Címke: időmérő

  • Leclerc csalódott magában, miután szinte megismételte korábbi hibáját

    Leclerc csalódott magában, miután szinte megismételte korábbi hibáját

    Charles Leclerc szerint elfogadhatatlan, hogy 24 órán belül kétszer is ugyanott rontott, és csalódott magában a Miami Nagydíj időmérőjén elkövetett hibája miatt. Hozzátette, a futam miatt nem aggódik.

    Charles Leclerc-nek ezúttal sokkal rosszabbul alakult az időmérője, mint egy héttel ezelőtt Bakuban. Bár a Miami Nagydíj kvalifikációján is megszorongathatta volna a Red Bullokat, erre végül nem volt esélye, ugyanis a Q3 hajrájában összetörte az autóját. Ennek következtében csupán a hetedik helyről rajtolhat a futamon.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Az egészben a legbosszantóbb, hogy ugyanott, az 5-6-os kanyarban hibázott, mint a pénteki második szabadedzésen (magyar idő szerint persze annak a szombatra nyúló részében). A monacói pilóta ezúttal valamivel jobban összetörte az autóját, de szerencséjére elég nagy volt a bukótér ahhoz, hogy ne akkora legyen a becsapódás, mint amilyennek az elején kinézett. A kocsiból kiszállva magát ostorozta.

    „Ami elfogadhatatlan, hogy kétszer elkövetem ugyanazt a hibát ugyanabban a kanyarban – fogalmazott a Sky Sportsnak. – Igazán nagyot csalódtam magamban. Az ember nem kereshet mindig kifogásokat az ilyen helyzetekben. A szél nagyon erős volt, igazán nehezek voltak a körülmények, miként az autót sem volt egyszerű beállítani, de én hoztam magam ilyen helyzetbe.”

    Leclerc arra célzott, hogy a Q3-as első körét szintén elrontotta, ezért állt csupán a hetedik pozícióban, és alighanem ez volt az oka annak is, hogy a kelleténél többet kockáztatott. Pedig kiváló körön volt, de az utolsó kanyart elfékezte, ami amolyan láncreakciót indított el. A 25 éves pilóta az írott sajtónak is önkritikusan nyilatkozott.

    „Nagyot csalódtam magamban – idézi a RacingNews365.com. – Ugyanazt a hibát követtem el, mint tegnap, ugyanabban a kanyarban. Tudom, hogy az időmérő az erősségem, és nyilván nagyobb kockázatot vállalok a Q3-ban, ami tízből kilencszer kifizetődik. Ezen a hétvégén viszont kétszer a falnak mentem, ami nem az a szint, ahol lenni akarok. Egyszerűen csak nagyot csalódtam magamban. Az első Q3-as köröm nagyszerű volt, de nincs értelme ezzel foglalkozni, amikor az ember nem fejezi be a kört, és elfékezi az utolsó kanyart. Aztán a másodikban nekimentem a falnak. Nagyon dühös vagyok magamra.”

    Leclerc-nek kifejezetten nehéz dolga lesz a versenyen, hiszen a Ferrarinak eddig nem a gumikezelés volt a legnagyobb erőssége, a középmezőnyből indulva pedig szinte biztosan csatáznia kell azért, hogy javítson a pozícióján. Mindezek ellenére leszögezte, hogy a futamtól nem tart, és attól sem, hogy ott hasonló hibát fog elkövetni, mint az előző két napon.

    „Nagyon kemény vagyok magammal, de tudom, hogy mik az erősségeim, és a másik oldalon mit ad nekem az, hogy ennyit kockáztatok – magyarázta a Ferrari pilótája. – Ez egyszerűen nagyon csalódáskeltő. Előretekintek a versenyre, és biztos vagyok benne, hogy tiszta lappal fogok nekivágni, úgyhogy emiatt nem aggódom.”

  • Hamilton a Mercedes döntését is okolta korai kieséséért

    Hamilton a Mercedes döntését is okolta korai kieséséért

    Lewis Hamilton szerint a Mercedes túlságosan későn küldte őt ki a Miami Nagydíj időmérőjének második szakaszában, és ezért is búcsúzott már akkor. George Russell hízelgőnek tartja saját hatodik helyét, és bízik benne, hogy a futamon jobb teljesítményre lesznek képesek.

