Címke: IndyCar

  • A régi F1-esek közül csak Montoya zárta az első 10-ben az Indy 500-at

    A régi F1-esek közül csak Montoya zárta az első 10-ben az Indy 500-at

    Heten vágtak neki az idei Indy 500-nak legalább egy Forma-1-es rajttal a hátuk mögött, a különversenyt ezúttal a beugró Montoya nyerte.

    A kolumbiai mellett már Takuma Sato is ihatott már tejet a Brickyardon, másodjára tavaly tudott nyerni.

    Rajtuk kívül Sebastian Bourdais, Max Chilton, Marcus Ericsson, Alexander Rossi és Pietro Fittipaldi voltak az F1-es alakulat tagjai.

    Montoya ismét McLarennel indult, és bár a 24. helyről rajtolt, a kavarodásban hamar a 13. helyre jött fel. Szépen lépegetett előre, a verseny vége felé már volt nyolcadik is, de végül Rinus Veekay megelőzte még a cél előtt.

    Sato alternatív stratégiájának köszönhetően még vezette is a versenyt, de végül kiállása visszavette a 14. helyre, hárommal Ericsson mögé.

    A többiek szinte egyszerre értek be, Fittipaldi, Bourdais és Chilton közé csak egy ember tudott beférkőzni, Dalton Kellett, a 25. helyen.

    Alexander Rossi balszerencséje folytatódott, már a verseny elején körhátrányba került stratégiája,és a sárga zászló miatt. Innen sokáig nem tudott felzárkózni a mezőnyre. Végül csak két embert – a verseny női indulóját, Simona de Silvestrót és Will Powert – tudott megelőzni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • „Pókember” Castroneves nyerte az idei Indy 500-ast

    „Pókember” Castroneves nyerte az idei Indy 500-ast

    Az idei első versenyét teljesítő Hélio Castroneves nyerte a valaha volt leggyorsabb Indy 500-ast, a viadal 105. változatát.

    A rajtot követően Rinus Veekay vette magához a kezdeményezést, de nem tudta leszakítani magát a mezőnyről.

    Az első kiállások a 30. kör környékén kezdődtek meg. Stefan Wilson megpördült a boxba menet, ezzel ő lett az első kieső. Conor Daly még a sárga zászló előtt végezte el a kiállását, így a mezőny elejében találta magát.

    A kiállások alatt Alexander Rossi és a pole-ból induló Scott Dixon is bajba került, a szokatlannál hosszabb megállás egy kör hátrányt eredményezett számukra. Colton Herta átugrotta Veekay-t, így ő vezetett, amint folytatódott a verseny. Nem sok kellett ahhoz, változzon a helyzet, az indianapolisi Daly ment az élre, és dolgozott össze holland csapattársával.

    A második kiállások is rendben lementek a 70. kört követően. Ed Carpenter két pilótája, Daly és Veekay ismét egymást váltották a mezőny élén. A csapattársak kiállását követően a Forma-1-es tesztet nyerő Patricio O’Ward került az élre, Ryan Hunter-Reay és Herta követte őt.

    A Rahal Letterman Lanigan Racing párosa, Graham Rahal és a tavalyi győztes, Takuma Sato, még jobban elnyújtotta a kiállásait, mint O’Ward, más stratégiát követtek. A 119. körben azonban Rahal három kerékkel tért vissza a pályára, megpördült, ezzel okozva második sárgát.

    A lerepülő kerék eltalálta Conor Daly autóját, de az aeroscreennek köszönhetően nem esett komolyabb baja, sőt, a versenyt is folytatni tudta. A zöld zászlónál az Indy specialista, Hélio Castroneves állt az élre, majd O’Ward és Alex Palou vezette a versenyt.

    A verseny utolsó negyedénél, Will Power pördült meg a boxutcában, de nem történt nagyobb probléma. Meglepetésre Dixon is vezetett pár körig, miután a sárga zászlók miatt visszavette a körét.

    Castroneves és Palou többször váltogatták egymást az élen, mögöttük O’Ward autózott. Közben Simon Pagenaud és Ed Carpenter is közelebb lopózott hozzájuk.

    Félix Rosenqvist és Takuma Sato megpróbáltak végig menni egy kiállással kevesebbel, de végül hét lappal a vége előtt a svéd, egy fordulóval utána a japán is kiállt.

