Címke: IndyCar

  • Elhunyt Bobby Unser, a háromszoros Indy500 győztes

    Elhunyt Bobby Unser, a háromszoros Indy500 győztes

    A háromszoros Indy500 győztes Bobby Unser 87 évesen hunyt el otthonában, Albequerque-ben. Halálát a családja jelentette be.

    Unser a már említett három győzelmét 1968-ban, 1975-ben, illetve 1981-ben szerezte, ezzel Rick Mearsen kívül ő az a pilóta, aki három különböző évtizedben is nyerni tudott az ikonikus versenyen.

    1949-ben Unser a Roswell Speedway-en kezdett el versenyezni. 1950-ben az albuquerque-i Speedway Parkban versenyzett, és megnyerte első bajnoki címét a Southwestern Modified Stock Cars-ban. Miután 1953 és 1955 között az amerikai légierőnél szolgált, Unser és testvérei, Jerry és Al úgy döntöttek, hogy a United States Auto Club (USAC) versenyzőiként folytatják karrierjüket.

    Bobby karrierje során hét USAC Sprint Car futamgyőzelmet szerzett, illetve 1965-ben és 1966-ban harmadik lett a bajnokságban. Hat USAC Stock Car versenyt és három USAC Midget megmérettetést is megnyert.

    Első IndyCar győzelmét 1967-ben a Mosport Parkban szerezte, majd 1968-ban és 1974-ben USAC nemzeti bajnok lett. Pályafutását 35 IndyCar-győzelemmel fejezte be, nyolc alkalommal a dobogón végzett a pontok végelszámolásában, és 1990-ben beiktatták az Indianapolis Motor Speedway Hírességek Csarnokába.

    Nem sokkal a vitatott utolsó Indy 500-as győzelme után vonult vissza a versenyzéstől, miután eredetileg megfosztották a győzelemtől, mert sárga zászlós figyelmeztetés alatt előzött ellenfeleket. Öt hónappal később Roger Penske csapattulajdonos tiltakozása és pereskedése nyomán a győzelmet visszaállították, ellenben Unsert 40 000 dollárros büntetéssel sújtották.

    A vitát követően Unser elmondta, hogy kiábrándult a sportból, de aztán rendkívül sikeres karriert futott be, és az NBC, az ABC és az ESPN műsorvezetőjeként, rendre az IndyCar, valamint a NASCAR eseményein tevékenykedett.

  • Fia szerint egyre inkább javul Alex Zanardi állapota

    Fia szerint egyre inkább javul Alex Zanardi állapota

    Alessandro Zanardi magánál van, és az állapota fokozatosan javul, árulta el az olasz La Repubblica lapnak a fia, Niccolo. Keveset lehet tudni az egykori Forma-1-es és Indy versenyző körülményeiről, miután 10 hónappal ezelőtt egy kézihajtású kerékpáros versenyen összeütközött egy teherautóval. Az 54 éves Zanardi fej- és arcsérülést szenvedett, 22 éves fia azonban most elárulta, hogy mi a helyzet apjával kapcsolatban:

    „Apa már régóta magánál van, több hónapja. „Az állapota fokozatosan, lépésről lépésre javul. De megértjük, hogy hosszú út áll még előtte, ami időt vesz igénybe. Egyelőre senki sem tudja megmondani, hogy mire lesz majd képes. Kezd már felépülni, de ez még sokáig eltart majd. Támogatjuk, és szeretettel vesszük őt körül.”

  • Alonso: Az F1-ben nehezebb improvizálni, mint a WEC-ben vagy az IndyCarban

    Alonso: Az F1-ben nehezebb improvizálni, mint a WEC-ben vagy az IndyCarban

    Fernando Alonso összehasonlította az F1-et azokkal a szériákkal, melyekbe belekóstolt az elmúlt években. Reméli, hogy a WEC-ben és IndyCarban tanultakat tudja majd idén alkalmazni a Forma-1-ben.

