Címke: Imola

  • Verstappen nem viccelt, tényleg két versenyen fog indulni az imolai hétvége alatt

    Verstappen nem viccelt, tényleg két versenyen fog indulni az imolai hétvége alatt

    Nemcsak a Forma–1-es Emilia-romagnai Nagydíjon, hanem a virtuális nürbugringi 24 óráson is rajthoz áll Max Verstappen a hétvégén. A Red Bull világbajnoka elmondta, ez nem jelenti azt, hogy éjszakázni fog, de különben is, elég profi már ahhoz, hogy tudja, mi fér bele, és mi nem.

    Max Verstappenről köztudott, hogy a Forma–1 mellett véresen komolyan veszi a szimulátor-versenyzést is, és csapata, a Team Redline színeiben rendszeresen indul különböző futamokon. Korábban az egyik csapattársa beszámolt arról, hogy a háromszoros világbajnok az F1-es hétvégék alatt is mindent megtesz, hogy segítse a csapattársait, és ha éppen nem tud versenyezni, akkor kontrollerrel teszteli nekik a beállításokat.

    Verstappen nem földi halandó – bizarr dolgot árult el róla az egyik csapattársa

    Esetenként pedig versenyez is, mint például tette azt az idén már több F1-es futam alatt, és tenni fogja most, az imolai hétvégén is. Most rendezik ugyanis a virtuális nürbugringi 24 órást (szombat délutántól vasárnap délutánig), amely a szezon egyik kiemelt eseménye. Verstappen már a héten, streamelés közben célzott rá, hogy az F1-es elfoglaltságai ellenére ő is a mezőnyben lesz, most pedig a De Telegraafnak elmondta, tényleg versenyezni fog, és ez nem megy majd az F1 rovására.

    „Nyilván nincs sok időm, szóval meg kell látnunk, hogyan fog működni a dolog. Arra számítok, hogy négyen fogunk „ülni” az autóban. Valószínűleg két, egyenként kettő és négy óra közötti etapot fogok menni, de természetesen nem éjszaka. Időben le kell feküdnöm és eleget aludnom, hogy kipihenten vágjak neki a vasárnapnak” – idézi a hollandot a lap.

    A Telegraaf szerint Verstappen ezúttal saját szimulátorát is magával hozta – azaz nem kontrollerrel kell majd versenyeznie – egy vadonatúj lakóbuszban, amellyel az imolai pálya szomszédságában tud maradni,

    És hogy mit szól ehhez a Red Bull? Leginkább semmit, hiszen amíg a valós pályán teljesít, Verstappen azon kívül azt tesz, amit akar. „Hogy engedélyt kell-e kérnem? Nem, végső soron én döntöm el, mit csinálok. Én sem dönthetem el, hogy mások mit csináljanak szombat este. Elmehetnek enni vagy inni valahova, vagy őrültködni. Ez a szabadidőm, és elég profi vagyok ahhoz, hogy tudjam, mi lehetséges, és mi nem az.”

    Verstappen döbbenetes, az éjszaka közepéig játszott a verseny napján

    Persze egy ilyen helyzetnek megvan az a veszélye, hogy amennyiben a vasárnapi F1-es futam nem sikerül jól, az emberek rögtön arra fogják fogni, hogy nem elég koncentrált. „Akkor ezt fogják mondani, nekem ez nem számít – közölte Verstappen. – Mint mondtam, elég profi vagyok. Emellett nem is úgy gondolkodom, hogy »Tegnap csináltam valamit, annak pedig hatása lehet a mára.« Nézd, ha nem fekszel le és nem alszol, az nem lesz jó, de ennyi év tapasztalattal tényleg tudom, hogy mit tehetek meg. Az utóbbi versenyeken szintén játszottam a szabadidőmben, és senkit nem hallasz erről beszélni.”

  • Megható megemlékezés Sennára és Ratzenbergerre Imolában – Vettel ajándékkal is készült (fotók)

    Megható megemlékezés Sennára és Ratzenbergerre Imolában – Vettel ajándékkal is készült (fotók)

    Az Emilia-romagnai Nagydíj csütörtöki sajtónapján Ayrton Sennára és Roland Ratzenbergerre emlékezett a száguldó cirkusz.

