Címke: IndyCar

  • Ribbs: Az F1 fényévekkel elfogadóbb az amerikai versenyszériáknál

    Ribbs: Az F1 fényévekkel elfogadóbb az amerikai versenyszériáknál

    Willy T. Ribbs szerint a Forma-1 „fényévekkel” előtte jár az amerikai autósportnak, ugyanis fejlesztik az elfogadóképességüket. Lewis Hamilton egyik fekete bőrű elődje ő, aki elsőként vezethetett Forma-1-es autót. Az amerikai Ribbsnek ugyanis még Bernie Ecclestone biztosított egy tesztlehetőséget 1986-ban, a Brabhammel. Soha nem jutott el végül nagydíj indulásig, de az ezt követő években a NASCAR-ban és az IndyCarban is versenyzett. Saját maga is elmondta, hogy megélt rasszista incidenseket számos alkalommal. Csípős nyelvű emberként volt ismert, és teljes mértékben támogatja a Forma-1 lépéseit és így Lewis Hamiltonét is a rasszizmus elleni harcban. Ribbs a Beyond the Grid F1-es podcastjában beszélt erről:

    „Amit ez a fiatalember csinál, az szenzációs. Sok sportoló, különösen Amerikában attól tart, hogy elveszítik a pénzüket. Lewis mindent feltett egy lapra, és látom, hogy más Forma-1-es versenyzők is beálltak ebbe a sorba, felkészültek és helyesen cselekszenek.”

    Ribbs kifejezetten büszke a Forma-1-re és a Mercedesre, akik a leginkább látható módon fejezték ki mindezt azzal, a többi csapat közül, hogy még az autóikat is feketére festették. Az pedig tény, hogy a NASCAR és az IndyCar kevesebbet tesz ezért, pedig az ő szívéhez ezen szériák közelebb állnak. Ez pedig a saját tapasztalata a múltból, ezért így folytatta a mondandóját:

    „Lewis sok mindent meg tud változtatni, és ebben partnere is lennék. Ő már többször is komoly ellenállásba ütközött, de halálos fenyegetést nem kapott. Én már tudom, hogy ez milyen durva is lehet, és másképp dolgoztam fel ezt. Soha nem rinyáltam, hanem az öklöm járt. Én így kezeltem a rasszizmust, és továbbra is így fogok cselekedni.”

    Ribbs szerint a Forma-1 fényévekkel előrébb jár mint az amerikai versenyszériák a rasszizmus elleni harcban.

  • Legendás amerikai szponzort fogott magának a McLaren!

    Legendás amerikai szponzort fogott magának a McLaren!

    Az amerikai olajvállalat, a Gulf Oil lesz a régi-új McLaren támogató, a Brit Nagydíjtól kezdve. A wokingiak ezt a jelentős szerződést az amerikai óriással azt követően köti, hogy a kapcsolatuk a Petrobrassal megszűnt 2019 végén.

    Még nem hivatalos a Gulf Oil bejelentés, de egy Callum Taylor nevű felhasználó a Redditen kiszúrta a cég logóját a helyi benzinkútjuknál egy McLaren F1-es versenyautón, ugyanis a brit csapat kihasználta a mai napot, és előkészített már egy reklámot, amely majd az együttműködésüket hivatott majd bemutatni, amint hivatalossá válik mindez.

    Amennyiben ez a szerződés érvénybe lép, és semmi változás nem lesz, akkor a Gulf logo már a következő futamon megjelenik az MCL35-ön, és ezzel a McLaren nyert magának egy olyan partnert, akik biztosítják számukra a kenőanyagokat és az üzemanyagot. Érdemes tudni, hogy a wokingiak és az amerikai cég sikeresen dolgoztak már együtt a 60-as, 70-es években, a Forma-1-en kívül a Can-Am és IndyCar projektjeiken is.

