Címke: időmérő

  • Norris: Hamilton pár kör után úgyis meg fog előzni

    Norris: Hamilton pár kör után úgyis meg fog előzni

    Lando Norris nem hinné, hogy sokáig fel tudja majd tartani Lewis Hamiltont.

    A hétszeres világbajnok a motorbüntetése miatt csak a 11. helyről rajtolhat majd vasárnap, hiába volt a leggyorsabb az időmérőn. A 21 éves versenyző így a hetedik pozícióból vághat neki a rajtnak, viszont nem hinné, hogy sokáig maga mögött tudja majd tartani honfitársát.

    ,,Én feljebb fogok kerülni a rajtrácson, de valószínűleg nem sokáig. Pár kör múlva úgyis meg fog előzni. Én csupán realista vagyok. Nem fogom azt mondani, hogy le fogom győzni, mikor tudom, hogy úgy se fogom. Egyszerűen nem vagyok álmodozó típus. Kemény napot zártunk, ugyanis nem voltunk elég gyorsak. Azt hittem tegnap, hogy több tempó lesz majd a tarsolyunkban. A többiekben több potenciál rejlett, mint bennünk. A 8. hely nem hangzik jól, de elégedettnek kell lennem vele. Nem mondanám azt, hogy most vakarjuk a fejünket, csapatként nagyon is jól értjük a mostani helyzetünket. A lágyabb abroncsok, és az ahogy kezelni kell őket, a mi konstrukciókkal nem igazán passzol. Ez nem meglepetés, csak egy kicsit frusztráló. Mikor a leglágyabb keveréket tettük fel, arra számítottunk, hogy jobban tudjuk majd nyomni, de pont az ellenkezője történt.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

  • Verstappen: Összességében elégedett vagyok

    Verstappen: Összességében elégedett vagyok

    Max Verstappen ugyan csak a harmadik legjobb időt autózta az időmérőn, viszont Lewis Hamilton büntetése miatt az első sorból várhatja a rajtot.

    A Mercedes erősen kezdett pénteken, majd a jó formájukat átmentették az időmérőre is. Addig a Red Bull a gyakorlások során a megfelelő egyensúly megtalálásával bajlódott. Ugyan javult a helyzetük a tegnapi naphoz képest, ám a csillagosokkal nem tudták egy körön felvenni a versenyt. A holland pilóta azonban nem dőlt a kardjába, ugyanis számított arra, hogy a kvalifikációban számukra ennél több nem lesz:

    ,,Trükkös volt az eleje a körülmények miatt, viszont a tegnapi naphoz képest elég jól sikerült fordítanunk. A köreink összességében egész jók voltak, míg úgyis, hogy az utolsóban veszítettünk egy kicsit az egyenesben. Elég tisztességes felzárkózást produkáltunk a pénteki naphoz képest. Holnap a második rajtkockából indulhatok majd, de előbb várjuk meg mit hoz az időjárás. Összességében viszont elégedett vagyok. A holnapi napnak egy kicsit jobbnak kellene lennie, meglátjuk majd mennyire leszünk versenyképesek. A gumikopás elég magasnak tűnik az aszfaltcsíkon, mindenesetre elég élvezetes itt vezetni.” – nyilatkozta az időmérő után Verstappen.

  • Hamilton készen áll a harcra: Mindent bele fogok adni!

    Hamilton készen áll a harcra: Mindent bele fogok adni!

    Hiába Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az időmérőn, a rajtot csak a 11. helyről várhatja majd.

    Nem úszta meg büntetés nélkül a hétvégét a hétszeres világbajnok, ugyanis autójában motorkomponenst (belső égésű motor) cserélt a Mercedes. Mivel a megengedett darabszámot így átlépték, a szabályok szerint 10 helyes rajtbüntetés vár majd a 36 éves versenyzőre.