    Mivel az idén április 30-án, illetve május 1-jén volt az 1994-es imolai fekete hétvégén elhunyt Roland Ratzenberger és Ayrton Senna halálának 30. évfordulója, a tragédia helyszínén, az idei Emilia-romagnai Nagydíjon is sorozatos megemlékezések zajlanak. Az első mindjárt a csütörtöki sajtónapon lezajlott, és az F1-es és F2-es mezőny nagy része (Oscar Piastri és Kevin Magnussen például nem jelent meg) részt vett rajta. Sőt, ott volt a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is, aki a hétvége folyamán Senna 1993-as McLarenjével fog bemutatózni, és ha már ott volt, egy futást is szervezett, valamint a mezőny tagjainak rajtszámmal ellátott Senna-pólókat osztott ki, elején a #forever felirattal.

    Fotók az eseményről, amelyen Ratzenberger és Senna egykori sisakja, illetve az osztrák és brazil zászló is előkerült:

    A mezőny (F2-es pilóták is) Senna emlékszobra körül:

    https://twitter.com/JMD_helmets/status/1791147868675314081

    Hamilton rollerrel, Leclerc biciklivel ment „futni”:

    Verstappen a jelek szerint nem volt hajlandó felvenni a Senna-pólót. Rajta kívül egyébként Valtteri Bottas sem tette ezt meg:

    Vettel:

  • Nagyon fontos kérdést tisztázott a jövőjéről Adrian Newey

    Nagyon fontos kérdést tisztázott a jövőjéről Adrian Newey

    A találgatások során egy dolgot a továbbiakban már nem kell emlegetni a Red Bullt elhagyó Adrian Newey kapcsán.

    Mióta hivatalossá vált, hogy Adrian Newey a 2025-ös esztendő elején távozik a Red Bulltól, mindenki azt találgatja, hogy hová megy, illetve egyáltalán folytatja-e a munkát a Forma–1-ben. Nos, előbbi kérdésre továbbra sem tudjuk a választ, de azt most a sztártervező egy menedzserének, Eddie Jordannek adott interjúban elárulta, hogy valószínűleg nem vonul vissza.

    „Komolyan megfontolom a csapatváltást, hogy elmenjek máshová és még dolgozzam 4-5 évet, vagy valami ilyesmi” – jelentette ki a 65 esztendős szakember, majd hozzátette: „Jelenleg kicsit fáradtnak érzem magam, de előbb-utóbb valószínűleg ismét belevágok.”

    A bikás istállót 19 év után elhagyó mérnökzseni beszélt továbbá arról is, hogy „nagyon kemény volt meghozni a döntést, hogy elhagyom a Red Bullt, de egy csomó ok miatt kellett meghoznom, ők a családom”, illetve elmondta, „soha nem gondoltam, hogy nagy hír lesz [a távozásom], úgyhogy kissé sokkoló volt mindenhol ezt látni és olvasni.”

    „Meg fog ölni, amiért elmondom ezt” – Jordan elárulta Newey egyik titkát

    Távozásának okai között a hírek szerint szerepel, hogy nem tetszett neki a Red Bullon belül kirobbant hatalmi botrány és az, ahogyan kezelték Christian Horner csapatfőnök zaklatási botrányát, illetve az sem, ahogyan korábban próbálták kisebbíteni az érdemeit.

    Arról természetesen nem mondott semmit, hogy melyik lehet a következő csapata, de a legtöbben a Ferrarit tartják elképzelhetőnek, míg a hírek szerint az Aston Martin is tett neki ajánlatot.

    Ami a nyugdíjas évek alatti munkát illeti, elmondása szerint erre két dolog sarkallja. Az egyik, hogy amikor az apja 65 évesen nyugdíjba ment, kicsit megváltozott, és már nem vágott úgy az esze, a másik pedig, hogy a 90 fölött is aktív korábbi F1-vezér Bernie Ecclestone, illetve a 87 éves IndyCar-vezér Roger Penske is ezt tanácsolta neki.

