Címke: időmérő

  • Vettel: Leclerc nem tartotta magát a megbeszéltekhez

    Vettel: Leclerc nem tartotta magát a megbeszéltekhez

    Sebastian Vettel frusztráltan elhintette, csapattársa, Charles Leclerc nem tartotta magát a korábban megbeszéltekhez.

    A monacói versenyző szerezte meg az első rajtkockát, ám legjobb idejét a Q3 első hajrájában szerezte. Mikor az utolsó próbálkozásra mentek ki a versenyzők, szinte az össze pályán lévő pilóta lassan haladt előre engedvén a másikat, és senki sem akarta átvenni a vezető szerepet a bolyban. Végül Carlos Sainz és Charles Leclerc haladt át a célvonalon még időben, a többieknek pedig meg kellett elégednie a kockás zászló látványával.

    A német bajnok a Q3 első szakaszában biztosított szélárnyékot csapattársának, aminek segítségével végül megszerezte a pole-t a 22 éves versenyző, ám a káosznak köszönhetően a segítség viszonzatlan maradt, ami enyhén frusztrálta Vettelt.

    ,,Próbáltam előre menni, de lezárta előttem az utat egy McLaren és egy Renault. Természetesen nem vagyok boldog, nem tudtunk felérni időben és így nem tudtunk még egy mért kört futni, ahogy sokan mások sem. Azt hittem azért ennél jobban is tudunk kommunikálni. Én voltam elől egyedül az első próbálkozásnál, ám a másodiknál ennek nem így kellett volna lennie, de mégis ez történt. Végül nem sikerült felérni időben így számunkra az időmérő ott véget ért. Nem örülök ennek, nem így kellett volna történnie az egésznek. Neki (Leclerc) kellett volna ugyanis elől haladni… Mindenesetre elégedett vagyok az autóval, kvalifikáció azt az esetet leszámítva jó volt. Jó köröm volt, csak hát nem kaptam szélárnyékot, és ez volt a különbség ma a pole és negyedik hely között.” –nyilatkozta dühösen Vettel.

  • Káosz a Q3-ban: Hamilton a Ferrarira mutogat

    Káosz a Q3-ban: Hamilton a Ferrarira mutogat

    Lewis Hamilton finoman azt sugallta a Ferrari direkt fogta vissza a pályán lévő versenyzőket a Q3 végén. A brit bajnok úgy véli a vörösök azt akarták elérni, hogy a Mercedes ne tudjon már mért kört futni, így biztonságban tudhatták az elsőségüket.

    Az időmérő utolsó szakaszának percei komikussá váltak, miután szinte mindenki az utolsó utáni pillanatra időzítette gyors körét. Ezzel még nem is okoztak volna akkora galibát a versenyzők, ám a szélárnyék vadászat és a szándékos lassulás már kiverte a biztosítékot. Mindenki próbált lassabban menni, és előre engedni a másikat, ám végül ez a játék nem úgy sült el, ahogy tervezték, ugyanis csak Carlos Sainz és Charles Leclerc indulhatott meg mért kört futni, míg a többiekre a kockás zászló várt.

    ,,Őszintén, hálásnak kell lennem amiatt, hogy az első sorból indulhatok. Holnap a Ferrarikkal kell harcolnunk, és sikerült szétválasztanunk őket. Nagyszerű pozíció ez a számunkra. Természetesen nem volt annyira élvezetes, ugyanis nem tudtunk mindannyian mért kört futni, az utolsó körök szoktak lenni a legizgalmasabbak általában.” –nyilatkozta az időmérő után az ötszörös világbajnok.

    Hamilton a galibáért a Ferrarit hibáztatta, szerinte a Scuderia miatt alakultak így a dolgok.

    ,, Még a mostani időmérőrendszerek mellett is az a cél, hogy mindenki visszavegyen és jó pozíciót találjon, ez őrület. Mindenki lassított és próbált helyezkedni, majd lejárt az idő. Érdekes taktika, szerezd meg a pole-t az első etapban, majd ejtsd ki a többieket, úgy hogy visszafogod őket és így lejár az idejük.

