Címke: Imola

  • Wolff: Nem veszekedtünk Hamiltonnal az időmérő után

    Wolff: Nem veszekedtünk Hamiltonnal az időmérő után

    Nem szóváltás, pusztán az ő és Lewis Hamilton frusztrációjának egyidejű megnyilvánulása volt látható az imolai időmérő után a Mercedes garázsában Toto Wolff szerint. A csapatfőnök állítja, világbajnoka is ugyanolyan elszánt, hogy javuljon a csapat helyzete.

    Lewis Hamilton és Toto Wolff igencsak frusztrált párbeszédet folytatott az Emilia Romagna Nagydíj pénteki időmérője után. Amikor a hétszeres világbajnoktól megkérdezték, hogy miről beszélgetett a főnökével, kitérő választ adott. Wolff azonban a szombati sprint után elárulta, valójában nem vitatkoztak.

    „Vicces, hogy miként tálalták ezt az egészet – mondta a csapatfőnök a Mercedes szombati sajtóbeszélgetésén. –  Lewis és én osztoztunk az amiatti frusztrációban, hogy nem tudtunk rögtön az első mért körben gyorsak lenni, és hogy ez mennyire idegesítő volt – utalt a W13-as gumimelegítési gondjaira. – Tulajdonképpen ugyanazon az állásponton voltunk, és pusztán dühösek voltunk. Nincs megosztottság, és egymás hibáztatása, vagy bármi ilyesmi. Tapasztalható nyomás, de arra azt mondom, hogy ez a szükséges mértékben van jelen ahhoz, hogy helyrehozzuk a dolgokat. A csapatban egyáltalán nem élvezi senki a jelenlegi helyzetet. Egyszerűen csak ki kell kászálódnunk ebből a gödörből. Ez a csapat már a múltban is képes volt erre.”

    Wolff nem tagadta, hogy Hamilton sem repes a boldogságtól az autó jelenlegi teljesítménye miatt, de hangsúlyozta, ő is azon van, hogy javuljon a helyzet.

    „Mindannyiunknak vannak jó és rossz pillanatai. Van bennünk optimizmus és pesszimizmus, de a mérnöki megbeszélésen az volt a legfontosabb, hogy feltettük a kérdést, milyen utakon kell azonnal elindulnunk. Nem látok különbséget az elszántságban és szenvedélyben az iránt, hogy rendbe hozzuk ezt, és visszakerüljünk a futamgyőzelmekért és világbajnoki címekért folyó harcba. 20 perccel ezelőtt pontosan erről folytattunk párbeszédet” – mondta a csapatfőnök.

    Hamilton a Sky Sportsnak nyilatkozva tulajdonképpen leírta az idei esélyeiket. Wolff ennyire nem fogalmazott sarkosan, de elismerte, jelenleg nem sorolhatják magukat a vb-címért harcoló csapatok közé. „A negyedik versenyhétvégén vagyunk, és ezek közül alighanem ma voltunk eddig a legmélyebben. Nyilvánvaló, hogy az élen zajló csata közelében sem vagyunk, ezért elég valószerűtlen lenne azt állítani, hogy ott van a helyünk a világbajnoki címért harcoló élcsapatok között.”

  • Hamilton helyretette a távozásáról beszélő Häkkinent

    Hamilton helyretette a távozásáról beszélő Häkkinent

    Lewis Hamilton reagált a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szavaira. Az 1993 és 2001 között a McLarennél versenyző finn nemrég kijelentette, hogy szerinte Hamilton már a csapatváltáson gondolkodik, és a rossz szereplés miatt bizonyára rengeteget duzzog és nyafog a csapatmegbeszéléseken.

    Miként arra számítani lehetett, Lewis Hamiltont az imolai versenyhétvége során szembesítették az őt 2023 után a mostani küszködés miatt már másik csapatban látó Mika Häkkinen szavaival. A hétszeres világbajnok a Mercedes sprint utáni sajtóbeszélgetésén reagált a finn expilóta szavaira, mindezt anélkül, hogy nevén nevezte volna őt.

    „Olvastam néhány megjegyzést bizonyos személyektől, akiket fiatalabb koromban tiszteltem, de a mostani megjegyzéseik butaságok és egy rakás ostobaság, aminek csak az a célja, hogy címlapra kerüljenek, és megőrizzék a relevanciájukat” – szúrt oda Häkkinennek.

