Címke: IndyCar

  • Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    A korábbi Forma-1-es pilóta Romain Grosjean szerint Fernando Alonso Amerikai Nagydíj utáni büntetése körüli felhajtás „vicc”.

    A legtöbb bennfentes egyetért abban, hogy az FIA, a versenyfelügyelők és a versenyigazgatók nem dicsérhetik meg magukat az idei szezonban, amikor a döntések meghozataláról volt szó.

    Az Alpine tiltakozott Fernando Alonso nagy visszhangot kiváltó büntetése ellen Austinban, miután a Haas panaszt tett, hogy valójában büntetést kellett volna kapnia azért, mert csak egy ép tükörrel szerzett pontot. Alonso szerint a csütörtökön a mexikói meghallgatás „nagyon fontos nap volt a sportágunk számára”:

    „Nem érdekel a hetedik hely, mert nem a világbajnoki címért küzdök. De ha ezek a büntetések folytatódnak, akkor szerintem egy olyan dobozt nyitunk ki, amit nem akarunk kinyitni.”

    Az említett csütörtöki meghallgatáson az FIA eredetileg úgy nyilatkozott, hogy az Alpine óvása elfogadhatatlan. Később jött a fordulat, és egyetértett a Renault tulajdonában lévő csapattal, hogy a Haas csupán percekkel mulasztotta el az óvási határidőt. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner az FIA versenyigazgatóját okolja persze ezért:

    „Csalódottak vagyunk, hogy ebben a sportágban magas rangú tisztviselők mondanak valamit, majd nem követik a saját utasításaikat. A versenyigazgató rossz információt közölt velünk. Remélem, hogy minden megoldódik, mert a közönség elégedetlen, hogy a versenyzőkkel különféleképpen bánnak.”

    A Forma-1-es újságírók kénytelenek részletesen foglalkozni az FIA döntéshozatalának gyakran bohózatba illő és bonyolult apróságaival. A Haas korábbi versenyzője, Grosjean pedig röhejesnek véli az Alonsót érintő legutóbbi epizódot. A ma már Indycar-pilóta a francia L’Equipe-nek ennyit mondott:

    „Azzal, hogy túl jól akarja csinálni a dolgát, szerintem az FIA feleslegesen bonyolítja a feladatát. Egyre többször kerülnek tarthatatlan helyzetbe. Először ott volt a suzukai daru, ahol ahelyett, hogy csak elismerték volna, hogy „hibáztunk”, kitaláltak egy egész ultrakomplex eljárást, ami nem teszi gördülékenyebbé a döntéseiket. Az ékszerekkel kapcsolatos dolgot is erőltették, amikor a bal kezemen az egyetlen meg nem égett bőrfelületet pont a jegygyűrűm őrizte meg. Tehát ez is csak egy újabb felesleges harc volt.”

    Grosjean: „az én hibám”, hogy nem volt még Mercedes-teszt

  • Elismerte a Williams, kénytelen B-tervvel is készülni, ha…

    Elismerte a Williams, kénytelen B-tervvel is készülni, ha…

    A Williams elismerte, hogy a 2023-as versenyzői felállással kapcsolatban lehet, hogy egy „B-tervre” lesz szüksége.

    A brit csapat ugyan Austinban közölte, hogy Nicholas Latifi helyére jövőre az amerikai Formula 2-es versenyző Logan Sargeant érkezik – de csak akkor, ha megkapja a szuperlicencet.

    Ez feltehetően teljesülni fog, főleg azért, mert a 21 éves versenyző jelenleg a harmadik helyen áll az F2-ben, és a tervek szerint még két szabadedzést fog teljesíteni a Williamsnek a Forma-1-es szezon vége előtt – Mexikóban és Abu Dhabiban. Így nyilatkozott erről Jost Capito csapatfőnök a holland Formula 1-nek:

    „Szeretnénk, ha minél több időt töltene el az autóban, ezért adtuk neki ezt a három szabadedzést Ugyanakkor ez extra szuperlicensz pontokat is ad neki, ami sosem árt.”

    De ha a Sargeant dolog nem sikerülne, Capitónak van egy tartalék terve is:

    „Lesznek más pilóták, akiknek nem lesz szerződése. Vannak nagyon jó pilóták, akiknek van szuperlicencük, tehát ez rendben lesz.”

