Címke: időmérő

  • Hamiltonnak hiába volt ‘partimódja’, a Ferrari szerinte már ‘rakétamódba’ kapcsolt

    Hamiltonnak hiába volt ‘partimódja’, a Ferrari szerinte már ‘rakétamódba’ kapcsolt

    Lewis Hamilton úgy érezte, legutolsó köre akár pole pozíciót is érhetett volna, ám a Ferrari ‘rakétamódja’ miatt ideje, csak a második helyre lett elég.

    A brit világbajnok korábban azt nyilatkozta, nyolc tizedes hátrányuk is lehet a Scuderiához képest az egyenesekben, ám mikor a számláló végül négy tizeden állt meg egy kissé megnyugodott amiatt, hogy a lemaradásuk mégsem akkorra, mint amire számított.

    ,,Nehéz időmérőn vagyunk túl, ezeknek a srácoknak őrületes a sebességük az egyenesekben. Ez már a mi partimódunk felett van egy szinttel, nekik valami más van, rakétamód. Még akkor is ha az élen lennénk vagy épp az első rajtkockába, nem tartana az előnyünk sokáig ugyanis az első kanyarig hosszú az egyenes és ők, nagyon gyorsak azokon a szakaszokon, egyszerűen csak átlépnének rajtunk azzal a rakétával, vagy mivel. Úgy éreztem az utolsó próbálkozások pole-t érhettek volna, ám ők gyorsabbak nálunk, Charles nagyon jó munkát végzett, annyira a határon autózott amennyire csak lehet. A szezon második felének kezdete óta már én is kényelmesebben érzem már magam az autóban, ám a teljesítményünk alulmarad az övékhez képest. Úgy érzem az már egy jutalom, ha elválasztom a két Ferrarit egymástól.” -nyilatkozta Hamilton az időmérő után.

  • Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint a fordított rajtrács ötlete totális ‘baromság’.

    A Formula 1 irányítói folyamatosan keresik a megoldásokat a sportág izgalmassá tétele érdekében, emiatt napról-napra újabb és újabb ötletek röppenek fel. Az időmérő átszabása jelenleg nagyon foglalkoztatja a Száguldó Cirkuszt. Ennek kapcsán került elő a fordított rajtrács ötlete is, ami állítólag a csapatok tetszését többnyire elnyerte, míg a pilóták többsége hallani sem akar erről a lehetőségről.

    A mezőny többszörös világbajnokait a témáról az időmérő utáni sajtótájékoztatón kérdezték meg. A brit és a német egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől:

    ,,Nem igazán tudom, mit is mondjak. Úgy vélem, akik ezt kitalálták, nem tudják miről beszélnek.” -reagált szűkszavúan az ötszörös világbajnok.

    A Ferrari rangidős pilótája először nem értette mit mondott riválisa, ezért visszakérdezett, de mivel nem kapott egyértelmű választ, előadta a saját gondolatait a témával kapcsolatban:

    ,,Őszintén szólva ez az egész egy baromság! Úgy vélem, tisztában vagyunk azzal, hogy ha javítani akarunk a dolgokon, akkor a mezőnyt kell összébb hoznunk, ugyanis így fognak kialakulni jó versenyek. Ez csak egy szépségtapasz lenne, nem megoldás. Nem tudom melyik géniusz állt elő ezzel az ötlettel, de nem fog ez segíteni semmin,  nem helyes ez az irány.” – Hamilton felnevetve reagált a kritikára és elárulta, ő is hasonlókat mondott, csak a német bővebben fejezte ki magát.