    „13 éves korom óta a Mercedes tagja vagyok. Csodálatos időket töltöttünk együtt, közösen éltünk át hullámhegyeket és hullámvölgyeket. 100%-ig elkötelezett vagyok a csapat iránt, és sehol máshol nem akarok lenni” – cáfolta a kétszeres világbajnok felvetését.

    Hamilton a Sky Sportsnak a sprint után tulajdonképpen leírta az idei évet, nem sokkal később pedig szintén azt mondta, legrosszabb esetben csak jövőre lehetnek ismét versenyképesek. De hangsúlyozta, hogy ettől még nem fogja feladni.

    „Nem része a személyiségemnek, hogy meghátráljak, pusztán azért, mert nehézségekbe üköztünk. Világbajnokok vagyunk, és helyre tudjuk hozni ezt. Mindössze hosszabb időbe és egy fájdalmas szezonba fog telni. Mert végső soron úgy gondolom, ez egy fájdalmas év lesz, amelyet együtt kell végigcsinálnunk, azzal a hittel, hogy egy ponton helyrehozzuk a dolgokat. Talán már az év során, a legrosszabb forgatókönyv szerint pedig legkésőbb a következő szezonra.”

  • A Ferrari orosz F1-es tartalékja, Shwartzman izraeli licenccel fog vezetni

    A Ferrari orosz F1-es tartalékja, Shwartzman izraeli licenccel fog vezetni

    A Ferrari közölte, hogy orosz tesztpilótájuk, Robert Shwartzman izraeli licenccel fog vezetni a Forma-1-es csapat idei bevetésein.

    Shwartzman 2017 óta tagja a Ferrari versenyzői akadémiájának, és a maranellói alakulatnak megmutatta a potenciálját azzal, hogy megnyerte a 2019-es FIA Formula-3-as bajnokságot, valamint második lett tavaly, a F2-es bajnokságban.

    Miután bejelentették, hogy a Ferrari hivatalos tartalékpilótája lesz 2022-re, idén már a szabadedzéseken is vezethet, a csapatoknak pedig két pénteki első szabadedzésen kell egy újoncot indítaniuk valamikor. Helyzetét azonban megnehezítették az ukrajnai orosz inváziót követő szankciók. Az FIA megköveteli az Oroszországgal szemben hozott intézkedések részeként az ország versenyzőinek semleges zászló alatti versenyzését, ha részt akarnak venni az általuk felügyelt versenyeken. Ez azt jelenti, hogy Shwartzman nem vezethetne egy Forma-1-es versenyhétvégén a korábbi orosz licencével. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto az Emilia Romagna Nagydíjon elmondta, hogy a fiatalembert izraelinek minősítenék:

    „Egyrészt, Robert Izraelben született. Izraeli útlevele van, és ami a licencet illeti, nem orosz az övé. Az orosz cégekkel is megegyezett, hogy megszakít minden megállapodást, amelyek ezen országokat érintik. Tehát jelenleg továbbra is ő a tesztpilótánk, és ez így is marad. Amennyiben a jövőben bármilyen lehetőségünk lesz arra, hogy vezethessen, feltehetően hagyjuk vezetni.”

    A Ferrari még nem döntött arról, hogy a szezon során mikor tartja meg majd az újonca edzéset. Shwartzman már rendelkezik némi hasznos F1-es tapasztalattal a háta mögött, hiszen már 2020-ban is tesztelt egy 2018-as autóval. További korábbi autós kilométereket tett meg a privát fioranói és imolai teszteken, valamint futott a szezon utáni Abu Dhabi F1-es teszteken is. 2020-ban egy SF1000-est vezetett a Yas Marina pályán, míg tavaly a Ferrari és a Haasnak is vezetett a szezon utáni fiatal versenyzői és gumiteszten.

  • Ezért nem vett részt Krack a csapatfőnökök vacsoráján

    Ezért nem vett részt Krack a csapatfőnökök vacsoráján

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemrégiben egy vacsorára invitálta meg a sportág csapatfőnökeit, amit egy imolai étteremben ejtettek meg. Az eseményről egy közös fotót is posztoltak a közösségi média oldalakra, azonban sokakban felvetődött a kérdés, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack miért nincs rajta a képen. A válaszra pedig nem is kellett annyira sokat várnunk.

