Címke: időmérő

  • Hamilton kritizálta az FIA-t, amiért betiltanák a „partimódot”

    Hamilton kritizálta az FIA-t, amiért betiltanák a „partimódot”

    Ahogy arról már beszámoltunk az FIA tervei szerint a közeljövőben betiltanák azt a speciális időmérős motormódot, amivel plusz teljesítményt tudnak egykörön elérni a csapatok.

    Idén eddig minden időmérőt a Mercedes tudott megnyerni, tetemes, olykor már egy másodperces előnnyel is. Ennek redukálása érdekében a szövetség levélben tájékoztatta a csapatokat, hogy a Mercedes által „partimódnak” nevezett beállításokat betiltanák.

    A hétvégét megelőző sajtótájékoztatón erről is kérdezték a britet, aki kissé ingerülten reagált erre a törekvésre:

    „Ez egyáltalán nem meglepő, mivel folyamatosan lassítani akarnak minket. A srácok a csapatunknál elképesztően jó munkát végeztek a motorral, ez nyilván lassítani fog minket, de nem hiszem, hogy el fogják érni ezzel azt az eredményt, amit szeretnének.” – fogalmazott tömören.

    Hogy mikor fog ez a tiltás életbe lépni azt még nem tudni, de könnyen előfordulhat, hogy a két hét múlva esedékes Belga Nagydíjon már kiadnak egy erre vonatkozó direktívát.

  • Az FIA be akarja szüntetni a parti módot 2021-ben

    Az FIA be akarja szüntetni a parti módot 2021-ben

    A Mercedes már hosszú ideje a kvalifikációk királya, ennek a bizonyos parti módnak köszönhetően. Az időmérő utolsó szakaszához érkezve, a német csapat elképesztő előnyre tesz szert ezzel a speciális beállítással, amellyel több üzemanyagot tudnak használni, és sokkal erősebbek lesznek a többi motorgyártónál. Ennek eredményeképpen toronymagasan vezetik az időmérő edzéseket. Egyébként ezt az üzemmódot nem lehet túl sokáig használni, mivel túl sokat kíván a motortól.

    Az FIA el akarja tűntetni a Mercedes ebből fakadó előnyét a jövő évre. A Racefans.net számolt be arról, hogy a Nemzetközi Autómobil Szövetség már ki is küldött erről egy levelet a csapatoknak.

    Ebben a levélben, amely több forrásból is meg lett erősítve, az FIA tájékoztatja a csapatokat, hogy az időmérőn csak olyan motormódokat lehet használni a jövő évtől kezdődően, amelyeket a versenyen is használ egy csapat. Ezeket a követelményeket pedig vélhetően a parc ferme rendelkezéseivel lehetne érvényesíteni, amelyek korlátozzák a hétvége eseményei közti változásokat.

  • Hülkenberg nevetve árulta el mik a tervei Verstappennel a rajtnál

    Hülkenberg nevetve árulta el mik a tervei Verstappennel a rajtnál

    Nico Hülkenberg nagyon erős kvalifikáción van túl, így az interjúi során egy kis humort is csempészett mondandójába.

    Sergio Pérez betegsége miatt egy héttel ezelőtt a német pilótára esett a választás. Hülkenberg egy kis kihagyás után pattant a Racing Point autójába, ám a Brit Nagydíj nem úgy sikerült neki, ahogy elképzelte. A versenyző el sem tudott indulni egy technikai hiba miatt, így az álomszerű visszatérésnek kiábrándító vége lett. A héten azonban ismét lehetőséget kapott, és a kvalifikáción egészen a harmadik helyig repítette az RP20-at. A 32 éves versenyző az esemény utáni interjú során kihangsúlyozta, nagyon elégedett ugyanis kezd összeszokni a konstrukcióval.

    ,,Természetesen jobban érzem magam az autóban. Eltelt néhány nap az utóbbi hét óta, de ez most nem a semmiből jött, múlthéten a nulláról kezdtem. Nagyon nehéz így egy versenyhétvégére megérkezni. Mindenki már 100%-on pörög, míg te csak most tanulsz járni. Voltam párszor a szimulátorban, így már otthon érzem magam. Még mindig egy új autóról beszélünk, viszont nincs okom panaszra. Meglátjuk mi lesz vasárnap, de a csapatrészéről és az én részemről minden rendben van. A verseny a legfontosabb, és hát ez még előttünk van. A szombati nap miatt boldog vagyok, viszont az elkövetkező nap  is meg kell ezt ismételnünk.”

    A Ziggo Sport megjegyezte, hogy a német pilóta mellől az a Max Verstappen fog rajtolni, aki szintén nagy tervekkel vág neki a versenynek. Hülkenberg kapott az alkalmon és nevetve megosztotta a tervét a hollanddal kapcsolatban.

    ,,Ah, igen Max (Verstappen). Azonnal el fogom engedni, nem akarok szórakozni vele. Csak szép csöndben elengedem.” -viccelődött a Racing Point versenyzője.

  • Vettel: A Mercedes már egy külön univerzumban van

    Vettel: A Mercedes már egy külön univerzumban van

    Sebastian Vettel szerint a Racing Point szinte már külön bolygón van, míg a Mercedes előnye akkora, hogy ők már egy másik univerzumban vannak a többiekhez képest.

    A csillagosoknak egy percig sem kellett izgulnia amiatt, hogy nem lesz meg számukra az első sor, sőt a Racing Point is megmutatta, hogy mindenkinek komolyan kell számolnia velük. Ugyan a Ferrari két pilótája kaparintotta meg a harmadik sort, ám lemaradásuk még a brit-kanadai csapathoz mérve is tetemes, az ötödik helyet megkaparintó német ugyanis kilenc tizedel kapott ki a harmadik pozíciót megszerző Lance Strolltól.

    Ennek ellenére a négyszeres világbajnok bizakodó, ugyanis eltérő gumistratégiájuk még jól szolgálhat a Ferrari számára.

    ,,Úgy vélem a versenyen egy kicsit más képet kaphatunk, ugyanis különböző abroncsokon rajtolunk az első négyhez képest. Meglátjuk hogyan fog ez kamatozni és talán lesz egy kis előnyünk az első kanyarba menet, vagy akár az első pár körben is. Az időjáráselőrejelzés szerint eshet a versenyen. Tegnap mi egy kicsit szenvedtünk ezek között a körülmények között, ám lehet, hogy vasárnap ezt már az előnyünkre fordíthatjuk. Ugyanakkor az első kettő (Mercedes) teljesen elérhetetlen, nemcsak hogy külön bolygón, hanem egy külön univerzumban vannak ebben a pillanatban. Mi viszont azzal fogunk harcolni, amink van, és megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a futamból.” -nyilatkozta Vettel az időmérő után.

  • Verstappen: Russell fókuszáljon csak a saját csapatára

    Verstappen: Russell fókuszáljon csak a saját csapatára

    Max Verstappen szerint George Russellnek inkább a saját csapatára kellene fókuszálnia, és nem másokról véleményt alkotnia.

    Az időmérőedzés második szakaszába meglepetésre mindkét Williams bekerült, sőt a brit versenyző még a 12. pozíciót is meg tudta kaparintani. Mindeközben Alex Albon végig az autó egyensúlyára panaszkodott, és kisebb hibákat is vétet, melynek az lett az eredménye, hogy nem tudott bekerülni a top 10-be.

    Russell azonban kiállt barátja mellett, és azt nyilatkozta a futam után, hogy a brit-thai versenyző ‘úgy festett, mint egy idióta, pedig korántsem az’. A Williams versenyzője mindemellett a Red Bullt vette elő, és vonta kérdőre az üggyel kapcsolatban.

    Természetesen ez a nyilatkozat eljutott a holland pilótához is. A 22 éves versenyző megjegyezte, a Williamses kollégájának nem kellene ilyen kommenteket megejtenie.

    ,,George nem tud semmit a csapatról. Úgy vélem jobb lenne, ha csak a saját autójára és a saját teljesítményre fókuszálna, nem pedig másokról beszélne. Az én oldalamról nézve, én mindig próbálom kihozni belőle a maximumot és olyan keményen nyomni, amilyen keményen csak lehet. Fogalmazzunk úgy, hogyha az autóm nem képes a pole pozíciót elhódítani, akkor sem fogom feladni. Mindig próbálom a határokat feszegetni.”

    Albon az első futamon még a dobogóért harcolhatott, ám Lewis Hamiltonnal találkozott, így ismét búcsút kellett intenie annak. A Stájer Nagydíjon viszont már nehezebb dolga akadt, ugyanis vasárnap 11 másodperccel végzett Verstappen után, úgy, hogy a holland viszonylag későn ejtett meg egy bokszkiállást.

    A Motorsport.com megkérdezte a brit-thai versenyzőt, hogyan tud megbirkózni ezzel, mire a 22 éves pilóta azt válaszolta, időbe telik majd az, hogy átrágják magukat a jelenlegi szituáción.

    ,,Csapatként már a szezon kezdetén is szenvedtünk. Természetesen az első teljes évemet kezdtem itt, így még mindig a fejlődési folyamatnál tartok. Mi sem ezt akarjuk, ezért nem is vagyok elégedett az időmérős teljesítményemmel. Még mindig úgy érzem, hogy nem volt ideális az etapom, továbbá még hibákat is elkövettem. Ha ezek nem lettek volna, akkor a Q3-ban lennénk. Ugyanakkor nem is a top 5-ben kellene végeznünk, de nyilvánvalóan trükkösebb úgy vezetni, mikor az autó nem igazán azt csinálja amit akarsz. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy felülkerekedünk majd ezen. Tudom, hogy a srácok a gyárban gőzerővel dolgoznak azon, hogy kijavítsák a hibákat és ezzel jobbá tegyék az autót.”

     

  • Vettel: Az abroncsok nem akartak működni

    Vettel: Az abroncsok nem akartak működni

    Sebastian Vettel ugyan bejutott az időmérő harmadik szakaszába, viszont csak a 10. pozícióból várhatja a vasárnapi rajtot.

    Nincs egyszerű helyzetben a Ferrari, ugyanis már a második hétvégén történik meg velük az, hogy csak egy autóval képviseltetik magukat a Q3-ban. Múlt héten a német versenyzőnek kellett búcsúznia a második szakaszban, míg szombaton ez a sors a monacóira várt.

    Ugyan a Scuderia már fejlesztésekkel felszerelve vágott neki a Stájer Nagydíjnak, ám eddig úgy tűnik, nem igazán váltották be az elemek a hozzájuk fűzött reményeket. Vettel az esős időmérő után elmondta, nagyon nehéz napon vannak túl, és muszáj megérteniük azt, hogy miért nem mentek úgy a dolog, ahogy azt eltervezték.

    ,,Nagyon nehéz kvalifikáción vagyunk túl, egyszerűen nem tudtuk az abroncsokat működésre bírni. Meg kell vizsgálnunk a helyzetet és ki kell találnunk, hogy miért történt ez. A Q2 végén valamint a Q3-ban meggyűlt a bajom a vízátfolyásokkal is.” -nyilatkozta a négyszeres világbajnok a Sky Sportsnak.

    A negatívumok ellenére Vettel próbálja a dolgok pozitív oldalát nézni és az alapján felkészülni a vasárnapi futamra:

    ,,Nem volt ideális a helyzet, de tanulnunk kell ebből és hasznosítanunk kell azt a következő esős időmérőn. Harcolni fogunk a pályán holnap és megteszünk mindent amit csak lehet a jó eredmény érdekében.”

  • Norris szerint még a Mercedesnek is tartania kell a Racing Pointtól

    Norris szerint még a Mercedesnek is tartania kell a Racing Pointtól

    Lando Norris ugyan a hatodik helyet szerezte meg az esős időmérőn, ám korábbi büntetése miatt csak a kilencedikről vághat neki a holnapi futamnak.

    Jól kezdődött a kvalifikáció az ifjoncnak, ugyanis a vizes pályán végig a nagyok közelében autózott. A Q3-ban azonban neki is meggyűlt a baja az erősödő esővel, ennek ellenére a McLaren brit versenyzője elégedett a teljesítményével, és már nagyon várja a vasárnapi eseményeket.

    ,,A Q1 és a Q2 nem volt olyan rossz, csak meg kellett szoknom az esőt. Néha nem láttam semmit sem, még az előttem lévő autót sem. A Q3-ban rossz pozícióban találtam magam ugyanis vagy Ricciardo vagy Ocon Renault-ja mögé kerültem, és nem láttam azt az ívet, amit a versenyzők már kiautóztak. Továbbá a vízátfolyások is nehézségeket okoztak. Nehéz időmérő volt, de ugyanakkor nagyon élvezetes is.”

    Norris tegnap óta hátfájdalmakkal küszködik, ami a kvalifikáción is megnehezítette a dolgát.

    ,,Nem igazán tudom, hogy mi ez, mikor a fékre lépek és érzem a gravitációs erőt, akkor előjön ez a fájdalom.”

    A brit ifjonc ugyanakkor nemcsak emiatt aggódik, hanem a Racing Point miatt is. Ugyan a kanadai-brit csapat egyik versenyzője sem jutott be a Q3-ba, ám a holnapi versenyen komoly meglepetéseket tartogathatnak a mezőny számára. Norris szerint nem csak nekik van félni valójuk, hanem az élen autózónak is.

    ,,Még a Mercedesnek is van mitől tartania velük kapcsolatban.” – tette hozzá a fiatal.

  • Verstappennek meggyűlt a baja a sok esővel a Q3-ban

    Verstappennek meggyűlt a baja a sok esővel a Q3-ban

    Az eső áztatta időmérőn Max Verstappen megszerezte a második helyet, így ismét az első sorból vághat neki a vasárnapi futamnak.

    A Stájer Nagydíj kvalifikációja kihívások elé állította a versenyzőket. Az erősödő esőben nehéz volt megfelelő kört autózni, ám a 22 éves pilótának sikerült jó pozícióba kvalifikálnia magát. A holland ugyanakkor elmondta, a Q3-ban elég trükkös körülmények fogadták a továbbjutókat.

    ,,Összességében jó volt az időmérőnk. A Q1 egy kissé zsúfolt volt, nem láttunk szinte semmit, így egy kicsivel több helyet kellett hagyni a másik autó mögött. Nem volt egy tiszta köröm sem abban a szakaszban. A körülmények nem voltak olyan rosszak, ám ezek miatt az autók miatt nem igazán látsz semmit akkor, ha valaki előtted halad. A Q2 végén aztán rákapcsolt az eső, Különösen a második szektorban volt nehéz vezetni. Ez folytatódott a Q3-ban is, így az a szakasz nehéz volt. Rengeteg víz állt a pályán, így sok helyen tapadást vesztettem.” -nyilatkozta Verstappen.

    A Red Bull versenyzője azt is elmagyarázta, miért nem sikerült az utolsó körét jól befejeznie:

    ,,Valaki a bokszba hajtott előttem, talán Sebastian (Vettel) lehetett az. Az autó emiatt alkotmányozottá vált, így szélesebben fordultam a rázóra. Ezután elvesztettem az irányítást, és az utolsó kanyarban négy kerékkel hagytam el a pályát miközben drifteltem egyet.”

  • A stewardok beidézték Leclerc-t, Perezt és Räikkönent

    A stewardok beidézték Leclerc-t, Perezt és Räikkönent

    Az időmérő után beidézték a versenyfelügyelők Charles Leclerc-t, Sergio Perezt és Kimi Räikkönent. A monacói pilótánál rögtön két esetet is vizsgálnak.

    Nehéz időmérőn van túl a 22 éves versenyző, mivel nem sikerült bekerülnie az Q3-ba, ugyanakkor a Ferrari is vakarhatja fejét, ugyanis Sebastian Vettel sem tudott jó eredményt elérni az esőben.

    Azonban itt még nem ér véget a történet, ugyanis Leclerc-t két ügy miatt is beidézték a stewardok. Az egyik vizsgálat azért indult ellene, mert Danyiil Kvjatot akadályozta, mikor az orosz a gyors körét teljesítette, míg a másik szerint a Q1-ben a piros zászlós szakasz megkezdése után nem a bokszba hajtott, hanem tovább ment, és átlépte az ellenőrző vonalat.

    Az Alfa Romeo finn világbajnoka Leclerc-hez hasonlóan áthaladt a vonalon, így neki is jelenése van a versenyfelügyelőknél, míg a Racing Point mexikói versenyzője egy sárga zászlós szakaszt hagyott figyelmen kívül a Q1-ben.

  • Beidézték Lewis Hamiltont a stewardok!

    Beidézték Lewis Hamiltont a stewardok!

    Beidézték Lewis Hamiltont és a Mercedes képviselőjét a stewardok, ugyanis a brit versenyző nem lassított eléggé a sárga zászlós szakasz alatt.

    Valtteri Bottas az időmérő utolsó szakaszának végén kilátogatott a kavicságyba és a fűre, ezzel pedig nemcsak a javítás lehetőségét vette el a mögötte érkezők egy részétől, hanem sárga zászlós szakaszt is rájuk szabadított.

    A versenyigazgatóság viszont megállapította, hogy a brit világbajnok nem lassított eléggé, így behívták egy elbeszélgetésre. Hamiltonnak és a Mercedes képviselőjének 18:15-tól van jelenése a stewardoknál. A hatszoros világbajnok így akár a második helyét is elveszítheti.

    ,,A 44-es számú autó nem lassított eléggé az 5-ös és a 7-es kanyar között lévő sárga zászlós szakasz alatt (9-es és 10-es marshalling szektor) 15:59-kor, így vétett H függelék 2.5.5.1.b paragrafusa ellen.” – áll a hivatalos közleményben.