Címke: Imola

  • Imola zárt kapus Forma-1-es versenyt szeretne rendezni!

    Imola zárt kapus Forma-1-es versenyt szeretne rendezni!

    Az imolai versenypálya elnöke, Uberto Selvatico Estense elmondta, hogy mindenféleképpen szeretnének otthont adni egy Forma-1-es versenynek, ha jelentősen javulna a járványhelyzet Olaszországban.

    A pálya már korábban is jelezte a szándékát a Forma-1 vezetői felé, először a Kínai Nagydíj elhalasztásakor.

    A versenypálya vezetőinek sikerült megállapodniuk az olasz Automobil Szövetség elnökével, Angelo Sticchi Damianival az ötletükről, azonban a koronavírus járvány felerősödése ellehetetlenítette a gondolatot, ugyanis Olaszország – ahol már több, mint 24.000 ember életét követelte a COVID-19 – az legfertőzöttebb országok közé tartozik.

    Azonban mivel a Forma-1 vezetői leginkább a nézők nélküli versenyeket részesítenék előnyben a 2020-as szezonban, Estense ismét csatlakozna a versenyrendező helyszínek hosszú sorába.

    „A jelenlegi helyzet lehetőséget ad számunkra, hogy potenciális jelöltek legyünk egy Forma-1-es verseny megrendezésére,” – idézi az olaszt a Motorsport.com. „Nyilvánvalóan ez a kormányon fog múlni, hogy megadják-e ab zöld utat a versenynek.

    „Sokkal egyszerűbb lenne a szurkolók nélkül, ugyanis nem kellene ügyelnünk a nézőterekre, a VIP vendégeket ellátó létesítményekre és így tovább.”

    Az imolai versenypálya elnökének azonban még egyes óvintézkedések miatt még nem sikerült tárgyalniuk a Forma-1 vezetőivel.

    Estense azt is felvetette, hogy a San Marinoi Nagydíj akár közvetlen az Olasz Nagydíj előtt vagy után is lehetne a versenynaptárban. Jelen pillanatban az előbbire van nagyobb esély, ugyanis a Belga Nagydíjat a helyi kormány hivatalosan is elhalasztotta az országban fokozódó járványhelyzet miatt.

    „Talán egyszerűbb lenne, ha Monzával egymást követnénk a versenynaptárban, ezzel időt és pénz spórolva a csapatoknak” – mondta Estense.

    „Tavaly még októberben és november első felében is csodás volt az időjárás, szóval emiatt igazán nem szükséges aggódnunk.

    „Szerintem az emberek szívesen visszajönnének Imolába, hogy újra Forma-1-es versenyt láthassanak. Ez egy álom lenne a számunkra, amit fantasztikus érzés lenne megéni.”

  • Összeszedtük, melyik európai pályák rendezhetnének Forma-1-et!

    Összeszedtük, melyik európai pályák rendezhetnének Forma-1-et!

    A Forma-1 a jövő héten hozathatja nyilvánosságra az új menetrendjét. Lássuk melyik helyszínek segíthetik ki a bajba jutott bajnokságot.

    Mivel az eredeti 2020-as versenynaptár mélyütés szenvedett, az F1 kénytelen alternatív megoldások után nézni. Eddig a dupla futamok és a fordított menetirány merült fel megoldásként. Előbbit a Red Bull Ring és Silverstone is támogatja, míg utóbbinál a pályák különböző adottságai miatt eltérő a fogadtatás, Barcelona már jelezte is, ők nem alkalmasak ilyesmire.

    Egy biztos, amennyiben újraindul a szezon, az F1-nek futamokra lesz szüksége. Mivel még nem tudni, hova utazhatnak el a csapatok, körbenéztünk, mely európai pályák rendelkeznek az FIA – Forma-1-es futam rendezésére feljogosító – Grade 1 besorolásával.

    Esély a Német Nagydíj visszatérésére

    Idén a magas jogdíjak, és a szurkolók hiánya miatt került ki a naptárból a gazdag történelmi múltra visszatekintő verseny. Ha azonban az FOM hajlandó enyhíteni a versenyrendezés feltételein, esetleg a zártkapus megoldás mellett dönt, akkor Hockenheim, esetleg feltételeknek még mindig megfelelő Nürburgring jó alternatíva lehet.