    Neveket nem mondott, de Mick Schumacher azért küzd, hogy megkapaszkodjon a Haas versenyülésébe. Latifi, a Williams jelenlegi pilótája viszont úgy tűnik, hogy nincs versenyben. A kanadai Mexikóban azon pletykákra reagált, miszerint az egy év kihagyás, vagy az IndyCarba való átigazolás a valószínűsíthető opciója:

    „Ahogy egy hete Austinban is mondtam, ez mind csak pletyka. Nézem a lehetőségeket, és az IndyCar az egyik sorozat, amit fontolgatok, de még nem döntöttem el semmit. Ugyanakkor, ha nincs olyan opció az asztalon, amit a jövő évre megfelelőnek érzek, akkor nem feltétlenül zárom ki, hogy szánok egy évet arra, hogy azt követő évre valami jobbat hozzak össze.”

    Elengedi a füle mellett a 2023-as pilótapletykákat a Williams

  • Kiderült mit javasolt Verstappen de Vriesnek, így lett versenyülése

    Kiderült mit javasolt Verstappen de Vriesnek, így lett versenyülése

    Max Verstappen elárulta, azt mondta Nyck de Vriesnek, hogy hívja fel a Red Bull F1-es tanácsadóját, Helmut Markót az AlphaTauri versenyülése miatt a monzai beugrása után.

    Az AlphaTauri szombaton jelentette be, hogy a 2019-es Formula 2-es bajnok de Vries jövőre csatlakozik a csapathoz, és az Alpinehoz készülő Pierre Gasly-t váltja Yuki Tsunoda csapattársaként.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

    De Vries a múlt hónapban Alex Albon kései beugrójaként mutatkozott be a Forma-1-ben a Williamsnél az Olasz Nagydíjon. Itt a kilencedik helyig futva két pontot szerzett. Ez segített felgyorsítani a tárgyalásokat az AlphaTaurival, ahol eredetileg az IndyCar-pilótát, Colton Hertát szemelték ki Gasly helyére. Végül ez kövezte ki az utat a 2023-ra szóló szerződés aláírásához.

    Szombaton Suzukában Verstappen elárulta, hogy a monzai hétvége után együtt vacsorázott de Vriesszel. Arra buzdította, hogy hívja fel Markót, hogy megbeszéljék a jövő évi lehetőségeket. Verstappen a Motorsport.com kérdésére, hogy szólt-e pár jó szót de Vriesért a Red Bullnál, ennyit felelt:

    „Monza után egy nappal együtt vacsoráztunk, és azt mondtam neki, hogy hívja fel Markót, sosem lehet tudni, mi történhet alapon. Ez volt a megfelelő pillanat, hogy felhívja őt. Helmut feltehetően még hétfőn is izgatott a vasárnapi futam miatt. Remekül sikerült, és nagyon örülök neki.”

    De Vriesnek a lehetőség egy eddigi kacskaringós versenyzői karrier után jön, amely során bajnoki címeket nyert az F2-ben és a Formula E-ben, valamint versenyzett a World Endurance Championshipben, és még idén májusban is fontolgatta az IndyCarba való igazolást.

    De Vries az elmúlt két szezonban a Mercedes Forma-1-es tartalékversenyzőjeként dolgozott. Idén a Mercedes, a Williams és az Aston Martin színeiben is szerepelt szabadedzéseken, mint fiatal pilóta.

    Verstappen szerint de Vries „jó ideje keményen hajtott érte”, és „hihetetlen” számára is, hogy végre teljes munkaidős F1-es lehetőséget kap a honfitársa. Úgy érezte, a monzai kilencedik helyen befejezett futam azt jelentette, hogy „már nem igazán van vita” arról, hogy érdemes-e egy versenyzői ülésre az F1-ben, és Marko nyitott volna-e arra, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Így zárt ezért Verstappen:

    „Helmut egy olyan figura, akinek ha tetszik valami, akkor elég bátor ahhoz, hogy aztán beültesse az autóba. Más csapatok talán egy kicsit óvatosabbak. Ez pompás hír. Ráadásul jó barátok is vagyunk.”

  • Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Az Alpine csapat a Hungaroringen tartózkodik, ahol holnap Antonio Giovinazzi elsőként vezetheti az A521-est azon a szétlövésen, amellyel a francia gyártó kiválasztja Esteban Ocon 2023-as csapattársát.

