Címke: IndyCar

  • A többi kategóriába is érkezik majd a halo…

    A többi kategóriába is érkezik majd a halo…

    Az FIA-nak eltökélt szándéka, hogy miután a Forma-1-ben már bizonyított, majd más kategóriákban is bevezetik a halót.

    A Forma-1-ben jövőre már kötelező lesz a halo. Az IndyCar azt jelezte, hogy kiértékeli a szerkezet használatának szükségességét, míg a Formula E vélhetően már a halóhoz igazítja majd a 2018/19-es autókat.

    Az FIA biztonságért felelős vezetője, Laurent Mekies elmondta, mindig is az volt a terv a halóval, hogy minden együléses autóra alkalmazható legyen.

    „Ez nem azt jelenti, hogy szigorúan ugyanez a verzió lesz mindenhol, de a koncepció azonos.” – mondta Mekies az Autosportnak.

    A versenyzőknek megoszlik a véleménye a halóról, bár a GPDA elnöke, Alex Wurz például támogatja az ötletet.

    „A versenyzők nagyon támogatják a biztonságért folyó erőfeszítéseket, és nagyon közvetlen a kapcsolatunk a GPDA-val is.”

    „Nem elég egy jó ötlet, ha nem tudod meggyőzni róla a körülötted lévő embereket, támogatók kellenek, különben haszontalan az egész.” – folytatja Mekies. „Az FIA elnöke mindig szorgalmazza, hogy beszéljünk a versenyzőkkel, ők ülnek az autókban, szóval beszéltünk velük, többet, mint általában.”

    Mekies elmondta, hogy az FIA nem fog alábbhagyni a biztonság fokozásának kereséséből.

    „Az F1-ben, mivel minden a határon mozog, minden változtatásnak következményei vannak, ezért beszélnek róla egy kicsit többet. De mi egész évben ezen dolgozunk, minden kategória technikai csoportjaival. Kutatócsoportokkal dolgozunk, melyben mindenki részt vesz. IndyCar, NASCAR, minden játékos képviselteti magát, mert a cél az, hogy mindenki számára jobbá tegyük a dolgokat.”

     

  • Robert Wickens az IndyCarba igazolna

    Robert Wickens az IndyCarba igazolna

    A Mercedes kanadai DTM verenyzője, Robert Wickens elmondása szerint nagyon szeretné, ha még az idei szezon végén debütálhatna az IndyCar sorozatban.

    Wickens nem versenyzett még az amerikai sorozatban, „mindössze” a Champ Car Atlantic bajnokságban indult, még 2007-ben, mielőtt Európába hozta volna a karrierje. Azonban vezetett már idén IndyCar autót, a Kohler Grand Prix szabadedzésén, Mikhail Aleshin helyén, illetve még februárban autót cserélt James Hinchcliffe-fel a Sebringen.

    Aleshin most otthagyta csapatát, a Schmidt Peterson Motorsports-ot, és a WEC-re koncentrál, helyére pedig Wickens lehet a befutó a spekulációk szerint. A megüresedő helyre Wickens Twitteren a következőt reagálta: „Sosem voltam még Watkins Glenben, vagy Sonomában… de azt hallottam, hogy szép helyek.”

    „Őszintén szólva ez csak egy kis közösségi médiás dolog volt, hogy felkavarjam egy kicsit az állóvizet.” – magyarázta Wickens a tweetet az Autosportnak. „Nagyon érdekel az IndyCar. Érdekelni kezdett miután cseréltünk Hinch-csel. Aztán tesztelhettem egy kicsit a Road Americán, de versenyen még nem szerepeltem, így kíváncsi maradtam, milyen is lehet egy teljes IndyCar hétvége.”

    „Amikor hallottam, hogy Mikhail nem vesz részt a szezon hátralévő részén, gyorsan megnéztem a naptáramat, hogy van-e ütközés (a versenyek dátumait illetően), és szabad leszek a két hátralévő verseny idején. Ha megkeresnek, akkor 100%-ig érdekel a dolog.”

    Wickens azt is hozzátette, hogy a Mercedes DTM-ből való kilépése csak fokozza az IndyCar iránti érdeklődését.