    1995-ben a McLaren és a Gulf újból egyesítették az erőiket, ezúttal a hosszútávú világbajnokság kedvéért. A Gulf McLaren F1 GTR 1996-ban megnyerte a BPR Global Endurance Series-t, egy évvel később pedig a Le Mans GT kategóriáját

    A McLarennek ugyan több éves szerződése volt a Petrobras olajvállalattal, de megszakították ezt azon technikai problémák miatt, amit ezen kenőanyagok és üzemanyag okozott, amelyet biztosított a brazil cég a britek formaautóiba. A rövid, de szerintük pozitív végkimenetelű kollaboráció után úgy váltak el a felek, hogy készen állnak a jövőben is további együttműködésre.

    McLaren are doing promo shoot at my local gulf garage!
    byu/SuperSneekySpaghetti informula1

  • Ecclestone nagy tisztelője a fekete versenyző, Willy T. Ribbs!

    Ecclestone nagy tisztelője a fekete versenyző, Willy T. Ribbs!

    Az állítólagos rasszista kijelentései miatt Bernie Ecclestone váratlan támogatást kapott: egy veterán visszavonult amerikai pilóta, Willy T. Ribbs állt az oldalára. Napokkal ezelőtti állításáért a Forma-1 volt ura kapott kritikát rendesen, amikor azt állította, hogy „sok esetben a feketék rasszistábbak, mint a fehér emberek„. Willy azonban elárulta, hogy Ecclestone volt az, aki adott esélyt neki egyáltalán arra, hogy a Forma-1 közelébe kerülhessen. A korábbi NASCAR és IndyCar pilóta Ribbs az 1986-os Brabham tesztjéről beszélt a CNN-nek, amely csapat tulajdonosa akkoriban Bernie volt:

    „Engem akart az autójába, és azt akarta, hogy versenyezhessek a Forma-1-ben. Akkoriban azonban olasz támogatói voltak, akik hazai versenyzőjüket akarták látni a volánnál. Nagyon tisztelem őt, soha nem volt vele semmi gondom. A célom az volt, hogy a királykategóriába kerülhessek. Bernie Ecclestone pedig ezt lehetővé tette, és megmutatta, hogy ő az első, aki az első színes bőrűt, az első fekete embert Forma-1-es autóba ültette. Csakis tisztelettel beszélhetek róla. Nem tudom, hogy nélküle lenne-e még egyáltalán ma Forma-1?”

    Estorilban tesztelhetett tehát William Theodore Ribbs Jr., de végül versenyen nem indulhatott. 1987-ben a Brabham kizárólag három olasz pilótával, Andrea de Cesaris, Stefano Modena és Riccardo Patresével indult a versenyeken.

    https://www.instagram.com/p/B9P-F5TBcyk/?utm_source=ig_web_copy_link

  • Felére csökkenthet az Indy 500-ra beengedhető nézők száma

    Felére csökkenthet az Indy 500-ra beengedhető nézők száma

    Egyes források szerint a 104. Indy 500 teljes nézőszámát akár a felére csökkentheti az IndyCar és az Indianapolis Motor Speedway vezetősége.

    Az amerikai Egyesült Államokban az Indy 500 az egyik legnézettebb és leglátogatottabb eseménnyé vált az évek múlásával. Az indianapolisi 500 mérföldes verseny mindig egyidőben szokott lenni a Monacói Nagydíjjal és évről évre több százezer néző teszi tiszteletét az Indianapolis Motor Speedwayen – amit nemrégiben a Forma-1-gyel is hírbe hoztak. Például a 100. Indy500-on 300.00 néző volt jelen 2016-ban.

    Az idei versenyt eredetileg május 24-én rendezték volna meg, azonban a koronavírus járvány miatt a nagy presztízsű eseményt augusztus 23-ára halasztották.

    „Ragaszkodunk az augusztus 23-hoz és örömmel fogjuk fogadni a szurkolókat is,” – nyilatkozta az Indianapolis Motor Speedway igazgatója, Douglas Boles.

    „Azonban valószínűleg a nézők számát az eredeti maximális értékhez képest körülbelül 50 százalékkal fogjuk csökkenteni. Az eseménnyel kapcsolatos átfogó tervünket heteken belül fogjuk nyilvánosságra hozni.”

