Címke: IndyCar

  • Dönthet még rekordokat Fernando Alonso

    Dönthet még rekordokat Fernando Alonso

    Fernando Alonso bejelentette, hogy a 2018-as szezon végeztével távozik a Forma-1-ből. Azonban elég nagy esély van rá, hogy jövőre is láthatjuk majd versenyezni, méghozzá az IndyCarban.

    Nem titkolt célja a spanyol versenyzőnek, hogy megszerezze a Triple Crownt, azaz a „tripla koronát”, mely „cím” azt illeti meg, aki versenyzői karriere során nyerni tudott legalább egyszer Monacói Nagydíjat a Forma-1-ben, Indy 500-at és Le Mans-i 24 órás versenyt is. Ez eddig még csak Graham Hillnek sikerült.

    Ebből a hármasból kettőt már kipipálhat Alonso, már „csak” egy Indy 500 győzelemre van szüksége ahhoz, hogy beérje Hillt.

    Felipe Massa azonban Alonso F1-es búcsúvideója kapcsán elkottyantott valamit, bár nem tudni, mennyire szánta viccnek, és mennyire mondta komolyan.

    „Gratulálok @fernandoalo_oficial a csodálatos F1-es karreierdhez! Számomra te vagy az egyik legjobb versenyző a bolygón! Remélem élvezed majd a karriered következő kihívását. Isten áldjon! És üdv a Formula E-ben.” – írta Massa Instagramon.

    Lehet is ráció abban, hogy ha nem is jövőre, de belekóstolna Alonso a Formula E-be. Elvégre ha beszállna az elektromos szériába, ráadásul jó csapathoz, akkor jó esélye lenne az FE bajnoki címre. Ebben az esetben pedig ő lenne az első versenyző a világon, aki világbajnok tudott lenni a Forma-1-ben is és a Formula E-ben is. Mondhatni ő lenne zászlóvivő, a valódi átmenet a klasszikus motorsportok és az elektromos versenyzés, a múlt és a jövő között.

    Arról nem beszélve, hogy ebben az esetben nagy eséllyel elmondhatná magáról, hogy három bajnokságban is világbajnok lett, hiszen F1-ben ez már sikerült neki, a WEC minden bizonnyal meg lesz neki a jelenlegi szezonban, és ehhez jöhetne hozzá az FE bajnoki címe.

    Véleményünk szerint tehát nem kell attól tartani, hogy Fernando Alonso eltűnik a szemünk előtt, minden bizonnyal fogjuk őt még versenyeken látni! 😉 És ki tudja, talán egyszer tényleg követi majd Felipe Massát a Formula E-be. Massa mindenesetre a 2018/19-es FE szezonban már részt vesz, erről is beszélt nekünk Zürichben! 😉

     

  • Brown: Alonso az IndyCar-ban köthet ki

    Brown: Alonso az IndyCar-ban köthet ki

    Zak Brown elismerte, lehetséges, hogy Alonso elhagyja a Forma-1-et és a McLaren-t az IndyCar kedvéért.

    Brown elmondta, Alonso „rendkívüli módon érdeklődik” az amerikai széria iránt.

    „Szereti azt a sorozatot, de még nem döntött a Forma-1-beli jövőjéről. Azonban a mi döntésünk nem függ Fernando döntésétől.” – nyilatkozta az Indy Star hasábjain.

    Brown megemlítette, továbbra is zajlanak az egyeztetések Michael Andretti csapatával egy esetleges együttműködésről.

    Andretti szabott egy határidőt, ami augusztus közepe.

    „Nem hallottam, hogy szabott egy határidőt” – mondta Brown. „De hamarosan döntünk. Jelenleg a Forma-1-et helyezzük a középpontba. A pilótáinkról kell döntenünk. Most igazoltunk egy új technikai igazgatót. Azt mondják, még mindig van időnk dönteni a 2019-es IndyCar tervekről.”

