Címke: Imola

  • Imola áprilisban feltehetően még nézők nélkül rendez versenyt

    Imola áprilisban feltehetően még nézők nélkül rendez versenyt

    Folytatódik az F1-ben a „szellemversenyek” sora: Imola április 18-án a legjobb esetben is csak limitált számú nézőt fogadhat, állítja Stefano Bonaccini, az olasz Emilia Romagna tartomány elnöke. Imola már így is utólag került bele az idei versenynaptárba, mivel az oda tervezett Kínai Nagydíj időpontját törölni kellett. Bonaccini csütörtökön így nyilatkozott:

    „Mindannyian reméljük, hogy ezen időpontban mér lehetőség lesz arra, hogy közönség is legyen a nézőtéren, még ha limitált számban is.”

    Azt is elárulta, hogy a hivatalos neve a futamnak az lesz, hogy Made in Italy és Emilia-Romagna Nagydíj.

  • Perez: Sokszor hallani fogjuk még a mexikói himnuszt!

    Perez: Sokszor hallani fogjuk még a mexikói himnuszt!

    Sergio Perez először adott interjút, mint Red Bull Racing pilóta, és hálás azért, amiért eljött ez a lehetőség a karrierjében. Korántsem jelenti ez azt, hogy tökéletesnek érzi a helyzetét, de mindent ki akar hozni ebből az alkalomból. A Talking Bull podcastban azt kérdezték tőle, hogy hamarosan hallhatjuk-e a mexikói himnuszt szólni, mire így felelt:

    „Nos, nem csak egyszer. Biztos vagyok benne, hogy sokszor fogjuk még hallani a mexikói himnuszt. Ritkán adódó esélyünk van erre, és keményen dolgozom, hogy ezt elérjük. Igazán várom már, hogy elkezdjük, nagyon izgatott vagyok a szezonkezdet miatt. Előre akarom vinni a csapatot, és megnezehíteném a Mercedes dolgát. Remélhetőleg le tudjuk győzni őket. Nagyszerű lenne megjutalmazni a hondát egy világbajnoki címmel az utolsó szezonjukban.”

    Perez tehát kellően elhivatott, és a harcos mentalitásáról is beszélt akkor, amikor a kedvenc pályájára terelődött a szó:

    „Nagyon boldog voltam, hogy vezethettünk Imolában. Az egy történelmi helyszín, ami sok látványossággal bír. Örömmel látnám azonban azt, ha Long Beach is a versenynaptár részévé válhatna. Az egy utcai pálya, ahol megy az IndyCar is. Elég huplis és keskeny. Egy igazi utcai pálya, de én egy utcai harcos vagyok, így szeretem az ilyen pályákat.”

  • Domenicali: A Forma-1-nek rugalmas versenynaptárra van szüksége

    Domenicali: A Forma-1-nek rugalmas versenynaptárra van szüksége

    Stefano Domenicali szerint óvatos optimizmus az, hogy a Forma-1-es mezőny mind a 23 versenyen rajthoz fog állni a 2021-es szezonban.

    Mint már ismert, a Kínai Nagydíj helyét Imola veszi majd át, a szezonnyitóra pedig idén sem Melbourneben kerül majd sor, hanem Bahreinben, így téli teszteket is ott bonyolítják majd le.

    „Változatlan szerződésünk van a nagydíjak rendezőivel, és optimistán tekintünk a 23 nagydíjat tartalmazó versenynaptárra.” – mondta az F1 új vezetője az olasz Sky Sport 24-nek.

    „Ez a prioritás. Ami a versenyeket illeti, nem lesz több 14:10-es, vagy 15:10-es rajt, ugyanis visszatérünk a régi rendszerhez.” – mondta Domenicali.

    Hozzátette, azért még mindig van némi bizonytalanság a pandémia végett, ez azt is jelenti, hogy a Forma-1-nek rugalmasnak kell maradnia:

    „A legfontosabb az, hogy elinduljon a bajnokság, majd ezután ugyanezzel a bizonytalansággal a következő problémának, ami a bajnokság befejezése.”

    „Tavaly 17 versenyünk volt végül, amit senki sem gondolt, hogy össze tudunk hozni. Szóval óvatos optimizmus a 23 verseny az idei naptárban.”

    „Minden rendező szeretné, ha a versenyük úgy volna megtartva, ahogyan azt elterveztük, azonban számítanunk kell további változásokra, minimum a szezon első felében. Ez azt is jelentheti, hogy nézők nélkül kell versenyt rendeznünk, de legalábbis nagyon kevéssel.” – zárta Domenicali.

  • A brit lezárások miatt akár az AlphaTauri forgatási napja is elmaradhat

    A brit lezárások miatt akár az AlphaTauri forgatási napja is elmaradhat

    Az olasz Motorsport.com szerint az Egyesült Királyságban érvényben lévő lezárások az AlphaTauri működésére is kihatnak.