  • Michael Andretti már szerződéssel rendelkezett 1992-re a Ferrarival

    Michael Andretti már szerződéssel rendelkezett 1992-re a Ferrarival

    Michael Andretti elárulta, hogy már aláírt szerződése volt a Forma-1-be a Ferrarival 1992-re, de aztán hagyta a dolgot a CART-os főnöke, Carl Haas miatt. A fiatalabb Andretti a Forma-1-es legenda, Mario Andretti fia, aki a IndyCarban is egyike volt a legsikeresebbeknek, és épp az 1991-es CART bajnokság kellős közepén jött újra a Newman/Haas Racing ajánlata. Ugyanakkor komoly kísértés volt az is, hogy az Andretti név újra megjelenhessen a Scuderia autójának az oldalán.

    Michael Andretti viszont inkább biztosra ment, és újra aláírt a Newman/Haashoz, de csak azzal a feltétellel, ha Carl Haas belemegy abba, hogy a szerződésük ellenére nem áll útjába annak, ha a Forma-1-ből kapna ajánlatot. A RACER ismert újságírójának, Marshall Pruettnek beszélt erről Michael:

    „1991 volt. Elkhart Lakenél voltunk, amikor aláírtam a szerződésemet a Newman/Haas csapattal 1992-re. Volt azonban egy záradék, amely szerint nem lép ez életbe, amennyiben a Forma-1-be igazolok. Így aláírtam ezt a szerződést. Amit viszont kevesen tudnak: aláírtam a Ferrarival is, hogy 1992-ben velük versenyzem.”

    Haas azonban tisztában volt az Andretti-család kereskedelmi értékével a bajnok csapatánál, ezért meggondolta magát, és szigorúan betartatta versenyzőjével a szerződés feltételeit. Erre így emlékezett vissza az érintett:

    „Amikor visszaadtam Carlnak, mondta, hogy nem fogom engedni, hogy megtedd. Erre persze mondtam, hogy te állítottad, hogy elengedsz… Igen megharagudtam rá. Egyazon hotelben szálltunk meg, a versenynapon kiléptünk az ajtaján, de hozzá se szóltam. Beszállt előre az autónkba, de a kabátja egy része kilógott az autóból, amikor rácsukta az ajtót. Egész úton lehetett látni, ahogy csapkodta a szél. Istenre esküszöm, hogy dühös akartam lenni, de nem tudtam eléggé így tenni.”

    Andretti végül 1993-ban jutott el a Forma-1-be a McLarennel, de hiába volt minden igyekezet, akkor ott nem volt jó egy amerikai versenyzőnek, az eredmények meg nagyon nem jöttek. Mindenki mást várt, és fájdalmas felismerés volt ez még számára is, rövid idő alatt. Visszatérve a Ferrari szerződésre, Andretti úgy véli, hogy jobban mutatna a Forma-1-es mérlege, ha azt a lehetőséget kiaknázta volna:

    „Azt hiszem, hogy három éves szerződést írtam alá. Ők is tudták, hogy kell némi idő annak, hogy formába lendüljek, és az eredeti tervek szerint Prost lett volna a csapattársam. Az volt az elképzelésem, hogy sokat tanulok majd ott. Hittem benne, hogy ez egy nagyszerű lehetőség. Egyből a Ferrarinál vezetni az Indy autók után pazar lett volna. Mégis igazán csalódást keltő az, ahogy lett. Menő dolog lett volna, még ha az az évük nem is volt erős. Reménykedtem benne, hogy együtt mehetünk majd Prosttal, és akkoriban még korlátlanul lehetett tesztelni, meg ilyesmi. Sokkal jobban felkészülhettem volna. Talán a sportpolitika is kevesebb lett volna, mint amikor csatlakoztam a McLarenhez. Érdekes lett volna ez az egész, de sajnos végül ez nem történt meg.”

  • Egy hónap múlva az IndyCar is visszafogadja a nézőket

    Egy hónap múlva az IndyCar is visszafogadja a nézőket

    Nem kell 30 napot várni, mire egy formaautós sorozat, az IndyCar szurkolók előtt bonyolíthat le nem is egy, de két versenyt is.

    Nemrég a NASCAR jelentette be, hogy korlátozott számban, de lesznek nézők a versenyhelyszíneken a bajnokság következő néhány fordulója során. Most a másik népszerű amerikai sorozat, az IndyCar is bejelentette, nemsokára újra megnyitja majd a versenyeket a közönség számára.

