Scott Dixon szerint csapata számára „óriási” a megszerzett pole, de elismerte, hogy a munka legjava még hátra van.
Dixon négy körös, 234,046 mp/h-s (376,6 km/h) átlaga az Indy 500 történetének leggyorsabb pole köre volt, és minden idők második leggyorsabb futása. (Arie Luyendyk híres, 1996-os 236mp/h-s rekordja nem a Pole Dayen született).
A hatszoros bajnok dicsérte az egész Ganassi csapatot ezért a teljesítményért, és azért is, hogy mind az öt autót bejuttatták a kvalifikáció második napjára.
„Szerintem ez óriási dolog volt, és nem csak a 9-es autónak” – mondta Dixon. „Azt hiszem, Chipnek (Ganassi) és az egész csapatának hatalmas dicséret jár – minden egyes csapatagnak.”
„Bravúros volt ez a teljesítmény. Öt autó a Fast 12-ben; négy a Fast 6-ban. Minden csapattulajdonos erről álmodik, és azt hiszem, Jimmie (Johnson) kisebb hibája nélküli mindannyian a legjobb 6-ban lettünk volna.”
„Dicséret Chipnek és mindenkinek a csapatban. Dicséret a Hondának és a HPD-nek.”
Dixon mellől csapattársa Álex Palou indulhat, a második sorban pedig Tony Kanaan és Marcus Ericsson is ott lesz.
Dixon ugyanakkor hozzátette, hogy még korán sincs befejezve a munka. Scott Dixon 5-ször szerezte már meg az Indy 500 pole-t, de csak egyszer tudott eddig győzedelmeskedni – a 2008-as Indy 500-on
„Ez egy fontos első lépés volt, de nem garantálja, hogy a futamon is jól fogunk szerepelni. Felpörget ez az eredmény, és remélhetőleg jövő vasárnap is ilyen boldogok leszünk. Nagyon jó lenne, ha jövő héten valamelyik Ganassis srác ihatná a tejet a futam végén” – magyarázta Dixon.
„Talán pár napig most büszkék lehetünk magunkra, de ez csak ennyi, pár nap. Nem jelent többet, a versenyt kell megnyernünk.”
„Egy pole fantasztikus, és ismétlem, ez egy kiváltság, de mindenki az Indy 500-at akarja megnyerni. Az a legfontosabb. Higgyétek el, királyul érzem magam miatta, de nem olyan jól, mint amikor 2008-ban megnyertem a versenyt.„
Kyle Busch továbbra is nagyon szeretné, ha egy napon elindulhatna az Indy 500-on, ahogy testvére 2014-ben már ezt megtette.
A 37 éves, a nevadai Las Vegasból származó versenyzőt korábban kapcsolatba hozták azzal, hogy indulhat a „versenyzés legnagyobb látványosságának” 2017-es kiadásán, de a lehetőség soha nem jött össze.
A NASCAR Cup Series kétszeres bajnokát, Busch-t a Texas Motor Speedway-en megrendezett All-Star Race szombati sajtótájékoztatója során arról kérdezték, hogy az Indy 500-on való indulás még mindig érdekli-e.
„Igen, úgy értem, természetesen még mindig vágyok arra, hogy induljak ott” – mondta Busch.
„Abban az évben, amikor már össze volt rakva a csomag, elköteleztem magam az Indy 500 irányt, a szponzoráció is megvolt, meg minden, akkor végül az utolsó pillanatban nemet mondtak.”
„Utána nem nagyon ástam bele a szponzorszerzésbe, de volt egy egyszerű szóbeli igenlő kötelezettségvállalás, és a dolgok nyilvánvalóan megváltoztak végül. Manapság már így mennek a dolgok, mint akkoriban.”
Busch idén távolról fogja nézni, ahogy egykori versenyzőtársa újoncként bemutatkozik majd az Indy 500-on, a hétszeres Cup-bajnok Jimmie Johnson ugyanis május 29-én mutatkozik be a nagy eseményen.