    A brit világbajnok elismeri ez a taktika sok buktatóval jár, de talán még így is a Mercedes profitálhat majd a dolgokból.

    ,,A kivezető körön veszélyes dolog ez mindannyiunk számára. Többen lelassítanak, és végül nem tudod ki fog melléd kerülni. Egyértelműen kockázatos volt ez a szituáció, ugyanakkor élvezetes is. A tempónk az egyenesekben rosszabb, mint a Ferrarié, ezért szükségünk volt a szélárnyékra, na meg mások is ezt csinálták. Ezekkel az új szárnyakkal a légellenállás nagyobb. Ám ennek ellenére, itt vagyunk az első sorban és holnap egy jót csatázhatunk majd velük.”

  • Leclerc: Nagyszerű érzés volt vezetni az autót

    Leclerc: Nagyszerű érzés volt vezetni az autót

    Charles Leclerc kimagasló idővel szerezte meg a pole pozíciót szombaton Spaban. A monacói versenyző elárulta, nagyszerű érzés volt vezetni a Q3-ban az autóját ezért is sikerülhetett neki megkaparintani ekkora előnnyel az első rajtkockát.

    A 21 éves pilóta karrierje harmadik rajtelsőségét szerezte, és több, mint hét tizeddel jobb köridőt futott csapattársánál, aki a második helyre kvalifikálta magát. Leclerc boldogsága felhőtlen, ugyanis a hétvége nagy részében ő uralta a pályát.

    ,,Nagyszerű érzés volt vezetni az autót, igaz az első szektor nem úgy alakult, ahogy kellett volna, legfőképp az első kanyarnál adódtak gondok. Nagyon lassan kellett áthaladni azon a szakaszon, mert nagy volt előttünk a forgalom, de a második kanyartól kezdve ez már nem akadályozott minket, nagyon erősek voltunk és ez remek érzés volt.”-mesélte a monacói tehetség a Sky Sportsnak.

    Több versenyző és csapat is a szélárnyékozással próbált játszani az utolsó minutumokban, ám Leclerc arra kérte csapatát engedjék el ezt a tervet annak érdekében, hogy el tudja kerülni a még nagyobb „tömeget”. A monacói gondolkodásmódja végül kifizetődött.

    ,,Meg kértem a srácokat, hogy engedjék el ezt, nem érdekelt a szélárnyék, túl zavaros lett már ez az egész. Inkább elengedtem ezt az egészet és felkészítettem a gumikat a gyors körre, és végül bebizonyosodott, hogy nekem lett igazam ezzel kapcsolatban, ezért boldog vagyok.”

  • Kvalifikációs futamok jöhetnek 2021-ben

    Kvalifikációs futamok jöhetnek 2021-ben

    Továbbra sem véglegesek a 2021-es szabályok a Forma-1-ben, így folyamatosan jönnek újabb terek, ötletek. Az Auto Motor und Sport szerint a legutóbbi ilyen egy olyan mini futam, amely az időmérő edzést váltaná fel.

    Jelen pillanatban a legnagyobb figyelmet a tankolás esetleges újbóli bevezetése kapja. A német Auto Motor und Sport információi szerint pedig új fajta kvalifikációs formulán dolgozik a Forma-1 vezetése. E szerint egy rövid versenyt terveznek szombatra, amelyen minden pilóta részt venne, és ennek a sorrendjét megfordítva kapnák a vasárnapi rajtrácsot, hasonlóan a Formula 2-höz.

    A mini futamok rajtsorrendje pedig az aktuális világbajnoki pontverseny fordítottja lenne. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a három nagy csapat is erőltesse meg magát a versenyeken.

  • Hamilton: Mindig készen állok a küzdelemre

    Hamilton: Mindig készen állok a küzdelemre

    Lewis Hamilton tájékoztatta ellenfeleit és a nagyérdeműt arról, hogy mindig készen áll arra, hogy az első helyért harcoljon, még akkor is, ha nem ő a legesélyesebb a futamgyőzelemre.