    A spanyol 2018-ban és 2019-ben versenyzett a WEC-ben, ez alatt két Le Mans-i 24 órást nyert, illetve 2019-es kudarca után 2020-ban az Indy500-on is elindult.

    „Sok mindent lehet tanulni a Forma-1-en kívülről” – kezdte nyilatkozatát a kétszeres világbajnok. „A Forma-1 nagyon zárt környezet, ugyanazt a rutint ismételgeted kéthetente. A vezetési stílusod az évek során bizonyos értelemben azonos lesz, és csak követed a csapatod utasításait. Mindent optimalizálnak az autóban, a vezetési stílusodat is, tehát megmondják, mit kell tenned – hol kell spórolnod a gumikkal, hol kell spórolnod az akkumulátor energiájával, mikor csinálj próbarajtot. Minden annyira kontrollált, hogy egy Forma-1-es hétvégén nem sok mindent tudsz improvizálni.”

    Alonso kifejtette, teljesen más a Forma-1, mint az említett kategóriák: „Az endurance versenyzésben sokkal inkább magadra vagy utalva, mint bármely más versenyautóban. Különböző körökben, különböző napszakokban, minden egyes körben. Minden alkalommal, amikor beülsz az autóba, sokkal többet kell osztoznod a csapattársaiddal. Az endurance versenyeken sokkal több a csapatmunka, mint a Forma-1-ben, így vannak dolgok, amiket megtanulsz, és ezt a másfajta megközelítést alkalmazod a jövőbeli kalandjaidhoz a motorsportban. Mint ahogy az IndyCarban tanultakat is lehet, ahol szerintem a beállítások sokkal részletesebbek, mint bármelyik Forma-1-es versenyen. Az autók ugyanazok, és apró részletek befolyásolhatják a vezetési stílust, a teljesítményt, az előzési lehetőségeket. Előre kell gondolkodnod két-három körrel. Sok mindent meg lehet tanulni más szériákban, amit remélhetőleg tudok is majd alkalmazni a Forma-1-ben.”

    Alonso úgy érzi, még van hova fejlődnie a visszatérése után, de az első pontját már megszerezte az Emilia Romagna Nagydíjon.

  • Ha a Ferrari hívná, Andretti elengedné IndyCar pilótáját

    Ha a Ferrari hívná, Andretti elengedné IndyCar pilótáját

    Colton Herta megnyerte a második idei IndyCar versenyt az Andretti színeiben, és sokan a jövő tehetségének tartják.

    Mario – 1978-es F1-es bajnoka – már kifejtette, szeretné az F1-ben látni a fiatal amerikait. St. Petersburgben aratott győzelme után pedig csapatfőnöke, Michael is megerősítette, nem állna az útjába.

    Colton Herta 100 körből 97-et vezetett és domináns győzelemmel tért vissza, miután a szezonnyitón versenyen az első körös baleset áldozata lett.

    Michael Andretti & Colton Herta, Andretti Autosport, IndyCar, racingline.hu
    Michael Andretti gratulál pilótájának a győzelmet követően, Fotó: Chris Owens/IndyCar

    Michael Andretti nem csodálkozna, ha hamarosan érdeklődők miatt csörögne a telefonja.

    „Bár ez egy önző nézőpont, de szeretném, ha még évekig nálam vezetne.” – jelentette ki az F1-et 1993-ban megjáró korábbi pilóta.

    „Ha például egy olyan csapat, mint a Ferrari keresi, nem állok az útjába. De ha az utolsó vagy utolsó előtti csapatok egyike az, akkor lehet, hogy az mondom neki, hogy itt akarom tartani.”

    „És egy szívességet tennék neki azzal, hogy távol tartom őt ettől. Ismerek egy csomó ottani embert, szóval bátorítanám, ha jó ülést kapna.”

