Címke: IndyCar

  • Zanardi bemutatkozik a DTM-ben is, majd Misanoban!

    Zanardi bemutatkozik a DTM-ben is, majd Misanoban!

    Az olasz versenyző mindkét lábát elvesztette a Lausitzringen 17 éve egy horror-balesetben egy IndyCar futamon. Az autósportba újra a WTCC-n keresztül kóstolt bele, és 2005-2009 között négy győzelmet is szerzett.

    A korábbi Forma-1-es pilóta azóta a sportautózás világán kívül sikeres paralimpikon is lett, négy aranyérmet is szerzett, valamint többszörös világbajnok a kézzel hajtott kerékpárok mezőnyében. Most vendégversenyzőként indulhat majd Zanardi:

    „Úgy érzem magamat mint a gyermek az édességboltban, és nagyon várom, hogy versenyezhessek a BMW M4 DTM-mel Misanoban. Motorsport rajongóként amúgy is terveztem, hogy megnézem az első éjszakai DTM versenyre Misanóba, mivel ez egy történelmi tett. Az, hogy be is ülhetek, és magam is versenyezhetek, egyenesen fantasztikus!”

    Gerhard Berger szerint az olasz pilóta sikerrel mutatkozhat be a szériában:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy olyan híres versenyzőt is üdvözölhetünk a DTM rajtrácsán majd Misanoban, mint ő. Alex Zanardi extrém népszerű, és nem csak otthonában Olaszországban. A hihetetlenül különleges teljesítménye atlétaként, az örök optimizmusa és embersége túlmutat a sport határain, és milliókat inspirál szerte a világon.”

    A misanói fordulója a DTM-nek augusztus 24-26 között lesz.

  • Nem úgy ért véget Danica Patrick karrierje, ahogy szerette volna

    Nem úgy ért véget Danica Patrick karrierje, ahogy szerette volna

    Danica Patrick karrierje utolsó versenyét teljesítette tegnap az Indy 500-on. A 36 éves versenyzőnő búcsúversenye azonban nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte, hiszen a 200 körös verseny 68. körében kiesett.

    Ed Carpenter Racinges, a Go Daddy által szponzorált zöld autójával beleforgott a falba, így vége is lett a versenyének.

    „Nem igazán tudom, hogy mi történt.” – mondta Patrick. „Csak megpördültem.”

    Danica Petrick
    Fotó: Joe Skibinski/IndyCar

    „Határozottan nem túl jó befejezés, de már elmondtam korábban, hogy úgy jöttem ide, hogy ha teljes katasztrófa lesz belőle, akkor az emberek talán emlékezni fognak rá. Ha nyerek, akkor emlékezni fognak rá. Ezek között bármi csak egy kis része egy nagy történetnek.”

    „Ez csak a könyv egy fejezete. A mai nap elég nyomasztó, de csak mert a fejezet, ami véget ért, oly sokat jelentett számomra.” – írta Danica Instagramon, még tegnap, a kiesése után. „Köszönöm az emlékeket. Csak keresem ma a szavakat.”

  • Will Power nyerte az Indy 500-at!

    Will Power nyerte az Indy 500-at!

    Igazi népünnepély lehetett a tegnapi nap az ausztrál autósport rajongóknak, hiszen miután Daniel Ricciardo megnyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat, az Indy 500-on is ausztrál győzelem született Will Power jóvoltából.

    A 37 éves Power karrierje első Indy 500 győzelmét szerezte meg, ebben pedig a verseny utolsó köreiben történt sárgazászlós fázis, majd újraindítás is segítségére volt, ahogy az is a kezére játszott, hogy a 200 körös verseny végén Stefan Wilson, Jack Harvey és Oriol Servia is a pitbe hajtottak.

    „Ez lenyűgöző, csodálatos (érzés).” – mondta Power a verseny után. „Vicces, hogy az ember elfelejti hol is van, annyira belemerül a versenybe. Nem is tudatosul benne. Aztán a fehérzászlós körön, kiabálni kezdtem, mert tudtam, hogy meg fogom nyerni. Hihetetlen, sosem voltam még ilyen izgatott. Csak kiabáltam, úgy kiabáltam, mint még soha.”

    „Annyira nagyon szükségem volt erre, annyira nagyon akartam, és valóra vált.”

    Power mögött Ed Carpenter és Scott Dixon ért célba.