    Habár az olasz kis csapat főhadiszállása Faenzában található, az istálló aero részlege a Red Bullhoz közeli Bicesterben működik. A karantén helyzet azonban átírhatja a jól megtervezett forgatókönyvüket, ugyanis a két létesítménynek külön kell dolgoznia és megoldania a kialakult helyzetet.

    Az oxfordshire-i bázison több, mint 100-an munkálkodnak azon, hogy a szélcsatornában minden jól menjen. Azt ott készülő elemeket és a személyzet egy részét viszont a két ország között kellene utaztatni, ám a brit kormány által kijelölt szabályozások megnehezítik ezt a folyamatot. Az itáliai sajtóorgánum szerint az AlphaTauri azt tervezte, hogy egy forgatási nap erejéig Imolába viszi idei autóját február 24-én. A lezárások miatt, viszont nem biztos, hogy ezt meg tudják ejteni, ugyanis az Egyesült Királyságban lévő dolgozók nehézkesen tud ki – és visszajutni.

    Ha valaki ugyanis a szigetországba szeretne menni, akkor 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet kell felmutatnia. A kötelező karantént azonban így sem lehet kikerülni. Eredetileg 10 napig kell ‘elzárva’ lenni, kivéve akkor, ha az ötödik nap után megismétlik a tesztet és annak eredménye szintén negatív lesz. A kormány ezen felül az országból való kiutazást is helyteleníti.

    Ennek ellenére az AlphaTauri nem tett még le teljesen a tervéről, ugyanis abban reménykednek, hogy valamilyen úton-módon nyélbe üthetik a 100 km-es „tesztet”.

  • Trulli: Az egyik legikonikusabb olasz pálya tér vissza

    Trulli: Az egyik legikonikusabb olasz pálya tér vissza

    2020 után 2021-ben is megrendezik az Emilia Romagna Nagydíjat Imolában. Ez sok rajongót és pilótát hoz lázba, többek között Jarno Trullit is, aki korábban sok futamon vezetett itt.

    A korábbi Forma-1-es pilóta nem aratott mindig sikereket Imolában, de vannak szép emlékei így is.

    „Imola visszatérése azt jelenti, hogy az egyik legikonikusabb olasz helyszínt láthatjuk viszont” – kezdte nyilatkozatát az olasz. „Egy olyan pályáról beszélünk, melyről sajnos sok gyönyörű emlék mellett kevésbé szépek is vannak. Technikás és megerőltető.”

    „Habár nagyon élveztem, sosem hozott nekem szerencsét” – folytatta. Az első itteni nagydíjamon el sem tudtam rajtolni, mert a Minardi váltója a felvezető körön felmondta a szolgálatot. A pilóták azonban imádják ezt a pályát, pontosan azért, mert nagy kihívás.”

  • Minardi Imoláról: Maradnánk tovább is a Forma-1-ben

    Minardi Imoláról: Maradnánk tovább is a Forma-1-ben

    Imola keményen dolgozott azért, hogy a 2021-es versenynaptárba is bekerülhessenek, árulta el a pálya elnöke, Gian Carlo Minardi a Corriere Dello Sportnak. Idén újra visszatér a legendás pálya, miután tavaly Emilia Romagna Nagydíja néven már újra rendeztek futamot, és az olaszoknak ebben az évben is már két versenyük lesz. Minardi ugyan nem olyan rég került ezen új pozíciójába, de máris elintézte, hogy a Forma-1 április 18-án Imolába látogasson:

    „Megtiszteltetés, hogy máris ünnepelhetünk. Alig 100 nappal a verseny előtt Imola újra megkapja azt a figyelmet, amit megérdemel.”

    Imola jó ideig a versenynaptár része volt, de 2006-ban kikerült onnan, erről ez a véleménye:

    „A Forma-1 sokat változott azóta. Minden nap javítunk valamin, amit novemberben tanultunk, miután megkaptuk az esélyünket, hogy akár többször is jönnének ide a jövőben.”

    Ugyan tavaly év végén a királykategória tiszteletét tette Imolában egy verseny erejéig, még mindig komoly feladatok előtt állnak, amelyeket teljesíteni kell, állítja Minardi:

    Attól is függ, hogy engednek-e nézőket. Éberek leszünk, és készen állunk majd reagálni a helyzetre. Már tervezzük, hogy az elkövetkezendő hónapok miképp alakuljanak majd, és mindent megteszünk azért, hogy a jövőben többször visszatérjenek hozzánk.”