    Pierre Gasly  szerinte az időmérő felépítését  sem kellene megbolygatni, ugyanis a francia úgy véli ez a rendszer már 2006 óta jól működik:

    ,,Szeretem, hogy így mennek a dolgok, a Q1-es,Q2-es,Q3-as formátum nagyszerű kihívás elé állít minket versenyzőket, ugyanis nagyon koncentrálunk kell, ha jó kört akarunk összerakni és tovább akarunk jutni. Ez egy csata, ami arról szól, ki lesz a leggyorsabb egy körön. Sajnálatos lenne elveszíteni ezt a formátumot, szerintem a hétvége egyik legizgalmasabb része az időmérő. Ám ha a show élvezetesebb lesz, akkor miért ne próbálnánk meg? Meglátjuk mi sül ki ebből. Úgy vélem részünkről a leghangsúlyosabb az lenne, ha az autókat még versenyképesebbekké tennék. Ebbe a kategóriába tartozik az, hogy tegyék könnyebbé a másik autó követését és a konstrukciókat is, továbbá az sem ártana, ha az abroncsok több kört bírnának ki. Inkább ezekre kellene fókuszálni, és nem azt megváltoztatni, ami alapjáraton jól működik.” -nyilatkozta a Toro Rosso pilótája.

    Max Verstappen egykori csapattársával ért egyet, és hallani sem akar a sprint versenyekről vagy az időmérő megváltoztatásáról, sőt egyenesen nonszensznek titulálta a fordított rajtrács ötletét:

    ,,Úgy vélem mindenki megérdemli az esélyt arra, hogy a lehető legjobbját nyújtva végezzen jó helyeken az időmérőn. Ez alapján kell, eldönteni ki, melyik helyet érdemli meg. A fordított rajtrács ötlete sem a kedvencem, baromság az egész, úgy ahogy van!” -nyilatkozta a holland a Motorsport.com-nak.

  • Leclerc: Nagy meglepetés volt ez az első hely

    Leclerc: Nagy meglepetés volt ez az első hely

    Charles Leclerc elmondta, azzal, hogy megszerezte a rajtelsőséget a Szingapúri Nagydíj időmérőjén, nem csak a többieket, de a Ferrarit is meglepte.

    A Scuderia nem nagy reményekkel vágott neki a hétvégének, ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a papírforma szerint a Mercedes és a Red Bull fog dominálni ezen a pályán. Pénteken még nem látszott a vörösök javulása, ám szombaton már a harmadik szabadedzésen villantak egyet, míg az időmérőn mindenkit meglepve harcoltak a pole pozícióért.

    Végül a monacói bizonyult gyorsabbnak, így az övé lett a dicsőség.

    ,,Elég őrült egy kör volt. Az első próbálkozás nem volt az igazi, ugyanis mikor megkezdtem azt a kört túl közel voltam Lewishoz. Sokat is kockáztattam a második szektorban, ezért nagy volt a nyomás rajtam, tudtam, hogy az utolsó körben dől el minden. Mindent beleadtam, vétettem is pár hibát, egy párszor majdnem elveszítettem az autót és már kétszer vagy háromszor a falban is láttam magam, de végül minden összejött. Csodálatos érzés volt vezetni ezt az autót. Pénteken nagyon nehéz napom volt, ezért a rajtelsőség megszerzése nagyszerű érzés a számomra. Őszintén szólva meglepődtem, az tudtam, hogy azért többre vagyunk képesek, de arra nem számítottam, hogy versenyre kelhetünk a Mercedesszel és a Red Bullal. Az egész csapat meglepődött, és ez az eredmény bizonyítja milyen jó munkát végezte a gyárban a srácok, köszönöm nekik, ez az ő érdemük.” -nyilatkozta jókedvűen Leclerc.

     

  • Verstappen nem boldog: Én nyerni jöttem!

    Verstappen nem boldog: Én nyerni jöttem!

    Max Verstappen nem volt boldog amiatt, hogy az időmérőn csak a negyedik helyet szerezte meg Szingapúrban. A holland szerint a második sor nem elég jó eredmény a számukra, ugyanis ők nyerni jöttek erre a futamra.