    Fiatal pilóta már korábban versenyzett Európában, most így nyilatkozott a lehetőségről:

    „Bármi F1-ről történő megbeszélés nem ér sokat, amíg nem ér össze a papír és a toll.” – fejtette ki álláspontját szemléletesen Herta. – „Sok ismeretlen van, és sok olyan dolog, ami végül sosem történik meg. Az emberek azt mondanak, amit akarnak, de amíg meg nem történik, nem jelent semmit.”

    „Persze, érdekelne a dolog.” – ismerte el. – „De nem reális – és arrogáns – azt mondani, hogy a top 3 csapatot érdemlem meg. Ki kell érdemelni.”

    Andretti elmondása alapján nem engedné meg, hogy a sereghajtó Haashoz igazoljon, de Herta bizonyos feltételek mellett elfogadná a dolgot.

    „Csak akkor érdekelne, ha a Ferrari támogatását is megkapnál mellé, mert van lehetőségem feljebb lépni.” – szögezte le. – „Nem írnék alá 3 évre Gene Haasszal, inkább a Ferrarival, és ha oda tesznek, akkor azért vezethetek, hogy feljussak egy topcsapathoz.”

    Herta vasárnapi IndyCar győzelme után egy F1-es csapatfőnöktől is gratulációt kapott, reméli, ha más nem is származik belőle, a fiatal pilóták tesztjén talán lehetőséget kaphat.

  • A tragikusan elhunyt IndyCar bajnok fiai bekerültek az Andretti kötelékébe

    A tragikusan elhunyt IndyCar bajnok fiai bekerültek az Andretti kötelékébe

    Sebastian és Oliver Wheldon – akik ez egykori IndyCar szupersztár Dan Wheldon gyermekei – csatlakoztak az Andretti pilótaakadémiájához.

    Az új mentorprogram keretein belül a Wheldon testvérek az Andretti akadémia tagjaként fogna rajthoz állni az alábbi három nemzeti gokart sorozatban: a Rok Cup USA-ban, a Super Cats USA-ban és az amerikai Pro Carts Seriesben.

    A 12 éves Sebastian és a 10 éves Oliver attól a Michael Andrettitől fognak iránymutatást kapni, aki édesapjuk csapatfőnöke volt akkor, amikor 2005-ben megnyerte Indy500-at és a bajnoki címet is.

    Dan Wheldon egy kivételes tehetség volt, azonban mielőtt igazán megmutathatta volna, hogy mire is képes egy versenyképes technika mellett, bekövetkezett a tragédia. A 2011-es IndyCar szezon végén ugyanis a Las Vegas Motor Speedwayen halálos kimenetelű balesetet szenvedett. Halála sokkolta az amerikai sorozat résztvevőit és szurkolóit.

    „Dan egy igazi családtag volt a számunkra és rendkívül sok sikert értünk el együtt,” – mondta Michael Andretti.

    „Senki nem pótolhatja őt az életben, azonban kifejezetten örülök annak, hogy én segíthetem kikövezni a fiai karrierjének útját. Az első lépéseket a gokartban kell megtenniük, de minden remény megvan arra, hogy a későbbiek folyamán a Road to Indyben és az IndyCarban is lehetőséget kapjanak majd.”

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy az Andretti akadémiájában pallérozódhatom tovább. Remélem, hogy egy szép napon én is és a testvérem is Indy500 bajnok leszünk,” – mondta a kis Sebastian.

    „Olyan jó lenne, ha majd egyszer az Andretti Autosportnál versenyezhetnénk,” – tette hozzá Oliver.

    „Hálás vagyok Michaelnek, hogy segít a fiaimnak, mert az alsóbb kategóriákban nehéz eligazodni és az ő iránymutatása, valamint az Andretti eszközei és mérnökei egy jó alapot adnak majd a fiaim számára,” – mondta Sebastian és Oliver édesanyja, Susie Wheldon, aki Dan felesége is volt egykoron.