    Az erős teljesítményt produkáló Hamiltonnak így át kell hámoznia magát jó pár versenyzőn, ha dobogóra akar állni. A brit azonban nem retten meg a feladattól, harcra készen várja ugyanis a holnapot:

    ,,Jó újra Törökországban lenni, a tavalyi futam hihetetlenül jó volt számomra és a csapat számára is. A pálya másnak érződik, eszméletlen mennyi tapadással tud szolgálni. A kvalifikáció első része a nedves szakaszok miatt nem volt egyszerű. A holnapi nap is nehéz lesz, de mindent beleadok majd. Nem könnyű itt előzni, sőt mindannyian azonos abroncsokon leszünk. Nehéz lesz előrelépni, láthattuk mi történt Maxszel (Verstappen), amikor a hatodik pozícióba került. Hátul viszont hosszú egyenesek várnak ránk, így meglátjuk majd mit tudunk ebből kihozni.” – nyilatkozta Hamilton az időmérő után.

  • Nem büntetik Alonsót, így megtarthatja ötödik helyét!

    Nem büntetik Alonsót, így megtarthatja ötödik helyét!

    Az időmérő után beidézték a stewardok Fernando Alonsót, ám végül nem kapott büntetést a spanyol.

    Az Alpine versenyzője a hatodik helyet szerzete meg a Török Nagydíj időmérőjén, ám Lewis Hamilton büntetése miatt az ötödik rajtkockából kezdheti majd meg a holnapi futamot. A 40 éves versenyző viszont nem dőlhetett hátra a kvalifikáció után, ugyanis a versenyfelügyelők beidézték őt.

    Alonsót azért vették elő a stewardok, mert szerintük nem lassított le eléggé a dupla sárga zászlós szakasz alatt. Ugyanakkor később megállapították, hogy a spanyol nem követte el a vétségét, így nem szankcionálták.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 14-es rajtszámú autó versenyzőjét és csapata képviselőjét, valamint visszanézték a felvételeket és megvizsgálták a telemetriát. Nyilvánvalóvá vált, hogy a pilóta a kettős sárga zászló megjelenésekor teljesítette az FIA Sportkódexének 2.5.5.b) pontjában foglaltakat és kellőképpen lassított. Ugyanakkor a versenyigazgatói jegyzet 7.1-es cikkelye kimondja, hogy a versenyzők nem futhatnak értelmes köridőt ha az adott jelzés felvillan. A jelzést akkor kapta meg a pilóta, mikor meg akarta kezdeni az első mért körét, így meggyőződött arról, hogy ne érjen el értékelhető köridőt. Mivel a következő köre 3,5 másodperccel volt gyorsabb, a stewardok megállapították, hogy a versenyző betartotta a szabályokat, így további lépésekre nincs szükség.” – áll a hivatalos közleményben.

  • Gasly bosszús a kihagyott lehetőség miatt: Rossz munkát végeztünk

    Gasly bosszús a kihagyott lehetőség miatt: Rossz munkát végeztünk

    Pierre Gasly számára balul sikerült az Orosz Nagydíj időmérő edzése, csak a 12. lett, pedig érzése szerint sokkal több is benne lehetett volna a szombati napban. Gasly azért dühös igazán, mert szólt is csapatának, hogy cseréljék le az intermediate-eit, de ez nem történt meg.

    „Nem találom a szavakat” – idézi a Sky Sports F1 a csalódott Gaslyt. „Nagyon versenyképesek voltunk a Q1-ben és a Q2-ben, aztán kint maradtunk egy szett használt gumival, amelyek már nem működtek. Három körön keresztül azt kértem, hogy bemehessek a boxba kerékcserére, mert a pálya száradt. Végül ez nem történt meg, és ezzel a használt gumival sehol sem voltunk. Úgy érzem, hogy elszalasztottunk egy hatalmas lehetőséget. Ahogy láttuk, őrült Q3 volt. Tudjuk, hogy ilyen körülmények között a végéig ott kell lenned a harcban, hogy megcsináld, de mi rossz munkát végeztünk.”

    Gasly a Q2-ben arra panaszkodott, hogy feltartották a gyors körén, de egyértelművé tette, hogy nem ez volt az oka a kiesésének.

    „Igen, egy kicsit leblokkoltak, de nem is ez volt a lényeg” – tette hozzá. „Őszintén szólva, csak új gumikon kellett volna mennünk, mint a legtöbben tették. Mi nem, és felül kell vizsgálnunk, hogy miért döntöttünk így. De most már nem számít. A holnapra kell gondolnunk, és össze kell szednünk magunkat, mert szükségünk van a pontokra.”

