Címke: Indy 500

  • Alonso elismerte, 2020-ban visszatérhet!

    Alonso elismerte, 2020-ban visszatérhet!

    Fernando Alonso bevallotta, hogy 2020-ban visszatérne a Forma-1-be. Látogatást tett Barcelonában, a szezon előtti teszteken, és a McLaren bejelentette, hogy idén nagyköveti szerepet kap a korábbi versenyzőjük. A csapat azt is elárulta, hogy egyes teszteken is bevetik majd a spanyolt. Ezen új szerepéről ennyit árult el Alonso:

    „Én leszek a kapocs a pilóták és a mérnökök között.”

    Ugyanakkor az már biztos, hogy a 2019-es autóvál Melbourne előtt már nem fog menni, mert ahogy kifejtette:

    „Jelenleg minden kör számít Sainznak és Norrisnak.”

    Később persze Alonso is beülhet az autóba a szezon folyamán, mivel a versenyszezon felében a helyszínen lesz. De mikor? Erre így válaszolt:

    „Inkább a szezon második felében várható ez. A következő hónapok az Indy 500-ról, és a WEC-es programomról fognak szólni, és előnyt élveznek.”

    A 37 éves versenyző azonban utalt rá, hogy nem „ment nyugdíjba” még a Forma-1-ből:

    „Tavaly ott voltam a szeren, kér lenne ezt most befejezni. Ezért most el akarok indulni pár híresebb versenyen, mielőtt újra körbenéznék a Forma-1-ben. Amennyiben lenne újra esély arra, hogy versenyképes autót vezethessek, akkor arra készen állok. Úgy viszont nem fog menni, ha otthon ülök a kanapén.”

    A 2020-as visszatérésével kapcsolatban ha vizsgáljuk, Alonso új szerepének igen is van értelme. Azt állítja, elég csak figyelnie Carlos Sainzra és Lando Norrisra:

    „Meg tudom ítélni, hogy a tavalyi autó gyengeségei ki lettek-e javítva, avagy nem. Ezért nem kell nekem is külön beleülnöm.”

  • Kiszivárgott Fernando Alonso Indy 500-as rajtszáma és autójának színei

    Kiszivárgott Fernando Alonso Indy 500-as rajtszáma és autójának színei

    Ugyan még sem Fernando Alonso, sem a McLaren nem közölte, hogy a spanyol versenyző milyen rajtszámmal és milyen színű autóval áll majd rajthoz idén az Indy 500-on, az Indianapolis Motor Speedway ezzel nem törődve – talán bele sem gondoltak – de elárulta azt.

    Feltöltöttek ugyanis webáruházukba pár alonsós terméket is, melyekből egyértelműen kiderül, hogy a versenyző a 66-os rajtszámmal indul majd, autója pedig hasonló festést kap majd, mint a Forma-1-es McLarenek.

    Alonso

    Alonso 2017-ben már indult az 500 mérföldes versenyen, akkor a 29-es rajtszámmal, most azonban nem indulhat azzal, mert az a szám az Andretti Auutosporté.
    A Forma-1-ben a 14-es rajtszámot használta, az Indy-ben azonban ez már foglalt az A. J. Foyt Enterprises által.

    Azt nem tudni, hogy miért épp a 66-os számot választotta a spanyol, de van több tipp is. Az egyik, hogy ha összeadjuk az eddigi rajtszámait, a 14-et (F1), a 29-et (IndyCar), és a 23-at (Daytona 24) akkor 66-ot kapunk. Egy másik ok lehet, hogy a McLaren 1966-ban indult először a Forma-1-ben.

  • Brown: Alonso gyakorlatilag a tartalékpilótánk!

    Brown: Alonso gyakorlatilag a tartalékpilótánk!