    „A fiúk minden egyes nap Danre emlékeztetnek engem, amikor magukra húzzák a sisakot és legalább ugyanolyan odaadással és szenvedéllyel harcolnak a győzelemért, mint az anno az édesapjuk tette.”

    A fiúk egyébként nagyon hasonlítanak édesapjukra és reméljük, hogy egy napon legalább olyan eredményeket lesznek majd képesek elérni, mint azt az édesapjuk tette az IndyCarban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Susie Wheldon (@susiewheldon) által megosztott bejegyzés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Susie Wheldon (@susiewheldon) által megosztott bejegyzés

  • Mario Andretti kijelölte, melyik amerikai pilótát nézné meg a Forma-1-ben

    Mario Andretti kijelölte, melyik amerikai pilótát nézné meg a Forma-1-ben

    Az Egyesült Államok utolsó F1-es bajnoka, Mario Andretti a fia csapatából választana versenyzőt az ország képviseletére Európában.

    Az utolsó Scott Speed volt, aki teljes szezont futott az F1-ben, még 2006-ban. 2007 második felére kirúgták, míg utódja Alexander Rossi csak pár versenyt teljesített 2015-ben a Manorral.

    A Forma-1 nemrég bejelentette, hogy 2022-től Miamiban is lesz verseny, ennek ellenére továbbra sem tűnik úgy, hogy amerikai versenyzőt látunk majd a mezőnyben.

    „Szerintem nagyon jó lenne.” – nyilatkozta Andretti. – „Ez az egyik legnagyobb piac, amit az F1 nem hódított meg. A nézettségi adatokból is látszik, nem akkor az érdeklődés, mint amekkorát gondolnánk, hogy az F1 megkap.”

    2016 óta a Haas révén csapattal már rendelkeznek a királykategóriában, de ez Andretti szerint nem elég.

    „Ha lenne amerikai versenyző, az segítene a piacon, és előremozdítaná a dolgokat. Ez pedig az Forma-1-nek is jó lenne.”

    Az Arrow McLaren SP pilótája, az Európát is megjárt Pato O’Ward akár tesztlehetőséghez juthat nemsokára, Zak Brownnal kötött fogadásának köszönhetően.

    A bajnok azonban az Andretti Autosport pilótáját, Colton Hertát látja a legalkalmasabbnak. A már említett Rossi csapattársa már rögtön első szezonjában két versenyt tudott nyerni, tavaly pedig harmadik lett a bajnokságban.

    „Még fiatal gyerekként az apja Európába küldte, ahol Formula 3-ban ment. Ismeri a pályák nagy részét, és azóta sokat fejlődött.” – fejtette ki döntését Andretti.

    „Már újonc szezonjában megmutatta, mit tud. Austinban két nagyon erős versenyzőt előzött meg. Egész verseny alatt tartotta Will Powert és Scott Dixont. Nagyon szívesen látnám őt ott, mert az amerikaiaknak az F1 olyan, mint az olimpia.”

    Az Egyesült Államok visszatérése, 2012 óta Austin stabil és szeretett helyszíne a Forma-1-es naptárnak. Andretti az azóta hozott intézkedéseket méltatja az amerikai helyzet javulásának szempontjából.

    „A Liberty sok jó dolgot tett az F1-gyel, például a netflixes sorozatot. Az csodákat tett annak érdekében, hogy az emberek megértsék, miről is szól ez az egész.”

  • Valószínűleg életet mentett az aeroscreen az IndyCar idénynyitóján

    Valószínűleg életet mentett az aeroscreen az IndyCar idénynyitóján

    Már az első körben nagy balesettel kezdődött az idei IndyCar szezon. A többautós ütközést a kétszeres bajnok, Josef Newgarden idézte elő.

    A Penske pilótája lecsúszott a fűre, majd korrigálás közben megcsúszott, és az érkező mezőnyben több autóval is találkozott.

