Címke: IndyCar

  • Albon, Ocon és Russell is remeghet a versenyülése miatt?

    Albon, Ocon és Russell is remeghet a versenyülése miatt?

    Újra beindult a 2021-es pilótakeringő, melynek egyik főszereplője Alexander Albon, aki idén nagyon szenved. Dr. Helmut Marko is elismerte, hogy náluk ezért akár szóra jöhet Nico Hülkenberg vagy Sergio Pérez szerződtetése is a jövő évre. A Servus TV-n ennyit mondott az energiaitalosok tanácsadója erről:

    „Minden lehetőségre nyitottak vagyunk. Eddig mindig a junior programunkból választottunk pilótát, most azonban nincs senki. Így most azt kell tennünk, mint a többi csapat, tehát keresnünk kell egy már bevált versenyzőt.”

    A legfrissebb pletykák szerint Marko azért nem tenné ki a Forma-1-ből Albont, hanem visszaküldené az AlphaTauriba az újonc Yuki Tsunoda mellé. Még Max Verstappen is kritizálta a csapattársát a nürburgringi verseny után, pláne azért, amiért Albon a rádión „túl keménynek” minősítette azt, amikor Gasly elment mellette. A holland így fogalmazott a racingnews365.nl-nek:

    „Erre számíthatott volna. Alex elfoglalta a helyét a csapatunknál, így persze, hogy Gasly meg akarja nehezíteni az életét.”

    Hülkenberg is szóra jött a Red Bull másodszámú csapatánál, amire ő ennyit reagált:

    „Ki tudja? Majd az idő eldönti, de azt hiszem, erre kell még várni egy kicsit.”

    Mindeközben Pierre Gaslyról az a szenzációs hír indult útnak, hogy átigazolhat akár meglepő módon a Renault alakulatához, honfitársa, Esteban Ocon helyére. És nem csak ez lenne szenzáció, a 2021-es pilótapiacon.

    Sergio Pérez kiszállhatott a Haas utáni hajszolásból, így a tapasztalt mexikói és támogatói a Williamsnél köthetnek ki. George Russell helyére érkezhetne, hiszen Nicholas Latifi helyét rendesen szponzorálja édesapja, Michael. Latifi Sofina nevű cége pedig elég látványosan megtalálható a hátsószárnyon.

    Végül, de nem utolsósorban Pérez és Kevin Magnussen is versenyben vannak a Meyer Shank Racing indycaros versenyüléséért. A Forma-1-et is birtokló Liberty Media épp mostanában vásárolta be magát a csapatba. A társtulajdonos Mike Shank erről ennyit árult el:

    „A Liberty Media befektetésével tovább építhetjük és fejleszthetjük a programjainkat.”

  • IndyCar csapatban vásárolt részesedést a Liberty Media

    IndyCar csapatban vásárolt részesedést a Liberty Media

    A Forma-1 jelenlegi tulajdonosa, a Liberty Media részvényeket vásárolt a Meyer Shank Racingben, ami az IndyCar és az IMSA mezőnyét erősíti.

    A Jim Meyer és Michael Shank által birtokolt alakulat most jelentette be több éves elköteleződését az amerikai hosszútávú sorozatban, az IMSA WeatherTech Sportscar Championshipben az Acurával.

    A befektetés abban is segíteni fog nekik, hogy az eddigi IndyCar programjukat bővíteni tudják. Jelenleg egy autóval vesznek részt, amit Jack Harvey vezet, de a jövőben egy második versenygépet is indítani szeretnének. Ráadásul nemrég jelentették be, hogy a sorozat 2023-től hibridmotorokra vált majd.

    „Lépésről-lépésre dolgoztunk az IMSA és IndyCar programjainkon, most ez egy újabb nagy mérföldkő ebben. Haladunk tovább, és most a Liberty Media is csatlakozott hozzánk.” – jelentette be Mike Shank.

    „Minden tevékenységünk a partneri kapcsolatainkra épül, ez a program sem lesz más. A befektetés lehetővé teszi majd, hogy folytassuk és fejlesszük ezeket.”