    Szerdán Nyck de Vries lesz a soros, míg csütörtökön Jack Doohan zárja a tesztnapokat. Feltéve, ha a holland nem ír alá időközben az AlfaTaurihoz, mert akkor Pierre Gasly lenne a kiválasztott. Giovinazzi előtt három ajtó is nyitva áll, hogy újra F1 versenyeken induljon: az Alpine mellett a Haas és a Williams is lehetőséget adna neki.

    Az olasz már a Hungaroringen van, és egyeztet az Alpine mérnökeivel. Holnap ő lesz az első azon három pilóta közül, akit az enstone-i csapat meghívott Magyarországra arra az összehasonlító tesztre, amelyet a francia gyártó indított Esteban Ocon csapattársának kiválasztására.

    Holnap tehát Giovinazzi az A521-es, azaz a tavalyi együlésesük volánja mögé ül majd. Ezt még utoljára az augusztus eleji „árulása” előtt Oscar Piastri használta. Szerdán Nyck de Vries jön, aki az Olasz Nagydíjon a Williamsszel való remek bemutatkozása után került a címlapokra a vakbélműtéte miatt kórházba kényszerült Alexander Albon helyén.

    Csütörtökön, a harmadik és egyben utolsó napon Jack Doohan, Formula 2-es versenyző, az ötszörös motoros világbajnok fia lesz a helyszínen. Ő idén csatlakozott az Alpine Akadémiájához, miután korábban a Red Bull Junior Teamben nevelkedett.

    Feladta a szétlövést Colton Herta annak tudatában, hogy az FIA nem fogja megadni neki a Forma-1-es szuperlicencet. Ennek oka, hogy az IndyCar pilóta csak hatodik lett az amerikai bajnokságban és így nem szerezte meg a szükséges 40 pontot.

    Három pilóta játszik tehát arra, hogy alkalmazza az enstone-i csapat. Ők jelenleg a konstruktőri világbajnokság negyedik helyén állnak a három topcsapat (Red Bull, Ferrari és Mercedes) mögött. Fernando Alonso „elmenekült” ugyebár az ‘Aston Martinba, Oscar Piastri pedig elutasította őket. De vajon tényleg így lesz-e, vagy de Vries szerződtetésével kezdődik a játék az AlfaTaurinál, felszabadítva Pierre Gasly-t az Alpinenak?

    Az enstone-i csapat minden bizonnyal nem okoz nagy meglepetést amiatt, hogy a pilóták kiválasztásában saját sportpolitikai irányvonala van. Sőt, egyfajta gyengeséget mutat, ha a 2023-as végső jelöltjük nem lenne ott a hungaroringi teszten.

    Giovinazzi tehát visszatérhet a Forma-1-es rivaldafénybe, és jelen pillanatban három ajtó is nyitva áll előtte, hogy újra belépjen a száguldó cirkusz világába. Az A521-es nap után az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén, Austinban beülhet a Haasba. Igazából megvárhatja Logan Sargeant eredményét, aki Jost Capito első neve a Williamsnél. Ha az amerikai, ahogy az lehetségesnek tűnik, megszerzi az F1-es szuperlicencet, akkor a grove-i pilótafülke az övé lesz. Ellenkező esetben Antonio előtt nyílna meg az ajtó.

    Az olasz szemszögéből a lényeg, hogy három lehetőségből legalább az egyik működjön…

  • Texasnak biztos a helye az IndyCar jövő évi versenynaptárában

    Texasnak biztos a helye az IndyCar jövő évi versenynaptárában

    Sikeresek voltak a tárgyalások az NTT IndyCar Series és a Texas Motor Speedway tulajdonosai között. A két fél az egyeztetések végén egymás markába csapott és egy több évről szóló szerződést kötöttek meg egymással.

    A Texas Motor Speedway rövidesen egy közleményben tudatta a hírt a szurkolókkal. „Büszkék vagyunk arra, hogy 2023-ban újfent vendégül láthatjuk az IndyCar mezőnyét. A jövő év áprilisában megrendezendő 2. verseny lesz sorozatban a 27. IndyCar futam, összességében pedig a 36.”.