„Összességében izgatott vagyok, hogy nézhetem és szurkolhatok régi cimboránknak, Jimmie Johnsonnak, hogy menjen ki, és jól teljesítsen” – mondta Busch, aki szemtanúja volt annak, hogy idősebb testvére, Kurt Busch 2014-ben a hatodik helyen végzett az Indy 500-on való egyetlen indulásakor.
„Mindig is gyors volt Indyben a NASCAR-ban és minden másban is, így nem meglepő, hogy ezúttal is jól teljesített az időmérőn, és alig várom, hogy láthassam őt a jövő vasárnapi versenyen.„
Scott Dixon ötödször nyerte meg az Indy 500 pole-ját, a valaha volt második leggyorsabb időmérős, és a valaha volt leggyorsabb pole átlaggal.
A Chip Ganassi Racing-Honda hatszoros IndyCar-bajnoka és 2008-as Indy 500-as győztese két 234 mérföld/óra feletti kört futott, és még a negyedik, leglassabb köre is gyorsabb volt, mint a legtöbb pilóta leggyorsabb próbálkozása.
A 234,046 mp/h-s (376.6 km/h) átlagteljesítménye egyben minden idők második leggyorsabb kvalifikációs futását is jelenti az Indy 500 időmérői közül, csak Arie Luyendyk 1996-os futama mögött, bár mivel az nem a pole-napon történt, így Dixoné a rekord.
„Erről szól ez a hely, egyszerűen elképesztő” – mondta az Indy 500 pole embere. „Az a sok fel- és lejtmenet, amit egy nap alatt megélsz, egyszerűen őrület. A Honda hozta a mai napot, annyira örülök mindenkinek, remélem, Chipnek óriási mosoly van az arcán.”
„Nyilvánvalóan ez még nem jelent semmit, eltekintve attól, hogy a megfelelő helyről indulunk, eddig nem voltunk jók abban, hogy ott tartsuk az autót. Mindig van itt valami befejezetlen ügy, biztosan most sem egyszerű dolgunk.”
Dixon mögött csapattársa, Álex Palou végzett, akit a hónap meglepetésembere, Rinus VeeKay követett. Ez a hármas indulhat majd vasárnap az Indy 500 első sorából.
Épphogy lecsúszott az első sorról Ed Carpenter, akinek az első köre fantasztikus volt, ahogy a második, és a harmadik köre is, de a fontos negyedik körben leesett az átlaga, így végül csak negyedik lett.
A Ganassi fantasztikus napját Marcus Ericsson és Tony Kanaan egészítette ki, ők az 5. és a 6. helyről rajtolhatnak majd.
Akik nem jutottak be az Indy 500 Fast 6-be
Ha már Ganassi: Jimmie Johnson ismét elvitte a show-t top 12-es teljesítményével, de megint nem olyan okokból, amit szeretett volna. A hétszeres NASCAR Cup Series bajnok első körében majdnem a falba állt, és bár utána nagyon stabil volt, nem tudta visszahozni az elvesztett időt, és „csak” a 12. helyről várhatja majd az Indy 500 rajtját.
Az Arrow McLaren SP duója, Pato O’Ward és Félix Rosenqvist is nagyszerűen szerepelt, előbbi a 7., utóbbi a 8. helyről indulhat majd. O’Ward és Rosenqvist is elégedetten nyilatkozott, és szerintük kihozták a maximumot ebből az időmérőből.
Az újoncversenyt – egyelőre – Romain Grosjean nyerte, aki tegnap egyetlen Andrettisként jutott be a top 12-be, ő majd a 9. helyről indulhat az Indy 500-on, a szintén egyetlen Penskésként próbálkozó Will Power 11. lett. Közéjük Takuma Sato ékelődött be a 10. helyen.
Mitől jó egy verseny? Sok előzés a futam közben? Komoly stratégiai harc? Nos az Indy 500 sokszor az izgalmas befutói miatt marad emlékezetes.