    Mozgolódás Portugáliában

    Az FIA nemrég végzett vizsgálata alapján mind Portimao, mind Estoril rendelkezik a szükséges minősítéssel. Estoril a Portugál Nagydíj legutóbbi helyszíne, míg Portimaóban később teszteken bőgtek fel F1-es masinák. Bár az időzítés igen, de a megközelíthetőség nem a legjobb, ugyanis vagy Spanyolországon keresztül, vagy tengeren át vezet az út Portugáliába.

    Monza trónfosztása helyett mégis jöhet San Marino?

    Két pálya, eltérő F1-es múlttal. Imola és Mugello is jelezte már, hogy szívesen vendégül látnák az F1-es mezőnyt. Előbbi legendás és szomorú történéseknek volt színtere, míg utóbbi a Ferrari tulajdonában van. A San Marinói Nagydíj 2007-ben az FIA „egy ország, egy verseny” szabálya miatt került ki a vérkeringésből, azóta viszont komoly ráncfelvarráson esett át. Mugello eddig ugyan nem rendezett Nagydíjat (tesztet igen), de a MotoGP-t már többször vendégül látta.

    Barcelona alatt így is rezeg a léc, itt váltás következhet

    Idén éppen, de megmenekül a Spanyol Nagydíj, a szervezők pedig nem tervezik elherdálni a lehetőséget. A barcelonai pályát sok kritika érte az elmúlt években, így talán Jerez léphet közbe, az andalúzok ugyanis már tárgyalásokat folytatnak a Forma-1 vezetőségével. Az országban ezenkívül még egy pálya, a WTCR-ben debütáló Motorland Alcaniz (Aragón) rendelkezik a legmagasabb minősítéssel.

    Magny-Cours reménye még mindig él

    Amikor visszatért a Francia Nagydíj, sokan kritizálták a döntéshozókat, miért egy unalmas pályára vitték az F1-gyet. Kimi Räikkönen egyenesen a Nevers közelében lévő pályát emlegette, mint izgalmas helyszín. Most, hogy Európában érdemes majd helyszíneket pótolni, Villeneuve Imola mellett Magny-Cours nevét is megemlítette.

    Amennyiben elindul a szezon, a csapatoknak az időhiányt is figyelembe kell majd venniük, pár hónap alatt kell sok futamra sort keríteni. Ha kevesebb a helyszínek közötti távolság, talán könnyebben meg lehet ezt oldani. Az FIA szabályai szerint azonban csak az a sorozat számít világbajnokságnak, amit legalább 8 verseny alkot, legalább 3 kontinensen.

  • Mark Blundell: Ayrton Senna hihetetlenül egoista volt

    Mark Blundell: Ayrton Senna hihetetlenül egoista volt

    Mark Bundell egyik élménye Ayrton Sennával kapcsolatban az, amikor 1992-ben „elhappolta” előle a reptéri taxiját, de azt is elmondta, hogy a brazil nagyon is tanulmányozta az akkori sajtót: magáról.

    Sennáról sokat írtak az elmúlt években. A nagy szívéről a szegény emberek iránt Brazíliában, sőt egyesek szerint ma ő lehetne hazájában az államelnök. A háromszoros világbajnoknak, aki 1994-ben Imolában végzetes balesetet szenvedett a versenypályán azonban volt egy teljesen másik arca. A brazil zseni elképesztő volt, így emlékszik rá az egykori McLaren versenyző Mark Blundell is a „Beyond the Grid” podcastban, de némileg árnyalta is a képet:

    „Ugyanakkor hihetetlenül egoista is volt. Mindig elérte, hogy megkapja azt, ami ahhoz kellett, hogy sikeres legyen.”

    Blundell 1992-ben tesztpilóta volt a McLarennél annak sztárpilótái, Senna és Gerhard Berger mellett. Ez még az az időszak volt, amikor a Williams előállt a vezetőket segítő elektronikai megoldásaival, hogy ezzel érjenek fel a csúcsra. Főleg az aktív felfüggesztés volt döntő ezen harcban, és a brit pilóta dolga volt ennek a mclarenes verzióján dolgozni:

    „Emlékszem egy tesztre Imolában. Abban az autóban ültem, amelyikben már volt aktív felfüggesztés. Az én köridőm picivel jobb volt, mint Senna ideje a passzív autóval. Senna ezt nem akarta elhinni, hogy egy tesztpilóta gyorsabb lehet, mint ő, nem fért bele a világképébe. Beleásta magát az adatokba, és kielemezte, hogy mi a helyzet. Mennem kellett volna a repülőtérre, és az volt a terv, hogy a csapat fizioterapeutája, Josef Leberer kivisz.