    Csalódást keltően alakult a Mercedes számára a Miami Nagydíj időmérője. Már a Q1-ben is voltak riasztó jelek az autó tempóját illetően, ám akkor még mindkét pilótának összejött a továbbjutás, a Q2-t viszont Lewis Hamilton csupán a tizenharmadik pozícióban zárta. Honfitársa részben a szerencsének köszönhetően a hatodik helyről várhatja a rajtot.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Az elsőhöz hasonlóan a második szakasz utolsó köreit is úgy kezdték meg, hogy mindkét versenyző veszélyben volt. Az ifjabbik brit pilóta végül kellő mértékben tudott javítani, ám a hétszeres világbajnok esetében már az első szektor idejéből látszott, hogy erre nem lesz esélye. Miután kiderült, hogy kiesett, a rádióban kijelentette, hogy túl későn engedték ki. Erre később is utalt, ahogyan arra is, hogy a Mercedes ezúttal nem muzsikált túlságosan jól.

    „Nehéz volt – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Nem vagyunk gyorsak, és tökéletes körökre lett volna szükségünk. Nehéz volt felvennünk a ritmust. Az elején problémám volt azzal, hogy az utolsó kanyarban lassú volt az autó, de voltak tűrhető momentumaim, és a Q1 végén úgy gondoltam, hogy a kocsi jó. Az első tíz végén vagyunk. Én voltam az utolsó a legjobb tízből. Próbáltam felmelegíteni a gumikat, de mivel az utolsó autók között voltam, és az utolsó kanyarban mindenki lelassított, nem volt [elegendő] hő az abroncsokban. Amikor az ember gyors, jobban hátradőlhet, nem kell sietnie, tudja, hogy könnyen bejut a Q3-ba. Tudtuk, hogy ötven-ötven százalék esély van, hogy bekerülünk-e a Q3-ba. Jobban kell gazdálkodnunk az időnkkel.”

    Ami Russellt illeti, a mostani Mercedesszel még jónak is mondható a hatodik pozíció, de ha nincs a piros zászló Charles Leclerc balesete miatt, aligha végez ennyire elöl. Az első körök során ugyanis mind a Ferrari versenyzője, mind Max Verstappen hibázott, akik normál esetben gyorsabb körre lettek volna képesek nála. Ezzel az 1-szeres futamgyőztes is tisztában van.

    „Nem feltétlenül mondanám, hogy elégedett vagyok, de természetesen elfogadom az eredményt – fogalmazott. – Ez nagyon hízelgő a mutatott teljesítményünkhöz képest. A Q2-ben tűrhető kört mentünk, és csak a továbbjutásért küzdöttünk. Csak azért, hogy bejussunk a Q3-ba, pedig nem itt kellene lennünk. Sok mindent át kell gondolnunk, és számos kérdést kell megválaszolnunk, de holnap egy új nap kezdődik, nagyon remélem. Az a jellemző ránk, hogy van egy jó autónk a versenyre, amely szombaton rossz. Meg kell próbálnunk megelőzni a Haast, majd a Ferrarit.”

    Forma-1, George Russell, Mercedes, Miami Nagydíj 2023, szombat
    Russell hízelgőnek tartja a hatodik helyet (Fotó: Sulay Kelly/Mercedes)

    Russell arra utalt, hogy az elmúlt bő két évben a Mercedes általában jobban viselkedik a futamon, mint az időmérőn. Amennyiben ez most is így lesz, akkor valamelyest bizakodhat, hiszen a közvetlenül előle rajtoló Kevin Magnussen, illetve Pierre Gasly papíron gyengébb autóban ül, mint ő, a harmadik helyről induló Carlos Sainz Ferrarijának pedig általában az egykörös tempója az erősebb.

  • A Mercedes azt sem tudja, hogy sírjon vagy nevessen: „Milyen vicces ez a sport”

    A Mercedes azt sem tudja, hogy sírjon vagy nevessen: „Milyen vicces ez a sport”

    A Mercedes nagy reményekkel felvértezve indult el Bakuba, ám az első nap szembesültek azzal, hogy problémáik vannak.