    A luxemburgi szakember egy szombati interjújában árulta el, hogy ugyan ő is hivatalos volt a vacsorára, azonban egy kommunikációs probléma miatt végül mégsem jelent meg az eseményen. Krack azzal is viccelődött, hogy azért nem volta rajta a képen, mert ő volt a fotós, azonban ez nem igaz. A csapatfőnökök asztala mögött ugyanis egy óriási tükör volt, amin jól látszik, hogy a képet az étterem egyik alkalmazottja készítette.

    Egyébként ez a fajta közös étkezés nem újdonság a Forma-1-ben, 2016-ban például a versenyzők rendeztek egy hasonló eseményt, ahol az akkori F1-es mezőny tagjai ettek és beszélgettek egy jót egymással.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton most mondott le végleg a világbajnoki címről?

    Hamilton most mondott le végleg a világbajnoki címről?

    Nemhogy javítani nem tudott, de a csapat szempontjából nézve még rontott is az időmérős helyezésén a Mercedes, hiszen George Russell ugyan megtartotta a sprinten a 11. helyet, a 13. helyről rajtoló Lewis Hamilton csak 14. lett. A hétszeres világbajnok halkszavúan, kissé kedvtelenül nyilatkozott a Sky Sportsnak.

    „Most ez ez van, jelenleg ezzel kell boldogulnunk. Az idén nem találtunk bele a dolgokba, de mindenki a lehető legkeményebben dolgozik, hogy kijavítsuk a hibákat” – összegezte a helyzetüket, majd megerősítette, hogy a színfalak mögött nagyon keményen dolgoznak.

    A Sky Sports riportere felvetette Hamiltonnak, hogy még soha nem élt át ilyen nehéz időszakot a Mercedesszel, mire a 37 esztendős pilóta azt mondta: „Ezzel nem értek egyet. A csapatnak nagyon-nagyon sok rossz éve volt. A legtöbb ember, akivel együtt dolgozom, 20 éve ezzel a csapattal van.”

    Ezután a riporter rámutatott, hogy ez rendben van, de ő még nem volt részese azoknak az éveknek. „A 2013-as év nem volt nagyszerű – felelte erre Hamilton, majd válaszában elejtett egy olyan mondatot, ami alapján úgy tűnhet, lemondott a vb-címről. – Összetartunk, próbálunk mindenkit motiválni. Most ezzel a helyzettel kell megbirkóznunk, de mindenki leszegett fejjel a lehető legkeményebben dolgozik. Nyilvánvalóan nem vagyunk harcban a bajnoki címért, de küzdeni fogunk azért, hogy megértsük az autót, és fejlődjünk a szezon során. Ez a legtöbb, amiben jelenleg reménykedhetünk.”

    Russell kissé unatkozott

    Noha sikerült előznie, a rajtnál pozíciókat veszítő George Russell így is csak megőrizte 11. rajthelyét, majd elmondta, hogy nem volt valami eseménydús sprintje.

    „Nem tudom, hogy a mezőny többi részében milyen volt, de ahol mi voltunk, ott vonatozás zajlott. A táv nem elég hosszú ahhoz, hogy elkezdjenek kopni a gumik és kijöjjenek a különbsége az autók és a pilóták között. Sok dolgunk van.”

    A vasárnapi futamra kapcsolatban a 24 esztendős pilóta kiemelte, hogy „a stratégia kulcsfontosságú lesz”, és „valami mást kell majd csinálnunk, mint az ellenfeleink, hogy lehetőségünk legyen feljebb jönni, de így is nehéz lesz.”

    Russell beszélt arról is, hogy míg az első három nagydíjhétvégén túlteljesítettek, addig Imolában rosszabb helyzetben vannak, mint ahol lenniük kellene, mert tegnap meggyűlt a bajuk a gumik felmelegítésével. Végül hozzátette, hogy „holnapra nem sok mindent tehetünk”.