  • Andretti: Alonsonak egyre kevesebb ideje lesz dönteni

    Andretti: Alonsonak egyre kevesebb ideje lesz dönteni

    Fernando Alonsora most komoly nyomás nehezedik, ugyanis a következő hetekben kell döntenie arról, hogy hol szeretne versenyezni 2019-től.

    Michael Andretti, az Andretti Motorsport vezetője, elmondta, hogy a kétszeres világbajnok spanyol autóversenyzőnek legkésőbb augusztus közepéig kell jeleznie számára, ha jövőre a csapatában szeretne versenyezni.

    „Lassan ki fogunk futni az időből, szóval a következő hetekben már döntenünk kell egyes dolgokról”- mondta Andretti az Autoweek-nek.

    Andretti jelezte, hogy a következő Indy Car versenyen, ami augusztus 19-én lesz, a határidő, ugyanis utána már nem lehet elintézni azt, hogy a spanyol egy teljes szezont fusson az IndyCar-ban.

    „Sok lehetőség van még és bármi megtörténhet”- ismerte el Andretti. Andretti együttműködött a McLarennel, így Fernando Alonso részt tudott venni a 2017-es Indy 500-on, Indianapolisban. Elmondta, hogy örülne neki, ha együtt dolgozhatna a spanyol pilótával.

    „Annyira boldog lennék, ha nálunk versenyezne, ugyanis öröm volt vele dolgozni Indianapolisban. Azt hiszem a csapat rengeteget segített neki Indianapolisban, és ha itt versenyezne jövőre, nem indulna hátrányból. Kicsit ez az 1990-es évekre emlékeztet, amikor a dolgok elkezdtek működni az IndyCarban, és egyre népszerűbb lett. Az időzítés segíthet Fernandonak.”

    Andretti nem zárta ki azt, hogy Alonso megint csak az Indy 500-ra ugrana be. Alonsonak tavaly ki kellett hagynia a Monacói Nagydíjat az Indy 500 miatt, mivel a két versenyt ugyanazon a hétvégén rendezték. Alonso vezetett is a versenyen, majd 20 körrel a vége előtt motorhiba miatt esett ki.

    Azóta Alonso meg tudta nyerni a Le Mansban rendezett 24 órás versenyt Sebastien Buemivel és Kazuki Nakajimával. Monacoban is tudott nyerni a spanyol, 2006-ban és 2007-ben. Így már csak az Indy 500 győzelem hiányzik a „tripla koronához”, amit csak Graham Hillnek sikerült elérnie.

    „Ha Alonso úgy dönt, hogy marad a Forma-1-ben, akkor valószínűsíthető, hogy még egy évet várnia kell a „tripla koronára”. Maradni fog Fernando a Forma-1-ben, vagy kipróbálja magát az Indy Car-ban? Vagy netán nyugdíjba vonul? Mit fog csinálni a jövőben? Zaknek a Forma 1-ben rengeteget kell dolgoznia, de meglátjuk majd, hogy mi fog történni.”

  • IndyCar teszttel tért vissza Pietro Fittipaldi

    IndyCar teszttel tért vissza Pietro Fittipaldi

    A Dale Coyne Racing pilótája Pietro Fittipaldi visszatért a sérüléséből, kedden száz kört tett meg az IndyCar autóval a Mid-Ohio versenypályán.

    Fittipaldi az év korábbi részében a WEC Spa-i fordulójában szenvedett egy súlyos balesetet, amiben a bal lába és a jobb bokája tört el. Csaknem két hónapot töltött Indianapolisban a rehabilitációja miatt az IndyCar orvosa, Terry Trammel irányítása alatt. A célja pedig az, hogy már a jövő heti Mid-Ohio-i versenyen már indulhasson.

    Elmondása szerint nagyon gyorsan felvette a ritmust a keddi teszten.

    „Csodálatos volt, ember, annyira boldog vagyok, hogy visszatérhettem. A balesetem utáni két hónapban nagyon keményen dolgoztam, remek emberekkel körülvéve, hogy minél hamarabb visszatérhessek a vezetéshez. Kedden pedig sikerült ezt elérnem, nagyon jól sikerült ez a teszt. Nagyon komfortosan éreztem magam az autóban. Intenzív pár hét volt, de ez az, ami miatt ilyen hamar újra autóba ülhettem.” – adott hangot az örömének.