    Fejlesztésekkel és bizakodással indultak el a héten az Azerbajdzsáni Nagydíj helyszínére a csillagosok, ám a pénteki nap gyorsan szembesített őket a valósággal. George Russell és Lewis Hamilton már az első szabadedzésen sem mozgott jól, és az autó gyenge formája az időmérőre is elkisérte a csapatot.

    A 23 éves pilóta a Q2-ben kiesett, míg Lewis Hamilton javított a csapat becsületén azzal, hogy felzárkózott az ötödik helyre.

    Toto Wolff az időmérő után nem kertelt, így őszintén beszélt arról, hogy mi a helyzet a csapatnál:

    „Szenvedünk! Olyan pici a mozgástér a top 3 mögött, és nekünk kell kihozni ebből a legtöbbet. Három kanyarban veszítünk sok időt. Az első két kanyarban még Leclerc és Verstappen szintjén megyünk, ám jön a középső szektor, ami a Ferrari birodalma” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a Mercedes csapatfőnöke.

    „Vicces ez a sport”:

    George Russell is hasonló gondolatokat fogalmazott meg. A brit versenyzőt csupán négy ezred választotta el a továbbjutástól, így vasárnap a 11. helyről indulhat a futamon.

    „Nem vagyunk elég gyorsak ezen a hétvégén. Nyilvánvalóan szerettem volna a Q3-ba kerülni, mindent beleadtam, de végül hibáztam. Talán be tudtam volna csúszni a Q3-ba, ám nem hinném, hogy azzal a gumival képes lettem volna előrébb végezni. Azért vicces ez a sport. Az elmúlt alkalommal még az első sorból indultunk, most meg én kiestem, míg Lewis alig jutott tovább a Q3-ba a 10. helyen. Nem igazán tudjuk, hogy mit kellene változtatnunk ahhoz, hogy megtaláljuk ezen a pályán a tempót. A pálya nagyon egyedi, így nem illik az előző három versenyhelyszín karakterisztikájához. Nem volt túl jó időmérőm, viszont, nem látom az okát annak, hogy miért ne tudnék vasárnap visszavágni” – nyilatkozta a brit pilóta.

  • Verstappen kísérletezett az utolsó körben, de nem jött be neki

    Verstappen kísérletezett az utolsó körben, de nem jött be neki

    Max Verstappen tűnt az időmérő esélyesének, ám végül Charles Leclerc megtréfált, és elhalászta előle a pole pozíciót.

    A Red Bull Bakuban is erős teljesítményt nyújtott eddig. Az első szabadedzésen a holland bizonyulta a legjobbnak, míg az időmérőn is toronymagas esélyesnek számított. Ám a végén megpróbált valami mást csinálni a 25 éves versenyző, és ez lett a veszte.

    „Itt mindig nehéz összerakni egy jó kört. A Q3-ban, a második próbálkozásnál megpróbáltunk mást csinálni a kivezető körön, talán ez nem bizonyult jó ötletnek a végén. A második pozícióban vagyunk, és tudjuk milyen erős az autónk. Mindent egybevetve nem rossz ez az eredmény. Csak egy autót kell megelőznünk.” – nyilatkozta Verstappen.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Holnap a sprintidőmérővel és sprintfutammal folytatódik a program, aminek a Red Bull versenyzője nemigen rajongója. Korábban Verstappen elmondta, hogy ez a formátum túl nagy terhet rak a versenyzők vállára, hiszen azonnal jól kell teljesíteniük, és nincs idejük megfelelően ráhangolódni a pályára. Ám az időmérő alakulása után azért bizakodva várj a a holnapot.

    „Kíváncsi vagyok, mit tudunk ott csinálni, és mit találunk a javulás érdekében. Meglátjuk, mi történik holnap.”

  • Még Leclerc álla is lesett a kvalifikáción: „Meglepődtem”

    Még Leclerc álla is lesett a kvalifikáción: „Meglepődtem”

    Charles Leclerc még magát is meglepte azzal, hogy a leggyorsabbnak bizonyult az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén.

    Az egy hónapos szünet előtt úgy tűnt, hogy a Ferrari még a Mercedesszel szembeni csatát is elbukja ám Bakuban a monacói versenyző megmutatta, hogy komolyan kell még őket venni. A 25 éves pilóta végig a Red Bull nyakában loholt, majd az utolsó próbálkozásnál „letaszította” a trónról a kétszeres világbajnokot.