    Az utolsó 5 körre Palou fordult elsőként, Castroneves viszont elment mellette, és az utolsó körben még a lekörözöttek sem állították meg abban, hogy beállítsa a rekordot az Indy 500 győzelmek tekintetében. Idén is megmászta a speedway kerítését, amiről becenevét kapta.

    Palou maradt második, Pagenaud végül feljött a dobogóra, O’Wardnak pedig meg kellett elégednie a negyedik hellyel, Ed Carpenter előtt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés

  • Jimmie Johnson csak felesége engedélyével indulhatna az Indy 500-on

    Jimmie Johnson csak felesége engedélyével indulhatna az Indy 500-on

    A NASCAR-legenda, Jimmie Johnson oválokon edződött, idén azonban IndyCarra váltott, de csak az épített pályákon áll rajthoz.

    A döntött kanyaros versenyeken Tony Kanaan vezeti az autóját, így lesz majd az Indy 500-on is. A brazil tavaly év végén visszavonult volna, de Johnson szponzorációja lehetővé tette, hogy az IndyCar naptárában található négy oválversenyen részt vegyen.

    De könnyen lehetett volna másképp is:

    „Tudtam, hogy vagy így, vagy úgy lesz. Teljesen kizárom majd, vagy belátom, hogy a következő lépés egy teszt lesz.”

    Johnsonnak be kellett látnia, hogy más a két szakág hozzáállása ugyanahhoz a pályához.

    „Sokkal jobban előre kiszámítva és konzervatívabban közelítik meg a dolgot az IndyCarban a kockázatok és a magasabb sebesség miatt. Sokkal jobban értem már az itteni környezetet, és egyre kényelmesebben érzem magam.”

    „Nem tudom, hogy a Texas Motor Speedwayen is így lenne-e, de itt az Indy 500-on sokkal jobb már a helyzet.”

    A NASCAR-legenda és Kanaan szerződése két évre szól, azt azonban még nem lehet tudni, ki indul majd a híres verseny jövő évi kiadásán.

    „Tudja, mit gondolok a dologról” – mondta Johnson a csapatfőnökéről, Chip Ganassiról. – „egy egész utat be kéne járnom, míg eljutok odáig, hogy oválon menjek. De ha egyet kéne választani, az az 500-as lenne.”

    Chip Ganassi szívesen biztosítana tesztet az amerikainak, de ahhoz még előbb a feleség beleegyezésére is szükség van.

    „Sok mindennek kell még történnie az én oldalamon ahhoz, hogy jövőre rajthoz állhassak. Ugyanez igaz a Chip Ganassi Racingre is: hogy fog kinézni a csapat? Idén bővültünk egy autóval, jövőre is ez lesz? Egy pár hónap múlva meglátjuk.” – vetítette előre Johnson, aki a TV közvetítésben vesz részt majd a hétvégén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jimmie Johnson (@jimmiejohnson) által megosztott bejegyzés

  • Összeállt az Indy 500 rajtrácsa, női alakulattal az indulók között!

    Összeállt az Indy 500 rajtrácsa, női alakulattal az indulók között!

    Az IndyCar-bajnokság éllovasa, Scott Dixon indulhat majd élről 105. Indy 500-as versenyen, miután megnyerte a leggyorsabb kilenc versenyző szétlövését.

    Rajta kívül az előző versenyt megnyerő Rinus Veekay, az oválpályás versenyeken induló Tony Kanaan és Ed Carpenter, valamint az Indy-specialista Hélio Castroneves is bejutott az első három sorba.

    Dixon negyedik Indy 500-as pole-ját szerezte, mindössze 3 század mérföld/órás előnnyel – itt nem másodpercekben, hanem átlagsebességben mérik a köridőt – az Andretti fiatal versenyzője, Colton Herta előtt.

    Az ex-F1-esek közül Marcus Ericsson végzett a legjobb helyen, épp bekerülve a végső „Fast Nine”-ba, kilencedik lett. Mögötte eggyel Alexander Rossi végzett, a Romain Grosjean helyén induló Pietro Fittipaldi pedig 13. lett.

    Bár a hosszú verseny miatt nem sokat számít a rajtsorrend, a tavalyi győztes Takuma Sato csak 15. lett, az alkalmi induló Montoya pedig három sorral hátrébb kapott csak helyet.

    A vigaszágon (Bump Day) meglepetésre a Team Penske bajnokának, Will Powernek is indulnia kellett, de sikerült megszereznie az utolsó három hely egyikét.