    Az 1.44 mérföld hosszú ovál pályán megrendezett futamok szinte kivétel nélkül izgalmasak szoktak lenni. A texasi pályán Scott Dixon a legeredményesebb pilóta a saját maga 5 győzelmével és mindezek mellett számos izgalmat élhettek meg az idei kilátogató emberek. 2016-ban például egy 5 fős csata bontakozott ki a futamgyőzelemért, ahol végül mindössze 8 ezredmásodperc különbséggel szelte át egymás mellett a célvonalat a futamgyőztes Graham Rahal és a 2. helyezett James Hinchcliffe.

  • Egy korábbi F1 pilóta lehet az Audi projektvezetője

    Egy korábbi F1 pilóta lehet az Audi projektvezetője

    Az egyik legesélyesebb jelölt az Audi 2026-tól induló új Forma-1-es gyári együttműködésének vezetésére, Cristiano da Matta, egy korábbi F1-es versenyző.

    A La Gazzetta dello Sport című olasz szaklap azt állítja, hogy míg a Porsche jövője továbbra is kétséges, addig a Volkswagen tulajdonában lévő német Audi márka agresszív toborzási folyamatba kezdett. Andrea Cremonesi újságíró így fogalmaz:

    „A terv a Sauber felvásárlása. Az Audinak egyértelmű elképzelései vannak, és egy sor befektetéssel halad előre. A neuburgi központban a következő hónapokban új épületek épülnek. Most, hogy az üzlet már hivatalossá lett, a német gyártó szabadon tevékenykedhet a technikai piacon is, hogy növelje a jelenleg 120 alkalmazottat foglalkoztató részleget.”

    Az eddigi legmeglepőbb hír azonban az, hogy az Audi Cristiano da Matta személyében egy korábbi Forma-1-es és Indycar-sztárt tehet a Forma-1-es projekt élére. A ma már 48 éves brazil a század elején az amerikai formaautós szcéna egyik legjobb versenyzője volt. Egy 2006-os teszten azonban súlyos fejsérülést szenvedett. Cremonesi így folytatta:

    „Még nem jelölte ki a csapatfőnököt az Audi, de a jelöltek között van Cristiano da Matta.”

    A tudósító szerint az Audi már ismeri da Matta-t a Formula E miatt, és az Audi az elmúlt években a Formula E motorokat és akkumulátorokat tesztelte a neuburgi bázisán.

    A Red Bull Porsche-üzlet azért hiúsult meg, mert a híres német sportkocsigyártó legalább 50 százalékos irányítást akart az energiaital-gyártó fő csapatában. Úgy tűnik, az Audi tervei is hasonlóak a Sauberrel kapcsolatban. Így zárt ezért Cremonesi:

    „Az Audi nem érdekelt abban, hogy egyszerűen csak egy motorbeszállító legyen, befolyásolni akarják a csapat döntéseit. A tárgyalások tartanak, és amikor a megállapodás megszületik, valószínűleg megváltozik a menedzsment összetétele.”

    Ami a Porschét illeti, a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff szerint az autógyártó most a Red Bull alternatíváját keresi majd:

    „Csak figyelniük kell a helyzetet, és meglátják, találnak-e egy másik érdekes projektet. Lehet, hogy 2026-ban már nem tudnak jönni, és talán ebből 2027 vagy 2028 lesz. Mindenesetre a Porsche érkezése remek hír lenne a bajnokságnak.”

  • Az Alpine és a Williams is szemmel tartja de Vries-t

    Az Alpine és a Williams is szemmel tartja de Vries-t

    Lehetséges, hogy Alpine lehet az a csapat, amely a Forma-1 friss újoncának, Nyck de Vriesnek 2023-ban teljes munkaidős szerződést ajánl.

    Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a holland Szingapúrban már a második egymást követő nagydíjon ülhet a Williams volánja mögött, mivel kiderült, hogy Alex Albonnak légzési nehézségei akadtak az intenzív osztályon töltött időt vakbélműtétje után.

    A 27 éves De Vries volt az Aston Martin pénteki edzéspilótája Monzában, de a silverstone-i székhelyű csapat leszerződtette a 2023-as tartalékosi szerepkörre az új Formula 2-es bajnok Felipe Drugovichot. De Vries reménykedik egy versenyzői ülésben, de a Williams csapatfőnöke, Jost Capito Monza után figyelmeztetett, hogy más tényezők is számítanak abban, hogy Nicholas Latifi helyére érkezhet-e 2023-ra. A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers a NOS-nak ennyit mondott róla:

    „Nyck kvalitásaihoz kétség sem férhet. A sportág Latifijával, Strolljával és Mazepinjével együtt élte meg a pályafutása csúcsát. Akkor azonban a Forma-1-ben három szabad hely is foglalt volt. Ez igen megnehezítette a dolgát.”