    Az esemény után Leclerc is meglepődve konstatálta milyen erős kört sikerült összeraknia.

    „Meglepődtem. Úgy vágtunk neki a hétvégének, hogy nagyszerű lesz, ha megelőzzük a Mercedest és az Aston Martint. Erre a nap végén pole pozícióban vagyunk, ez igazán döbbenetes. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az autónk még mindig gyengébb a Red Bull konstrukciójánál. Nehéz lesz megtartani a vezető helyet. Ám ez a cél.” – nyilatkozta Leclerc az időmérő után.

    Charles Leclerc, Ferrari
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A monacói versenyző ugyanakkor nem dőlhet hátra, hiszen szombaton még vár a mezőnyre a sprintidőmérő és a sprintfutam. A Ferrarinak a gumimelegítéssel, és az abroncsok életben tartásával akadtak problémái, így a 25 éves pilóta némileg szkeptikusan szemléli a sárga oldalfalú Pirelliket.

    „Nagyon elégedett vagyok a körömmel. Az elejétől kezdve jól éreztem magam az autóban, így nagyon boldog vagyok. Ugyanakkor kihívások előtt állunk, hiszen a közepeskeverékű abroncsokon még nem mentünk. Holnap a sprintkvalifikáción nézünk először szembe vele, és jól kell teljesítenünk, mivel csak egy szettünk van.”

  • Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén, Max Verstappen autózta a második legjobb időt, míg Sergio Pérez lett a harmadik.

    Az új sprintformátum az időmérővel folytatódott péntek délután. A mai kvalifikáción azt dönthették el a csapatok, hogy milyen sorrendben rajtolhatnak majd el vasárnap. Az első szakasz első perceiben Max Verstappen ugrott az élre, míg mögé Charles Leclerc és Fernando Alonso zárkózott fel.

    Nyck de Vries azonban megnézte közelebbről magának a falat, így a piros zászló gyorsan tiszteletét tette a Q1-es szakaszon. Kevin Magnussen miközben visszasietett a boxba, a motorjára panaszkodott, és arra kérte a csapatot, hogy orvosolják a problémát. Míg Max Verstappennek a fejvédőjével akadtak gondjai. Később kiderült, hogy az említett darab eltörött, így cserélni kellett.

    Három percre tudták újraindítani a Q1-es szakaszt, ugyanis Pierre Gasly is megbontotta falat, ráadásul ugyanazt a szakaszt „rongálta” meg, amit korábban Nyck de Vries. Carlos Sainz mindaddig egy fél piruettet mutatott be.

    A versenyzőknek a lemenő nappal és a fényviszonyokkal is meggyűlt a bajuk.

    A második újraindítás után záporoztak a gyorskörök. A két Red Bull kibérelte magának az első két pozíciót, míg Leclerc és Hamilton felzárkózott a harmadik és negyedik helyre. Kevin Magnussent visszahívták a boxba technikai probléma miatt, míg Lando Norris az 5. és Alex Albon a 6. helyre repült.

    A Q1-ben végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak Max Verstappen és Fernando Alonso előtt. A szakasz után búcsúzott: Guanyu Zhou, Nico Hülkenberg, Kevin Magnussen Pierre Gasly és Nyck de Vries.

    Q2:

    Szinte az összes versenyző azonnal kihajtott a pályára, miután megkezdődött az időmérő második szakasza.

    Az első mérvadó kört Fernando Alonso pakolta le, ám Sergio Pérez gyorsan változtatott a sorrenden. Max Verstappen csak csapattársa mögé ért fel, míg Charles Leclerc került a harmadik helyre.

    Az Aston Martin spanyol versenyzőjénél nem működött megfelelően a DRS, ugyanis nem minden esetben nyílott ki.

    A Q2-ben végül Max Verstappen állt az élre, Charles Leclerc és Sergio Pérez előtt. A két McLaren továbbjutott Yuki Tsunodával, míg a Mercedes fiatal brit versenyzője jár pórul. A Q2 végén búcsúzott: George Russell, Esteban Ocon, Alex Albon, Valtteri Bottas és Logan Sargeant.