    „Mindketten azt mondták, hogy az agy olyan, mint egy izom. Dolgoznia kell, úgyhogy dolgoztatni kell.”

  • A McLaren vagy a Ferrari valóban Verstappen kihívójává válik? – az imolai verseny menetrendje

    A McLaren vagy a Ferrari valóban Verstappen kihívójává válik? – az imolai verseny menetrendje

    Kezdetét veszi az F1 európai idénye Imolában, ahol kiderül, tényleg csökkent-e a Red Bull előnye. Hétvégi autósport-menetrend.

    F1, Emilia Romagna Nagydíj

    • május 17. péntek: edzés 13:30-14:30, közvetítés: M4 Sport
    • május 17. péntek: edzés 17:00-18:00, közvetítés: M4 Sport
    • május 18. szombat: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport
    • május 18. szombat: időmérő 16:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 19. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport

    Imolában megkezdődik az F1 európai szakasza, ami egyet jelent azzal, hogy sok csapat sok újítást vet be az autóján. A Ferrari nagyobb mértékben megújulhat, kíváncsian várjuk, ők is felzárkóznak-e a Red Bullra, ahogy a McLaren tette Miamiban, ahol Lando Norrisnak önerőből is lett volna esélye a győzelemre a hibázással az autóját megrongáló, valamint a biztonsági autóval balszerencsés Max Verstappen ellen. Az imolai pályán többet megtudunk arról, hogy a McLarennel állandó esélyesként számolhatunk-e a továbbiakban, vagy csak bizonyos pályákon válnak a Red Bull kihívóivá. Tavaly elmaradt az itteni futam a környékben pusztító árvíz miatt, ezért a mezőny legutóbbi emlékei 2022-ből származnak Imoláról.

    Az idén megismétlődhet az F1-ben, ami az utóbbi 30 évben csak kétszer fordult elő?

    F2, Imola

    • május 17. péntek: időmérő 16:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 18. szombat: futam 14:15-, közvetítés: M4 Sport
    • május 19. vasárnap: futam 10:00-, közvetítés: M4 Sport

    F3, Imola

    • május 17. péntek: időmérő 15:05-, közvetítés: M4 Sport
    • május 18. szombat: futam 10:05-, közvetítés: M4 Sport
    • május 19. vasárnap: futam 8:30-, közvetítés: M4 Sport

    Az F1 betétprogramjai visszatérnek: az F2 tabelláját 15 pontos előnnyel Zane Maloney vezeti, az F3-ban viszont szorosabb az állás, az első két helyezett versenyző azonos pontszámnál tart, a 3. helyezett hátránya is csupán 5, a 4. helyezetté pedig 9 pont.

    Super Formula, Autopolis

    • május 18. szombat: időmérő 7:00-
    • május 19. vasárnap: futam 7:50-

    A nívós japán bajnokság második idei állomása következik, immár Théo Pourchaire nélkül, aki a gyenge első versenyhétvége után nem tér vissza, helyette az IndyCarba megy át.

    GT World Challenge Europe, Misano

    Az európai GT-bajnokságban indul többek között Valentino Rossi is, aki tavaly pont Misanóban szerezte első győzelmét a sorozatban.

    TCR Europe, Zolder

    A TCR Europe következő állomása Zolder, a mezőnyben Losonczy Leventével.

    Szinte hihetetlen, de a mezőny egyik legidősebb versenyzője újonc lesz Imolában

  • „Senna generációról generációra tovább él”

    „Senna generációról generációra tovább él”

    Ayrton Senna 30 éve szenvedett végzetes balesetet, de nem csak azok ismerik őt jól, akik látták versenyezni, hanem a később születettek is élénken érdeklődnek iránta. Az imolai pálya elnöke azt mondta, számára azért sem halt meg a brazil, mert azóta biztonságosabbak lettek a versenyautók.