  • Alonso is kételkedik a harmadik bajnoki címében

    Alonso is kételkedik a harmadik bajnoki címében

    2021-ben Fernando Alonso visszatér a Forma-1-be, két évnyi szünet után, oda, ahol a spanyol már kétszeres világbajnok lett. Lehetséges-e egy harmadik cím? 2018 végén jelentette be Alonso, hogy elhagyja a Forma-1-et, bár már akkor mondta, hogy döntése nem biztos, hogy végleges. Kalandozott a 24 óráson Le Mansban, az IndyCarban sőt, a Dakaron is, de beváltotta az ígéretét, hiszen jövőre az Alpine pilótájaként visszatér. A helyzetét azonban reálisan látja, ezért így nyilatkozott a Marcának azon kérdésére, hogy benne van-e még egy harmadik bajnoki cím:

    „Mondanám, hogy igen. Ugyanakkor ismerem a határokat, különösen 2021-re, és tudom, hogy nem fogok harcolni a világbajnoki címért. 2022 viszont már izgalmas lesz, és remélem, hogy sok csapat az élen harcolhat majd. Azért térek vissza a Forma-1-be, mert szeretek versenyezni és ez a széria túlélte a koronavírus járványt, viszonylag épen. Egy olyan csapathoz térek vissza, akik azért izgalmasak számomra, mert olyanok, mint a családom. Amikor megkapjuk a zöld jelzést, akkor mindannyian versenyállatokká válunk, akik mindent meg akarnak nyerni, de tisztában vagyok a limitációinkkal és a nehézségeinkkel, amelyek előttünk állnak.”

  • Hiába vonul ki a Honda az F1-ből, az IndyCar részese marad

    Hiába vonul ki a Honda az F1-ből, az IndyCar részese marad

    Megerősítette maradási szándékát a Honda az amerikai sorozatban, mert bár 2021 végén elhagyják az F1-et, az IndyCar motorbeszállítói lesznek továbbra is.

    Mivel a japán gyártó környezetvédelmi okokra hivatkozott a távozás kapcsán, de nem tekintenek a Formula E mint lehetséges opció elé.

    A vállalat észak-amerikai egysége ugyanakkor kijelentette, rájuk nincs hatással a döntés, ők maradnak továbbra is az IndyCar kötelékében. Ezen hétvégén jelentették be a szervezők, hogy mindkét jelenlegi gyártóval hosszabbítottak. Így az új, 2023-ban kezdődő hibrid érában is a Chevrolet és a Honda is marad a sorozatban.

    „Izgalmas időszak ez az innováció szempontjából. Új 2,4 literes motorjaink lesznek, amit hibrid technológia hajt majd.” – közölte Jay Frye, az IndyCar elnöke.

    Az új motor a 2023 szezonnal mutatkozik majd be, később, mint az eredeti tervben. A szervezők ezzel akarnak maguknak időt hagyni arra, hogy egy harmadik motorgyártót is becsábítsanak a sorozatba. A Ferrari már jelezte érdeklődését a lehetőség iránt, de még nem tudni, ezt a következő pár évben meg is lépik majd.

  • Új utcai pályát avat fel jövőre az IndyCar – íme a teljes menetrend!

    Új utcai pályát avat fel jövőre az IndyCar – íme a teljes menetrend!

    17 fordulóval tervez 2021-ben az IndyCar, köztük egy új helyszínnel, de három három pályától így búcsúzik az amerikai sorozat.

    Az új szezon az idei zárófutam tervezett helyszínén, St. Petersburgban indul majd, és Laguna Secában zárul majd.

    Az Indy 500 előtt két oválpályás verseny lesz Texasban, pótolva Iowa elvesztését. Ezenkívül az rövid kör, Richmond búcsúzik, egyetemben az Amerikai Nagydíj helyszínével, Austinnal.

    Indianapolis ezenkívül két verseny helyszínéül szolgál majd a „Grand Prix” vonalvezetéssel, azt követően, hogy Roger Penske felvásárolta az egész létesítményt és a sorozatot is.

