Címke: időmérő

  • Verstappen nem boldog: Minden alkalommal ez a sz*rság!

    Verstappen nem boldog: Minden alkalommal ez a sz*rság!

    Max Verstappen mérgesen vette tudomásul, hogy megint egy piros zászló vetett véget az időmérőnek.

    Ugyan többször is meg kellett szakítani a kvalifikációt Bakuban, mivel többen is lekoccolták a falat, ám a Q3-ban résztvevők egy viszonylag „sima” befejezésben reménykedtek. Az első próbálkozások után Charles Leclerc állt az élre, míg őt Lewis Hamilton és a Red Bull hollandja követte. Az utolsó tánc előtt azonban senki sem akart elől haladni és beáldozni magát, így némi tumultus is kialakult a pályán.

    Yuki Tsunoda és Carlos Sainz azonban gyorsan eloszlatta a javítani vágyók ábrándjait. A japán versenyző a 3-as kanyarban látogatta meg a falat, míg a spanyol a bukótérben veszítette el az első szárnyát. Mivel már nem volt sok idő hátra, az időmérőt nem indították újra. Így ismét Leclerc ünnepelhetett.

    Monaco után tehát Bakuban is elmaradt a „tűzijáték” a végén, amit újfent a Red Bull bánhatott leginkább. Így mikor Verstappen kiszállt az autóból és a mikrofon elé állt, nem igazán volt elégedett.

    ,,Ez megint csak egy hülye időmérő volt. Ez van, összességében ez most a 3. pozíciót jelenti. Jó autónk van, minden igazán jól működött, de minden alkalommal ez a sz*rság… Nem zavar. Megint ugyan a Q3-ban történt, de ez egy utcai pálya, így ez előfordulhat.” – nyilatkozta a 23 éves pilóta.

    Verstappan ugyanakkor reméli, hogy a rajt már nem lesz ilyen eseménydús holnap:

    ,,Ahogy már mondtam, az autónk erős. Remélhetőleg sikerül majd jól kezelnünk az abroncsokat a versenyen. Szerettem volna egy kicsit előrébb indulni, de amint láttátok, az időmérőn sok dolgot történhet. Talán a versenyen is találkozni fogunk ilyennel. Reménykedjünk egy problémamentes rajtban.” – tette hozzá a holland.

  • Hivatalos: Lando Norrist megbüntették, változik a rajtsorrend!

    Hivatalos: Lando Norrist megbüntették, változik a rajtsorrend!

    Megbüntették a stewardok Lando Norrist, így változik a rajtsorrend Bakuban.

    Hiába kvalifikálta magát a 6. helyre a brit pilóta, búcsút kell intenie a harmadik sornak, ugyanis a versenyfelügyelők szerint hibázott a piros zászlós szakasz alatt. A 21 éves versenyző a Q1-ben keveredett némi ellentmondásba. Antonio Giovinazzi törését követően, mikor megjelent a piros szín a led paneleken, akkor Norris épp a bokszutca bejáratánál tartózkodott.  Nem tudta hirtelen mi tévő legyen, így csapatát hívta segítségül,  mikor a szaggatott vonalat is némileg már érintette.

    Mivel a válasz későn érkezett, a brit pilóta tovább hajtott, és csak egy kör megtétele után tért „haza”. Norris sokáig nem is tudta, hogy vizsgálják, sőt az időmérő után azt nyilatkozta, hogy szerinte nem követett el semmi rosszat. A stewardok azonban nem így ítélték meg a helyzetet.

    Ezért a McLaren brit versenyzőjét 3 pozícióval hátrébb sorolták (9. helyről indulhat majd), és további 3 büntetőponttal is megajándékozták. 

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 4-es rajtszámú versenyzőt és csapata képviselőjét, valamint a megadott idősávból visszanézték a felvételeket.

    Norris a hosszú egyenesben haladt, mikor megérkezett az üzenet a piros zászlós szakasz érvénybe lépéséről. Ennek következtében baloldalt, a szalagkorlátnál elhelyezett táblán megjelent a piros jelzés, továbbá a versenyző láthatta azt a kormánya kijelzőjén is. A meghallgatás során az érintett elmagyarázta, hogy azonnal elvette a gázt, lassított, és kész volt behajtani a bokszba. Azonban nem volt abban biztos, hogy mit is kellene tennie, ezért csapatárdión keresztül megkérdezte az alakulatot. Ugyan azt a választ kapta, hogy azonnal hajtson be a bokszba, de akkor már késő volt, mivel Norris már áthaladt a célvonalon. A stewardok fenntartják, hogyha valaki nem tiszteli a piros zászló jelenlétét és nem tesz eleget a szakaszra vonatkozó szabályoknak, akkor annak 5 helyes rajtbüntetés jár. Ugyanakkor ha figyelembe veszik, hogy a versenyzőnek az adott pozícióban csak nagyon kevés ideje volt arra, hogy megfelelően reagáljon, akkor a 3 helyes rajtbüntetés elengedőnek tekinthető.” – áll a hivatalos közleményben.

    Norris a büntetőpontok miatt is aggódhat, ugyanis jelenleg 8 egység van a birtokában, így az egy futamos eltiltás (12 pont) sincs tőle messze.

  • Ricciardo nem akarja elhinni, hogy egy másodperccel lassabb Norrisnál

    Ricciardo nem akarja elhinni, hogy egy másodperccel lassabb Norrisnál

    Daniel Ricciardo nem hajlandó elhinni azt, hogy Monacóban szinte egy másodperccel lassabb, mint Lando Norris.

    A brit fiatal szinte végig Max Verstappen és a két Ferrari környékén mozgott az időmérőn, míg csapattársa nem igazán találta a ritmust. Az ausztrál korábban már elmondta, hogy úgy érezte jó köröket teljesít, ám az időeredmények nem erről tanúskodtak.

    A Q2-ben elvérző 31 éves pilóta ideje és a Q3-ban az ötödik pozíciót megszerző Norris köre között majdnem egy másodperc volt a különbség. Ugyan a javuló körülmények a 21 éves ifjonc kezére játszottak, ám Ricciardo szerint a tetemes differencia egész hétvégén megvolt.

    ,,Inkább vagyok zavarodott, mint frusztrált, nyilvánvalóan feldúlt és feszült is. Tisztában vagyunk azzal, hogy az időmérő mennyire jelentős itt. Ám valószínűleg eljutottunk már arra a pontra, ahol nem is a pozíció a fontos, hanem az, hogy az egész hétvégén egy másodperccel vagyunk lemaradva. Szeretném azt mondani, hogy még nem vagyok magabiztos és még tanulom kell az autót, de az nem egy másodpercre, és nem itt. Nem  motoszkál az bennem, hogy valami elromlott. Meg kell vizsgálnunk az összképet, ugyanis nem akarom elhinni azt, hogy ennyire lassú vagyok.”

    ,,Természetesen voltam már itt Maxszel (Verstappen) és biztos vagyok abban is, hogy Lando (Norris) is gyors, de azt nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egy másodperccel jobb itt, és ez nem ellene szól. Az egész hétvégén, körökön keresztül jól éreztem magam az autóban, ezért azt gondoltam, hogy jó időket futok. Azt hiszem egy ponton 1,2  másodperccel voltam lassabb már Landónál, így nincsenek válaszaim.” -nyilatkozta a Motorsport.com-nak Ricciardo.

    Az ausztrál ugyanakkor elismételte, hogy nem érezte rosszul magát az autóban, ezért is frusztrálja annyira a különbség:

    ,,Végső soron úgy gondolom, hogy még szükségünk van némi leszorítóerőre a hátsó traktusnál. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy az előző versenyhétvégéken jobban küszködtem az egyensúllyal, mint most itt. Az ember mindig számol azzal, hogy az autó nem lesz tökéltes, hiszen ez egy utcai pálya. Így sosem jár az a fejemben itt, hogy ‘az autó borzalmas, nem tudom vezetni’. Mindig lehet jobb, de nem éreztem azt, hogy alapvető probléma lenne… mikor áthaladtam a célvonalon, úgy voltam vele: ‘oké, talán 1-2 tizeddel maradtam le’. Ám mikor meghallottam a különbséget azt kellett mondanom: ‘bocsi srácok, erre nincsenek meg a válaszaim.”

    Ricciardo arra kérdésre, hogy lehete-e valami probléma az autójával a következőket válaszolta:

    ,,Ezt a kérdést természetesen én is fel fogom tenni. Biztos vagyok abban, hogy a csapat utána fog nézni ennek, viszont én nem akarok áskálódni, vagy ujjal mutogatni a srácokra, azért mert nem rakták megfelelően össze. Viszont azt tudom, hogy az alakulat mindent meg fog nézni. Ahogy már mondtam, csütörtöktől, az első szabadedzéstől kezdve ugyanaz volt a történet. Lehet, hogy fejlődtem és tettem némi lépést előre, viszont azt nem tudom, hogy kerültem-e valaha fél másodpercen belülre, és hát a különbség elég nagy.”

    Ugyanakkor a 31 éves pilóta nem akart arra mutogatni, hogy mennyire eltérő a vezetési stílusa a csapattársáéhoz képest:

    ,,Még van némi különbség, olyan dolgokban mint a fékezési technika és hasonlók. Továbbra is azt mondom, hogyha nem is optimális számomra az autó, akkor oké, 2-3 tizeddel lassabba vagyok. Ám ez az egész, az egy másodperc, nem is tudom, egy kicsit soknak tűnik. Nem fogom a homokba dugni a fejem és azt mondani: ‘ oldjátok meg, hiszen úgy is én vagyok a legjobb.’ Dolgozni akarok ezen, és biztos vagyok abban is, hogy van még min javítanom. Viszont a mostani hétvégén van a legnagyobb anomália az összes közül.”

  • Hivatalos: Leclerc az élről fog indulni, nem kell nála váltót cserélni!

    Hivatalos: Leclerc az élről fog indulni, nem kell nála váltót cserélni!

    A Ferrari bejelentette, hogy a vizsgálatok alapján nem kell váltót cserélni Charles Leclerc autójában.

    A monacói versenyző a tegnapi időmérő utolsó szakaszában csapta falnak autóját, ami így kőbe véste a kvalifikáció addigi állását. Mivel az előző körében a leggyorsabbnak bizonyult a 23 éves pilóta, megszerezte a pole pozíciót Max Verstappen és Valtteri Bottas bánatára.

    Az ütközés miatt azonban volt némi feszültség a vörösök háza táján, ugyanis attól féltek, hogy egy esetleges váltócsere miatt bukják a pozíciót. Ugyan a tegnapi vizsgálatok során nem volt probléma az elemmel, ám a Scuderia úgy döntött, hogy inkább még ma reggel is ellenőrzik a darabot.

    Nemrég hivatalos Twitter-oldalukon közölték, hogy nem esett baja a váltónak, így Leclerc a hazai futamán az élről indulhat:

    ,,A ma reggeli alapos ellenőrzést követően nem találtunk nyilvánvaló hibát Charles Leclerc váltóján. Így a monacói pilóta a kvalifikációs eredményének megfelelően a pole pozícióból fog ma indulni.”

  • Vettel elégedett azzal, hogy Hamilton mellől indulhat

    Vettel elégedett azzal, hogy Hamilton mellől indulhat

    Sebastian Vettel nem zárta rosszul a tegnapi kvalifikációt, így a német pilóta némi reménnyel várja a mai futamot.

    Az Aston Martin némileg jobban mozgott a hercegségben, mint az elmúlt nagydíjak során, ami a négyszeres világbajnok eredményén is meglátszott. Már a csütörtöki edzéseken is meg-meg villant a német, míg szombaton egészen a Q3-ig sikerült eljutnia.

    ,,Egy kicsit jobb volt. Mindig is szerettem ezt a pályát, és úgy vélem volt 2-3 jó körünk. Határozottan jó érzés volt. Már a csütörtöki gyakorlásokon is jól éreztem magam az autóban. Az volt a célom, hogy ezt fenntartsam és egy lépéssel előrébb legyek.” –nyilatkozta a Sky Sportsnak a Aston Martin versenyzője.

    Mivel Charles Leclerc az időmérő utolsó perceiben falnak csapta autóját, a pilóták többségének nem volt lehetősége arra, hogy másodszor is nekifusson a Q3-nak. Ugyanakkor Vettel nem tartozott azok közé a versenyzők közé, akik emiatt frusztrálttá váltak.

    ,,Egy kicsit mindig lehangoló, ha nem tudod a második próbálkozást végrehajtani, szerintem mindenki aki bejutott az időmérő harmadik szakaszába így érzett. Ám összességében számunkra jó eredmény született. Elég közel voltunk a tűzhöz a Q1-ben, de mindenképpen szerettünk volna megőrizni egy plusz szett abroncsot a Q3-ra. Végül ugyan ez nem vált hasznunkra, de én akartam azt, hogy ezt megtegyük. Boldogok lehetünk amiatt, hogy sikerült a Q3-ba vinni az autót. Pontszerző helyről indulunk és jó esélyünk van arra, hogy ezt meg is tartsuk. Ezek jó jelek. Nyilvánvalóan többre számítottunk és többet is várunk el – a szezon előtt például a 8. helynél többre vágytunk. Viszont ott vagyunk, ahol vagyunk és így kell megküzdenünk a szituációval.” – tette hozzá Vettel.

    A négyszeres világbajnok régi riválisa, Lewis Hamilton mellett találta magát, ugyanis a nem brillírozó brit csak a 7., míg a 33 éves versenyző a 8. helyről várhatja majd a rajtot.

    ,, Számunkra ez jó, számára (Hamilton) már kevésbé. Egy ideje nem volt ilyen, de majd meglátjuk mi lesz. Itt mindig furcsa a verseny: vagy nagyon unalmas vagy nagyon izgalmas. Nekünk az a célunk, hogy pontokat szerezzünk.”

  • Az Alpine nem igazán érti Alonso Q1-es búcsúját

    Az Alpine nem igazán érti Alonso Q1-es búcsúját

    A Monacói Nagydíj időmérőjén Fernando Alonso csak a 17. rajtkockát tudta megszerezni, visszatérése óta először esett ki a Q1-ben. Csapata, az Alpine nem érti, hova tűnt a tempójuk, hiszen Esteban Ocon is csak a 11. helyig jutott a kvalifikáción.

    A franciák a remek barcelonai és portimao-i időmérők után fogadkoztak, hogy majd a hercegség utcáin ott lehetnek a középmezőny elején. És mivel Monacóban a rajthely sokkal fontosabb, mint bárhol máshol, joggal reménykedhettek volna tényleg egy remek eredményben vasárnap is.

    Ám a szabadedzéseken is látszott már, hogy a tempójuk bizony nincs meg, Ocon például szombat délelőtt csak 20. lett. Ám végül mégis ő végzett előrébb, a Q1-ben kieső Alonso pedig nem nagyon érti, hogy nem ment tovább.

    „Még mindig vannak kérdőjelek, amit meg kell fejtenie a csapatnak” – értékelt a spanyol. „Úgy gondolom, hogy Portugáliában és Barcelonában határozottan fejlődtünk, elég versenyképesek voltunk, míg itt eléggé lemaradtunk az időket tekintve, szóval ez még kicsit vizsgálatra szorul.”

    Alonso nem érzi azonban, hogy a magabiztosság hiányzik számára, hiába nem tudta legyőzni Ocont már négy időmérő óta.

    „Nem, szerintem az önbizalom a helyén volt” – tette hozzá. „Képes voltam nyomni, és kihozni a maximumot. A Q1-ben mindig egy kicsit zűrös a forgalom meg minden ilyesmi, ez nem volt ideális. De nem hiszem, hogy ez volt az oka annak, hogy kiestünk a Q1-ben, sokkal inkább nem volt meg a tempónk. Azt hiszem, egész hétvégén küszködtünk egy kicsit a tempóval. Monacóban többet vártunk a csomagunktól, de nem teljesítettünk. A verseny nehéz lesz hátulról indulva, ez nem kétséges. De meglátjuk, mire leszünk képesek.”

    Marcin Budkowski némi magyarázatként azt nyilatkozta, hogy a csapat a gumik munkára fogásával küszködött, nem tudták kellően felmelegíteni a Pirelliket.

    „Összességében eddig ez nem volt túl jó hétvége számunkra, és sajnos most sem igazán lett jobb” – mondta a Sky Sports F1-nek. „Egész hétvégén küszködtünk azzal, hogy a gumik működjenek, és azt hiszem, ez a probléma most is fennált Fernando esetében. Ezért trükkösek ezek a gumik. Úgy gondolom, hogy egyes autókon, például a Ferrarikon, egyszerűen úgy tűnik, hogy jól működnek, míg más autók jobban küzdenek velük. És gyakran azok, akik gyorsabban működésre fogják őket, gyorsabban el is koptatják. Nehéz megtalálni az egyensúlyt.”

    Budkowski elárulta, hogy Ocon egész hétvégén ugyanabban a helyzetben volt, mint csapattársa, de a Q1 végén sikerült elérnie, hogy a gumik igazán tapadjanak, és egy olyan időt produkált, ami kényelmesen elég volt a továbbjutáshoz: „A fejünket vakartuk, és tegnap szimulátoroztunk is egy kicsit, hogy megpróbáljuk helyrehozni a dolgokat. Érdekes módon Esteban először a Q1-es második etapján kezdte érezni a gumik tapadását.”

  • Kora este rendezik az időmérőt és a sprintkvalifikációt is Silverstone-ban

    Kora este rendezik az időmérőt és a sprintkvalifikációt is Silverstone-ban

    Azt már tudjuk egy ideje, hogy idén három helyszínen eltérő hétvégi formátumok lesznek. Az viszont még eddig nem volt ismert, hogy az új lebonyolítási rend miatt pontosan mikor is kezdődnek az egyes események.

    A kvalifikációs futamok érkeztével – amelyeket szombaton rendeznek meg – a hagyományos időmérők péntekre kerültek. Az új menetrend pedig merőben eltér a megszokottól, ugyanis az első szabadedzést délután rendezik majd meg, magyar idő szerint 15:30-kor kezdődik, ami egy órás lesz a már megszokottak szerint.

    A hagyományos, három szakaszos időmérő pedig európai mércével szokatlan időpontra, péntek estére, magyar idő szerint 19 órára (helyi idő szerint 18 óra) ütemezték.

    A hétvége további beosztása is délutánra koncentrálódik, vagyis délelőtt semmilyen F1-es eseményt nem láthatunk majd a Brit Nagydíjon. A második egy órás gyakorlás magyar idő szerint délután egykor, a 100 km-es sprintkvalifikációs futam pedig szintén este hétkor startol majd el.

    Ezt követi majd vasárnap a délután négy órakor rajtoló 72. Brit Nagydíj.

  • Grosjean pole-t szerzett Indianapolisban!

    Grosjean pole-t szerzett Indianapolisban!

    Mindössze harmadik IndyCaros versenyén első helyről indulhat Romain Grosjean  Indianapolis belső vonalvezetésén.

    A francia egy tizeddel futott gyorsabb időt, mint az utóbbi négy évben két címet nyerő Josef Newgarden. Ezzel érdemelte ki a gördülőrajt indítási jogát, és vele járó egy pontot.

    A bajnoki pontverseny első két helyezettje, Scott Dixon és Patricio O’Ward is hibázott. Így a legjobb 15-ön kívülről indulnak majd, ez esélyt ad a többieknek a felzárkózásra.

    Grosjean eddig egy 10. és 13. helyezést tudhat magáénak az amerikai sorozatban. Az előző texasi dupla fordulót pedig kihagyta, mert az oválokon nem áll rajthoz. Helyén Pietro Fittipaldi indulhat majd az Indy 500-on is.

    Most csatlakozott a mezőnyhöz a jeles versenyre készülő Juan Pablo Montoya és Charlie Kimball is, ők a 25. és 21. helyről várhatják majd a rajtot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

  • Norris nem volt boldog: Volt egy srác, aki eléggé feltartott

    Norris nem volt boldog: Volt egy srác, aki eléggé feltartott

    Lando Norris úgy véli, hogy a Q1-es forgalom és annak következményei egy jó időmérős helyezéstől fosztották meg őt.

    Az időmérő első szakaszában, a gyors körét teljesítő brit helyzete nem volt egyszerű, ugyanis az utolsó szektorban egy kisebb tumultus alakult ki. Míg Kimi Räikkönen és Yuki Tsunoda, kellőképp lehúzódott, addig Nikita Mazepin erre nem volt hajlandó. Hiába közölte vele a csapata, hogy milyen messze van tőle a McLaren pilótája, az orosz úgy döntött, hogy inkább megelőzi a két előtte haladót, így pedig akadályozta a tempóval érkező versenytársát.

    A Haas versenyzője 3 rajthelyes büntetést kapott, tovább 1 büntetőponttal még gazdagabb lett. Ugyanakkor Norrisnak az elrontott kör miatt egy újabb lágy keverékű szettet fel kellett használnia, így a kvalifikáció későbbi szakaszaira nem maradt neki „elegendő” a jobb taktikázáshoz.

    ,,Úgy érzem, hogy ez valamennyire az időmérőmbe került. Az autó jónak érződött, és nem hinném, hogy rossz munkát végeztem. Volt egy srác, aki eléggé feltartott, és emiatt még egy garnitúra abroncsot fel kellett használnom. Mikor ezredek, századok és tizedek választanak el minket egymástól, akkor minden lehetőséget meg akarsz ragadni a fejlődésre, így nem hibázhatsz. Mikor tehát ilyen történik és csak egy szett gumi áll a rendelkezésedre amin nyomhatod, az határozottan hátrányosan érint. Egy kicsit idegesítő ez, ugyanis úgy éreztem, hogy a hatodik, az ötödik vagy esetleg jobb hely is meglehet.” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak a 9. helyről rajtoló Norris.

    Az elveszett garnitúra hiánya, akkor ütött vissza igazán, mikor a Q3-ban a hibázó Sergio Pérez némi kaviccsal gazdagította az aszfaltot. Így annak minősége rosszabb lett az utána érkezőknek.

    ,,Volt egy kis sóder a 13-as kanyarban. Valaki azt mondta, hogy Pérez megforgott ott, vagy ilyesmi, és úgy hiszem én voltam az első aki utána próbálkozott. A második próbálkozás során úgy tűnt, hogy senki sem tudott igazán javítani, nem tudom, talán egy kicsit szelesebb is lett az idő. Így ez már késő bánat. Az új szettet inkább az első próbálkozásra kellett volna feltenni, és nem a másodikra. Sosem lehet előre tudni, és hát most nem volt szerencsénk. Ennek a fő oka pedig a Q1-es forgalom volt.” – tette hozzá Norris.

  • Pérezt izomfájdalmai hátráltatták az időmérő folyamán

    Pérezt izomfájdalmai hátráltatták az időmérő folyamán

    A Spanyol Nagydíj időmérőjének harmadik és egyben utolsó szakaszában Sergio Pérez egy szokatlan hibát vétett a tizenhármas kanyarban. A mexikói pilóta ráment sóderágyra a bal hátsó kerekével, ami miatt a kanyarodáskor nagy sebességénél pördült meg. Most viszont kiderült, hogy Pérez a vállfájdalmai miatt nem érezte magát kényelmesen az RB16B-ben és részben ez is oka volt annak, hogy a holnapi rajtot mindössze csak a nyolcadik helyről várhatja majd.

    Péreznek fogalma sincs, mitől fájdult meg a válla, azonban abban biztos, hogy ez nem fogja megakadályozni a versenyen való szereplését.

    „Szenvedtem, mert nem éreztem magamat 100 százalékosnak,” – értékel a Red Bull mexikói pilótája az időmérőt követően.

    „Az egész időmérő alatt fájt a vállam és emiatt nyilvánvaló, hogy kényelmetlen érzés volt az autóban ülni. A csapattal már mindent megbeszéltem, vissza fogjuk nézni az egészet és holnap vissza fogunk vágni.”

    Péreznek már az időmérő előtt is fájt a válla és még a milton keynesi istálló orvosaival is megvizsgáltatta azt. A mexikói pilóta ugyanakkor hangsúlyozta a média felé, hogy nem csak a fájdalma miatt végzett a nyolcadik helyen, azonban valamilyen szinten fájt neki a válla vezetés közben.

    Ugyanakkor Pérez hibája tönkretehette volna Hamilton azon körét, ami végül a brit Forma-1-es pályafutásának 100. pole pozícióját eredményezte. Azonban az eset miatt végül nem került a sárga zászló, így a Mercedes pilótája lassítás nélkül fejezhette be a körét.