    „Most, hogy a Mercedes kiszáll a DTM-ből, határozottan gondolkodóba estem.”

    „A következő szezon nagyszerű idő lenne arra, hogy az IndyCarba igazoljak.”

    „De ha a Mercedes folytatná jövőre a DTM-ben, az is remek opció. De ha Schmidt Peterson megengedheti magának, hogy ne fizetős versenyzőt ültessen be ezekre a (2017-es) versenyekre, akkor a listájukon szeretnél lenni.”

  • Bourdais visszatérhet az Indyn elszenvedett balesete után

    Bourdais visszatérhet az Indyn elszenvedett balesete után

    Sebastien Bourdais azt állítja, hogy zöld utat adtak az orvosok, így visszatérhet a versenyzéshez. Ennek ellenére még nem tisztázott az, hogy hol indulhat majd újra a pilóta az Indy 500 időmérőjén elszenvedett hatalmas balesete után. Mint az ismeretes, a francia kicsúszott, és 118G erővel csapódott a szalagkorlátnak, ami a medencéjében, és aa csípőjében okozott törést. Azonnal ellátták, majd öt napot töltött a kórházban.
    Mindenki azzal számolt, hogy kihagyja már az idei szezont, pedig jelezte, hogy a szezonzáróra Sonomában mindenképp visszatérne, ami szeptember 17-ére esik majd. Ehhez képest Bourdais már autóba ült egy teszten Mid-Ohioban a múlt hónapban. A versenyző már utalt rá, hogy most már oválon idén nem fog indulni, de szeptember 3-án lesz verseny Watkins Glenben, így feltehetően ekkor tér majd vissza.
  • Montoya 2018-ban a Penske Acurájával indul az IMSA-ban

    Montoya 2018-ban a Penske Acurájával indul az IMSA-ban

    Juan Pablo Montoya és Dane Cameron lesznek a Team Penske csapat versenyzői 2018-ban az amerikai IMSA sportkocsi szériában, és egy Acura ARX-05-öst hajthatnak majd. A kolumbiai tavaly fejezte be az egész éves IndyCar szereplést, idén szintén a Penske csapattal csak az Indianapolis 500-on indult.

    A korábbi Pro Mazda bajnok Cameron 2014-ben Daytonában megnyerte a GT kategóriát, aztán már az IMSA-ban az Action Express Racinggel és Eric Currannal párban tavaly is bajnok lett. Roger Penske érthetően lelkes:

    „Az, hogy Juan és Dane beszálltak a projektbe, azt jelenti, hogy két tapasztalt versenyzőt hoztunk össze, akiknek komoly sportautós tapasztalataik vannak a prototípus kategóriában, és magas szinten is képesek voltak már nyerni a sportban.”

    Az Acura ARX-05 DPi bemutatkozása pénteken lesz Montereyben, Kaliforniában. Teljes csapatként az új autóval majd 2018 januárjában, a 24 órás daytonai versenyen mutatkoznak majd be. Montoya jelenleg a harmadik tesztjén van túl a négyből az új 2018-as IndyCar autó aerokitjét illetően, így az új ARX-05-ös fejlesztésében is oroszlánrészt vállal majd, a következő szezonra. Így nyilatkozott erről:

    „Az elmúlt négy évben örömmel dolgoztam Rogerrel és a Team Penskevel. Amikor megkérdezte, hogy benne lennék-e egy új sportkocsis programban az Acurával, nem volt nehéz döntést hoznom. Mindig is szerettem sportautókkal versenyezni. Van benne kihívás, de jó szórakozás is lesz az új Acura fejlesztésében részt venni. Már várom, hogy megkezdhessem jövő héten a munkát az ARX-05-össel. A Team Penske a sportautózásban lett először sikeres, és jó móka ebben az új fejezetben is ezzel a csapattal lenni.”

    Cameron hozzátette: „Az, hogy versenyezhetsz a Team Penskevel, egy álom beteljesülése egy versenyzőnek. Jó látni, hogy az Acura Motorsportsnál milyen energiákat mozgatnak meg az ARX-05 fejlesztése miatt, ez igazán lenyűgöző. Ez egy remek lehetőség lesz nekem, és csodálatos az is, hogy azon versenyzők nevei közé bekerülhetek, akik versenyeztek már a Team Penskenél. Nagyon sűrű lesz a téli szünetünk majd, azért hogy a lehető legerősebb csapatként álljunk majd Daytona kapui elé jövőre.”