    Az egyetlen jövőre debütáló futam Nashville-ben lesz, az utcai pálya vonalvezetése pedig hasonló lesz a Miami Nagydíj eredeti tervezetéhez.

    „Nem lehetnénk izgatottabbak, azzal kapcsolatban, hogy Nashville utcáin is versenyezhetünk. Úgy gondoljuk, nagyon népszerű lesz a verseny, már az első évben.” – nyilatkozta Mark Miles, a Penske-csoport vezérigazgatója.

    Az IndyCar 2021-es versenynaptára:

    # Dátum Verseny Helyszín Típus
    1 03.07. Grand Prix of St. Petersburg ?? Streets of St. Petersburg utcai
    2 04.11. Indy Grand Prix of Alabama ?? Barber Motorsports Park épített
    3 04.18. Grand Prix of Long Beach ?? Streets of Long Beach utcai
    4 05.01. Texas 300
    ?? Texas Motor Speedway
    ovál
    5 05.02. Genesys 300
    6 05.15. GMR Grand Prix ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    7 05.30. 105. Indianapolis 500 ?? Indianapolis Motor Speedway ovál
    8 06.12.
    Detroit Grand Prix
    ?? Belle Isle Street Circuit
    utcai
    9 06.13.
    10 06.20. Grand Prix at Road America ?? Road America épített
    11 07.04. Indy 200 at Mid-Ohio ?? Mid-Ohio Sports Car Course épített
    12 07.11. Indy Toronto ?? Exhibition Place utcai
    13 08.08. Music City Grand Prix ?? Nashville Street Circuit utcai
    14 08.14. IndyCar Harvest GP? ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    15 08.21. TBA? ?? World Wide Technology Raceway ovál
    16 09.12. Grand Prix of Portland ?? Portland International Raceway utcai
    17 09.19. Grand Prix of Monterey ?? WeatherTech Raceway Laguna Seca épített
  • Brown: Én szeretnék az első csapatvezető lenni, aki megnyeri a tripla koronát

    Brown: Én szeretnék az első csapatvezető lenni, aki megnyeri a tripla koronát

    Az elmúlt években Zak Brown vezette a McLaren Forma-1-es projektjét, emellett pedig olyan új programokba vágott bele az irányítása alatt a legendás márka, mint az IndyCar vagy majd a WEC hiperkorszaka.

    Az amerikai csapatvezető tehát három három olyan sorozatban is érdekelt, amely kiadja a motorsportok tripla koronáját, és ambíciózus mivolta miatt nem is titkolta, hogy ő szeretne az első csapatvezető lenne, akinek összejön ez a bravúr.

    „Nincs még egy csapat, ahol jobban szeretnék lenni, mint a McLaren. Imádom azt, hogy ott vagyunk a Forma-1-ben, az IndyCar-ban, és nagy örömömet látnám abban, ha a sportautózásba is visszatérnénk. A nagy álmom, hogy Forma-1-es világbajnokok legyünk, Indy500-at, IndyCar bajnokságot és Le Mans-i 24 órást nyerjünk. Szeretnék az első csapatfőnök lenni, aki tripla koronát nyer.” – jelentette ki Brown.

  • Továbbra is a Forma-1 a fő cél Colton Herta számára

    Továbbra is a Forma-1 a fő cél Colton Herta számára

    Ha egy Forma-1-es csapat hívná, nem utasítaná vissza az ajánlatot az amerikai autósport egyik legnagyobb tehetsége Colton Herta.

    A múlt héten szerezte meg harmadik IndyCar futamgyőzelmét a 20 éves kaliforniai versenyző, aki korábban az európai formula autós sorozatokban is rajthoz állt. Az eredményei egyre jobbak, így mindenképpen egy érdekes lehetőség lehetne a Forma-1-es csapatok számára.

    „Imádnám, ha kapnék egy Forma-1-es lehetőséget. A három legnagyobb csapatra vagyok azok partnereire gondolok, vagyis, ha elég jól teljesítek akkor feljebb léphetnék a top gárdákhoz. Például, az Alfanal vagy ilyesmi csapatnál eltöltök két évet és ha elég jó vagyok akkor felkerülhetek a Ferrarihoz vagy a Red Bullhoz.” – kezdet Herta.