    Ott ültünk tehát a teszt utáni értekezleten, és mondtam: „Oké srácok, mennem kell Bolognába, a reptérre. Josef, el tudsz vinni? Erre Senna csak felemelte a fejét, és annyit bökött oda: „Nem. Itt marad.” Minden lehetséges szóra jöhető ember itt ült a versenyzői eligazításon, még Dave Ryan is. Senki nem szólt egy szót sem. Dörmögtem tovább, hogy miképp jutok ki a repülőtérre?! Joseffel ez le volt beszélve! Senna megint felnézett, és megismételte: „Nem. Itt marad.” Ez egy pszichológiai játék volt a részéről. Majd a tudomásomra hozta: „Húzzál vissza a boxodba! Ma a pályán azt tettél, amit, de te itt csak egy tesztpilóta vagy, a tartalékos, akinek gondoskodnia kell magáról. Biztos, hogy senkit sem viszel el az embereim közül.”

    Blundell így folytatta a történetét:

    „Így dolgozott, később ezt megértettem. Mindig sikerült neki a maximumot kihoznia az őt körbevevő emberekből. Megvolt ez a képessége, hogy beszélt valamiről, és nyomás alatt tudott tartani egy egész rendszert, anélkül, hogy az emberek észrevették volna, hogy valójában mekkora nyomás alá is helyezte őket.”

    A ma 54 éves volt F1-es pilóta arra is emlékszik még, hogy amikor Senna már a repülőgépen ült, az asszisztense Beatrice átadott neki egy mappát, amelyben a nyomtatott sajtó hírei voltak. A lényeges részek pedig ki voltak emelve kis nyilakkal. Blundell elcsodálkozott, Senna pedig ezt is elmagyarázta neki:

    „Ezek a rólam szóló negatív megjegyzések. Meg akarom érteni, hogy ki mond ilyeneket.”

    Ekkor értette meg a McLaren tesztpilóta, hogy Senna a versenyen kívül is képes odafigyelni mindenre, amire ő képtelen lenne. Nyers tempó tekintetében szerinte Mika Häkkinen volt az egyik leggyorsabb valaha volt csapattársa. Mindent figyelembe véve azonban Senna páratlan volt:

    „Nem értettem meg, hogy mennyire kell egoistának lennem ahhoz, hogy megkapjam azt, amire szükségem van, hogy tovább fejlődhessek. Nem voltam egyszerűen ennyire kemény.”

  • Berger: Ha nincs Imola, akkor most Senna lenne a rekordbajnok

    Berger: Ha nincs Imola, akkor most Senna lenne a rekordbajnok

    Ayrton Senna egykori csapattársa Gerhard Berger úgy véli, hogy ha nincs a tragikus imolai hétvége, akkor a brazil és a Williams dominálta volna az azt követő éveket.

    A Forma-1 egyik, ha nem a legkedveltebb versenyzője Ayrton Senna – aki ma lenne hatvan esztendős – neve mellett „csupán” három világbajnoki cím áll, amivel az örökranglistán a hatodik helyen áll.

    A brazil pilóta 1994-ben igazolt a korábbi évek sikercsapatához a Williamshez, ám csupán pár futam jutott neki a brit istálló színeiben. Figyelembe véve azt, hogy a csapat mennyire sikeres volt még a következő idényekben Gerhard Berger biztos benne, hogy ha nincs a tragikus baleset, akkor Senna nem csak 1994-ben, hanem a későbbiekben is világbajnok lett volna.

    Az osztrák pilóta a Kicker-nek nyilatkozott a legenda kapcsán.

    „A negyedik, monacói futam is szenvedés lett volna neki, mivel a Williams pocsék aerodinamikával rendelkezett és lehetetlen volt azt vezetni.” – kezdte Berger, aki ezzel arra utalt, hogy a brazil versenyző hiába szerezte meg az idény első három futamán a pole-t, célba egyszer sem tudott érni (a harmadik volt az ominózus imolai hétvége). Eközben Michael Schumacher mindhárom Nagydíjat behúzta.