  • Max Chilton megnősült

    Max Chilton megnősült

    A Forma-1-et is megjárt, most az IndyCarben versenyző Max Chilton tegnap feleségül vette barátnőjét, Chloe Robertset, akivel már nyolc éve alkotnak egy párt. Az esküvőre Surrey-ben került sor.

    Az újdonsült Mrs. Chilton egyébként művész, köt és tenger témájú festményeket készít. A londoni Művészeti Egyetemen diplomázott, és gyakran látogat ki Max versenyeire.

    Négy versennyel az IndyCar szezon vége előtt Chilton jelenleg 11. a bajnokságban.

    https://www.instagram.com/p/BXuu5NzlrDp/?taken-by=maxchilton

    https://www.instagram.com/p/BXtn9mmgNma/?tagged=maxchilton

     

  • A McLaren visszatérne az IndyCar világába még

    A McLaren visszatérne az IndyCar világába még

    Idén már biztos nem tér vissza a brit istálló a tengerentúlra, de az ezt követő időszak még nyitott kérdés. És ezt nem más állítja, mint Mark Miles, az amerikai széria főnöke. Fernando Alonso a Monacói Nagydíjat hagyta ki azért, hogy a McLaren és a Honda összefogásának az eredményeként, az Andretti csapat szárnyai alatt elindultak az Indy 500-on.

    A héten Zak Brown McLaren főnök teljesen lehetetlennek tartotta azon pletykákat, hogy Alonso kihagyná akár a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat is azért, hogy részt vehessen az IndyCar szezonzáróján szeptemberben. Ugyanakkor azt is lehet már tudni, hogy ennek a történetnek még közel sincs vége. A spanyol El Mundeo Deportivonak ennyit mondott Mark Miles IndyCar CEO:
    „Tudjuk, hogy a McLarennek lehetősége van visszatérni az Andretti Autosporttal jövőre is az Indianapolis 500-ra. Ugyanakkor érdekli őket az is, hogy csapatként is teljes szezont fussanak a Verizon Indycar szériában, ha nem is 2018-ban, de 2019-ben inkább. Zak Brown rendre kérdezget a tervezeteinkről.”

  • A McLaren tagadja, hogy Alonso indulna az IndyCar szezonzárón

    A McLaren tagadja, hogy Alonso indulna az IndyCar szezonzárón

    A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown tagadja azokat a friss pletykákat, melyek szerint Fernando Alonso még idén újra IndyCar versenyen indulna, méghozzá Sonomában.

    Fernando Alonso idén az IndyCarban is bemutatkozott: a Forma-1-es Monacói Nagydíj helyett az Indy 500-on vett részt. Jól is szerepelt, ám motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

    Az idei IndyCar szezonból már csak négy verseny van háta, a finálé pedig A Sonoma Raceway-en lesz, Kaliforniában. Egyes pletykák szerint pedig ezen a McLaren spanyol versenyzője is részt tervez venni szeptemberben.

    „Ez őrültség.” – reagált Brown. „Ezt az igényét először nekünk kell elmondania, de nem tett ilyet, egyébként pedig a sonomai verseny ütközik a Szingapúri Nagydíjjal. Ez álhír.”

    Brown azt is elmondta, hogy Alonso esetleges újbóli Indy 500-as szereplése leginkább attól függ majd, hogy milyen erőforrást használ majd jövőre a McLaren a Forma-1-ben és milyet az Andretti Autosport az IndyCarban, mivel Michael Andretti talán Chevrolet-ra cseréli majd a Hondát.

  • Ki, hova igazol a 2017/18-as szezonra a Formula-E-ben?

    Ki, hova igazol a 2017/18-as szezonra a Formula-E-ben?

    Alig ért véget a Formula-E harmadik szezonja, máris beindult itt is a versenyzői piac, pedig az új majd csak decemberben indul, Hong-Kongban. Most különösen érdekes lesz a helyzet, mivel egyre több gyártó érkezik a szériába, komoly elképzelésekkel.