    Imolában egész napos programsorozattal tisztelegnek az 1994-es San Marinói Nagydíjon elhunyt két Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna és Roland Ratzenberger emléke előtt. A pálya elnöke a korábban F1-es csapattulajdonosként ismert Giancarlo Minardi, aki méltatta a brazil örökségét.

    „Május 1-jét teljesen Senna és Ratzenberger tragikus halálának szenteljük. Beszéltünk Ratzenberger szüleivel, és úgy döntöttünk, ugyanazon a napon, közösen emlékezünk meg a két pilótáról” – utalt a RacingNews365-nek adott interjúban arra, hogy az osztrák versenyző egy nappal korábban, április 30-án a kvalifikáción vesztette életét.

    Érthető okokból nem az újonc, hanem a sokak számára idol háromszoros világbajnok halála rázta meg jobban a világot, bár frissen Ratzenbergerről is készítettek egy dokumentum-sorozatot.

    Ma lenne 64 éves Ayrton Senna – lassan 30 éve nincs köztünk a legenda

    „Tanulmányba illő, hogy Ayrton Senna még mindig ennyire ismert 30 évvel a halála után is, nem csak az idősebbek, hanem a fiatalabbak körében is. Generációról generációra tovább él, és nem csupán az emberek emlékezetében, hanem érdeklődnek is iránta” – mondta róla Minardi.

    „Olyan, mintha Senna tegnap halt volna meg, de számomra sohasem halt meg, mert a halála nagy hatást gyakorolt a sportra. Nem csupán az F1-re, hanem az utánpótlás sorozatokra is, mert sokat változtattak a biztonsági feltételeken. Ezért mindenki hálával tartozik.”

    A tragikus 1994. május 1-jét karrierje legszörnyűbb napjának nevező Minardi hozzátette, a biztonságosabbá tett autók miatt számára Senna ma is életben van. Az F1 egyik legsötétebb hétvégéje után a versenypályákon is sokat változtattak, ami néhol túlzásokba csapott át: Barcelonában konkrétan a pályára kihelyezett gumibálákkal alakítottak ki lassítót, Montrealban volt olyan verseny, ahol az egyik (ma már nem létező) sikánnál nem lehetett előzni, az Eau Rouge aljába pedig szintén kiépítettek egy lassító törést 1994-ben.

    Verstappen, Schumacher, Hamilton, Senna: ki miben jobb a másiknál? 1. rész

  • Így nyúzza Antonelli a 2022-es Mercedest Imolában (videó)

    Így nyúzza Antonelli a 2022-es Mercedest Imolában (videó)

    Andrea Kimi Antonelli először vezethet legújabb generációs F1-es autót. Vajon az Imolában köröző olasz tini már a korai debütálásra készül?

    Gőzerővel zajlik a Mercedes 17 éves szupertehetségének, Andrea Kimi Antonellinek az F1-es felkészítése. A Forma–2-ben versenyző olasz pilóta nemrég a Red Bull Ringen vezethette a 2021-es Mercedest, a héten pedig már a legújabb generációs, szívóhatású autót is megízlelheti Imolában. Persze nem az idei vagy tavalyi modellt nyüstöli, hiszen az tilos, hanem a 2022-es W13-assal köröz hétfőn és kedden.

    Lehetséges debütálásának helyszínén vezet még újabb F1-es Mercedest Antonelli

    A hétfői gyakorlásáról pedig a sportcrash71 nevű YouTube-csatorna 8 perces videót tett közzé, amelyen ráadásul egy kicsúszás is látható. Antonelli 7:07-nél hagyja el a pályát a felvételen az első Rivazza kanyarban, és még éppen látszik, ahogy belerongyol a kavicságyba.

    Ez a féktáv egyébként különösen nehéz, hiszen a pálya lejt, a kanyar pedig kicsit kifelé dől, így könnyű túlfeszíteni a húrt. Még Michael Schumacher is rontott itt egyet a 2005-ös San Marinó-i Nagydíj második időmérő edzésén, és mint utólag kiderült, a bukótér-látogatása később a győzelmébe került.