    „Azonban vélhetőleg ezt mondta volna magának: Még egy futammal meg kell birkóznom valahogy, mert azután lesz Adrian Newey-nak megoldása erre. Ennek ellenére valószínűleg így is nyert volna Monte-Carloban, mert ő ott mindig elég jól ment ahhoz, hogy nyerjen. Aztán Barcelonától jött volna az új aerodiamika, amivel nagyon dominált volna.” – folytatta.

    „Szerintem innentől kezdődött volna a sikerkorszak, a Williams-Senna-Newey-féle sikerkorszak. Senna gyakorlatilag minden versenyt megnyert volna. Az autó azokban az években annyival jobb volt a többinél, pluszba ott lett volna Senna, mint pilóta. Ráadásul Newey is motiváltabb lett volna. Ez egy olyan éra lett volna, amire azelőtt nem volt példa. Ma azt mondanánk rá, hogy hét vagy nyolcszoros világbajnok, és ő lenne az az etalon, ami manapság Schumacher.” – tette hozzá.

    Berger pedig arra is kitért, hogy napjainkban mit csinálna az egykori társa.

    „Brazília elnöke lenne most. Akkoriban mindig figyelemmel kísérte a politikát, volt egy alapítványa, ami a gyermekeket segítette. Több tízezer ember volt ott a temetésén, egy egész ország állt mögötte. De a legfontosabb: neki is megvoltak azon képességei, ami a mai politikusoknak.” – vélekedett.

  • Ma lenne 60 éves a halhatatlan Esőisten: Ayrton Senna

    Ma lenne 60 éves a halhatatlan Esőisten: Ayrton Senna

    Már életében is rengeteg brazilnak olyan volt ő, mint egy vallás: Ayrton Senna. A háromszoros világbajnok ma lenne 60 éves. A 35 éves Lewis Hamilton így emlékezik meg róla:

    „Autóversenyzőként csak egyetlen példaképem volt, Ayrton Senna. Amikor 1994. május elsején meghalt, kilenc éves voltam. Angliában voltam egy gokart versenyen, és a boxok mögött sírtam. Akkor számomra megszűnt egy világ.”

    A brit pilóta már rég megdöntötte egykori kedvence összes rekordját, mégis így vélekedik:

    „Ayrton ellen versenyezni óriási lett volna. A vezetési stílusa, a harcossága és a személyisége az, ami nem csak számomra maradnak meg örökre.”

    Senna 1984-ben üstökösként robbant be a mezőnybe. Az egyértelműen pocsék Toleman-Harttal 13 pontot szerzett, de akkoriban még csak az első hat helyezett kapott pontot. Ennek eredményeként kilencedikként végzett a versenyzők világbajnokságában. 1985-ben a Lotusszal már Portugáliában a szakadó esőben mindenkit faképnél hagyott, és 62 másodpercnyi (!) előnnyel végzett az élen a ferraris Alboreto előtt. Megszületett az „Esőisten”.

    Senna hívőként szállt be a 161. számára végzetes nagydíjon az autójába, és egyszer így nyilatkozott még korábban a Blicknek:

    „A verseny alatt is imádkozom. Semmi sem olyan erős, mint Isten ereje.”

    A riválisok persze megmosolyogták, az egykori mclarenes ellenfele, Alain Prost ezt mondta róla:

    „Ayrton tényleg azt hitte, hogy halhatatlan.”

    Amikor eljött a fekete imolai hétvége 1994-ben, honfitársa, Rubens Barrichello túlélt pénteken a Jordanben egy horrorisztikus balesetet, enyhébb sérülésekkel. Szombaton azonban a Simtekben az osztrák Roland Ratzenberger szörnyethalt. Először Senna úgy döntött, hogy nem is akar vasárnap meccselni a bajnokságot vezető benettonos Michael Schumacherrel. Végül azonban győzött Ayrton győzni akarása döntött, hiszen a harmadik pole pozícióját szerezte meg abban az évben.

    Három órával a rajt előtt a paddockban egy végső baráti „csúcstalálkozón” volt Prosttal. Az egykori szupersztár ellenfelek kisírt szemmel hagyták el a Williams motorhomeját. Isteni sugallat lett volna közöttük ez az utolsó beszélgetés?