    Úgy tűnik azonban, hogy a Williams versenyzője, Latifi most különösen ingatag lábakon áll, miután a monzai időmérőn és a versenyen is egyértelmű vereséget szenvedett de Vries-től. Capito így látja most a helyzetet:

    „Rendkívül nehéz neki. Az, hogy egy új versenyző ül a másik autóban, aki gyorsabb, igen nagy nyomást jelent. Forma-1-es pilótaként tudnod kell kezelni a nyomást, hiszen csak 20 hely van. Ők a legjobbak, és ezt el kell viselned. Ezt most majd meglátjuk, miképp kezeljük.”

    A Williams lehet, hogy közelebbről is megvizsgálja de Vries-t lehetőségként, mivel úgy tűnik, hogy más csapatok is így tesznek, amelyeknek 2023-ra szabad helyük van.

    Nemrég például arról számoltunk be, hogy az Alpine szeptember végén a Hungaroringen az Indycar sztárjának, Colton Hertának ad egy esélyt a tavalyi autóval. De Vries, valamint az F2-es élmenő Jack Doohan most úgy néz ki, hogy hasonló tesztre készül a 2021-es Alpine-nal Magyarországon. De Vries a De Telegraafnak viccelődött, amikor arról kérdezték, hogy bizonyos csapatok most érdeklődnek-e iránta:

    „Talán készítenem kellene egy Powerpoint prezentációt. A Forma-1 egy elég dinamikus világ, és emiatt nehéz megjósolni, hogy mik az esélyeim. Ami vasárnap történt, természetesen adott lökést. Ugyanakkor nem rajtam múlik, hogy ki ül be az autójukba. Történjen bármi is, Monzát most már senki sem veheti el tőlem.”

  • Hiába nyersz sok futamot az IndyCarban, attól még nem feltétlenül leszel bajnok

    Hiába nyersz sok futamot az IndyCarban, attól még nem feltétlenül leszel bajnok

    Josef Newgarden idén egy olyan bravúrt ért el, amire legutoljára 10 évvel ezelőtt volt példa az IndyCar történetében. Mégpedig a kétszeres bajnok képes volt 5 versenyt nyerni egy évadon belül.

    Az IndyCarban minden egyes versenyhétvégén rendkívül kiélezett harcok folynak a futamgyőzelmekért. Emiatt nagyon ritka az, ha valaki képes kiemelkedni a mezőnyből. Ennek tudatában eléggé hihetetlenül hangzik, hogy a Penske kétszeres bajnoka az idei futamok harmadában volt képes elsőként átszelni a célvonalat.

    Azonban hiába Newgarden Pazar formája, ez még messze nem garantálta azt, hogy ő lesz a bajnok a szezon legvégén. Az amerikai ugyanis még a Gateway-en aratott idei 5. sikere után sem állt a bajnokság élére.

    2008 óta ugyanis mindössze két alkalommal volt olyan, hogy annak a pilótának a fejére került a bajnoki korona, aki 5 vagy annál több futamgyőzelmet szerzett. Ha pedig ketten is képesek voltak erre a teljesítményre, akkor

    2008: Scott Dixon 6 futamgyőzelemmel lett bajnok

    2009: Dixon és Franchitti is 5-5 győzelmet szerzett, Franchitti lett a bajnok

    2010: Power 5 győzelmet aratott, végül Franchitti lett a bajnok

    2011: : Power 6 győzelmet aratott, végül Franchitti lett a bajnok

    2016: Pagenaud bajnok lett 5 futamgyőzelemmel

    A felsorolásból nagyon jól látszik, hogy Power 2010 és 2011 között hiába volt képes 11 alkalommal a dobogó tetején ünnepelni, nem nyert egy bajnoki címet sem. Most az egy sikerrel rendelkező ausztrál Penskés teheti meg ezt a saját csapattársával, ha a 3 pontos előnyét képes lesz megtartani Portlandet és Laguna Secát követően is.

    A két Penskés számít az idei IndyCar sorozat két legnagyobb várományosának. Ha mindketten hibáznak, akkor a Ganassi triója ott lesz Scott Dixonnal, Alex Palouval és Marcus Ericssonnal, hogy összeszedjék az esetleges lepattanókat.