Ma megnézzük az Indy 500 valaha látott legizgalmasabb célba érkezéseit. Mielőtt bárki leszedné a fejünket… A lista SZUBJEKTÍV!
10. Ryan Hunter-Reay nagy napja – 2014
A 98. Indy 500-at Ryan Hunter-Reay nyerte, aki így az első amerikai születésű győztes lett Sam Hornish, Jr. 2006-os győzelme óta. Hunter-Reay 0,0600 másodperces előnnyel utasította maga mögé a második helyezett Hélio Castronevest, ami a második legszorosabb befutó volt a verseny történetében.
9. Sok balszerencse, és egy csipetnyi szerencse – 1991
A csillagok együtt álltak Rick Mears számára, amikor 1991-es győzelmére került sor. Időt vesztett. Defektet kapott. Kizárt volt, hogy megnyerje a versenyt. Aztán egy tökéletesen időzített sárga megadta neki az újraindításnál azt az esélyt, amire szüksége volt ahhoz, hogy a vezető Michael Andrettit maga mögé utasítsa. Így Mears négyszeres Indy 500-as győztes lett.
8. Rossi becsorog a célba – 2016
Az Indy 500 100. futama egyike volt azoknak az ikonikus eseményeknek, amelyeket látnod kell, hogy elhidd, és Alexander Rossi újonc győzelme ilyen volt. Az amerikai versenyző átkocogott a célvonalon, miután a csapata felrajzolt neki egy olyan üzemanyag-taktikát, amit lehetetlen volt végrehajtani. Ő mégis megcsinálta.
7. Megpördülés után győzelem – 1985
Tudod, hogy szerencsés vagy, amikor az autód egyre jobb és jobb lesz a verseny során, és ez történt Danny Sullivannal 1985-ben. Viszont amikor Mario Andretti megelőzésére került a sor, Sullivan egy teljes 360 fokos pördülést produkált – bár valahogy sikerült megmentenie az autót. Sullivan még ezután is képes volt átvenni és megtartani a vezetést a verseny utolsó 20 körében.
6. A történelem legszorosabb Indy 500-a – 1992
Az 1992-es Indy 500 számtalan okból emlékezetes – Michael Andretti drámai veresége, egy epikus újraindítás, és ami a legfontosabb, az a tény, hogy úgy vonult be a történelembe, mint minden idők legszorosabb Indy 500-as futama.
Al Unser Jr. megörökölte a vezetést Andrettitől, de Scott Goodyear ott volt a nyomában egészen a kockás zászlóig. Végül Unser előnye mindössze 0,043 másodperc volt a célvonalnál.
5. Mindent vagy semmit, avagy Simon Pagenaud győzelme – 2019
Simon Pagenaud úgy tűnt, hogy a 2019-es szezon végén elveszíti a Team Penske-nél betöltött szerepét… egészen addig, amíg be nem söpörte a májusi hónapot (Indy GP, és Indy 500), és kényelmes második helyezést ért el az IndyCar bajnokságban.
Alexander Rossival epikus csatát vívva az utolsó körben megnyerte Pagenaud az Indy 500-at.
https://www.youtube.com/watch?v=DqAlw2SwNtM
4. Az első igazán szoros befutó az Indy 500-ak történetében – 1982
Az, hogy egy Indy 500 az utolsó körben dőlt el, akkoriban ritka dolognak számított, így amikor Gordon Johncock és Rick Mears 1982-ben epikus csatát vívott egymással a kockás zászlóig, az őszintén szólva elképesztő esemény volt.
3. Fittpialdi vitatott első győzelme az Indy 500-on – 1989
1989-ben Al Unser Jr. és Emerson Fittipaldi kerék a kerék ellen – szó szerint! – próbálta megszerezni a hőn áhított győzelmet. A versenyzők összeértek, Unser a falnak csapódott, Fittipaldi pedig sárga zászló alatt megszerezte élete első Indy 500 győzelmét.
