Címke: Imola

  • Bahrein után egyből Európába tartana az F1 mezőny?

    Bahrein után egyből Európába tartana az F1 mezőny?

    Az Ausztrál Nagydíj elhalasztásáról szóló pletykák után most már arról megy a szóbeszéd, hogy a Liberty Media máris alternatív 2021-es versenynaptáron dolgozik. Ez azt is jelentené egyben, hogy a Bahreini Nagydíj után a versenyzők egyből Európában folytathatnák a harcukat.

    Decemberben még grandiózus, 23 futamos versenynaptárat mutatott be a Liberty Media, de máris kétséges az, hogy ez kivitelezhető lenne, pedig még el sem kezdődött a szezon. A Motorsport.com olasz részlege úgy tudja, hogy már a Kínai Nagydíj is veszélyben, amely közvetlenük Bahrein után jött volna. Ez a hír azt követően indult útjára, miután megérkeztek az első pletykák az Ausztrál Nagydíj esetleges halasztásáról.

    Ezen bizonytalanságok miatt a Liberty Media elkezdett kidolgozni egy „B” tervet is. Az első pár futamból ugyanis egyelőre csak Bahrein helye tűnik fixnek. A Liberty alternatív terve szerint a 2021-es F1-es szezon európai sorozata Portimaoban kezdődne április 11-én, majd ezt követően Imolába mennének, április 25-én. Ezek a pályák jó visszajelzéseket kaptak ugyanis, amikor 2020-ban bekerültek a körforgásba, a módosított versenynaptárban.

  • Máris veszélyben az Ausztrál Nagydíj megrendezése a koronavírus miatt!

    Máris veszélyben az Ausztrál Nagydíj megrendezése a koronavírus miatt!

    A RaceFans úgy tudja, hogy a 2021-es Forma-1 Ausztrál Nagydíj akár el is halasztódhat a COVID-19 miatt. A Melbournebe március 21-re tervezett futam megrendezése kérdőjelessé vált, az országban bevezetett friss intézkedések miatt, amelyeket a vírus terjedésének a csökkentése miatt hoztak.

    Az új szabályok miatt a csapatokra 14 nap karantén várna a verseny előtt, vagy külön burokban kell működniük. Jelenleg bármely lehetőség kivitelezése problémás lenne. Mivel Albert Park egy utcai pálya, ezért az átépítéseket két hónappal a verseny előtt kezdik, emiatt döntést kellene hozni erről két héten belül. A jegyértékesítést meg sem kezdték, mivel feltehetően későbbi időpontra tolják a futamot, mivel a márciusi időpont eléggé valószínűtlen. A Forma-1 szóvivője így nyilatkozott erről:

    „2020 megmutatta, hogy visszatérhetünk a versenyzéshez biztonságos körülmények közé, és olyat nyújtottunk, amiről márciusban sokan azt gondolták, hogy ez kivitelezhetetlen lesz. Elkészült a 2021-es versenynaptárunk, és a Forma-1 márciusban visszatér.”

    Az idei naptár 23 F1-es versenyt tartalmaz, köztük például a visszatérő Holland Nagydíjat Zandvoortban, vagy az első versenyt Szaúd-Arábiában. Akár Imola is újra visszatérhet, miután tavaly volt itt verseny 14 évnyi szünet után.

  • Imola az esélyes az elmaradó Vietnámi Nagydíj helyére

    Imola az esélyes az elmaradó Vietnámi Nagydíj helyére

    Mivel a Vietnámi Nagydíj nem kerül megrendezésre 2021-ben sem, egy üres hely keletkezett a versenynaptárban, amit Imola tölthet be, a legnagyobb valószínűség szerint.

    A 2020-as év korántsem így alakult, mint ahogy előre eltervezték. A régi autók utolsó éve lett volna, visszatért volna a Holland Nagydíj, és bemutatkozott volna Vietnám a Forma-1-ben.

    Hanoi Street Circuit, Vietnám, racingline.hu
    A Vietnámi Nagydíj épülő pályája Hanoiban, Fotó: f1vietnamgp.com

    Ehelyett a járvány mindent egy évvel eltolt, a szabályokkal kezdve a tervezett új helyszínekig. Mikor azonban a Vietnámi Nagydíj megálmodóját letartóztatták, az esemény teljesen kikerült a tervek közül.

    Ez pedig egy üres időpontot hagyott az előzetes versenynaptárban, amit egy idén beugró pálya tölthet be. A RaceFans szerint Imola lehet a legnagyobb esélyes, de Istanbul és Portimao is versenyben van még az időpontért.