  • Marcus Armstrong nyerte az imolai sprintversenyt

    Marcus Armstrong nyerte az imolai sprintversenyt

    A HitechGP versenyzője, Marcus Armstrong sikerét hozta a Formula 2 első versenye az Autodromo Enzo e Dino Ferrarin. A legendás helyszínre 2006 után először tért vissza a sorozat mezőnye és a fiatal új-zélandi pilóta tökéletes irányítással szerezte meg az első helyet.

    A pole-ból rajtoló Logan Sargeant katasztrofális rajtot vett, amit Marcus Armstrong ki is tudott használni és a 3. helyről azonnal az élre is tört. Az új-zélandi mögött a szintén jól rajtoló Jehan Daruvala és Dennis Hauger érkezett Roy Nissanyval, aki szemfüles volt és már az első kanyarban fogott két pozíciót.

    David Beckmann és Olli Caldwell összeakadása miatt nem úszta meg a versenyt biztonsági autós fázis nélkül a mezőny. A német visszatérő azonnal kiesett a versenyből, de Caldwellnek csak az első szárnya sérült, és emiatt egy bokszkiállást követően folytatni is tudta a száguldást. A rajt nagy vesztese Jüri Vips volt még, aki egy technikai hiba miatt a 10. helyről visszaesett az utolsó 19. pozícióba.

    A zöld zászlót követően az élen nem történtek pozíciócerék, Armstrong megtartotta a vezető helyét a két Red Bull junior előtt. Hátrébb Ayumu Iwasa és Liam Lawson vívott parázs csatát a 8. helyért, amiből végül az új-zélandi került ki győztesen. Ralph Boschung hiába ment jól, a Campos megadta magát alatta a 10. körben. Az eset miatt VSC fázis lépett érvénybe, de a sportbírók gyors munkájának köszönhetően mindössze egy kör után már folytatódhatott a verseny.

    Az újraindítás után a második helyen haladó Daruvala egyből nyomást helyezett Armstrongra. Az indiai fiatal egy másodpercen belül volt ex-Ferrari junioros riválisához képest, ami miatt már a DRS-t is használhatta, de még így sem tudott dűlőre jutni.

    A középmezőnyben állóháború alakult ki a fiatalok között, Frederik Vesti azonban nagyon szerette volna megszerezni az első pontjait a „Forma-1 előszobájában”, és ennek érdekében megpróbálta megelőzni Jack Doohant. Az Alpine junior feltartotta a mezőnyt, de a dán pilóta a Piratellában előkészítette a manőverét és a következő kanyarban már övé is volt a pozíció.

    A futam záró szakaszához érve stabilizálódtak a különbségek az élen, Armstrong maga mögött tudta tartani Daruvalát és ezzel megszerezte idei első Formula 2-es sikerét. A harmadik helyen Hauger futott be, akinek a motorborítása ugyan meglazult az autója bal oldalán, de végül nem intették ki őt fekete-narancssárga zászlóval a stewardok.

    A negyedik pozícióban az idei legjobb eredményét elérő Nissanyt intették le, aki ezzel a megelőzte a bajnokság éllovasát, Felipe Drugovichot, aki Sargeanttől vette el az ötödik helyet két körrel a verseny vége előtt. További pontszerzők: Theo Pourchaire, Lawson, Iwasa és Vesti.

    A Formula 2 imolai hétvégéjének főfutamát holnap délelőtt rendezik majd meg 10:20-as kezdettel.

    A verseny végeredménye:

    1 7
     Marcus Armstrong
     HitechGP
    2 2
     Jehan Daruvala
     Prema Powerteam
    1.400 1.400
    3 1
     Dennis Hauger
     Prema Powerteam
    2.200 0.800
    4 16
     Roy Nissany
     DAMS
    2.800 0.600
    5 11
     Felipe Drugovich
     MP Motorsport
    7.000 4.200
    6 6
     Logan Sargeant
     Carlin
    9.800 2.800
    7 10
     Theo Pourchaire
     ART Grand Prix
    12.300 2.500
    8 5
     Liam Lawson
     Carlin
    12.800 0.500
    9 17 Ayumu Iwasa
     DAMS
    13.400 0.600
    10 9
     Frederik Vesti
     ART Grand Prix
    17.700 4.300
    11 3
     Jack Doohan
    Virtuosi Racing 20.100 2.400
    12 22
     Enzo Fittipaldi
     Charouz Racing System
    21.000 0.900
    13 20
     Richard Verschoor
     Trident
    21.400 0.400
    14 21
     Calan Williams
     Trident
    22.900 1.500
    15 8
     Jüri Vips
     HitechGP
    23.200 0.300
    16 4
     Marino Sato
    Virtuosi Racing 24.200 1.000
    17 14
     Olli Caldwell
     Campos Racing
    24.600 0.400
    18 24
     Jake Hughes
    Van Amersfoort Racing 25.800 1.200
    19 12
     Clement Novalak
     MP Motorsport
    26.200 0.400
    15
     Ralph Boschung
     Campos Racing
    23
     David Beckmann
     Charouz Racing System
    25 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing
  • Verstappen: Örülök az első helynek, de holnap minden más lehet