Az IndyCar-rajongók körében még mindig vita tárgya a baleset – vajon szándékos volt-e az eset?
A zseniális plusz: Unser Jr. be akart mutatni Fittipaldinak, de végiggondolta, hogy mindez veterán brazil kollégája első Indy 500 győzelme volt, és végül megtapsolta őt.
2. Az Andretti átok újra lecsap – 2006
Á, az Andretti átok: Mindannyian hallottunk róla, és 2006 volt az a verseny, amely bebetonozta az Andretti család fájdalmát.
A mindössze 19 éves Marco Andretti fej-fej mellett haladt édesapjával, Michaellel, az első és a második helyen, mindössze négy körrel a vége előtt. Marco megelőzte Michaelt, Michael pedig megpróbálta feltartóztatni a versenytársakat, de ez végül nem jött össze – Sam Hornish Jr. az utolsó métereken megszerezte a győzelmet.
1. Hildebrand az utolsó kanyarban bukja el a biztos győzelmet – 2011
A 2011-es esemény sok szempontból legendás. Az újonc J.R. Hildebrand egészen a célig vezette VOLNA a versenyt, de a lassabb forgalomban haladók megelőzésére tett erőfeszítései miatt az utolsó kanyarban a falnak csapódott.
Törött autóját a célba vonszolta (a 2. helyen ért célba végül), miközben Dan Wheldon elszáguldott mellette, és megszerezte a győzelmet. Ez lett Wheldon karrierjének utolsó IndyCar győzelme; a brit versenyző még abban az évben életét vesztette egy versenybalesetben.
Kyle Larson kijelentései után Tyler Reddick is csatlakozott az Indianapolis 500 iránt érdeklődők listájához.
Az, hogy a NASCAR-pilóták érdeklődésüket fejezik ki „A versenyzés legnagyobb látványossága” iránt, nem újdonság, néhányan, mint például a regnáló Cup-bajnok Kyle Larson is hatalmas rajongója az eseménynek.
Kurt Busch 2014-ben az Andretti Autosporttal indult az eseményen, ahol a hatodik helyen végzett, és a legjobb újoncnak járó elismerést szerzett. Idén a hétszeres Cup-bajnok Jimmie Johnson a Chip Ganassi Racinggel vág neki az Indy 500-nak.
Reddick jelenleg arra készül, hogy a 8-as rajtszámú Richard Childress Racing Chevrolet volánja mögé üljön a hétvégi NASCAR Cup Series All-Star versenyen a Texas Motor Speedwayen.
Azonban egy pénteki sajtójékoztató során megkérdezték az érdeklődési szintjéről, mivel ugyanabból az államból származik, amely sokak versenyzőt ad az IndyCar mezőnyének.
„Nem hátrafelé nézek. Tehát nem azt mondom, hogy mi lett volna ha, hanem azt, hogy mikor fog megtörténni?” – mondta Reddick, aki 87 indulással rendelkezik a Cup Series-ben.
„Fiatal vagyok. Sosem jártam igazán ezt az utat. Tudod, úgy nőttem fel, hogy sokat versenyeztem salakon, dirt versenyeken nyitott karosszériás autókban, de az Indy 500 mindig nagyon izgalmas időszak; mivel körülbelül ugyanabban az időben van, mint a (Coca-Cola) 600-as verseny.”
„Eddig csak távolról követtem az eseményt, de nagyon tisztelem és csodálom azt a nagyfokú elkötelezettséget, amit a versenyzők minden egyes körben tanúsítanak, azt, hogy milyen fizikai igénybevételnek vannak kitéve ezek az autók és versenyzők, a mentális oldaláról már nem is beszélve a dolgoknak.”
Reddick elismerte, hogy bármiben szívesen kipróbálná magát a jövőben.
„Jelenleg aszfalton és a NASCAR-ban versenyzek, de imádom a versenyzés minden fajtáját, és természetesen szívesen ülnék egy IndyCar-ba, ha valaha is adódna rá lehetőség.”