    A szériába beszálló Mercedes és Porsche akár benyomhatja a saját versenyzőiket is más csapatokhoz, pont azért, hogy tapasztalatokat szerezzenek addig is, amíg a gyártók meg nem érkeznek. Ennek eredményeként most nagyon hosszú a listája azon pilótáknak, akik a Formula E felé vehetik az irányt, de az ismerős arcok maradnak még legalább egy újabb szezont. Olyanok is beszállhatnak, mint Felipe Nasr, Jolyon Palmer, Pascal Wehrlein vagy Pierre Gasly, de akár még ismertebb nevek is feltűnhetnek majd, főleg az ötödik, hatodik szezon környékén.

    Jelenleg azonban csak 10 csapat van, és nézzük is végig, hogy mi a jelenlegi elképzelésük a negyedik szezont illetően a versenyzőikről.

    Renault e.dams
    A helyzet itt egyértelmű: Sebastien Buemi és Nicolas Prost is marad, miután szerződtették őket a 2018/19 végéig.

    Abt Schaeffler Audi Sport
    A friss bajnok Lucas di Grassi marad, mert van szerződése a következő szezonra is, és opció is van későbbre is. Daniel Abt helyzete nem ennyire biztos, de feltehetően maradhat. Az Audi Loic Duvalt szeretné itt tudni, de inkább csak az ötödik szezontól kezdve, amikorra tisztázódhat a DTM jövője is.

    Mahindra Racing
    Az inkább szürke, mint eredményes Mahindra csapatnál Felix Rosenqvist és Nick Heidfeld hozta be a csapatbajnokságban a harmadik helyre az alakulatot. Előbbinek feltehetően van szerződése egy újabb szezonra, Heidfeld még nem írt alá, de feltehetően ő is maradhat egy további évet itt. Rosenqvistnek azonban 2019-től kezdve kinéz egy IndyCar ülés a Chip Ganassi Racingnél, de már akár jövőre is indulhat Scott Dixon mellett. Ha ez bekövetkezik, akkor megindulhat a harc ezért az ülésért.

    DS Virgin Racing
    Sam Bird és Jose Maria Lopez is maradnak a DS Virginnél, és 2017/18-ban lesz az utolsó év hogy a DS, alias Citroen szállítja nekik az erőforrást. Bird azonban egyre inkább menne a Jaguarba, Adam Carroll helyére. Ráadásul Bird korábbi versenymérnöke, Patrick Coorey már ott dolgozik. A DS egyébként hamarosan hivatalosan is átmegy a Techeetah csapathoz, és ez azt is jelentheti akár, hogy Lopez is velük tart, és így alkotnak majd csapatot Jean-Eric Vergnenel 2018/19-ben. Bárhogy is alakuljon, Alex Lynn készen áll bárki helyettesítésére a DS Virginnél.

    Techeetah
    Jean-Eric Vergne, biztos hogy marad 2017/18-ra az utolsó évben is, hogy a kínai csapat a Renault motorját használja, miután majd az ötödik szezonban átváltanak a DS-re. A csapattársa azonban kérdőjeles. Stephane Sarrazin is jelölt marad, de ismert, hogy számtalan versenyzővel egyeztetnek, köztük Loic Duvallal. A motorsport.com úgy tudja, hogy a menedzsment figyeli a WEC-es Porschésokat is, Brendon Hartleyt és Neel Janit is.

    NextEV NIO
    Nelson Piquet Jr és Oliver Turvey is maradnak az istállónál, hiszen minden fél azt gondolja, hogy kifizetődő ez a felállás.Ennek ellenére Piquet feltehetően több csapattal is tárgyal, mivel újabb sikertelen szezonon van túl. A korábbi Formula E bajnokot a Jaguarral hozták hírbe leginkább, lehet, hogy előszerződésük is van. Ha esetleg itt változás állna be, akkor Alex Lynn és Adam Carroll érkezhet. Robin Frijns is kiköthet itt, amennyiben nem tud megegyezni a Dragon Racinggel.