    Az utolsó induló jogát Simona de Silvestro szerezte meg, aki női csapatfőnökkel is indul a nemi egyenlőség jegyében, ezzel pedig történelmet írnak az amerikai sorozat történetében. Beth Paretta autóját ugyanúgy a sorozat tulajdonosa, a Penske készíti fel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés

     

    A 2021-es Indy 500 rajtrácsa:

    Sor Belső Középső Külső
    1. ?? Scott Dixon
    Chip Ganassi Racing
    ?? Colton Herta
    Andretti Autosport
    ?? Rinus Veekay
    Ed Carpenter Racing
    2. ?? Ed Carpenter
    Ed Carpenter Racing
    ?? Tony Kanaan
    Chip Ganassi Racing
    ?? Álex Palou
    Chip Ganassi Racing
    3. ?? Ryan Hunter-Reay
    Andretti Autosport
    ?? Hélio Castroneves
    Meyer Shank Racing
    ?? Marcus Ericsson
    Chip Ganassi Racing
    4. ?? Alexander Rossi
    Andretti Autosport
    ?? Ed Jones
    Dale Coyne Racing
    ?? Patricio O’Ward
    Arrow McLaren SP
    5. ?? Pietro Fittipaldi
    Dale Coyne Racing
    ?? Felix Rosenqvist
    Arrow McLaren SP
    ?? Takuma Sato
    Rahal Letterman Lanigan Racing
    6. ?? James Hinchcliffe
    Andretti Autosport
    ?? Scott McLaughlin
    Team Penske
    ?? Graham Rahal
    Rahal Letterman Lanigan Racing
    7. ?? Conor Daly
    Ed Carpenter Racing
    ?? Jack Harvey
    Meyer Shank Racing
    ?? Josef Newgarden
    Team Penske
    8. ?? JR Hildebrand
    A.J. Foyt Enterprises
    ?? Santino Ferrucci
    Rahal Letterman Lanigan Racing
    ?? Juan Pablo Montoya
    Arrow McLaren SP
    9. ?? Marco Andretti
    Andretti Autosport
    ?? Simon Pagenaud
    Team Penske
    ?? Sébastien Bourdais
    A.J. Foyt Enterprises
    10. ?? Stefan Wilson
    Andretti Autosport
    ?? Max Chilton
    Carlin
    ?? Dalton Kellett
    A.J. Foyt Enterprises
    11. ?? Sage Karam
    Dreyer & Reinbold Racing
    ?? Will Power
    Team Penske
    ?? Simona de Silvestro
    Paretta Autosport
    Nem tudott kvalifikálni:
    ?? Charlie Kimball (A.J.Foyt Enterprises)
    ?? RC Enerson (Top Gun Racing)
  • Az Indy 500 tesztnapját néző Magnussen menne tesztelni is

    Az Indy 500 tesztnapját néző Magnussen menne tesztelni is

    Kevin Magnussen szeretne magának egy IndyCar tesztet, miután tűzközelből figyelhette a legendás Indy 500 első tesztnapjait. A dán pilóta idén a Chip Ganassi csapat sportautós csapatával versenyez idén, így beugrott Indianapolisba is, ahol belehallgathatott a szintén korábbi Forma-1-es pilóta, Marcus Ericsson csapatrádiózásába is. Magnussen a BT újságnak nyilatkozott:

    „Először a lelátón néztem a körözést az 1-es, majd a 2-es kanyarban. Szinte egészen a pálya széléig le tudtam menni, ahol az autók 390 km/h-val suhannak bele az 1-es kanyarba, fékezés nélkül.”

    A 28 éves Magnussen, akinek apja Jan versenyzett Amerika elsőszámú formaautós kategóriájában elárulta, hogy szólt a főnökének, hogy érdekelné őt egy IndyCar teszt:

    „Chip Ganassi pontosan tudja, hogy mennyire odavagyok az IndyCar-ért. Annyiszor mondtam már neki. Ha lenne egy teszt, én készen állok. Jövőre a Peugeot új Le Mans csapatában fogok versenyezni, és ez a szerződés előzetesen három évre szól, így nehéz lenne az Indy 500-on rajthoz állnom. Ugyanakkor még mindig fiatal vagyok. Egyszer szeretnék vezetni egy IndyCar autót oválon, ez nem is kérdés. Jobban is izgatnak jelenleg az oválpályák, mint a hagyományos versenypályák. Őrületesen vad dolog ez.”

  • Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

    Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

    Indianapolisi győzelmével Rinus Veekay lett – öt verseny alatt – a harmadik versenyző, aki első győzelmét ünnepelhette az IndyCarban, Grosjean előtt.

    A francia a többiek reakcióját nem várva jött el a pole-ból, majd ugyanezt a gördülő rajtos taktikát alkalmazta az első körös koccanások miatt kijövő biztonsági autó után is.

    Féltávig senki nem volt rá veszélyes, akkor állt ki a boxba, és ment el mellette meleg gumikon holland vetélytársa. Veekay előtte egy Alex Palou és Jimmie Johnson között bemutatott előzésnek köszönhetően került Grosjean mögé.

    Korábbi kiállása miatt még egyszer feladta a vezetést a franciának, de az alávágás másodszor is működött, így 5 másodperces előnnyel ért célba.

    Az Ed Carpenter Racing 2016 óta először nyert versenyt, Grosjean pedig a 2015-ös Belga Nagydíj után állhatott újra dobogóra.

    „Bahrein szörnyű volt, de az életem szempontjából egy nagyszerű tapasztalat. Az emberek támogatnak, ezt érzem.” – emelte ki Grosjean.

    „Amióta itt vagyok az Egyesült Államokban, csak mosolygok. Nagyon boldog vagyok ,hogy itt versenyezhetek.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

  • Grosjean végül nem vezethet Mercedest hazai közönsége előtt

    Grosjean végül nem vezethet Mercedest hazai közönsége előtt

    A versenynaptár változásai egyúttal azt is jelentik, hogy az IndyCarban is szereplő Romain Grosjean nem tud ott lenni hazai nagydíján, hogy parádézzon a Mercedes autójával.

    A Francia Nagydíj időpontja egy héttel korábbra került, és Grosjean a verseny előtt mehetett volna pár kört a világbajnoki autóval.

    A francia azonban arra a hétvégére már elígérkezett a Dale Coyne Racingnek a Road Americán tartandó IndyCar versenyre.

    Ennek ellenére a privát teszt megvalósul június 29-én, a 2019-es autóval és nem versenygumikkal. Ezt Twitteren erősítette meg a Mercedes csapata.

    A Beyond the Grid című podcastban azt is elárulta, mennyire fogja nyomni.

    „100 százalékig” – hangzik a cseppet sem meglepő válasz.

  • Grosjean pole-t szerzett Indianapolisban!

    Grosjean pole-t szerzett Indianapolisban!

    Mindössze harmadik IndyCaros versenyén első helyről indulhat Romain Grosjean  Indianapolis belső vonalvezetésén.

    A francia egy tizeddel futott gyorsabb időt, mint az utóbbi négy évben két címet nyerő Josef Newgarden. Ezzel érdemelte ki a gördülőrajt indítási jogát, és vele járó egy pontot.

    A bajnoki pontverseny első két helyezettje, Scott Dixon és Patricio O’Ward is hibázott. Így a legjobb 15-ön kívülről indulnak majd, ez esélyt ad a többieknek a felzárkózásra.

    Grosjean eddig egy 10. és 13. helyezést tudhat magáénak az amerikai sorozatban. Az előző texasi dupla fordulót pedig kihagyta, mert az oválokon nem áll rajthoz. Helyén Pietro Fittipaldi indulhat majd az Indy 500-on is.

    Most csatlakozott a mezőnyhöz a jeles versenyre készülő Juan Pablo Montoya és Charlie Kimball is, ők a 25. és 21. helyről várhatják majd a rajtot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

  • Wickens újra versenyautóban, egy különleges BHA Hyundait vezetett

    Wickens újra versenyautóban, egy különleges BHA Hyundait vezetett

    Robert Wickens, aki a 2018-as poconói IndyCar balesetét követő gerincsérüléséből küzdötte vissza magát, tegnap végre visszaülhetett egy versenyautóba, méghozzá Közép-Ohio-ban tesztelt egy Bryan Herta Autosport Hyundai Veloster TCR autóval.

    Wickens az IndyCar feltörekvő csillaga volt, amikor a 2018-as újonc szezonjában egy szörnyű balesetett szenvedett a Pocono Raceway-en, amelynek következtében mellkasi gerinctörést, nyaktörést, mindkét lábán síp- és szárkapocscsonttörést, mindkét kezén törést, jobb alkarcsonttörést, könyöktörést, agyrázkódást és négy bordatörést szenvedett. De nem ezek jelentették a legnagyobb problémát. Mert bár ezek a törött csontok idővel begyógyulnak, Wickens gerince is megzúzódott, ami miatt kétséges volt az is, hogy a kanadai valaha is újra járni fog, nemhogy versenyautót vezessen.