    A Formula V8 tavalyi bajnoka sikerrel teljesítette a keddi tesztprogramot, amelyen a délelőtti etapot a fizikai állapotának a felmérésére használta.

    „Ez egy komplett teszt volt, közel száz kört tettem meg, ami nagyon sok. Az volt a tervünk, hogy annyi kört menjek, amennyit csak tudok, hiszen a jövő héten már verseny lesz. A délelőtti etapot arra használtuk, hogy kényelmesen érezzem magamat az autóban, illetve a pedálokat beállítsuk és mindent rendbe rakjunk.”

    „A csapat ki akart próbálni még egy csomó beállítást, szóval egy átlagos nap volt. Örülök, hogy jól mentem és izgatott vagyok a jövő hét miatt.” – tette hozzá.

    A DCR pilótája a top tízet célozza meg a következő versenyhétvégén.

    „Természetesen nekem is az a célom, mint mindenkinek, nyerni szeretnék. Tudom, hogy újonc vagyok, és sok olyan pálya van, amin még nem versenyeztem. Meg kell néznünk, hogy hol leszünk ezután a teszt után, de szerintem versenyképesek leszünk. A célunk az, hogy a legjobb tízbe kvalifikáljunk, és majd meglátjuk, hogy a versenyen hol leszünk.” – zárta a brazil.

  • 2019-ben Laguna Seca visszatér az IndyCar világába!

    2019-ben Laguna Seca visszatér az IndyCar világába!

    Laguna Seca visszatér az IndyCar 2019-es versenynaptárjába, ráadásul Sonoma helyére ami eddig a szezonzáró volt, és a szerződés három évre szól. Ezt kedden írták alá, és már a jövő évi futam időpontja is nyilvános lett, ami szeptember 22-e lesz majd.

    A versenynaptár többi helyszíne később kerül bejelentésre, és Sonoma is azért esett ki, mert év végén lejár a szerződésük, amit nem újítanak meg. A szériát meg nem érdekli az, hogy még egy észak-kaliforniai pályának helyet szorítsanak.

    Az IndyCar visszatérése Laguna Secaba fejlesztéseket is jelent majd: megújul a rázókő, a sóderágy sem lesz olyan durva mint jelenleg, a kerítésrendszer is változik. Ez az új szerződés 14 évnyi folyamatos Sonoma jelenlétre tesz pontot az IndyCar világában, amelyből az utolsó négy szezonzáróként is funkcionált, miután 2015 óta Fontana helyett ezen városban rendezték az évad utolsó futamát.

    Laguna Secában CART Champ Cars versenyek voltak 1983 és 2004 között, az utolsó „komoly” Indycar aktivitás akkor volt a pályán, amikor 2007-ben a Champ Car a tavaszi tréningjét itt tartotta.

    Mark Miles, a Hulman & Company (akiké az IndyCar és maga az Indianapolis Motor Speedway is – a szerk.) igazgatójaként örömét fejezte ki, hogy visszatér a szériába a legendás pálya:

    „Nem is tudnék vonzóbb helyszínt elképzelni az IndyCar szezonzáróinak. Monterey egy olyan hely, ahová el akarnak menni az emberek, és mi is ide visszük a vendégeinket. Azt hiszem, ez egy remek döntés volt részünkről.”

    Timothy McGrane, Laguna Seca igazgatója hozzátette:

    „Az, hogy visszatér az IndyCar a pályaversenyzés ősi szentélyébe Laguna Secába hihetetlen megtiszteltetés, és komoly szándék Monterey vezetése részéről, ami látható gazdasági eredményeket hoz üzlet terén a régiónknak.”