    Q3:

    Az első próbálkozás holtversenyt hozott. Max Verstappen és Charles Leclerc ugyanazt az időt futották meg, de a holland került az első helyre, mivel ő előbb teljesítette a kört. Sergio Pérez és Carlos Sainz ért fel mögéjük, míg Lewis Hamilton és Lando Norris került a harmadik sorba.

    Charles Leclerc tovább tudott javítani, így ő szerezte meg a pole pozíciót. Max Verstappen ideje csak a második helyre volt elég, míg Sergio Pérez végzett a harmadik pozícióban. Mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Lando Norris, Yuki Tsunoda, Lance Stroll és Oscar Piastri alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:41.269 1:41.037 1:40.203
    2 Max Verstappen Red Bull 1:41.398 1:40.822 1:40.391
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:41.756 1:41.131 1:40.495
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:42.197 1:41.369 1:41.016
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.113 1:41.650 1:41.177
    6 Fernando Alonso Aston Martin 1:41.720 1:41.370 1:41.253
    7 Lando Norris McLaren 1:42.154 1:41.485 1:41.281
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:42.234 1:41.569 1:41.581
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:42.524 1:41.576 1:41.611
    10 Oscar Piastri McLaren 1:42.455 1:41.636 1:41.611
    11 George Russell Mercedes 1:42.073 1:41.654
    12 Esteban Ocon Alpine 1:42.622 1:41.798
    13 Alexander Albon Williams 1:42.171 1:41.818
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:42.582 1:42.259
    15 Logan Sargeant Williams 1:42.242 1:42.395
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:42.642
    17 Nico Hülkenberg Haas 1:42.755
    18 Kevin Magnussen Haas 1:43.417
    19 Pierre Gasly Alpine 1:44.853
    20 Nyck de Vries AlphaTauri 1:55.282
  • Hamiltonnak egyértelmű célja van: Meg akarom nyerni a futamot

    Hamiltonnak egyértelmű célja van: Meg akarom nyerni a futamot

    Lewis Hamilton az időmérő után vérszemet kapott, és egyenesen az első helyet tűzte ki célul.

    A Mercedes az időmérő első két szakaszában még nem villant meg, ám az utolsó másodpercekben szinte a semmiből húzták elő a második és a harmadik helyet. A hétszeres világbajnok elégedett a teljesítményükkel, és abban reménykedik, hogy tudják támadni majd Max Verstappent.

    „Nagyon boldog vagyok, ez az eredmény váratlanul ért minket. Büszke vagyok a csapatra. George (Russell) fantasztikus munkát végzett ma, az, hogy az első és a második sorból rajtolunk, olyan mint, egy álom. A lehető legkeményebben dolgoztunk annak érdekében, hogy az élre kerüljünk. Hihetetlen, hogy ilyen közel vagyunk a Red Bullhoz” – nyilatkozta a brit pilóta.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes

    Hamilton elmondta, egyértelmű célja van: a legnagyobb trófeát akarja hazavinni Ausztráliából.

    „Remélem, holnap meg tudjuk adni a módját, és az időjárás is kedvező lesz. Egyértelműen az első helyre akarok kerülni, és győztesként szeretnék távozni” – tette hozzá mosolyogva.

    A hétszeres világbajnok úgy véli, több is lehetett volna az időmérőben, de a második próbálkozásánál forgalomba került.

    „A második kör nem volt olyan jó, mint az első. Az utolsó szektorban ugyan gyorsabb voltam, viszont az elején lemaradtam. Nem vagyok csalódott, nagyon hálás vagyok ezért a pozícióért. Olyan keményen fogok dolgozni, ahogy csak tudok. Szeretnék holnap előrébb kerülni.”

     

  • Aggódhat a Red Bull a futamon? – Verstappen válaszolt

    Aggódhat a Red Bull a futamon? – Verstappen válaszolt

    Ugyan nem volt zökkenőmentes Max Verstappen és a Red Bull időmérője, ám a holland nem aggódik túlságosan.

    A kétszeres világbajnok pályacsúcsot döntve került az első rajtkockába szombaton. A Q1-ben és a Q2-ben is az élen állt, ám a leváltásoknál akadt némi gondja a 25 éves pilótának. Csapattársa egy technikai hiba miatt került a falba és búcsúzott idejekorán.

