Címke: időmérő

  • Verstappen dobott egy váratlant, elcsente a szuzukai pole-t a két McLaren orra elől

    Verstappen dobott egy váratlant, elcsente a szuzukai pole-t a két McLaren orra elől

    A Japán Nagydíj kvalifikációja olyan végeredményt hozott, amire előzetesen kevesen számíthattak a McLaren eddigi hétvégi fölényének ismeretében: Max Verstappen néhány századdal mindkét wokingi autót megelőzve szerezte meg a rajtelsőséget Szuzukában a Red Bull és a Honda együttműködésének utolsó évében.

    Az időmérő kezdetén folytatódott az edzések alatt kirajzolódott sorminta az élen: a Q1-ben továbbra is a McLaren diktálta a tempót, a riválisok közül pedig George Russell tudott a legközelebb kerülni a narancssárga autókhoz. Figyelemreméltó volt, hogyan kezdte Yuki Tsunoda első időmérőjét a Red Bull színeiben: elődjéhez, Liam Lawsonhoz képest számára egyáltalán nem jelentett gondot a nyitószakaszból való továbbjutás, sőt, úgy végzett a 7. helyen, hogy csupán 24 ezreddel maradt el Max Verstappen mögött.

    Lawson egyébként immár a Racing Bulls volánjánál elkönyvelte idei első Q2-be jutását, a 15. helyen jutott tovább, de úgy volt gyorsabb nála csapattársa, Isack Hadjar, hogy a francia újonc szinte végig a biztonsági öve által számára okozott kényelmetlenség miatt panaszkodott, és már előre bocsánatot kért, hogy emiatt gyenge lesz a teljesítménye.

    Az első szakasz után nem folytathatta Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto kezei alatt a két Sauber, az újonc csapattársa által szintén legyőzött haasos Esteban Ocon, a nehéz hétvégét futó Jack Doohan, valamint a hajrában hibázó és a pályáról lecsúszó Lance Stroll.

    https://twitter.com/F1/status/1908405285309362246

    A Q2 ismét McLaren-elsőséggel indult, Norris rögtön 1:27,1-re szorította le az etalont, ekkor azonban a hétvége slágertémája ismét közbeszólt: igen, a pályamenti füvön keletkezett tűz miatt be kellett lengetni a piros zászlót. A közjáték szerencsés pillanatban jött annak fényében, hogy éppen mind a tizenöt állva maradt versenyző teljesíteni tudta már első mért körét ebben a szakaszban. A véletlenszerű tüzeket azonban a jelek szerint a pénteki esetek után megfoganatosított óvintézkedések sem tudták kordában tartani.

    https://twitter.com/RBR_Daily/status/1908407656240369816

    A folytatásban szoros versengés alakult ki a kiesőhelyek elkerüléséért, aminek nagy nyertese az egyaránt továbbjutó Oliver Bearman és Hadjar lettek. Búcsúzott azonban Pierre Gasly, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Lawson és Tsunoda. A Red Bull japánja ezúttal a Q1-ben jegyzett időeredményét sem tudta felülmúlni, így csak 15. lett, s egy pozícióval még elődje is megelőzte őt az energiaitalosok kiscsapatával.

    A hajrában Sainz az 1-es kanyarban akadályozta a gyorskörön lévő Lewis Hamiltont, amit vizsgálat alá helyeztek a sportfelügyelők. Az esetnek egyébként semmilyen hatása nem volt az eredményre, hiszen a ferraris brit már korábban megfutott, 6. leggyorsabb idejével megváltotta jegyét a Q3-ra.

    A döntő 12 percben tehát a két McLaren, a két Mercedes, a két Ferrari, valamint Bearman, Hadjar, Verstappen és Alexander Albon hajthattak még pályára. A pole-ért valószínűsíthető McLaren-belharcot az első menetek után nagy fölénnyel nyerte Piastri, aki 1:27,052-es idővel, új körrekorddal állt az élre, Norris azonban közel fél másodperces lemaradással csak az ötödik helyre sorolt be. Piastrit Vestappen, Leclerc és Russell követte ekkor.

    A második kísérletek során azonban Norris képes volt fordítani, néhány századdal megelőzve Piastrit, aki noha szintén javított egy kicsit, de visszaelőzni már nem tudta csapattársát. A csattanót azonban Verstappen szállította, aki meglepetésre Norrisnál is 12 ezreddel gyorsabb köridőt futott, ezzel egészen váratlanul elcsente a szuzukai rajtelsőséget a két McLaren elől! A holland a tavalyi Osztrák Nagydíj óta először állhat fel a rajtrács élére egy futamon.

    Norris és Piastri mögött Leclerc, Russell, Antonelli, Hadjar, Hamilton, Albon és Bearman a további sorrend az első tízben.

    Piastri egyébként egy pole-lal elérhette volna, ami eddig csak 1995-ben Spában Gerhard Bergernek és legutóbb 1997-ben a Nürburgringen Mika Häkkinennek sikerült, vagyis hogy a pole-ból rajtolhasson egy F1-es futamon a születésnapján. A vasárnap 24. életévét betöltő ausztrálnak viszont arra a harmadik rajrhelyről így is jó esélye lesz, hogy James Hunt és Jean Alesi után az F1 harmadik születésnapos futamgyőztese legyen.

  • Új pole-pozícióst avatott az F1 Kínában, a végén még Russell is robbantott

    Új pole-pozícióst avatott az F1 Kínában, a végén még Russell is robbantott

    Oscar Piastri első alkalommal rajtolhat az élről egy F1-es nagydíjon, miután megnyerte az időmérőt a Kínai Nagydíjon George Russell és Lando Norris előtt. A sprintverseny győztese, Lewis Hamilton ezúttal ötödik lett.

    A Lewis Hamilton által megnyert sprintidőmérő és sprintverseny előzményével és tapasztalatával készült a mezőny szombat délután Sanghajban a klasszikus időmérő edzésre, ami már a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjéről döntött.

    A pénteki kvalifikáción győztes Hamilton ezúttal is már legelső körével magabiztosan kezdett, gyorsabb volt Charles Leclerc-nél, akinek hoznia kellett a Q1-ben második gyorskörét is, hogy biztosítsa a továbbjutást. A szakasz végén még szinte mindenki visszatért a pályára, sokan javítottak, így végül Lando Norris zárt a legjobb idővel az újonc Isack Hadjar előtt – a legtöbb fiatal pilótának azonban ezúttal is meggyűlt a baja a továbbjutással.

    A 16. helyen Pierre Gasly esett ki, mögötte pedig Oliver Bearman, Jack Doohan, Gabriel Bortoleto és Liam Lawson végzett. A Red Bull új-zélandi pilótája tehát a sprint időmérője után ezúttal is utolsó lett. Lawson a pályán még morgott amiatt, hogy utolsó gyorskörének megkezdése előtt Gasly váratlanul megelőzte őt, megszegve ezzel a versenyzők közti gentlemen’s agreementet, de pár perccel később a Sky Sportsnak őszinte, önkritikus nyilatkozatban azt mondta: „Ez nem elég jó, időre van szükségem, de nincs időm.”

    A Q2 legnagyobb meglepetése az eddig látottak fényében az volt, hogy kis híján Hamilton is bajba került, miután az utolsó szektorban négy tizedet veszítve sebezhető pozícióba került a tabellán a végjátékra. A brit végül egy tizedre volt a kieséstől, de a 8. helyen továbbjutott, miután többen sem tudtak eleget javulni mögötte.

    A szezonnyitón látott „rendet” visszaállítva a sprinten szenvedő Norris behúzta ezt a szakaszt is Verstappen előtt: a Red Bull hollandja mellett a két McLaren, a két Ferrari, a két Mercedes, a két Racing Bulls, valamint Alexander Albon folytathatta az időmérőt. Ez azt jelentette, hogy Esteban Ocon, Nico Hülkenberg, Fernando Alonso, Lance Stroll és Carlos Sainz búcsúzott a Q2-ben.

    A Q3-as első körök során Piastri állt az élre, néhány századmásodpercnyi előnnyel Norrishoz képest, akit Verstappen és Hamilton követett, miközben Antonelli hibázott és mért idő nélkül zárta az első próbálkozást.

    Érdekes módon a második kísérletek során kevesen tudtak javítani, Norris be sem fejezte a körét, hanem visszahajtott a bokszutcába. Piastri néhány századott még faragott az idején – ezzel megjavítva Hamilton pénteki körrekordját is – ám sem Verstappen, sem a ferraris brit nem tudott hozzá közelebb kerülni. A csattanót az utolsóként érkező Russell szállította, aki felugrott a második helyre, elválasztva egymástól a két McLarent. Verstappen tehát a negyedik, a hétvégén ezt megelőzően mindent megnyerő Hamilton pedig ötödik lett, akihez csapattársa, Leclerc csatlakozik a harmadik rajtsorban a vasárnapi futamra. Őket Hadjar, Antonelli, Tsunoda és Albon követi a legjobb tízben.

    Piastrinak ugyan két rajtelsősége van már sprintversenyekről, „igazi” időmérőt azonban most először nyert.

    A Kínai Nagydíj rajtsorrendje:

  • Verstappen a szenvedés után pole-t szerzett, de utólag elvették tőle (frissítve)

    Verstappen a szenvedés után pole-t szerzett, de utólag elvették tőle (frissítve)

    Nagyot fordultak az erőviszonyok a Katari Nagydíj hétvégéjén a szombati időmérőre, hiszen a sprint kvalifikációján és versenyén még küszködő Max Verstappen váratlan pole-pozíciót szerzett, ám a második helyen záró George Russell talán csak amiatt nem tudott javítani, mert a holland feltartotta őt gyorskörének kezdete előtt.

    Frissítés a cikk végén!

    A sprintfutam után, helyi idő szerint 21 órai kezdéssel még hátra volt egy fontos esemény a Katari Nagydíj szombati programjából: a vasárnapi verseny rajtsorrendjéről döntő időmérő edzés. Ezúttal csak 19°C-os hőmérséklet várta a versenyzőket 60%-os páratartalom mellett, vagyis a körülmények az autóban ülve közel sem voltak olyan kibírhatatlanok, mint a tavalyi versenyhétvégén.

    Az autók beállításain idén már lehet változtatni az időmérő előtt a sprinthétvégéken is, talán ennek is köszönhető, hogy nem tükröződtek a pénteki sprintkvalifikáció erőviszonyai.

    A Q1 vérveszteségei ezúttal a néhány századmásodperccel a 16. helyre szoruló Alexander Albon, illetve mögötte Liam Lawson, Nico Hülkenberg, Franco Colapinto és Esteban Ocon voltak. Közülük talán Hülkenberg kiesése a leginkább meglepő azt követően, hogy a sprinten még a 9. helyről rajtolva 7. helyen végzett, most viszont mérnöke sajnálkozó rádióhívása szólalt meg a fülében, miután a Haas elektromos hajtásának töltöttsége nem érte el a kellő szintet az utolsó gyorskörre.

    Sergio Pérez, aki pénteken már az SQ1-ben búcsúzott, ezúttal különösebb gond nélkül továbbjutott a második szakaszba a Red Bull-lal, ott pedig a 10. helyen becsusszant a harmadik etapba is. A középső szakaszban kiesett Pierre Gasly, mögötte Csou Kuan-jü és Valtteri Bottas a szezonbeli formájához képest egész jónak tűnő Sauberrel, valamint Cunoda Juki és Lance Stroll.

    Veszélyes kiengedés a Ferrarinál, Sainz autójával nem figyeltek Hamiltonra:

    A második szakaszt némi meglepetésre a sprinten még gyengélkedő Max Verstappen zárta a legjobb idővel és háromtizedes előnnyel, s kiszámíthatatlan végjáték következett, ahova mindkét Red Bull, Ferrari, McLaren és Mercedes is bejutott Fernando Alonso és Kevin Magnussen kíséretében.

    A Q3-as első gyorskörök során Russell ragadta magához az első helyet Verstappen, Leclerc és Hamilton előtt, miközben Norris elpuskázta a lehetőséget az 5-ös kanyarban való kisodródással. A második körök során Russell nem tudott javítani, de ebben az is közrejátszott, hogy lesodródott, amikor a levezető körön lévő Verstappen feltartotta – noha ekkor még a Mercedes pilótája sem gyorskörön volt, csak annak megkezdésére készült, ám a kerékvetőn való átszánkázást is indokként hozta fel a javulás elmaradása miatt. A holland ugyanis ezt megelőzően átugrotta Russellt a tabella élén és váratlanul rajtelsőséget szerzett azok után, hogy a sprintfutamon csak a 8. helyig jutott – ám a felügyelők gyorsan jelezték, hogy vizsgálják a feltartós incidenst.

    https://twitter.com/FormulaDirecta/status/1862935321047863722

    A McLarenek ezúttal a második sorba kerültek Norrisszal és Piastrival, akiket Leclerc, Hamilton, Sainz, Alonso, Pérez és Magnussen követ a rajtrácson.

    FRISSÍTÉS: Megszületett az ítélet, Verstappen szokatlan, 1 rajthelyes büntetést kapott.

    Az időmérő végeredménye:

    Image

  • Vihar miatt halasztják az időmérőt Interlagosban – ha elmarad, nincs szabály a rajtsorrend megállapítására

    Vihar miatt halasztják az időmérőt Interlagosban – ha elmarad, nincs szabály a rajtsorrend megállapítására

    105 percnyi várakozás és csúsztatás után az FIA végül közölte, határozatlan ideig nem rendezhető meg az időmérő edzés Interlagosban a pályát elért hatalmas esőzés miatt. A tervek szerint vasárnap délelőtt futnák ée a kvalifikációt, de még nincs végleges időpont.

    Helyi idő szerint 15, közép-európai idő szerint 19 órakor kellett volna elstartolnia az időmérő edzésnek, ám ezt a pályát nagyjából 40 perccel korábban elérő óriási vihar ellehetetlenítette. Hatalmas intenzitású eső zúdult le az interlagosi pályára, amely mellett nemcsak a látási viszonyok, hanem az aquaplaning miatt is veszélyes lett volna útnak indítani az autókat a kvalifikációra.

    Már jóval a kezdés előtt értesítette az FIA a csapatokat arról, hogy késni fog az időmérő kezdése, 15 órakor pedig rögtön egy újabb, legalább 45 perces csúszást jelentett be.

    „Azt hiszem, hogy holnap nagyon korán kell felkelnünk az időmérőre” – jósolta meg a Sky Sports adásában a Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur már ekkor.

    Helyi idő szerint 16 órakor játszották csak be a hivatalos főcímet a televíziós közvetítésbe, de ez is csak mézesmadzagnak bizonyult, a kezdés esélye nem került közelebb, a biztonsági autó körözései után újabb csúszásokat jelentettek be. Az eső szakadatlanul esett, és bár akadt néhány enyhébb időszak, Niels Wittich versenyigazgató szerint nem javultak a körülmények számottevően, ráadásul a sötétedés is közeledett.

    Egyre több megszólalóban merült fel eközben az időmérő vasárnap délelőttre halasztása, amire legutóbb a 2019-es Japán Nagydíjon volt példa, ám mivel másnapra is viharos időt mutat az előrejelzés, ez sem jelentett garanciát a kvalifikáció zavartalan lebonyolíthatóságára.

    Itt a technikai vádaskodások újabb epizódja: tényleg vizet öntene a gumijaiba a McLaren?

    Közben, mint arra a Sky Sports riportere, Bernie Collins felhívta a figyelmet, a szabályokban nincs is lefektetve, hogy hogyan kell felállnia a rajtsorrendnek, amennyiben az időmérőt nem lehet megtartani. Arra kitér a szabálykönyv, hogy a hagyományos hétvégéken ilyenkor a harmadik szabadedzés eredményét kell alapul venni, és arra is, hogy a sprintverseny időmérőjének elmaradása esetén az első szabadedzés sorrendje a meghatározó, de valahogyan az kimaradt belőle, hogy a sprintversenyes hétvégén a hagyományos időmérő elmaradása esetén mi a teendő… A legvalószínűbb forgatókönyv csapatok sportigazgatói szerint ebben az esetben a sprintverseny végeredményének alkalmazása a vasárnapi rajtrácsra. Ha viszont idáig fajulna a helyzet, a sportfelügyelők döntenek arról, melyik hétvégi esemény eredményét, vagy esetleg a pontverseny állását veszik-e figyelembe a rajtsorrend felállításához.

    Helyi idő szerint 16:45-kor, vagyis a tervezett kezdés utáni egy és háromnegyed órányi várakozás után az FIA kiadott egy új közleményt, miszerint az időmérőt elhalasztják. Ebből azonban nem derült ki, hogy mikorra. Részletek a körülmények és az előrejelzések további vizsgálata után várhatóak.

    A lefújás után Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója nyilatkozott a közvetítésben, és megerősítette, hogy a terv a vasárnap délelőtti rendezés, ám a versenyirányítás még dolgozik a végleges időpont meghatározásán.

    Miközben az interjút adta, Lewis Hamilton lépett oda hozzá a következővel: „Ez nevetséges, ki kellett volna engednetek minket, én ki akarok menni!” – mondt jókedélyűen a hétszeres bajnok. „Ha jobb esőgumikat adtok gumipaplanokkal, meg tudnánk csinálni!” Tavaly óta ugyanis a Pirelli esőgumijaira már tilos gumimelegítőket helyezni a garázsokban.

    A kialakult helyzet egyúttal azt is jelentette, hogy Hamilton időmérő utánra tervezett parádéja, amely során Ayrton Senna 1990-es McLarenjével körözne a pályán, szintén elmaradt, de vasárnap talán még ez is bepótolható.

    Norris csapatutasítással nyerte a sprintet, Verstappen szabálytalan volt

  • Sainz lett a nevető harmadik Verstappen és Norris csatájában, a Ferrarié a pole Mexikóban

    Sainz lett a nevető harmadik Verstappen és Norris csatájában, a Ferrarié a pole Mexikóban

    A Ferrari a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén is folytatta remek formáját, Carlos Sainz ugyanis elhappolta a rajtelsőséget Max Verstappen és Lando Norris elől.

    Az időmérő első szakaszának legfőbb történetszála mindenképpen az volt, hogy Verstappen mellett Norris is elveszítette lehetséges segítőjét a versenyre. Az a szezonbeli formája alapján már nem is mondható igazi meglepetésnek, hogy Sergio Pérez gyengélkedett, de hazai pályáján csupán a 18. rajthely megszerzése nagyjából egyenértékű csalódás azzal, mint amikor tavaly az első helyért támadva koccant és esett ki a futam első kanyarjában.

    Oscar Piastri hasonló problémái azonban sokkal váratlanabbul érkeztek ezen az időmérőn. A McLaren ausztrálja maradt mostanra az egyedüli, aki a szezon összes futamán az első tíz hely valamelyikéről rajtolt, ráadásul eddig Mexikóvárosban is erős formát mutatott, hiszen a harmadik edzésen úgy lett ő a leggyorsabb, hogy Norrisszal ellentétben ő erre a hétvégére még nem kapta meg a McLaren új padlólemezét. Piastri első Q1-es köre nem volt kellően erős, a másodikban pedig a 12-es kanyarban lecsúszott a pályáról, ami miatt a köridejét is elvették. Végül a Sky Sportsnak ezt a hibát nevezte meg annak okaként, hogy csupán a 17. rajthelyet szerezte meg, mert szerinte ott egy másodpercet nyert volna a tiszta kanyarvétellel. Bokszkiállás nélkül a hajrában nekiveselkedett még egy harmadik körnek is, ám az sem volt elég gyors ahhoz, hogy továbbjutást érjen.

    A két élcsapat pilótáit még a 16. helyen kieső Franco Colapinto is megelőzte, mögöttük pedig Esteban Ocon és Csou Kuan-jü búcsúzott még a Q1-ben.

    A leggyorsabb időt a Q1-hez hasonlóan a Q2-ben is Norris jegyezte, ezúttal sorrendben Verstappennel, a két Ferrarival és a két Mercedesszel a nyomában. Az Austinban a középmezőny élcsapatává előlépni látszó Haas ezúttal is remekelt, mindkét autóval bekerülve a legjobb tíz közé, amikor már csak az utolsó körök maradtak hátra.

    A végjáték azonban elmaradt, ugyanis Cunoda Juki a stadionrész előtt hibázott, RB-jével pedig a falba csapódott. Piros zászlóval leállították az időmérőt, s mivel már csak tíz másodperc volt hátra a Q2-ből, ezzel véget is ért a szakasz.

    Váratlan kiesések ezúttal nem történtek, Cunoda mellett Liam Lawson, Fernando Alonso, Lance Stroll és Valtteri Bottas búcsúzott.

    A pálya helyreállítása és a sérült RB elszállítása miatt a megszokott menetrendhez képest néhány perccel később vette kezdetét a Q3.

    A két fő bajnoki esélyes első köre azonnal fordulatot hozott, hiszen Norris fél másodperccel lassabb volt Verstappennél – ám hamarosan jött az újabb csavar azzal, hogy a holland köridejét a 2-es kanyarban történt pályaelhagyása miatt törölték. Eközben nevető harmadikként a Ferrarik tűntek fel az eredménylista élén, Sainz 1:16,055-tel kezdett, Leclerc három tizeddel követte.

    Persze mindenkinek maradt még egy lehetősége: Verstappen és Norris egyaránt sokat tudtak javítani előző próbálkozásukhoz képest, de Sainz mögött maradtak, a holland pedig megelőzte a britet. A Ferraritól az év végén búcsúzó spanyol szintén tovább gyorsult, s több mint két tizedmásodperces előnnyel megnyerte az időmérőt. Mögötte Verstappen, Norris, Leclerc, Russell, Hamilton és Magnussen állhat majd fel a vasárnapi futam rajtrácsára. Ez Sainz F1-es karrierjének hatodik, idei első pole-pozíciója.

    A versenyt – óraátállítás után – közép-európai idő szerint vasárnap 21 órai kezdéssel rendezik.

    Az időmérő végeredménye:

    Image

  • Norrisé a pole, Verstappen nagyot mentett, a tavalyi győztes összetörte a Ferrarit Szingapúrban

    Norrisé a pole, Verstappen nagyot mentett, a tavalyi győztes összetörte a Ferrarit Szingapúrban

    Lando Norris megszerezte a rajtelsőséget a Szingapúri Nagydíjra, ám riválisa, Max Verstappen ott lesz mellette a startnál, miután a holland a második legjobb időt futotta. Leszerepeltek a Ferrarik, Carlos Sainz autótörése és Charles Leclerc elvett körideje után csak az ötödik sor lett az övék.

    A 15. F1-es Szingapúri Nagydíj időmérőjére leszállt az este, így mesterséges megvilágítás mellett hajtottak ki a versenyzők a hétvége első tétre menő eseményére.

    A Q1-ben a harmadik edzésen látott erőviszonyoknak megfelelően Norris futotta a legjobb időt, s egyedül a McLarenek tudták egyetlen szett lágy gumi felhasználásával abszolválni a szakaszt. Az élmezőny minden tagja könnyen vette a továbbjutást, noha a csak 13. helyen végző George Russell aggodalmas üzenetben jelezte, rengeteget változott Mercedesének tapadása az edzés óta, és nem a jó irányba.

    Kiesett az első 18 percnyi körözés után Daniel Ricciardo, Lance Stroll, Pierre Gasly, Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü. Közülük Ricciardo korai búcsúja volt igazán figyelemfelkeltő, egyrészt azért, mert az RB pénteken látott remek formája eltűnt, másrészt pedig az ausztrál bizonytalannak tűnő sorsa miatt. A szingapúri hétvége kezdete óta tartja magát a paddockban a szóbeszéd, hogy a nyolcszoros futamgyőztes elveszítheti ülését a szezon hátralévő részére Liam Lawsonnal szemben, ez az eredmény pedig, a Cunoda Jukival szembeni háromtizedes elmaradásával együtt aligha bír meggyőző erővel főnökei felé, amennyiben tényleg veszélyben van a helye.

    A Q2 első fontos mozzanata Verstappen hibája volt, aki gyorskörének végén, a célegyenesre fordulva megcsúszott, a pálya elhagyása miatt pedig elveszítette köridejét. A holland később egy remek kísérlettel csak négy századdal maradt el a szakaszt végül megnyerő Oscar Piastritól, ezzel garantálva részvételét a Q3-ba, amiről tavaly itt mindkét Red Bull lemaradt. Sergio Pérez viszont ekkor már nem tudta csapattársa szintjét hozni, csupán a 13. helyen zárva kiesett, előtte Alexander Albon és Franco Colapinto, mögötte Kevin Magnussen és Esteban Ocon társaságában.

    Csapattársára még rosszabb fényt vetve Cunoda végül egészen a Q3-ig eljutott, ahol Fernando Alonso, Verstappen, Nico Hülkenberg, valamint a McLarenek, a Mercedesek és a Ferrarik társaságában folytathatta. Ricciardo eközben azt mondta, miközben a Sky Sports a vasárnapi kilátásairól kérdezte, hogy a közmunkára való ítéltetés veszélye miatt inkább nem is fűzne hozzá kommentárt.

    A Q3 a hétvége eddigi legnagyobb balesetével kezdődött, a tavalyi pole-pozíciós és győztes Carlos Sainz ugyanis autója hátuljával a védőfalba csapódott a pálya utolsó kanyarjában. Az eset furcsasága, hogy a spanyol nem a határokat feszegette, hanem kivezető köre végén éppen gyorsított a célegyenes előtt, így a hideg gumikra vagy az őt megelőző Piastri mögötti piszkos levegőre gyanakodott a megcsúszás okaként.

    Pár másodperccel a baleset után piros zászlóval leállították az edzést, ekkorra pedig Piastrinak, Hülkenbergnek és Verstappennek volt csak körideje, miközben Norris két lila szektor után volt kénytelen megszakítani saját próbálkozását. Utólag pedig Verstappen 1:29,6-os idejét is elvették annak indokával, hogy már éppen megjelentek a dupla sárga zászlók, amikor elérte a célvonalat – a sebességét viszont az utolsó méterekre már visszavette.

    Nyolc perc maradt hátra az edzésből, amibe mindenkinek már csak egy gyorskör fért bele, így a lámpa zöldre váltása után is még mindenki kivárt az utolsó menetre. Norris 1:29,5-öt futott, amit senki nem tudott legyőzni, némi meglepetésre azonban Verstappen ért hozzá legközelebb, így a pole-t szerző brit mellé a pontverseny éllovasa állhat fel a rajtrácsra, mögöttük Hamiltonnal és Russell-lel. Leclerc nem futott jó kört, ráadásul idejét végül törölték, így a két Ferrari a 9. és a 10. helyről várhatja csak a rajtot. A bakui győztes Piastri csak ötödik lett, míg Hülkenberg a Haasszal remek hatodikként végzett Alonso és Cunoda előtt.

    A Szingapúri Nagydíj versenye vasárnap közép-európai idő szerint 14 órakor kezdődik.

    Az időmérő végeredménye:

  • Leclerc maradt Baku szombati királya, Norris csak a 17. helyre kvalifikálta a bajnokesélyes McLarent

    Leclerc maradt Baku szombati királya, Norris csak a 17. helyre kvalifikálta a bajnokesélyes McLarent

    Charles Leclerc zsinórban a negyedik évben szerezte meg a rajtelsőséget az Azeri Nagydíjon, miközben Sergio Pérez legyőzte Max Verstappent, Lando Norrist egy hiba és a balszerencse már a Q1-ben kiejtette, a végjátékra pedig a Williamsnél játszódtak le még soha nem látott jelenetek.

    Már az edzések is előjelét adták annak, hogy a bakui pálya ezen a hétvégén kicsit átrendezheti a csapatok közötti és a csapatokon belüli elmúlt futamokon megszokott erőviszonyokat, és ez a hétvége első tétre menő eseményén, az időmérőn is visszaköszönt. A pálya egyetlen kétszeres győztese, Sergio Pérez közelebb került Max Verstappenhez, a konstruktőri 9. helyen álló Williamsek pedig rendre a mezőny első felében tűntek fel.

    Ezt bizonyítandó a Q1-ben még a csapattal második F1-es versenyét teljesítő Franco Colapinto neve is feltűnt időnként az aktuális erősorrend első három helyezettje között. A mozgalmas első szakasz két hosszabb sárga zászlós periódust hozott egy-egy kicsúszás miatt. Az első, amíg Carlos Sainz kikecmergett a 2-es kanyar bukóteréből, még nem gyakorolt különösebb hatást a történésekre, a második, Esteban Ocon pályaelhagyása azonban már a bajnoki versenyfutásba is beleszólhatott. A Q1 legvégén, az utolsó gyorskörök idején lengettek sárga zászlókat a francia miatt az utolsó szektorban, Lando Norris pedig, aki egy kerékvetőn való keresztülhajtással már elkövetett egy hibát, az elvártaknak megfelelően visszalassított, ezzel viszont annyi időt veszített, hogy már nem volt esélye bekerülni a legjobb 15 közé az idejével, a csapat be is hívta őt a bokszba.

    Norris a 17. helyen zárt, Daniel Ricciardóval, Valtteri Bottasszal, Csou Kuan-jüvel és Oconnal együtt esett ki. A McLaren britje idén eddig minden időmérőn ott volt a legjobb tíz között, ezúttal viszont már az első szakaszban búcsúzott, aminek súlyos következményei lehetnek bajnoki hadjáratára, hiszen 62 pontos hátrányának ledolgozásához fontos lenne, hogy minden futamon Max Verstappen előtt végezzen.

    Az első szakaszt Leclerc nyerte Albon Williamse előtt, a Q2-ben a köridők javulásával azonban már kicsit jobban koncentrálódtak a tabella elején az élcsapatok, ekkor már Verstappen állt az élre, csupán 14 ezreddel Leclerc előtt. A nagyok pilótái innen mind továbbjutottak az utolsó fordulóba, a végjátékban így az újoncokra került a rivaldafény. Colapinto ugyanis a 6. helyen, csapattársának is három tizedet adva jutott be a Q3-ba élete második F1-es hétvégéjén, Oliver Bearman pedig bár a 11. helyen kiesett, akárcsak dzsiddai ferraris debütálásán, de szintén legyőzte csapattársát. A Q2-ben kiesett Bearman mellett Cunoda Juki, Pierre Gasly, Nico Hülkenberg és Lance Stroll.

    A Q3-nak a Red Bullok, a Ferrarik, a Mercedesek, a Williamsek, valamint Oscar Piastri és Fernando Alonso vághattak neki. Az első gyorskörök után a Ferrarik álltak a tabella élére Leclerc vezetésével, Verstappen azonban csak a 6. helyre, csapattársa mögé sorolt be, miután egy méretes megcsúszást fogott meg a 16-os kanyarban.

    Szürreális jelenetek zajlottak, amint az autók elindultak a bokszból a második próbálkozásaikra. A Williamsnél szokatlan hibát vétettek azzal, hogy a hűtőeszközt rajta felejtették Albon autójának felső légbeömlőjén. A thai pilóta, miután tudomására jutott a hiba, a bokszkijáratnál félrehúzódva nagy nehezen kiemelte és az autón kívülre tolta az elemet, majd elindult, de néhány másodperccel már lecsúszott arról, hogy megkezdhesse mért körét.

    A többiek sorrendjében nagy változások már nem történtek, Leclerc 1:41,365-re javított és zsinórban a negyedik évben is megszerezte a pole-t Bakuban, mögötte Piastri, Sainz, Pérez, Russell, Verstappen és Hamilton végzett. Pérez idén először győzte le időmérőn Verstappent, és Albon is először maradt alul időmérőn csapattársával szemben a tavalyi szezon kezdete óta, hiszen Logan Sargeant egyszer sem tudta legyőzni a vasárnapi futam kvalifikációján. Colapinto 9. lett Alonso mögött, a balszerencsés Albon pedig a 10.

    FRISSÍTÉS:

    Pierre Gaslyt utólag kizárták, amiért a Q2 során az autójában levő átfolyásmérő azt mutatta, hogy az üzemanyag-átfolyás pillanatnyi mértéke túllépte a megengedett határértéket. A francia pilóta így elveszítette a 13. helyet.

    Az időmérő végeredménye:

     

  • Így kellett könyörögni Hamiltonnak, hogy törölje a csapata számára rendkívül káros bejegyzést

    Így kellett könyörögni Hamiltonnak, hogy törölje a csapata számára rendkívül káros bejegyzést

    Nemrég volt a tizenkettedik évfordulója a 2012-es Belga Nagydíj időmérőjének, amelyet követően Lewis Hamilton meglehetősen érdekes bejegyzést tett közzé. Ez alkalomból Matt Bishop, a McLaren akkori kommunikációs igazgatója felidézte az eseménysort, amely egy, a csapat számára pozitív fordulattal ért véget.

    A 2012-es Belga Nagydíjról a legtöbbeknek alighanem a Romain Grosjean által okozott rajtbaleset jut eszébe, amelybe két bajnokesélyes pilóta is belekeveredett Fernando Alonso és Lewis Hamilton személyében. Arra viszont talán már kevesebben emlékeznek, hogy utóbbi már az előző napon is főszereplő volt, méghozzá egy közösségi médiás bejegyzéssel.

    Mivel a napokban volt a hétvége évfordulója, Matt Bishop, a McLaren akkori kommunikációs igazgatója a Motor Sport Magazine hasábjain felidézte a történteket. Mielőtt rátért volna magára az eseménysorra, kiemelte, hogy mind Hamiltont, mind akkori csapattársát, Jenson Buttont kedvelte, de életkorukból és tapasztalatukból fakadóan a sikert és a kudarcot is nagyon másképp kezelték. Az idősebbik brit pilóta például el tudta viselni a csalódásokat, míg honfitársa nem, bár a kommunikációs szakember hozzátette, hogy korábbi versenyzője azóta sokat fejlődött ebben.

    A spa-francorchamps-i hétvége pénteki napját elmosta az eső, így a csapatok aznap nem tudtak érdemi munkát végezni, így a szombati harmadik gyakorláson kellett felkészülni az időmérőre és a futamra. Ezen a tréningen Button hatékonyan dolgozott együtt a mérnökeivel, akikkel közösen jó beállításokat találtak, ellentétben Hamiltonnal, aki a tizenkettedik helye után meglehetősen ideges és elégedetlen volt.

    A kvalifikáción aztán ennek megfelelően szerepeltek: bár a Q1-ben Pastor Maldonado még legyőzte Buttont, de a Q2-ben és a Q3-ban már ő volt a leggyorsabb, 298 ezreddel megelőzve Kobajasi Kamuit. Hamilton ellenben sorrendben a tizenharmadik, a hetedik, majd a nyolcadik helyen zárt az időmérő különböző fázisaiban, és végül 821 ezredet kapott saját csapattársától. Ezután a szobájába vonult, hogy magára maradjon a gondolataival, de a gondolkodás mellett cselekedett is.

    Embed from Getty Images

    Bishop az ilyenkor szokásos sajtóközleményt fogalmazta, amikor megcsörrent a telefonja, és Martin Turner, az F1-et az Egyesült Királyságban sugárzó Sky Sports akkori Forma–1-es részlegének vezetője kereste. „Láttad Lewis tweetjét?” – tért gyorsan a lényegre. „Nem, miért?” – kérdezett vissza az akkor 49 éves szakember. „Azonnal meg kell nézned, haver. Nem tartalak fel. Menj, és nézd meg!”

    Bishopnak nem kellett kétszer mondani, és megnyitotta a közösségi médiás platformot, amelyen azt látta, hogy az akkor még csak egyszeres világbajnok Button telemetriai adatairól tett közzé egy képernyőfotót, és szöveget is mellékelt hozzá. „Jenson [autóján] az új hátsó szárny van fent, az enyémen pedig a régi – írta. – Megszavaztuk a cserét, nem jött be, 0,4 másodpercet veszítettem csak az egyenesben.”

    A korrektség kedvéért Bishop a cikkében megjegyezte, hogy a mérnökök korábban, egy privát beszélgetés során már tájékoztatták őt, hogy Hamilton magas leszorítóerős beállítása valószínűleg nem annyira hatékony, mint Buttoné. Az ilyen nézeteltéréseket viszont zárt ajtók mögött kell tisztázni, az pedig semmiképpen sem megoldás, hogy valaki bizalmas információkat hozzon nyilvánosságra.

    Hamilton viszont pontosan ezt tette, hiszen a telemetriai adatokból az ellenfelek számos részletet ki tudtak olvasni a McLaren gyorsulásával, fékezésével vagy éppen hasmagasságával kapcsolatban. Bishop első útja Hamilton szobájába vezetett, majd miután a kopogásra nem érkezett válasz, benyitott, és az alábbi párbeszéd játszódott le köztük.

    Törölnöd kell azt a tweetet.”

    Melyik tweetet?

    Tudod te, hogy melyiket, amelyik JB telemetriáját mutatja. Most azonnal töröld, kérlek!”

    Miért?”

    Lewis, figyelj, egyszerűen töröld ki! Most rögtön töröld ki! Olyan technikai dolgokat árul el, amelyekről pontosan tudod, hogy nem szabadna nyilvánosságra hozni, és azzal, hogy ezt megteszed, szerződést szegsz. Ráadásul elég durván fogalmazol. Emellett fogadok, hogy a mérnökeink egy perc múlva berontanak ide, és ordítva követelik, hogy töröld. Nem lenne jobb, ha meg tudnám őket állítani, amikor ideérnek, mondván, »ne aggódjatok, már törölte«?”

    Hamilton felsóhajtott, majd teljesítette a kérést, és ezt bizonyítandó, Bishop felé fordította telefonjának képernyőjét. „Jól van” – nyugtázta utóbbi, majd kiment a szobából, de pontosan tudta, hogy az akkor 27 éves pilóta hiába törölte a bejegyzést, arról rengetegen készíthettek képernyőfelvételt.

    Kifelé menet összefutott Sam Michaellel. A McLaren akkori sportigazgatójának vörös volt az arca, és nehezen vette a levegőt, mivel a garázstól a motorhome-ig sprintelt, ami Spában nem kis távolságot jelent. „Ne aggódj, Sam, mondtam neki, hogy törölje, és ő ezt meg is tette” – közölte Bishop, de kollégáját nem tudta feltartóztatni. „Köszi! Jól van, de akkor is bemegyek, és jól fenékbe billentem.”

    Az istálló kommunikációs igazgatója visszatért az irodájába, és hamarosan szembesült vele, hogy félelme beigazolódott: Hamilton bejegyzése vírusként terjedt, és mind a szurkolóknál, mind az újságíróknál központi téma volt. Ráadásul még a kifakadások sorának sem volt vége, hiszen a csapatfőnökkel, Martin Whitmarsh-sal is beszélnie kellett.

    Nyilván ráb*sztunk, de rávettem, hogy törölje, most pedig megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy elvegyük az élét” – kezdte Bishop, de ezzel nem igazán tudott hatni főnökére „Bárcsak ne lennének fent a kib*szott Twitteren a pilótáink! – morogta. – Miért bátorítjátok őket? Ez csak bajt hoz a fejünkre.”

    Bishop úgy ítélte meg, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom a közösségi média előnyeinek ecsetelésére. „Ahogyan mondtam, mindent megteszünk, hogy enyhítsük a kommunikációs és PR-károkat, illetve a zavart” – válaszolta. Így is tett, és Hamiltonnak azt tanácsolta, hogy legyen rendkívül szűkszavú, amit meg is fogadott. Button szintén igyekezett a lehető legdiplomatikusabban fogalmazni.

    Igen, csalódott vagyok – felelte a riporteri kérdésre. – Nagyon keményen dolgozunk az autó fejlesztésén és azon, hogy az ilyesmit titokban tartsuk, de ami történt, megtörtént. Nem haragszom Lewisra, mert ez nem személyes ügy volt. Ja, és nekem nem az a rész a fontos, hogy négy tizedet veszített az egyenesekben, mert ez esetben ezt vissza kellene hoznia a kanyarokban, hiszen nagyobb leszorítóerővel rendelkezik, és egyébként is nyolc tizeddel voltam gyorsabb nála az időmérőn.”

    Ami a futamot illeti, Button megnyerte a Belga Nagydíjat, míg Hamilton számára önhibáján kívül mindössze egy kanyarig tartott a verseny. A leintés után Bishop a mérnökökkel sörözött, amikor jött a nem várt fordulat. Az egyikük bujkáló mosollyal a többiekhez szólt: „Elmondjuk neki?” „Mit kell elmondanotok?” – kapta fel a fejét a brit szakember.

    Ez amúgy sem Jenson telemetriája volt – válaszolta egy másik mérnök. – Lewis elrontotta. Most ellenőriztük. Oliver [Turvey-nek, a McLaren akkori tesztpilótájának] a telemetriáját tweetelte a múlt heti szimulátoros munkájáról.” Persze nyilvánvalóan ez is bizalmas információ, de így Hamilton sokkal kisebb kárt okozott csapatának a bejegyzésével, mint ha ténylegesen Button telemetriáját kürtölte volna világgá.

  • Hamiltont még meg is büntették a rosszul sikerült időmérője után, ismét kizártak egy versenyzőt

    Hamiltont még meg is büntették a rosszul sikerült időmérője után, ismét kizártak egy versenyzőt

    Lewis Hamiltont háromhelyes rajtbüntetéssel, míg Alexander Albont kizárással sújtották a sportfelügyelők a Holland Nagydíj időmérője után. A hétszeres világbajnok Sergio Pérez feltartása, míg a Williams versenyzője szabálytalan padlólemez miatt kapta a büntetést.

    Bár már órák teltek el a Holland Nagydíj kvalifikációja óta, változott a zandvoorti futam rajtrácsa. Azt már közvetlenül a leintés után lehetett tudni, hogy Lewis Hamiltont vizsgálják, miután még a Q1-ben feltartotta Sergio Pérezt. Az viszont jóval később derült ki, hogy az egyébként remek nyolcadik helyet szerző Alexander Albon autóját szabálytalannak találták.

    Verstappennek megszakadt a hazai sorozata, Norris óriási körrel happolta el előle a pole pozíciót

    A hétszeres világbajnok a 9-es kanyarban volt útban a mexikói pilóta számára, aki úgy reagálta le a történteket, hogy idiótának titulálta ellenfelét. A Mercedes versenyzője ellenben már akkor kijelentette, hogy elég helyet hagyott, és később Sam Collins, az F1 TV technikai elemzője is arra jutott, hogy a hatszoros F1-es futamgyőztesnek bőven lett volna lehetősége az ideális íven maradni.

    A sportfelügyelők azonban másként látták. Azt elismerték, hogy a kivezető körén lévő Hamilton valóban lassított, és eleinte nem volt útban, de megítélésük szerint a 39 éves pilóta a kanyarkijáratnál már visszatért Pérez elé, akadályozva őt a gyorskörében. Ennek következtében háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották a pályán tizenkettedik helyen végző versenyzőt. Pérez egyetértett a döntéssel.

    „Mindent megtett, de sajnos rosszkor volt rossz helyen – nyilatkozta még bőven az ítélet megszületése előtt. – A sportfelügyelők idén nagyon szigorúak voltak. Én ennél sokkal rosszabbért kaptam büntetést, úgyhogy arra számítok, hogy sajnos büntetést fog kapni. Szerintem mindent megtett, amit tudott. Vélhetően kicsit több mozgásteret kellene adni ezen a téren, de ez van.”

    Alon viszont ennél is rosszabbul járt, ugyanis a thai pilótát kizárták az időmérőről. A sportfelügyelőknek ebben a a kérdésben nem volt más választásuk, hiszen az autó nem felelt meg a technikai szabályzatban található 3.5.1-es cikkely a) pontjának, amely a padlólemez méretére vonatkozik. A Williams képviselői nem vitatták, hogy az FIA mérései szabálytalan értéket jeleztek, de azzal érveltek, hogy a csapat eszközei mást jeleztek. A döntéshozók ugyanakkor leszögezték, hogy előbbi a releváns, így diszkvalifikálták a kétszeres F1-es dobogóst. A grose-i alakulat így katasztrofális kvalifikációt zárt, hiszen Logan Sargeant el sem tudott indulni a harmadik szabadedzésen elszenvedett balesete után.

    A sportfelügyelők korábban egy harmadik büntetést is kiosztottak, de ennek nem volt hatása a rajtrács sorrendjére. Nico Hülkenberget azért vizsgálták, mert még a harmadik szabadedzésen sérült autóval tért vissza a bokszba. Mindezt veszélyesnek titulálták, de kiemelték, hogy egyrészt viszonylag közel volt a bejárathoz, amikor balesetet szenvedett, másrészt a pilóta nem láthatja teljesen az autó állapotát, ezért a Haast részesítették megrovásban.

  • Norris nagy csatára számít Verstappen ellen, aki nem akart a győzelemről beszélni

    Norris nagy csatára számít Verstappen ellen, aki nem akart a győzelemről beszélni

    Lando Norris elárulta, számára égig simán alakult a Holland Nagydíj időmérője, bár a körülmények nem könnyítették meg a dolgukat. Ez utóbbira Max Verstappen és Oscar Piastri is kitért: előbbi elégedetten értékelt, utóbbi kevésbé.

    Nem hozott meglepetést a Holland Nagydíj időmérője, legalábbis ami a pole pozíciót megszerző pilóta személyét illeti: Lando Norris remek körrel bizonyult a leggyorsabbnak, 356 ezreddel megelőzve a hazai pályán másodikként záró Max Verstappent. A címvédő ezzel megfosztotta a McLarent a teljes első sortól, hiszen a harmadik Oscar Piastri lett.

    Verstappennek megszakadt a hazai sorozata, Norris óriási körrel happolta el előle a pole pozíciót

    Norris idei harmadik, pályafutása negyedik rajtelsőségét érte el. „Csodálatos ez a nap, jó visszatérni [az élre], és a pole-ból rajtolni – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – Jó kör volt, hogy őszinte legyek. Végig simán ment az időmérő, és összeraktam néhány jó kört, főleg ami az utolsót illeti, amely mindig a legfontosabb. A csapat nagyszerű munkát végzett, elégedett vagyok a mai nappal.”

    A McLaren minden helyzetben jól viselkedett, de csak látszólag volt könnyű vezetni az autót. „Szerintem azért nehezebb, mint amilyennek tűnik – reagált Norris a felvetésre. – A panaszkodás oka, hogy nem volt könnyű odakint, soha nem lehetett tudni, hogy mire érdemes számítani, mennyivel jobban lehet nyomni, hol vannak a határok. Persze végső soron ez a mi munkánk. Nem volt könnyű, de komfortosan éreztem magam, az autó lenyűgöző volt. Hosszú idő után először kaptam némi fejlesztést a kocsira, és minden remekül működött, úgyhogy nagy köszönet jár a csapatnak.”

    A brit versenyző idén Montmelóban és a Hungaroringen rajtolhatott az élről, de mindkétszer elvesztette a vezetést az első métereken. Ebből a szempontból jó hír számára, hogy Zandvoortban jóval közelebb van az első kanyar, másfelől viszont Verstappentől jó szereplésre számít. „Izgatott vagyok a holnapi nappal kapcsolatban – jelentette ki. – Biztosan kemény lesz, Max egész hétvégén gyors volt. Ma elkaptuk őket, de így is második, és jó csatára készül, pláne a hazai futamán. Szóval nagyon várom már.”

    Verstappen ugyan igencsak kikapott ellenfelétől, de a második hellyel elégedett lehet. „Az egész időmérőn hiányzott egy kis tempó – kezdte. – Megpróbáltam a lehető legjobbat nyújtani, és természetesen nagyon örülök, hogy az első sorban lehetek. A szél miatt nagyon trükkösek voltak a körülmények. Folyamatosak voltak a széllökések, úgyhogy minden egyes körben más volt az érzet, ezért nem igazán lehetett kialakítani egy referenciát. Boldog vagyok a második hellyel, szerintem a tegnapi nap után ez jó eredmény.”

    A címvédő sokszor látványosan küzdött az autóval a pálya egyes részein, ami nyilvánvalóan nem könnyítette meg a dolgát. „Nem a legkönnyebb most a vezetés, de csak a tizenegyes és a tizenkettes kanyarok voltak kicsit nehezek, a kör többi része viszonylag jó volt – magyarázta. – Meglátjuk, remélhetőleg holnap rendben lesz a kocsi.”

    Verstappen először kapott ki hazai időmérőjén, és a győzelmek tekintetében is makulátlan aránnyal rendelkezett a hétvége előtt. A holland pilóta ugyanakkor óvatosan fogalmazott ezzel kapcsolatban. „Ez egy jó célkitűzés, de amikor az embernek több mint három tized a lemaradása az időmérőn, akkor úgy vélem, reálisnak kell lennünk – szögezte le. – Egyszerűen megpróbálom a legtöbbet kihozni a holnapi futamból.”

    Piastri a Q3 első körei után még a második helyen állt, ám Verstappen a legvégén megelőzte őt.„Egyszerűen nem végeztem elég jó munkát – mondta önkritikusan. – Szerintem a kör első fele elég jó volt, a másodikban pedig nem volt meg az, amire szükségem lett volna. Az autó nagyon gyors volt ezen a hétvégén, ezért kicsit csalódott vagyok, hogy nem végeztem előrébb, de továbbra is jó versenyautó van alattunk, amellyel sok pontot lehet szerezni, és ez remélhetőleg holnap sikerülni fog.”

    Piastri elégedett a McLaren fejlesztéseivel, bár hozzátette, a szeles körülmények miatt nem biztos, hogy ebből a szempontból mérvadó ez a hétvége. „Szerintem úgy viselkedik, ahogyan arra számítottunk, és mindig jó, amikor valami új dolog kerül a kocsira – ecsetelte. – Nem most a legjobbak a körülmények ahhoz, hogy megállapítsuk, mennyire hatékonyak [az újítások], de ha valami gyorsabbá teszi az autót, annak örülök.”

    Hogy mire lehet számítani tőle a versenyen? Az ausztrál versenyző óvatos optimizmussal felelt. „Ez egy másik kérdés – vélekedett. – A hosszú etapon jónak tűnt a tempó, és a legutóbbi hétvégéken elég gyors voltam. Bízunk benne, hogy jó napunk lesz holnap, jól rajtolok, és ha lehetséges, akkor javítok a pozíciómon.”