    Ugyanis a jövő hónapban megrendezendő dupla hétvégén az Iowa Speedwayen már visszatérhetnek a szurkolók. Így lehet a sorozat első idei versenye, amit nézők előtt rendeznek meg, attól függően, hogy a Road America hamarabb megnyitja-e majd a kapuit.

    A megelőző intézkedésekről az IndyCar hivatalos közleménye így számolt be:

    „Egészségügyi dolgozók, szakértők és az állami hatóságok, az IndyCar és az Iowa Speedway közösen vizsgálja majd megfelelő távolságtartást és biztosít megfelelő magasabb szintű higiéniai és biztonsági körülményeket, nézőknek, ragaszkodva Iowa törvényeihez.”

    „Ezek részeként már a járművekben mérni fogjuk az emberek hőmérsékletét, már a parkolóban. Kézfertőtlenítőt és maszkokat osztunk majd a pályára való belépés előtt, és a létesítmény egész területén további tisztítási és fertőtlenítési eljárásokat vezetünk be a hétvége folyamán.”

    Az eltolt szezon első versenyét Texasban futották nézők nélkül, a versenyzők pedig kommentálták is a „fura légkört”. A soron következő indianapolisi futam szintén üres lelátók előtt lesz megtartva, az Egyesült Államok függetlenségi napján, július 4-én.

     

  • De Ferran: Ricciardo jól illik a McLarenbe

    De Ferran: Ricciardo jól illik a McLarenbe

    A McLaren IndyCar projektjéért felelős Gil de Ferran úgy véli, Daniel Ricciardo és a McLaren csapat remekül illenek egymáshoz.

    Az ausztrál ugyanis a jövő évet már Wokingban kezdi meg, Lando Norris csapattársaként. A McLaren Forma-1-es csapatának korábbi sportigazgatója megérti, miért választotta Zak Brown Ricciardót.

    „Az én véleményem személyes, de Daniel nagyon gyors, nyert már és versenyzett a bajnokságért is” – magyarázta a brazil. „Mostanság kicsit távol vagyok a csapattól, szóval nehéz megmondani, Andreas Seidl mit szándékozik tenni, viszont Zak Brownt jól ismerem. Sokat dolgoztam vele, és úgy gondolom, Ricciardo jól illik a csapatba. Persze ezt sosem tudhatjuk 100%-ra.”

    De Ferran a hamarosan startoló Forma-1-es szezonról is elmondta a véleményét. Nyugodt a rajtot illetően, miután a tengerentúlon már láthattunk IndyCar és NASCAR versenyt is zárt kapuk mögött.

    „Úgy gondolom, a legjobbjukat hozták jelen körülmények között” – tette hozzá. „A NASCAR már túl van néhány versenyen, és mi is egyen. Itt remek volt a fogadtatás. Egész pozitív volt a versenyünk, nem volt semmi negatív ilyen téren.”

  • A McLaren részvényei 30%-ának eladását fontolgatja

    A McLaren részvényei 30%-ának eladását fontolgatja

    A McLaren azt fontolgatja, hogy Forma-1-es csapata részvényeinek 30%-át eladásra kínálja azzal a céllal, hogy a bevételből be tudjanak fektetni, versenyképesebbé váljanak.

    A járványhelyzet miatt a McLaren csoport kissé gödörbe került, így tőkéhez igyekeznek jutni. Azonban a részvények eladása csak a McLaren Racingre vonatkozik, tehát az F1 mellett csak és kizárólag az IndyCar alakulatra.

    Az eladásból befolyó összeg pedig lehetővé tenné, hogy a jövőre bevezetendő költségplafonig (vagyis 145 millió dollárig) tudjanak költekezni. Ez a 2022-es, teljesen új szabályok szerint épülő autó fejlesztésében pedig kulcsfontosságú.

    Jelenleg a McLaren Racingnek és az anyavállalatnak ugyanazok a részvényesei, tehát ha valóban bekövetkezne a szóbanforgó eladás, átszervezések várhatóak.