„Annyi biztos hogy én sem szeretném, ha nem lennék versenyképes. Ismerem magam, ha belevágnék, nagyon sok munkát szeretnék beletenni. Szóval, nehéz lenne nekiállni a dolognak a Cup Series mellett.„
Romain Grosjean a kilencedik helyen helyen végzett a szombati időmérőn, így a holnapi kvalifikáció Fast 12-es szakaszába került.
„Azt hiszem, több szélre számítottunk, mint ma reggel , de a szél nem erősödött fel, így a körülmények nagyon jók voltak” – értékelt Grosjean.
„Túlságosan biztosra mentünk az első futásomban, de ez rendben van, mert ha a körülmények hasonlóak vagy ugyanolyanok lesznek, akkor holnap akár egy nagyon jó helyet is elérhetünk.”
Grosjean csapattársa, Marco Andretti, aki 17. Indy 500-as és 250. IndyCar-indulására készült, szenvedett, amikor a második körben rövid időre leállt a motorja.
Andretti újrapróbálkozott, de még így is csak a 23. helyre tudott javítani, amikor délután másodszor is elindult, amit az sem segített, hogy a pálya hőmérséklete az egekbe emelkedett
„Nem segített, hogy leállt a motor!” – mondta Andretti az NBC-nek. „A teszt alapján nem vagyok meglepve. Tudom, hogy küzdöttünk az autó megbízhatóságával, ami egy kicsit bosszantó.”
„Nagyon elégedettek vagyunk a versenybeállításainkkal, szóval kár, hogy ilyen hátulról kell indulnunk. De ez 500 mérföld, készen állunk a harcra.”
Míg Grosjean most fenn, addig Herta ismét lenn
Colton Herta autójában motort kellett cserélni, így ő is hátulról indul.
„Teljesen új motort raktunk be és még be kell törni egy picit” – nevetett Herta. „Szívás, hogy a 25. helyen állunk, nem fogok hazudni, de örülök annak az erőfeszítésnek, amit a srácaim tettek, hogy legalább tudjak kört menni.”
„Ez volt a legnagyobb dolog, mert a 33. helyről indultunk volna, ha ők nincsenek.”
„Nem vagyunk olyan gyorsak, mint gondoltuk, szóval ez egy kicsit meglepő.”
Alexander Rossi abba a hibába esett bele, hogy megpróbált javítani gyászos 17. helyén. Az a versenyző, aki az elsőbbségi sávba, azaz az 1-es sávba áll autójával, és javítani szeretne, elveszti az eredeti köridejét.
Rossi rontott a második futásán, így csak a 20. helyről várhatja a jövő vasárnapi rajtot.
„Azt mondtam, hogy bátraknak kell lennünk, és az 1-es sávba kell mennünk – szerintem megérte a kockázatot” – mondta a 2016-os Indy-győztes.
„Annyira büszke vagyok a srácokra, de a kemény munkánk most nem volt kifizetődő. Valahogy teljesen elhibáztuk az egyensúlyt ma reggel az első próbálkozásnál, ami nagyon frusztráló volt, mert úgy érzem, hogy az autó jó.„
VeeKay kihasználta a kedvező hőmérsékletet a nap elején, és az Indy 500 történetének harmadik leggyorsabb kvalifikációs futását teljesítette.
A nap folyamán azonban több sztárnak, köztük Helio Castronevesnek, Colton Hertának és Marco Andrettinek is komoly gondjai akadtak.
Pato O’Ward kezdte meg az időmérő edzés szombati napját, ahol a 13. és a 33. pozíciók dőltek el, illetve az, hogy ki kerül be a vasárnapi top 12-be.
A mexikói ász Arrow McLaren SP-Chevrolet-je 233,037 mérföld/órás átlagot repesztett, de ezt a legközelebbi futó, Rinus VeeKay egyből meg is javította.