    MS Amlin Andretti
    Antonio Felix da Costa biztosan marad tovább az Andrettinél, amely az ötödik szezontól kezdve majd a BMW gyári csapata lesz.Frijns helyzete bonyolultabb, és másik csapatot is keres magának. Pótlására akár a DTM-ből is érkezhetnek versenyzők, akár Timo Glock, vagy Tom Blomqvist is, pláne ha a német széria bedől. A csapat tartalék pilótája Alexander Sims is akár több szerepet kaphat, és indulhat egy-egy versenyen. A névadó szponzor Amlin tulajdonosai pedig egyre inkább Takuma Satot szeretnék az istállónál látni. Ezt ugyan meghiúsította a Honda, mert nem szeretnék elengedni az Indy 500 bajnokukat, de úgy néz ki, hogy nem tettek le arról, hogy a másik pilóta japán legyen, így Kamui Kobayashi neve is felmerült.

    Faraday Future Dragon Racing
    Jerome d’Ambrosio egy újabb szezont tölthet el az amerikaiakkal, de bezavarhat az, hogy a kapcsolat a Faraday Futurerel egyre nyomasztóbb, de Jay Penske szerint ez a versenyzőválasztást nem befolyásolja. Loic Duval nem valószínű, hogy marad, leginkább Robin Frijns várható a helyére, abban az esetben, ha a hollandnak mennie kell az Andrettitől. Visszatérhet persze a a WEC-es Toyotás Mike Conway is, aki Párizsban már bemutatkozott a csapatnál. A brit persze elsősorban inkább az LMP1-ben menne, de még meg kell várni azt, hogy 2018-ban az a program hogy alakul.

    Venturi
    Maro Engel úgy néz ki, hogy maradhat, miután erőn felül teljesített újoncként. A kérdés az, hogy meg is tudják-e tartani a Mercedeses pilótát. Miután a Merccedes kivonul a DTM-ből, lehet hogy ez lesz a kulcs ahhoz, hogy Engel továbbra is a monacói csapatnál versenyezhet. Tom Dillmann is lenyűgözte csapatot azzal, ahogy helyettesítette Sarrazint, és esélyes is hogy marad. Kivéve, ha a HWA és a Mercedes gyorsan lép, mert akkor akár Pascal Wehrlein, vagy Robert Wickens is itt köthet ki. A Venturi a hírek szerint tartana egy külön shoot-out tesztet a jelentkezőknek, és megnéznék, hogy melyik jelentkező a leggyorsabb. Ebben az a James Rossiter is részt vehet majd, aki már indult velük Montreálban. Rajtuk kívül emlegetik még Nick de Vriest, Loic Duvalt és Robin Frijnst is.

    Panasonic Jaguar Racing
    Mitch Evans egyike volt a szezon hőseinek, így feltehetően maradhat. Adam Carroll helyzete azonban kérdéses, annak ellenére, hogy voltak jobb eredményei. Amikor a Jaguar beszállt, akkor Nelson Piquet Jr. és Jerome d’Ambrosio is egyeztetett velük. Alex Lynn is szóra jöhet azonban, ahogy Sam Bird is, ha mennie kell a DS Virgin Racingtől. A korábbi GP2-es pilóta pedig már tavaly augusztusban tesztelt is velük. Bird esélyeit ronthatja esetlegesen Nick Heidfeld még. A tapasztalt némettel már 2015-ben egyeztetett a csapat, ugyanakkor Felipe Massát se feledjük, aki idén tesztelt velük. Minden attól függ, hogy a Williams alakulata számít-e jövőre is a brazil pilótára a Forma-1-ben. A kalapba kerülhet még Ho-Pin Tung is, aki a Jaguar első szezonjában a csapat hivatalos tesztpilótája volt.