    Barber Motorsport Park, IndyCar, racingline.hu
    A baleset egy másik szemszögből, Fotó: Chris Owens/IndyCar

    Colton Herta és Felix Rosenqvist pár pozícióval hátrébb nem tudta lereagálni a történteket, és elkapta a 2019-es bajnok autóját.

    A mezőny végéről érkező Ryan Hunter-Reay is eltalálta a keresztbe álló Newgardent, mivel nem látta, mi történt. Kiemelte, szerinte könnyen lehet, hogy az aeroscreen nélkül nem lenne itt köztünk.

    „Ez egy felejthető hétvége volt. Hajtáslánc problémákkal küzdöttünk a szabadedzésen és az időmérőn is. Aztán a versenyünk azelőtt véget ért, minthogy igazán elkezdődött volna, az első körös ütközésben. Nagyon hálás vagyok az aeroscreenért, valószínűleg megmentette az életemet.”

    A fej védelme Jules Bianchi balesete előtérbe került a nyitott karosszériás sorozatokban. A Forma-1 a glóriát választotta, a tengertúlon az IndyCar azonban a Red Bull által kifejlesztett aeroscreen mellett döntött.

    A verseny volt Romain Grosjean első éles fellépése is a tengerentúlon, ahol az újoncok közül a legjobb helyen zárt.

  • Grosjean lett a legjobb újonc első IndyCaros futamán

    Grosjean lett a legjobb újonc első IndyCaros futamán

    Az IndyCar három tapasztalt újonca közül Romain Grosjean teljesített legjobban a szezonnyitón, és végül csapatát egy tizedik hellyel ajándékozta meg.

    Scott McLaughlin ugyan már a tavalyi szezonzárón is indult, de hivatalosan őt is újoncként tekintik Amerikában. Jimmie Johnson sem mondható zöldfülűnek, mégis most debütált az amerikai sorozatban.

    Utóbbi meg is pördült a Barber Motorsport Parkban rendezett versenyen, és végül 19.-ként ért célba. A háromszoros Supercars-bajnok McLaughlin pedig még körön belül, a 14. helyet megszerezve fejezte be a futamot.

    „Örülök, hogy célba értem.” – összegezte Johnson. – „Volt két ijesztő pillanatom is a verseny alatt. A Startnál tiszta káosz volt, és koccantam pár emberrel, de nem sérült az autó. Aztán a forgalomban megpördültem az egyik dombon, és ott kaptam egy kört is.”

    „Még sokat tanultam ma is, és köszönöm a lehetőséget, amit Chip [Ganassi, csapatfőnök] adott nekem.”

    Ausztrál kollégája nem követett el ennyi hibát, de így sem volt maradéktalanul elégedett.

    „Feltartottak a verseny közepén, mert nem tudtam, mire képes az autó, de még egy versenyt magam mögött akartam hagyni, ezért ésszerűen vezettem.”

    Hármójuk közül talán Grosjean volt a legkönnyebb helyzetben, hiszen eddig is nyitott karosszériás autóval versenyzett. Az időmérőn egy parádés hetedik helyet szerzett, majd ezt követően tizedikként hozta be autóját vasárnap.

    Romain Grosjean, IndyCar, racingline.hu
    Grosjean továbbra is a gyerekei által festett sisakot használja, Fotó: Chris Owens/IndyCar

    „Ez volt az első versenyem, és rögtön az első tízben végeztem. Ezzel boldogok lehetünk. Küzdöttük az elején egy kicsit, és a legjobbat nyújtottuk. Sokat tanultunk ma, és összességében büszkék lehetünk a hétvégénkre.” – nyilatkozta a francia.

    „A guruló rajt, nem volt annyira jó. Kicsit visszaestem, de hozzá kell még szoknom. Nem könnyű. El kell találni az időzítést. Most továbblépünk St. Pete-re [a következő forduló], és jobbat szeretnénk elérni.”