    Az IndyCar dobta Phoenix-t is a 2019-es versenynaptárjából, és várhatóan további nemzetközi versenyhelyszín is lesz, miután Mexikóvárosban alulmaradtak a hosszútávú világbajnoksággal szemben.

  • Verstappen szerint Le Mans-ba csak azok az F1-esek mennek, akik elvesztették motivációjukat

    Verstappen szerint Le Mans-ba csak azok az F1-esek mennek, akik elvesztették motivációjukat

    Max Verstappen úgy gonolja, hogy Fernando Alonso azért próbál ki más versenysorozatokat is az F1 mellett, mert ott már eltűnt a motivációja.

    Sokan méltatják a spanyolt, amiért ennyi mindent kipróbál, és szinte úttörőnek számít, hogy utat nyit az F1-esek számára Le Mans-ba, vagy az Indy 500-ra. Meg persze nem titkolt szándéka Graham Hill után a második Triple Crown-t szerzett versenyzővé válni. Ehhez már csak egy Indy500-as győzelemre van szüksége.

    Max Verstappent azonban nem hozza lázba ilyesmi.

    „Az F1-en kívüli tevékenységeknek általában akkor lesz szerepük, mikor egy (F1-es) versenyzőnek nem sikerül nyerni.” – mondta a fiatal holland.

    Arra a kérdésre, hogy ő is kipróbálná-e magát Amerikában, vagy Le Mans-ban, Verstappen így felelt: „Talán. Ha majd öreg leszek és lassú, akkor kipróbálom.”

    „Ha a mezőny legjobb autója van alattad, úgy bárki tud nyerni. Bármelyik F1-es versenyző tudna nyerni a Mercedesben, ha az elmúlt négy évet nézzük. Ezt mindenki tudja. Ezért nem látni olyat, hogy Hamilton ilyenekbe fog (IndyCar vagy WEC), mert nincs rá szüksége. Ugyanez a helyzet velem is. Olyan helyzetben vagyok, hogy győzelmekért tudok harcolni, szóval elég komoly a motivációm és nem akarok Le Mans-ba menni, vagy az IndyCarba, vagy ilyesmi.”

    „Az apámnak ugyanez volt a problémája. Az F1-ben volt, de nem nyert és ilyenkor van az a pont, mikor eltűnik a motiváció, és ez megöl belülről.”

  • Scott Dixon már beszélt a McLarennel

    Scott Dixon már beszélt a McLarennel

    Az egyszeres Indy 500 győztes Scott Dixon az egyik jelöltje a McLarennek a 2019-es, teljes IndyCar idényre.

    Az új-zélandi pilóta, aki 2004-ben a BMW-től kapott egy Forma-1-es tesztlehetőséget is, elismerte, hogy már beszélt a McLaren vezetőségével, de szerinte ez nem jelent semmit. Azt is hozzátette még, hogy jelenleg az a fő célja, hogy megszerezze idén az ötödik bajnoki címet a jelenlegi csapatával, a Chip Ganassi Racinggel.

    „Folyamatosan beszélünk másokkal, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy máshová megyek. Sokféle forgatókönyv lehetséges még. Ezeket a srácokat már több, mint 15 éves ismerem. Zak Brownt meg pláne. Ez a sztori egy kicsit jobban fel lett fújva.” – nyilatkozta az Autoweeknek.

    „Zaket 1999 óta ismerem, elég gyakran beszélek vele, de ez már évek óta így van.” – tette hozzá Dixon.

    A McLaren továbbra is nyíltan érdeklődik egy teljes IndyCar szezonért. A csapatvezetés ott volt a detroiti fordulóban és egyeztettek a lehetséges partnerekkel, de a legvalószínűbb, hogy az Andretti Autosport partnereként fognak indulni. Azt viszont még nem tudni, hogy egy vagy két autóval kívánnak majd részt venni a sorozatban.

    Dixon szerződése idén jár le a Ganassival, a pletykák pedig arról szólnak, hogy a McLaren hároméves kontraktust szeretne vele aláíratni.