    Ahhoz, hogy bajnok legyél az IndyCarban, folyamatosan szállítani kell a jó eredményeket és nem szabad hibázni. Azért van így, mert nagyon ritka az olyan, amikor valaki képes lenne dominálni a többi pilóta fölött.

    Két futam múlva elválik, hogy a több győzelmet szerző Newgarden, vagy az újfajta mentalitással rendelkező Power emelheti majd magasba az Astor Kupát.

  • Andrettiék új létesítményében mindennek lesz helye, az F1-nek is

    Andrettiék új létesítményében mindennek lesz helye, az F1-nek is

    Az Andretti Global komolyan gondolja az F1-es szereplést. Olyannyira, hogy 200 millió dollár értékű, korszerű motorsportlétesítményt épít, amely 2025-re minden projektjét egy fedél alá helyezi – beleértve a Forma-1-est is.

    Az Andretti család F1-es csapatra vonatkozó pályázata közismert, az FIA a jelek szerint a paddockon belüli ellenállás ellenére is nyitott egy 11. csapatra.

    Ezért az új, 575 000 négyzetméteres projekt az Indiana állambeli Fishersben, amely a Racer szerint 2025-re készül el, pont jól időzít arra az esetre, ha és amikor az F1-es projekt megvalósul.

    A csapatot elmondása szerint az új építmény „körülbelül 90 hektárt foglal majd el”. Az új globális központ 2026 elejére akár 500 új munkahelyet is teremtene a helyi közösségnek.

    Michael Andretti elmondta, hogy a létesítmény a szervezet „globális kereskedelmi funkcióit fogja szolgálni, valamint a csapat jelenlegi NTT IndyCar Series, Indy Lights és IMSA programjainak és más jövőbeli versenyzési kezdeményezéseknek a bázisául szolgál majd”.

    Hogy mi alapján választották a helyszínt, Andretti kifejtette: „Indiana fontos helyet foglal el az autóversenyzés történetében, valamint versenyzői és tulajdonosi karrieremben; örömmel erősítem meg, hogy a világ versenyfővárosa még hosszú ideig a globális versenyzési erőfeszítéseink otthona lesz.”

    „Izgatottan várjuk az új kampuszra vonatkozó terveinket, és alig várjuk, hogy a Fishers közösség részévé váljunk. Az elmúlt 20 évben azon dolgoztam, hogy bővítsük a működésünket, és büszke vagyok a sokszínű versenyportfólió létrehozása érdekében tett lépéseinkre.

    „A jelenlegi létesítményünk jól szolgált minket. Csapatunk mind a versenyzés, mind a kereskedelem területén bővült, és az embereink megérdemlik a legjobb környezetet és erőforrásokat. Izgatott vagyok, hogy ennyi csapatunk egy fedél alatt van, miközben tovább építkezünk és növekedünk.”

    „Számunkra ez többről szól, mint arról, hogy van egy hely, ahol dolgozhatunk az autókon; arról [is szól], hogy egy globális motorsport otthont kapjunk, és ezt megosszuk az embereinkkel, a rajongóinkkal és a szponzorainkkal, hogy előremozdítsuk a sportot, és maradandó örökséget hagyjunk magunk után” – zárta Andretti.

  • Alesi szerint Vettel a versenyzést nem fogja abbahagyni

    Alesi szerint Vettel a versenyzést nem fogja abbahagyni

    Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy az év végén visszavonul a Forma-1-től. A németek négyszeres világbajnoka elsősorban a családjával indokolta döntését, ám ettől függetlenül többen is úgy vélik – köztük Jean Alesi –, hogy a német a teljes versenyzői karrierjét nem fogja feladni.

    Vettel rutinja, hozzáállása és világszemlélete rendkívül kapóssá és népszerűvé teszi szinte bármelyik széria számára.

    „Jó időben jelentette be a visszavonulását. Ő egy négyszeres világbajnok, akit valamennyi F1-es pilóta nagyon tisztel, és ez sokat jelent. Viszont elég fiatal még ahhoz, hogy ne lássuk őt még versenyezni, hiszek ebben.” – véli a francia Alesi.

    Vettel esetében egyelőre nincs semmi realitása akármelyik nagynevű szériának, de az IndyCarból kapott már meghívást, illetve klímaaktivistaként akár a Formula E is szóba jöhetne nála.