    Mindhárom helyszínen eseménydús versenyt láthattunk a pilóták tapasztalatlansága és a csapatok adathiánya miatt. Törökországban és Portugáliában az eső is rásegített, így talán Imola szolgáltathat hosszabb távon is izgalmas versenyeket.

    Imolában, a Ferrari bázisához közel sok szurkolót tudna megmozgatni egy újabb verseny, míg Portimao esetében a Portugál Nagydíj 24 éves szünete miatt nem biztos, hogy ugyanez lenne a helyzet. Az időpont ezenkívül épp a Ramadánra esik, így ez nem lenne jó időpont Törökország számára sem.

  • Rövidebbek lesznek a F1-es versenyhétvégék 2021-ben!

    Rövidebbek lesznek a F1-es versenyhétvégék 2021-ben!

    A versenyformátummal már Imolában is kísérletezett az F1, 2021-ben azonban állandó változások lesznek ezen a fronton.

    Az Emilia Romagna Nagydíj hétvégéjén csak egy szabadedzést rendeztek, szombat délelőtt, míg a komplett pénteki napon nem hajtottak autók a pályára. A nehéz logisztikai kihívás miatt döntöttek így, de ugyanakkor ez egy próba is volt a jövőre nézve.

    Kimi Räikkönen, F1, Liberty Media
    Imolában csak egy szabaedzés volt, a kevesebb gyakorlás miatt a pilóták még a versenyen is a pályahátarokat feszegették, Fotó: Joao Filipe / DPPI / Alfa Romeo Racing

    A Liberty Media eddig nem rejtette véka alá a tervét, hogy a 25 futamos szezon a célja, ehhez pedig az út a rövidebb versenyhétvégéken át vezethet. Így kevesebb súly hárul a csapattagokra, és kevésbé lesz intenzívebb a megterhelés.

    Az FIA 2021-re egy köztes megoldást az F1 számára. Az új sportszabályzatban közzé is tették a változtatásokat.

    Az első két szabadedzés marad pénteken, de ezentúl 60 percesek lesznek, másfél óra helyett. A harmadik gyakorlás időtartama ezzel szemben nem változik.

    Ezzel egy órával csökken a pályán töltött idő, ez pedig első lépés ahhoz, hogy rövidebb hétvégéket tartsanak az F1-ben.

  • Hivatalos: Yuki Tsunoda 2021-ben debütál a Forma-1-ben!

    Hivatalos: Yuki Tsunoda 2021-ben debütál a Forma-1-ben!

    Sejteni lehetett már, hogy az idén a Formula 2-ben szerepelt japán, Yuki Tsunoda számára már érik egy Forma-1-es ülés. Többek között azért, mert a Honda és a japánok nagyon szeretnének hazai versenyzőt a mezőnybe, másrészt mert kiérdemelte: harmadik lett a bajnokságban.

    Yuki Tsunoda:

    „Mint a legtöbb versenyzőnek, nekem is a célom a Forma-1 volt, így nagyon örülök a hírnek. Köszönöm a Scuderia AlphaTaurinak, a Red Bullnak és dr. Markónak, hogy megadják nekem ezt a lehetőséget, és persze mindenkinek a Hondánál, amiért támogatták eddig is a karrieremet, és versenyezhettem Európában. Azon csapatoknak is köszönettel tartozom, akikkel ezen pontig versenyezhettem, főleg a Carlinnak, akiktől rengeteget tanulhattam idén. Tudom, hogy sok japán Forma-1 rajongónak vagyok a reménye jövőre, így a lehető legjobb formámat hozom, miattuk.”

    Franz Tost:

    „A Red Bull egy ideje követi már Yuki karrierjét, és biztos vagyok benne, hogy értékes lesz a csapatnak ő. Néztem idén a Formula 2-ben, és megmutatta, hogy a versenyeken kellően agresszív és jól érti a technikai dolgokat is. Az imolai teszten novemberben amikor a 2018-as autónkat hajthatta, a köridői nagyon folyamatosak voltak a versenyszimuláció alatt, fejlődést mutatott azon a napon, és hasznos visszajelzéseket adott a mérnökeinknek. Ezen kívül a Honda szakembereivel jól megértették egymást, az integrációja zökkenőmentes volt, ami mindenképp előny. A héten Abu Dhabiban megmutatta a teszteken, hogy gyorsan tanul, és készen áll a Forma-1-re.”

    Most pedig megerősítést nyert, hogy a 20 éves versenyző jövőre bemutatkozhat a Forma-1-ben, ugyanis ő lesz Pierre Gasly csapattársa az AlphaTaurinál.