    Tegnap azonban 20 hónapnyi, gyakran hat óránál is több napi rehabilitáció után végül Wickens beülhetett a BHA Hyundai Veloster N TCR fémjelzésű versenyautójába, amit egyébként Michael Johnson vezet az IMSA Michelin Pilot Challange-ben.

    Azt az autót, melyet egyébként Johnson számára kézi vezérlésű gázzal, fékkel, illetve kuplunggal szereltek fel. Annak a korábbi országos motorkerékpár bajnok számára, aki néhány évvel ezelőtt mellkastól lefelé lebénult, így a sportkocsik felé vezetett karrierje. Johnson három évvel ezelőtt történelmi győzelmet aratott az IMSA-ban, a Lime Rock Park-ban.

    „Elfoglalt vagyok, az egyszer már biztos. A kezeim nagyon sokat mozognak, de már megszoktam. Ez egy nagy feladat lesz Robert számára, hogy megtanulja hogyan hozza szinkronba a dolgokat, és hogyan működik mindez.” – mondta Johnson.

    „Amikor felébredtem a mesterséges kómából, az első kérdéseim között volt, hogy mikor versenyezhetek újra. Hét évesen kezdtem el gokartozni, és a családom mindent feláldozott értem. Mindenki nagyon sok erőfeszítést tett értem, és a karrieremért, szóval nem engedhetem csak úgy el magamtól ezt az egészet. A sérülés csak hátráltat engem ebben, nem egyértelműen egy karrier végét jelenti.” – mondta Robert Wickens.

    „Azt hiszem, ezek meghatározó pillanatok az életemben. 32 évesen még annyi időm van hátra, és ezt a lehető legteljesebben akarom leélni. Ez hajtott igazán a rehabilitációs fázisomban, ami még mindig minden nap zajlik. Egyszerűen tudtam, hogy ha nem teszek meg mindent a gyógyulásomért, egész életemben azon fogok gondolkodni, hogy ‘Mi lett volna, ha jobban próbálkozom?’. Mi lett volna, ha nem csinálom ezt? Vagy azt csináltam volna?” – folytatta Wickens, aki már csak korlátozottan tudja használni a lábát és a lábfejét.

    „Az autó még egyben van.” – mondta mosolyogva. „De jól éreztem magam. Sok minden történt: először vezettem kézi vezérléssel, először mentem ezzel az autóval és nedves is volt a pálya. Sokkal jobban megbecsültem azt, amit Michael Johnson el tudott érni.”

    „Próbáltam nem hősködni, bármennyire is nehéz volt! De jó érzés volt újra versenyautóban ülni.” – zárta Wickens.

  • O’Ward fogadást nyert Brownnal szemben: F1-es autót tesztelhet majd

    O’Ward fogadást nyert Brownnal szemben: F1-es autót tesztelhet majd

    Pato O’Ward megnyerte az a fogadást, amit még az IndyCar szezon kezdete előtt kötött a McLaren ügyvezető igazgatójával Zak Brownnal.

    A két fél abban állapodott meg, ha a mexikói pilóta futamgyőzelmet tud szerezni az IndyCar szezon valamelyik versenyén, akkor ő vezetheti majd a McLaren idei Forma-1-es autóját az évadzáró teszten Abu Dhabiban. O’Ward meg nagy csatában ugyan, de meg tudta nyerni a második texasi ovál versenyt és ezzel együtt a Brownnal kötött fogadását is.

    „Soha nem fogom elfelejteni az első IndyCarban aratott győzelmemet,” – írta O’Ward a közösségi oldalán a texasi sikerét követően, ahol a sorozat regnáló bajnokát Josef Newgardent kellett legyőznie az első helyért.

    Az Arrow McLaren SP versenyzőjének többek között olyan versenyzők gratuláltak, mint a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso, vagy a szintén IndyCarban versenyző Felix Rosenqvist.

    A McLaren ügyvezető igazgatója pedig tartotta a szavát és a Twitter oldalán üzent és gratulált mexikói pilótájának.

    „Az üzlet az üzlet Pato O’Ward – micsoda győzelem! Találkozunk majd a szezon későbbi felében Abu Dhabiban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Pato O’Ward (@patriciooward) által megosztott bejegyzés