  • Nehezebb vezetni a 2018-as Indy autót Montoya szerint

    Nehezebb vezetni a 2018-as Indy autót Montoya szerint

    Juan Pablo Montoya és Oriol Servia szerint a 2018-as IndyCar szezont érdemes lesz majd nézni, mert az autókat vezetni komolyabb kihívás lesz, miután végeztek az első utcai pályás teszttel is. A két veterán pilóta próbálhatja ki először az új aero kitet a csapatok megbízásából, és kedden Mid-Ohióban kipróbálhatták ezen konfigurációt is. Az új csomag 25-30%-kal kevesebb leszorítóerőt generál, mint a mostaniak. Montoya ennyit árult el ezen fejlesztésről:
    „Az embereknek kívülről is látniuk kell a küzdelmet az autóval. Jelenleg úgy néz ki az egész, mintha sínen autóznánk. A tévében látsz egy fickót aki vezeti a mezőnyt, aztán látod a 15. helyezettet, és az a benyomásod, hogy ugyanazt csinálják. Jobban lehet majd látni a kormánymozdulatokat is 2018-ban. Könnyebb lesz az autókat elállítani is. Összességében ami eddig megszokottá vált, ezzel az autóval olyan lesz majd, hogy azt mondod rá, Atyaég! A hátsó kilences kanyarban kipörögnek a kerekek, és oldalazva driftelsz.”

    Servia szerint is szignifikáns különbségek lesznek:
    „Időmérőn az első kanyart az idei autóval mindenki teli gázzal vette be. Ezzel az autóval ezt lehetetlen megcsinálni. Csúsztatni kell, egy pillanatra fékezni, és még mindig nem lehetsz biztos benne, hogy megcsináltad, így mindenképp nagyobb lesz a kihívás.”

    Azt is hozzátette, hogy az új autó sokkal erőteljesebbnek tűnik, olyasvalami, mint amit újoncként vezetett 2000-ben még a CART Champ Car szériában, hasonló az akkori Reynard-Toyotájához:
    „Egyértelműen érezni az erőt. Az autót is a jobban egyenesben kell tartani a kisebb leszorítóerő miatt, jobban oda kell figyelni a vezetésre, és a váltásokra. Az egész emlékeztet a bemutatkozó évemre még 2000-ből, akkoriban kellett így kormányoznom kifele a kanyarokból. Szerintem több előzés is lesz.”

    Montoya is üdvözli az új törekvéseket, de még tovább menne:
    „Az lenne a jó következő lépés, ha kicsivel még erősebbek lennének, de kevesebb leszorítóerővel ez a teljesítmény is elég jó. Hamar bajba lehet kerülni, eddig a gázpedál inkább kapcsolóként funkcionált.”

    Az IndyCar versenyzésért és technikáért felelős alelnöke, Bill Pappas szerint a versenyzőknek ezentúl vezetniük is kell az autókat, nem csak „lovagolni rajtuk”, és ez is volt a 2018-as aero fejlesztések egyik célja.

    Montoya és Servia legközelebb Iowában az oválon tesztelnek majd augusztus 28-án, majd Sebringbe mennek, szeptember 26-án.

  • Nem kizárt, hogy Alonso 2018-ban egy teljes szezont tölt majd az Indycarban

    Nem kizárt, hogy Alonso 2018-ban egy teljes szezont tölt majd az Indycarban

    Könnyen előfordulhat, hogy Fernando Alonso jövőre már nem a Forma-1-ben fog szerepelni, hanem egy egész szezont fog tölteni a tengerentúlon. Ezt a spanyol bajnok saját maga mondta.

    Immáron harmadik éve szenved a McLaren-Hondával, és a frusztráltság is kezd úrrá lenni rajta. Magyarországon azonban azt mondta, hogy számára 2017-ben az Inbdy500 volt az év fénypontja.

    Korábban még azt nyilatkozta, hogy kizárt dolog, hogy 2018-ban már Indycar pilóta legyen. Azóta viszont a Mercedes-Ferrari-Red Bull hármas is egyértelművé tette, hogy nem tervezi Alonso leigazolását. Így a spanyol versenyző nem fog tudni harcolni a győzelemért, ami könnyen az Indycar felé lökheti őt.

    A ma 36 éves Alonso ennyit mondott a jövőjéről a Hungaroringen: „Az Indycar is egy lehetőség 2018-ra. Meglátjuk egy hónap múlva, hogy mi lesz. Továbbra is nyitott vagyok bármire 2018-at illetően. Jövőre nyerni szeretnék. Ehhez a McLarennek sok változtatásra lesz szüksége. Ha ez megtörténik akkor lehetséges, hogy maradok, de ez egy olyan dolog, amiről csak szeptemberben fogok dönteni.”