    Szaúd-Arábiában Verstappennek gyűlt meg a baja a konstrukcióval, így az osztrák istálló háza táján sem megy minden olyan zökkenőmentesen.

    Ugyanakkor a kisebb technikai gondok miatt nem aggódik a holland.

    „Nem, általában nem aggasztanak ezek a dolgok. Mindig próbálunk finom hangolni, és ezt fogjuk tenni a továbbiakban is.”

    Verstappen örül az újabb pole pozíciójának és már alig várja, hogy ismét versenyezzen.

    „Az utolsó etap nagyon jól sikerült. Az egész hétvége kemény volt a gumik szempontjából, nehéz volt őket a megfelelő hőmérsékleti tartományban tartani. A Q3-ban viszont minden összejött. Elégedett voltam a körömmel és természetesen örültem a pole pozíciónak is. Alig várom a holnapi napot.” – nyilatkozta az időmérő után a holland.

  • Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát az Ausztrál Nagydíj kvalifikációján, a második helyről George Russell indulhat, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Az esőfelhők fenyegetően gyülekeztek a mezőny feje felett, így az első percekben szinte mindenki kihajtott a pályára. Alex Albon állt az élre, míg csapattársa megforgott a boxbejárat környékén.

    Sergio Pérez már nem volt ilyen szerencsés, a hármas kanyarban a falba állt. Piros zászlóval leintették az időmérőt. A mexikói próbált kitolatni, de elásta Red Bullját a sóderágyban. A 32 éves pilóta technikai gondokra panaszkodott.

    Az újraindítást követően Max Verstappen állt az élre, míg a gumimelegítéssel küzdött az Aston Martin és a Ferrari. Pár körrel később már Fernando Alonso állt az élre, de a holland nem hagyta magát, így gyorsan visszavette a pozíciót. Mindaddig Alex Albon a harmadik helyre repítette a Williamst.

    A Q1-ben végül Verstappen lett a leggyorsabb George Russell és Lewis Hamilton előtt. A szakaszból búcsúzott: Oscar Piastri, Guanyu Zhou, Logan Sargeant, Valtteri Bottas és Sergio Pérez

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez már a Q1-ben búcsúzott – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Q2:

    Az első próbálkozások során a két Aston Martin állt az élre, Lance Stroll és Fernando Alonso sorrendben. A Ferrari is megvillant, ugyanis Charles Leclerc vette át az első helyet, míg Carlos Sainz a negyedik pozícióba ugrott fel. Max Verstappen is befejezte gyors körét, és le is taszította a monacóit az első helyről.

    Nico Hülkenberg meglepetésre a negyedik helyet vette át, míg Alex Albon a hetedik pozícióban találta magát. Lando Norris meglátogatta a sóderágyat, de sikeresen átsiklott rajta, így folytathatta az időmérőt.

    Az utolsó hajrában Verstappen tovább javított idején, míg mögé Fernando Alonso és Carlos Sainz zárkózott fel. A Q2 végén kiesett: Esteban Ocon, Yuki Tsunoda, Lando Norris, Kevin Magnussen és Nyck de Vries.

    Q3:

    A felhők újfent a pálya felé tornyosultak, így mindenki gyorsan túl akart lenni az első gyors körén. Max Verstappen az élre állt, őt Nico Hülkenberg követte. Ám a holland köre nem volt acélos, így Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell és a két Ferrari megelőzte.

    Verstappen azonban gyorsan visszavágott, így ismét ő került az élre.

    A holland kétszeres világbajnok bizonyult a leggyorsabbnak, így ő indulhat holnap az élről. Második helyen George Russell végzett, míg mögé Lewis Hamilton zárkózott fel.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.384 1:17.056 1:16.732
    2 George Russell Mercedes 1:17.654 1:17.513 1:16.968
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.689 1:17.551 1:17.104
    4 Fernando Alonso Aston Martin 1:17.832 1:17.283 1:17.139
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:17.928 1:17.349 1:17.270
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:17.873 1:17.616 1:17.308
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:18.218 1:17.390 1:17.369
    8 Alexander Albon Williams 1:17.962 1:17.761 1:17.609
    9 Pierre Gasly Alpine 1:18.312 1:17.574 1:17.675
    10 Nico Hulkenberg Haas 1:18.029 1:17.412 1:17.73
    11 Esteban Ocon Alpine 1:17.770 1:17.768
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.471 1:18.099
    13 Lando Norris McLaren 1:18.243 1:18.119
    14 Kevin Magnussen Haas 1:18.159 1:18.129
    15 Nyck de Vries AlphaTauri 1:18.450 1:18.335
    16 Oscar Piastri McLaren 1:18.517
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:18.540
    18 Logan Sargeant Williams 1:18.557
    19 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.714
    20 Sergio Pérez Red Bull
  • Pilótájának „ostoba” hibája nélkül óriási bravúrt érhetett volna el a McLaren

