Címke: időmérő

  • Norrisszal madarat lehetne fogatni: Hát ez fantasztikus volt!

    Norrisszal madarat lehetne fogatni: Hát ez fantasztikus volt!

    Lando Norris csak egy kicsivel maradt le a pole pozícióról, ám ennek ellenére rendkívül boldog.

    A brit pilóta pénteki napja nem volt zökkenőmentes, ugyanis nem igazán álltak össze számára a dolgok. Az este folyamán viszont a McLaren összeillesztette a kirakós darabjait és a mai napra a javulás elég szembetűnő lett.

    Az időmérő elején már megmutatkozott a 21 éves versenyző tempója, ugyanis Max Verstappen nyomában tudott végig maradni. A lendület az utolsó szakaszon sem fogyott el, így Norris az első sorból várhatja majd a holnapi rajtot:

    ,,Ez epikus, nagyon király! A múltheti verseny után csak a következő lépést akartam megtenni, de végül kettőt is sikerült. Ez fantasztikus! Remek érzéssel tölt el ez minket, és jó helyzetbe is hoz ahhoz, hogy csodálatos eredményt érjünk el holnap.” – nyilatkozta az időmérő után Norris.

    A McLaren versenyzője a humorát is megcsillogtatta, ugyanis szerinte a narancssárgában ünneplők egyértelműen őket támogatják:

    ,,Mindenki, aki narancssárgában van egyértelműem a McLarennek szurkol, és nem Maxnek (Verstappen). Viccet félre téve, tényleg nagyon jó látni újra a szurkolókat, nagyon hiányoztak.”

  • Verstappen nem volt elégedett: A Q3 elég rosszra sikeredett

    Verstappen nem volt elégedett: A Q3 elég rosszra sikeredett

    Ugyan Max Verstappen indulhat az élről holnap, de a Q3-as tempójával nem igazán volt elégedett.

    A kvalifikáción a holland versenyző nem talált legyőzőre, sőt mindhárom szakaszt uralni tudta. Ám a Q3-ban nem tudott az utolsó körén javítani, így kis híján Lando Norris elkapta. A 23 éves pilótának ezen felül az sem tetszett, hogy elsőként küldték ki a hajrára, ugyanis a gyorskörén őt nem segítette egy autó szélárnyéka sem. Így mikor Verstappen kiszállt az autóból és Habsburg Ferdinánd elé lépett, nem volt boldog:

    ,,Szerintem a Q3 elég rossz volt. Örülök ugyan annak, hogy első lettem, viszont én nem így akartam ezt elérni. Ám zsinórban két hétvégén az élről indulni itt elég jó dolog. Remélhetőleg holnap is itt végzünk.” – nyilatkozta a Red Bull versenyzője.

    A pálya ugyan változatlan maradt, de a Pirelli erre a hétvégére a lágyabb komponenseket hozta el. Azonban így a versenyzőknek nehezebb dolga lesz holnap:

    ,,Nyilvánvalóan a mostani gumik lágyabbak, így nehezebb lesz menedzselni őket. Ám ettől eltekintve a saját versenyünkre kell koncentrálunk. Természetesen megpróbáljuk megnyerni ezt is. Csak hát, ez sosem ilyen egyszerű.” – tette hozzá Verstappen.

  • Alonso: Az időmérős gumiszabály is a nagyoknak kedvez

    Alonso: Az időmérős gumiszabály is a nagyoknak kedvez

    Fernando Alonso elmondta, szerinte a Q2-es gumiszabály a nagycsapatoknak kedvez, és éppen az ellen dolgozik, amiért annak idején behozták.

    A szabály pontosan úgy szól, hogy a Q3-ba bejutottak azon a gumin rajtolnak, amivel a legjobb idejüket futották a Q2-ben. Ezzel az amúgy is élről rajtolók keményebb keveréken tudnak rajtolni, hiszen azzal is továbbjutnak a második szakaszból, míg a legjobb tízbe bejutók második fele kénytelen a lágyabb keveréken indulni. A spanyol úgy gondolja, ez a hétvégi Osztrák Nagydíjon is fontos lehet, hiszen eggyel lágyabb gumikiosztást hoz majd a Pirelli, mint múlt héten.

    „Kihívás lesz az egy kiállás” – nyilatkozta. „Ha a C5-ös gumikkal indulsz, talán nehezebb lesz. A gyors autóknak megadatik az a luxus, hogy kikerüljék ezt a gumit, nekünk a középmezőnyben azonban nincs meg ez. Ez a rossz a szabályokkal kapcsolatban. Megpróbálnak kitalálni egy-egy szabályt, ami a show javára válhatna, és végül csak a nagycsapatoknak kedveznek.”

    A múltheti versenyen pontot szerző spanyol elmondta, hogy annak ellenére is várja az újabb versenyt, hogy nem látja túl sok értelmét a dupla hétvégének.

    „Ez az első triplahétvégénk idén, szóval szántam egy kis időt a hétvége előtt arra, hogy feltöltődjek” – tette hozzá. „Ez az első alkalom a Forma-1-ben, hogy duplafutamot megyek ugyanazon a pályán. De már alig várom, hogy visszamenjek a pályára és tartsam a lendületet. Az időjárás nagyon kiszámíthatatlan, az egyik percben tiszta kék ég van magas hőmérséklettel, a következőben pedig zuhog az eső és zivatarok jöhetnek.

  • Norrist is meglepte a tempója: Ez nagyon jó móka volt

    Norrist is meglepte a tempója: Ez nagyon jó móka volt

    Lando Norris nagyon élvezte az időmért, viszont meglepődött azon, hogy a harmadik pozícióból rajtolhat majd.

    A brit versenyző már a kvalifikáció első szakaszában megmutatta oroszlán körmeit, ugyanis a harmadik helyen találta magát. A fennmaradó időig hátradőlhetett, ugyanakkor a következő két etap sem okozott neki gondot. A Q3-ban a negyedik helyen intették le, de Valtteri Bottas büntetése miatt holnap a harmadik rajtkockából indulhat.

    ,,Nagyon jó móka volt, az autó csodálatosan muzsikált. Ez az egyik legmenőbb pálya, az időmérő szempontjából. A nagy sebességűkanyarok szépek, és olyan gyorsnak érződnek, hogy a végére kifulladok. A holnapi rajthelyem azért egy kicsit meglepett. Közel voltam Alonsóhoz, így a „piszkos levegő” mentén az első kanyart elrontottam. A szélárnyék viszont a hasznomra vált, és meghozta a kívánt különbséget. A kör további része remek volt, nem követtem el nagy hibákat. Az utolsó pár kanyar viszont eléggé trükkös, ugyanis ott nem akarsz túl sokat kockáztatni. Meg van az önbizalmam is ahhoz, hogy kellőképp nyomjam.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

    Tavaly élete első F1-es dobogós helyezését a Red Bull Ringen abszolválta a McLaren versenyzője. A futamon elhangzó Senario 7 azóta szállóigévé vált a wokingi istálló rajongóinak körében, csakúgy, mint a ráaggatott „Last Lap Lando” becenév. Ugyanakkor Norris nem lát most akkora esélyt az ismétlésre.

    ,,Nagyszerű lenne megismételni a tavalyi eredményt, ám tudjuk, hogy a Red Bull és a Mercedes is gyorsabb nálunk. Talán ma nem voltak mindannyian azok, de tisztában vagyunk azzal, hogy jobb a konstrukciójuk. Ugyanakkor még mindig szerezhetünk jó pár pontot. Ha lesznek biztonsági autós szakaszok, büntetések és hibák, akkor talán kihasználhatjuk ismét azokat. A hétvége elején még imádkoztam az esőért, ugyanis egy kicsit küszködtem. Ám mivel sikerült javulnom, ezért már a száraz időben reménykedem. Ugyanakkor esőben is tudok pontokat vadászni.” -tette hozzá Norris.

  • Hamilton: Nem hinném, hogy megvan a sebességünk az előzéshez

    Hamilton: Nem hinném, hogy megvan a sebességünk az előzéshez

    Lewis Hamilton szerint nincs meg a Mercedesnek a sebessége ahhoz, hogy megelőzze holnap Max Verstappent.

    A hétszeres világbajnok az időmérőn csak a harmadik pozíciót érte el, ám mivel Valtteri Bottas neve mellett ott szerepel az a bizonyos három rajthelyes büntetés, a 36 éves pilóta az első sorból indulhat majd. Ugyanakkor a brit versenyző nem elégedett, ugyanis nem sok esélyt lát arra, hogy megelőzze holland ellenfelét.

    ,,Ezen a hétvégén legalább negyed másodperccel gyorsabbak voltak nálunk. Úgy vélem, hogy a kvalifikáción sikerült valamivel közelebb kerülnünk hozzájuk, ám tegnap a versenyszimuláció alatt 0,25 századdal voltak jobbak. Érdekes lesz azt látni, hogy sikerül-e megoldanunk ezt a problémát. Szerintem nincs meg ahhoz a nyers tempónk, hogy eléjük kerüljünk.” – ecsetelte a Racingnews365.com előtt Hamilton.

    Ugyanakkor a Mercedes versenyzője megígérte, hogy küzdeni fog és nem zárkózik majd el a harctól.

    ,,Természetesen mindent bele fogok adni, ám nem érzem azt, hogy a sebességünk meg van ehhez. Talán holnap majd meglepődünk, lehet, hogy még esni is fog. Max (Verstappen) jó munkát végzett, az egész hétvégén gyorsabb voltak, így mindent bele kellett adnom. Nem volt valami jó edzés ez a számunkra, ám Valtteri (Bottas) büntetése kapcsán az első sorból indulhatunk majd. Tehát mindent megtettem, amit csak tudtam, és holnap harcra készen fogom várni a futamot.” – tette hozzá Hamilton.

  • Változik a rajtsorrend: Büntetést kapott Bottas feltartásáért Tsunoda!

    Változik a rajtsorrend: Büntetést kapott Bottas feltartásáért Tsunoda!

    A stewardok vétkesnek találták Yuki Tsunodát, így büntetést kapott a japán pilóta.

    Az AlphaTauri versenyzője a Q3-ban tartózkodott rossz helyen, így sikerült Valtteri Bottast a gyorskörén hátráltatnia. A 20 éves versenyzőre ugyanakkor csapata sem szólt, ám ez nem szolgált mentségként a japán számára.

    A versenyfelügyelők beidézték Tsunodát és Bottast, majd megállapították az előbbi bűnösségét. Ennek eredményeként az AlphaTauri versenyzőjét 3 helyes rajtbüntetéssel és 1 büntetőponttal sújtották.

    ,,A stewardok meghallgatták a 22-es (Yuki Tsunoda) és a 77-es (Valtteri Bottas) rajtszámú versenyzőt, valamint csapatuk képviselőit. Ezen felül visszanézték a felvételeket és visszahallgatták a rádióforgalmazást is. A 22-es rajtszámú autó pilótája épp akkor fejezte be gyorskörét, így a csapata informálta arról, hogy levezető kört kell teljesítenie. Az alakulat ugyanakkor nem figyelmeztette a pilótát arra, hogy mögötte a 77-es rajtszámú autó gyorskörön van. Az érintett a 4-es kanyar bejáratánál érte utol a 22-es számmal ellátott versenyzőt. A pilóta viszont az ideális íven tartózkodott, és miközben próbált lehúzódni, szükségtelenül feltartotta ellenfelét. Minden esetben a versenyző felelőssége az, hogy figyeljen a gyorsabb autókra. A csapatnak ugyan segítenie kellett volna pilótáját, ám a kommunikáció hiánya nem mentesíti a versenyzőt.” – olvasható a hivatalos közleményben.

    Tsunoda büntetése kapcsán Fernando Alonso indulhat majd holnap a 8., Lance Stroll a 9., míg George Russell a 10. helyről.

  • Tegyék egy ringbe Hornert és Wolffot? Hamilton és Verstappen támogatja

    Tegyék egy ringbe Hornert és Wolffot? Hamilton és Verstappen támogatja

    Max Verstappen és Lewis Hamilton az időmérő után elviccelődött azon, hogy hova zárják össze a csatázó csapatfőnökeiket.

    A Red Bull és a Mercedes vezetője hetek óta háborút vív egymással a sajtó segédletével. Hol Christan Horner szól be kollégájának, hol pedig Toto Wolff ekézi a britet. A duóba olykor becsatlakozik Helmut Marko is, aki honfitársát kóstolgatja előszeretettel.

    A szárnyháború legújabb fejezete kapcsán ugyanis a Bikák csapatfőnöke elmondta, ő inkább befogná a száját, ha úgy mozogna az első szárny az autóin, mint az Ezüst Nyilaknak. Természetesen a csillagosok első embere is visszavágott, ugyanis szóf**ónak nevezte ellenfelét, aki csak azért beszél annyit, mert szerepelni akar.

    Mindeközben a háttérbe zajlik a bajnokság is, aminek résztvevői is némileg furcsán néznek a csatázó csapatfőnökökre. Hamilton és Verstappen így egy érdekes ötlettel állt elő:

     – Hamilton: ,,Be kellene raknunk őket egy ringbe.” – vette fel a tegnapi sajtótájékoztatón a Racingnews365.com előtt.

     – Verstappen: ,,Azt hiszem a súlycsoport mentén probléma lenne. Mint ahogy a magasság terén is! Úgy értem az elérése…”

     – Hamilton: ,,Vagyis ugyanolyan súlyúak, csak különböző magasságúak.”

     – Verstappen: ,,Én amúgy is pártolnék egy ringet a Forma-1-ben a büntetések helyett. Nagyszerű lenne.” – ábrándozott a Red Bull versenyzője. – ,,Ez az F1, sok minden forog itt kockán, ezért mindenki versengő és mindenki nyerni is akar. Úgy vélem, hogy ez hozzátartozik. Az emberek is szeretik ezt olvasni igaz? Van egy kis tűz a háttérben.”

    Hamilton ugyanakkor nem folytatta a bolondozást és némileg komolyabban folytatta a válaszadást:

    ,,Úgy gondolom, hogy két nagyszerű vezetőről van szó, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a csapataik sikeresek legyenek. Ők nagyszerű csapatfőnökök. Ez elég szoros lesz, ugyanis fej-fej mellett haladunk a csatákban. Mi szeretjük az ilyesmit a pályán megvitatni, így le fogjuk szegni a fejünket és megyünk tovább.”

  • Norris szerint nem volt fair a büntetése: Nem sodortam veszélybe senkit!

    Norris szerint nem volt fair a büntetése: Nem sodortam veszélybe senkit!

    Lando Norris úgy érzi, hogy némileg igazságtalan az a büntetés, amit az időmérő után kapott.

    A brit versenyző a 6. pozícióba kvalifikálta magát, ám nem dőlhetett hátra, ugyanis a Q1-ben történt események miatt mehetett a versenyfelügyelőkhöz. Sokáig ugyan nem volt tisztában azzal, hogy vizsgálják, mert a csapata nem akarta kizökkenteni a ritmusból, de a megbeszélés előtt úgy nyilatkozott, hogy nem csinált semmi rosszat.

    A stewardok azonban nem így látták a helyzetet, ezért büntetést szabtak ki a 21 éves pilótára. Az időmérő első szakaszában, Antonio Giovinazzi autótörése után, ugyanis Norris épp a bokszutca bejártánál kapta el a piros zászlós jelzést. Már a szaggatott vonalat is érintette, mikor megkérdezte csapatát arról, hogy mit tegyen. Mivel a válasz későn érkezett, a McLaren versenyzője addigra már áthajtott a rajt-cél vonalon, így plusz egy kört meg kellett még tennie.

    Ugyan enyhítő körülményként figyelembe vették a versenyfelügyelők azt, hogy kevés ideje volt a reagálásra, így az 5 helyes rajtbüntetés helyett, csak 3 pozícióval sorolták hátra az érintettet. Ezen felül a brit még 3 büntetőpontot is kapott.

    Norris azonban nem ért egyet az ítélettel:

    ,,Nem az én dolgom ezt kommentálni, ugyanis ez a szabály. Viszont bizonyos helyzetek kapcsán el kellene gondolkodniuk azon, hogy milyen érzés az autóban ülni. Mikre kell reagálni, milyen sebességgel is megyünk, mennyi idő is van arra, hogy valamit jól kezeljünk és így tovább. Szerintem a megrovás lett volna a kézenfekvő. Egyes aspektusok esetében tovább kellene ezt gondolni és magát a szabályt kellene felülírni, hogy ne szülessen igazságtalan döntés a pilótára vagy a csapatra nézve. Nem sodortam senkit sem veszélybe, sőt, biztonságos döntést hoztam meg.” – magyarázta álláspotját a Crash.net-nek a szankció kihirdetése után a 21 éves pilóta.

    A McLaren versenyzője szerint nem volt fair az, hogy még büntetőpontot is kapott:

    ,,Nem érdemeltem meg azt a három pontot, ugyanis nem vezettem veszélyesen. Nem csináltam semmi ilyesmit, csak tanácstalan voltam, mert nem tudtam mit tegyek pontosan. Ennek semmi köze nem volt a veszélyeztetéshez. Tisztában vagyok a szabályokkal, így nem arról van szó, hogy nem értettem semmit. Bizonyos helyzetek kapcsán újra kellene gondolniuk a dolgokat, és azt, hogy mi is történik. Vajon a versenyző tényleg hibázott? Erre a szituációra ez ugyan nem érvényes, de olykor a csapatot is elő lehet venni. Nem kellett volna egy ilyen döntéssel tönkre tenni a versenyemet. Nem lett volna szabad egy ilyen dolognak tönkre tennie a vasárnapomat.” – tette hozzá Norris.

  • A Ferrari bevallotta, Hamilton szélárnyékára játszottak a bakui időmérőn

    A Ferrari bevallotta, Hamilton szélárnyékára játszottak a bakui időmérőn

    Charles Leclerc idei második pole-ját követően Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója elárulta, sikeresen hajtották végre a titkos tervüket.

    A Q3-ban folyamatosan ment a helyezkedés a szélárnyékért, és bár piros zászló miatt idő előtt ért véget az edzés, a monacói idejét senki nem tudta felülmúlni.

    Mivel Hamilton rendszeresen autózott leggyorsabb harmadik szektort és a Mercedes két kivezető kört ment a mért kör előtt, a Ferrari kihasználta az alkalmat, és „beidőzítették” Leclerc-t a brit mögé.

    „Mindig kompromisszumot kell találni a szélárnyék és aközött, hogy a csoport végén belefuthat az ember egy sárga vagy piros zászlóba.” – magyarázza Mekies.

    „Ha az elejére megyünk tiszta kivezető kört tudunk menni, de utána pár tizedet veszítünk a szélárnyék miatt. Akkor is ott van a kompromisszum.”

    Leclerc az első két szektorban közeledett Hamiltonra, és Ferrarijával pont a kör végén ért oda a Mercedes mögé.

    „Tökéletesen időzítettük. Tudtunk a plusz körről, így mentünk ki mi is melegíteni, és úgy hagytunk helyet, hogy az egyenesre érkezzünk meg.”

    A Ferrari ünnepel, sajátos módon megint akkor, amikor csapatfőnökük, Mattia Binotto kissé hátrébb vonult

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Alonso üzent a hibázóknak: Kicsit le kéne nyugodni!

    Alonso üzent a hibázóknak: Kicsit le kéne nyugodni!

    Fernando Alonso úgy véli, hogy néhány pilótának le kellene nyugodnia, és nem kellene csak úgy nyomnia egy városi pályán.

    A tegnapi időmérő elég darabosra sikeredett. Már a Q1-ben lendült a piros zászló, ami végül az esemény történéseit végig kísérte. Lance Stroll és Antonio Giovinazzi az első szakaszban találta meg a 15-ös kanyarnál a falat. Daniel Ricciardo a másodikban csatlakozott a csoporthoz, igaz ő a 3-as kanyarnál tette tiszteletét, csakúgy mint a Q3 végén Yuki Tsunoda és Carlos Sainz.

    A finálé így elmaradt, az első próbálkozások döntöttek, amit a versenyzők egy része használt lágy keverékű abroncsokon abszolvált.  Alonso eredetileg a 9. pozícióig jutott, ám Lando Norris büntetése miatt egy helyet előre lépett. Ugyanakkor a spanyol nem volt elégedett, ugyanis igazságtalannak tartja azt, hogy a hibázók a megszerzett pozíciójukban rajtolhatnak.

    ,,Elég nagy fejetlenség volt. Nehéz volt megtalálni a ritmust vagy épp a tempót, de ez a dolog mindenkinél jelen volt. Nem tudtuk kiaknázni az autóban lévő potenciált, ugyanis minden alkalommal, mikor új abroncsot tettünk fel, nem tudtuk rendesen használni azt. Mindenki ebben a cipőben járt. Valószínűleg van némi igazságtalanság ebben, mivel azok, akik összetörték az autójukat, megjavítják azt nekik másnapra és a megszerzett pozíciójukból indulhatnak. Ránk, többiekre a parc fermé szabályai érvényesek, így nem nyúlhatunk a konstrukcióhoz. Meglátjuk, mit tudunk majd tenni.” – nyilatkozta a Sky Sportsnak az Alpine versenyzője.

    Ugyanakkor Alonso üzent is a hibázó ellenfeleknek:

    ,,Szerintem egy kicsit le kéne nyugodni, és egy utcai pályán csak 98%-on kellene vezetni. Ugyanis, ha ütközöl és utolsóként indulsz, akkor nem valami jól használtad ki a lehetőségeidet. Úgy vélem ma nagyon sokan az autójuk vagy a saját képességeiken túl próbáltak menni.”

    A spanyol versenyző viszont bízik konstrukciójában és reméli, hogy pontokat vihet haza majd vasárnap:

    ,,Úgy vélem, jó autónk van – egész hétvégén jónak érződött. Mindig a top 10 környékén mozogtunk és kényelmesen is éreztük magunkat. Itt ha meg van a tempód, akkor tudsz előzni, ezért nagyon vigyáznunk kell az abroncsokra. Ez lesz szerintem a kulcselem vasárnap. Magabiztosan fogunk versenyezni a pontszerző helyekért.” -tette hozzá Alonso.