    Több nagy név is van azonban, aki nem ért célba. Kiesett például a tavalyi győztes, Takuma Sato, a karriere utolsó futamán induló Danica Patrick, a tavalyi Indy 500 időmérőjén nagyot bukott Sebastien Bourdais, de többek között Helio Castroneves és Tony Kanaan sem értek célba.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Autó Körök száma differencia
    1 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet 200 2:59:42.6365
    2 Ed Carpenter Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 200 3.1589
    3 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 200 4.5928
    4 Alexander Rossi Andretti Autosport Dallara/Honda 200 5.2237
    5 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda 200 6.7187
    6 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 200 7.2357
    7 Carlos Munoz Andretti Autosport Dallara/Honda 200 7.8377
    8 Josef Newgarden Team Penske Dallara/Chevrolet 200 8.6917
    9 Robert Wickens Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 200 9.3112
    10 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 200 11.3368
    11 J.R. Hildebrand Dreyer & Reinbold Racing Dallara/Chevrolet 200 12.7354
    12 Marco Andretti Andretti Herta Dallara/Honda 200 14.0745
    13 Matheus Leist AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 200 14.7798
    14 Gabby Chaves Harding Racing Dallara/Chevrolet 200 15.1173
    15 Stefan Wilson Andretti Autosport Dallara/Honda 200 33.6747
    16 Jack Harvey Michael Shank Racing Dallara/Honda 200 34.7970
    17 Oriol Servia Scuderia Corsa Dallara/Honda 200 38.2325
    18 Charlie Kimball Carlin Dallara/Chevrolet 200 41.5146
    19 Zachary Claman Dale Coyne Racing Dallara/Honda 199 1 kör
    20 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 199 1 kör
    21 Conor Daly Dale Coyne Racing Dallara/Honda 199 1 kör
    22 Max Chilton Carlin Dallara/Chevrolet 198 2 kör
    23 Zach Veach Andretti Autosport Dallara/Honda 198 2 kör
    24 Jay Howard Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 193 7 kör
    25 Tony Kanaan AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 187 kiesett
    26 Sage Karam Dreyer & Reinbold Racing Dallara/Chevrolet 154 kiesett
    27 Helio Castroneves Team Penske Dallara/Chevrolet 145 kiesett
    28 Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Dallara/Honda 137 kiesett
    29 Kyle Kaiser Juncos Racing Dallara/Chevrolet 110 kiesett
    30 Danica Patrick Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 67 kiesett
    31 Ed Jones Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 57 kiesett
    32 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 46 kiesett
    33 James Davison AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 45 kiesett
  • Fernando Alonso az IndyCarba tart?

    Fernando Alonso az IndyCarba tart?

    Ugyan a McLaren idén már lecserélte a Honda erőforrásokat Renault-ra, mégsem akarnak jönni azok az eredmények, amikkel Fernando Alonso elégedett lenne.

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szeretné megtartani a spanyolt, más kérdés, hogy ő hajlandó lesz-e maradni. Főleg, hogy olyan pletykák is szárnyra keltek már, hogy Alonso Flavio Briatoréval karöltve megkeresték a Ferrari vezetőit

    Mindemellett a Speed Week információi szerint a McLaren azt fontolgatja, hogy jövőre teljes szezont teljesítsenek az IndyCarban. Egy másik pletyka szerint azonban 2020 előtt „csak” egy már ott meglévő csapat partnerei lennének.

    Az IndyCaros köteléket és pletykákat csak erősíti, hogy a McLaren új tanácsadója az Indy 500 győztes Gil de Ferran.

    Vannak akik pedig azt sejtik, hogy Fernando Alonso már jövőre az IndyCarban versenyezhet.

    „Vizsgáljuk a motorsport más formáit, leginkább az IndyCar-t.” – erősítette meg Zak Brown.

    „Nekem semmi közöm de Ferran kinevezéséhez.” – mondta Alonso. „Zak felhívott pár hete és mondta, hogy a csapat új lehetőségek után néz és ő tud segíteni ebben. Jelenleg ő (dr Ferran) többet hallgat, mint beszél, később fog többet hozzátenni ehhez.”

  • Életnagyságú Danica Patrick LEGO-ból!

    Életnagyságú Danica Patrick LEGO-ból!

    Danica Patrick a hétvégén rajthoz áll az Indy 500-on, és ezzel ez lesz versenyzői karrierjének utolsó versenye.