    Verstappen: Örülök az első helynek, de holnap minden más lehet

    A jobb gumikezelés és a nyugodtság volt a kulcsa Max Verstappen imolai sprinten aratott győzelmének. A négy helyet javító Sergio Pérez megcélozta a kettős győzelmet.

    Max Verstappen már a rajtnál elveszítette az első helyet az Emilia Romagna Nagydíj sprintjén, de miután szinte a teljes távon át üldözte Charles Leclerc-t, az utolsó előtti körben sikerül visszaelőznie a Ferrarit, és megszereznie a pole pozíciót a vasárnapi nagydíjra.

    A leintés után a világbajnoki címvédő elmondta, a kulcs az volt, hogy türelmesen kivárja a kínálkozó alkalmat.

    „A rajtom nagyon rossz volt. Nem tudom pontosan, hogy mi történt, és hogy miért sikerült ennyire rosszul, de túlságosan kipörögtek a kerekeim. Utána nyugodtnak kellett maradnunk. Kezdetben úgy tűnt, hogy Charles-nak egy kicsit jobb a tempója a miénknél, de utána szerintem elfogytak a gumijai, mi pedig csökkenteni tudtuk a különbséget, és sikerült előznöm a kettes kanyarban. Tudom, hogy holnap ismét kicsit más lehet a helyzet, de ma bejött, hogy a lágy gumin mentünk. Örülök, hogy tiszta sprintversenyem volt.”

    Verstappentől megkérdezték, számít-e arra, hogy vasárnap is kell majd néznie a visszapillantót, mire félig viccesen válaszolt. „Ha olyan rajtom lesz, mint ma, akkor igen, [kell majd hátrafelé tekintgetnem], de majd meglátjuk. Persze örülök a mai napnak, de holnap a többi gumikeverék is bekerül a képbe, és azzal kicsit más lehet a helyzet. Ma mindenesetre jó napunk volt.”

    Pérez négy helyet javított

    A Red Bull nemcsak Verstappen első, hanem Sergio Pérez harmadik helye miatt is elégedett lehet. A mexikói pilóta kihozta a lehető legtöbbet a mai napból.

    „Fontos volt minimalizálni a veszteséget a tegnapi időmérő után. A piros zászlókkal nagyon megszenvedtünk, és nem tudtunk jó kört összerakni, amikor számított. Ma sikerült felzárkóznunk, aminek köszönhetően nagyszerű helyzetbe kerültünk holnapra – nyilatkozta Pérez, majd egy kicsit előre is tekintett. – Ideális lenne egy kettős győzelem. Ez nagyszerű lenne nekünk, de talán nem annyira a Tifosinak. De meg fogjuk próbálni.”

  • Verstappen nem rajong a sprintért, Leclerc is változtatna rajta

    Verstappen nem rajong a sprintért, Leclerc is változtatna rajta

    Max Verstappennek továbbra sem jön be a tavaly bevezetett sprinthétvége, míg a Ferrari pilótái szerint nagy gond nincs vele, de lehetne rajta módosítani.

    Az idei első sprinthétvége során újra felmerültek a már a tavaly is taglalt problémák. Továbbra sem minden pilóta tetszését nyerte el a 2021-es Brit Nagydíjon debütáló formátum, különösen, ami a szombati napot illeti.

    „Nem rajongok a sprintért, de ez van. Egyesek szeretik, mások nem” – jelentette ki kertelés nélkül a pénteki időmérőt megnyerő Max Verstappen az FIA aznap délelőtti sajtótájékoztatóján.