    Fernando Alonso lehet majd gyakorlatilag a McLaren idei tesztpilótája. Ezt személyesen Zak Brown közölte, sőt egy ideig tartotta magát az a pletyka, hogy akár a visszavonult pilóta a 2019-es autót is kipróbálhatja a szezon előtt. Az autó bemutatóján ennyit mondott:

    „Fernando továbbra is a csapatunk tagja, az Indy 500-as projektünk része. Azt hiszem, hogy nem fogunk megnevezni tartalékpilótát, de vannak pilótáink, akik alkalmasak arra, ha hirtelen valakit helyettesíteni kell.”

    Itt pedig Brown biztosan nem a csapat hivatalos tesztpilótájára, Sergio Sette Camarára gondolt, aki ugyan a McLarennél van, köszönhető a támogatójának a Petrobrasnak. A Formula 2-es versenyzőnek ugyanis nincs szuperlicensze. A fiatal brazil le is nyilatkozta, hogy idén az F2-re fókuszál:

    „Nekem most az a legfontosabb. A Formula 2 határozhatja meg a jövőmet, és nem az a munka, amit tesztpilótaként elvégezhetek.”

    Brown főnök ugyanakkor úgy véli, hogy a most bemutatott 2019-es autójuk lehet a kezdete a McLaren feltámadásának az utóbbi idők csalódást keltő eredményei után:

    „Újra építkezünk, amihez idő kell. Andreas Seidl is csatlakozik majd a programunkhoz a csapatunk élén, és James Key lesz az új technikai igazgatónk.”

  • Jacques Villeneuve a NASCAR Whelen Euro Seriesbe igazol!

    Jacques Villeneuve a NASCAR Whelen Euro Seriesbe igazol!

    A Forma-1-es világbajnok, Indy 500 győztes és CART bajnok Jacques Villeneuve a NASCAR európai bajnokságában indul majd 2019-ben, a Go Fas Racing színeiben. Villeneuve két napig tesztelt december 13-14 között az Autodromo di Franciacorta pályán, Olaszországban. A cél az volt, hogy megismerkedjen az Euro NASCAR-ban használt autóval, és némi tapasztalatra tegyen szert azon versenypályán, ahol 2019-ben a második versenyhétvégéjük lesz majd. A kanadai így értékelt:

    „Jó móka volt megismerkedni az autóval, ami hasonló mint amit az amerikai NASCAR-ban vezethettem. Igazán keményen lehet vezetni, sokat dolgozhatsz az autóban, ami tetszik. Tetszik a pálya is, érdekes és jó kihívás egy versenyzőnek. Ami most számít, hogy újra egész évben versenyezni fogok, mert az egész projektben részt akarok venni, és célom van az egész szezonra. Már nagyon várom az első versenyt 2019-ben!”

    A modern motorsportos korszak egyik legkülönlegesebb figurája, Jacques Villeneuve 1997-ben lett F1-es bajnok, 1995-ben nyerte meg az Indianapolis 500-at és az IndyCar bajnoki címét, valamint második lett Le Mansban, a 24 órás versenyen. A három fő NASCAR ligában is versenyzett már, valamint a kanadai lokális változatban. Ő lesz az első Forma-1-es világbajnok, aki teljes szezont tölt el majd az Euro NASCAR-ban, ami az egyik legjobb túraautós jellegű sorozat Európában.

    Jerome Galpin, a NASCAR Whelen Euro széria elnök-vezérigazgatója is érthetően lelkes:

    „Az, hogy Jacques is velünk tart, jó hír mindenkinek, aki résztvevője az Euro NASCAR-nak: a rajongóknak, a partnereknek, a csapatoknak, és a versenyzőknek is! Fejlődik a széria, és azokat vonzza, akik a nyers versenyzést szeretik, akár legyen szó világbajnok versenyzőről, vagy azon szurkolókról, akik megjelennek a versenyeinken. A 2019-es szezon lehet majd a legizgalmasabb európai sorozat!”

    Villeneuve komoly fegyvertény lesz a Go Fas Racing életében. A csapat 2018-ban debütált Európában, és az első versenyüket meg is nyerték Brands Hatchben, valamint hazavitték a legjobb újoncnak járó díjat. A csapat tulajdonosa, Alain Lord Mounir így nyilatkozott:

    „Izgalmas időszak előtt állunk, hiszen egy korábbi Indy 500 győztes, és Forma-1-es világbajnok csatlakozik a Go Fas Racinghez, és úgy érezzük, hogy Jacques tehetségével és a csapattal akár van esélyünk arra, hogy megnyerjük a NWES bajnoki címét is.”

    A 2019-es NASCAR Whelen Euro Series első futamát Spanyolországban, április 13-14 között rendezik majd a Circuit Ricardo Tormo-n. Az európai széria 7 országba látogat majd el, és hozza el az amerikai motorsportos életérzést.

  • Alonso tesztelheti a 2019-es McLarent

    Alonso tesztelheti a 2019-es McLarent

    Fernando Alonso hiába nem lesz már F1-es pilóta jövőre, attól még tesztelheti csapata jövő évi F1-es autóját. A McLaren pedig reméli, hogy továbbra is szoros kapcsolatban lesznek a spanyollal.

    A kétszeres világbajnoknak már csak egy futama van az F1-ben, méghozzá a hétvégi Abu Dhabi Nagydíj. 2019-ben is tervez pár dolgot: az Indy500 mellett még a WEC 2018/2019-es szezonjának maradék versenyein lesz ott.

    Azonban a McLaren vezetője, Zak Brown biztos abban, nehéz dolguk lesz Alonso nélkül. Sőt, még abba is belemenne, hogy a spanyol vezesse a csapat 2019-es autóját.

    „Fernando rendkívül intelligens és tapasztalt, imádja a Forma-1-et, a versenypályákat. Ha épp nem a WEC-ben vagy az F1-ben versenyez, akkor egy IndyCar versenyen van, vagy a saját gokartpályáján” – mondta Brown pénteken, Abu Dhabiban. „Szóval szerintem látjuk őt még a McLaren körül, családtag marad. Sokat segíthet a két pilótánknak is, nagyon jól ismeri Carlos Sainz-ot, eléggé megismerte Lando Norrist is, egyértelműen nagy hasznunkra lesz. A mérnököknek is tud majd segíteni, vele jobban megérthetjük majd az autót, meg a pilóták visszajelzéseit. Elmondaná, mit tenne egy adott szituációban, tehát ez a tapasztalat biztosan értékes lesz számunkra.”

    Brownt megkérdezték, tesztelhet-e majd Alonso: „Igen, nem zárnám ki. Mi nyitottak vagyunk, ha tesztelne, megoszthatná velünk a tapasztalatait. Ez egy lehetőség lehet.”

    Az amerikai üzletember azt hangsúlyozta, hogy ha Alonso vissza is térne az F1-be, nincs garantált helye 2020-ra. Elmondása szerint jelenleg Alonso és a csapat kapcsolatának részletein dolgoznak.

    „Közösen csináljuk majd az Indy500-at, szeretnénk viszont további együttműködéseket vele olyan magasan jegyzett autósport eseményeken, melyeken szeretnénk majd képviseltetni magunkat (WEC, IndyCar). Természetesen még nem végzett a versenyzéssel. Szóval igen, egy hosszabb távú együttműködésen dolgozunk.”

  • Alonso vissza akar térni a 24 órás Daytonára is

    Alonso vissza akar térni a 24 órás Daytonára is

    Fernando Alonso visszatérhet a Rolex 24-re Daytonában, miután egyike azon versenyeknek, amelyen szívesen indulna, és a 2019-es versenynaptárja részévé tenné. A spanyol jövőre már nem indul a Forma-1-ben, és eddig annyi tudható, hogy az Indy 500-on indul a McLarennel, valamint a Toyotával befejezi a 2018-19-es WEC szezont.

    A Sportcar365 úgy tudja, hogy Alonso menedzsmentje leállt számos csapattal egyeztetni az IMSA bajnokságából azért, hogy a védencük egyszer újra szerepelhessen majd januárban a legendás versenyen. Alonso idén mutatkozott be a sportautózás világában Daytonában, amikor az United Autosports LMP2-es autójával 38. helyen végeztek, miután a Ligier JS P217 Gibsonnal akadt némi probléma.

    Az angol-amerikai csapatot részben a McLaren Racing igazgatója, Zak Brown birtokolja, de ő kizárta azt, hogy 2019-ben induljanak a floridai hosszútávú klasszikuson. A kétszeres Forma-1 világbajnok is egyelőre szűkszavú, ha arról faggatják, hogy ott lesz-e a rajtrácson, és csak ennyit mond:

    „Talán. Ha megnézem a naptáramat, akkor akad majd még pár kihívás az Indy 500-on kívül. A Rolex 24 önmagában is kalandos, az is, hogy Amerikában van, az, ahogy a biztonsági autókat kezelik, hogy közel legyenek a verseny vége felé is. Kifejezetten mókásnak tartom. Január közepén van, olyan időjárással ami kifejezetten előnyös.”

    Az is tény, hogy Alonso nem feltétlenül érzi azt, hogy a Rolex 24-en még különösebb dolga lenne, de elismerte, hogy a versenynek vannak különlegességei, és a téli szünet alatt is az egyik legjobb program lenne. A 37 éves pilótának ugyanis elviekben semmi dolga nincs a Forma-1-es szezonzáró után egészen az 1000 mérföldes WEC versenyig Sebringben, ami március közepén lesz.

    Azt is elárulta, hogy ezen a futamon kívül is keres további lehetőségeket. Autót fog cserélni a hétszeres NASCAR bajnok Jimmie Johnsonnal majd Bahreinben a hónap végén, ami előrevetíti azt, hogy akár láthatjuk őt legalább egy NASCAR versenyen is. Erről így nyilatkozott Alonso:

    „Rengeteg ikonikus hely és verseny van, amit feltehetően hozzáadok a versenynaptáramhoz, mert jelenleg csak három WEC futam és az Indy vár. Ettől azért kicsivel több lesz.”

  • Bob Fernley irányítja majd a McLaren Indy 500 programját

    Bob Fernley irányítja majd a McLaren Indy 500 programját

    A McLaren Racing bejelentette, hogy Bob Fernleyt nevezték ki a McLaren IndyCar elnökének, azonnali hatállyal.

    Fernley, aki korábban a Force India helyettes csapatfőnöke volt, közvetlenül a McLaren Racing vezérigazgatójának, Zak Brownnak jelent majd és irányítja majd a McLaren 2019-es Indy 500 programját, melyen az a cél, hogy Fernando Alonso megszerezze a Triple Crown-t, azaz Tripla Koronát.

    „Bob fantasztikus irányító és olyasvalaki, akit nagyon tisztelek.” – mondta Brown. „Az ő tapasztalatai és irányítása lényeges lesz számunkra ebben a projektben. Különösen tehetséges abban, hogy hatékonyan összefogja a csapatot és erőforrás csoportosítással maximalizálja a teljesítményt. Az Indy 500 nem egyszerű verseny és Bob szerepe kulcsfontosságú, szóval örülök, hogy velünk van.”

    „A Brickyardra (így is szokták hívni az Indianapolis Motor Speedway-t) visszatérni nagyon különleges élmény lesz számomra és büszke vagyok rá, hogy a McLaren projektját és csapatát vezethetem.” – mondta Fernley. „Az Indy 500 pokoli kihívás, és hihetetlenül erős versenyzők szükségesek, ha sikeresek akarunk lenni. Jól fel kell készülnünk május hónapra, és a munka most kezdődik.”

  • Az Indy500 nem vonja el a McLaren figyelmét az F1-ről

    Az Indy500 nem vonja el a McLaren figyelmét az F1-ről

    A McLaren tagadja, hogy a 2019-es Indy500-indulásuk Fernando Alonsóval a volán mögött elvonná a figyelmüket az F1-es szezonról.

    A brit istálló a Brazil Nagydíj hétvégéjén jelentette be, hogy 2017 után 2019-ben visszatérnek az Indy500-ra, a nagy erőfeszítést igénylő verseny pedig azt is jelenthetné, hogy a McLaren elhanyagolja a jövő évi F1-es szezont.

    “Egy F1-től független, teljesen különálló versenycsapatot alakítunk ki az Indy500-ra” – magyarázta Zak Brown vezérigazgató. “Elég nagy és sok erőforrással rendelkező csapat vagyunk ahhoz, hogy ezt megengedhessük magunknak. Biztos vagyok benne, hogy az F1-re és az Indy500-ra egyaránt maximális energiát tudunk fordítani, máskülönben be sem neveztünk volna. Az Indy500-as indulás szinte magától értetődő volt, de volt néhány kikötésünk: nem akarjuk kompromittálni az F1-es projektet semmilyen formában vagy téren; McLaren Racing néven indulva biztosítani akarjuk, hogy Fernando alatt győzelemre esélyes autó legyen; és üzleti szempontból természetesen fontos volt a szponzorálás és a partnerek megszerzése. Régóta beszéltünk erről és meg akartuk csinálni, de előtte garantálnunk kellett, hogy minden rendben fog zajlani és nem lesz figyelemelvonás.”

    Néhány héttel-hónappal ezelőtt még teljes 2019-es IndyCar-szezonról is szó volt, és habár ezt azóta lefújta a McLaren, 2020-ban akár be is nevezhetnek.

    “Az IndyCar nagyon vonzó prospektus a McLaren Racing számára” – fűzte hozzá Brown. “Nagy célokat tűztünk ki magunk elé, és első helyen az F1-es futamok és bajnokságot megnyerése áll. De a piac, ahol az IndyCar-széria versenyzik és ahogyan versenyeznek, érdekes projekt lehet a McLarennek. A hosszútávú elköteleződés még megbeszélés alatt áll, de a jövőben én örömmel látnám magunkat rendszeres indulóként a sorozatban.”

  • Johnson: F1-es kocsi vezetésére csak egyszer nyílik lehetőség az életben

    Johnson: F1-es kocsi vezetésére csak egyszer nyílik lehetőség az életben

    A hétszeres NASCAR Cup bajnok, Jimmie Johnson szerint egy ilyen lehetőség, hogy Alonso McLarenjét vezetheti, egyszer adódik az életben.

    A 43 éves pilóta és Fernando Alonso autót cserélnek Bahreinben, egy nappal az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő F1-es idényzáró után.

    Valószínűleg Johnsonnak lesz nagyobb kihívás ez, de mindig ki akart próbálni egy F1-es autót: „A mi autóink sokkal inkább a szórakoztatás céljából készülnek, természetesen nagy móka őket vezetni. Viszont mindig is ott motoszkált a fejemben, hogy kipróbáljak egy F1-es autót, érezzem a leszorítóerőt. Mindig is ki akartam próbálni.”

    Johnson elmesélte, hogyan vetődött fel az autócsere gondolata. Alonsóval még év elején, az IMSA Daytonai 24 órás versenyén találkoztak.

    „Ott találkoztunk tehát, mobilszámot cseréltünk és még ott felhozta ezt az ötletet. Én egyből helyeseltem, mondtam is, hogy nem kell kétszer kérnie.”

    Johnson nyilván kipróbálja majd a McLaren szimulátorát a wokingi központban, hiszen így jobban fel tud készülni.

    „Az ő [Alonso] ötlete volt, hogy ugorjak be a McLarenhez. Azt akarta, hogy nézzem meg a központot, a várost. Erről sem kellett sokáig győzködni, egyből belementem, igazából mindenbe, amit felajánlottak. Tudtam, hogy egyszer van ilyen az életben.”

    Ez nem csak egy rövid attrakció lesz a TV kameráinak, mint a 2003-as indianapolisi Juan Pablo Montoya-Jeff Gordon és a 2011-es watkins gleni Lewis Hamilton-Tony Stewart csere volt.

    „Egy egész napot szeretnénk ennek szentelni, hogy legyen időnk kitapasztalni egymás autóját, és legyen lehetőség a hibázásra” – tette hozzá Johnson, aki elmondta, hogy csapata, a Hendrick Motorsport olyan sok gumiszettet küld, hogy Alonso szinte „addig mehet, ameddig akar”.