    Ez alkalomból a LEGO ez alkalomból egy meglepetéssel is készült számára, és megépítette a versenyzőnő életnagyságú mását, természetesen a népszerű építőkockákból. Danica „ikertestvérét” New Yorkban a Times Square-en leplezték le.

    Danica elmondása szerint most döbbent rá igazán, hogy milyen alacsony is ő valójában…

    https://www.instagram.com/p/BjGNJr0h6Ig/?taken-by=danicapatrick

  • Új szintre emelte az autogramháborút Simon Pagenaud

    Új szintre emelte az autogramháborút Simon Pagenaud

    A Team Penske pilótái, Simon Pagenaud és Josef Newgarden azzal szórakoztatják egymást és a nagyérdeműt, hogy a leglehetetlenebb szituációkban és helyekre osztogatnak egymásnak autogramot. Az ötlet az autósport rajongói körökben méltán népszerű „Taplógáz: Ricky Bobby legendája” filmből ered egyébként.

    A két IndyCar hős harcát a közösségi médiáikon keresztül lehet követni,  és tényleg semmit sem kímélnek, ahogy az alább látható lesz. Az egyik akció: Josef Newgarden „tagelte” Simonházát.

    https://twitter.com/josefnewgarden/status/978448235349069824

    A műsor folytatódott Phoenixben:  Newgarden itt Pagenaud Chevyjének az ülése alá véste az autogramját.

    https://twitter.com/josefnewgarden/status/982655913231339521

    Azt hitte itt az amerikai, hogy lépéselőnyben van, de aztán a francia kollégája faarccal megkérte egy közös interjújuk folyamán, hogy ugyan nézzen már bele a saját overáljába. Mint kiderült utólag: az összeset aláírta, biztos, ami biztos.

    https://twitter.com/Team_Penske/status/982783408358113280

    Persze az sem jó ötlet, ha megkérjük a kollégát arra, hogy hozza már utánunk a felszerelést az indianapolisi repülőtérre, mert hát… megbízhatatlan.

    https://twitter.com/simonpagenaud/status/978440511441833984

    A trollkodást ugyanakkor jelenleg a legfrissebb esetben maxolta ki Pagenaud: Newgarden kolléga elvitte az Ashley nevű lányt sétakocsikázni, de rossz helyen fordultak vissza. Simon egy igazi rendőrrel egy rendőrautóban várta, hogy hibázzon valamit Josef, ami meg is történt. Kiszedték a kölcsönautóval közlekedő párost a forgalomból, és elment jegyzőkönyvet írni, mert kiderült, hogy a járműnek lejárt a rendszáma is. A csavar itt jött: a papírt Pagenaud írta alá. Érdemes figyelni Josef reakcióját… Garantált, hogy lesz még a történetnek folytatása.

  • Az IndyCar felé kacsingat a McLaren

    Az IndyCar felé kacsingat a McLaren

    A McLaren állítólag azon gondolkodik, hogy csatlakozna az IndyCar mezőnyéhez, méghozzá már jövőre. Úgy tudni, hogy a múlt hétvégi IndyCar Grand Prix-n volt is jelen pár McLaren képviselő, és potenciális partnerségről tárgyaltak az Andretti Autosporttal és a Rahal Letterman Lenigan Racinggel.

    A McLarennek nem idegen az amerikai versenyzés, hiszen a ’70-es években Can-Am és Indy500 győztesek is voltak. Ezen kívül tavaly Fernando Alonso számára épp úgy tették lehetővé az Indy500-as indulást, hogy a McLaren némileg összeállt az Andrettivel.

    Barcelonában Zak Brown ugyan kétségbe vonta az IndyCaros terveket, de utalt arra, hogy a Forma-1 talán olyan irányba halad, hogy mellette más bajnokságokban érdemes gondolkodnia a csapatnak.

    „Tavaly ott voltunk az Indy 500-on.” – mondta Brown. „Észak-Amerika fontos piac számunkra és rajongunk is az IndyCar versenyzésért. Szóval megnézzük a költségvetési korlátot, hogy miként fog az működni, és mely más versenyzési formákat vehetünk még fontolóra.”

    „Szerintünk a McLaren értékes adaléka lenne az IndyCar paddocknak.” – közölte az Andretti Autosport. „2017-es Indy 500-as partnerségünk bizonyítottan sikeres volt és mi üdvözölnénk a lehetőséget, ha újra velük dolgozhatnánk.”