    Rajongók millióinak még most is és marad is Senna minden idők legnagyobb versenyzője, de ezt a kérdést soha nem is lehet majd helyesen megválaszolni. Mások úgy gondolják, hogy Juan Manuel Fangio az, hiszen négy márkával öt világbajnoki címet szerzett, mások szerint a skót volánművész az, Jim Clark, a Lotusszal. Megint másoknak a Professzor, Alain Prost az, az 51 győzelmével. De ugyanígy benne van ezen pakliban Michael Schumacher és Lewis Hamilton is, akik már beírták a nevüket az örökkévalóságba.

  • Koronavírus veszélyezteti a 2020-as versenynaptárat, több szempontból is

    Koronavírus veszélyezteti a 2020-as versenynaptárat, több szempontból is

    Sötét felhők gyülekeznek a 2020-as F1-gyes szezon fölött: a versenynaptárban csupán hét olyan ország van, – többek között Magyarország – ahol nem ütötte fel a fejét a koronavírus. A rekordhosszúságú idénytől a Kínai Nagydíj kiesésével el kell búcsúznunk, de itt még nincs vége a történetnek.

    Ugyan a verseny pótlására jelentkezett két olasz helyszín, Imola és Mugello is, de a betegség európai gócpontjában aligha rendeznek majd két versenyt is.

    Most azonban az idénynyitó Ausztrál Nagydíj kapcsán is felmerültek kétségek, nemcsak egészségügyi, de logisztikai szempontból is. Kínát már el kell kerülni, most viszont egy másik F1-gyes helyszín, Bahrein is kiesett az áthaladás szempontjából. A helyiek ugyanis már nem fogadják a két nagyobb légi közlekedési csomópont, Dubaj, illetve Szingapúr felől érkező gépeket.

    Nem csak ez lehet akadály azonban. Vietnám miniszterelnöke kijelentette, senki nem léphet be az országba, aki koronavírus által érintett helyről jött. Ez pedig a mezőny felét, az olaszokat mindenképp érinti. Amellett, hogy a Ferrari, és az AlphaTauri olasz csapatok, előbbi partnerei, az Haas és az Alfa Romeo is érintett az ügyben, a Pirelli szakembereit még nem is említve.

    Ez pedig igen nehézzé teheti a nagydíj megrendezését. A német RTL stábja már kijelentette, nem utaznak a helyszínre, inkább Kölnből közvetítik a történéseket.

    Folyamatosan követjük a fejleményeket. Semmit nem fogunk tenni, amivel kockáztatnánk dolgozóink egészségét.” – jegyezte meg Zak Brown a vírus kapcsán. “Szerintem az F1 is így van ezzel.

  • Mugello is pályázna a Kínai Nagydíj helyére

    Mugello is pályázna a Kínai Nagydíj helyére

    Imola után egy másik olasz pálya, Mugello is bejelentkezett a Kínai Nagydíj által hátrahagyott időpontra.

    Az olasz autóklub kijelentette, támogatja a két helyszín pályázatát. Imola már jelentkezett Sanghaj pótlására, most pedig a Ferrari által birtokolt pálya is hallatta a hangját ezügyben.

    „A nagydíjrendezés jó lehetőség lenne, hogy a nemzetközi porondra kerüljünk.” – mondta Federico Ignesti, a közeli Scarperia e San Piero község polgármestere.

    Az ACI, vagyis az olasz autóklub elnöke a következőket nyilatkozta:

    „Imola és Mugello is jogos törekvésekkel állt elő. Nehéznek tűnik áprilisig megszervezni egy nagydíjat egy olyan pályán, ami egy jó ideje nem voltak házigazdák [Imola 2006-ban tartotta meg utoljára a San Marinói Nagydíjat – a szerk.], de ha feltételek megfelelők, mindent megadunk, hogy létrejöhessen a futam.”

    Mugello ugyan versenyt nem rendezett, de legutóbb 2012-ben látta vendégül a száguldó cirkuszt egy teszt erejéig, még májusban. Ugyanabban évben rendezett utoljára két nagydíjat egy ország, ugyanis a barcelonai Spanyol Nagydíj mellett Valenciában tartották az Európa Nagydíjat.

  • Imola rámenne a Kínai Nagydíj által hagyott tátongó űrre!

    Imola rámenne a Kínai Nagydíj által hagyott tátongó űrre!

