Címke: INDY NXT

  • Megtört a jég? Férfiak között arattak történelmi sikereket női versenyzők

    Megtört a jég? Férfiak között arattak történelmi sikereket női versenyzők

    Amióta az FIA és az F1 zászlójára tűzte a női versenyzők karrierjének segítését, talán még nagyobb figyelem és teljesítménykényszer helyeződik a különböző formaautós kategóriákban szereplő hölgyekre. Az elmúlt hétvégén azonban Jamie Chadwick és Abbi Pulling is áttörést ért el.

    A fő fókuszt a Forma-1 persze a saját ernyője alá tartozó női sorozatra, az F1 Academyre helyezi, ami arra bizonyára jó, hogy bőséges versenylehetőséget adjon a pilótáknak, és kiderüljön, kik közülük a legrátermettebbek, az viszont egyik kizárólag nők részvételével zajló futamon sem derülhet ki, mire lennének elegendők az eredményeik egy férfiak által uralt, normál autósportos mezőnyben.

    Jamie Chadwick számára, aki az előző, F3-as autókat használó női sorozatot, a W Seriest háromszor is megnyerte, továbbra is nehéznek bizonyul az érvényesülés koedukált mezőnyökben. Tavaly az USA-ban, az IndyCar előszobájának számító Indy NXT-ben talált magának ülést az Andretti pilótájaként, ám csak a 12. helyen zárta a bajnokságot, a teljes szezont teljesítő mezőny sereghajtói között.

    Idénre is a sorozatban maradt, a szezon harmadik állomásán, Indianapolisban pedig végre megérkezett egy reményt adó eredmény: a legendás helyszín belső pályáján rendezett első versenyre a 6. helyre kvalifikált, majd 3.-ként intették le Jacob Abel és Nolan Siegel mögött, így felállhatott a pódiuma, és az IndyCar utánpótlásszériájának első dobogósa lett Pippa Mann óta, aki 2010-ben győzni is tudott.

    Honfitársa, Abbi Pulling eközben hazai földön alkotott maradandót a női autósport számára: megnyerte ugyanis a brit F4-es bajnokság Brands Hatch-i hétvégéjének második versenyét, ezzel az első női győztese lett a 2015 óta létező szériának. A pole-ból indulva, a 22 kör mindegyikén az élen állva jutott el a célig, noha eredményéhez lábjegyzet, hogy csak a fordított rajtrács miatt került az első rajthelyre a három közül a legkevesebb pontot érő futamon, köszönhetően az időmérőn elért 12. helyezésének. De a két másik futamon is sikerült előrelépnie, egy 6. és egy 7. pozíciót szállított, mindkétszer néhány másodperccel Molnár Martin előtt befutva.

    Pulling 2020-ban és 2021-ben is szerzett már dobogókat a brit F4-ben, idén pedig amellett, hogy oda visszatért, az F1 Academyben is remekel, az eddigi négy futamból hármat megnyert.

    Bemutatkozott a hétvégén elstartolt Formula Regional Európa-bajnokságban is három női versenyző, az F1 Academy tavalyi és idei legjobbjai közül Marta Garcia, Léna Bühler és Doriane Pin, tőlük azonban egyelőre várat magára a kiugró szereplés, a két futam egyikén sem kerültek be az első húszba a 33 fős mezőnyben. A bajnokságot a Ferrari akadémiájához tartozó brazil Rafael Camara kezdte a legjobban.

  • Verstappen csaja után egy versenyzőnővel korrigál a Vogue

    Verstappen csaja után egy versenyzőnővel korrigál a Vogue

    A világhírű divatlap, a Vogue holland kiadása nemrégiben Kelly Piquet-vel rendezett fotózást és készített interjút.

    A lap sok kritikát kapott, amiért a prominens kiadványként olyan nőt „reklámoz”, aki nem önmaga eredményei által lett ismert, hanem édesapja és partnere által. Így sokan rossz példának ítélték, hogy Kelly Piquet az, aki a motorsportot képviseli a lapnál, a nők számára. Legtöbben azzal érveltek, hogy erre a szerepre, ebből a célból egy versenyzőnő sokkal hitelesebb lett volna.

    Még az IndyCarból ismert versenyzőnő, Pippa Mann is nemtetszését fejezte ki.

    Úgy tűnik, a Vogue most korrigálni próbál. Noha nem a holland, hanem a mexikói kiadás teszi ezt.

    A mexikói Vogue ugyanis, a Rolexszel karöltve a W Series háromszoros bajnokát, az idén az Andretti színeiben az Indy NXT-be igazoló Jamie Chadwicket kérte fel fotózásra.

    Szó, mi szó, ha a cél a nők képviselete az autósportban, akkor Chadwick valóban jobb választás, mint Piquet.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jamie Chadwick (@jamiechadwick) által megosztott bejegyzés

    Verstappen barátnője az apjának öltözve került címlapra – a közönség dühös!

  • Az Amerikába igazoló Chadwick F1-es szabadedzésen venne részt

    Az Amerikába igazoló Chadwick F1-es szabadedzésen venne részt

    Jamie Chadwick lesz az első nő az elmúlt 13 évben, aki teljes munkaidőben versenyez az Indy NXT-ben, amely az IndyCar Series fő betétversenye; Chadwick, aki a Williams F1-es fejlesztőversenyzője is, amerikai kitérője ellenére továbbra is a Forma-1-be vágyik. 