    Jelenleg körülbelül 56%-nyi tulajdonrészt képvisel a bahreini Mumtalakat vállalat, 14%-nyit Mansour Ojjeh, 10%-ot pedig Michael Latifi. A maradék 20% kisebb részvényesek közt oszlik szét.

    Michael Latifi a hamarosan Williamsnél debütáló Nicholas Latifi édesapja. Ezért is vetődött fel, hogy befektetne a grove-i istállóba. Nagy kérdés, hogy vajon hatással lesz-e ez a McLarenes részvényeire.

    A McLaren anyacége is elhintette, hogy jelenleg finanszírozási alternatívák után kutatnak, körülbelül 275 millió fontnyi értékben.

  • Todt örül, hogy a nagy csapatok terjeszkednének az F1-en túl is

    Todt örül, hogy a nagy csapatok terjeszkednének az F1-en túl is

    Jean Todt üdvözli a Ferrari és a Mercedes azon elgondolását, mely szerint körbenéznének a Forma-1-en kívüli autósport világában is. A FIA elnöke azzal is elégedett, hogy alacsonyabb költségvetési korlátot szabtak meg 2021-re, mint az eredetileg tervezett volt. Csapatonként 145 millió dollár, és szerinte ez a jó irány, árulta el a Corriere della Seranak:

    „Komoly tervekkel kellett előállnunk, mert a Forma-1 a jelenlegi formájában nem fenntartható. Túl nagy volt a különbség a nagy-, közép és kiscsapatok között.”

    A nagy költségvetéssel dolgozók közül a Ferrari és a Mercedes ugyanakkor figyelmeztetett mindenkit, ha rájuk kényszerítik, hogy csökkentsenek és akár veszélybe kerüljön a munkatársaik jövője, akkor inkább más kategóriák után néznek a felszabadult munkaerőnek. A Ferrari például nyiltott lenne az IndyCarra is. Todt azonban ezzel is elégedett:

    „Amikor arról kérdeznek, hogy ez-e a helyes út a Forma-1-nek, mindig optimista vagyok. Mi értelme van akár félmilliárdot elkölteni egy kategóriában? Ez nem tesz jót a sportágnak. Ahogy a gazdaság minden szektorában, lesznek elbocsájtások a Forma-1-ben is, ami pedig lehetőséget teremt arra, hogy másutt dolgozhassanak. Amikor én fiatal voltam, olyan versenyzők, mint Jim Clark vagy Jochen Rindt több szériában is versenyeztek egyszerre. Ez pedig egy remek korszak volt. Nagyon is örömmel látnám azt, hogy a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull megküzdenek más gyári csapatokkal Le Mansban.”

  • A címvédő szerint is jól vizsgázott az aeroscreen az IndyCar idénynyitóján

    A címvédő szerint is jól vizsgázott az aeroscreen az IndyCar idénynyitóján

    Míg az F1 a glóriát választotta, addig az IndyCar a Red Bull által kifejlesztett aeroscreen mellett döntött. Az eszköz sikerrel debütált első versenyén.

    Európában még korlátozások vannak érvényben, Amerikában azonban újraindult a motorsport. A NASCAR után az IndyCar is megkezdte idei szezonját.

    A Texas Motor Speedwayen zajlott az első futam, melyen a 24 autó először ment élesben a szélvédővel felszerelkezve. A Red Bull Advanced Technologies képviselője, Andy Damerum szerint az eszköz megállta a helyét.

    „Az aeroscreen jól működött, és talán erősebb is, mint a halo. Egy kis extra biztonságot nyújt a pilótáknak, és büszkék vagyunk, hogy a pályán is láthattuk.” – mondta a szakember a Red Bull közleményében.

    Az amerikai sorozat címvédője, Josef Newgarden is úgy véli, sikeres volt ez a bemutatkozás:

    „Nem is vettem észre, miközben vezettem. Minden ugyanolyannak érződik, mint tavaly. Nagyon okos, ahogy ezt megoldották, nem volt probléma a látási viszonyokkal.”

    A versenyt az új-zélandi Scott Dixon nyerte az Indy 500 tavalyi győztese, Simon Pagenaud és a pole-ból induló Josef Newgarden előtt.