    A második rajtkockát megszerző Charles Leclerc ezzel szemben nem bánja, hogy nincs annyi szabadedzés. „A pénteket eléggé szeretem, mert a normális péntekek meglehetősen unalmasak. Ott van az első, a második és a harmadik szabadedzés, ami rengeteg. Most viszont egyből belevágunk a közepébe, amit eléggé szeretek.”

    A Ferrari monacói pilótája ugyanakkor a szombati napon változtatna. „Ami a szombatot illeti, szerintem előállhatnánk valami jobbal. Talán lehetne egy külön álló verseny, ami nem befolyásolja a vasárnapi nagydíjat, hogy egy kicsit több akció legyen szombaton, és a pilóták több kockázatot vállaljanak.”

    Carlos Sainz osztja csapattársa véleményét. „A sprint ötletével kapcsolatban egyetértek Charles-lal. Beszélünk erről a FOM-mal és az FIA-val, hogy talán egy kicsit színesebbé tegyük a sprinthétvégéket.”

    Charles Leclerc, Ferrari, Imola
    Leclerc szereti, hogy már pénteken időmérőn vezethet Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A hátrányban levő csapatoknak sem jön jól a sprint

    Persze erre lehetne mondani, hogy egyéni szociális probléma, de azok a csapatok sem rajonganak a felborított menetrendért, amelyek lépéshátrányban vannak a riválisokkal szemben. Ennek oka, hogy hiába van két szabadedzés, már az első után, az időmérő kezdetével életbe lép a parc fermé, azaz mindenkinek 60 perce van beállítani az autóját és tesztelni az új fejlesztéseket.

    Ez érzékenyen érinti többek között a McLarent is. „Továbbra is sok dologra rá kell jönnünk az autóval kapcsolatban, ezért a lehető legtöbb időt akarjuk a pályán tölteni, hogy következetesen folytathassuk a tanulást.  A sprinthétvégén nem lehet annyi mindent kipróbálni, nem tudunk annyit tanulni az első szabadedzésen, mert nincs idő aerodinamikai méréseket végezni és a többi” – ecsetelte Lando Norris.

    „A sprinthétvége egyértelműen lassítja a fejlesztés ütemét vagy a megértés általi előrelépést. Persze továbbra is tanulunk a különböző körülményekből, úgyhogy így is fogunk tudni tanulni különböző dolgokat az edzésen, az időmérőn, és a versenyen, de talán nem annyit, amennyit egy normál hétvégén tanulnánk” – összegzett a McLaren pilótája.

  • Sainz csak nevetett a szerződéshosszabbítása körüli pletykákon

    Sainz csak nevetett a szerződéshosszabbítása körüli pletykákon

    Semmi nem volt igaz abból, hogy Carlos Sainz és a Ferrari nehezen jutott egyezségre a spanyol pilóta szerződéshosszabbításáról. Az érintett az imolai hétvége kezdetén tisztázta a helyzetet.

    Carlos Sainz az Emilia Romagna Nagydíj előtt cáfolta azokat a korábbi sajtóhíreket, amelyek szerint igencsak nehezen született meg az egyezség a szerződéshosszabbításról közte és a Ferrari között. Korábban úgy tűnt, hogy minden simán megy – most kiderült, hogy valóban ez volt a helyzet – a hosszabbítás bejelentése előtt nem sokkal napvilágot látott német sajtóértesülések azonban arról szóltak, hogy a spanyol pilóta és a Scuderia vezetése nem tud megegyezni az új szerződés hosszát illetően. Az állítólagos vitát az szülte, hogy a csapat csak egy plusz egy éves kontraktust akart, míg Sainz fix két évre szeretett volna elköteleződni.

    A világbajnoki pontverseny harmadik helyezettje Imolában öntött tiszta vizet a pohárba, és elmondta, szó sem volt semmilyen nézeteltérésről. „El tudják képzelni, mennyit nevettem otthon, amikor az újságírók elkezdtek ilyesmiket írni. Akkorra nagyjából mindent elrendeztünk, és csak vártunk Imoláig a bejelentéssel. Vicces időszak volt, mint általában a Forma-1-ben a pletykákkal.”