Az Ed Carpenter Racing-Chevy pilótája – aki első két Indy 500-as versenyén a negyedik és a harmadik helyről indult – 234,702-es nyitókört futott, és bár a negyedik köre 232,655 mp/h-ra esett vissza, az átlaga így is elég lett.
Ez volt az Indy 500 történetének harmadik leggyorsabb kvalifikációs futása.
Érdemes kiemelni az Indy 500 újoncot, Jimmie Johnson-t is, aki bár sok helyen majdnem súrolta a falat, végül 232,398 mp/h-s átlagot futott, és ezzel a 6. legjobb időt autózta.
A nap egyik legérdekesebb esetét Sato és Marco Andretti produkálta. A japán versenyző 232,196-os átlagot futott, azonban levezető körén feltartotta Marco Andrettit, és emiatt elvették a körét emiatt.
Sato ezután újra próbálkozhatott, és bár még a falat is érintette, bekerült a top 12-be. Az Andrettis autók szenvedtek a motorokkal, Colton Herta és Marco Andretti is technikai malőrök tömkelegével küzdött, előbbi 25. utóbbi a 23. helyről várhatja majd a rajtot.
.@TakumaSatoRacer makes contact with the wall in turn 2 during his second qualifying attempt but doesn't lift.
Castroneves és a Penskék negatív előjelekkel várhatják az Indy 500-at
A négyszeres Indy 500 győztes Hélio Castroneves az utolsó körben az 1-es kanyarban majdnem eldobta az autóját, és emiatt el kellett vennie a gázról a lábát, így végül csak 27. helyről indulhat majd.
A Penske versenyzőinek sem volt jó napja, hiszen a legtöbbjük már az egyre melegedő pályán futotta leggyorsabb körét. Power a 11. helyen bejutott a top 12-be, azonban Newgarden (14.), és McLaughlin (26) csalódottan fejezheti be a szombati napot.
A Ganassi csapata ennek ellentettjeként fantasztikus napot zárt, hiszen mind az öt autójukkal benn vannak a top12-ben. Palou (4.), Kanaan (5.), Johnson (6.), Ericsson (8.) Dixon pedig a 10. helyen zárt.
Juan Pablo Montoya elveszítette garantált időmérős lehetőségét, mivel az autója megbukott a kvalifikáció előtti technikai ellenőrzésen, és az autóját borzalmasnak nevezte.
A napnak az eső vetett véget, hiszen kb. 3 órával a vége előtt leszakadt az ég, és bár sok versenyző várta, hogy időt futhasson, valamint magyar idő szerint fél 11-kor újra megpróbálkoztak a száradó pályán, de azonnal visszaküldték a mezőnyt a közelgő újabb vihar miatt.
Vasárnap folytatódik a program 18:30-kor az edzéssel, majd 22:00-kor, amikor már a legjobb 12 dönti majd el, hogy ki indulhat majd az Indy 500 pole pozíciójából.
Due to the inclement weather, #INDYCAR will conclude the remainder of @PPG Presents Armed Forces Qualifying day 1 and positions 13-33 are set.
A pénteki edzésen a kvalifikációra teszteltek a versenyzők, azonban a nagy szél miatt nehéz volt kezelni az autókat, Pato O’ward panaszkodott is.
Indianapolisban kb 50 km/h-s széllökéseket regisztráltak a pénteki nap folyamán, így míg a pálya első részén lassú és túlkormányzott volt az autó, a 2-es kanyar kijáratától ez az érzés alulkormányzottságba váltott.
Az már csak hab volt a tortán, hogy a hátsó egyenes végén rekordok születtek a hátszél miatt, Conor Daly például 243,724 mp/h-val jött át a mérőponton, ami kb. 393 km/h-t jelent.
Ez megviccelte többek között Jimmie Johnsont is, aki falnak csapta az autóját, így végül alig néhány autót teljesített négy körös átlagot, köztük volt Pato O’Ward is, aki 230,11-es átlagot futott négy köre alatt.
„Nagy a visszaesés egyik körről a másikra – legalábbis nálunk így volt. Ki tudunk húzni egy gyors kört – de négyet? Nem annyira” – mondta O’Ward.