    Pilótájának „ostoba” hibája nélkül óriási bravúrt érhetett volna el a McLaren

    Lando Norris ostobának titulálta a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén elkövetett hibáját, amely azért is bosszantja, mert a McLaren jó volt a Q3-ra. Csapattársa, Oscar Piastri ezt be is bizonyította.

    Nagyot lépett előre a McLaren a borzalmas szezonrajtot követően, legalábbis ami az egykörös tempót illeti. A Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén ugyanis Oscar Piastri nemhogy a Q2-be, de a Q3-ba is bejutott, ahol végül a kilencedik pozíciót szerezte meg. Lando Norris azonban nem tudta kihasználni az autóban rejlő potenciált, és ezt csak saját magának köszönheti.

    Norris hibája a Q1-ben

    A brit pilóta ugyanis rontott a Q1-ben, és bár elsőre aprónak tűnt a hiba, végül súlyos árat fizetett érte. A hatszoros dobogós túlságosan szűken vette a 27-es kanyart, és a bal első kerekével hozzáért a falhoz. Ennek következtében a kocsi megsérült, és bár azonnal visszatért a bokszba, a károkat nem tudták időben helyrehozni. Ennek ellenére Norris értékelte a szerelők próbálkozását.

    „Őszintén szólva csak rosszul ítéltem meg – nyilatkozta. – Semmi több, egy hiba a részemről. Egy hiba, amelyet nem lett volna szabad elkövetnem. Ezt a kanyart lehet talán a legkönnyebben felmérni a pályán, én pedig elrontottam, ilyen egyszerű. Nincs mentség. Azonnal éreztem, hogy elment a kormányzás. A szerelők remek munkát végeztek azzal, hogy majdnem visszamehettem [a pályára]. Már most köszönetet mondtam nekik az erőfeszítésért.”

    Hibája miatt Norris a tizenkilencedik helyről rajtol, mivel Logan Sargeant nem tudott érvényes kört futni. A 23 éves versenyző utólag bosszankodhatott igazán, hiszen Piastri bebizonyította, hogy az autó a Q3-ra is alkalmas. Az ausztrál újonc Max Verstappen technikai hiba miatt történt kiesése után a kilencedik helyen jutott be a végjátékba, vagyis akár mindkét McLaren ott lehetett volna az időmérő utolsó szakaszában.

    „Természetesen frusztráló, mert az autó jól teljesített – jelentette ki Norris. – A csapat egész hétvégén jó munkát végzett, hogy egy kicsit többet hozzunk ki [a kocsiból], mint Bahreinben. Egyértelmű, hogy elég jó volt a Q3-hoz. Szóval igen, egy kicsit bosszús vagyok. Jól éreztem magam, csak [elkövettem] egy ostoba hibát, hogy őszinte legyek.”

    Forma-1, Lando Norris, McLaren, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, szombat
    Piastri bejutott a legjobb tízbe (Fotó: McLaren Racing)

    Vele ellentétben Piastri kifejezetten boldog lehet, hiszen Charles Leclerc rajtbüntetése miatt a nyolcadik pozícióból kezdheti meg a versenyt. A 21 esztendős versenyző igyekszik ezt a lehető legjobban kihasználni. „Nyolcadik hely a rajtrácson, jó volt bejutni a Q3-ba – kezdte. – Nagyon örülök, hogy ott vagyok a legjobb tízben, jó élmény volt részt venni [a kvalifikáció] mindhárom szakaszában. Most keményen fogunk dolgozni, hogy a legtöbbet hozzuk ki ebből a pozícióból, és pozitív eredménnyel zárjuk a futamot.”