    A kanyarokkal tűzdelt, magas leszorítóerőt követelő utcai aszfaltcsík normál esetben a bikáknak kellett volna kedvezzen, ám a Ferrari a semmiből lépett elő, míg az osztrákok nem igazán találták a ‘golövő cipőjüket’. Nem volt meg tehát a Red Bull sebessége a tegnapi éjszakában, ezért a Q3-ban a 21 éves fiatalnak csak a negyedik hellyel kellett beérnie.

    A holland Ziggo Sportsnak Verstappen elmondta, végtelenül csalódott autója viselkedése miatt:

    ,,A második sor nem elég jó a számunka, én nyerni jöttem ide. Ahogy már mondtam: mindenki azt várja el, hogy a dolgok zökkenőmentesen menjenek, de először is az a legfontosabb, hogy megtaláld az autó egyensúlyát, ez meg is volt, csak a tapadás hiányzott.”

    Természetesen a hollandok megkérdezték honfitársukat lát-e esélyt arra, hogy a negyedik helyről, akár a győzelmet is bezsebelje, ám a Red Bull pilótája erre a kérdésre a következőket felelte:

    ,,Sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy győzelmet arassunk innen. Meg látjuk mi lesz, ám annyi biztos, hogy nem vagyunk ehhez jó helyzetben. Sokkal több mindenre számítottam, de ez van.”

  • Norris végtelenül csalódott: Egy idióta vagyok!

    Norris végtelenül csalódott: Egy idióta vagyok!

    Lando Norris idiótának nevezte magát a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése után, ugyanis egy buta hiba miatt, a Q3-ban, csak a 10. legjobb időt tudta autózni.

    A McLaren ezen a hétvégén gyorsabbnak tűnt a Renault-nál, ám az ifjú brit pilóta nem tudott felülkerekedni tapasztaltabb ellenfelein, így mind Daniel Ricciardo, mind Nico Hülkenberg előtte végzett a szingapúri éjszakában.

    A Sky Sportsnak Norris elmondta, a hajtűkanyarban rossz sebességi fokozatba váltott vissza, ezért nem tudott jobb időt autózni:

    ,,Jó érzéssel vágtam neki az utolsó szakasznak, ugyanis már a Q1-ban és a Q2-ben is jól mentek a dolgok. Boldog és magabiztos voltam. Ám nem sikerült úgy a felmelegítenem az abroncsokat, ahogy szerettem volna és utána már az a magabiztosság is tova szállt, ami még a Q2-ben meg volt. Aztán a kör közepénél egyszer csak kihagyott az agyam. Nagyon rossz dolgot csináltam, nagyon rosszat és utána azzal ment el az idő, hogy próbáltam azt a butaságot kijavítani. Egy kicsit megnehezítettem a saját életem. Csak egy kis buta hiba volt. A kör felénél rossz fokozatba váltottam vissza a hajtűben, nem váltottam le eléggé. Sosem csináltam ilyet korábban. Szörnyű kör volt, egyszerűen szörnyű.” -nyilatkozta csalódottan Norris.

  • Vettel: Túl sokat kockáztattam az utolsó körömön

    Vettel: Túl sokat kockáztattam az utolsó körömön

    Sebastian Vettel úgy véli, hogy a kelleténél több rizikót vállalt az utolsó gyors körén, emiatt nem tudta megszerezni az első rajtkockát a Szingapúri Nagydíjon.

    A Ferrari németje a Q3 első felében még a tabella élén állt, noha egy hibát ebben a körében is elkövetett, amikor is a 19-es kanyar kijáratán lekoccolta a falat. A második neki futásra pedig már a hármas kanyarban hibázott, így elég hamar le kellett tennie a javításról. Végül csupán a harmadik rajtkockával kellett, hogy megelégedjen. Csapattársa Charles Leclerc pedig ismételten megszerezte a pole-t.