    Amerikai kollégájával ellentétben, Alonso nem tudja kipróbálni a Chevyt, még csak szimulátorban sem.

    „Valószínűleg nekem nagyobb ez a váltás. Felajánlottuk Alonsónak, hogy jöjjön át szimulátorozni [Észak-Karolinába], de nem tudta beszorítani az időbeosztásába.”

    Johnson csodálja Alonso szenvedélyét, hogy az F1-en kívül minél több bajnokságban ki akarja magát próbálni. A spanyol ugye tavaly debütált az Indy500-on és a WEC-ben is versenyez, sőt győzni is tudott Le Mans-ban.

    „Fernando volt már az IndyCarban, az F1-ben, a Sportautó vb-n. Ki tudja, mit tartogat számára az, hogy egy NASCAR autót próbál ki?”

    Kiemelte, hogy Alonso a régi nagyokra emlékezteti, olyanokra, mint AJ Foyt, Mario Andretti vagy Parnelli Jones.

    „Szerintem sokunk hiányolja azokat az időket, amikor a világon bárhova mehettél versenyezni. Andretti mindenhol járt. Úgy érzem, van esély arra, hogy ilyenek újra előforduljanak. Talán azoknál lesz ez gyakori, akik pályájuk végén járnak, és ha jönnek ilyen lehetőségek, azokkal élnek. Természetesen én is ilyesmit tervezek. Nem tudom, még mit, de valamit tervezek. Ha befejezem a NASCAR-t, akkor a versenyzéssel még nem végzek.”

    Johnson arra nem számít, hogy F1-es futamon tűnik fel, hiába ül be majd hamarosan egy F1-es autóba: „Egy 45 éves Forma-1 pilóta? Nem tudom, valaha történt-e ilyen.”

  • Nem megy a McLaren az IndyCarba

    Nem megy a McLaren az IndyCarba

    Mióta Fernando Alonso részt vett a 2017-es Indy500-on a McLaren-Andrettivel, a wokingiakat folyamatosan hírbe hozták a szériával, hogy akár teljes szezont is futhatnak, most viszont cáfolta ennek lehetőségét Zak Brown, a Forma-1-es csapat vezetője.

    A legvalószínűbb lehetőségnek az tűnt, hogy a McLaren csakúgy, mint a tavalyi Indy500-on, az Andrettivel lép szövetségbe. Brown azonban Austinban mindent tisztázott, tehát 2019-ben nem fut teljes szezonos IndyCar programot a McLaren, elmondásuk szerint kifutottak az időből.

    „Úgy döntöttünk, hogy végül nem futunk teljes szezont 2019-ben” – mondta Brown néhány riporternek a COTA-n. „Egyszerűen nem állunk készen és a Forma-1-re kell koncentrálnunk. Viszont, ahogy említettük korábban, szeretnénk a közeljövőben kipróbálni magunkat a szériában. Amíg az Indy500 benne van a programban, addig érdeklődőek vagyunk” – ismerte be. Ezen vélhetően Fernando Alonsóval vennének részt, hiszen a spanyolnak az a célja, hogy a történelem során a második ember legyen, aki megnyeri az autósport úgynevezett „hármas koronáját”.

    „Az Indy500-ról csak a holtszezonban döntünk, Fernando nagyon szeretne részt venni rajta. Viszont most a Forma-1-el foglalkozunk.”

    A McLaren szénája nem áll túl jól az F1-ben, jelenleg a 6. helyen állnak összetettben. Még az is elképzelhető, hogy a Racing Point Force India, ami 5 verseny óta létezik, átugorja őket a bajnokságban. Ha a wokingi alakulat tényleg az F1-re akar koncentrálni, akkor nem engedhetnek meg maguknak semmiféle elterelést, így az IndyCart sem. Igazából az is benne van, hogy a McLaren cég magasabb pozíciójú emberei döntöttek így.