    Az amerikai jelenleg a negyedik helyen áll az IndyCar pontversenyében, ahol először tavaly kapott teljes éves szerződést. 2019-ben pályafutása harmadik versenyén megszerezte első győzelmét is a sorozatban, ezzel pedig 18 évesen a bajnokság történetének legfiatalabb futamgyőztese lett. Számára azonban most fő gond az F1 felé vezető úton az FIA szuperlicensz pontrendszere.

    „Nagyon nehéz a helyzetem, mert nincsenek szuperlicensz pontjaim, de ki tudja, talán a következő egy vagy két évben tudok majd olyan eredményt elérni a bajnokságban, amellyel az F1-es csapatok is figyelembe vesznek majd. Nagyszerű lenne, mert ez az a piac, ami hiányzik a Forma-1-ből.” – folytatta.

    „Ha azonban mégsem jönne a Forma-1, akkor sem leszek szomorú. Ugyanúgy fogom élvezni az IndyCar-ban az életet, mint a Forma-1-ben élvezném.” – zárta.

    A Herta család számára azonban nem ismeretlen a Forma-1 világa, hiszen az édesapja Bryan Herta 2002-ben tesztelhetett a Minardival, ám ülést végül nem kapott.

  • A McLaren szívesen alkalmazná Pérezt az IndyCar programjukban

    A McLaren szívesen alkalmazná Pérezt az IndyCar programjukban

    A McLaren ügyvezető igazgatója Zak Brown szerint rendkívül sajnálatos az, hogy Sergio Péreznek el kell hagynia a Racing Point csapatát az idei Forma-1-es szezon végén. Az amerikai marketing guru azt is elmondta, hogy szívesen látná a mexikói pilótát a wokingi istálló IndyCar csapatában.

    Mivel a 2021-től Aston Martinná alakuló Racing Point a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel leigazolása mellett döntött, ezért a silverstonei istálló jelenlegi pilótapárosából valakinek mennie kellett. Már tudjuk, hogy Pérez húzta a rövidebbet, mivel Lance Stroll a csapatot irányító Lawrence Stroll fia, így nem lett volna logikus, ha a csapatvezető a saját fiát áldozta volna be Vettel érkezése miatt.

    A mexikóit – aki legutoljára a 2018-as Azeri Nagydíjon ünnepelhetett a pódiumon – a középmezőny egyik, hanem a legjobb versenyzőjének tartják és igazán nagy kár lenne, ha Péreznek nem sikerülne helyet találnia magának 2021-re. Brown azonban megerősítette, hogy nagyon szívesen leigazolná a rutinos mexikóit a McLaren IndyCar csapatába.

    „Igen, szerintem Checo egy nagyszerű versenyző,” – mondta a McLaren ügyvezető igazgatója. „Nagyon sajnálom, hogy elveszítette az ülését, mert a jelenlegi párosból pont ő volt az, aki jobban teljesített. Azonban, mint tudjuk, nem az ő édesapja irányítja a csapatot, így amikor Vettel bejött a képbe, nyilvánvaló, hogy Péreznek kellett mennie.

    „Szerintem Pérez az Alfa Romeonál vagy a Haasnál fog kikötni, azonban, ha az IndyCar felé is kacsintgatna, akkor szívesen leigazolnám őt versenyzőnek.”

    A wokingiak IndyCar csapata jelen pillanatban két pilótával, Oliver Askew-val és Patricio O’Warddal versenyez az amerikai bajnokságban. Az Indy500-on pedig ugye Fernando Alonso beugrásával hárman is voltak, de az csak egy egyszeri alkalom volt. Brown szerint Pérez leigazolása nagyban függ a szponzorpénztől, amit hozna a csapathoz.

    „Ez esetben egy harmadik autó költségeit is biztosítani kellene, szóval nem azonnal szerezném meg Checot. Azonban róla köztudott, hogy mindig is jól állt a támogatókkal a menedzserének köszönhetően és Amerikában is biztos népszerű lehetne, szóval még bármi lehet ebből.”