    A versenyt Johnson csapattársa, Alex Palou nyerte Power és Dixon előtt, az ex-F1-esek közül pedig Sébastien Bourdais volt a legjobb, ő ötödik lett.

  • Ricciardo a McLarennel indulna Bathurstben, de akár az IndyCarban is

    Ricciardo a McLarennel indulna Bathurstben, de akár az IndyCarban is

    A McLaren és Zak Brown kapcsolatait használná a csapat újdonsült pilótája, Daniel Ricciardo ahhoz, hogy belekóstoljon Ausztrália és Amerika legrangosabb szériáiba.

    A McLaren jelen van az IndyCar mezőnyében is a Schmidt Peterson Motorsporttal való partnerségüknek köszönhetően. Zak Brown pedig résztulajdonosa a Walkinshaw Andretti United csapatnak, akik a népszerű Supercars sorozathoz tartoznak.

    A WAU nem először adna lehetőséget egy rendhagyó párosnak a Bathurst 1000-en, 2019-ben két IndyCar pilóta, Alexander Rossi és James Hinchcliffe vezette az autójukat.

    „Meg kell kérdeznem erről Zaket.” – közölte Ricciardo a GP Racinggel. – „Ha nem is fogok versenyezni, akkor is körbe kell vezetnem egy Supercart Bathurstben. Akár egy privát teszten, vagy egy valódi versenyen, de meg kell csinálnom.”

    „Úgy gondolom, most jó esélyem van rá, Zakkel mint barát és csapatfőnök. Azt is szeretné, hogy beleüljünk egy IndyCarba, szóval sok dolgot csinálhatunk még.”

    Az említett sorozat versenye, Bathurst 1000 egybe esik a Japán Nagydíj időpontjával. Viszont a GT autóknak kiírt 12 órás verseny (februárban) jó lehetne az ausztrálnak.

    „Amikor leszerződtem vele [Brownnal] a tavalyi év elején, voltak beszélgetéseink ilyesmiről. Bedobta, hogy indulhatnék ott.” – mondta erről Ricciardo. – „Ha megkérdezne, és meg tudnánk oldani, igent mondanék.”

    Ricciardo már elég jól kijön Zak Brownnal, a csapatfőnök felajánlott neki egy tesztvezetést Dale Earhardt autójával.

  • Hétvégi tévés program: Forma-1 Imolában, és IndyCar szezonnyitó

    Hétvégi tévés program: Forma-1 Imolában, és IndyCar szezonnyitó

    Ezen a hétvégén ismét lesz mit nézni a tévében, legalábbis, ha autósport rajongó az ember.

    Imolába érkezik ugyanis a Forma-1 mezőnye. A hétvége menetrendje pedig módosult is az eredeti tervekhez képest, Fülöp herceg temetése miatt. Az alábbi táblázatban azonban már a valós időpontokat láthatjátok, aszerint, hogy mikor kezdődik majd a közvetítés az M4 Sporton.

    Ezen kívül azonban az IndyCar szerelmesei is örülhetnek, ugyanis az a bajnokság is kezdetét veszi. A szezonnyitó alabamai hétvégét az Aréna 4-en követhetitek majd figyelemmel.

    Április 16. Péntek
    10:55 Forma-1 1. szabadedzés M4 Sport
    14:25 Forma-1 2. szabadedzés M4 Sport
    Április 17. szombat
    8:30 V8 Supercars futam 1 Aréna 4
    10:55 Forma-1 3. szabadedzés M4 Sport
    13:45 Forma-1 időmérő M4 Sport
    23:30 IndyCar időmérő Aréna 4
    Április 18. vasárnap
    6:45 V8 Supercars futam 2 Aréna 4 felvételről
    7:45 V8 Supercars futam 3 Aréna 4 felvételről
    14:30 Forma-1 futam M4 Sport
    21:30 IndyCar futam Aréna 4