    Sainz ezután elárulta, hogy nagyon simán ment a megegyezés a csapattal. „Könnyen ment egy ilyen jó közös első év után. Mindkét fél számára meglehetősen egyszerű volt megállapodni a tél folyamán, majd ideális volt egy ilyen helyen megtenni a bejelentést, mint Imola. A Tifosi előtt, egy ilyen hétvégén. Ezt a jó kis tervet találtuk ki a bejelentésre.”

    Carlos Sainz, Ferrari, Imola
    Semmilyen gond nem volt a hosszabbítása körül Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Fontos a stabilitás

    Az elmúlt években Valtteri Bottas kapcsán került elő rendre, hogy mennyire rossz hatással lehet egy pilótára, ha mindig csak az adott szezon végéig szól a szerződése. Most, hogy Sainznak 2024 végéig biztosítva van a helye, ő is hangsúlyozta, hogy ez milyen sokat jelent.

    „Ez kulcsfontosságú. Nem titok, hogy az utóbbi időszakban nemcsak én, hanem más versenyzők is elmondták, hogy mennyire fontos mentálisan teljes mértékben a teljesítményre és a versenyzésre fókuszálni ahelyett, hogy azon gondolkoznánk, mit tartogat a jövő. Mióta erre a McLarennél rájöttem, eléggé sokat beszéltem az efféle stabilitás szükségességéről. Egész télen meglehetősen biztos voltam benne, hogy alá fogjuk írni a megállapodást, úgyhogy nem aggódtam emiatt az első három versenyen. Ugyanakkor az ilyesmi mindig ad egy kis extra löketet.”

    A Ferrarinak most egy ideig nem kell a pilótakérdéssel foglalkoznia, hiszen mindkét versenyzőjének 2024 végéig szól a szerződése.

    Leclerc örül, hogy Sainz marad

    „Még két évnyi padel, golf, sakk és egy kis versenyzés Mr. Sainz-al. Gyerünk!” – így köszöntötte kollégája hosszabbítását Charles Leclerc a közösségi médiában, majd a sajtónak elmondta, rájuk és a Ferrarira nézve is nagy pozitívum, hogy 2024 végéig állandó marad a Scuderia pilótapárosa.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari, Imola
    Leclerc és Sainz a mostanival együtt még legalább három szezonon át lesznek csapattársak Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Carlos nemcsak nagyon jó versenyző, hanem remek fickó is. Nagyon jó a kapcsolatunk, és remekül tudunk együtt dolgozni. Ami pedig a legfontosabb, hogy ugyanolyan visszajelzéseket adunk, ugyanarra van szükségünk az autótól. Hogy mindketten ugyanabba az irányba visszük előre a csapatot, az elképesztően fontos az istálló jövőjének szempontjából. Az elmúlt másfél évben is ez volt a helyzet, és ennek már látszanak a pozitív hozadékai. Ezért remek, hogy Carlos a következő két évben is a csapat tagja lesz.”

    „[Hogy legalább négy évig leszünk csapattársak], az több okból is nagyon fontos. Nagyon hosszú távra szóló szerződést írtam alá a Ferrarival, és ebből tudom, hogy nagyon magabiztossá tesz, ha több évig ugyanabban a csapatban versenyzel. Mentálisan jól érzed magad, és természetesen annak is megvannak a maga előnyei, ha hosszú távra gondolkodhatsz előre. Nagyon erős párost alkotunk, versenyről versenyre űzzük egymást, ami ránk és a csapatra nézve is remek” – zárta gondolatait Leclerc.

  • Russell az élre állította a Mercedest a sprint előtt

    Russell az élre állította a Mercedest a sprint előtt

    George Russell elsőségét hozta az Emilia Romagna Nagydíj második szabadedzése, amelynek a McLaren volt a nagy vesztese.

    A második szabadedzéssel folytatódott az Emilia Romagna Nagydíj Forma-1-es programja szombaton. Ám a megszokottakkal ellentétben a csapatoknak jóval kisebb jelentőséggel bírt ez a gyakorlás, hiszen sprinthétvégéről lévén a tegnapi időmérő edzés kezdetével életbe léptek a parc fermé-szabályok, így onnantól kezdve már csak minimális változtatások engedélyezettek.