  • Luca Filippi is bemutatkozik Zolderben a túraautó világkupán

    Luca Filippi is bemutatkozik Zolderben a túraautó világkupán

    A hétvégén Luca Filippi is debütál a WTCR-ben Zolderben, miután a Team Mulsanne az utolsó pillanatban biztosít számára ülést a jól elhalasztott szezonnyitón. A 35 éves pilóta Jean-Karl Vernay csapattársa lesz, és egy Alfa Romeo Giulietta Veloce TCR-t állít fel a rajtrácsra az olasz alakulat, de már csak szabadkártyásként, mivel nem regisztrálták őt augusztus 14 előtt.

    Korábban inkább formaautókkal versenyzett, hiszen járt a GP2-ben vagy az IndyCarban is, tavaly viszont már a túraautóknál találhattuk, ahol a BRC Racing benevezte a TCR Europa kupasorozatba. Az összetettben itt 16. lett, a legjobb eredménye egy második hely volt a Red Bull Ringen. Filippi mindenesetre örül a lehetőségnek:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetek a FIA WTCR szezonnyitóján 2020-ban. Köszönettel tartozom ezért azon remek cégeknek, akiket megtiszteltetés lesz képviselni, és azzal tudom ezt leginkább visszafizetni, hogy eltökélten a lehető legjobb eredményt érem el a legversenyképesebb túraautós sorozatban. Nagyon jó érzésekkel hagytam magam mögött az első szezonomat fronthajtású versenyautókkal, és biztos vagyok benne, hogy az Alfa Romeo Giulietta Veloce TCR, amelyet a Romeo Ferraris készített fel, is egyike lesz az élmezőny tagjainak.”

    Michela Cerruti, a csapat ügyvezetőjeként is biztos benne, hogy Filippi az előttük álló szezonban jól teljesít majd a pályán:

    „Örömmel üdvözöljük a családban Luca Filippit. Boldog vagyok, hogy egy olasz versenyzőt tudhatok a FIA WTCR autónkban, és elégedett vagyok azzal, hogy Luca az, akinek a pályafutását mindig is érdeklődve figyeltem. Két ilyen tapasztalt pilótával, és különleges túraautós ismeretekkel értéket teremtünk a bajnokságban, amelynek amiért ilyen tömör versenynaptárja lett, szükséges némi reaktivitás és rugalmasság. Szerencsére az Eurosport Events a FIA WTCR promótereként igazán támogató.”

  • Ericsson: Az F1 elgondolkodhatna az IndyCar időmérős lebonyolításán

    Ericsson: Az F1 elgondolkodhatna az IndyCar időmérős lebonyolításán

    Marcus Ericsson azt tanácsolja a Forma-1-nek, hogy mérlegelhetnének másfajta időmérős lebonyolításokat.

    Ez a monzai időmérő után vetődött fel, amit maga a svéd is a tévében követett nyomon. A szélvészgyors pályán ugyanis mindenki szélárnyékot szeretne magának, épp ezért lassítanak, várnak egymásra, és torlódnak fel a pilóták. Ezt láthattuk a tavalyi kvalifikáción, de az idei egyes részeiben, sőt még egy szabadedzésen is.

    „Nevetséges volt” – nyilatkozta például George Russell a tegnapi Q1-es szélárnyékvadászat után. „Így ebből ütközés lesz. Az emberek próbálnak előzni, védekezni, lassítani, illetve megpróbálják a mögötte lévők körét elrontani. Tényleg nevetséges.”

    Russell hozzátette, talán öt másodpercenként lehetne elengedni a pilótákat gyorskörökre. Ericsson ötlete viszont kicsit különböző.

    „Szerintem a Forma-1-nek azt a fajta kvalifikációt kellene csinálnia Monzában, mint amit az IndyCar csinál az oválokon. A bajnokság fordított sorrendjében mennek ki, egyszerre egy autó van a pályán. Egy köröd van. Mókás, fair és biztonságos lenne.”

    Egyébként volt már a Forma-1-ben is hasonló lebonyolítás, mint amiről az IndyCar pilóta beszélt: 2005-ben láthattunk ilyesmit utoljára.