    Az Antonelli tesztjéről készült 8 perces videó:

    Antonelliről egyébként Joe Saward veterán F1-es újságíró értesülései alapján elterjedt, hogy akár már az idei imolai futamon bemutatkozhat a száguldó cirkuszban, méghozzá a Williams színeiben, amennyiben a grove-i istálló a hétvégi Miami Nagydíj után elküldi Logan Sargeantet.

  • 500 g-s erővel ölte meg a betonfal, de Senna halála szinte teljesen eltörölte az emlékét

    500 g-s erővel ölte meg a betonfal, de Senna halála szinte teljesen eltörölte az emlékét

    30 évvel ezelőtt a mai napon hunyt el az 1994-es imolai fekete hétvége első halálos áldozata, az újonc Roland Ratzenberger. Az osztrák versenyző tragédiáját egy nappal később teljesen háttérbe szorította a sportág legendájának, Ayrton Sennának a távozása, de mi most részletesen visszaemlékezünk rá.

    Azok közül, akik ismerték, sokaknak a mai napig a mosolya maradt meg, egykori csapattársa szerint pedig pontosan olyan volt, mint amilyennek egy autóversenyzőt elképzel az ember. Mégis, a halála után egy nappal történtek szinte teljesen kitörölték az emberek emlékezetéből 1994. április 30-át, amely közel 12 év után az első, versenyhétvégén történt halálos balesetet hozta el a Forma–1-ben.

    Az előtt legutóbb az 1982-es Kanadai Nagydíjon halt meg versenyző Riccardo Paletti személyében, az olasz pilóta tragédiája után pedig rengeteg biztonsági fejlesztés történt. Súlyos balesetek persze rendszeresen előfordultak, és az 1994-es imolai hétvége is egy ilyennel vette kezdetét, amikor Rubens Barrichello 220 km/órás sebességnél repült el a Jordannel és állt bele a gumifalba, de sokan abba a hamis biztonságtudatba ringatták magukat, hogy a modern F1-es autókban már nem lehet meghalni.

    Ám még ekkor sem sejthette senki, hogy egy nappal Barrichello bukása után ennél sokkal súlyosabb balesetnek lesz szemtanúja. A San Marinó-i Nagydíj szombati időmérő edzésén az újonc Roland Ratzenberger sérült első szárnya azonban egyszer csak leszakadt, beszorult az autó alá, amitől a a padlógázas Villeneuve-kanyarban (ironikus módon pont az 1982-es Holland Nagydíjon elhunyt Gilles Villeneuve volt Ratzenberger előtt a legutóbbi versenyző, aki F1-es időmérőn halt meg) 300 km/óra fölötti tempóval, irányíthatatlanul letért a pályáról és a betonfalnak vágódott.

    Az 500 g-s, mai napig F1-es rekordot jelentő becsapódás azonnal megölte a bő két hónap híján szintén 34 éves (Senna már ennyi volt, amikor meghalt) osztrákot, akit a helyszínen levők és a televíziók előtt ülők döbbenetére élő adásban, milliók szeme láttára kezdtek újraéleszteni, sikertelenül.

    Hogy Ratzenberger miként jutott el a Forma–1-be, mi okozhatta a balesetét, azt hogyan viselte a csapata, és egyáltalán, miért mondható el róla, hogy bár sokkal kevesebb emlékeznek rá, miért nem volt semmivel sem kevésbé értékes ember Sennánál, a tavalyi évfordulón megjelent, átfogó visszaemlékezésben olvasható alább:

    Az osztrák pilóta életéről és haláláról dokumentum-sorozat is készül, ennek előzetesét ITT lehet megnézni.

  • Slickeken akart versenyezni az esőben a Ferrari, el is bukta a hazai WEC-győzelmet

    Slickeken akart versenyezni az esőben a Ferrari, el is bukta a hazai WEC-győzelmet

    Kettős vezetést őriztek a Ferrari hiperautói a Hosszútávú Világbajnokság imolai 6 órás versenyének féltávjánál, ám egy végzetes döntéssel átnyújtották a győzelmet a Toyotának.