    Mondja ezt annak ellenére, hogy nem rég ő maga is megfogalmazta, hogy a Forma-1 fizikailag túl nehéz a nők számára. Mindeközben az F2 és F3 a következő generációs autóik tervezésénél figyelembe tervezik venni, hogy az autók nők számára is kezelhetőek legyenek…

    A 24 éves versenyzőnő egy méltán híres csapat színeiben, az Andretti Autosport csapatához csatlakozik. Elmondása szerint azonban nem adja fel a reményt, hogy egy nap a Forma-1-ben versenyezhessen.

    „A céljaim még mindig nagyon nyitottak” – mondta Chadwick a Sky Sportsnak. „Szeretnék egy nap az IndyCarban versenyezni, de végső soron a Forma-1 az egyik nagy célom.”

    „Úgy gondolom, hogy még sok mindent el kell érnem, mielőtt az F1 egyáltalán szóba kerülne. Úgy gondolom, hogy az Indy NXT potenciálisan egy nagyon jó lehetőség, ha sikeres leszek benne, akkor esélyt kapok arra, hogy egy jó helyet kapjak a Formula 2-ben vagy Formula 3-ban.”

    „Meglátásom szerint ez még eléggé képlékeny. A karrierutam sosem volt különösebben hagyományos, szóval ez egy újabb útvonal, amit kinézek magamnak.”

    Chadwick megerősítette, hogy a Williamsszel nem szakad meg a kapcsolata

    Chadwick 5 év múlva már a Forma-1-ben versenyezne

    „Nagyon szerencsés vagyok, hogy a Williams nagyon támogatja a következő lépésemet, és úgy gondolom, fontos, hogy továbbra is jó kapcsolatom legyen a csapattal, és végső soron az F1-gyel és Európával” – mondta Chadwick.

    „Nem úgy tekintek erre, hogy átmegyek Amerikába, és most csak arra koncentrálok; úgy látom, hogy hogy vannak lehetőségek és ajtók, amelyek megnyílnak, ha sikereket tudok elérni az Indy NXT-ben.”

    Chadwick a női W Series mindhárom eddigi szezonjában bajnok lett. Az Indy NXT egy újabb próbatétel lesz, amellyel a képességeit tesztelheti.

    George Russell, a Williams korábbi versenyzője úgy véli, hogy Chadwick megérdemel egy esélyt az F1-ben, miután megszerezte harmadik W Series bajnoki címét.

    „Végső soron az a célom, hogy megpróbáljak beülni az (F1-es) autóba egy edzésre. Nyilvánvalóan még semmi sincs megerősítve, vagy ilyesmi, de az elmúlt pár évben ez olyasmi, amiért keményen hajtottam, szóval remélhetőleg lesz rá lehetőségem.”

    Arra a kérdésre, hogy reális cél-e egy 2023-as F1-es szabadedzés, Chadwick így felelt: „Nekem ez lenne a célom. Még mindig nagy lépés egy Forma-1-es autó vezetése ahhoz képest, ahol a W Series-ben voltam, de remélem, hogy most, hogy részt veszek egy olyan bajnokságban, mint az Indy NXT, ez a lépés egy kicsit közelebb van, és ezek a lehetőségek eljönnek majd.” – mondta.

    Jamie Chadwick és az autósport: „Hobbinak indult”

  • Leigazolta az Andretti a W Series bajnokát

    Leigazolta az Andretti a W Series bajnokát

    Ma hivatalosan is bejelentették, hogy az Andretti Autosport leszerződtette a háromszoros W Series bajnok Jamie Chadwicket, aki a 2023-as INDY NXT by Firestone szezonra csatlakozik hozzájuk.

    Chadwick az Andretti Autosport 28-as számú Dallarájával áll majd rajthoz. Ezzel 13 év óta ő lesz az első nő, aki teljes szezont teljesít az INDY NXT (korábban Indy Lights) bajnokságban.

    A DHL, a világ vezető expressz- és logisztikai vállalata lesz Chadwickék elsődleges szponzora.

    A brit autóversenyző 2019-ben csatlakozott a W Series nevű női bajnoksághoz, melynek mindhárom eddigi szezonjában bajnok lett. Mindeközben a Williams Racing Forma-1-es tartalékversenyzője is lett. Jamie 2023-ban is a Williams Racing versenyzői akadémiájának tagja marad.

    Jamie Chadwick
    Fotó: Penske Entertainment: Matt Fraver

    „Jamie sikeres karrierje önmagáért beszél, de az INDY NXT sorozat lehetőséget ad Jamie-nek, hogy egy új típusú versenyzésben folytassa fejlődését” – mondta Michael Andretti, az Andretti Autosport vezérigazgatója és elnöke.

    „Óriási izgalommal tölt el, hogy a 2023-as INDY NXT szezonban csatlakozhatok az Andretti Autosporthoz és a DHL-hez” nyilatkozta Chadwick. „Mindig is az volt a célom, hogy kihívást állítsak magam elé, és versenyzőként tovább fejlődjek, és ez nem szimplán egy nagy lépést jelent, hanem egy nagy lépést a célom felé is, hogy az együléses versenyzés legmagasabb kategóriáiban versenyezhessek. Az Andretti Autosport tekintélye a sportban páratlan, és remélem, hogy még több sikert hozhatok egy ilyen tekintélyes csapatnak. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát.”

    Jamie Chadwick és az autósport: „Hobbinak indult”