    Imola versenypályájának a vezetősége hivatalosan is megkereste az illetékeseket, mert szeretnék helyettesíteni idén a Kínai Nagydíjat a Forma-1 versenynaptárában. A koronavírus kitörése miatt azt már korábban bejelentették, hogy az áprilisban tartandó sporteseményt „elhalasztanák”. A sportág irányítói reménykednek benne, hogy egy későbbi időpontban mégis megtartható lenne, a szezon folyamán, amennyiben a helyzet javulna.

    A halasztás azt is jelenti, hogy keletkezne egy négy hetes szünet a vietnámi és a holland futam között. Imola ezt az űrt kívánja betölteni. A Racingnews365-nek nyilatkozott Roberto Marazzi, a pálya igazgatója:

    „Időközben beadtunk egy kérvényt a FIA-nak és a Forma-1 menedzsmentjének is, hogy helyettesítenénk a Kínai Nagydíjat. Választ erre még nem kaptunk.”

    A Liberty Media felkérte a csapatokat, hogy keressenek egy másik dátumot a Kínai Nagydíjnak, de csak azért mert valaki(k) ezt nagyon szeretnék, még egyáltalán nem biztos, hogy lesz is emiatt változás. Marazzi is elismerte, hogy nehéz dolguk lesz:

    „Arra számítok, hogy nehéz lesz mindezt elintézni.”

    Mindemellett még ha a FIA, a Forma-1 vezetősége és a 10 csapat is rábólint, a verseny szervezőinek is azonnali forrásokat kell találniuk a futam megrendezéséhez. A Forma-1 utoljára 2006-ban járt Imolában, ahol akkor San Marino Nagydíját rendezték meg.

  • Mugello „valós alternatíva” Monza helyére

    Mugello „valós alternatíva” Monza helyére

    Eugenio Giani, Toszkánia regionális tanácsának elnöke szerint Mugello átveheti Monza helyét az Olasz Nagydíj helyszíneként.

    A talján verseny évek óta bizonytalanságban tengődött, felmerült, hogy a felújított Imola veszi át a versenyt, ha Monzával nem sikerül megegyezni. Hosszas tárgyalások után azonban végül májusban bejelentették, hogy a Liberty Media öt évest hosszabbítást írt alá a jelenlegi helyszínnel.

    Így Monza 2024-ig biztosan marad a naptárban, a versenyszervezők ráadásul olcsóbb rendezési díjat is harcoltak ki. Ennek ellenére Giani azt állítja 2025-től jó eséllyel Mugello lehet a verseny helyszíne.

    „A pálya a Ferrari tulajdonában van. Sok fejlesztést kell még végrehajtani, hogy nagydíjat lehessen ott rendezni.” – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak.

    „De az is igaz, nem tudjuk Monza képes lesz-e tovább fejleszteni abban az öt évben, hogy lereagálja a majdani változásokat.”

    Azzal zárta, hogy Mugello egy „erős jelölt és valós alternatíva” Monzával szemben.

  • Briatore: Schumacher majdnem kiszállt Senna halála után!

    Briatore: Schumacher majdnem kiszállt Senna halála után!

    Michael Schumacher korábbi csapatfőnöke Flavio Briatore most elárulta, hogy a német közel állt ahhoz, hogy kiszálljon a Forma-1-ből, amikor 1994-ben meghalt riválisa, Ayrton Senna. Schumacher épp üldözte Sennát Imolában, amikor a Williams pilótájának bekövetkezett a végzetes balesete, miután leszaladt a pályáról.

    Schumacher megnyerte abban az évben a bajnoki címet, az elsőt a hétből. Az ő története azonban teljesen másképp is alakulhatott volna, ha a pokoli San Marino Nagydíj után abbahagyja, amely Roland Ratzenberger életét is követelte. Senna és Schumacher volt hivatott megvívni a bajnoki címért a gigantikus csatájukat, de soha nem tudjuk már meg azt, hogy mi lett volna a vége, ha valóban megküzdhetnek egymással. Briatore most a német Kölner Expressnek árult el egy titkot:

    „Megváltozott Ayrton Senna halála után. Komolyan elgondolkozott azon, hogy abbahagyja a versenyzést, de szerencsénkre, végül maradt.”

    Az biztos, hogy a Forma-1 történelme egészen másképp alakult volna a német nélkül.