    A WEC-szezon második versenyének az eső adott új fordulatot. Egészen addig a pole-ból rajtoló #50-es Ferrari az #51-essel karöltve vezette a futamot, ám amikor megérkezett a csapadék, a Ferrari nem reagált bokszkiállással. A Toyota volt a leggyorsabb ezzel a döntéssel, s az ekkor Kobajasi Kamui által vezetett #7-es autó rengeteget profitált a saját csapatának tökéletes, valamint a Ferrari hibás időzítéséből.

    A Ferrari a két gyári és az egy privát autóját egyaránt a pályán hagyta slick gumikon, ezalatt pedig körönként 8-12 másodperccel lassabbak voltak, mint a Toyota. A Ferrarik a japánokhoz képest csak négy körrel később álltak a bokszba esőgumikért, ekkorra viszont az élen álló autóik nagyjából egy percet veszítettek Kobajasihoz képest, ami alaposan át is formálta a sorrendet, hiszen a #7-es Toyota átvette a vezetést. A Ferrari később, amikor elkezdett száradni a pálya és mindenki visszaváltott slickekre, még kísérletezett azzal, hogy Alessandro Pier Guidit tovább hagyta kint esőgumikon, de ez a húzás sem jött be.

    A #7-es Toyota Kobajasival, Nyck de Vriesszel és Mike Conway-jel így megnyerte az imolai 6 órást, mögöttük a #6-os Porschét vezető Kévin Estre, André Lotterer és Laurens Vanthoor triójával, akik noha közel maradtak a verseny végéig, ám egy öt másodperces büntetés rontotta az esélyeiket a győzelemre. A harmadik a Porsche #5-ös autója lett, míg a jobbik Ferrari negyedikként zárt Miguel Molinával, Antonio Fuocóval és Nicklas Nielsennel.

    A Ferrari hiperautója ugyan közel járt ahhoz, hogy második győzelmét szerezze a WEC-ben (továbbra is a tavalyi Le Mans-i az egyetlen sikerük), de mint a csapatmenedzser, Giuliano Salvi a sportscar365-nek elmagyarázta, megtévesztette őket az időjárásjelző műszerük.

    „Nyilvánvalóan téves volt az információ, ami a rendelkezésünkre állt. Azt hittük, hogy az esős időszak csak nagyon rövid lesz, és a versenyzőink is úgy érezték, hogy a kritikus utolsó szektoron kívül a pálya többi része kezelhető állapotban van” – mondta Salvi.

    „A sarkalatos pont az időjárás-előrejelzés értelmezése volt. A radarunk azt mutatta, hogy már sokkal korábban rosszra fordul az idő, de ez nem történt meg. Ezután pedig már nem is hittük el, amit mutatott.”

    „Ki kell vizsgálnunk a kommunikációs láncot, mert bizonyos, hogy valahol hiba történt. A hozzáállásunk viszont az, hogy nem mutogatunk a felelősökre. Ugyanaz a csapat vagyunk, amely tavaly kezdőként megnyerte Le Mans-t. Akkor mindent jól csináltunk és hősökké váltunk, most viszont nagyot buktunk.”

    Az LMGT3-as kategóriában a Team WRT nyerte az imolai versenyt Augusto Farfusszal, Sean Gelaellel és Darren Leunggal.

  • Losonczy Levente a 3. helyen zárt a TCR Italy-sorozat 25 éven aluli versenyzők értékelésében

    Losonczy Levente a 3. helyen zárt a TCR Italy-sorozat 25 éven aluli versenyzők értékelésében

    Az év elején megszerzett olasz bajnoki 3. helyet hozó Imolában zárult a TCR Italy szezonja a Hungarian Motorsport Academy támogatottja, Losonczy Levente számára. Az Aggressive Team Italia színeiben versenyző pilótának ezúttal nehezebb dolga volt, de bebiztosította az összetett 3. helyét a 25 éven aluli versenyzők értékelésében.

