsolatban, hogy lehetne többet előzni ezekkel az autókkal, mindenki azt mondja, hogy a mechanikai tapadást kell növelni, ezt újra és újra előhozzák, ám most már meg van hozzá a tudomány, amit be is fogunk vetni.”

  • Az okos közlekedés legnagyobb innovációs fórumát rendezik meg Budapesten

    Az okos közlekedés legnagyobb innovációs fórumát rendezik meg Budapesten

    Nemzetközi és hazai szakértők, vezető politikusok és gazdasági döntéshozók részvételével rendezi meg a harmadik think.BDPST innovációs konferenciát 2018 márciusában az Antall József Tudásközpont, együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával – jelentette be Antall-Horváth Veronika, a Tudásközpont igazgatóhelyettese.

    Az autóipar ma Magyarországon közel 20 ezer embernek ad munkát, a hazai export 20, illetve a GDP 5 százalékát adja, az ágazat 7 év alatt 1700 milliárd forintról 4100 milliárd forintra nőtt 2017-re. A visegrádi országokban – Lengyelország kivételével – a járműgyártás a legfontosabb ágazat: évente 3,5 millió járművet gyártanak a régióban, ami az európai gyártás 20 százalékát adja, a beruházásokért pedig folyamatos verseny zajlik, nemcsak az egyes országok, hanem a különböző régiók között is.

    A digitalizáció, a közlekedés és a szállítmányozás fejlesztései, az e-közlekedés és az önvezető autók alapjaiban változtatják meg világunkat és a régió számára is kivételes lehetőségeket teremtenek – az Antall József Tudásközpont (AJTK) által szervezett, harmadik think.BDPST konferencia fő témái között is ezek a területek szerepelnek. A konferencia díszvendége Dél-Korea.

    A think.BDPST 2018. március 28–29. között immár harmadik alkalommal hozza Magyarországra az innováció legfontosabb szereplőit. Az évente megrendezett stratégiai innovációs fórum célja, hogy elősegítse a közép-európai régió fejlesztését, a legnevesebb politikai, tudományos és gazdasági szereplők bevonásával erősítve az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti együttműködést. A régió legjelentősebb, a magyar fővárosban rendezett szakmai eseménye lehetőséget teremt Magyarország, a térség, valamint az Európai Unió innovációs lehetőségeinek újragondolására.

    „A járműgyártás és a szállítmányozás új technológiái nemcsak hatékonyabbá teszik az áruk és emberek mozgását, de a fejlesztések és az innovatív technológiák révén hatalmas gazdasági potenciált rejtenek a visegrádi országok számára” – mondta Antall-Horváth Veronika. „Egy, a think.BDPST-hez hasonló magas szintű fórum elindítását indokolja, hogy bár Magyarország eddig is jelentős eredményeket ért el az autóipari innováció területén, a folyamatos globális versenyben az együttműködés hatalmas versenyelőnyt jelenthet a térség országai számára.”

    „Nagy örömünkre Dél-Korea, a világ egyik legfontosabb innovációs centruma elfogadta felkérésünket és a konferencia kiemelt partnerországa lesz” – hangsúlyozta Varju Krisztina Dóra, a magyar V4 elnökség miniszteri biztosa. „Az országgal nem csak magyar-koreai kétoldalú alapon, de V4-es keretben is kifejezetten széleskörű az együttműködés. A magas színtű, miniszterelnöki és külügyminiszteri találkozókon túl Korea többek között támogatja a Nemzetközi Visegrádi Alap munkáját, rendszeresek a konzultációk a kutatás-fejlesztés terén megvalósuló tapasztalatcsere érdekében, míg a visegrádi országok a közép-európai demokratikus, piacgazdasági tranzíciós tapasztalatok megosztásával járulnak hozzá koreai szakértők ismereteinek bővítéséhez” – tette hozzá.

    A think.BDPST konferencia már visszaigazolt előadói között szerepel többek között Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter; Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD melletti Állandó Képviseletének vezetője, Magyarország OECD- és UNESCO-nagykövete; Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke; Jacob Cohen, a NASA Amnes kutatóközpont vezető kutatója; Karel J. Gota, az Indeed Innovation vezérigazgatója; Chang Woon Lee a koreai közlekedési intézet elnöke; Prof. David Winickoff, az OECD bio-, nano- és konvergencia-technológiákkal foglalkozó munkacsoportjának titkára; John Ford, a GE Hungary Digital Hub igazgatója; Lord David Willetts, a UK Research and Innovation igazgatósági tagja; Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója.