Címke: infláció

  • A Forma-1-re is hat az infláció, de megbirkózik a válsággal

    A Forma-1-re is hat az infláció, de megbirkózik a válsággal

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali úgy véli, hogy a Forma-1 átvészelheti a közelgő globális recessziót.

    A sportág bevételei az utóbbi időben csökkentek, de a Liberty Media szerint ez többek között olyan tényezőknek köszönhető, mint például az Orosz Nagydíj megszüntetése.

    „A látogatottság növekedése egyszerűen csodálatos, ami a Forma-1-et illeti, elsősorban az új közönség számára” – mondta Domenicali a Wall Street pénzügyi elemzőinek.

    „Amit elmondhatok és megoszthatok önökkel, az az, hogy már most hihetetlenül sok előregisztrációt látunk a jövő évi jegyértékesítéssel kapcsolatban. Ez tehát jó jel.”

    A csapatok számára azonban a költségek az egekbe szöknek – a költségvetési sapka ellenére is. Az Auto Motor und Sport azt állítja, hogy az infláció miatt a plafonnak 150 millió dollár fölé kellene emelkednie, hogy kezelhetőek legyenek a költségek.

    Domenicali elismeri, hogy a világ recesszióval néz szembe.

    „Európában, ahol élek, egyértelmű, hogy zajlik ez a recesszió” – mondta. „De úgy gondolom, hogy az a mód, ahogyan felépítettük magunkat, ahogyan az üzleteket kötöttük, az megvéd minket, és lehetővé teszi, hogy jó irányba haladjunk.”

    „Mivel világbajnokságról van szó, szét tudjuk teríteni a világban annak kockázatát, hogy egy ilyen helyzetet kezeljünk. Másrészt az a tény, hogy hosszú távú megállapodásaink vannak, csökkenteni fogja ezt a kockázatot.”

    „És nem kihívásként, hanem nagy lehetőségként tekintünk arra, hogy előrelépjünk abban, hogy maximalizálni tudjuk a bevételeket, és monetizálni tudjuk a bevételt, amit az a tény eredményez, hogy a Forma-1 egyre vonzóbbá vált” – tette hozzá az olasz.

  • Horner: Az élcsapatok biztosan átlépik a költségkeretet

    Horner: Az élcsapatok biztosan átlépik a költségkeretet

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner figyelmeztetett, hogy néhány F1-es csapat kihagyhat pár futamot a szezon vége felé a költségvetési határ miatt, de most azt állítja, hogy a nagy csapatok valóban meg is fogják szegni azt.

    A Red Bull, a Ferrari és a Mercedes képviselői a Monacói Nagydíjon újságíróknak azt állították, hogy lehetetlenné vált a korlátok között maradni, ami szerintük egy vis maior helyzet. Az 5%-nál kisebb szabálysértések a pénzügyi szabályzat szerint minimálisnak számítanak, a büntetéseket még nem határozták meg. Horner, a múlt hétvégén arra figyelmeztetett, hogy a csapatoknak akár négy futamot is ki kell hagyniuk ahhoz, hogy a költségplafon alatt maradhassanak:

    „Azt hiszem, hogy minden bizonnyal az összes nagy csapat átlépi idén a 140 millió dolláros felső határt. Senki sem tudhatta előre, hogy a világesemények ilyen inflációt eredményeznek. Még azt sem jósolhatjuk meg, hogy az év második felében mekkora lesz ez az infláció. Látjuk, hogy a közüzemi számlák az egekbe szöktek. Hová fog ez még fejlődni a következő hat hónapban? Szükségünk van arra, hogy a minket felügyelő FIA mielőbb lépéseket tegyen ezen ügyben.”

    A kisebb csapatok azzal érveltek, hogy a gazdagabb csapatoknak inkább kevesebbet kellene költeniük a fejlesztésekre, mintsem magasabb határt követelniük. Rámutattak, hogy a felső korlátot azért hozták létre, hogy segítsen kiegyenlíteni a versenyfeltételeket.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur elutasította a vis maior érvet. Azt mondta, a legjobb megoldás az lenne, ha az élcsapatok kikapcsolnák szélcsatornáikat, és nem hoznának fejlesztéseket minden versenyre.

    Horner szerint nem helyes, hogy a kisebb költségvetésű csapatok „sakkban tartják” azokat, akiket ez talán nem érint. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is azt mondta, igen biztos abban, hogy az alakulata megszegi a felső határt:

    „Nem hiszem, hogy számunkra és sok csapat számára nincs mód arra, hogy határon belül maradhassunk. Ugyanakkor elbocsátani embereket sem hiszem, hogy ez a helyes megoldás.”

    Horner elmondta, hogy az elbocsátások is pénzbe kerülnek, és „csak annyi kar van a tarsolyodban, amennyit meg tudsz húzni”, hogy csökkentsd az állandó költségeket, például a szállítási és alkatrészek ára. Andrew Shovlin, a Mercedes pályamérnöki igazgatója szerint a kihívás azzal a kockázattal jár, hogy végül megoldhatatlanná válik:

    „Az emberek a fejlesztési költségvetésről beszéltek, de ebből a keretből biztosítjuk a versenyen használt alkatrészeket is. Tehát ez nem egy hatalmas pénzösszeg, amit csak szélcsatornára vagy gyorsabb alkatrészekre költünk. Sokkal kevesebb tartalék alkatrész van nálunk, mint régebben. Minden hétvégén olyan helyzetbe kerülünk, amikor komoly incidensek miatt vagy nem tudunk pályára lépni, vagy tényleg össze kell raknunk egy autót.”

  • Infláció: Akár versenyeket is hagyhatnak ki az F1-es csapatok az év végén

    Infláció: Akár versenyeket is hagyhatnak ki az F1-es csapatok az év végén

    Vészjósló kijelentést tett a listavezető Red Bull csapatfőnöke Christian Horner, a brit szerint ugyanis a költségvetési sapka és az elszálló infláció miatt akár az is előfordulhat, hogy az szezon utolsó részében akár versenyeket is kihagyhatnak bizonyos csapatok.

    Idén került bevezetésre a Forma-1-ben a költségvetési plafon, ami megszabja, hogy minden istálló maximum 145 millió dollárból gazdagodhat egy évben, amelyet a következő évben tovább csökkentenek 5 millióval.

    Ezt az összeget azonban még a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború előtt határozták meg, ám az előbbi két esemény komoly hatással volt a világgazdaságra. Csak idén a globális infláció eléri a 10%-ot, amivel a csapatok költségei óriási és nagyon gyors mértékben ugrottak meg. Noha az FIA ígéretet adott arra, hogy a limittel igyekeznek majd az inflációhoz igazodni, ennek ellenére Christian Horner úgy véli, a csapatok nagy része év végére akár komoly bajba is kerülhet.

    „A tíz csapatból hétnél előfordulhat, hogy az utolsó négy futamot ki kell majd hagyniuk, hogy beleférjenek a keretbe. Nem csak a nagy csapatokról van szó, hanem a középmezőnybeli gárdákról is, meg mindenkiről, akik az infláció miatt szenvednek.” – idézi a britet a BBC.

    „Az FIA feladata ezzel foglalkozni. Tudom, hogy nagyon komolyan veszik ezt a témát. Az energia árak, a megélhetés költsége mind-mind exponenciálisan emelkedik és ez alól az F1 sem jelent kivételt. A szállítási díjak a négyszeresükre emelkedtek és ezt nem tudjuk kontrollálni.” – tette hozzá.

  • Horner szerint az F1-nek reagálnia kell az inflációra

    Horner szerint az F1-nek reagálnia kell az inflációra

    Az orosz-ukrán konfliktus által súlyosbított globális inflációs válság várhatóan hatással lesz a Forma-1-re is.

    A Red Bull főnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a drasztikusan emelkedő árak mindenhol „valódi problémát” jelentenek majd a sportág számára is, a 140 millió dolláros költségvetési sapka szabályai mellett.

    „Már most látjuk a következményeket a légi áruszállítás árainál” – mondta.

    „Szerintem ez egy nagyon komoly probléma, amit meg kell vizsgálni és kezelni kell, mert hatással van az emberek munkájára és életkörülményeire.”

    „Úgy látom, hogy a szabályozó hatóságnak kötelessége sürgősen megvizsgálni a kérdést, hogy megoldást találjon rá.”

    Úgy vélik, hogy Horner a  költségvetési plafon 145 millió dollárra emelését szorgalmazza.

    „Nyitott vagyok a vitára és a megoldásokra, a lehetséges kiigazításokra, amíg ez ésszerű határokon belül marad” – mondta.

    Az F1 költségvetési plafonja a tavalyi 145 millió dollárról 140 millió dollárra csökkent 2022-re, és jelenleg úgy tervezik, hogy 2023-ra további 5 millió dollárral, 135 millió dollárra csökkentik majd.