    Emlékezetes pillanatokat hozott az imolai Autodromo Internazionale Enzo e Dino Ferrari az Aggressive Team Italia versenyzője, Losonczy Levente számára, hiszen a szezon elején olasz bajnoki 3. helyezést ért el a TCR Italy mezőnyében. Itt rendezték a bajnokság utolsó fordulóját is, ahol már az edzéseken látszott, hogy Leventére még nehezebb hétvége vár.

    „Az első nap nem úgy indult Imolában, ahogy terveztük. Az első szabadedzésemet elkaszálta egy egész pályás sárga zászló, majd egy piros zászló, így összesen egy köröm lett. A második edzés már valamivel jobb volt, itt sikerült néhány kört teljesíteni és adatokat gyűjteni” – nyilatkozta pénteken a győri versenyző.

    Losonczy Levente, TCR Italy, Agressive Team Italia
    Losonczy Levente – Fotó: MGR Images

    A bosszantó forgalmi helyzet az időmérőt is jellemezte. Az első felvonásban piros zászló vetett véget Levente körének, majd a két új első gumival megkezdett próbálkozását ismét sárga zászlók szakították meg. A következő körében újabb piros zászló jött, és az utolsó próbálkozására nem maradt új gumiszettje, ráadásul a célhoz közel ezt a körét is törölték egy újabb piros zászló miatt.

    Az időmérő eredménye előrevetítette, hogy mindkét futam a felzárkózásról fog szólni Imolában. Az elsőben erre esély sem volt, miután Levente vétlenül belekeveredett az év legnagyobb rajtbalesetébe, és 60 méter után kénytelen volt feladni a versenyt.

    Losonczy Levente, TCR Italy, Agressive Team Italia
    Fotó: MGR Images

    Az első sorból induló Ruben Volt nem tudott elrajtolni és a mögötte érkező, népes mezőny több tagja is eltalálta az autóját. Láncreakció alakult ki, az elkerülő manőverre törekvő ellenfelek egymással is összeütköztek, így érkezett takarásból Levente is. Az ütközéshullám miatt azonnal leállították a versenyt, ami a pálya helyreállítása után újraindult, de az Aggressive Team Italia versenyzője a szombati futamon nem tudott részt venni.

    Összetett 3. hely az U25-ben

    Vasárnapra a csapat újjáépítette a Hyundai-t, a motorháztetőre Levente és a csapat tagjai is egyéni üzeneteket írtak a szezonzáró hétvége előtt, megköszönve az idei szezon során a közös erőfeszítéseket. A verseny egy idényzáróhoz méltó izgalmakat hozott Levente számára, a szerencse azonban ezúttal sem állt a 20 éves versenyző mellé.

    Losonczy Levente, TCR Italy, Agressive Team Italia
    Fotó: MGR Images

    A 15. helyről rajtolva csapattársával, Eric Brigliadorival körről körre egyre előrébb léptek: a rajt után Levente rögtön feljött a 13. helyre, majd kihasználták az ellenfelek hibáit és egy biztonsági autós fázis után már a 9. hely környékén haladtak. Néhány perccel a leintés előtt azonban Levente autóját eltalálta az egyik Audi, a koccanás következtében a bal első kerékjáratnál levált a szélesítés és a küszöb is, ezért kénytelen volt kiállni a boxba egy gyorsjavításra, amelynek köszönhetően visszacsúszott a 21. helyre.

    „Kalandos versennyel zártuk a TCR Italy szezonját, de a pozitívumokra kell összpontosítani: remek volt az autó, az első 5 helyezett tempójával fel tudta venni a versenyt és megtartottam az összesített 3. helyet a 25 éven aluli versenyzők kategóriájában!” – összegzett a Hungarian Motorsport Academy tagja.

    „A rajtom ismét nagyon jó volt, egyből sikerült 2-3 helyet hozni, és az első körökben kimaradtam a nagyobb gondokból. A csapattársammal tudtunk előrébb lépkedni, aztán volt egy Safety Car, de ott is jól el tudtunk lépni. A 8-9. helyen mentünk, az Audikkal viszont nem lehet tartani a lépést az egyenesekben, mindig beértek, és az egyik próbált megelőzni. Úgy gondoltam, hogy bőven elég helyem van elfordulni, de kissé összeértünk, amitől a kerékjáratnál levált a szélesítés és a küszöb is. Az utolsó előtti körben le is szakadt, ezért kiintettek a bokszba, így sajnos az egész verseny elúszott. A balesetig nagyon pozitívan alakult a futam: jól sikerült a rajt, a helyezkedés, a szituációk kezelése és a hétvégén most volt a legjobb az autóm is. Nagyon élveztem vezetni. A fiúk remekül összerakták és szuper beállítást is kaptam, amit nagyon köszönök nekik!”

    „Az imolai versenyhétvégével lezárult a 2023-as szezon, amely során a TCR Europe és a TCR Italy versenysorozatban indultam az Aggressive Team Italia színeiben. Köszönöm szépen az egész csapat munkáját, külön kiemelve Mauro Guastamacchia csapatfőnököt, valamint Pepe Oriolát, Gianni Morbidellit és Hatvani Bálintot az értékes tanácsokért és a coachingért! Hálás vagyok édesapámnak, a partnereinknek és a Hungarian Motorsport Academy-nek a támogatásért, valamint a Fit4Race-nek és a MOTAM-nak a felkészítésért és a közreműködésért.”

    Losonczy Levente, TCR Italy Imola (szezonzáró) eredmények

    Első szabadedzés: 21.
    Második szabadedzés: 18.
    Időmérő edzés: 17.
    Első futam: kiesett
    Második futam: 21.
    Pontverseny: 13.
    25 éven aluli versenyzők értékelése: 3.

  • Magyar versenyző is belekeveredett az év rajtbalesetébe az olasz TCR-sorozatban

    Magyar versenyző is belekeveredett az év rajtbalesetébe az olasz TCR-sorozatban

    Valóra vált az autóversenyzők rémálma a TCR Italy szezonzáró hétvégéjén, Imolában. Az Aggressive Team Italia színeiben induló Losonczy Levente is érintett a balesetben.

    Látványos balesettel kezdődött a TCR Italy szezonzáró hétvégéje az olaszországi Imolában. Az első sorból induló Ruben Volt nem tudott elrajtolni és a mögötte érkező, népes mezőny több tagja is eltalálta az autóját. Az ütközések következtében sérülés szerencsére nem történt, de sajnos Losonczy Levente is belekeveredett a balesetbe.

    Az Aggressive Team Italia versenyzője az idénynyitó imolai hétvégén 3. helyet szerzett, ezúttal viszont az időmérőn nem jött ki neki a lépés, többször is kénytelen volt megszakítani a mért körét, így végül csak a 17. rajthelyet szerezte meg.

    „A zászlók felkavarták az időmérőt is. Az első felvonásban egy piros zászló vetett véget a gyors körömnek, majd ezután kaptam két új első gumit és vele együtt egy egész pályás sárga zászlót, aminek köszönhetően ismét nem tudtam elkezdeni a gyors körömet” – nyilatkozta a Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

    „Miután sikerült megkezdeni, ismét piros zászlót kaptunk és mivel már nem volt új szettem, ezért az eddigi egy-két körös szettel kellett megnyomnom a végét. Ez sikerült is egy ideig, majd a célvonal előtt 200 méterrel ismét kaptam egy egész pályás sárga zászlót és törölték a köröm. Így összességében az időmérő 17. helyet hozott.”

    A kilencedik sorból rajtolva a sűrű mezőnyben nem sok esélye volt, hogy kimaradjon a láncreakcióból, amit az előtte összeütköző ellenfelek és a hirtelenül irányt váltó versenyzők okoztak. Végül nem Volt autóját találta el, hanem egy másik ellenfele autójának ment neki. Az ütközéshullám miatt azonnal leállították a versenyt, ami a pálya helyreállítása után újraindult, de Losonczy Levente a szombati futamon nem tudott részt venni. A futamot a pontverseny 5. helyezettje, Marco Butti zárta az élen.