  • Brawn: A pénz dönti majd el, kié lesz az üres hely a versenynaptárban

    Brawn: A pénz dönti majd el, kié lesz az üres hely a versenynaptárban

    Korábban már közölte a Forma-1 a tervezett 2021-es versenynaptárat. Abban azonban még szerepel egy olyan időpont is, ahol még nincs helyszín feltüntetve. Hogy ki rendezhet majd akkor – április 25-én – futamot, még képlékeny.

    Ross Brawan azonban most elmondta, hogy három jelölt van arra az időpontra, és a pénz fogja eldönteni, hogy mely helyszín kerülhet be a 23 futamos versenynaptárba.

    „Nyilvánvalóan sajnáljuk, hogy ismét nem tudunk majd menni Vietnámba, de erős jelöltet fogunk találni a helyére” – mondta az F1 sportigazgatója, Brawn.

    A hírek szerint Imola is komoly jelentkező. Brawn erre a hírre is reagált.

    „Jó versenyt láttunk idén Imolában, ahogy Portugáliában és Törökországban is, szóval minden nyitott még” – mondta Brawn a La Gazzetta dello Sportnak. „Meglátjuk, hova fejlődik ez a kérdés.”

    Azt is elismerte, hogy – nem meglepő módon – a koronavírus gazdaságilag nem volt jó hatással idén a sportra. Így aztán a helyszín kiválasztásakor anyagi tényezőket is figyelembe kell venniük.

    „Igen, nem kérdés, hogy szeretnénk visszatérni a normális kerékvágáshoz jövőre, szóval erős szempont a kereskedelmi szempont is” – mondta Brawn. „Pár ország jobb helyzetben lesz másoknál, mert jobb kereskedelmi ajánlatot tudnak adni, és ezt is számításba kell vennünk. Vissza kell térnünk a megszokott pénzügyi szinthez, amilyen gyorsan csak lehetséges.”

    „Szóval igen, a kereskedelmi szempontoknak nagyobb lesz a súlyuk, mint idén volt.”

  • Olaszország két versenyt rendezne 2021-ben

    Olaszország két versenyt rendezne 2021-ben

    Olaszország nem egy, hanem kettő versenyt akar tartani 2021-ben, állítja az olasz autóklub vezetője, Angelo Sticchi Damiani. Egyértelmű, hogy Imola a törölt Vietnámi Nagydíj április 25-ei időpontjára pályázik. A dátum mellett most hivatalosan az szerepel: „megerősítésre vár”. Damianit újraválasztotta elnöknek az ACI, és most így nyilatkozott:

    „Örömmel szerveznénk akár két Forma-1-es nagydíjat is 2021-ben. A megerősített monzai futam mellett megpróbáljuk Imolát is betetetni a versenynaptárba. Reménykedünk ebben, hogy menni fog, még akkor is, ha ez egy nagyon nehéz ügy.”

  • Biztosan nem kétnapos hétvége lesz a Holland Nagydíj

    Biztosan nem kétnapos hétvége lesz a Holland Nagydíj

    A Forma-1 vélhetően nem áll át a kétnapos hétvége formátumra, legalábbis erről számolt be a zandvoort-i F1-es pálya vezetője, Robert van Overdijk.

    Az eredeti tervek szerint idén tért volna vissza a Holland Nagydíj, de a koronavírus járvány ezt végül felülírta. Így azonban jövőre tolódik a klasszikus pálya visszatérése, a kiadott versenynaptár szerint 2021 szeptemberére egészen pontosan. Overdijk pedig erre az alkalomra teltházat vár, úgy fogalmazott, hogy mindhárom napra körülbelül 100 ezer néző látogathat ki.

    „Nem, nincs szó a kétnapos hétvégéről” – nyilatkozta a már Imolában kipróbált formátummal kapcsolatban. „Köztudott, hogy mindhárom napon teltházunk lesz. A Holland Nagydíj tehát háromnapos esemény lesz.”

    Van Overdijk ezután arról beszélt, hogy a nagydíjukat jövőre a spa-i és monzai forduló között rendezik egy tripla hétvége keretein belül: „Ez tökéletesen beleillik a FOM fenntarthatósági céljaiba, ami a kevesebb utazást hivatott elérni. Ebből a szempontból jó, hogy egymást követik ezek a versenyek.”

  • Tsunoda meglepődött az AlphaTauri F1-es autó erején

    Tsunoda meglepődött az AlphaTauri F1-es autó erején

    Yuki Tsunoda elismerte, hogy kell egy két nap neki, mire teljesen magához tér a Forma-1-es tesztje után, miután bemutatkozhatott az STR13 konstrukcióval. Szerdán Imolában az AlphaTaurival ismerkedhetett meg az autóval, és elmondása szerint nagyon igénybe vette őt fizikalilag, ami kicsit meglepte.