    „A szezon ezen részében mindig felerősödnek az átigazolási pletykák. Főleg amikor egy új csapat is érkezik. Számomra ez a szezon fontos jelenleg, megpróbáljuk újra megnyerni a bajnokságot. A többi dolog még nagyon távoli, éppen ezért egy kicsit meg is lepett, hogy már most ez a téma.” – zárta a 37 éves pilóta.

  • Kollégánk Günther Steinerrel beszélgetett a Francia Nagydíj előestéjén

    Kollégánk Günther Steinerrel beszélgetett a Francia Nagydíj előestéjén

    A Forma-1-es paddock egyik legkisebb és legbarátságosabb csapata egyébként a Haas, akikről most már elmondhatjuk, hogy megvetették a lábukat a királykategóriában, amerikai csapatként. A vezetőjük pedig a németesen hangzó Günther Steiner, aki egyébként Olaszországban született. A Franciaországba visszatért széria előestéjén őt sikerült kollégánknak mikrofonvégre kapni.

    – Günther, mit vársz a csapatodtól itt Franciaországban?
    – Nagyok az elvárásaink! Remélem, hogy újra a legjobbak lehetünk a „futottak még” kategóriában, olyan formában, ahogy kezdtük a szezont. Kanadába vittünk egy nagyobb fejlesztési csomagot, és jól működött. Nem tudtuk ugyanakkor bemutatni azt, hogy mire képes, mert szerencsétlenül alakult az időmérő edzése Romainnak és Kevinnek meg a versenye ment pocsékba. A nyers teljesítménye az autónak azonban jó volt, és persze azt se feledjük, hogy ez Romain hazai versenye.

    Milyen versenyre számítotok itt a Paul Ricardon? Érdekes lehet a futam, sok előzéssel?
    – Az előzés feltehetően ezen a pályán is olyan nehéz lesz, mint a legutóbbiakon. Még nem kaptuk meg az adatokat a arra vonatkozóan, hogy mik lehetnek a legjobb előzési pontok, de a versenyzőinket nem kell félteni, ha erről van szó. Másrészt, esélyes hogy esni is fog, az meg segíthet nekünk.

    – A jövő évi Forma-1-es szabályzás pont orvosolná az előzések problematikáját. Szerinted lehet fejleszteni így is a versenyeket?
    – Nem, ez szerintem nem sokat segít! Az lehet a megoldás ezen autók között, ha a gumik terén lenne nagyobb változás. Nézd meg az IndyCart, csak a gumik adják a különbséget, semmi más! Többé-kevésbé egyforma autókkal versenyeznek, és sokat előznek a versenyeiken, mert nem használhatnak gumimelegítőket, amitől kijöhetnek komoly különbségek az autók között, amikor hideg gumikon kijönnek a pitből, és azok között, akik meg már bemelegedett gumikkal haladnak. Továbbá csak kétféle gumikeverékük van, amelyek között nagy a különbség. A Forma-1-ben túl nagy a választási lehetőség, örökké tartanak, és elhanyagolható közöttük a különbség.

    – Mit változtatnál még, hogy jobbá váljon a Forma-1 a jövőben?
    – Addig, amíg a csapatoknak megengedett az, hogy annyi pénzt költsenek, amennyit nem szégyellnek, mindig is nagy lesz a különbség a top csapatok teljesítménye és a többieké között. A példa kedvéért, ha a Mercedesnek valami fejlesztésre kell egy jól látható nagyságú összeg, akkor azt el is fogják költeni, nem érdekli őket, hogy mennyibe is kerül. A kisebb csapatoknak esélyük sincs a nagy csapatokkal tartani ezen a téren, így ez a hátrány mindig is meglesz egészen addig, amíg egy költségvetési sapka bevezetésre nem kerül valamilyen formában. Olyan versenyautókat szeretnék látni, amelyek nagyon erősek, de kevés a leszorítóerejük, – olyan jellegű sprint versenyeket képzelj el, mint amilyenek Amerikában vannak. Homokos és murvás pályákon 900 lóerős autókkal mennek, de alig van leszorítóerejük, ez látványos versenyeket eredményez. Nem azt mondom ezzel, hogy a Forma-1 is költözzön a sivatagba, de a legtöbb aero elemet ha leszednénk, már biztosan segítene. Másrészt azt is el kell hogy mondjam, hogy a Forma-1-nek egyáltalán nincs annyi előzésre szüksége, mint amennyit a nézők akarnak: az F1-nek vannak további alapértékei is, olyanok mint a történelme, a nyers tempója, a technológiai vezér szerepe, a személyiségek, és így tovább.