    Max Verstappen tegnap megszerezte élete első pole pozícióját, a Red Bullos versenyző egyedüli kihívóként mérkőzött meg a két Mercedeses versenyzővel, és sikerült is legyőznie őket. Valtteri Bottas ugyanakkor nagyon tapadt a hollandra, csak 0.018 századdal maradt le, míg Lewis Hamiltonnak csapattársa jobb formája miatt a harmadik rajtkockával kellett beérnie.

    A tavalyi magyar futamot megnyerő brit lehet, hogy most a második sorból kényszerül neki vágni a küzdelemnek, ám figyelmeztette a többieket, nem érdemes a harci kedvét lebecsülniük.

    ,,Mindig készen állok a harcra, és ezen a pályán nagyon sokára jön csak az első kanyar, így nagyon izgalmas dolgok történhetnek. Remélhetőleg meg tudjuk őket (Red Bull) dolgoztatni a pénzükért.”

    Az ötszörös világbajnok elismerte, a tegnapi időmérő nem igazán úgy jött ki neki, ahogy tervezte, de nem adja fel, és a vasárnapi futamon készül a visszavágóra.

    ,,Természetesen mindig az első helyet célzod meg, de Max és Valtteri jobb munkát végzett nálam. Küszködtem egy kicsit az időmérőn, ezért remélem a versenytempónk jobb lesz, mindenesetre még mindig jó pozícióban vagyok ahhoz, hogy a győzelemért harcolhassak.” –nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak.

  • Vettel szerint nem elégedhetnek meg a 4. és 5. hellyel

    Vettel szerint nem elégedhetnek meg a 4. és 5. hellyel

    Sebastian Vettel csalódottan vette tudomásul azt, hogy legjobb ideje csak az ötödik helyre volt elég, és azzal sem volt elégedett, hogy csapattársának sem sikerült jól az időmérő, ugyanis Charles Leclerc a negyedik lett.

    A Hungaroring első szektora egyértelműen a vörösöké, ám a másik kettőben nagyok sok időt veszítenek, így a teljes kör idejük jócskán elmaradt az ellenfeleik legjobbjától. A Red Bull feljavulásának köszönhetően, már a dobogós helyekben sem nagyon reménykedhetnek, mivel a két Mercedeses versenyzővel karöltve Max Verstappen csatározik a kupákért. A Sky Sport megkérdezte a négyszeres világbajnokot, szerinte minek köszönhető az, hogy egykori csapata szinte repül a magyar aszfaltcsíkon, mire a német a következő választ adta:

    ,,A leszorítóerőnek! Nem hinném, hogy találtak valami újat itt, már hetek óta gyorsak.”

    Természetesen az osztrák csapatnak is vannak gyenge pontja, ám az itteni a pályán azok nem jönnek ki, ennek ellenére Vettel reménykedik abban, hogy nincs még minden veszve és a végén sikerül majd odaérniük a dobogós helyek egyikére.

    ,,Nyilvánvalóan a motor teljesítmény terén hátrányban vannak hozzánk képest, ám a hajtáslánc erősségének fontosság ezen a pályán eltörpül, ezért is lehettek ilyen jók tegnap. Az nem meglepetés, hogy a Mercedes ott van, számítottunk arra, hogy ők ott lesznek, viszont mi meg nem ülhetünk hátra és nem nézhetjük a csatájukat, muszáj valahogy beleavatkoznunk és részt vennünk a harcban. Remélem, az abroncsok szinte elolvadnak majd, és a futamon többször kell majd kereket cserélni, ha nem így lesz, akkor nagyon nehéz feladat áll előttünk.”

  • Perez szerint tisztességtelen volt Ricciardo megmozdulása

    Perez szerint tisztességtelen volt Ricciardo megmozdulása

    Sergio Perez tiszteletlenségnek titulálta Daniel Ricciardo Q1-es megmozdulását.

    Több versenyző is az utolsó pillanatra időzítette gyors körét a kvalifikáció első szakaszában, ezért nagy tumultus alakult ki a pályán. A Racing Point mexikói versenyzőjét az utolsó kanyarban a Renault ausztrál pilótája akadályozta, mikor előzni próbált. Végül a kísérletből nem lett semmi, Ricciardo túl közel került Perezhez, aki meg az üldözés miatt visszazárkózott Lando Norrisra, így a két kakaskodó pilóta kör ideje már a kezdeteknél halálra volt ítélve.

    A Q1 után Perez bosszúsan nyilatkozott az esetről a Sky Sportsnak és tiszteletlennek nevezte Ricciardot, amiért az előzési kísérlettel tönkre tette mindkettőjük időmérőjét.

    ,,Sokan voltunk a pályán ezért tumultus alakult ki, ám mindenki próbálta tartani a távolságot a másikhoz képest. Azonban az, amit Daniel művelt, tiszteletlenség volt. Elszúrta a saját körét, és az enyémet is. Túl közel kerültem Norrishoz, mikor megpróbáltam mért kört futni és úgy vélem Daniel is hasonló cipőben járt. Próbáltunk mindannyian lemaradni és tartani a megfelelő távolságot a másikhoz képest, ám Daniel nem akart ebben részt venni, megpróbált engem megelőzni, ezután nekem kellett megnyomnom az utolsó kanyart, és így kerültem közvetlen Norris mögé.” – értékelte az esetet Perez.

  • Leclerc: Tanulnom kell ezekből a hibákból

    Leclerc: Tanulnom kell ezekből a hibákból

    Charles Leclerc ma is jobb eredményt ért el, mint csapattársa, ám a monacói pilóta csak a szerencsének köszönheti azt, hogy folytatni tudta az edzést, miután a Q1-ben hibázott és odacsapta autója hátulját a gumifalnak.

    A Ferrari ifjú pilótája az utolsó kanyarban veszítette el uralmát az SF90-e felett, majd egyenesen a gumifalnak csapódott, ám szerencséjére jó szögben találta el az ütköző zónát, így a második szakasz kezdetére már helyre tudták pofozni konstrukcióját. A negyedik helyről rajtoló 21 éves pilóta elismerte hibáját és megköszönte alakulatának a gyors munkát.

    ,,Nagyon szerencsés vagyok amiatt, hogy folytatni tudtam az edzést, és szeretném megköszönni a csapatnak a gyors beavatkozást. Egy felesleges hibát követtem el ismét, az elmúlt két hétben, két nagydíj alatt kettő hibát vétettem. Muszáj tanulnom ezekből, és dolgoznom kell azon, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő, ugyanakkor a Q3 nagyon pozitívan alakult a számomra, összességében elégedett voltam a körömmel.” – értékelte az eseményeket Leclerc.

  • Stenier: Az idei Haas „a legfurcsább” autó, amivel valaha dolgoztam

    Stenier: Az idei Haas „a legfurcsább” autó, amivel valaha dolgoztam

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a csapat idei konstrukciója a legőrültebb autó, amivel a pályafutása során dolgozott.

    Az amerikai istálló a soron következő Magyar Nagydíjon is a melbournei specifikációt fogja használni, ugyanis még továbbra sem tudják, hogy mi a probléma a fejlesztett autó versenytempójával.

    Steiner elmondta, hogy se ő, sem pedig a csapat nem tudja, hogy mi is történik körülöttük. Nincsenek tisztában azzal, hogy miért van az, hogy az autójuk egy körös tempója kimagasló, azonban ez a kimagasló forma a versenytempóra már nem igaz.

    „Meg kell értenünk, hogy hol is vagyunk,” – véli a Haas csapatfőnöke. „Ez a legőrültebb autó, amivel valaha dolgoztam. Úgy értem, hogy az időmérőn akár még az ötödik-hatodik helyet is el tudjuk csípni, a versenyen pedig minden egyes alkalommal visszaesünk a mezőny legvégére. Ez egész egyszerűen hihetetlen. Nem hiszem, hogy találkoztam már ezzel a jelenséggel, amiből az következik, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk.

    „Szerintem Hockenheimben Kevin (Magnussen) az elfékezése nélkül simán bejutott volna a Q3-ba Romain (Grosjean) mellett. Azonban hiába rajtolhattunk jó helyről, a versenyen megint lassúak voltunk a többiekhez képest. „

    Steiner hozzátette, hogy csapat tovább folytatta a két különböző specifikációjú autó adatainak elemzését, azonban az eltérő versenyzői vélemény megint csak ront a helyzetükön.

    „Ha egyértelmű lenne, hogy az év eleji autó a gyorsabb, akkor már régen azt az autót használná mindkét versenyzőnk. Azonban a Német Nagydíj harmadik szabadedzésen Kevin egy olyan űridőt ment a mostani specifikációval, hogy az valami elképesztő. Ezért nem tudtunk még dönteni.”

    Steriner azt gyanítja, hogy az egész helyzet megoldást nyerne, ha jobban tudnák kezelni a Pirelli idei abroncsait. „Szerintem a gumikezelés miatt rossz a versenytempónk még mindig,” – véli Steiner. „Amikor munkára fogod a gumit, azaz fel tudod melegíteni kellőképpen, akkor minden rendben van. Erre kellene rájönnünk, hogy mivel tudjuk munkára bírni a gumikat.

    „Tisztában vagyunk vele, hogy ezek a gumik nagyon szűk tartományban működnek jól, szóval szinte nem is lehet hibázni. Ha pedig hibázunk, akkor úgy fogunk járni, mint a legtöbb idei versenyen.”

  • Norris úgy érzi, hogy a Q1-es kiesésével cserben hagyta a McLarent

    Norris úgy érzi, hogy a Q1-es kiesésével cserben hagyta a McLarent

    Lando Norris elmondta, hogy az idei szezon során először hagyta cserben a McLarent és saját magát is. A brit újoncnak már az időmérő edzés második szakaszába sem sikerült bejutnia, ezért nyilatkozta ezt.

    Norris csak a tizenhatodik rajtkockából vághat majd neki holnap a hatvanhét körös Német Nagydíjnak, miután Alexander Albonnak és Antonio Giovinazzinak is sikerült javítania a Q1-ben. Ez azt jelentette, hogy a McLaren fiatalja ugyancsak 0.055 ezred másodperccel, de lassabb volt az utolsó továbbjutó időnél, ami miatt kiesett.

    A brit csapattársa, Carlos Sainz Jr. végül a hetedik helyet szerezte meg az időmérőn, miután sikerült bejutnia a kvalifikáció második, illetve harmadik szakaszába is. Mindez azt jelenti, hogy Norrisnak ez volt az eddigi legrosszabb időmérő edzése az újonc szezonjában.

    „Egyszerűen pont akkor nem álltak össze a szektorok, amikor igazán számított volna,” – nyilatkozta Norris az időmérő edzést követően. „Nem maradt túl sok idő a körömben, maximum 0.025 másodperc. Elég kicsi hibákat vétettem, amik miatt végül le is maradtam a Q2-ről.

    „Frusztrált vagyok, azonban idén ez az első olyan alkalom, hogy cserben hagytam a csapatomat. Az autóban meg volt a kellő potenciál, ugyanis Carlosnak sikerült bejutnia a legjobb tízbe. Csakis magamat hibáztathatom. Tovább kell lépnem és a holnapi napra kell koncentrálnom.”

    Norris, aki a 2020-as szezonban is a wokingi istálló pilótája lesz, hozzátette, hogy egy kicsit alul kormányzott volt az autója a gyors körén. „Kicsit küszködtünk az autóval, szóval ez a hétvége közel nem olyan egyszerű, mint amilyenek az előzők voltak.”

    Emellett a fiatal brit még Albon utolsó mért körét is elrontotta, ugyanis egy picit feltartotta a Toro Rosso thai versenyzőjét a sikánnál. Albon – aki az eset után be is panaszolta a britet a rádión – emiatt végül a tizenhetedik helyre kvalfikálta magát, közvetlen Norris mögé.„Nem aggódom, ugyanis én is gyors körön voltam és ő pedig közvetlen mögöttem kezdte el a sajátját, szóval egyáltalán nincs mitől félnem,” – véli Norris az esetről.