„Amit keresünk, az az, hogy az autó négy körig egyenletesen tudjon teljesíteni, és az egyensúly szempontjából is jó legyen. A szél és a pálya hőmérséklete sem segített ma nekünk.”
„Azt hiszem, holnap egészen más lesz – kevesebb szél lesz talán. Még nem láttam, milyen lesz a hőmérséklet, de más lesz, mint ma.”
O’Ward elismerte, hogy voltak fenntartásai négykörös etapja közben.
„Maradjunk annyiban, hogy örülök, hogy túl vagyunk rajta. Nem volt túl tiszta az egész, de azt hiszem talán még mi voltunk a legstabilabbak mindenki közül. Kicsit félelmetes volt az egész. A körülmények egyszerűen kiszámíthatatlanok voltak…” – magyarázta O’Ward.
„Úgy kell ezeket kezelni, mint a repülőket – túl gyorsan mész ahhoz, hogy ne vegyél figyelembe minden szélirányt.”
„Az autó egyensúlya masszívan eltolódik a pálya egyik végétől a másikig; más szóval nagyon proaktívnak kell lenned azzal kapcsolatban, hogy mit csinálsz az autóval.„
Mivel az Indy 500 kvalifikáció első napján délután esőre van kilátás, az IndyCar vezetősége úgy döntött, hogy 1 órával előrébb hozza a kezdést.
Az Indy 500 kvalifikáció a korábban tervezett magyar idő szerint 23:50-ig tart majd – ha az időjárás engedi -, de a kezdési időpontot 18:00 helyett 17:00-ra rakták át és a 13. és 33. rajtpozíciók dőlnek majd el ezen a szombati napon.
A reggeli edzéseket is előbbre hozzák, így azok majd magyar idő szerint 14:30-kor fognak kezdődni, az előre tervezett 15:00 helyett – jelentette be az IndyCar.
Az IndyCar LIVE! ingyenesen nézhető streamszolgáltatás élőben adja majd a reggeli Indy 500 edzést és az időmérőt is szombaton.
Tony Kanaan futotta az Indy 500 Fast Friday legjobb négykörös átlagát, miközben Takuma Sato volt a leggyorsabb a szeles időben.
Ahogy a szél ereje csökkenni kezdett, és a pálya hőmérséklete is csökkent, a 2013-as Indy 500 győztese nekivágott a kvalifikációs szimulációjának, és végül 230,517 mp/h-s átlagot teljesített, amivel megszerezte az első helyet.
Takuma Sato produkálta a nap leggyorsabb egyéni körét – 232,789 mp/h-val -, de úgy érezte, hogy túl sok leszorítóerőt vettek el tőle, és a 3. körben a 3-as kanyarban vissza kellett vennie a tempóból, így az átlagban csak az 5. lett.
Sage Karam lett a legjobb a Chevrolet versenyzői közül, csak egy hajszállal megelőzve Pato O’Ward korai, Arrow McLaren SP-Chevy-vel elért eredményét.
Jimmie Johnson második kvalifikációs szimulációjára akkor került sor, amikor a szél még mindig rendkívül erősen fújt, és a hatodik legjobb átlaggal, 229,093 mérföld/órás átlaggal remekelt, figyelembe véve, hogy az edzés korai szakaszában a falnak csapódott.
Sato leggyorsabb köre majdnem 1 másodperccel gyorsabb volt Rossiénál, bár nagyon eltérő körülmények között tették meg köreiket.
Mindeközben figyelemre méltó volt, hogy Kanaan legjobb körével csak a nyolcadik leggyorsabb volt az egykörös tempó tekintetében, azonban konzisztenciájával sikerült kiérdemelnie az első helyet.
Érdemes kiemelni még Conor Daly-t is, aki elképesztő, 243 mp/h-s sebességet ért el a mérőponton a széllökések miatt, ami átszámítva 393 km/h-t jelent.