    A Carlin versenyzője a csapat 2018-as betontorpedójával körözhetett Olaszországban. Ezt annak köszönheti, hogy újoncként sikeresen mutatkozott be a Formula 2-ben, ahol jelenleg harmadik a bajnokságban. Így nyilatkozott az élményeiről:

    „Könnyebb volt vezetni, de fizikailag keményebb menet volt. Arra számítottam, hogy fizikailag kicsit kevesebb lesz a hatása, főleg a nyaknál. Azt gondoltam, hogy elég edzett lesz hozzá a nyakam, de keményebb volt a dolog. Egész életemben eddig, és a Formula 2-ben is nem éreztem nagyon meg a nyakamnál az erőket, mivel elég erős, de a Forma-1-es autó húzós volt. Különösen a fékezés volt nehéz, a zónában a fékhatás eredményeképp előre bicsaklott a fejem. Ezt persze próbáltam megakadályozni azzal, hogy óvatosabban fékezek, de az ereje nagyobb, mint azt gondoltam. Ez azt is jelenti egyben, hogy rengeteget kell edzenem a következő szezonig, vagy a következő alkalomig is, hogy egyáltalán Forma-1-es autót vezethessek, erre készülnöm kell.”

    Nem csak a fizikai hatásaitól esett le az álla, hanem az AlphaTauri tempójától és erejétől. Elárulta, hogy sokkoló volt a rendszernek is, amikor először rálépett a gázpedálra:

    „Az első etapban esett az eső, de még ilyen körülmények között is érezni lehetett, hogy elképesztően nagy a teljesítménye, amint ráléptél a gázpedálra. Nedves körülmények között is erősebbnek éreztem, mint a Formula 2-es autót szárazon. Ez lepett meg leginkább. A másik pedig a fékhatás szárazon óriási. Hihetetlen.”

    A tesztre a Honda és a Red Bull juniorjának azért is volt szüksége, hogy meglegyen az alap szuperlicenszéhez az előírt megtett 300 km, amely kell ahhoz, hogy részt vehessen egy Forma-1-es hétvégén, az első szabadedzésen. Nevezni fogják még a szezon vége előtt egy F1-es szabadedzésre, a fiatal pilóták tesztjén pedig már biztosan részt vehet majd Abu Dhabiban a szezonzáró után. Így vélekedik erről Tsunoda:

    „Amennyiben lehetőséget kapnék Bahreinben a szabadedzésen, az húzós lesz a szoros időterv miatt. Hamar hozzá kell szoknom mindkét autóhoz.”

  • Wolff nem szeretne újabb „parkolószerű pályákat”

    Wolff nem szeretne újabb „parkolószerű pályákat”

    Miután az idei szezon felnyitotta a pilóták és a világ szemét is a klasszikus pályák szépségeire, Toto Wolff szerint az F1-nek fel kell hagynia a modern szemlélettel.

    Az Emilia Romagna Nagydíjon az F1 egy újabb régebbi pályára, Imolába látogatott vissza. A pilóták Mugello és Portimao után újra kifejezték helyeslésüket a rendhagyó helyszínválasztás iránt.

    A nemrég kiszivárgott naptártervezet azonban úgy tűnik, nem veszi figyelembe ezt, sőt a Szaúd-Arábiai Nagydíj bejelentésével szinte biztos, ilyen irányban nem bővít majd az F1.

    Toto Wolff, aki sorozatban hetedik konstruktőri címét ünnepelhette csapatával Imolában, kifejezte álláspontját az ügyben.

    „Szeretek itt versenyezni, ezek azok a pályák, ahol a hiba tényleg büntet. Mindig is kifejeztem, nem tetszik a mostani irány, amikor egy nagy parkoló az egész pálya. Ez elvesz valamennyit a pilóták szerepéből.”

    Wolff nemrég még támogatóan szólt a Szaúdi Nagydíj kapcsán, nem vetné el az új pályákat sem. Szerinte egy egyszerű dolog megoldhatná a problémát.

    „Vissza kell hozni a kavicságyakat, akkor nem lehet csak úgy visszajönni a pályára, minden következmény nélkül. Szerintem ezt meg lehet csinálni a mostani pályákkal is, de a régieknek továbbra is lelkük lesz.”

    Az osztrák egy szokatlan példát hozott arra, neki mi számít jó pályának:

    „A modern pályáknak is lehet karaktere. Szerintem Bahrein is ilyen, egy ideje már versenyzünk ott. Talán csak módosítani kellene őket, ahogy javasoltam. De nem vagyok pályatervező, csak azt mondom, amit láttam.”