    – Köszönjük Günther, sok sikert a versenyekre!
    – Köszönöm!

  • Wickens IndyCar szereplése adhat reményt a Mercedes DTM versenyzőinek

    Wickens IndyCar szereplése adhat reményt a Mercedes DTM versenyzőinek

    A kanadai Robert Wickens a DTM-ből igazolt át 2018-ra a IndyCarba, ahol igazán eredményes első szezont teljesít. Wickens jelenleg hetedik a bajnokságban, ezzel a legjobb újonc idén, és már két dobogós hellyel is büszkélkedhet.

    Miután a Mercedes a 2018-as szezon végén kiszáll a DTM-ből, a csillagos márka versenyzőinek is új hely után kell majd nézniük. A Mercedes DTM csapatának főnöke, Ulrich Fritz szerint pedig Wickens szereplése követendő példát statuálhat a többi mercedeses versenyzőnek.

    Korábbi DTM-es csapattársa, Gary Paffett sem számított arra, hogy Wickens ilyen jól kezd majd az IndyCarba.

    „Meglepett, hogy ilyen hamar ilyen jó lett.” – mondta Paffett, majd hozzátette, azért mégsem olyan meglepő Wickens sikere, hiszen „nagyon tehetséges, ezt a DTM-ben is megmutatta”.

    „De olyan gyorsan történt, majdnem megnyerte már az első versenyét, majdnem megnyerte a második versenyét, határozottan jobb, mint azt vártam, talán jobb, mint, azt ő maga várta..”

    Fritz emellett azt reméli, hogy mind a hat jelenlegi DTM-es versenyzőjének talál majd helyet valahol a DTM után is, noha még semmire nincs garancia. Azonban nem csak a Formula E jöhet szóba a versenyzők számára, attól, mert az elektromos széria miatt hagyja el a Mercedes a DTM-et. Opció lehet számukra a Blancpain GT, az IMSA, a Super GT és a BTCC is, ha a Mercivel akarnak maradni.

  • Összeáll az IndyCar-Alonso történet?

    Összeáll az IndyCar-Alonso történet?

    Néhány hete erősödött fel a pletyka, miszerint a McLaren kétszeres világbajnok versenyzője 2019-ben már az IndyCar mezőnyét erősítheti, felhagyva Forma-1-es karrierjével.

    Alonso 2015-ben nagy reményekkel szerződött az akkor még McLaren-Hondához, ám az együttműködés jelentősen alulteljesített az elvártakhoz képest, azóta pedig már meg is szűnt, a wokingiak Renault erőforrásokra váltottak a 2018-as szezontól kezdve.

    Habár Alonsóék a hondás évek alatt többször is elmondták, hogy az egyik legjobb kasztnival rendelkeznek, csupán az erő hiánya az, ami hátráltatja őket az élen való harcolásban. Nos, az idei évben ez eddig nem látszik beigazolódni, ami Alonso F1-es pályafutásának végét jelentheti.

    A hírek szerint jövő hétvégén Zak Brown, a McLaren nagyfőnöke és Luis Garcia Abad, a spanyol versenyző menedzsere is ott lesz a Belle Isle Parkban rendezett IndyCar versenyen.

    Az egyik legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Alonso marad a McLaren tagja, és a wokingi gárda megállapodik egy az IndyCarban jelenleg is működő csapattal 2019-re, ahogy az tették tavaly az Andretti Motorsporttal, amikor Alonso az Indy500-on indult.