    A pilótáknak viszont annál jobban jött a sprint előtti egy órás tréning, hiszen tegnap  szinte végig vizes pályán köröztek, az időjárás szombatra azonban lényegesen jobb lett. Közel 20 fokos levegő és 31 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a mezőnyt, így mindenki hozzászokhatott egy kicsit ahhoz, ami majd a délután 16 óra 30 perckor kezdődő egy órás futamon, illetve vélhetően a vasárnapi nagydíjon vár majd rá.

    Mivel az egykörös tempót már nem volt miért tanulmányozni, mindenki a sprintre és a futamra készült. Száraz pálya lévén a köridők már a kezdetekkor így is messze felülmúlták a pénteken látottakat; tíz perc után a két, egyaránt lágy gumin kezdő Red Bull vezetett Pérez-Verstappen sorrendben. A mexikói ideje 1:20.198 volt.

    Pérez megtartotta a vezetést az első 20 perc végére is, miközben 1:19.815-re javított, mögé pedig a közepes gumikon kezdő, majd lágyra váltó Lewis Hamilton zárkózott fel 2 tizedre. Őt Verstappen, Cunoda, Albon, Gasly, Russell, Sainz, Leclerc és Latifi követte az első tízben, többen közepes gumin elért legjobb körrel.

    Féltávhoz érve aztán változott az állás: Russell állt az élre 1:19.457-tel, amivel 3 tizeddel javította meg a korábban 1:19.790-re javító Pérez legjobbját. A mezőny nagy része rendületlenül rótta a megtankolt autós hosszú etapokat, Daniel Ricciardónak és Valtteri Bottasnak azonban még egyetlen megtett köre sem volt.

    A McLaren az ausztrál erőforrásával kapcsolatos problémákat fedezett fel még a kocsi délelőtti beindítása során, míg az Alfa Romeo Bottas tegnapi kipufogó gondjainak orvosolásával volt elfoglalva. Hogy a wokingiakat még az ág is húzza, arról Norris fékjei tettek, amelyek három kör után megadták magukat, a garázsba kényszerítve a britet.

    Aki menet közben kapcsolódott be a totálisan eseménytelen tréningbe, joggal tehette fel a kérdést, hogy mit csinálnak a Ferrarik. A két vörös autó ugyanis az utolsó 20 percre fordulva még az első tízen kívül szerénykedett, de aztán Charles Leclerc kijött egy új lágy szetten és 1:19.740-nel feliratkozott Russell mögé. Sainz viszont közepes szetten nem javított és csak a 16. helyen állt, később viszont előrejött

    Ebbe ugyanakkor legfeljebb annyit lehet belelátni, hogy a Scuderia több üzemanyaggal körözött, mint akár a Red Bull, vagy a Mercedes, és/vagy jobban letekerte a motorját. 

    Az utolsó tíz percben az első helyen nem változott a sorrend, Pérez viszont közepes gumin összerakott egy jó kört, és 81 ezredre Russelltől feljött a második helyre. Mögötte Leclerc, Hamilton, Alonso, Sainz, Verstappen, Cunoda, Gasly, Zhou volt az első tíz sorrendje. A sort a teljes edzést kiülő Bottas és Ricciardo zárta, míg a 18. helyen az utolsó pillanatban két körre megjelenő Norris végzett.

    Az Emilia Romagna Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körszám
    1 George Russell Mercedes 1:19.457 32
    2 Sergio Perez Red Bull 1:19.538 0.081 33
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:19.740 0.283 35
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.992 0.535 34
    5 Fernando Alonso Alpine 1:20.174 0.717 29
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:20.258 0.801 31
    7 Max Verstappen Red Bull 1:20.371 0.914 36
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.381 0.924 35
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.439 0.982 37
    10 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.498 1.041 32
    11 Alex Albon Williams 1:20.591 1.134 34
    12 Kevin Magnussen Haas 1:20.740 1.283 30
    13 Mick Schumacher Haas 1:20.977 1.520 29
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:21.149 1.692 38
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:21.155 1.698 38
    16 Esteban Ocon Alpine 1:21.179 1.722 30
    17 Nicholas Latifi Williams 1:21.263 1.806 31
    18 Lando Norris McLaren 1:23.821 4.364 6