  • Ludak miatt „piroszászlóztak” az IndyCar Grand Prix warm-upján

    Ludak miatt „piroszászlóztak” az IndyCar Grand Prix warm-upján

    Az IndyCar Grand Prix warm-upját szokatlan okból kellett piros zászlóval megszakítani. Történt ugyanis, hogy pár lúd úgy döntött, hogy ők aztán testközelből szeretnék nézni az autókat és leszálltak bandázni az indianapolisi pályálya, közvetlenül az aszfaltcsík mellé. Cseppet sem tűnt úgy, hogy megriasztaná őket az autók hangja vagy sebessége, így fennállt a veszélye, hogy betévednek a pályacsíkra, és esetleg valamelyik versenyző elüti őket. Ezt megelőzvén inkább megszakították a bemelegítést, és megpróbálták elkergetni az állatokat a pályáról.

    A versenyt végül Will Power nyerte.

  • Will Power nyert Indianapolisban

    Will Power nyert Indianapolisban

    Will Power megszerezte a Penske 200. IndyCar győzelmét az indianapolisi Grand Prix pályán.

    Power harmadik IndyCar Grand Prix győzelmét szerezte meg, miután elbírt a Robert Wickens személyében érkező nyomással.
    Wickens gumistratégiája nem jött be, végül „csak” a harmadik lett, míg a második helyre Scott Dixon érkezett meg.

    Íme a verseny összefoglalója, pár látványos piruettel, alább pedig a teljes végeredményt láthatjátok.

    Versenyző Csapat Autó Körök száma Diff.
    1 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet 85
    2 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 85 2.2443
    3 Robert Wickens Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 85 8.1621
    4 Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Dallara/Honda 85 8.7293
    5 Alexander Rossi Andretti Autosport Dallara/Honda 85 11.7462
    6 Helio Castroneves Team Penske Dallara/Chevrolet 85 14.3860
    7 James Hinchcliffe Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 85 15.3368
    8 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 85 17.2354
    9 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 85 18.0987
    10 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 85 23.1137
    11 Josef Newgarden Team Penske Dallara/Chevrolet 85 24.2632
    12 Zachary Claman Dale Coyne Racing Dallara/Honda 85 30.0421
    13 Marco Andretti Andretti Herta Dallara/Honda 85 37.4374
    14 Tony Kanaan AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 85 41.3456
    15 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 85 41.6927
    16 Max Chilton Carlin Dallara/Chevrolet 85 42.8434
    17 Gabby Chaves Harding Racing Dallara/Chevrolet 85 45.0983
    18 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda 85 53.1086
    19 Kyle Kaiser Juncos Racing Dallara/Chevrolet 85 58.175
    20 Charlie Kimball Carlin Dallara/Chevrolet 85 1:11.7538
    21 Matheus Leist AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 85 1:17.9918
    22 Ed Jones Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 84 1 kör
    23 Zach Veach Andretti Autosport Dallara/Honda 84 1 kör
    24 Jordan King Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 83 2 kör

     

  • Fittipaldi elhagyja a kórházat és Indianapolisba megy

    Fittipaldi elhagyja a kórházat és Indianapolisba megy

    A héten elhagyhatja a kórházat Pietro Fittipaldi, aki kettős lábtörést szenvedett a múlt hétvégi spái 6 órás verseny időmérő edzésén. Indianapolisba veszi majd az irányt, hogy az IndyCar orvosai kezeljék.

    Emerson Fittipaldi unokájának pótlásáról még nem nyilatkozott IndyCar csapata, a Dale Coyne Racing.

    Fittipaldi várhatóan július végén, a Mid-Ohio-i versenyre tud majd visszatérni. felépülését doktor Terry Trammell az IndyCar biztonsági tanácsadója, és a korábbi CART orvos, Steve Olvey felügyelik majd.

    „Már jobban vagyok, eléggé megijedtem, de sokat javult az állapotom, és pénteken Indianapolisba megyek, ahol az Indy orvosokkal leszek, Terry Trammellel és Steve Olvey-vel.” – mondta Fittipaldi. „Ők gyógyították már  Nelson Piquet-t, Tony Kanaant, a nagyapámat, és Dario Franchittit is például. Az orvosok az Egyesült Államokban látták a képeket az operációmról és a röntgenfelvételeket, szóval úgy vélik, hogy a felépülésem gyorsabb lehet, mint azt előzetesen sejtették. A célom, hogy nyolc héten belül újra autóba üljek, és ha lehetséges, versenyezzek Mid-Ohio-ban.”