  • Bottas: Még nincs vége

    Bottas: Még nincs vége

    Valtteri Bottas mindig is jól ment Szocsiban, már kétszer is nyert Oroszországban. A most hétvégi nagydíj felszáradó pályán zajló időmérő edzésén azonban csak a hetedik helyet szerezte meg a Mercedesszel. Ez mindenképp csalódáskeltőnek nevezhető, de a finn tudja, hogy a lényeg még csak most jön.

    „A Q1 és a Q2 jól alakult, úgy tűnt, hogy erősek vagyunk az interes körülmények között, de végül, amikor elkezdett felszáradni, bejöttünk, és nyilván abban reménykedtünk, hogy két mért kört tudunk futni. Végül csak egyet sikerült, és nem tudtuk egy körön belül működésre bírni a gumikat, túl nehéz volt felmelegíteni őket” – nyilatkozta Bottas a kvalifikáció után a balul sikerült Q3-al kapcsolatban.

    „Minden előttünk lévő autó legalább két kört futott, és ez volt a probléma. Nem rózsás a helyzet, de még közel sincs vége. Erős autónk van, és egész hétvégén erős volt a tempóm is. Legalább nem hátulról indulok, mint Monzában, szóval remélhetőleg jobbak leszünk, és a hetedik helyről feljebb tudok jönni” – zárta gondolatát.

  • Russell: Holnap ismét a dobogóért küzdhetünk!

    Russell: Holnap ismét a dobogóért küzdhetünk!

    George Russell örül annak, hogy ismét az első háromban lehet, ám a formáját holnapra is átmentené.

    A kvalifikáció utolsó szakaszában a Williams versenyzője pakoltatta fel elsőként autójára a lágykeverékű Pirelliket. A fiatal britnek bejött a stratégia, ugyanis a végén a megfelelő üzemhőmérsékleten lévő gumikkal megkaparintotta a harmadik helyet. Russell ugyanakkor bízik abban, hogy holnap sem csúszik le a dobogóról:

    ,,Ez őrület! Három vagy négy versenyen belül másodjára vagyunk az első háromban. A csapat ismét elképesztő munkát végzett, újfent a megfelelő pillanatban álltunk ki a boxba, hogy lecseréljük a kerekeket. Ugyanakkor elég trükkös volt ma odakint. Nagyon várom már, hogy holnap ezekkel a srácokkal versenyezzek. A versenytempónk tegnap egész jó volt. Ám még mindig le vagyunk maradva a McLarentől és a Ferraritól, sőt a Mercedes vasárnap mögöttünk fog indulni. Szép küzdelmek várnak majd ránk. Az egyenesben jó a végsebességünk, így holnap ismét a dobogós helyezésekért fogunk küzdeni. Vesztenivalónk nincs.” – nyilatkozta Russell.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Sainz: Remélhetőleg a két Mercedesszel és Pérezzel fogunk harcolni

    Sainz: Remélhetőleg a két Mercedesszel és Pérezzel fogunk harcolni

    Carlos Sainz Jr. egy kissé csalódott volt amiatt, hogy nem kaparintotta meg a pole-t, ugyanakkor a holnapot izgatottan várja.

    A spanyol versenyzői is egyike volt azoknak, akik gyorsan kapcsoltak és váltottak a Q3-ban slick abroncsokra. Az utolsó másodpercekben a Ferrari pilótája át is vette az első helyet, viszont a mögötte autózó Lando Norris elorozta tőle a pozíciót.

