Címke: Indy 500

  • Simon Pagenaud 2.67 millió dollárt zsebelt be az Indy 500-on aratott győzelmével

    Simon Pagenaud 2.67 millió dollárt zsebelt be az Indy 500-on aratott győzelmével

    Simon Pagenaud 2.67 millió dollárral (azaz több, mint 600 millió forinttal) lett gazdagabb, miután életében először sikerült megnyernie a legendás Indy 500-at.

    A Team Penske francia versenyzője, aki a pole pozícióból rajtolhatott, uralta a versenyt, ugyanis a 200 körös futamból 116 kört töltött az élen. Pagenaud egy hosszú nyeretlenségi sorozatnak vetett véget, ugyanis francia nemzetiségű pilóta legutoljára 1920-ban tudta megnyerni az ötszáz mérföldes versenyt. A francia pilótának még az Indy GP-t is sikerült megnyernie az Indy 500 előtt. Ezzel ő lett a második pilóta csapattársa, Will Power után, aki képes volt végrehajtani ezt a bravúrt.

    Pagenaud az utolsó előtti körben szerezte vissza a vezető pozíciót az Andretti Hondás, Alexander Rossitól. A 100. Indy 500 győztese sem járt rosszul, ugyanis a második helyének köszönhetően 759.159 dollárt tehetett zsebbe. A legjobb újonc, Santino Ferrucci pedig 435. 404 dollárt kapott a hetedik helyéért.

    Egyes források szerint a nyereményalap értéke meghaladta a 13 millió dollárt.

  • Simon Pagenaud nyerte a 103. Indy 500-at!

    Simon Pagenaud nyerte a 103. Indy 500-at!

    A Team Penske francia versenyzője, Simon Pagenaud nyerte a 103. Indy 500-at. A francia pilótának egy őrült csatában sikerült legyőznie Alexander Rossit. Pagenaudnak életében először sikerült megnyernie a legendás ötszáz mérföldes versenyt.

    Pagenaud megérdemelten tudott nyerni, ugyanis a Team Penske versenyzője 116 körön keresztül autózott az élen a verseny folyamán. Azonban az utolsó előtti körben még Hondás riválisa, Alexander Rossi haladt. Azonban Pagenaud közvetlen az utolsó kör megkezdése előtt egy látványos manővert bemutatva tudta megelőzni a 100. Indy 500 győztesét.

    Takuma Sato egy kalandos verseny végén lett harmadik, ugyanis a japán ex F1-es versenyzőnek a verseny vége felé sikerült megelőznie Ed Carpentert és Josef Newgardent. Mögöttük a tavalyi győztes, Will Power ért célba.

    A versenyen számos baleset történt. Először, az a Kyle Kaiser törte össze az autóját, aki utolsóként tudott kvalifikálni a versenyre, elvéve ezzel a tripla koronára hajtó Fernando Alonsot az indulástól. Sebastien Bourdais nem vette észre a mellette közeledő Graham Rahalt és mindketten a falban kötöttek ki. Eközben egy másik baleset is történt: Felix Rosenqvist nem vette észre, hogy a többiek lassítanak előtte és felöklelte az előtte autózóba. A baleset következtében a véd csapatársának, Scott Dixonnak is megsérült az autója, ami miatt végül csak a tizenhetedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    A boxutcában is voltak eléggé érdekes események. Az első kiállásoknál Helio Castroneves nekiment James Davison autójának, ami miatt a brit pilóta a boxutca kellős közepén pördült meg. A háromszoros Indy 500 győztes brazil egy boxutca áthajtásos büntetést kapott a történtek miatt.

    A Forma-2-ben versenyző Jordan King pedig szabályosan elütötte az egyik szerelőjét. King a későbbiekben ugyanazt a büntetést kapta, mint Castroneves. Pagenaud csapattársa, Will Power pedig nem tudott beállni pontosan a helyére a pitben. Az ausztrál sem úszta meg büntetés nélkül, ugyanis az egyik caution fázisnál el kellett engednie a mögötte érkező versenytársait, ami miatt visszaesett az utolsó helyre. Marcus Ericcson pedig önhibájából forgott meg, miután behajtott a boxba.