  • Monaco, Baku és Kanada helyettesei is készen állnak

    Monaco, Baku és Kanada helyettesei is készen állnak

    Több forrás is egybehangzóan állítja, hogy Monaco, Azerbajdzsán és Kanada Nagydíja is kimaradhat idén, amit a következő hónapban jelenthetnek be. Az Ausztrál Nagydíjat már eltolták egy későbbi időpontra, a Kínai Nagydíj pedig jelenleg úgy fest, hogy idén is elmarad.

    Világszerte megindultak a koronavírus miatti oltási programok, de a járvány nem csitul. A második és harmadik hullám nagyobb problémákat okoz mindenütt, köszönhetően részben az új mutációknak is, mint tavaly. Kevés F1-es verseny maradt meg a 2020-ra tervezett 22 futamos versenynaptárból, de a jogtulajdonos Liberty Media talált alternatív megoldást, így végül lett 17 verseny. Ennek eredményeképp a tévés jogdíjak 80%-a, ami kb. 800 millió euró, csak összegyűlt.

    A 2021-es versenynaptár 23 futammal indult, de máris vannak változások. A szezonnyitó Ausztráliában elmarad és a verseny novemberre került át, a kínai show pedig teljesen elmarad. Sanghaj helyére így Portimão kerül. Az FIA elnöke, Jean Todt szerint azonban a változásoknak ezzel még koránt sincs vége. A bennfentesek szerint Monaco, Azerbajdzsán és Kanada versenye is kieshet a versenynaptárból, ahogy megtörtént az tavaly is. A következő hónapban erről már többet lehet majd tudni.

    A monte-carlói és a bakui versenyeket utcán tartják, és emiatt hónapokkal az események előtt megkezdik velük a munkát. A nagy bizonytalanság miatt a szervezők nem mernek és nem is akarnak kockáztatni, így időben döntést kell hozniuk arról, hogy merre tovább. Miután súlyosak Franciarországban a járvány okozta esetszámok, az Automobile Club de Monaco (ACM) már el is törölte a történelmi Monte-Carlo Rally-t a héten. A rendezvény január végén lett volna. A WRC verseny előkészületei egyelőre folynak tovább, terv szerint a program jövő héten indul. Az ACM a szervezője a Forma-1-es futamnak is a hercegségben, amelyet 2020-ban március közepén jelentették be, hogy törölnek.

    Kanada hermetikusan lezárta a határait a külföldiek előtt, és nagyon szigorú intézkedéseket hoztak a koronavírus-járvány miatt. Ahogy Monacóban és Bakuban, a Circuit Gilles Villeneuve pályánál is a nézőtéri lelátók és a paddock építése korán el kell, hogy kezdődjön. Tavaly Montréal a futamát április elején töröltette.

    A Liberty Media azonban máris talált helyettest Ausztrália és Kína helyére, mégpedig Imolát és feltehetően Portimãot. Mindkét versenyhelyszín szerepelt tavaly az újragondolt versenynaptárban. Amennyiben Monaco, Azerbajdzsán és Kanada versenyei valóban törlésre kerülnek, máris adottak alternatívák. Törökország és az Istambul Park venné át Monaco szerepét májusban, az olasz mugellói pálya és a német Nürburgring pedig szerepet kaphatna június elején.

  • Imola állandó tagja lenne a versenynaptárnak

    Imola állandó tagja lenne a versenynaptárnak

    Miután Imola 2020-ban visszatért a Forma-1-be a járványhelyzet miatti naptárátszabásnak köszönhetően, idén is viszont láthatjuk az olasz pályát, hasonló okok miatt. Ez kedd reggel vált biztossá, egész pontosan az idény második versenyét rendezik itt.

    Az Olasz Automobil Szövetség elnöke, Angelo Sticchi Damiani így kommentálta a fejleményeket a Motorsport.com hasábjain: „Nagyszerű, hogy idén két verseny van Olaszországban, beleértve Imolát. A szövetség és jómagam mindent megtettünk, hogy ez valóra váljon. Olaszként csak büszke lehetek az eredményre, remek erőfeszítés volt.”

    Damiani hozzátette, reméli, az említett erőfeszítésekkel sikerül megnyernie a Forma-1-et, hogy az minden évben vendégeskedjen Imolában: „Remélem, hogy ez megismételhető lesz a jövőben, és folyamatosan lehet egy második verseny Olaszországban.”

    A verseny egyik legnagyobb támogatója az Emilia-Romagna régió elnöke, Stefano Bonaccini.

    „Az Emilia-Romagna Nagydíj egy kivételes lehetőség arra, hogy fejlesszük a régiónkat és felkeltsük az emberek érdeklődését. Ezzel olyan helyzetbe kerül a régiónk, hogy megnyithatja a kaput mindazon dolgok előtt, melyeket az országunk kínálni tud” – nyilatkozta.