    „Nagyon jól indult a Q3, de aztán az utolsó próbálkozásomnál már az első szektorban vesztettem egy kicsit, amikor is próbálkoztam több és több rizikót vállalni. Ez végül nem fizetődött ki. Összességében viszont ez egy remek eredmény a számunkra, az első és a harmadik hely nagyszerű. Ezen a pályán nem számítottunk erre, így boldog vagyok a Q3 eredménye miatt Az autó jó volt ma, de meglátjuk mit hoz a holnap.” – nyilatkozta az időmérő után Vettel.

  • Bottas: Nem tudom, hogy miért voltam olyan lassú tegnap

    Bottas: Nem tudom, hogy miért voltam olyan lassú tegnap

    Valtteri Bottas elmondta, hogy nem igazán volt tisztában vele, hogy mi történt vele a tegnapi szabadedzéseken. A finn versenyző nagyon nem találta a tempót, ugyanis a második szabadedzésen több, mint egy másodpercet kapott a csapattárs Lewis Hamiltontól.

    Bottasnak nagyon rosszul indult a szingapúri hétvégéje, ugyanis az első szabadedzésen megúszott alatta a Mercedes a tizenkilences kanyarban és falnak is csapta az autóját. A finn a balesete miatt az első szabadedzésen nem tudott valami sok időt tölteni, ezzel komoly munkát adva a szerelőknek, hogy megjavítsák az autóját a második gyakorlásra.

    „Trükkösek voltak a körülmények és sajnos volt egy pillanat, amikor nem figyeltem kellőképpen – nyilatkozta Bottas az első szabadedzést követően. „A második szabadedzés már sokkal jobb volt, azonban még mindig van miben fejlődnöm.

    „Egyszerűen megúszott az autó hátulja és mivel nincsenek bukóterek, ezért ennek a hibának csúnyán megfizettem az árát. Az ilyen hibák néha beleférnek szerintem. A második gyakorláson nem tudom mi történt, ugyanis mindegyik gyorskörömben hiányzott a tempó.

    „Egyik keveréken sem éreztem magam igazán jól az autóban, szóval egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy minden rendben volt az autómmal. Este mindenféleképpen rá kell néznünk, ugyanis azt éreztem, hogy nem tudok gyorsabban menni, miközben a többiek egy másodperccel gyorsabbak voltak nálam.”

    Bottas azt is elmondta, hogy szoros csatára számít a Mercedes, a Red Bull és Ferrari között, ugyanis Max Verstappen nagyon közel volt Hamiltonhoz és Sebastian Vettel sem volt olyan messze tőlük.

    „Az egyszer biztos, hogy minden körülmények között nyomnod kell keményen, különösen a Q3-ban,” – véli a Mercedes finnje. „A szabadedzéseken pedig minimalizálni kell az autótöréseket. Szerintem a három élcsapat nagyon közel lesz majd egymáshoz, azonban Lewis nagy formában van, szóval ő a legesélyesebb.”

  • Leclerc: A kapcsolatom Sebastiannal változtatlan maradt

    Leclerc: A kapcsolatom Sebastiannal változtatlan maradt

    Charles Leclerc elmondta, nem változott meg a kapcsolata csapattársával, Sebastian Vettellel a monzai kalamajka után.

    Az elmúlt versenyen a pole pozíciót a monacói szerezte meg, míg a német csak a negyedik helyről indulhatott. A Q3-ban szinte minden versenyző taktikázott és arra hajtott, hogy húzza valaki előtte a szélárnyékot, így káosz alakult ki és a végjáték csúfosan elmaradt. A Ferrarinál is hasonló játékok mentek a háttérben, ami végül megbosszulta önmagát. A 21 éves fiatal ugyanis nem tartotta magát a megbeszéltekhez, és nem segített a második etapnál a négyszeres világbajnoknak, ami miatt, mind Vettel és mind Binotto megorrolt a az ifjoncra. A futam megnyerésével Leclerc azonban elérte a megbocsátást a Scuderia csapatfőnökénél, míg a svájci-olasz szakember elmondta, Vettel is elnézte végül a fiatalnak az esetet.

    Leclerc Szingapúrba érve boncolgatta tovább a témát, és kijelentette, az az incidens nem befolyásolta kapcsolatát a német versenyzővel:

    ,,Nem hinném, hogy változott akármi is a kapcsolatunkban. Nyilvánvalóan szombaton felütötte a fejét a kételkedés a tetteim miatt, de megmagyaráztam, miért nem tudtam neki segíteni és utána minden újra rendben lett. Teljesen őszinte voltam, mindig az vagyok és elmagyaráztam azt, hogy én nem akartam őket cserben hagyni. Nagyon trükkös szituációba kerültünk a kör elején, és végül az egész egy nagy káosz lett. Későn indultunk meg és léptük át a célvonalat, ám ezzel én nem akartam tönkre tenni Seb körét vagy ilyesmi.”

    Természetesen szóba jött az esetleges változás a hierarchián belül is, ugyanis sokan úgy vélik, két győzelmével Leclerc átvette az uralmat a csapaton belül. A monacói a következőket mondta ezekről a feltételezésekről:

    ,,Sosem éreztem ezt. Összességében a csapaton belül… nem is tudom, kívülről máshogy néz ki az ügy… de belülről minden egységes és harmonikus maradt. Voltak olyan szituációk amikor én segítettem Sebastiannak, és voltak olyanok, amikor ő segített nekem. Úgy vélem ez a mentalitás viszi előre a csapatot, az istálló mindent megtesz azért, hogy ebből profitáljon és ez a legfontosabb. Azért vagyunk itt, hogy a legjobb formánkat hozzuk, legalábbis próbáljuk ezt teljesíteni, és összességében én elégedett vagyok a csapattal. A csapatjátékos szerepkör a végén mindig kifizetődik, az alakulat mindent megtesz értünk, ezért ha van egy olyan versenyző, aki egoista és csak magára gondol, az nem tesz jót senkinek sem. Vannak olyan szituációk, mikor saját magadat kell előtérbe helyezni, de a legfontosabb az, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt.”-nyilatkozta Leclerc már Szingapúrban.

  • Összeülnek az F1 vezetői, hogy megoldást találjanak a monzai káoszra

    Összeülnek az F1 vezetői, hogy megoldást találjanak a monzai káoszra

    A Forma-1 meghatározó alakjai a jövő heti Szingapúri Nagydíjon ülnek majd asztalhoz, hogy találjanak egy olyan megoldást amellyel elkerülhetik a monzai időmérőn történtek újbóli megtörténését.

    Már a Belga Nagydíj kvalifikációjának utolsó szakaszában látszódott, hogy a pilóták nagyon vissza lassítanak, annak érdekében, hogy szélárnyékot kapjanak másoktól. Ez a szituáció végül egy héttel később Monzában csúcsosodott ki.

    A Q3-ban talpon maradt kilenc pilótából hét kikéste a gyors körét, miután annyira lassan teljesítették a kivezető körüket, így nem tudtak újabb gyors kört futni. A versenybírók az időmérő után Nico Hülkenberget, Carlos Sainzot és Lance Strollt részesítették figyelmeztetésben a történtek előidézéséért.

    A hátralévő pályák karakterisztikájából következően arra kicsi az esély, hogy idén ilyen újra megtörténik. Viszont a következő szezon ugyanazon futamain meg van erre az esély, ezért az F1 versenyirányításában azon dolgoznak, hogy erre találjanak egy megoldást.

    „Volt már egy megbeszélésünk a versenyzőkkel a Spa utáni péntek este, és szerintem a szobában akkor mindenki elismerte, hogy erre a problémára nem létezik egy egyszerű szabály, amivel megoldható lenne ez. Mi sportvezetők megegyeztünk abban, hogy Szingapúrban szükség lesz majd egy sokkal jobban elmélyülő egyeztetésre is.” – mondta Michael Masi versenyigazgató.

    „Néhány csapat már elkezdett szimulációkkal és ötletekkel előállni, mivel ez mindenkinek az érdeke. Mivel sportemberekről van szó, így ebből is a maximumot igyekszenek kihozni. Beszélhetünk itt mindenféle írott és íratlan szabályról, de ha a sportág látványa csorbul, akkor mindent meg kell tenni ennek a kiküszöbölésére. Csupán részletesen meg kell vizsgálni a problémát.” – tette hozzá.

  • Binotto megbocsátotta Leclerc-nek az időmérőn történt esetet

    Binotto megbocsátotta Leclerc-nek az időmérőn történt esetet

    Mattia Binotto elárulta, miért mondta azt Charles Leclerc-nek a verseny után, hogy azzal az eredménnyel, amit az Olasz Nagydíjon szerzett, megbocsátanak neki.

    Az időmérőn a Ferrarin belül az a megállapodás volt érvényben, hogy a versenyzők felváltva húznak egymásnak szélárnyékot. A Q3 első felében, Sebastian Vettel haladt elől, és próbálta teljesíteni feladatát, ám a monacói lassabban ment, így közéjük az egyik Renault is befurakodott, azonban az ígért „segítség” még így is megérkezett, és a 22 éves versenyző autózta a legjobb időt a kvalifikáció utolsó szakaszában. A második szekcióban viszont ezt Leclerc-nek kellett volna biztosítani, ám a káosz és a kavarodás valamennyire megakadályozta ebben. Mivel senki sem akart elől haladni a 9 pályán lévő versenyző közül, egymást lassítgatva teljesítették a kivezető körüket, aminek az lett a vége, hogy két pilóta indulhatott csak el még időben. A finálé tehát elmaradt, míg a Ferrari a színfalak mögött a szezon első drámáját élte át.

    A Scuderia ugyanis nem hitte el azt, hogy Leclerc csak azért nem tudott segíteni Vettelnek, mert nagy volt a kavarodás. A monacói ugyanis a kör nagy részében a német mögött haladt. A Ferrari felszólította a rádión keresztül a fiatalt, hogy most már menjen előre, de a kétszeres nagydíj győztes ezt túl későn tette meg.

    Vettel az időmérőt követően el is mondta, csapattársa nem tartotta be az egyességet, és nem biztosított neki szélárnyékot, úgy ahogy azt ő tette. Mattia Binotto is elbeszélgetett Leclerc-rel, és meg is fedte versenyzőjét, amiért nem volt csapatjátékos. Vasárnap azonban a futam megnyerése miatt, a monacóinak megbocsátottak, amit a csapatfőnök tolmácsolt neki a rádióban.

    ,,Sei perdonato” – fejezte ki magát olaszul Binotto. – ,,Ezt azt jelenti, akármi is történt az elmúlt napokban, meg beszéltük azt, és az hármunk között fog maradni, és nagyon jó munkát végzett.”

    Természetesen a média képviselő nem hagyták annyiban a dolgot és kíváncsiak voltak arra, hogy az összeszólalkozásuk ki hat-e majd a csapatra a továbbiakban. Binotto, pilótái mellett ülve, elmondta hármuk közül Vettel volt az első, aki tovább lépett.

    ,,Nem lesz hatással semmire, ugyanis azonnal megbeszéltük a dolgokat, és igen a vélemények különbözhetnek egymástól, viszont a végkifejlet nagyon furcsa helyzetet teremtett mindenki számára. Sebastian volt az első, aki azt mondta, lapozzunk és tekintsünk előre. Úgy vélem ezek a srácok, nagyszerűek és tudom, hogy számíthatok rájuk. Ezért biztos vagyok abban, hogy ez az eset nem lesz hatással a továbbiakban semmire sem. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy nem fog előfordulni többé ilyesmi. Mindig van miből tanulni és az a legfontosabb, hogy azt a bizonyos leckét meg is tanuljuk.” –zárta rövidre Binotto.