    A második helyen célba érő Rossinak is akadtak problémái a verseny során. Az amerikai pilóta egyik kiállásakor a szerelői nem tudta megtankolni a Napa Hondáját, ugyanis problémák akadtak a tankoló berendezéssel. Ezen kívül Rossi briliánsan teljesített, ugyanis eléggé látványosakat tudott előzni a versenyen.

  • Robert Fernley távozik a McLarentől az Indy 500-as kudarcot követően

    Robert Fernley távozik a McLarentől az Indy 500-as kudarcot követően

    Robert Fernley elhagyja a McLaren csapatát, miután Fernando Alonsonak nem sikerült kvalifikálnia magát az Indy 500-ra. A Force India egykori csapatfőnöke felelt a McLaren Indy 500-as projektjéért, azonban a sokkoló eredmény után úgy döntött, hogy távozik a wokingi alakulattól.

    A kétszeres világbajnok spanyol pilóta mindössze két tized mérföld per órával maradt el Kyle Kaiser négykörös átlagsebességétől. Fernley McLarenes szerződése pedig pont az idei Indy 500-ig lett volna érvényes.

    Alonso egy nappal a Last Row Shootout előtt még azt remélte, hogy sikerül majd kvalifikálnia magát az ötszáz mérföldes versenyre a tripla korona miatt, ugyanis a spanyol pilóta a korábbiakban már meg tudta nyerni a Monacói Nagydíjat és a Le Mansi 24 órás versenyt. A kudarcot követően, a spanyol nem árult el túl sokat arról, hogy mégis hogyan történhetett meg ez vele és a McLarennel.

    „Nem végeztünk el a munkát,” – mondta csalódottan a McLaren egykori F1-es versenyzője. „A többi csapat jobban végezete a dolgát, amiért szeretnénk gratulálni nekik. Azonban még mindig azt gondolom, hogy a McLaren az egyetlen olyan csapat, akik meg tudták nyerni az Indy 500-at, a Le Mansi 24 órás versenyt és a Forma-1-es világbajnokságot. Csak akkor tudod csinálni, ha próbálkozol,” – nyilatkozta Alonso a Last Row Shootout-ot követően.

  • A McLaren nem vásárolja be Alonsót az Indy 500-ra!

    A McLaren nem vásárolja be Alonsót az Indy 500-ra!

    Nem lesz ott Fernando Alonso az Indianapolis 500-on versenyzőként, a McLaren nem vásárolja be. Vasárnap az utolsó pillanatban esett ki a spanyol az utolsó rajtoló helyekért tartott szétlövésen, és a Juncos Racing versenyzője, Kyle Kaiser jobb időt ment Alonsonál. Az európai csapatnak annyi lehetősége lett volna, hogy versenyülést vásárol a kétszeres Forma-1-es világbajnokuknak. Ezt azonban a McLaren Indy projekt sportigazgatója, a kétszeres CART bajnok Gil de Ferran azonnal elvetette:

    „Megerősíthetem, hogy nem fogjuk ezt meglépni. Magunk akarjuk kiérdemelni a helyünket a mezőnyben.”

    Ezek elég egyértelmű szavak, és pont a Juncos lehetett volna az a csapat, amelyik adhatott volna autót, de nem áll szándékukban versenyzőt cserélni. ÉS ezt egyértelműsítette Ricardo Juncos, a csapat tulajdonosa is:

    „Jövő héten versenyzünk, ennyi.”

  • Pagenaud-é az Indy 500 pole-ja, Alonso nem lesz ott a versenyen

    Pagenaud-é az Indy 500 pole-ja, Alonso nem lesz ott a versenyen

    Simon Pagenaud és a Penske szerezték meg a pole-t az indianapolisi 500 mérföldes versenyre.

    A „Fast Nine”, vagyis a korábbi időmérő top kilenc versenyzőjének rajtsorrendjét meghatározó időmérőjére magyar idő szerint tegnap éjjel került sor, a leggyorsabb átlagot pedig végül Pagenaud produkálta.

    Fernando Alonso Indy 500, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fernando Alonso | Fotó: Walt Kuhn/IndyCar

    Ezzel egy időben eldőlt az is, hogy akik a korábbi időmérőn nem jutottak be a top 30-ba, azok közül ki lesz még az a három, akik a rajtrács utolsó három rajthelyét elfoglalhatják. Ekkor újra próbálkozhatott többek között Fernando Alonso és a korábban balesetezett James Hinchcliffe is. Utóbbinak sikerült is felküzdenie magát a rajtrácsra, Alonsót azonban a végén Kyle Kaiser megfosztotta az indulás lehetőségétől. Mivel a spanyol csak a 34. helyet szerezte meg, ő már nem lehet ott a 33 fős mezőnyben.

    Pagenaud azonban nagyon konzisztens köröket futott, végül 229,992 mph-s (~370 km/h) átlag köridővel zárt az élen.

    Nagy lehetőség előtt áll így a francia versenyző mivel még sosem sikerült Indy 500-as versenyen a hatodik helynél jobb helyen végeznie.

    A verseny május 26-án lesz.

    Rajtsorrend

    Rajthely Rajtszám Versenyző
    1. 22 Simon Pagenaud
    2. 20 Ed Carpenter
    3. 63 Spencer Pigot
    4. 21 Ed Jones
    5. 88 Colton Herta
    6. 12 Will Power
    7. 18 Sébastien Bourdais
    8. 2 Josef Newgarden
    9. 27 Alexander Rossi
    10. 98 Marco Andretti
    11. 25 Conor Daly
    12. 3 Helio Castroneves
    13. 7 Marcus Ericsson
    14. 30 Takuma Sato
    15. 33 James Davison
    16. 14 Tony Kanaan
    17. 15 Graham Rahal
    18. 9 Scott Dixon
    19. 77 Oriol Servia
    20. 23 Charlie Kimball
    21. 48 JR Hildebrand
    22. 28 Ryan Hunter-Reay
    23. 19 Santino Ferrucci
    24. 4 Matheus Leist
    25. 60 Jack Harvey
    26. 42 Jordan King
    27. 81 Ben Hanley
    28. 26 Zach Veach
    29. 10 Felix Rosenqvist
    30. 39 Pippa Mann
    31. 24 Sage Karam
    32. 5 James Hinchcliffe
    33. 32 Kyle Kaiser

     

  • Earnhardt vezeti majd a Pace Cart az Indy 500-on!

    Earnhardt vezeti majd a Pace Cart az Indy 500-on!

    A NASCAR-ból visszavonult Dale Earnhardt Jr. vezetheti majd az Indianapolis 500-on a pace cart. Ő vezetheti a Corvette Grand Sport Officialt az Indianapolis Motor Speedwayen május 26-án, és felvezetheti a 33 versenyzőt. Az NBC Sports elemzőjeként a közvetítő csapat tagja lesz egyébként, és ez lesz az első alkalom, hogy ott lesz az Indy 500-on.

    Earnhardt vezethette már a pace cart Indianapolisban, de a NASCAR futamon, és az idei szezonnyitón is ugyanezt a szerepet kapta, a Daytona 500-on.

    Ez lesz már a 16. év, hogy egy Corvette az Indy 500 pace carja, és a 30. alkalom, hogy egy Chevrolet vezeti fel a mezőnyt 1948 óta, amikor erre a szerepre egy Fleetmaster Six convertible volt hivatott.

  • Matt Damon és Christian Bale rajtoltatja majd el az Indy 500 mezőnyét

    Matt Damon és Christian Bale rajtoltatja majd el az Indy 500 mezőnyét

    Matt Damon és Christian Bale Oscar-díjas színészek fogják meglengetni a zöld zászlót a 2019-es Indy 500 rajtjakor.

    A két színész lesz a főszereplője a „Ford v Ferrari” című filmnek, mely várhatóan ez év novemberében kerül majd a mozikba. A film Carroll Shelby (Damon) autótervezőről és versenyzőjéről, Ken Milesról (Bale) szól, akiket ifj. Henry Ford bízott meg azzal, hogy építsenek egy autót és győzzék le vele a Ferrarit az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen.

    A 2019-es Indy 500-ra május 26-án kerül sor, a rajt magyar idő szerint 18.45-kor lesz.

    A Ford v. Ferrari előzetese:

    https://www.youtube.com/watch?v=4Yqt4oUV850

  • Rosenqvist is összetörte autóját az Indy 500 szabadedzésén

    Rosenqvist is összetörte autóját az Indy 500 szabadedzésén

    Arról már beszámoltunk, hogy az Indy 500 szabadedzésén Fernando Alonso összetörte autóját.

    Balesetezett azonban Felix Rosenqvist is. A svéd versenyző a 2,5 mérföldes ovál pálya második kanyarjához érve megpördült, és a falnak csapódott, majd visszacsúszott a pálya belső oldalához. Szerencsére a mögötte érkezők épp ki tudták kerülni a pályán keresztülcsúszó autót.

    Rosenqvistet a pályán található orvosi központba vitték, megvizsgálták, de mindent rendben találtak nála.

  • Hamiltont teljesen hidegen hagyja Le Mans és Indianapolis

    Hamiltont teljesen hidegen hagyja Le Mans és Indianapolis

    Lewis Hamilton korábban is mondta már, de most megismételte, hogy őt egyáltalán nem érdekli az úgynevezett triple crown, vagyis tripla korona, mely elismerést az tudja kivívni magának, aki karrierje során nyerni tud az F1-es Monacói Nagydíjon, Indy 500-on, és Le Mans-ban is.

    Ez eddig csak Graham Hillnek sikerült, most pedig Fernando Alonso hajt erre és már csak az Indy 500-as győzelem hiányzik hozzá. Noha a háromból kettőnél jár Juan Pablo Montoya is, neki Le Mans-t kellene még kipipálnia hozzá, ám jelenleg nem úgy fest, hogy lesz ilyenre alkalma.

    Alonso törekvései kapcsán Hamiltont Kínában kérdezték róla, hogy foglalkoztatja-e a tripla korona gondolata.

    „Őszintén szólva egyáltalán nem érdekel.” – felelt az ötszörös Forma-1-es világbajnok.

    Hozzátette, hogy ha ő egy nap kiszáll a Forma-1-ből, nem tervez visszatérni, még más bajnokságba se.

    „Soha ne mondd, hogy soha, de nem tervezek máshol versenyezni.” – idézi őt a spanyol AS.

    Indianapolis és Le Mans sem hozza lázba a brit versenyzőt.

    „Az autók már nem ugyanolyanok. Szerintem mikor Nigel Mansell ment Indianapolisban az elég jó volt és bár nagyon kedveltem a Group C autókat, a bajnokság jelenlegi autói nem győztek meg.”

    „Le Mans-ért sem rajongok.”

    Elmondása szerint motorozni valószínűleg többet fog F1-es karrierje után.

  • Íme Fernando Alonso idei Indy 500-as versenygépe!

    Íme Fernando Alonso idei Indy 500-as versenygépe!

    Fernando Alonso hajtja a „triple crown-t, azaz megnyerni Monte-Carlo Nagydíját, a 24 órás Le Mans-t, és most újra nekiszalad az Indy 500-nak. A McLaren ma délután mutatta be a versenygépét. A legendás indianapolisi verseny idén május 26-én lesz majd, és a mai nap egy fontos lépés ahhoz, hogy Alonso teljesíthesse a kitűzött célját.


    További képek itt: