Címke: időmérő

  • George Russell: Nem is tudom, hogy mit mondhatnék

    George Russell: Nem is tudom, hogy mit mondhatnék

    George Russell hirtelen nem is tudta mit mondjon a második rajtkocka megszerzése után.

    A brit versenyző már az időmérő elején is mutogatta oroszlánkörmeit, mégis az egész F1-es társadalmat meglepte az utolsó szakaszon. A 23 éves fiatal a Q3 végén még az első helyre is felugrott, ám Max Verstappen elvette tőle a „koronát.”

    A kvalifikáció végén Russell köszönetet mondott a csapatnak, továbbá hozzátette, hogy mindent meg fog próbálni holnap a jó eredmény elérésének érdekében:

    ,,Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Ha a tegnapi napot vesszük alapul, úgy vélem, már akkor is jó munkát végeztem volna ha a Q1-ből kikeveredek. Most pedig itt állok, és az első sorból fogok indulni. A srácok elképesztő munkát végeztek. A megfelelő időben tartózkodtam a pályán, és remekül éreztem magam a konstrukcióban. A holnapi napra most már meg van az önbizalmam. Azt hiszem szerencsés helyzetben voltam, ugyanis nekem nem volt vesztenivalóm. A Q3-ban már korábban is bekerültünk, ám ez, ami ma történt, nem túl gyakori, így meg kellett mindent próbálnunk. Az utolsó pillanatban a maximális motormódot használtuk. Még egy kicsit be vagyon zsongva, viszont a holnapi nap fog számítani és az, hogy minél több pontot szerezzünk. Ha az élen leszünk, akkor meg fogjuk ragadni az alkalmat.” –nyilatkozta az időmérő után a Williams pilótája.

  • Norrist elővigyázatosságból a kijelölt kórházba vitték

    Norrist elővigyázatosságból a kijelölt kórházba vitték

    Lando Norris továbbra is a könyökét fájlalja, így elővigyázatosságból a közeli kórházba szállították.

    Az időmérő elején még úgy tűnt, hogy a brit fiatal akár a pole pozíció közelébe is kerülhet, ám a Q3-ban balesetet szenvedett. A 21 éves versenyző ki tudott szállni az autóból, de az ütközés mértéke miatt a pályán található orvosi központba vitték.

    A McLaren nemrég közzétette, hogy a létesítményből a közeli kórházba szállították Norrist, ugyanis elővigyázatosságból megröntgenezik a könyökét. Az állapotáról később adnak további tájékoztatást.

    Később Andreas Seidl megerősítette, hogy Lando Norris megúszta az ütközést komolyabb sérülések nélkül. A könyöke ugyan még fáj, de rajthoz állhat vasárnap a Belga Nagydíjon!

  • Marko: Hamilton a ‘játszmáival’ provokálta ki a füttykoncertet

    Marko: Hamilton a ‘játszmáival’ provokálta ki a füttykoncertet

    Helmut Marko szerint Lewis Hamilton csak is a játszmáinak köszönheti azt, hogy kifütyülte őt a közönség.

    Az időmérő utolsó hajrájában a hétszeres világbajnok némileg lassabban haladt a felvezető körén, így a mögötte haladó Max Verstappen nem tudta optimálisan felmelegíteni az abroncsait. Sergio Pérez rosszabbul járt, ugyanis ő a piros lámpák felvillanása után tudott csak áthaladni a célvonalon.

    Robert Doornbos úgy véli, hogy ez nem tetszett a holland szurkolóknak, ezért fejezték ki füttykoncerttel a nemtetszésüket.

    ,,Minden lehetőséget megragadnak, hogy destabilizálni tudják az ellenfelüket. Ebben az esetben az abroncsait nem engedték megfelelő hőmérsékleten tartani.” – nyilatkozta a holland a Ziggo Sportsnak.

    A Bikák tanácsadója egyet ért a Red Bull egykori versenyzőjével:

    ,,Tudtuk, hogy Hamilton nagyon gyors. Arra számítottunk, hogy legalább Bottast levadászhatjuk majd a második próbálkozás után. Ám Hamilton a játszmájával – amit a közönség füttyszóval díjazott – megakadályozta azt, hogy Max (Verstappen) gyorsabb kört rakjon össze. Sportszakmai szempontból ezt nem tartom helyénvalónak.” – nyilatkozta a 78 éves vezető a ServusTV-nek.

    Romain Grosjean is értékelte a látottakat, a francia pilóta szerint sem volt szép az, amit a 36 éves versenyző tett. A Motorsport-Total kérésére Hamilton is véleményezte a kommentet:

    ,,Ez butaság. Akik ilyen megjegyzéseket tesznek, bizonyítják, hogy miért nincsenek már itt.”

  • Norris nem teljesen elégedett: Egy kicsit jobban is teljesíthettünk volna

    Norris nem teljesen elégedett: Egy kicsit jobban is teljesíthettünk volna

    Lando Norris úgy véli, hogy akár a második sor is meglehetett volna neki az időmérőn.

    A brit versenyző közel volt ahhoz, hogy az időmérőn negyedik vagy az ötödik helyen végezzen, ugyanis mindkét pozíciótól pár századmásodperc választotta csak el. Ennek függvényében úgy érzi, hogy végezhettek volna jobb munkát is, hiszen lett volna esélyük ara, hogy előrébb kerüljenek:

    ,,Egy kicsit jobban is teljesíthettünk volna. Ma akár a negyedik és az ötödik hely is elérhetőnek tűnt. Egy kis esélyünk volt arra, hogy odakerüljünk, ugyanis közel voltunk hozzájuk, így megelőzhettük volna őket. Ki kell elemeznünk a dolgokat, és azt, hogy mit csinálhattunk volna jobban annak érdekében, hogy legközelebb maximalizálhassuk a lehetőségeinket. Nem vagyok annyira boldog, de azért valamennyire örülök. Azért nem vagyok teljesen elégedetlen, mert ma sok embert megelőztünk, legfőképp a Ferrarikat. ” – nyilatkozta az időmérő után a McLaren pilótája.

    Norris némileg már a Q1-ben hátrányba került, ugyanis a szakasz végén megjáratott abroncs a döntő pillanatban már nem úgy viselkedett, ahogy azt elvárták tőle:

    ,,Nem biztosítottunk magunknak jó esélyeket azzal, hogy a Q1 végén még apró különbségeket kerestünk, és így bejárattunk egy új szettet, mikor nem is volt rá szükségünk. A plusz kivezető kör miatt az abroncsok eltérő hőmérsékletűek voltak, nem ugyanúgy viselkedtek, ezért nem adták meg a tökéletes alapot ahhoz, hogy a második próbálkozás során mindent kihozzak belőlük. Úgy vélem, hogy ez egy apró hiba volt a részünkről.” – tette hozzá Norris.

     

  • Verstappen: Befejezhetnénk ezt? Folyton ugyanazok a kib***ott kérdések

    Verstappen: Befejezhetnénk ezt? Folyton ugyanazok a kib***ott kérdések

    Max Verstappen elmondta, hogy nem haragszik Lewis Hamiltonra azért, amiért lassabban haladt a Q3-ban a felvezető körén.

    Az időmérő utolsó szakaszában egymás után mentek ki a Mercedes és a Red Bull versenyzői. A hétszeres világbajnok valamivel ‘lassabban vezette fel a sort’, így a holland pilóta nem tudta megfelelően megkezdeni a körét. A legrövidebbet viszont Sergio Pérez húzta, hiszen ő piros lámpák felvillanása után ért fel a célvonalhoz, így  meg sem kezdhette a véghajrát.

    A 23 éves pilóta azonban nem neheztel ellenfelére, sőt már nagyon elege van abból, hogy folyton a Hamiltonnal való párharca a téma:

    ,,Befejezhetnénk ezt? Állandóan ugyanazok a kib***ott kérdések, még csütörtökön is! Ez már hihetetlen. Keményen versenyzünk egymással, de ugyanakkor tisztességesen is! Az én abroncsaim hidegek voltak, ami nem igazán segített a helyzeten. Különben is, nem tudtunk volna hirtelen négy tizedet javulni. – kérte ki magának Verstappen.

     

  • Russell nem tudja, hogy lehetnek ilyen gyorsak az időmérőn

    Russell nem tudja, hogy lehetnek ilyen gyorsak az időmérőn

    George Russell elképesztő időmérőket futott a legutóbbi hétvégéken, ám számára is rejtély, mégis hogyan tud ennyire elől végezni. A legutóbbi két kvalifikáción be tudott jutni a Q3-ba is, de azelőtt is rendszeres részvevője volt a Q2-nek. Az autó a versenyen viszont tisztán a 9. leggyorsabbnak tűnik csak, ezért is esik rendre vissza Russell a jó rajthelyekről és – többek között – ezért nincs még pontja a Williamsszel.

    „Végső soron megérdemeljük azt, ahol végeztünk” – nyilatkozta Russell a Motorsport.com-nak. „Nem tudom, hogy tudunk ennyire előre kvalifikálni. Valahogy az időmérőn mindig bekerülünk a legjobb 10-12-be. Papíron a kilencedik leggyorsabb autó a miénk, kivéve az időmérőn.”

    „Kicsit csalódáskeltő, hogy mindig a versenyen megy el” – folytatta Russell, aki továbbra is az első pontjára hajt a grove-i istálló színeiben. „De a legjobb 12 az elmúlt versenyeken összejött, kivéve amelyiken kiestünk. Szerintem aláírtuk volna, hogy négyből három versenyen a pontokért fogunk harcolni.”

    „Nem hiszem, hogy mindez azért van, mert rossz munkát végzünk vasárnap, hanem azért, mert szenzációsat végzünk az időmérőn. Pedig nem arra koncentrálunk, hanem a versenyre. Nem tudom, hogy mi fejlődünk, vagy a többiek hibáznak. Amikor egyetlen körről van szó, és ott a nyomás, 1-2 tized is különbséget tud jelenteni. Egy versenyen az ember belerázódik a ritmusba, és néhány kör alatt megtalálja a határait.”

    „Igazán jó munkát kell végeznünk a procedúrákkal, mindent jól kell csinálnunk, a gumikat megfelelő hőmérsékleti tartományban tartani, a megfelelő helyen lenni a pályán” – tért vissza az időmérőre. „Magabiztosnak érzem magam az autóban ebben a helyzetben, és úgy gondolom, hogy valószínűleg jobb munkát végzünk, mint a legtöbben.”

  • Marko nem aggódik Norris miatt: A versenytempónk jobb, mint a McLarené

    Marko nem aggódik Norris miatt: A versenytempónk jobb, mint a McLarené

    Helmut Marko nem tart annyira Lando Norristól és reméli, hogy nem sokáig lesz ott a két Red Bull között.

    Ugyan Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót tegnap, ám nem sokon múlott az, hogy a brit versenyző legyőzze őt. A kvalifikáció után nem is volt elégedett a holland, ugyanis nem igazán volt ínyére az, hogy elsőként küldték ki őt a Q3 végén.

    A Red Bull tanácsadója megérti versenyzője dühét:

    ,,Az eleje egy kissé szorosra sikeredett. Max (Verstappen) bosszús volt amiatt, hogy elsőnek ment ki, nem volt ideális a köre.” – nyilatkozta az osztrák vezető az ORF-nek.

    Mivel a Mercedes versenyzői csak a 4. és az 5. helyről kezdhetik meg a futamot, Verstappennek és Péreznek jó esélye van arra, hogy könnyedén ellépjen tőlük már az elején. Ugyanakkor a két Red Bullos pilóta között sötét lóként ott lesz Lando Norris is. Marko azonban reméli, hogy a 21 éves pilóta gyorsan leszakad majd róluk:

    ,,Tudjuk, hogy Norris gyors az időmérőkön és jól is rajtol. Remélhetőleg nem fog túl sokáig az autóink között lenni. A versenytempó alapján azt feltételezem, hogy jóval a McLaren előtt járunk.” – tette hozzá a 77 éves tanácsadó.

  • Russell legjobb időmérőjével válaszolt Hamilton szerződésére

    Russell legjobb időmérőjével válaszolt Hamilton szerződésére

    A Mercedesnél már csak egy ülés kiadó jövőre, George Russell pedig nagy lépést tett érte az Osztrák Nagydíj szombati napján.

    Lewis Hamilton két évvel hosszabbított jelenlegi csapatával, így Russell már csak Valtteri Bottas helyére érkezhetne a Mercedeshez.

    A Ferrari gumiválasztása és Alonso forgalomba keveredése miatt végre minden összejött a szombatokon rendszerint remeklő britnek. Csapata ráadásul váratlant húzott, és a közepes keverékeken küldte ki pilótáját a Q3-as szereplést érő körre.

    „Ez az időmérő különleges volt. Általában jól szerepelünk a szombatokon, de ez egy következő szint volt.” – értékelt Russell. – „Magabiztos voltam az autóban, ez segített abban, hogy a legjobbat hozzam ki a Q3-as körömből is.”

    A brit csak egyszer ment ki végül az utolsó szakaszban, és még egy helyet javított, hiszen megelőzte Lance Strollt.

    „A kilencedik hely nem rossz, de az, hogy a közepeseken rajtolhatunk úgy, hogy előttünk sokat lágyat használnak jó helyzetbe hoz minket. Remélhetőleg igazi előnyünk származik belőle, amikor stratégiai döntéseket hozunk majd.”

    Russell még egy helyet javít a rajtrácson, ugyanis Sebastian Vettelt megbüntették, amiért az utolsó kanyarban feltartotta Fernando Alonsót. A williamses ezzel legjobb rajtpozícióját jegyezheti – a tavalyi Szahír Nagydíjat leszámítva.

    „Nagyon örülök az egész csapat miatt is, megtartottuk a lendületünket, és ezt tényleg megérdemeltük múlt vasárnap után.”

    A Williams pilótája már a Stájer Nagydíjon is pontszerző helyen autózott, mielőtt technikai problémák miatt ki kellett állnia.

    Nem ez lenne az első eset, hogy egy mezőny végén tanyázó csapat áttörést ér el a Red Bull Ringen: Pascal Wehrlein ugyanis 2016-ban itt szerezte a Manor első pontját.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Alonso csalódott, de nem hibáztatja Vettelt

    Alonso csalódott, de nem hibáztatja Vettelt

    Fernando Alonso időmérője az Osztrák Nagydíjon a Q2-ben véget ért, hiába volt elég a tempója a Q3-hoz. Utolsó gyorskörén ugyanis a spanyol utolérte az éppen mért kört kezdő Sebastian Vettelt, így súlyos tizedeket veszítve nem tudott javítani, tehát csak 14. lett. Vettelt az esetért háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották.

    „Elvesztettünk egy lehetőséget, hogy a rajtrácson jobb pozícióban legyünk, mint a múlt héten, talán ötödikek vagy hatodikok lehettünk volna” – nyilatkozta Alonso az időmérőt követően. „Sajnálatos helyzet volt Sebbel, ezt a csapatának kellett volna jobban kezelnie. Ez nem Seb hibája, hiszen mi, versenyzők, a mérnökeinkre támaszkodunk, hogy kommunikáljuk a pályán történteket. Csalódáskeltő, hiszen ma megvoltak a lehetőségeink. Az autó nagyon jónak tűnt, talán az egész szezonban a legjobbnak, és elkeserítő, hogy két új szett gumival nem volt lehetőségünk a Q3-ba jutni. A 14. helyről indulva holnap nagyobb kihívást jelent a verseny, de mindent megteszünk, hogy visszaszerezzünk valamit.”

    Az Alpine ezzel kifejezetten rossz időmérőt zárt, Esteban Ocon zsinórban másodjára esett ki a Q1-ben, és Alonsónak sem jött ki így a lépés.

    „Nagyon kiábrándító volt a mai kvalifikáció, egyik autónk sem volt abban a rajtpozícióban, amit megcéloztunk” – nyilatkozta a csapat versenyigazgatója, Davide Brivio. „Rajtunk kívül álló okok miatt nem láthattuk, mi van Fernandóban, mivel a Vettellel történt incidens lenullázta az esélyeit a Q3-ba jutásra. Csalódáskeltő, hiszen egy szett gumit használt a Q1-ben, és a Q3-ba kerülve sokkal előkelőbb helyről vághatott volna neki a versenynek.”

  • Változik a rajtsorrend: Vettelt megbüntették, Bottas és Sainz megúszta

    Változik a rajtsorrend: Vettelt megbüntették, Bottas és Sainz megúszta

    Sebastian Vettelt vétkesnek találták a stewardok Fernando Alonso feltartásával kapcsolatban.

    A spanyol versenyző a Q2 végén épp a gyorskörét futotta, mikor is az utolsó két kanyarban forgalomba került. Az előtte autózó német pilóta miatt csaknem 5 tizedet bukott, így nem tudott bejutni a kvalifikáció utolsó szakaszába. Alonso az eset után mérgesen mondta a magáét a rádióban, majd az interjúzónában hozzátette, hogy nem a négyszeres világbajnokot tartja a felelősnek.

    A versenyfelügyelők beidézték a két érintetett, ám az incidens kapcsán Valtteri Bottasnak és Carlos Sainznak is meg kellett jelennie abban a bizonyos szobában.

    A Mercedes és a Ferrari versenyzője szankció nélkül megúszta a dolgot. Őket elsősorban azért idézték be, mert indokolatlanul lassan mentek a 9-es és a 10-es kanyarban. Ugyan a versenyigazgatói jegyzet 24.2a. pontjával ellentétes hozzáállást tanúsítottak (a gyorskör megkezdése előtt lelassítottak, hogy előnyt szerezzenek), ám mivel túl sok versenyző cselekedett így, a helyzet kialakulásához végül mindannyian hozzájárultak. Ezért kettöjüket (Bottas és Sainz) nem lehet teljes mértékben felelősségre vonni.

    Vettel esete ugyanakkor eltér, hiszen ő egy gyorskörön lévő pilótát akadályozott:

    ,,A stewardok meghallgatták az 5-ös és a 14-es rajtszámú versenyzőt és csapatuk képviselőit. Ezen felül visszanézték a felvételeket és visszahallgatták a rádióbeszélgetéseket. Alonso nem sokkal a Q2 vége előtt futotta megy gyorskörét. Amikor az utolsó két kanyarhoz ért (9-es és a 10-es) három versenyző miatt sor alakult ki, mivel ők a kvalifikációs körüket akarták előkészíteni. Vettel volt az utolsó a sorban, így akadályozta Alonsót, aminek következtében az érintettnek meg kellett szakítania az utolsó körét.” – áll a hivatalos közleményben.

    A születésnapját ünneplő német pilóta így 3 rajthelyes büntetést és egy büntetőpontot kapott. Ennek tükrében George Russell indulhat majd holnap a 8. helyről, Lance Stroll a 9.ről és Carlos Sainz a 10.-ről.