  • A Formula 2 versenynaptára is változik

    A Formula 2 versenynaptára is változik

    A módosított Forma-1-es naptár miatt a Formula 2 idei menetrendje is változik, még ha új helyszín nem is kerül be az előzetes versenynaptárhoz képest.

    Már egy ideje a levegőben volt néhány módosítás a királykategória programjában, ezek kedd reggel lettek hivatalosak. Mivel az F2 nem megy Ausztráliába, nem vesztettek versenyt, hiszen a szezon általában Bahreinben kezdődik számukra. Imola érkezése sincs hatással a szezonjukra.

    Ami egyedül változik, az az utolsó két verseny időpontja. Tehát az F1-ben módosított dátumú nagydíjak közül csak ezeken a hétvégéken lesz F2 is. A Szaúd-Arábiában, illetve az Abu Dhabiban rendezendő forduló is egy héttel hátrébb csúszik, így december 12-én zárul a szezon.

    Tavalyhoz képest máshogy bonyolítják le a hétvégéket is, immár három versenyt rendeznek fordulóként, de erre a változtatásra már jó ideje fény derült.

    A módosított naptár tehát így fest:

  • Hivatalos: Imola is bekerült a 2021-es F1-es versenynaptárba!

    Hivatalos: Imola is bekerült a 2021-es F1-es versenynaptárba!

    Korábban már közölte a Forma-1 a 2021-es várható versenynaptárat, ebben azonban szerepel egy időpont, melynél még nem nevezték meg a versenyhelyszínt.

    Ennek a versenynek Imola adhat majd otthont, miután tavaly, „beugrósként” jól szerepelt a helyszín, de…

    Ugyanakkor az F1 máris teljesen módosítani kényszerül a 2021-es versenynaptárát. Továbbra is 23 versennyel számolnak 2021-ben, de egy héttel később kezdődne a szezon Bahreinben, március 28-án. Az Ausztrál Nagydíj egy későbbi időpontra költözne. A jelenlegi beutazási korlátozások miatt az idei Kínai Nagydíj sem az eredetileg tervezett időpontjában lenne megtartva, helyére érkezik gyakorlatilag Imola. A kínai promóterrel zajlanak az egyeztetések. Amennyiben az lehetséges lesz, ők is a szezon egy későbbi időpontjában térhetnek mad vissza.

    A továbbra is ismeretlen helyszínnel is rendelkező új tervezet is hamarosan bejelentésre kerül, de ők is új időpontot kaptak, ami május 2.

    2020-ban a Forma-1 volt az első igazán nemzetközi sportesemény amely a COVID-19 járvány kitörését követő pandémia után útjára indult. Annak ellenére, hogy a bevezetett biztonsági intézkedések jónak bizonyultak és ezen tapasztalatok átültethetőek 2021-re is, a koronavírus okozta helyzet miatt a szezon nem kezdődhet Melbourneben. A jó hír azonban az, hogy a jelenlegi elképzelések szerint az Ausztrál Nagydíj mégis kivitelezhető lesz november 18-21 között. Ezt egy szerződés formájában rögzítette az F1 vezetése és az ausztrál hatóságok. Ez is azt mutatja, hogy milyen fontos a futam a kontinensen a Forma-1-nek, és a melbournei partnereiknek.

    A tervek szerint a királykategória továbbra is azt várja, hogy a rajongók visszatérhessenek a nézőtérre, illetve 2021-ben újra kinyithasson a Paddock Club.

    Stefano Domenicali, a Forma-1 új vezéreként már így nyilatkozott:

    „Mozgalmasan indul ez a Forma-1-es év, és örömmel erősítjük meg azt, hogy változatlan számú versennyel tervezünk. A globális pandémia miatt még nem térhetett vissza az élet a normális kerékvágásba, de 2020 megmutatta, hogy biztonsággal tudunk versenyezni. Az első visszatérő nemzetközi sorozatként vannak tapasztalataink és terveink, hogy miképp teljesítsük az idei szezont. Remek hír, hogy újra meg tudtunk egyezni az áthelyezett Ausztrál Nagydíj szervezőivel, amely így novemberben lesz. Folytatjuk a munkát a kínai kollégákkal is, hogy megoldást találjunk a versenyüknek 2021-re, amennyiben változna megint valami. Izgatottak vagyunk, amiért Imola 2021-ben is visszatér. Ismerjük a rajongóinkat, ők is már nagyon várják, hogy az F1 felébredjen a téli álmából, és újra kezdődjön a szezon Bahreinben. Nyilvánvaló, hogy a vírus fenyegetésével továbbra is számolnunk kell. A tapasztalatok az elmúlt szezonból amelyeket megszereztünk a partnereinkkel és a promótereinkkel együtt alkalmas rá, hogy megfelelően és biztonságosan működjünk majd 2021-ben.”