    ,,Igen, elég trükkös volt. Őszintén szólva már a kezdetektől az volt. A Q2-ben láttuk már azt, hogy a slickek be fognak jönni. Nagyon jó volt a stratégia, remekül csináltuk azt, hogy a hajrá előtt jöttünk be, így volt alkalmunk felmelegíteni a gumikat. Sajnos így viszont az elsők között haladtam át a célvonalon. Viszont ezen a héten úgy tűnik, hogy egy kissé erősebbek vagyunk. Arra számítunk, hogy a két Mercedes és Pérez egy kicsit gyorsabb lesz, viszont mi megpróbálunk harcolni velük. Megpróbálom holnap a rajtnál Landót (Norris) rögtön megelőzni, vagy legalább némi szélárnyékot csenni tőle.” – nyilatkozta Sainz.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton elismeri hibáját: Nem erre számítanak egy világbajnoktól

    Hamilton elismeri hibáját: Nem erre számítanak egy világbajnoktól

    Lewis Hamilton nagyon sajnálja, hogy hibái mentén lemaradt a pole pozícióról.

    A hétszeres világbajnok a Q3 elején még az első helyen állt,  ám a slickre váltó versenyzők és a két egyéni bakija megtréfálta a brit pilótát. Először a boxutca falával találkozott a Mercedes konstrukciója, majd később az ismétlésből kiderült, hogy újfent hibázott Hamilton.

    A 36 éves versenyző korábban elmondta, hogy most igazán szükségük van arra, hogy maximalizáljak a pontokat Max Verstappen büntetése miatt, így a hétszeres világbajnok csalódott és mérges volt magára:

    ,,Ez egy hiba volt a részemről. Mérethetetlenül csalódtam magamban. Mindaddig a megfelelő zónában voltam, így elnézést kérek az ittlévő csapattól és azoktól is, akik otthon maradtak. Ez nem egy olyan teljesítmény volt, amit egy világbajnoktól elvár az ember. Ez van, ez ellen már nem tudok mit tenni, viszont holnap mindent megpróbálok annak érdekében, hogy jóvá tegyem a hibámat. Borzalmas volt a végén. Nagyon nem volt tapadásom, körönként veszítettem az abroncs hőmérsékletéből. Kétszer is falnak mentem. Ez nagyon szokatlan volt tőlem.” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak.

    Ugyanakkor a hétszeres világbajnok nem biztos abban, hogy holnap a dobogó legfelső fokára is felérhet:

    ,,Az elől lévő srácoknak jó tempójuk van, így nem lesz könnyű. Imádkozni fogok. Remélem, hogy az autót megtudják javítani a srácok, és holnap már nem lesz baj. Most szörnyen érzem magam, de később pozitívumként fogok erre tekinteni.”

  • Norris: Ez csodálatos érzés, Monza után nem számítottunk ilyesmire

    Norris: Ez csodálatos érzés, Monza után nem számítottunk ilyesmire

    Lando Norris boldogan osztotta meg gondolatait a nagyközönséggel az első pole pozíciója után.

    A brit pilóta jól mozgott az időmérőn, így a Q3-ban egy merész húzásnak köszönhetően az élre repült. A felszáradó pályára először George Russell mert lágykeverékű abroncsokkal kimenni, majd az ő példáját követte Carlos Sainz és a két McLaren.

    Végül viszont a 21 éves fiatal tudott diadalmaskodni, így holnap ő indulhat az első helyről Szocsiban.

    ,,Monza után nem számítottunk erre. Ám ezek a körülmények kínáltak egy lehetőséget, és mi élni tudtunk vele. Ez csodálatos érzés. Nem is tudom, hogy mit mondjak, őrült egy kvalifikáció volt. Úgy döntöttünk, hogy slickre váltunk, de nem gondoltam volna, hogy ezzel meg tudom szerezni a pole-t. Rendkívül boldog vagyok, és gratulálok az egész csapatnak. Elég nehéz volt, nem akarom magam jobb színben feltűntetni, de tényleg trükkös volt. Nem voltam túl magabiztos, ám sikerült megfelelő hőmérsékleten tartanom az abroncsokat. Kockáztattam is egy kicsit, és ez végül kifizetődött. Most nagyon boldog fiú vagyok. Ugyanakkor nem várom a holnapot, nem várom azt, hogy elsőként érjek az első kanyarba. Ám sosem lehet tudni, mindenesetre a legjobb pozícióban vagyunk. Ez az első rajtelsőségem, remélhetőleg még sok ilyenben lesz részem.” – nyilatkozta az időmérő után Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés