Címke: IMSA

  • Hivatalos: Montoya csatlakozik az United Autosporthoz, indul Le Mansban!

    Hivatalos: Montoya csatlakozik az United Autosporthoz, indul Le Mansban!

    Az United Autosports hivatalosan is megerősítette, hogy a 2018-as 24 órás Le Mansra csatlakozik hozzájuk Juan Pablo Montoya. A korábbi Forma-1-es versenyző Will Owen és Hugo de Sadeleer mellett vezetheti a #32-es Ligier JS P217-est, és egyben debütál is a legendás hosszútávú versenyen, ahol még soha nem indult.

    Azzal, hogy Montoya bemutatkozik a 24 órás versenyen is Le Mansban, nem veszélyezteti az idei sportautós programját, hiszen jelenleg az IMSA-ban fut teljes évet a Team Penske-vel. A Forma-1-en kívül a kolumbiai nyert a NASCAR-ban is, és IndyCarban megszerezte a CART bajnoki címét is, továbbá elsőre megnyerte az Indy 500-at, valamint a 24 órás daytonai versenyt. Montoya számtalan kiemelkedő versenyt is megnyert, így a Monacói Nagydíjat, valamint az Indianapolis 500 futamát, kétszer is. Ezek a győzelmek bele számítanak a „Triple Crown”-ba, így már csak a 24 órás Le Manst kell megnyernie azzal, hogy ezt is teljesítse, és beérje Graham Hill-t, aki ezidáig egyeduralkodó.

    A 2018-as 24 órás Le Mans június 16-án szombaton 15:00-kor kezdődik majd. Az United Autosports két autót nevez be, az egyik a #32-es Ligier JS P217-es Juan Pablonak, Willnek és Hugonak, valamint a #22-es autó, amelyet Phil Hanson és Filipe Albuquerque mellett egy hamarosan megnevezendő pilóta hajthat majd.

    Juan Pablo Montoya, versenyző, United Autosports:
    „Nagyon izgatottá tett, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy megtapasztaljam Le Manst, és várom már, hogy csatlakozhassam az United Autosporthoz, hiszen tavaly is remekül szerepeltek ott. Mindig is néztem a versenyeket Le Mansból, így nagyon boldog vagyok, hogy végre én is a részese lehetek ennek. Remélem, hogy lesz esélyünk a győzelemre.”

    Zak Brown, csapat tulajdonos és igazgató, United Autosports:
    “Juan Pablo jó ideje versenyez már, és tudja azt, hogy mi kell a győzelemhez. Biztos vagyok benne, hogy segíteni fogja a csapatot a tapasztalatával és a nyers tempójával, és pontosan ezek szükségesek egy olyan jelentős versenyre, mint amit Le Mansban tartanak.”

    Richard Dean, csapat tulajdonos, és menedzser, United Autosports:
    „Néztem Juan Pablót, ahogy versenyzett ellenünk idén Daytonában, és lenyűgözött az, hogy egyáltalán nem zavarta a forgalom, szinte nem is veszített a sebességéből, vagy a koncentráltságából. Ő egy remek karakter, így nem aggódom attól, hogy ne tudna beilleszkedni a csapatunkba majd Le Mansban. Annak ellenére, hogy ez lesz az első indulása ott, komoly tapasztalattal bír, és mivel nyert Monacoban és Indianapolisban is, ez a Le Mans kaland lehetőséget ad neki arra, hogy elnyerje a „triple crownt”. Várom már az alkalmat, hogy személyesen is üdvözölhessem a csapatunknál!”

  • A Super GT naptár is módosul „Alonso miatt”

    A Super GT naptár is módosul „Alonso miatt”

    Fernando Alonso bejelentése, mi szerint idén a Forma-1 mellett a Toyotával a WEC-ben is rajthoz áll, alaposan megbolygatott pár versenysorozatot, de legalábbis azok versenynaptárját.

    Mivel a WEC Fujiban megrendezésre kerülő versenyhétvégéje egybe esett volna a Forma-1-es amerikai futammal, előbbit így eredetileg ki kellett volna hagynia a spanyol versenyzőnek. Fuji azonban rendkívül fontos a Toyotának, s végül elérték, hogy módosítsák a verseny időpontját. Így azonban az IMSA naptárával van ütközésben a Fuji hétvége, ennek pedig sok versenyző nem örül, mivel indultak volna mindkettőben.

    Nem csak a WEC naptár módosult azonban „Alonso miatt”. A japán Super GT is áthelyezte autopolisi hétvégéjének időpontját, október 19-21-re, mivel a WEC-es Kamui Kobayashi és Kazuki Nakajima ezen is indulnának, az pedig csak az időpont módosítással ehetséges.

    „Mivel a szerződése szerint az F1 élvez prioritást, Alonsonak ki kellett volna hagynia a WEC versenyt.” – áll a Team LeMans főnökének, Juichi Wakisakának közleményében. „A WEC főnökei azonban azt akarták, hogy Alonso ott legyen Fujiban, és áttették a versenyt okatóber 13-14-re, így azonban az az Autopolis Super GT fordulóval ütközött. Ennek eredményeképp a Super GT szervezője, a GTA, az Autopolis főnökei és más képviselők együttesen úgy döntöttek, hogy egy héttel eltolják a versenyt.”

    A változtatást a japán motorsport szövetségnek, a JAF-nak, valamint az FIA-nak is jóvá kell hagynia.

  • Alonso úgy döntött, hogy készen áll egy NASCAR tesztre!

    Alonso úgy döntött, hogy készen áll egy NASCAR tesztre!

    Fernando Alonso azt állítja, hogy ugyan még nem tudja azt, hogy fog-e a NASCAR-ban versenyezni, de azt elismerte, hogy már dolgozik az ügyön…

    A McLaren versenyzőjének a héten már versenyeznie kell, hiszen indul a Rolex 24 óráson Daytonában, főnöke, Zak Brown csapatában, az United Autosportsnál. Tegnap már promóciós turnén vett részt az IMSA szervezésében Alonso, és ennek keretében eljutott Észak-Karolinába, ahol a NASCAR előszezoni bemutatóját is tartották a Charlotte Convention Centerben, ahol olyan hírességgel is találkozhatott, akit eddig csak szimulátorból ismerhetett: a hétszeres NASCAR bajnok Jimmie Johnsonnal!

    „Amikor először hallottam a nevét, az feltehetően olyan 2003 körül lehetett, a NASCAR videojátékban. Általában őt választottam, úgy, hogy nem is ismertem, az autója miatt. Játszottunk egy haverommal, aki szeret egy csokoládés céget, amelyet most nem neveznék meg, és azért volt kénytelen azt választani, mert én mindig vittem Jimmie autóját. Ez volt az első alkalom, amikor hallottam róla, és egyértelmű hogy az utóbbi évek motorsport sikerei miatt legendájává vált az autósportnak, emiatt nagyon tisztelem.” – lelkendezett Alonso.

    Charlotteban persze nekiszegezték a spanyolnak a kérdést, hogy tervezi-e, hogy valaha is elindul az igazán népszerű amerikai versenysorozatban, és elismerte, hogy érdekli:
    „Jelenleg, elég távolinak tűnik.A vezetéstechnika és a tapasztalat a srácoknak már megvan, nekem nehezebb lenne ezt a szintet elérnem. Addig persze nem tudom, amíg nem próbáltam ki, így egy napon tesztelnék egy autóval, aztán már látnám, hogy mennyire is élvezetes azt vezetni. Kívülről nézve a versenyeket jó lehet a dolog, mert egy csoportban mennek, és az utolsó körig megmondhatatlan az, hogy mi fog történni. Szóval kívülről nézve klassz, de belülről még nem ismerem…”

  • A Penske végre bemutatta Montoyáék autójának a festését Daytonára

    A Penske végre bemutatta Montoyáék autójának a festését Daytonára

    Az amerikai Team Penske csapat végre bemutatta az Acura sportautó végleges festését, amellyel részt vesznek majd az 2018 IMSA WeatherTech SportsCar bajnokságban.

    Az Acura ARX-05-t először a hétvégén lehet majd látni az új ruhájában, a Rolex 24 óráson, Daytonában. Alapvetően a két autó sémája ugyanaz lesz, de lesznek apró különbségek, pont a könnyebb beazonosításuk miatt.

    Az eddigi tesztek alatt fekete/karbon volt a jellemző, most az autóknál a fehér szín dominál majd.

    A #6-os rajtszámú autót egész évben Juan Pablo Montoya és Dane Cameron vezethetik majd, de Daytonára csatlakozik hozzájuk Simon Pagenaud is, Ennek az autónak fehér lesz a cápauszonya, és az orr része.

    A #7-es autó Helio Castronevesés és a regnáló bajnok Ricky Tayloré lesz, akikhez a hosszútávú versenyeken csatlakozik majd Graham Rahal is. Az ő autójuk cápauszonya és orra fekete lesz.

    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10155319142630794.1073742072.55772780793&type=1&l=40f44eca98

  • A versenyzők szerint a valaha volt legmenőbb Daytona 24 órás futam jöhet

    A versenyzők szerint a valaha volt legmenőbb Daytona 24 órás futam jöhet

    24 órás Daytona: Bő 11 nap múlva jön az év első komolyabb versenye. 2018-ban megdöbbentően sokan érkeznek nem amerikai szériákból erre a megmérettetésre, elég csak Fernando Alonsora, Felipe Nasrre, vagy akár a magyarokhoz is közel álló Ferdinánd Habsburgra gondolni. Január 27-én tehát soha nem látott színes forgatag veszi birtokba a legendás amerikai pályát, és ezt érzik a versenyzők is.

    A szervezők az alábbi kisfilmet vágták össze, a témakörben, amelyben majdnem az összes nagy és sikeres sztár szerepel, ehhez képest bőven benne van a pakliban, hogy a kockás zászló olyasvalakit int majd le, aki egyáltalán nem nyilatkozott ebben a videoban.

    „Szeretem az ikonikus versenyeket, szeretem a motorsportok minden kategóriáját. Itt lenni, különösen ebben az évben amikor a prototípus kategória szintje a valaha volt legmagasabb, igazán boldoggá tesz. Az United Autosportsszal a legjobbak ellen vesszük fel a harcot, a világ minden tájáról.” – szögezte le Fernando Alonso a verseny előtt, de érdemes végighallgatni a többiek véleményét is.

     

  • Nasr szerint vetít az összes nem Cadillaces csapat Daytonában

    Nasr szerint vetít az összes nem Cadillaces csapat Daytonában

    Felipe Nasr volt vasárnap a leggyorsabb egy olyan időmérő edzésen Daytonában, amely alapján majd kiosztják a garázsokat és a pit falat. A #31-es rajtszámú Action Express Cadillac DPi-nél Mike Conway, Eric Curran és Stuart Middleton a brazil pilóta csapattársai. A Cadillac foglalta el a képzeletbeli rajtrács első négy helyét, utánuk jött Dan Cameron az új Penske Acura ARX-05 DPi-vel, de már 1.182 másodpercnyi hátrányban.

    Emiatt is reménykednek a riválisok abban, hogy az IMSA szervezői kiosztanak valami + súlyt a Calillaceseknek, akik egyébként a tavalyi 5.5 literes V8-as motorjukat 6.2 literesre cserélték. Nasr tisztázta a helyzetet az Autosportnak:
    „Nem hinném, hogy ez nagy előny. A legjobb tudásunk szerint tesszük a dolgunkat, a maximumot nyújtjuk, viszont azt hiszem, hogy az ellenfeleink nem. Többre képesek, mint amit mutatnak, ebben 100% biztos vagyok. Sokszor megyek mögöttük a pályán, és látom, hogy mit csinálnak.”

    Nasr elárulta, hogy ő végig keményen nyomta a ROAR etapjaiban, így valós képet mutat az ő teljesítménye. Elárulta, hogy csapattársa, Albuquerque is, aki csak a harmadik leggyorsabb volt az edzésen szintén, de sokan csak ismerkedtek az autókkal és gyűjtötték a kilométereket. Nasr erről ennyit mondott:

    „Én nyomtam neki, 100%, nincs takargatnivalóm. Azzal foglalkoztunk, hogy a legtöbb időt töltsük el az autóban, pedig nekem is volt már némi sportautós tapasztalatom, de annyi minden változott. Conwaynek is van tapasztalata, ahogy Ericnek is, Stuart pedig megnyerte a SUNOCO Challenge-t. Voltam már itt 2012-ben Daytonában, így tudom, hogy mennyi információra van szükség ahhoz, hogy minden rendben haladjon. A legtöbb kört mi tettük meg, és kényelmesen éreztem magamat az autóban is.”

  • Montoya a Penske-Acuráról: Hihetetlenül stabil!

    Montoya a Penske-Acuráról: Hihetetlenül stabil!

    Daytonában jelenleg az IMSA csapatok egymás kezébe adják a kilincset. Már mindenki a 2018-as szezonnyitóra készül, amit majd ezen a pályán tartanak, Floridában. Jó egy hete a Joest próbálgatta a Mazda RT24-P-t az oválon, ezután jözz a Penske-Acura, akik szintén már a 24 órás versenyre készülnek.

    A tesztpilóta Juan Pablo Montoya kifejezetten elégedett: „A megbízhatósága megdöbbentően jó az autónak. Semmi gondunk se akadt. Az Acura olyan motort rakott bele, ami egyszerűen csak jól megy. Ez nagyszerű, hiszen ennek kiemelkedően fontos szerepe lesz. Az autó tempóján kicsit még dolgoznunk kell, de ez is a célunk.”

    A volt Forma-1-es sztár Montoya társai a Penskenél Dane Cameron, Ricky Taylor és Helio Castroneves lesznek. Utóbbi is véleményt formált:
    „Rickyn és Dane épp bajnokai lettek az IMSA-nak. Több a tapasztalatuk, mind nekem, vagy Juan-Pablonak. Ő jó referenciaidőt állít most fel, és sokat segít abban, hogy dolgozhassunk a részleteken.”

    Az olyan témakörök, mint az autó beállítása, szervó, kipörgésgátló nem volt jelen Castroneves és Montoya életében az IndyCarban, de Helio szerint nem lesz gond:
    „Mellettem egy bajnok lesz az autóban. Juan-Pablo mellett is egy bajnok lesz. Idősebbek vagyunk ugyan, mégis újoncok leszünk. Ez vicces lesz!”

  • Felipe Nasr 2018-ban az IMSA-ban folytatja pályafutását

    Felipe Nasr 2018-ban az IMSA-ban folytatja pályafutását

    A brazil pilóta, aki 2016-ban még a Forma-1-ben szerepelt, az IMSA-ban folytatja, jelentették be kedden. Felipe Nasr a # 31-es rajtszámú Action Express autót hajthatja majd a teljes nevén WeatherTech SportsCar Championship, azaz az IMSA bajnokságában, 2018-ban. Itt majd Eric Curran társa lesz, és egy Cadillac DPi-VR-t hajthat majd. Utoljára 2012-ben indult egy IMSA rendezvényen, a 24 órás daytonai futamon, akkor a Michael Shank Racing színeiben indult.

    Gary Nelson, az Action Express Racing vezetője ennyit mondott: „Örülök, hogy teljes szezonra tudtuk igazolni Eric Currant és Felipe Nasrt.”

    A pároshoz esetenként csatlakozik majd Mike Conway is, a Rolex 24 At Daytona, Sebring 12 Hours, és a Petit Le Mans futamain.

  • Nem valószínű, hogy Nasr visszatér

    Nem valószínű, hogy Nasr visszatér

    A korábbi Sauber pilóta jövőre viszont visszatérne a versenyzéshez.

    A brazil versenyző két szezont futott a svájci csapattal, tavaly év végén azonban főszponzora kilépett a sportból, így neki is távoznia kellett. Azóta a 25 éves pilóta már több autót is tesztelt.

    „Teszteltem az Imsa prototípust, illetve több Formula E csapattal kapcsolatba kerültem, szimulátoroztam is, illetve az Indycarban is indultam.” – fogalmazott Nasr.

    „Az Indyben nagyon sok embert megismertem, jó kapcsolataim születtek. Kategóriától függetlenül, szerintem jó esélyem van jövőre, hogy egy versenyképes csapatba kerüljek be.”

    A brazil pilóta azt is elmondta, menedzsere több F1-es csapattal is kapcsolatba lépett. Azt azonban elismeri, nehéz lenne visszatérnie a száguldó cirkuszba.

    „Vagy a kezdetektől fogva tartani kell a kapcsolatot a csapattal, vagy komoly pénzeket kell vinni. Az pedig, ami jelenleg az országunkban zajlik, nem könnyíti meg a helyzetemet.” – zárta Nasr.

  • Felipe Nasr Watkins Glenben, jöhet az IndyCar karrier?

    Felipe Nasr Watkins Glenben, jöhet az IndyCar karrier?

    Egyelőre Felipe Nasr csak Castroneves vendégeként van jelen az IndyCar hétvégi versenyén Watkins Glenben.  A korábbi F1-es Sauber pilóta versenyzői ülést keres magának 2018-ra, és most barátja meghívására látogatta meg a tengerentúli bajnokságot. Felipe már pénteken kilátogatott, és nem is titkolja, hogy érdekelné akár egy IndyCaros lehetőség. Ráadásul Castronevesen kívül régi európai barátai is itt vannak, hiszen a Forma-1 előtt a Carlinnal is versenyzett, akik érdekeltek már az Indy Lightsban is, de tervezik hogy bemutatkoznának a legmagasabb tengerentúli nyitott együléses szinten is. Nasr így nyilatkozott Glenben:

    „Helio volt az, aki meghívott, persze a Carlinos srácokat is évek óta ismerem. Vezettem náluk az F3-ban, és a GP2-ben, így jó a kapcsolatunk. Jó látni azt is, hogy az Indy Lightsban is jól szerepelnek. Nagyon közel akarok most lenni, mert Helio meg fog mutatni mindent, ami érdekes.”

    A brazil pilóta állítja, hogy 2018-ban újra versenyautóban láthatjuk majd, de hogy milyenben, az még képlékeny:

    „Az az igazság, hogy tavaly minden nagyon későn történt. A Sauberes szerződés nem jött össze, december volt, és más kategóriákban is már le voltak osztva a lapok. Idén vezettem már mindenféle autót, és jövőre biztosan visszatérek a versenyzéshez, de még mindig nem tudom, hogy hová. Miért is ne akár ide? Lehet, hogy ez a széria a jövőm… El fogom árulni, amint minden lehetőséget mérlegeltem, így akár az IMSA-t, IndyCart, Formula E-t, WEC-et, ezek mind olyan kategóriák, ami érdeklik az embereket, és magas színvonalú bajnokságok.”

    Felipenek régóta tart a barátsága Castronevesszel. Helio egykoron ugyanis Nasr apjának a csapatánál versenyzett a dél-amerikai F3-ban:

    „Helio kisgyerek korom óta ismer. Apámnál versenyzett, a dél-amerikai F3-ban. Egyike a legképzettebb versenyzőknek a rajtrácson. Amikor az Indybe került, remek éveket teljesített, de mindig is jó kapcsolatban maradt a családommal. Kifejezettem öröm most itt sétálgatnom, és találkoznom emberekkel. Amikor meghívott, már akkor tudtam, hogy ez jó lesz! Ő azon fickók egyike, aki mellett jó lenni. Mindent tud arról, hogy miképp működnek itt a dolgok, mert azért eléggé más. Ez egy erős mezőny, erős csapatokkal. Én nézőként vagyok jelen. Helio viszont mindent megmutat, és láthatok izgalmasabb részleteket is az IndyCarból.”

    Castroneves egyébként a bajnoki címért is harban áll, nyernie kellene Watkins Glenben. 42 pont a hátránya Josef Newgardenhez képest, és még két forduló van hátra a bajnokságból.